Megérkezett az új szállítmány, amit Joe maga akart becipelni annak ellenére, hogy az orvosa szerint ideje lenne nyugalmaznia magát. Nos, az öreg nem ismeri hírből sem a nyugalmat, pattog állandóan és intézkedik. Más az ő helyében eladta volna már ezt a kócerájt és valahol Thai földön lazulna nyugdíjas éveiben. De nem Joe, ő ennek a kis boltnak él mióta csak megvette, kipofozta és megtöltötte zenével. Úgy másfél éve vett fel mint segítő munkaerőt, de közben afféle mindenessé váltam. Hangolom a boltban porosodó hangszereket, karban tartom őket, kipakolom az érkező árut, beállok a kasszához, ha úgy kívánja a helyzet. Egész napos munka, de csendes és ez nekem pont elég. Alig két-három ember tér be ide, azok is inkább pár apró tartozékért a hangszereikhez. Valaha lehet, hogy forgalmas volt a bolt, de ma már az emberek nagy része a neten bolondozik ahelyett, hogy hangszert vegyen a kezébe és valami maradandót alkosson. Joe jó ideig szemmel tartott, nem akart mást a hangszerei közelében saját magán kívül, aztán egy nap meghallotta ahogy hangolás közben játszom az egyik Gibsonon és megtört a jég. [color:e2b5=#999999]- Joe, hagyd majd én beviszem a dobozokat. Morogva oldalog arrébb, de azért sem menne be az üzletbe. Inkább kint ácsorog és végig nézi ahogy beviszem a holmikat. Fránya makacs egy vénember. - Na és ma is jön az a helyes kislány? - vonogatja bozontos szemöldökét mire az enyém pedig majdnem a fejem tetejéig szalad. - Helyes kislány? Beverted a fejed, öreg? - szűröm neki oda miközben becipelek egy dög nehéz dobozt. Mi van ebben, egy fél ház? Joe jön utánam akármerre megyek és folytatja a sületlenségeit. - Tudod te kiről beszélek, arról a hebrencs, locsi-fecsi kis hölgyről. Feltűnően sok időt tölt a boltban - dörzsölgeti a szakállát. Fel sem tűnik neki, hogy morgok, mint egy veszett puli kutya. Utálom, ha célozgat vagy vájkál az életemben, ezt pedig pontosan tudja és épp ezért csinálja. Élvezi a nyomoromat. - Fogalmam sincs, nem különösebben érdekel. Joe hangos, hörgő nevetésben tör ki és a fejét csóválja úgy, mint aki többet tud másoknál. Pedig itt nincs mit tudni. Az a lány lökött módon öri barinak tekint engem vagy fene se tudja, de olyan dolgokat is elmond, amiket normális esetben az ember még a tulajdon anyjának se mondana el. Én meg fogalmam sincs miért, de végig hallgatom minden egyes alkalommal, amikor betér a boltba. Ez körülbelül hetente, kéthetente szokott megtörténni. Azon kaptam magam legutóbb, hogy elmosolyodom, amikor valami számára hatalmas tragédiáról beszélt, ami különben nem volt egy aprócska probléma sem. - Azt oda tedd - mutat a sarokba Joe és az utolsó dobozt is a helyére rakom. Ezután jön majd a kicsomagolás, hangolás, porolás, tisztítás és beállítás a megfelelő pozícióba, hogy aki akarja megtapogathassa, játszhasson rajta, ha vevői szándékkal tér be a boltba. Ennek ugyan nem nagy az esélye, de Joe-ban még nem halt meg a remény. Ma úgy volt, hogy én állok be a kasszához, de a megrendelés megérkezése miatt én foglalkozom a kicsomagolandó hangszerekkel. Belemerülök a hangolásba egy ősöreg Gibson gitáron, így meg sem hallom az ajtó csengettyűjét, ami jelzi, hogy valaki érkezett. Egészen addig észre sem veszem a lányt, amíg Joe kedvesen nem hívja fel rám a figyelmét! - Hé, kölyök, megérkezett a csinos kislány! Én egyszer biztos megfojtom ezt a vén csatalovat, az hétszentség!
Van egy hangszerbolt, Jazz & Joe a neve, ahova elég sokat járok az utóbbi időben. A zene kikapcsol, s eltereli a csúnya gondolatokat Tylerrel kapcsolatban. Nem szeretném őt elengedni, ha már egyszer megszereztem, s nem tudom elfogadni, hogy csupán így magamra hagy. Kell egy hely, ahol feltöltődhetek, s előkészíthetem a következő lépésem erre az idegőrlő küzdelemre. Ez számomra jelenleg a Jazz & Joe. Ma szintén oda készülök menni, hogy a különböző fajta hangszerek társaságában visszanyerjem az erőm. Azonban nem csak az van ott, hanem egy új ismerősöm, Zeno. Ért a hangszerek nyelvén, ami külön dicséretes. Nekem úgy tűnik, hogy szereti csinálni a munkáját. Én szintén szeretem csinálni a sajátom, ám szerintem a legtöbben furán néznek rám, ha meghallják. Jókedvem van a mai napon, mert nem dolgozok, sem pedig koptatom az iskolapadot az Egyetemen. Megérkezek a hangszerbolthoz, s megigazítva magamon a ruhát határozottan belépek. - Jó napot! - köszönök hangosan, utána pedig a szokásomhoz híven elindulok a gitárok irányába. Otthon van egy nagyon ütött kopott darab, s szeretném lecserélni. Nem értek a márkákhoz, sem pedig a különböző hangzáshoz. Mindegyik másképpen szól, ha pengetik. Remélem Zeno jön, s kisegít engem a kiválasztásban. Körülnézek a biztonság kedvéért, hogy egyáltalán hol lehet, de csupán a felém mosolygó Joe bácsit látom, mint aki tudna valamit. Hóbortos az öreg, mármint úgy vélem azon kevés beszélgetésünk folyamán, s ez szerintem nem fog változni. - Ze..- kérdeznék rá, hogy merre van, mikor végre megpillantom közeledni. Megnyugszom. Megvárom, míg odaérkezik hozzám, s akkor odahajolok hozzá és arcára nyomok két varázslatos üdvözlő puszit. Egyrészt meg fogja érdemelni, mert sokáig fogom én rabolni az idejét gitár ügyben, másik részt pedig a közelebb álló személyeket így üdvözlöm. Találkozáskor puszi, míg távozáskor ölelés. Egyszerű és nagyszerű. - Szia! - mosolygok rá, s odafordulok a gitárok felé, amik közül szeretnék válogatni. Ezeket még nem néztem, azonban a pénztárcámnak sem olyan megterhelő. Ügyesen gazdálkodok a vagyonommal, így nem látom akadályát ennek a beruházásnak. Van lakásom, autóm, s most pedig lesz hamarosan egy újabb gitárom az elkövetkezendő 20 évre. Sikeres nőnek tartom magam, ám most keletkezett egy sötét folt, s Tylernek hívják. - Tudnál nekem segíteni ezek közül kiválasztani a nekem megfelelőt? - furán hangozhat tőlem, ám én tényleg csupán hobbi gitáros vagyok. Még sosem merültem el mélyebben zenei téren.
Félre teszem a gitárt és leporolom a nadrágomról a nem létező porszemeket, húzva-halasztva azt a bizonyos Violet féle köszöntést. Nem mintha rossz dolog lenne annyira nyitott személyiségnek lenni, hogy lépten-nyomon mindenkit ölelgessen az ember, de ez engem feszélyez. Végül csak a lány szeme elé kerülök, aki örömmel tekint rám. Joe persze vigyorog a bajsza alatt és mielőtt megzavarhatna bennünket már el is oldalog a hátsó helyiségbe, amit ő csak AZ irodának hív. Igazából csak egy apócska kis helyiség, ami egyszerre raktár és tanácskozó és szunyókáló hely, ha Joe véletlenül bebóbiskolna munka közben. Megkapom a két menetrend szerinti üdvözlő puszit, ő pedig azt a ferde vigyort, ami vicsornak is kevés. Nem vagyok beszédes ember, ez mondjuk gy látszik nem zavarja ezt a lányt. Gondolom azért, mert ha egyszer valaminek a mesélésébe belekezd, akkor jó ideig abba sem hagyja. Hallgatóságnak kiváló vagyok, ha már a kommunikáció nem éppen az én asztalom. - Gitárt szeretnél venni? - vonom fel a szemöldökömet meglepődve. Azt tudom róla, hogy zenélget hobbi gyanánt, de nem gondoltam volna, hogy beakar majd ruházni egy hangszerre. Beletúrok göndör fürtjeimbe és gondterhelten fordulok körbe az üzletben. - Amint látod minden a feje tetején áll, új megrendelés érkezett, de azt hiszem tudok neked segíteni. Ha nem így lenne, nem ajánlanám fel. Nyílt és egyenes ember vagyok. Utálok hazudni és áltatni másokat fél igazságokkal. Ha valamit nem tudok betartani azt nem ígérem meg. Elindulok az üzlet hátuljába, ahol néhány kezdőknek való gitár ácsorog mint porfogó. Joe már egy ideje túl akart rajtuk adni, de nem különösebb sikerrel. Ha Violet követett idáig, akkor most megmutatok neki egy kis akusztikus öreglányt, aki elég népszerű szokott lenni a kezdőknél. Ez egy teljes méretű klasszikus, bárkinek ajánlják 13 év felett. - Szerintem első hangszernek ez kiváló- nyújtom felé a gitárt. Az első hangszer kiválasztása egy fontos mérföldkő, számomra legalább is az volt. Azóta persze már több gitárom is van és a fele már gazdát is cserélt, ahogy egy újabbra ruháztam be. - Ez egy Geryon LC-14. Kezdőknek tökéletes, arra hogy magadévá tedd a hangszert, nem is kell több. Az én első gitárom is ilyen típusú volt, persze nem volt ennyire jó állapotú, ugyanis kézről-kézre járt, mire megvásároltam. De szerettem és megszerettette velem a zenét. - Szeretnél gyakorolni rajta? Olykor adok gitár órákat csak úgy, néha pénzért, néha nem, mikor hogy hozza a helyzet. Természetesen Violet ha vásárlás mellett dönt, az óra egyértelműen ingyenes. De nem is biztos, hogy máskülönben kérnék érte bármit is, eléggé rossz passzban van, ha jól emlékszem a történetére. Egy kis boldogság meg mindenkinek jár.
Látom, hogy Joe bácsi eltűnik, mintha itt sem lett volna, s én pedig maradok Zenoval. Mikor odaér hozzám a megmentőm, akkor kapja tőlem a szokásos üdvözlést. Látom a ferde vigyorgását, azonban különösebben nem mélyülök bele annak létrejöttébe. Azért jöttem, hogy teljesen új gitárt vegyek, s semmi más célom nincs. Hosszú csend után szólal meg Zeno a kérdésével, amivel engem lep meg. - Igen, szeretnék az ütött kopott régi, örökölt gitárom helyett egy másikat. Azt el fogom ajándékozni valakinek. Még jól szól. - mosolygok rá kedvesen, s abban reménykedek, hogy nem fogja elutasítani a segítség nyújtást, hanem megmutatja nekem a következő hangszerem. Szétnézek a szavaira a szavai nyomán, s én egyáltalán nem zavartattam magam emiatt, mármint a kisebb kupleráj miatt. Minden boltba érkeznek szállítmányok, amik idővel kikerülnek a polcokra a vásárló szeme elé. - Ennek örülök, hogy végül tudsz segíteni – fura lett volna arra fogni, hogy sok a munka és rendetlenség miatt jelenleg nem lehet vásárolni. Kíváncsian várom, hogy merre fogunk menni, s milyen gitárt fog nekem ajánlani. Természetesen amikor elindul, akkor én követem. Megállunk egy halom gitárnál, s én érdeklődve nézek körül, hogy vajon melyiket fogja ezek közül a kezembe nyomni. Hamarosan levesz egyet a helyéről, s én óvatosan veszem át. Én rögtön érzem, hogy teljesen ugyanaz mint nekem az otthoni gitárom. Ettől egy komolyabb hangszerre gondoltam, s így nemsokára megszólalok. - Ilyen van otthon, csak nem ilyen jó állapotban. Nincs valami következő szintű gitár, amit szívesen ajánlanál nekem? - érdeklődöm tőle, abban a reményben nem hagy cserben. Ami pedig a gyakorlást illeti, úgy vélem, hogy ő biztosan jobban játszik rajta mint én. - Ami a gyakorlást illeti, szívesen elfogadom. Néha ügyetlennek érzem magam a gitárhoz – vallom be neki. Hátha utána egy kicsivel több önbizalmam lenne, ha látja Zeno az ügyességem, s megmutatna pár fogást a hangszeren. Bár úgy gondolom, ha életed első gitárján egy kisebb dallamot el tudsz pengetni, akkor a többin se olyan nehéz. - Fizetek érte természetesen, mert nem szeretném, ha amiatt kerülnél bajba. - ezt mindenképpen hozzáteszem, hogy nem várom el tőle az ingyen oktatást. Ráadásul, ha valakinek a fülébe jut az információ, akkor bizony mások nagyon ki akarják majd használni. Én ezzel elejét szeretném venni, hogy ez előforduljon. Körbenézek, hogy a számomra ismeretlen fajta gitárok mindegyikén körbenézzek feltűnik nekem pár érdekes darab, de nem hinném, hogy nekem való lenne. - Tudnál nekem mesélni a gitárokról? Milyen alapanyagokból készülnek és a többit? Szóval szeretném tudni, hogy a következő gitárom milyen tulajdonságokkal bír. Már ha nem gond – nézek rá édesen, s bízom benne, hogy nem most kíván egy szemétdombra hajítani. Egyszerűen kíváncsi vagyok, sosem jártam utána, hogy egy hangszer miből készül.
Számtalan alkalommal vettem, cseréltem és adtam el a hangszereimet, néha van az, hogy az ember kissé többre vágyik, szebbre, jobbra. Így teljesen megtudom érteni a lány kívánságát. - Ha gondolod segíthetek abban, hogy jó helyre kerüljön az a hangszer - ajánlom fel, bár lehet tolakodónak tűnik így hirtelen. Ám ismerek pár olyan gyereket, akik nehéz körülményeik ellenére nagyon is rajonganak a zenéért és egy jól működő, jó hangzású gitár felérne nekik bármilyen csodával. Néha napján gitár leckéket adok ezeknek a kölyköknek Joe irodájában, persze az öreg jóváhagyásával. Azt hiszem még örül is ennek. Egyszer azt mondta: - Amíg ezek a fiúk hangszert fognak a kezükben, addig sem fognak drogot vagy alkoholt. Egyetértek ezzel. A legtöbbjük nagyon tehetséges és az egyik srác különösen az közülük. azon vagyok, hogy sikerüljön bejuttatni őt egy zenei tagozatos művészeti gimibe. Csak biccentek arra a kijelentésére, hogy örül, hogy időt szánok rá és segítek neki. Ez persze munkaköri leírásomban is szerepel, a vásárlók igényeit a legmagasabb fokon kell kielégíteni. Persze ez azokra a napokra, amikor szállítmányt kell pakolni, nem érvényes. Ilyenkor Joe áll a kasszánál és látja el az embereket információkkal. Azonban Violet esetében az öreg hajlamos eltűnni és kettesben hagyni a lánnyal. - Következő szintű? - gondolkodom el hangosan.- Milyen szinten állsz, esetleg játszanál valamit? Könnyebb dolgom volna, ha hallanám a játékodat. Legkönnyebben úgy lehet eldönteni, hogy kinek milyen hangszer való, ha tudjuk, hogy hogyan szólaltatják meg azt. Nem adhatunk egy mester gitárt egy "Megfogtam egy szúnyogot" hamiskás előadásáért, mert az hazugság volna, erre pedig a vevő is hamar rájönne, amint megpróbálja megszólaltatni. A bizonyos szintek között nincs nagy különbség, mégis, az egyre finomabb megmunkálás, hangzás, nagy különbséget tud tenni egy kezdő és egy profi játék között. Bólogatok a gyakorlás kérdésére. - Mindenkinek szüksége van gyakorlásra, nekem is, hidd el. Korán sem vagyok profi, sőt, ez a szó szerintem nem is létezik. Ugyanis mindig van hová fejlődni, így nem létezik a tetőpont, az a bizonyos zseniális zenész szint. Minden nap, ha akad akárcsak két percem, azt gyakorlásra szánom. De nem mindenki ennyire elhívatott, hisz sokaknak ez hobbi, egy mellékes az üres percek kitöltésére. - Nem szükséges fizetned - hárítom el. - Vedd úgy, hogy ez a gitár mellé járó ajándék. Nem vagyok az a nagyon bőkezű, ha az időmről van szó, de nem rég bejött egy szép csekk, egy nagyobb csomagnyi hangszer eladásából és abból ki tudtam fizetni a számláimat és a hitelem esedékes törlesztő részét is. - Persze, mesélek, ez hátha segít majd abban, hogy megtaláljuk neked a tökéleteset, persze attól még hallani akarom a produkciót. Kicsit elmosolyodom, csak, hogy ne mindig a pokróc hangszeres srác képét mutassam a lány felé. - A gitár több fából is készülhet, mint például juhar, mahagóni, éger, kőris, dió, cseresznye, rózsafa és ében. Ezek közül a személyes kedvencem az éger, ez nyakhoz nem jó, viszont a gitár testéhez tökéletes. Jávor fából készült nyakkal tiszta és sima hangokat kaphatunk. De a cseresznye fából készült gitárok is tiszta magas hangokat és meleg mélyeket adnak - felelem a lánynak és letelepedek az üzlet egyetlen, dohos, poros kis kanapéjára várva, hogy belekezdjen az előadásba. - Most pedig had halljam a játékodat. Szeretném megtalálni neki a megfelelő hangszert. Egy jó gitár és egy jó zenész párosítása eget rengető lehet.
Meghallgatom Zenot, hogy mit szeretne velem közölni. Mikor ecseteli, hogy a régi hangszerem eladásában segítene, akkor nagy kő esik le a szívemről. Teljesen elnyeri a tetszésem, hogy ilyen dolgokat szintén rábízhatok a férfire. - Annak nagyon örülnék, hogy segítenél. Te biztosan jobban ismered, hogy merre lenne szükség rá. - belegondolok, hogy én lehet rossz kezekbe adtam volna a régi hangszerem, ami aztán teljesen tönkrement volna. Az első ajánlata nem rossz, azonban én úgy érzem, hogy túl vagyok azon a szinten. Emellett fogalmam sincs, hogy milyen szintek vannak valójában. Felhúzom a szemöldököm a kérdésére. - Tudod mikor szükségét éreztem a zenének otthon, akkor órákat kezdtem el gyakorolni a hangszeren. Youtube-ról lestem el a fogásokat, s keményen gyakoroltam. Nem minden nap, de hetente háromszor 3 órára – vallom be, hogy mennyire belemélyedtem a hangszerbe. Kisebb pír jelenik meg az arcomon, mert ő az első férfi, akinek ezt be merem vallani. Más emberrel még nem igazán osztottam meg ezt az információt. - Ha nagyon szeretnéd, akkor játszok neked egy nótát, majd te utána eldöntöd, hogy milyen lett. - sóhajtok egyet, s visszakérem a kezdő gitárt tőle. Várom, hogy ő engedélyt ad-e rá, vagyis inkább a jelzésére várok. - Gondolom gyakorlás nélkül senki sem tudná úgy megszólaltatni a gitárját – nézek bele a két szép szemébe, miközben gondolkozom a dallamon. Sok nóta közül mégis a következőt választom: Zene . Szó esik a taníttatásról, amit szerintem nem kellene ingyen elvállalnia. Ő úgy véli, hogy csupán a gitár vásárlás mellé járó jutalom, de én magamban tiltakozok. Túl kedves lenne a részéről, s én pedig nem fogadhatom el. - Én nem szeretném, ha csupán ajándék lenne. Mondj bátran egy összeget. Azt nem ígérem, hogy mindig egyből tudok neked majd fizetni, de igyekezni fogok. - adom a szavam rá, s remélem, hogy nem fog ez ellen beszélni. Utána ő a bemutató zenélést kezdi el tudatosítani bennem, hogy szeretné hallgatni a játékom. - Rendben – s végül elkezd nekem mesélni a hangszerekről, így teljesen rá figyelek. Iszom minden szavát, s ha lenne füzetem, akkor biztosan lejegyzetelném. Ő leül, én pedig elé állok. Bólintok egyet neki, majd belefogok a zenébe. Az éneket dúdolom, mert azért annyira nem vagyok merész előtte, hogy énekeljek is.
Tulajdonképpen igen, az ilyesmivel mindig tisztában vagyok. Nem azért, mert egy szent lennék, de tisztában vagyok azzal, milyen ha nincs, ha nem sikerül, ha bármennyire is igyekszel a dolgok nem a te oldaladon állnak. Ezeket a srácokat már jó ideje ismerem és mind egytől-egyig rendes gyerek, akiket a körülményeik bélyegeznek meg. Elfordulnak tőlük, mintha leprások lennének, holott van köztük okos, művelt, muzikális, festő, dalszerző, rapper, sportember, mint mindenki ezen a világon. Egyedül annyi a különbség, hogy kevesebb a lehetőségük. - Persze, majd megbeszéljük, hogy legyen. Egy fiúnak nagy szüksége lenne saját hangszerre. Biztos vagyok benne, hogy az a gyerek, akire épp gondoltam, amikor Violet felhozta a gitár elajándékozását, nagyon boldog lesz, ha megtudja, hogy kiélheti zenei energiáit egy saját hangszeren a bolti hangszerek nyúzása helyett. - Nem rossz, de ha jobban akarsz játszani ennél azért többre lesz szükség. Viszont példás, hogy nem adtad fel, a youtube pedig nagyon jó alapokat tud adni. Az akkordokat, hangokat, ritmust nagyon jól el lehet lesni oktató videókból. Persze az nem ér fel azzal, ha egy oktató elmondja hol a hiba és segíti azt leküzdeni. Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy ne halljuk meg a hibáinkat. És ezekkel együtt megyünk tovább, a későbbiekben pedig sokkal nehezebb leküzdeni őket, mint az elején. - Persze, a gyakorlás az elsődleges, a profik hat-hét órát gyakorolnak naponta, de ne ijedj meg, azért erre neked nincs szükséged, persze ha csak nem akarsz zenei pályát választani végül - teszem hozzá egy kedvesebb mosollyal. Még én sem gyakorlok ennyit, nekem ez nem munka, hanem szenvedély. Addig játszom, amíg örömet okoz, ha tehernek tűnik, félre teszem lelkiismeretfurdalás nélkül. -Violet, egyezzünk meg abban, hogy jössz nekem egy szívességgel, rendben? Nem nyitok további vitát a pénzről. Nem mondom, hogy anyagilag el vagyok eresztve, a pénz mindig jól jön. De miután meghallom a játékát már tudom is, hogy bár van min csiszolni ez azért már nem annyira kezdő játék. Ezért elkérni a szokásos óradíjam, szemétség lenne és ez a lány van olyan jó indulat, hogy kapásból ki is fizetné a 20 dollárt óránként. Dobolom a ritmust, néha csúszkál, de a legtöbbször megfogja a hangokat és rendesen kipengeti. Rengetegszer tanítok gitározni, Ed Sheeran számait általában szeretik így nem valami ősrégi pengetőst mutatok a tanítványaimnak. Bár ez a szám kissé nehézkes, bár könnyűnek tűnik, így elismeréssel adózom, amiért ezt mutatta be. - Ügyes vagy, egész ügyes, itt-ott akadt némi pontatlanság, de büszke lehetsz magadra. Ha szeretnéd, akkor segítek ezeket helyre tenni. Vagy akár Joe-t is megkérhetem, hogy segítsen. Az öreg nagyon tehetséges és tanítani is szeret. Mikor felvett ide dolgozni, ő kezdte el ajánlani a számomra, hogy fogadjak tanítványokat. Ha nem nógat annyira, ma nem tanítanék és lehet már az utcán lennék a hitelek miatt. - Nem tudom, hogy neked a hétköznapok melyike lenne megfelelő, én jelenleg hétfőn délután vagyok biztosan szabad. De ma is segíthetek, ahogy neked jó. Kezembe veszek egy gitárt én is, pont az egyik újat, ami hangolásra szorul még. Elkezdem ezt a procedúrát közben figyelem a lányt, hogy mit válaszol. Ha azt mondja inkább Joe-tól tanulna, nekem az is rendben van.
Figyelem a férfi arckifejezését, miközben egy szó sem távozik ajkaink közül. Kellenek ezek a percek, mikor mindketten átgondolhatjuk, hogy mi mondunk a másiknak. Én sosem tekintek kínosként rá ezekre. Inkább megfontoltnak nevezném a helyzetet, ami szerintem egyáltalán nem rossz tulajdonság, főleg a mai társadalomban, ahol mindenki előre törekszik. Nem néz jobbra, vagy balra, csak törtek előre. Jobb állás, autó és élet. Szépen hangzik, s ezt teljesen aláírom, de közben nem figyelünk a másik érzéseire,sem helyzetére. Valamit, valamiért. Mikor válaszol Zeno az első gondolatmenetemre, akkor a nyugodtság érzése tölt el. Szóval már rögtön lesz valaki, aki élvezheti majd a régi hangszeremen a zene nyújtotta állapotot. - Következő alkalommal elhozom magammal, ha az úgy megfelel. - vágyom rá minden további nélkül, s ajkaimon egy kisebb mosoly csücsül. Kellemes társaság a férfi, s örülök neki, hogy meghallgat engem. Mások talán rég elküldtek volna melegebb éghajlatra. - Mondhatom úgy, hogy rongyosra gyakoroltam az alapokat, mint valami shaolin harcművész a kung fu-t – nevetem el magam a saját hasonlatom miatt. Nekem eddig ott volt a youtube, mint segítő eszköz. Sosem hittem volna, hogy egyszer eljutok olyan helyre, mint Jazz és Joe hangszerboltja, ahol esetleg személyes segítséget kapok a zenei hobbim finomítására. Mázlisnak tartom magam e szempontból. Magamban kissé meglepődök a kijelentésén, hogy több időt kellene arra fordítanom, ami rendelkezésemre áll? Ez ugye, most egy hülye vicc? Igazából én csupán lelki állapotom megnyugtatására pengetek, hogy kikapcsolódjak és kilépjek a hétköznapok szürkeségéből. Magamban nem dédelgetek zenei pályát. - Nem szándékozok elismert zenész lenni. Távol áll tőlem. Csupán kikapcsolódni szeretnék. - erősítem meg beszélgetőtársam abban, hogy távol állnak tőlem zenész pálya. Én Táj és kertépítő mérnök leszek. Valahol elcsípni egy jó helyet, s ott megszerezni a pénzt és a tapasztalatot. Számomra biztosabb állásnak tűnik. Kissé felemeli a hangját, mikor anyagiakról kezdünk el tárgyalni. Szavai hallatán nem veszek levegőt. Én szívesen fizetném neki a költséget, ahogy tudnám, azonban úgy tűnik, hogy neki más az elképzelése erről. Jól láthatóan nem szeretne róla vitát, vagy megbeszélést nyitni. Én meg nem fogom én elképzelésem tűzzel és vassal hirdetni. - Egy szívesség? Rendben – fújom ki a levegőt, aztán próbálok minél hamarabb túllépni a témakörön. Végül hozzálátok a zenélésnek, hogy bemutassam a tanárom előtt a zenei képzettségemet, amit az évek alatt csiszolgattam nagy magányomban. Kiváncsi vagyok, hogy mi a véleménye róla. Bevallom egy picit izgulok, mert nem tudom milyen szavakat fog használni a gitárjátékomra. Befejezem a számot, s ahogy szokás, illemből meghajlok piruló arccal előtte. Utána nincs más hátra, mint várni az ítéletet a pocsék előadásommal kapcsolatban. Végighallgatom a szavait, ami igazából meglep. Nem számítottam volna, hogy ezt kapom válaszul. - Köszönöm, s ha nem vagyok a terhedre, akkor szívesen tanulnék tőled, meg kijavítanám a segítségeddel a hibáim. - jelzem felé, hogy számomra ő lenne a megfelelő személy. Joe bácsi valószínűleg profibb nála, azonban úgy vélem, hogy túlságosan nagy közöttünk a korkülönbség. Mások a nézeteink, s nem tudom mennyire jönnék ki jól az öreggel. Nem akarok kísérletezgetni. - Hétfő délután melyik időpont lenne jó számodra? Mert én dolgozom, de van mikor bemegyek órára az egyetemre. Általában 17:00 után szabad vagyok. - vázolom fel neki, hogy mennyire elfoglalt nőszemély vagyok én. Komolyan veszem a tanulást és a munkám. A fejemben még sosem született meg a gondolat, hogy késsek, vagy mellé járjak.
Nem azért figyelek másokra, mert túltengene bennem az empátia, egyszerűen csak így tanultam, ezt láttam attól a személytől, aki valaha a legfontosabbnak bizonyult a számomra. Sosem fordított hátat egy hajléktalannak, ha ételt, netalán pénzt kért, még akkor sem, amikor tisztán látszott, hogy nem arra költi, amire kéri azt. Ha egy törött szárnyú madarat talált, addig futkosott utána, míg el nem tudta kapni, hogy aztán segíthessen rajta. Ilyen volt ő, az édesanyám. Valamiért a borzalmak és az élet maga sem voltak képesek, hogy elfejtessék velem azt a fikarcnyi jóságot, amit láthattam tőle. Azonban nem vagyok jótékonysági intézmény, nem segítek mindenen és mindenkin, ahogyan ő tette. De talán ez az örökségem egy halovány része, amit valamennyire kötelességem táplálni. - Persze, úgy teljesen jó lesz. Ha nem bánod, elhoznám a fiút is, akinek gondoltam a hangszert. Talán neked is megnyugtatóbb lenne, ha látnád, hogy kinek a kezére kerül a becses hangszered. Nem szeretnék kizárólagosan én dönteni, persze segítséget kért és én tőlem telhetően ezt meg is adom neki, de még is csak az ő tulajdona. Természetesen teljes mértékben megbízom a fiúban és tudom, hogy úgy fogja kezelni azt a gitárt, mint valami felülmúlhatatlan kincset. De Violet nem ismeri, mi pedig nem ismerjük egymást olyan régen, hogy csak az én szavamban bízzon kizárólagosan. Bár ami igaz, az igaz, magamról aligha beszéltem neki, inkább ő mesél, akárhányszor betéved a boltba ilyen-olyan dolgokért, tanácsokért. Kíváncsi vagyok mikor teszi szóvá, hogy semmit sem tud rólam és kéri azt, hogy nyíljak meg neki hasonlóan, ahogy az őt tette velem. Egy idő után mindenki szóvá teszi, és általában ott érnek véget a kapcsolataim. Elmosolyodom a hasonlaton. Szeretem az ambiciózus embereket, akik tudják mit akarnak és tesznek is érte. - Áh, akkor még lehet én is tanulhatok tőled. Dicséretes, hogy önmaga is annyi energiát ölt bele a tanulásba, amennyire csak egymaga képes lehetett rá iránymutatás nélkül. Azonban mindenkinek eljön az a pillanat, amikor egy bizonyos szinten feljebb nem tud lépni anélkül, hogy valaki megmutassa neki a felé vezető utat. Szerencsére nekem olyan tanáraim voltak, akik oda akartak juttatni és nem pedig visszafogni. Én is igyekszem úgy tanítani, hogy élvezetes, ugyanakkor alapos és iránymutató legyenek az óráim. Jelenleg is elég sok - fiataltól egészen az idősebbekig - tanítványom van. A lelkesedés változó és a cél is egészen különböző közöttük. - Akárcsak én - felelem. Lehettem volna több is, játszhattam volna zenei bandákban, felléphettem volna, nyithattam volna az egyéni zenész pálya felé is. De akkor elvesztettem volna az egyetlen dolgot, ami megnyugvást jelentett mindig is. A zene iránti szerelmet. Ha egyszer munkává válik a szenvedélyed, akkor óhatatlan, hogy belefásulj, csak idő kérdése. Én azért akartam mindig is zenélni, hogy eloszlassam a fejem felett lebegő sötét fellegeket. A zene maga a napfény. Látom Violet-en, hogy nem kimondottan örül, hogy nem fizethet az órákért, de ebből nem engedek. A szívesség meg egy olyan lebegő fogalom, amit vagy felhasználsz vagy sem, de biztosítéknak ott van és ez megnyugtatja mindkét felet. Egészen elbűvölően játszik, meg van hozzá a tehetsége, és nincs szüksége különleges segítségre, csak finomításokra, fejlesztésekre. De mivel csak szabadidős tevékenységként tekint a gitározásra, így nem is fogom túlzásba vinni. Habár voltak már, akik nem dédelgettek zenei pályát a keblükön, mégis, annyira beleszerettek ebbe az önkifejezési formába, hogy ez lett az életük. Az élet néha hatalmas mókamester. - Rendben, szívesen elvállalom a taníttatásodat. Majd magad is látni fogod, hogy milyen örömet tud okozni, ha valami olyat tudsz kijavítani, ami eddig a tudtodon kívül okozott akadályt. A tanításban az a legjobb, hogy valami célt tudok adni azoknak, akik eddig csak keresték az önmagukban rejtőző tehetséget és maguktól nem akadtak rá. Joe szerint pályát tévesztettem, amikor itt kötöttem ki nála. Ugyan viccnek szánta, de tudtam, hogy komolyan gondolja. Szerinte sosem ott volt a helyem, ahol vagyok. Nos, azok leszünk, amikké válni akarunk. - Öt után tökéletes, akkor jár le a műszakom itt az üzletben. Azt persze nem teszem hozzá, hogy csak néhány óra és valahol máshol folytatom a munkát, mintha a nap nem érne sohasem véget. Az indokaimat és tetteimet nehéz volna érteni, néha még magam sem tudom, hogy mi miért erőltetek oly erősen. - Az üzlet már zárva lesz akkor, de ha neked megfelel és esetleg nincs messze, itt nyugodtan gyakorolhatunk a zárást követően. Joe az üzlet fölötti lakásban lakik, de nem zavarja, ha egy órát elcsípünk a pihenőjéből. Egyszer pont az öreg maga ajánlotta fel, hogy hozzak ide tanítványokat. Arra hivatkozott, hogy jót tesz az üzletnek, de tudom, csak szereti, ha körülveszik az emberek. - Van kedved még játszani? Duett? - kérdezem és úgy fest ma túlórázni kényszerülök, ha mindent el akarok pakolni és behangolni, mire zárni kell. De nem baj, a zenére mindig van idő. - Mit szólnál ehhez? - kérdezem, ha beleegyezik a duettbe és már kapom is le az egyik gitárt a helyéről és pengetni is kezdek. Az ujjaim fürgén járnak és a dallam betölti a teret. Remélem képes csatlakozni az ütemhez, ha nem, lassítok.
- Persze, nyugodtan hozd el a fiút, ha neki szánod a régi hangszerem. Nincsen ellenemre a személyes találkozás. Teljesen megbízok benned, s nem gondolnám, hogy 1 hét múlva a kukában landolna, mert teljesen tönkrement a hangszer, mert nem rendeltetésszerűen lett használva. - nézek rá Zenora, hogy találkozzon hosszabb ideig a tekintetünk. Én már most érzem, hogy jól fogok járni, mert lesz egy új hangszerem, míg a régi pedig nem fog porosodni valahol a lakásban. Ráadásul miért halmoznám a hangszereket a lakásban? Nem vagyok annyira nagy hangszer rajongó, hogy mindegyiket megtartsam, s ráadásul mikor úgy támad kedvem, akkor mindegyiken játsszak. Ez minden. - Tőlem tanulni? Ugyan miért is? Nincs semmi, amit tőlem tanulhatnál. - sóhajtok fel, miközben elgondolkozok végül, hogy én miben lehetnék az ő segítségére? Én egyetemista vagyok, míg ő dolgozó. Másképp látjuk a világot, másképpen lépünk az egyről a kettőre. Legfőképpen élményeket tudunk megosztani egymással. Végül ahelyett, hogy elszólnám magam, inkább úgy döntök, hogy bölcsen hallgatok. Hagyom, hogy kicsit teljesen az idő, s aztán szólalok meg. - Szóval te szintén inkább vagy magányos zenélő, mint sztárolt zenész a színpadon. Mármint bandában nem lehet rossz érzés, de ettől függetlenül bírni és nyelni kell olykor az emberi hülyeségeket. - magyarázom, s nem sokkal utána elkezdek játszani, amennyire jelen állás szerint állok. Fogalmam sincs, hogy milyen szinten, s mik esetleg a hibáim, mert nincs viszonyítási alapom. Mikor befejezem a dalt, akkor meghallgatom a férfit, hogy mit mond a játékommal kapcsolatban, s a jövővel. Mindenképpen jó hír, hogy elvállalja a taníttatásom, bár kár, hogy érte nem kér pénzt. Kissé lehangoló, mert megérdemelné. - Szóval az időpont megfelelő. Esetleg a környéken tudsz valami olcsó parkolási lehetőséget? Mert szerintem munka után autóval jönnék ide ide, s jó lenne leparkolni. - toldom meg a saját részemről a témát. Igen, azon nők közé tartozom, aki anyagi szempontból jól áll, azonban a szívügyekben elég rosszul. Van lakásom és egy aranyos autóm. - Ami pedig azt illeti, jó lenne ha tudnám a telefonszámod, mert nem biztos, hogy minden alkalommal fogok eljönni. Vannak olykor fontosabb dolgaim is. Ott az egyetem például. Ami azt illeti, szerintem itt a bolt tökéletes hely. A lakásom környezetében eléggé olyan lakószomszédaim vannak, akik nehezményezik a hangoskodást 5 óra után. - világosítom fel őt, miközben édesen mosolygok felé. Nemsokára felajánlja, hogy nincs-e kedvem játszani még egyet? - Benne vagyok abban az ötletben. - kíváncsian várom, hogy mi lehet a fejében. Ettől függetlenül nézem a kezét, ahogy fogja a húrokat, s ahogyan pengeti a gitárt. Nem sokkal később,ahogy leesik nekem, hogy ismerős dallam, akkor próbálok hozzá csatlakozni. Ilyet még sosem csináltam, így talán nem fog egyből lehordani, hogy miért nem tudtam csatlakozni? Én nem várok magamtól túlságosan nagy teljesítményt, így most is ebben keresem a kellemes időtöltést, mintsem idegeskedjek. Természetesen nem sikerül hozzá csatlakozni, sokkal inkább pár ütemmel le vagyok tőle maradva. Igaz ezt a dallamot még sosem gyakoroltam rongyosra, hogy szinte az idegeimben legyenek az akkordok.
- Egyértelműen nem áll fenn ennek a veszélye - küldök felé egy biztató mosolyt. Nos a kamaszok vannak oly ügyetlenek, mint a babák, akik épp járni tanulnak, na de abban biztos vagyok, hogy annak a hangszernek még évek múlva is makulátlan lesz a borítása. Azt a srácot már egy ideje tanítgatom, ahogy néhány barátját is a környékről, ahol laknak. Tehetséges, kiválik a többiek közül, ami miatt kissé túlbuzog benne a magabiztosság. De mivel magamra ismerek benne, eszemben sincs letörni a szarvát, mert pont olyan jól tudom, hogy néha az egyetlen dolog, ami végig kísér minket, az a magunkba vetett bizalom. - Ez csak egy szófordulat, Violet, ámbár biztos vagyok benne, hogy tudsz olyat, amit én nem. Legyen az zenei műveltség vagy épp ellenkezőleg. Nem mondanám, hogy értek a zenéléshez, szerintem igazán senki sem ért, maximum ráérez a megfelelő hangokra. De mindig lehet az ember jobb és jobb. Én törekszem a jobbra, de tervem és célom az nincs vele. Szeretem a munkámat Joe boltjában és bár sokan gondolhatják azt, hogy ostobaság elvesztegetni a tehetséget egy kis üzletben. De még jó, hogy sosem hallgatok mások véleményére. - A kritikák és emberi ostobaságok szinte mindig leperegtek rólam - vallom be. Egyetlen egy emlékem van, amikor elborult az agyam és annak egy hét felfüggesztett lett az eredménye a helyi iskolában, ahová jártam. Egy idősebb srác elvette és összetörte a hangszeremet, amit az egyik nevelőapámtól kaptam, aki kiakarta selejtezni, de én elkértem tőle. Ez volt az egyetlen olyan dolog, amire jóérzéssel emlékszem vissza a gyermekkoromból. A hangszer nem szenvedett akkora károkat, hogy ne lehessen megjavíttatni, én mégis totál bekattantam és nekiugrottam. Őt hirtelen érte a támadás és későn kezdett védekezni. Kitört az első két felső foga és egy szép monoklit is begyűjtött. Mondanom sem kell, hogy a sérült hangszer és én is visszakerültünk az intézet falai közé. Senkinek sem kell egy balhés kamasz. - Sosem volt vágyam, hogy színpadon zenéljek, valahogy nem vagyok ez a stílus, nem munkának akarom tekinteni a zenélést. Egyszer meg lett volna az esélyem, még végzős egyetemista koromban felajánlottak egy helyet egy bandában, feltörekvő zenészek voltak a tagjai. Mind egytől egyig hozzám hasonló szenvedéllyel játszottak. Nemet mondtam és valószínűleg ma is épp ugyanígy nemet mondanék. - Vannak emberek, akik színpadra születtek és vannak, akik nem - mosolygok rá. - A parkolás ingyenes innen két háztömbnyire. Szerencsére az üzlet környéke estefelé sem veszélyes, inkább családok laknak erre. Ha nem így lenne nem hagynám, hogy egyedül menjen a kocsijához. Azért van annyi lovagiasság bennem, hogy elkísérném, nehogy baja essen. Azonban ez tényleg egy nyugodt környék és biztonságos is, nem kell féltenem. Előveszem a mobilomat és odanyújtom neki a számomnál megnyitva, hogy nyugodtan elmenthesse magának. Igen, a kontakt fontos, jártam már úgy, hogy tök felesleges köröket futottam, mert az illető gyakran nem ért rá, de erről értesíteni nem volt kedve vagy alkalma, a fene se tudja. Az idő pedig drága és nekem nincs sok belőle. Elkezdjük a játékot és természetesen nem sikerül bekapcsolódnia, de ezt sejtettem is. Ugyanakkor befejezem a számot és csak utána szólalok meg. - Fontos a gyakorlás, de megtanulni rögtönözni, az még fontosabb. Ezt az egyik egyetemi tanárom mondogatta addig, amíg ezzel nem keltem és feküdtem. Ha egy akkord elcsúszik, muszáj, hogy az ember ne essen kétségbe, különben oda az egész műsor. Igaz, nem színpadi előadásra készülünk, azonban ezt az egy dolgot az élet bármely területén hasznosíthatjuk. - Hidd el, amint megtanulod, hogy hogyan hozd ki magadból a lehető legtöbbet egy idegen zene nem fog gondot okozni. A kottában nincs előírt pontosság, szabadon vidd feljebb, lejjebb, nyújtsd el a részeket, alkoss újat, szebbet vagy jobbat. A zene legyen szabad és ne kötött.
Zeno biztató mosolyt küld felém, ami egyenesen tetszik nekem. Nekem teljesen mindegy,végül is, hogy mi lesz a sorsa a régi gitáromnak. Ha napokon belül nem lehet vele muzsikát játszani, akkor az már nem az én felelősségem. Én az átadás pillanatától kezdve nem fog érdekelni a régi gitárom állapota. - Következő órára elhozol a régi gitárom, s lépjünk tovább – ajánlom fel a helyzetet, mert szerintem ettől több szót nem kellene tovább fecsérelni a témára. A férfi soron következő szavait hallgatom, ami szerintem túlságosan fényez engem. Nem érzem magam olyannak, aki valamiben egyedibb lenne, mint a másik. - Ugyan már? Mitől tudhatnék tőled többet? Én csupán a Youtube-ról lestem el a fogásokat, s semmi több. Napokat töltöttem el azzal, ha egy újabb fogást kellett elsajátítanom. Nem szokásom egyből feladni a legelején a dolgokat. - válaszolom neki, s várom, hogy erre aztán lesz valamilyen különösebb hozzászólása, mint az előzőekben? A soron következő szavaira, csupán a következő jut eszembe. - De mi lenne veled, ha mondjuk közönség mondana rólad rossz véleményt? Akkor szintén nem foglalkoznál vele? Tovább próbálkoznál, míg mindenkinek el nem áll a szava tőled? - valójában tudom, hogy ez az állapot lehetetlen, mert egy művész sem lehet tökéletes. Végül csak megszólal a férfi, s én pedig türelmesen hallgatom, ahogy sorra bontja ki a gondolatait előttem, s fedi fel a titkait. - Szóval a zenét nem tudod párosítani a munkával. Szerintem a legjobb zenészek szintén így gondolkoznak, s a felszín alatt mégis eltűrik, mikor kiadnak egy újabb albumot. Mikor Zeno elmondja, hogy milyen változatosak vagyunk, akkor egyet kell vele értenem. Én szerintem nem vagyok arra alkalmas, hogy a színpadon mutatkozzak. Ott teljesen elvagyok a magányomban, s nincs senki, aki megzavarhatna engem. Ez magában foglalja számomra a tökéletességet. A mai eset különlegesen, mert Zeno előtt kellet szám adnom a gitár tudásomról. - Akárhogy nézzük, én sem születtem oda, s valahogy nem érzek késztetést arra, hogy egyen is fellépjek. - vallom be neki teljesen őszintén. Én ténylegesen csupán hobbiból, s jó érzésből teszem. Megnyugtat és kikapcsol. Mássá teszi a hétköznapok fáradalmait. Az azt követő szavai a lényegesek, hogy az autómmal hol tudok megállni. Nem állhatok meg szabálytalanul, mert lehet, hogy még aznap elvontatják az autóm nem megengedett parkolás miatt. - Tudnál nekem mondani utca nevet? Úgy biztosan a tanítás után megtalálom az autóm, s nem úgy kell felhívnom valamelyik céget az elszállíttatott autómról. Szinte új, s szeretem. - lovagiasnak tartom a tettét, mert rögtön megmutatja a telefonszámát, amit bepötyögök a mobilomba, sőt mit sem törődök a telefonszámlámmal, még meg is csöngetem, hogy ő elmenthesse az enyém. A bölcs szavaira nem tudok mit mondani, csupán cselekedni. Kezembe veszem a gitárt, már ha engedi, aztán mindentől független dallamot kezdek el játszani. S ahogy a dallamot adom, úgy véletlenül kicsúszik végül ajkamon az édes énekem megszólal. Magával is ragad, de olyannira, hogy felkelek a helyemről, s betöltöm a teret. Csak akkor eszmélek fel, mikor minden jelenlegi érzésem kiénekeltem magamból. Enyhén elpirulok, s visszaülök a helyre. - Bocsánat – kérek tőle elnézést, hogy az én kornyikálós hangom kellett hallgatnia.
- Sosem szabad feladni, így van - helyeslek. Ha feladtam volna az első néhány százezer kudarc során, akkor ma valószínűleg nem zenélnék, nem lenne diplomám és nem dolgoznék Joe-nál sem. Megérte. A zene sok mindent adott a számomra, de azt is megtudom érte, ha valaki csak azért akar zenét tanulni, mert menő, vagy mert kellemes elfoglaltság. A lényeg, hogy a kitartás így is, úgy is kell hozzá. A kérdéseit jól átrágom magamban mielőtt válaszolnék. Nem érdekelnek a negatív kritikák, a minősítések. De sosem léptem fel nagy színpadon, talán, ha ezrek mondanák azt, hogy a zeném szar, talán valahol szíven ütne, mert olyan lenne, mintha számomra egy fontos személyt bántanának, nem engem. - Talán bántana, nem annyira, hogy ezért abbahagyjam a zenélést, de nyilván azért nem peregne le teljesen. Azt hiszem próbálkoznék, de nem miattuk és nem azért, hogy le legyenek nyűgözve, hanem csak is a magam öröme miatt. De szerencsére nincsenek nagyra törő álmaim. Nem akarok színpadon állni mások rajongása tárgyaként. A zene maradjon csak meg kizárólag nekem. - Talán így is van - rántom meg kicsit a vállamat. Nem lennék azoknak a helyében akik turnéznak, minden napjuk arról szól, hogy mások értékrendének megfeleljenek. Álarcot viselnek minden egyes napon, egy olyat, ami kényelmetlen és sosem a valóságot mutatja. - Mindenki más és mások a céljai és vágyai is, így vagyunk jók, hogy különbözünk. Volt már olyan tanítványom, aki azért vett tőlem órákat, mert hangversenyre készült és ez volt a meghívója az egyetemre, ha nem sikerült volna, akkor elvesztette volna az ösztöndíj lehetőségét. Sikerült neki és azt hiszem azóta egy komoly zenei bandában játszik és úgy tudom nagyon tehetségesen és ügyesen veszi az élet akadályait. Az összes tanítványom más és más célokkal akar órákat venni. - Persze, St. Clare Street. ezután megcsörget és én is elmentem a számát. Így, ha esetleg nem érnék rá, amikor órát kellene tartanom neki, akkor tudom értesíteni róla. Megpróbálok biztató szavakkal szolgálni neki a játékával kapcsolatban. A görcsös gyakorlás és a tökéletességre való törekvés jó dolog, de mellette kell egy lazaság is, hogyha a tökéletesség nem sikerül, akkor a rögtönzés legyen épp olyan sikeres, mint a pontosság követése. Zenélni kezd és aztán énekelni is. Látom rajta, hogy tudatában sincs annak teljesen, hogy énekével színesíti a dallamot. Néha én is énekelek, ha megfeledkezem magamról és teljesen a zenébe merülök. Az ének remek kísérő, bár a magam hangját azért nem tartom sokra. A lányé azonban kellemes, tiszta és szép. - Nincs miért bocsánatot kérned - mosolygok rá bátorítóan - Jól hangzott a dallam és az éneked együtt, szépen és tisztán énekelsz. Kellemes volt hallgatni. Kézbe veszek egy gitárt és szórakozottan pengetni kezdem csak úgy. - Néha én is énekelek - valóm be. Pengetés közben kis csend áll be közöttünk. - És hogy érzed magad? - bukik ki belőlem a kérdés. Eddig minden egyes látogatása során arról a hülye fickóról beszélt, akiért annyira odáig van, hogy az már hihetetlen. Fura, hogy ezúttal szóba sem hozta. Talán összejöttek volna újra? Joe erre a szemét forgatná és röhögve közölné, hogy tudta, hogy valójában érdekel a lány válsága.
Helyesel Zeno, hogy nem szabad egyből feladni a dolgokat, ami egyik részről mosolyra fakaszt, másik részt pedig megerősít, hogy csak így tovább az élet rögös országútján. Valószínűleg nem itt tartanék, ahol jelenleg vagyok, hanem otthon maradósabb lettem volna, ahol nem érhet baj. De a kihívások itt vannak körülöttünk, s akármerre fordulunk csak beléjük futunk. Nézem a férfi arcvonásait, ahogy beszél hozzám. Az fordul meg a fejemben, hogy vajon neki ebben a pillanatban milyen gondolatai lehetnek velem kapcsolatban? Nehéz megállni, hogy ne kérdezzek rá. Kellemes társaság Zeno, jó hallgatóság, s ezért kellemes vele az időtöltés. - Talán bántana? Ez meg milyen válasz? - somolygok rá, aztán én magam részéről a következőt mondom el neki, miután befejezte a saját gondolatmenetét. -Én biztosan abbahagynám, mert nem tudnék gyűlöletben zenélni. Inkább abbahagynám, eladnám a guitárjaim, aztán elvonulnék a nyilvánosság elől és élném kellemesen a mindennapjaim. De szerintem ennyi kitérő elég a beszélgetésünkben, hiszen nem választottuk ezt az utat. Úgy vélem érdekesebb lesz a munkám, mint a zene. - kacsintok rá szórakozott módon, szerintem ennél tovább ne feszegessük a témakört. Vannak kellemesebbek. - Így van, s jobb ha úgy is marad. Milyen unalmas lenne, ha egyfajta embertípus lenne és minden ugyanúgy nézne ki, vagy csak egy színből állna. Unalmas és lehangoló. - sóhajtok egyet, mert magamban tovább gondolom az egész történetet. Az a állapot nem emberekre vallana, inkább valami börtönre. Ráadásul ha a kinézetemből lenne még sok millió ugyanolyan, akkor hol maradna az egyediség? Milyen lenne látni az utcán, ha valamelyik másolatom csókolózna, vagy enyelegne. Bizarr és félelemkeltő. - Köszönöm az utcanevet – ezután megkapom a telefonszámát, s megcsörgetem őt. Az elérhetőség csere után hozzá fogok zenélni, ha már tanóráról van szó. Gitározás közben elkezdek énekelni, úgy felszabadultam. Zenonak köszönhető,az ő érdeme, hogy kicsalogatja belőlem a zenei bátorságom, mit sem törődve, hogy miként fog elsülni az egész. Mikor befejezem, akkor jövök rá, hogy előtte énekeltem. Pedig nem hinném, hogy nagy ének tehetség lennék. Bocsánatot is kérek tőle az előadásomért, ami aztán meglepettséggé válik, mikor megdicsér. Próbálok védekezni a jóleső érzés ellen, hogy későbbiek folyamán nagyképű legyek. Betudom neki, hogy Zeno csak elfogult velem kapcsolatban, ráadásul egy vélemény nem vélemény. - Ha te is énekelsz, akkor szeretném hallani. - válaszolom neki, mosollyal az arcomon. Nem hinném, hogy pocsék énekes lenne. Kisebb beszédszünet után meglep a kérdése, mert úgy érzem, hogy nem a zenével kapcsolatosan érdeklődik. Pislogok kettőt, majd azon vacillálok miként tálaljam elé a helyzetet. - Leköt a munka, feltölt a zene, viszont nincs kivel megosztanom. Amolyan csak megvagyok, s vannak kellemes percek nélküle. - kissé elszomorodok, mert pont őrá nem akartam gondolni. Miért kellett felemlegetni az én állapotom, mikor olyan szépen eltereltük a zenével?
- Ez egy diplomatikus válasz - mosolygok vissza rá. Elgondolkodom azon amit mond, de én valószínűleg nem ezt az utat választanám. A zene nem lehetne az, amiről lemondok. Talán kissé túlságosan is ragaszkodom a zenéhez, zenéléshez. De ha egyszer valami már képes volt kirántani a mélységből, akkor nem akarod elengedni. Nekem márpedig a zene egy olyan fénypont az életemben, ami mindeddig segített. - Lehet unalmasabb, rosszabb lenne, de egyértelműbb és érthetőbb is. Semmi sem fekete-fehér, mindennek van jó és rossz oldala. Bár szerintem is fontos az egyéniség. Ha mindenki és minden egyforma lenne, akkor az olyan lenne mintha saját magunkért rajonganánk, ha zenét hallgatunk, filmet nézünk vagy magunkra haragudnánk, ha valaki elkövet valami rosszat. Furcsa lenne és bizarr. Megadom az utcanevet és végül a számcsere is megtörténik. Így ő is és én is nyugodtabbak lehetünk, ha sötétedés után egyedül kénytelen az autójáig menni. Bár, ha tehetem, biztos elkísérem. Joe szerint az alvó oroszlán bajszát sem ajánlatos húzogatni, egyszer felébred. Lehet, hogy nyugodt a környék és jobbára biztonságos is, sosem lehet tudni. Egy fiatal lány számára az esti város nem túl biztonságos. Énekelni kezd és szerintem igazán tudatában sincs annak, hogy szívét-lelkét a dalba teszi, amit énekel. Én is akkor énekelek csupán, ha igazán áttudom élni az adott dalt. - Áh, szóval ez olyan adok-kapok játék? Hát legyen - bólintok rá, de még előtte megkérdezem hogy érzi magát. A pillanat tört része alatt keseredik el és már bánom, hogy megkérdeztem. - Sajnálom, nem akartalak felzaklatni. Őszintén érdekelt, hogy érzed magad - fintorodom el. - Mit szólnál, ha elfelejtenénk, hogy hülyén viselkedtem és énekelnék neked? - mosolyodom el zavartan aztán belekezdek a dalba. Olaszul, a saját anyanyelvemen énekelek Violet-nek és beleadok mindent, hogy elfeledtessem vele a rossz kedvét. Behunyom a szememet és másra sem figyelek, mint a gitáron játszó ujjaimra, ahogy meg-megpendítenek egy-egy húrt és kicsalják a hangszerből a megfelelő hangot. A dal végén önkéntelenül is elmosolyodom. - Nos, mi a véleményed, megüti a mércét? - nevetek fel és kisöprök egy göndörödő tincset a szemem elől.
"Néha az ember ott ismeri meg a másikat, ahol a legkevésbé számítana rá."
Általában a szerda délutánokat, kora estéket a clubban töltöm, dolgozom, bár már kevésbé szorulok rá, inkább megszokás, valami ragályos kórság, amitől nem tudok szabadulni. Minden alkalommal azon veszem észre magam, hogy ott vagyok, teszem a dolgom, elrakom a pénzem és már vége is. Ez az ördögi spirál pedig folytatódik minden alkalommal, pedig csak az én döntésemen múlik, hogy mikor szállok ki belőle. Most azonban, mivel Josh előre szólt, hogy beugrik a hangszerboltba, még nem zártam be. Lemondtam az estét, amitől fura módon, nevetséges bűntudatom támad, mintha csak cserben hagynák valakit, leginkább magamat. Pedig a magánórák, az állandó munka a boltban elégnek bizonyultak ahhoz, hogy fent tartsam magam a víz felszíne fölött. Már nem fuldoklom, de idő kell hozzá, hogy ezt felfogjam és élni is tudjak vele. Joe már egy órával ezelőtt felment a lakásába, nekem pedig fél órája zárnom kellett volna. Josh azonban szólt, hogy késik. Káromkodva foglalom el magam néhány hangszer hangolásával, amik várhatnának holnapig, de utálom a tétlenséget, annál nincs is rosszabb. Túl sok ideje marad az embernek arra, hogy gondolkodjon. Pittyeg a mobilom, Josh nem jön. - Cseszd meg, Miller. Elestem pár dolcsitól miattad - dörmögöm és elpakolom a hangszert, amin percek ta ügyködöm. Leoltom a lámpákat sorban a kis irodahelyiségtől kezdve a hangszerüzlet nagy terméig. Miután mindenről megbizonyosodom, hogy rendben van, kilépek a meleg nyári éjszakába. Babrálok egy darabig a kulcscsomóval, míg megtalálom a bolt kulcsait, aztán zárok. Joe ablakaiból nem szűrődik fény az utcára, már alszik. Szerencsés flótás, én valószínűleg hosszú órákig nem fogok még nyugovóra térni, ahhoz túlságosan is sok tétlen óra vár még rám. Már kár lenne a club tulaját felhívnom, hogy ugrott a program. Sose veszek ki szabad estét, talán eddig még nem is volt rá precedens. Ez lehetett az oka, hogy simán elengedte a szerda estémet. Alighogy a haza út irányába fordulok egy motor fékez le az üzlet előtt. Ez a környék pont a városka rossz negyede és a leggazdagabb körzetének találkozó pontja. Itt megfordulnak olyan alakok is, akik ki vannak tömve és olyanok is, akik pont az ilyen kitömött alakokra várnak vagy vadásznak. Ahogy a motor fényszórója kialszik, egy pillanat erejéig nem látom a motoros arcát, aztán hozzászokom az újult sötétséghez. Ha elsőre le kellene írnom, a fickó nem valami bizalomgerjesztő, kiköpött keresztapa csak éppen még a kellemes húszas éveiben, talán. Aztán beugrik, hogy bakker, ismerem. Mármint személyesen nem, de Josh által homályosan mégiscsak igen. A srác az egész instáját teletolta ezzel a fickóval. A neve be nem ugrana, ha fegyverrel a halántékomnál fenyegetnének akkor sem. - Hello, ha Josh-t keresed, nincs itt. Más okból nem látom értelmét, hogy itt legyen, ezért sem bemutatkozással, sem felesleges szavakkal nem fárasztom magam. Zsebre vágom a kezeimet. Bírom Millert, tényleg, a maga fura módján érdekes figura és érthetetlen okból, a társaságomat is bírja, ezért minimum jár egy piros pont. Azonban a pasija, nos, tény, ami tény, figyelemreméltó, de egy percig se ébred fel bennem a vágy, hogy ennél hosszabban eltársalogjak vele. Kész vagyok sarkon fordulni és hazamenni.
Kezdőlap
