Az Upper West Side kétségkívül fura hely volt annak, aki Manhattan másik oldalához volt szokva. Nem rosszabb, jobbnak sem nevezné éppenséggel, egyszerűen másabb. Kevésbé fényűző, kevésbé drága, kevésbé elit. Szerinte. A szaktársai így is infarktust kaptak a 11 dolláros üveges sörök árai felett, Nate nem akarta elárulni, mennyiért itta tegnapelőtt a belga világost. Helyette nyitott egy számlát a pultnál. Ezúttal ő maga. Legutóbb, mikor a szaktársaira bízta a helyfoglalást és számlanyitást, az egész Mr. Worldwide név alatt történt, utána még hónapokig hallgatta, ahogy a saját poénjuk felett viccelődnek. Most elejébe ment a dolognak, Wyndham néven történt az ügyintézés, és ugyan alig egy órája kezdték a bulit, már bőven három számjegyű volt a végösszeg. Nem zavarta túlságosan, sem őt, sem a hitelkártyáját, az év azon részén jártak, ahol már minden mindegy volt. Csak és kizárólag emiatt volt hajlandó olcsó vodkából és piros zselatinból álló jello shotot inni, hármat is. Egymás után.
A beerpong asztal felől üdvrivalgás hallatszik, elég hangosan ahhoz, hogy ő is odakapja a fejét. Az egyik végén szaktársa jobban örül a győzelmének, mint a sikeres vizsgáinak, a másikban valami ismeretlen fazon megsemmisülve issza meg a büntetőkört. Nate bele sem gondol inkább, hány idegen ember iszik ma az ő számára. Az egész hely az övék az estére, hetekkel ezelőtt lefoglalta, kibérelte, így remélte, hogy legalább a java Columbiás a társaságnak. Zártkörű eseményként kezelték a félévzárást, de még az ő ízlésének is túl elitista lett volna meghívót osztani és face controlt tartani a bejáratnál. Lassan úgyis több időt töltött az NYU padjaiban, mint a Columbián, szerette Warrent idegelni vele. Egyébként is, kit zavart, ha összemosódnak a társaságok. Csődbe úgyse tudja vinni az az 50 ember, aki befért a helyre. Mármint nagyobba, mint amibe az apja taszította a családi hotelláncot. - Mi jövünk, gyere! - Henry nem mozdul mellette, csak a fejét csóválja. Nate kérdő tekintetére is csupán fejrázás a válasza. – Mi van már? – Vigyorba húzódnak az ajkai, ahogy figyeli barátját, aki inkább lehúz még egy zseléfelest, hogy időt nyerjen magának. - Én nem játszom még egyszer ellened, Wyndham. Nem tudom, hogy csinálod, de a te kezedben a pingpong labda nem engedelmeskedik a fizika törvényeinek, egész biztos, hogy csalsz. – Henry mellett is bőszen bólogatnak a többiek, Nate mindegyiket elverte már beerpongban. Biliárdban is rendszeresen alulmaradtak, úgy tűnt, tanulnak a hibáikból. Mégsem annyira hülyék, mint gondolta, milyen kár. - Gyávák vagytok… - Fejét csóválva nyúl ő is egy újabb feles után, ezúttal zöldet kap a kezébe piros helyett. Nem sokban különbözik az előzőtől, de azért megissza, és utána már fent is van a bárpult tetején. A tulaj a pult mögött nem különösebben örül neki, fejcsóválva fordul el, nehogy megjegyzést tegyen. Nate megszokta, hogy aki gazdag, annak mindent szabad, az emberek pedig sorra csak igazolják ezt az állítását. A férfi mohón tette zsebre a foglalót, ezzel Nate megvásárolta magának a teljes autoritást. Erre az estére, legalábbis. Két ujjal a szájában fütyül egyet, magasat, éleset, áthasít a zenén és alapzajon, ami megtölti a helyet. A tekintetek nagy része rá szegeződik, mire égbe emeli a sörösüvegét, mintha toastot mondana. Pedig eszében sincs. – Visszautasíthatatlan ajánlatom van annak, aki ki mer állni ellenem egy kör beerpongra. Ha győz, teljesítem egy kívánságát, ha viszont veszít, én kérhetek valamit. Van bárki, aki elég bátor szembeszállni a házigazdával? – Szabályokkal és feltételekkel egyelőre nem vesződik, csak mondatzártával kortyol párat az üvegéből, hogy kimossa a szájából a zseléízt. Tekintetével közben a tömeget kémleli, keresve a következő ellenfelét. Reméli, hogy van legalább egy ember ebben a koszfészekben, aki legalább kicsit is kihívást jelent számára.
Kezdőlap
