Egészen ritka alkalmakkal tudnék előhozakodni, amikor betegnek érzem magamat, mégis az elmúlt órákban minden jel arra utalt, hogy az idei kavalkádból én magam sem maradhatok majd ki. A fáradtság, a gyengeség elemi erővel gyűrt le és ugyan cselekedeteim leginkább azért húztak közelebb rezidensemhez, hogy az ő állapotán segítsek, de mégis idővel az én hasznomra is váltak. A kórházban töltött órák száma, az állandó pörgés egyszerre telepedik le szervezetemben, ahogyan elkényelmesedek én is a kanapén és kiváló lehetőséggel ajándékoz meg az alváshoz. Amit viszont az álmom vonz magával egy olyan helyzetet alakít ki Charityvel, ami jól láthatóan félreértéseket szül közöttünk. És amíg én azon vagyok, hogy magamra vállalva tetteim felelősségét mentsem, ami még mentésre szorul, ő a közénk ékelt távolságot válassza kommunikációs eszközként, melynek hatására én magam is úgy érzem, hogy jobb lesz, ha inkább teret és egyben időt hagyok neki az elmúlt események átgondolására.
Ő a szobába megy, hogy az én segítségemre legyen a törölköző miatt, én pedig csak ezek után követném őt, de már kifelé igyekszik. A hangszínéből jól érzékelhető, hogy szavai teljesen az ellentétei a gondolatainak és bár azt vallja, hogy szeretné lezárni a témát, viszont a viselkedése egészen mást mutat. Victoria esetében sem volt ez másképp, ezért jól ismertem már mikor nem tekinthetünk lezártnak valamit és ez határozottan nem tűnt annak Charity részéről sem. Kérését viszont tiszteletben tartva köszönöm meg neki a törölközőt és miután ő a konyha irányába fordul, én a fürdő felé indulok meg célirányosan, hogy úrrá legyek jelenlegi gyengeségemen és állapotomon. Fejben azonban még mindig egy részem abban a pillanatban maradt, amit én kezdeményeztem, ő viszont örömmel hajlott a folytatásra.
Nem sokat időzök odabent, de a fejemben lévő kellemetlen érzés továbbra sem múlt el teljesen. A forró víz ugyan megtette a hatását, némiképp éberebbé tett és jól is esett az elhúzódott délutáni pihenőnk után, azonban még mindig nem vallhattam magamat 100%-osnak.
Vizes tincseimet szárítom meg felszínesen a törölközővel a tükör előtt állva és miután visszaöltözöm lehetőségeim híján az egyetlen szerelésembe, a fürdőben is nekiállok rendet tenni magam után, majd csak ezt követően hagyom el a helyiséget. Charity jobb állapotnak örvend annál, mint ahogyan jelenleg én érzem magamat, de a sértettsége még mindig szembetűnő nyomot hagy arcának vonásain, ennek pedig nem feltétlenül örülök.
- Jól tudom, hogy azt mondta nem kíván beszélni az előbbiekről, de jól láthatóan egészen mást gondol erről. Én pedig úgy vélem vagyunk annyira felnőttek mindketten, hogy ebben őszinték legyünk a másikkal és ne feszülten teljen el az az idő, amit egymás mellett kell töltenünk. - általában nem erősségem a beszélgetés, de egy olyan helyzetbe melynél tudatában vagyok a tetteim következményeinek eszem ágában sincsen bűnbakot keresni vagy másra hárítani a felelősséget.
- Korábbi visszautasításom úgy látom érzékenyen érintette, de szerettem volna tisztázni, hogy nem maga ellen irányult. Épp ellenkezőleg. - itt elhallgatok egy másodpercre, hogy lehetőségeim legyenek gondolataim összeszedésére, mielőtt olyan témához érkeznénk, melyet jobb szeretek nem feszegetni. Most mégis úgy érzem tartozok neki ezzel.
- Jól tudom, hogy néhány szóbeszéd kering a magánéletem körül a kórház berkein belül. Hiszi vagy sem, hozzám is eljutnak ezek. Némelyek mondhatni akár egészen ötletesek is. - alig észrevehető mosollyal reagálom le ezt, de végül tovább folytatom. Még mindig tisztán él emlékezetemben Victor röhögése, amikor elmondtam neki, hogy a dolgozók szerint mi egy párt alkotunk. Aztán olyan gyorsan arcára is fagyott az a mosoly, ahogyan ráeszmélt, hogy pont ennek okán kerülik el őt a nők. És nem feltétlenül segített rajta, amikor azt mondtam, az elviselhetetlen személyisége elvégzi helyette is ezt a munkát.
- Sosem hatottak meg ezek és jól tudom, hogy ezek után sem fognak. Viszont tudnia kell, hogy egy egészen csúnya váláson estem át jó pár éve, ami ugyanúgy részét képezi az emlékeimnek és ezáltal a mindennapjaimnak is, bár mostanában egyre kevesebbet szerencsére. Habár úgy vélem egy ilyet nehezen felejtünk el. Ezzel nem mentegetni kívánom magamat a korábbi kezdeményezésem miatt, hiszen amit tettem, az megtörtént, de a láz úgy tűnik egészen erős volt ahhoz, hogy felidézze a múltbéli veszteségeimet. - vallom be, de mielőtt ezernyi másik irányba térnék el, inkább a lényegre térek. Talán nem Victoria miatt vált olyannyira felejthetetlenné az az emlék, hanem Tommy jelenléte tette azzá. Egy olyan időszakot szimbolizált, ami már csak az emlékeimben lehet az enyém, a valóságban aligha.
- Maga kivételes és értelmes nő Charity, aki rendkívül gyorsan hatással tud lenni másokra. Természetesen rám is. Épp ezért, ha úgy dönthetnék többet akarnék magától az ne egy betegség vagy egy másik nő gondolata miatt történjen meg, mert annál sokkal többet érdemel, hanem azért mert tudatában vagyok annak éppen mit csinálok. - fejezem be beszédemet, ami meglehet csak még nehezebbé teszi kettőnk helyzetét, de mindig is úgy gondoltam, hogy az őszinteség elengedhetetlen két ember között. Márpedig rezidensem az elmúlt időszakban kellemes társaságot nyújtott számomra a jelenlétével ahhoz, hogy olyan félreértésekbe keverjem, amely miatt veszélybe kerülne a közöttünk kialakult helyzet.

A betegségre sok mindent ráfoghatunk, hiszen egy másik állapot, de ennek is vannak fokozatai és van, aki felismeri ennek mérföldköveit és határait, és vannak olyanok is, akik nem. Mondhatunk kellemesnek hitt hazugságot, és burkolózhatunk a gyengébb szervezet takarásába, ha éppen egy nem megfelelő eseménysorozatot indítottunk el. Az orvosok is emberek voltak, mi is hibáztunk és olykor előfordult, hogy rosszkedvvel, vagy éppen mi magunk is betegen feküdtünk otthon. Át tudtuk érezni a pácienseink által körülírt változásokat, mint a fáradékonyság, az ágyhoz ragadt pihenés, a túlzott fázás és remegés. Minket sem kerültek el a járványok, ahogyan másokat sem, csak rólunk sok esetben megfeledkezett a társadalom, mert mi voltunk a hősök, akik napról napra tették próbára az állóképességüket, a türelmüket és nem utolsó sorban a saját szervezetüket. A kórházban lenni nem volt egyenlő azzal, hogy odakint hagytuk az emóciókat és aztán nap végén, amikor a fehér köpeny is az akasztóra került, akkor szembesültünk a veszteség, vagy éppen az öröm különböző arcaival. Fáradtan konstatáltuk, hogy bennünk is vannak kételyek, hogy jó helyen vagyunk, hogy normális ennyire alárendelni az igényeinket mások egészsége miatt, de ugye nem véletlenül tettük le az esküt és választottunk egy olyan hivatást, melynek nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak, ha nem több mint, amit egy hétköznapi civil láthat.
A lakásom zárt falai között el kellene engednem magamat, ez az én váram, az én szabályaim uralkodnak, de most meg kell osztanom a felettesemmel, aki nem más, mint Dr. Nash. Mostanában gyakran találkoztunk a szünetekben is, kávét vittünk egymásnak, és egyszerűen ő volt az nekem, akivel megbeszélhettem a szívemet nyomó problémákat. Az eltelt hónapokban átformálódtak a barátai kapcsolataim is, nem mintha Alice ne bocsájtott volna meg az anyámmal kapcsolatos titok kapcsán, de már nem kereste úgy a társaságot, mint annak idején. A többiek még figyeltek rám, de az anyám miatt vagy kivételezett lettem, vagy éppenséggel kitaszított, és nekem valahol az aranyközépút kellett volna, ha létezik. Dr. Nash nem adott nekem nagyobb műtéteket, sőt még a műtők közelébe se mehettem, általában a műszak elején rutinfeladatokat kaptam, és azzal kellett beérnem, hogy a gyakornokaimnak adtam le a forró drótot és őket vezettem körbe, tanítottam be a kanülkötésre és egyéb teendőkre. Árnyéka voltam a motivált énemnek, de nem panaszkodtam hangosan, mert nem lett volna értelme. Mostanra minden összekuszálódott, ahogyan az előbbi csók is, mely kimagyarázásra került a főnököm szájából. Nem vágytam kifogásokra, csak élveztem, hogy nőszámba lettem véve, de még ezt is sikerült elrontania és úgy voltam vele, hogy jobb lesz a hűvös távolságtartás, mintsem meghallgassam a verzióját a rossz döntésekről meg a láz által okozott meggondolatlanságokról. El nem tudtam képzelni ennél gyengébb szónoklatot, de örültem neki, hogy elment zuhanyozni, mert így egyedül maradhattam a konyhában és egy kis teával vontam el a figyelmemet az előbbi kínos szituációról. Egyikünknek sem tett volna jót, ha ennek lett volna folytatása, én megértettem, hogy túlléptünk egy határt, de neki meg be kellett volna látnia, hogy jobban járt volna, ha nem csókol meg, mert akkor eszem ágába se jutott volna, hogy kezdeményezzek.
A vízforralóval babrálok, amikor kijön a fürdőből és egyenesen az én társaságomat célozza meg. Túlságosan odafigyelek a cukor kimérésére és nem merek felnézni, de bátorkodom végül egy futó pillantással megajándékozni, miközben megered a nyelve, és ha most nem aludnék, akkor biztos lennék benne, hogy álmodom. Eleinte nem reagálok semmit a feltételezésére sem, mert nem akarok belemerülni a részletekbe. Meg lett mondva, hogy hiba volt, és a láz okozta neki a kilengését, több infóra nincs szükségem, de valamiért köti az ebet a karóhoz.
- Nem számít, hogy mit akarunk. Felnőtt módjára kezeljük akkor is, ha nem beszélünk többet róla és úgy teszünk, mintha meg sem történt volna. – riposzttal élek az irányába a forró víz kiadagolása közben, de azt hiszem, hogy nem fogjuk ennyivel lezárni a témát, mert egyenesen a vesztőhelyre vezet bennünket.
- Érzékenyen? – nevetek fel erőltetetten, mert annyira nem vagyok kényes, hogy kiüssenek rajtam az érzéseim. – Mit gondol egy kislány vagyok, aki nem tudja a helyén kezelni a történteket? Mi van, ha azt mondom, hogy nem első alkalommal sétáltam bele ebbe a csapdába? – dobom vissza a labdát, de sokkal higgadtabban kezeli a hangerőmet, mint én az ő reakcióját.
- A magánélete csak Önre tartozik, és bármilyen pletyka is kelljen szárnyra, nem tartozik senkinek sem elszámolással. – zárnám le a beszélgetést, de úgy tűnik, hogy bőven van még mondanivalója. A bögrém tartalmának kavarása közben támasztom meg a csípőmet a pultnak döntve, és tekintek fel a kék szempárba. Megáll a kiskanál is a kezemben a válása hírén, mert senki nem tudta róla, hogy volt házas. Nagyot nyelek és ökörnek titulálom szerény személyemet. A nyílt üzenet nekem többet mond, miután eddig mélyen hallgatott a múltjáról.
- Sajnálom a házasságát. Nem tudhatom, hogy milyen érzés, vagy mi történt. – fejezem ki a sajnálatot, de az előbbit még emésztenem kell. Zavartan tűröm a fülem mögé az egyik hajtincsemet és a pult tetején kezdek el játszani.
- Nem mehetünk bele feltételezésekbe. Ha lenne módom rá, akkor mást mondanék, de a felettesem és ezen nem tudunk változtatni. Mindkettőnknek fontos a munka, vagyis remélem, hogy még az nekem. Jártam már hasonló cipőben, és nem óhajtom még egyszer kitenni magamat egy csalódásnak, még akkor sem, ahogyan említette…nagyon is lehetne több közöttünk, mert a vonzalom kölcsönös. – kortyolok bele a teámba, és megpróbálok észnél maradni. Most mondtam ki, hogy kölcsönös a szimpátia? Char…erősebb állítás a vonzalom fenntartása és viszonzása.
- Auch. – égetem meg a nyelvemet és a földre köpöm a teát.

A válás önmagában megviselő tud lenni, hiszen egy olyan korszak végét jelenti, ami egykor a boldogsággal járt kéz a kézben. Victoriaval fokozatosan romlott meg a kapcsolatunk és aligha tudtam hibáztatni őt az engem illető szavaiért. Mindketten másképpen igyekeztünk feldolgozni a gyászt. Amíg én a munkámba temetkeztem és kerültem az otthonomat, addig ő bűnbakot keresett a történtekért. Valakit, akin kiadhatja a haragját és mivel a balesetünket okozó személyeken ezt nem tudta megtenni így történetesen én maradtam az egyetlen, aki enyhítheti fájdalmának ezt a fajta kifejezését. Szerettem őt és nagyszerű házasságunk volt, Thomas születése pedig csak még inkább megerősítette ezt a köteléket. Nélküle viszont nem voltunk eléggé kitartóak vagy erősek ahhoz, hogy tovább folytassuk hiszen ami a kezdetekkor nélkülözhetetlenné vált, az a fiunk elvesztésével elviselhetetlenné alakult át. Mindezek ellenére én sokszor visszakanyarodok múltam ezen szegletéhez. Elmerengek az emlékeimben, melyeket nem kívánok elfelejteni és hagyom, hogy ott is ragadjak percekbe nyúló időkig, amíg valamiféle keserédes érzés nem marad hátra bennem. Talán épp emiatt vált Charity is szándékomon kívül áldozatává a képzeleteimnek. Victoria után nem kerestem a nők társaságát és az ágyam jobb fele is a maga hidegségében az egyedüllétről árulkodott. Nem vágytam társaságra vagy kapcsolatra, mert orvosnak lenni kitöltötte minden egyes szabadidőmet és gondolatomat. Ahogyan az sem jelentett gondot vagy vált észrevehetővé, ha bűnös módon visszatértem fejben a családomhoz, de a mai helyzet más volt. Ma egy nő mellett ébredtem, akinek meg kellett tapasztalnia gyengébb perceim következményeit és akit minden vele kapcsolatos szimpatizálásom ellenére is úgy csókoltam meg, ahogyan azt egyetlen nő sem érdemelné. Charity kellemes társaságot nyújtott számomra az elmúlt hetekben és a beszélgetéseink jó hatással voltak rám. Kerestem az alkalmat, amikor meghívhatom őt egy kávéra. És miközben a megszokássá vált koffein újabb színezetet kapott egy másik fél jelenléte által, úgy magam is felügyelhettem rezidensem állapotát. Felelősnek találtam magamat a történtekért, ő pedig akaratán kívül is megsínylette azt. Talán korábbi beszélgetéseink és ebből levonva kapcsolatunk is negatív összképet alkotott, de soha nem kívántam volna neki ehhez hasonlót. Azt, hogy az általam létrehozott helyzet megkérdőjelezze mindazt, amit évek munkája által ért el. És bár töretlenül járnak gondolataim miképpen hozhatnám ezt helyre, de egyelőre csak a legkézenfekvőbbnek azt találom, ha nem hagyom őt magára.
Az állapotom nem éppen kitűnő, de a zuhany végeztével némiképp elviselhetőbbnek érződik. Gondolatban egy forgatókönyvet formálok meg amelyet elkészülésem után előadni próbálok Charity számára, hogy valamiféle magyarázatot adjak a korábban történtekre. Látszanak az arcán nemtetszésének jelei és bár büszkén vallja, hogy képes felülkerekedni a kettőnk téves pillanatán, de a hangjából még mindig kiérződik a sértettség. Hiába nem kerestem mások társaságát, de az ő jelenlétével jól boldogultam és nem akartam, hogy ez a semmibe forduljon át néhány félreértés végett.
- Egy percig sem gondoltam ehhez hasonlóra. - erősítem meg benne ezt a gondolatot, hiszen a köztünk lévő korkülönbség ellenére is nehezen tudnám őt kislányként titulálni. Az a fajta nő volt már ismeretségünk kezdete óta, aki tudta mit akar és elszántan meg is küzdött érte.
- Akkor ebben az esetben azt felelném, hogy sajnálom, amiért ilyen helyzetbe keveredett, de a mi esetünkben ez nem volt előre kitervelve és én nem várok el semmit, ami által úgy érezhetné csapdába kényszerült. - fordítom át a mi verziónkra a talán költőinek szánt kérdését, csak hogy éreztessem vele a különbséget. A történtekért ő nem tartozik nekem semmivel vagy kényszeríteném őt általa arra, hogy kapcsolatba bonyolódjon velem. Ahogyan megzsarolni sem akarnám őt emiatt. Ezért is gondoltam jobb elvenni az élét a helyzetünknek, mielőtt még kényelmetlenebbé válna.
- Valóban nem, de úgy éreztem ez egy olyan alkalom volt, ahol tisztáznom kellett a saját álláspontomat is. - teszem hozzá, de amikor a házasságommal kapcsolatban fejezi ki sajnálatát csak egy óvatos biccentéssel fejezem ki köszönetemet. Minden más kimondva feleslegesnek tűnik.
- És tudja nagyon jól vagyis merem remélni, hogy nem hoznám olyan helyzetbe, amivel árthatnék magának. Tudatában vagyok mivel jár egy ilyen meglépése, de azt megígérhetem, nem fogok visszaélni az őszinteségével. Úgy vélem mindkettőnk érdekét szolgálja ez. Azonban jó tudni, hogy nem vagyok teljesen reménytelen eset. - halványan elmosolyodok, viszont a váratlan balesetét követően egyből megkerülöm a pultot, hogy ott teremjek mellette.
- Nem égette meg magát nagyon? - egy törlőt szakítok le, hogy eltüntessem a földön lévő tea maradékát, majd kezemet Charity karjára simítom, miközben a válaszára várok.
- Mit szólna, hogyha helyet cserélnénk és leülne, amíg én.. - elgondolkozom, hisz nem otthon vagyok, így a kijelentésem hirtelenjében változik át érdeklődéssé. - Ha már ebben a helyzetben ragadtunk nem ártana ennünk is valamit. Szóval kérdésem a következő. Mit tart itthon, amiből esetleg főzhetnék? - nem akarom átkutatni az egész konyháját, ezért ez mondhatni egy engedélykérés is a részemről.
- Addig pedig megnyugtathatna afelől, hogy nem tervezi otthagyni a munkáját. Az előbb mintha bizonytalanságot véltem volna felfedezni a hangjában amikor szó esett róla. - említem meg neki észrevételeimet, majd megtámaszkodok a pulton.

Az ember annyira könnyen lavírozik el a helyes és a helytelen dolgok között, hogy olykor csábítóbb a rossz oldalon kikötni, mint kihagyni a lehetőséget. Butaság lenne azt feltételezni, hogy nem viszonoztam volna a főnököm közeledését az ész érvek ellenére sem. Dr. Nash minden volt, csak unalmas és jellegtelen személy nem. Az osztályon több férfit pontoztunk és habár nem sok mindent tudtunk a múltjáról, attól még igencsak előkelő helyet foglalt el azon a bizonyos listán. Brian-nek sem lett volna oka a panaszra, mert a legideálisabb jelöltek között sorakozott fel a maga munkamániájával és beképzelt mivoltával is. Kedveltem őt, ahogyan Raffaelt is, de egyik sem állt közel ahhoz az ideálhoz, amihez vonzódtam hosszabb távon. Megfigyeltem, hogy azok a férfiak nem érdekeltek, akik hajbókoltak nekem, jobban megmozgatott a tilosban járás, mint a nyílt fellángolás. Bennem tombolt a kíváncsiság és annak kielégítése a csók kapcsán. Nem mondanám követelőzőnek, odaadóan váltott át szenvedélyesbe, de a hibát érzékelve hamarosan meg is váltunk egymástól. Nekem még ott égett ajkainak lenyomata a számon, amikor a lázra fogta a történteket. Megríkatni nem fog, már felnőttem azokból a kis románcokból, ahol a visszautasítás a zokogásban leledzene, de roppant módon nem esett jól, hogy ki lettem használva. Az álomra fogni pont annyira volt izgató, mint a szomszéd néni jelenlétére hivatkozni. A kívánatosságomat tiporta földbe a kijelentésével, mellyel igyekeztem megbarátkozni a távollétében, de a teakészítés sem vonta el megfelelő mértékben a figyelmemet. A fürdőből kihallatszó hangok táptalajt adtak a folytatásra, hogy a sértődékeny álcámat felöltve cselekedjek és még akkor se higgadjak le, amikor csatlakozott hozzám a konyhában. Jobbnak láttam, ha nem merülünk bele a részletek kifejtésébe, de ragaszkodott ahhoz, hogy többet tudjon meg a fejemben lejátszódó képekről. Csendesen hallgattam végig a mondandóját, a szimpátia kölcsönösségének felfedezését, és aztán a titok feltárását, melyre több nővér éhezett a kórházban, mintsem szükséges lett volna. Arról sem tudtam, hogy házas volt annak idején, de álmomban se hittem volna, hogy annak a frigynek leszek az átmeneti szimbóluma, ami tönkrement. Neveztek már szeretőnek, de ennek még soha. Megdöbbentem, hogy mennyire félrement az előző üzenet, de azt is észben kellett tartanom, ha ez a hóvihar véget ér, akkor a főnököm marad, és ugyanúgy kell viselkednie velem, mint a többi rezidenssel, ha nem szigorúbban. Dr. Nash jelenléte bárkit megmozgatna, aki nőből van, a sejtjeinkbe van kódolva, hogy egy szívdöglesztő orvos láttán elkalandozzanak a gondolataink és egy másfajta véget írjanak, aminek semmi köze sincs a valósághoz.
Bólintok a tisztázás céljára, de egyelőre csak a pult másik felén támaszkodom meg és onnan nézek fel a kék szempárba.
- A kettőnk titka kell, hogy maradjon, ami ma délután történt. Mondhatjuk úgyis, hogy jobb lesz elfelejteni és holnap úgy tenni, mintha megint a főnököm lenne, én pedig nem fogom mindenáron a sírba kergetni. – mosolyodom el zavaromban, amennyire kitelik tőlem, de érzem a vibrálást, és a feszült várakozást. Ennyire békés körülmények között még soha nem beszéltem meg egyetlen férfival sem, hogy mi nem történhet közöttünk, de úgy látszik, hogy fejlődik az ember. A figyelmetlenségemnek meglesz az ára, amikor nem figyelve a mozdulatsoraimra a kezemre öntöm a forró vizet, vagy félig elkészült teát. Azonnal ott terem a semmiből és szemügyre veszi a sérülésemet.
- Túlélem. – felelem, mert nem tűnik annyira vészesnek, ellenben a mosogató felé indulok meg, hogy minél hamarabb a hideg víz alá tudjam tartani a bőrömet, és enyhítsek a píron. A helycserére nem felelek abban a másodpercben, mert leköt a kezem leápolása, de amint elzárom a csapot és megtörlöm a kezemet úgy riposztolok is.
- Igazán nem kell főznie, és nincs is sok alapanyag. Valamennyi száraz tészta, de a vodka az egyedüli vendég a hűtőmben. A konzervek között még szét lehetne nézni. – adok tippeket, de bízom benne, hogy nem fogja átforgatni a fél berendezésemet, bár való igaz, hogy akadna hely a gyomromban.
- Van egy ötletem. – kerülöm meg a pultot a kezemre csavart ronggyal, és az egyik felső polcról pipiskedve rángatom le a paradicsom szószt. – Ez van… - nyújtom át neki az üveget. – Nem tudom, hogy lejárt-e a szavatossága. A munkára pedig… - köszörülöm meg a torkomat. – Maga is nagyon jól tudja, hogy nem mondhatok bizakodó választ. Az orvoslásban válaszút elé érkeztem, és fogalmam sincs, hogy mennyire jó ötlet folytatni. A záróvizsgám lenne hátra, ha megpályáznám a szakorvosi képzés végét, de talán nem ártana valami más életcélt találnom. – kerülöm a pillantását és a tésztát bontom meg, valamin egyéb edényt keresve a felforralásához. – Szeretek repülni, apa biztosan örülne nekem, ha egy másik ötlettel lepném meg, anya…viszont tombolna, ha otthagynám a kórházat. Egyelőre nem tudom, hogy mi lenne a jó döntés. – vizet eresztek az edénybe és a tűzhelyre rakom, ha már indukciós a főzőlap, akkor beállítom a hőfokot is.

Nem indítottunk, sőt igazából én nem indítottam jól Charity mellett az ébredésünkkel járó perceinket. Annyira régen nem volt már arra példa, hogy Victoria visszaköszönt volna az álmaimban, most pedig hogy megtette, nem éppen a legjobb helyzetet teremtette meg a számunkra. A házasságunk utolsó hónapjai a megismerkedésünk előtti kapcsolatunkat se hozhatták már vissza. Vicky, ő Harriet baráti társaságába tartozott és ezáltal találkoztunk mi is idegenekként egymásnak, majd fejlődtünk az idő múlásával sokkal többé, egy mondhatni már jól funkcionáló családdá, amit Tommy érkezése csak még hangsúlyosabbá tett. Abban az időszakban szerettem volna bízni abban, hogy ez majd örökké tart majd. Nem az a férfi voltam, akit megfakulni tűnő házasságának alkonyán hűtlenséggel vádolhatnának majd, inkább azt az oldalt erősítettem, kik tettek és küzdöttek volna azért, ami fontos számukra. Sosem gondolkodtam úgy, hogy egy adott problémát egy még nagyobbal lenne eredményes elfedni és apám is mindig azt hangoztatta, hogyha az autóm elromlik, nem félrerakom és veszek egy másikat, hanem megjavíttatom. Amíg van esélye visszatérni ütött-kapott, de működő állapotába, addig mindig van mit tenni azért, amink van. Megmondani sem tudnám hány alkalommal járt ez a fejemben a fiunk elvesztése után, de akkor már Vickyvel elértük azt a sajnálatos pontot, amikor már amit meg is javíthattunk volna, azt is rég elvesztettük. Azóta sokszor eszembe jutott a házasságom, a családom és az események, amik életem jelenlegi helyzetéhez vezettek. Nem volt egy társ az oldalamon már idejét sem tudnám megmondani mióta és őszintén megvallva a hivatásom volt az, ami maximálisan kitöltött minden űrt, amire az ágyam másik felének hideg valósága ébreszthetett volna rá megannyi alkalommal. Nem tudtam elképzelni magamat egy másik családdal, egy másik élettel, ahol a továbblépéssel hitegetném magamat. Még a gondolata is olyan érzést keltett, mintha még egyszer cserben hagynám a családomat azzal, hogy egy újjal helyettesítem.
Ma azonban a dolgok egy bizonyos ponton túl zavarttá váltak a rezidensemmel és amíg én próbáltam ezt betudni a láznak és ezzel a magyarázattal lezárni amit tettem, őt nézve rá kellett jönnöm, hogy talán ez nem fog menni ennyire könnyedén. És ha eszembe jutott az elmúlt időszak, amit a rezidensem társaságában töltöttem el egy kávé felett, akkor nem is volt kérdéses, hogy ne a könnyebb utat válasszam.
Úgy tűnik a beszélgetésünk némileg segít átláthatóbbá tenni az eseményeket, még ha nehezemre is esik megosztani magamról személyes információkat. Ám van az a pont kettőnk között és a múltban történtek is csak ezt támasztják alá, ahol át kell lépnem a határaimat, hogy ne váljanak a szavaim hiteltelenné vagy felszínessé a számára.
- Valójában létezik olyan, akiben nem élne kimondatlanul is a vágy, hogy időnként őrjöngésre késztesse a főnökét? - mosolyodok el szolidan. - De okvetlen a kettőnk titka marad. - szólok még hozzá egyetértésemet is hangoztatva. Sem neki, sem nekem nincs szükségem egy rosszindulatú pletykára, ami kihatással lehet az odabent végzett munkánkra. Szomorú tény, de olyan világban élünk manapság, ahol az emberek megítélése egy hiba alapján nagyobb visszhangot kap, mint az elért sikerei.
A kinti hóviszonyok több oldalról is lecsökkentették a lehetőségeinket, így az ételrendelést is kizárhatjuk. Pont ennek érdekében hozom fel a főzés gondolatát, de a kapott válasz alapján úgy érzem jobban jártunk volna, ha az én lakásomban esünk csapdába. Már ha Victor nem úgy jött be a kórházba, hogy előtte kiürítette a hűtő tartalmát, mert ez esetben ez a gondolat is tárgytalan.
- A vodkát most inkább hanyagolnám az alapanyagok közül, de akkor dolgozunk azzal, amink van. - én nem adnám fel ennyire könnyedén a dolgot és úgy tűnik ő sem teszi. Bár kérésem ellenére, hogy foglaljon helyet ő inkább úgy dönt, hogy a segítségemre lesz a főzés során. - Megteszi. - biztatom őt a kapott üveg után, majd megkerülve a pultot sétálok át a konyhát magába foglaló részre, mert én sem tettem le arról, hogy összedobjak kettőnknek valamit.
Gondosan követem végig a válaszát, melynek folyamatában - és az ő engedelmével - nekiállok előszedni a szükséges fűszereket is az izésítés érdekében.
- Ne értsen félre, de gondolja érdemes lenne abbahagyni, ha már idáig eljutott? - csavarom le az üveg tetejét is közben és egy edényt kérve tőle öntöm bele annak tartalmát. Magamról tudtam jól, hogy csak olyan dolgokba kezdtem bele, amiknél végül a végéig kitartottam. Természetesen Charitynek megvan minden oka arra, hogy a múltkor történtek után kételyek gyötörjék, még ha nem is érdemli meg azok érzését. A mai napig úgy tartom, hogy az ami ott lezajlott önvédelem volt és abban a helyzetben ha akart volna sem tehetett volna mást.
- A végső döntés természetesen magán áll, de nem túlzok amikor azt mondom, örülök, hogy a csapatomban tudhatom, ahogyan annak is hasonlóképpen örülnék, ha ez a jövőben továbbra is így maradhatna. - teszem hozzá, mert főnökeként volt szerencsém végigkövetni a pályafutását ahhoz, hogy egy nyugodt szívvel és minden megbánás nélkül kimondjam.
- A napokban szeretném, ha velem tartana egy programra. Minden tulajdonságom közül megismerkedhetett biztosan már azzal is, amelyik nem szívesen adja fel a dolgokat. El kell szomorítanom, magát sem fogom ennyire könnyen. - nem akarom őt kiakasztani teljesen, ezért gyorsan javítok a megfogalmazásomon.
- Ne gondoljon erre egy randevúként, csak egy kis közbeavatkozásként a részemről, hátha segíthetek a döntésének könnyebb meghozatalában. Lenne kedve csatlakozni hozzám? - az ételről sem megfeledkezve kérdezek rá a bennem felmerült ötlet miatt.