Polly X Pavel

But I always will remember, You were my summer love, You always will be my summer love.

Igazából ha őszintének kell lennem, akkor lényegében nem tagadhatom le azt, hogy halvány fogalmam nem volt arról, miként telnek el majd az egyetemi éveim. A természetemből adódóan, mint semmi másra, erre sem görcsöltem rá, mert éreztem, hogy valahogy csak megoldom majd a dolgokat. Úgy voltam vele, hogy legrosszabb esetben majd hazamegyek, és folytatom mindazt, amit korábban is csináltam.
Jól is tettem lényegében, hogy nem kaptam szívbajt attól, hogy nekem most egyetemre kell járnom, mert lényegében rövid idő alatt sikerült barátságokat kötnöm. Voltak a fejemben bizonyos sztereotípiák az amerikaiakról, de a legtöbben nálunk elég kedvesek voltak, nem gúnyolódtak az én, Polly vagy éppenséggel a latin-amerikai Gomez nevű srác akcentusán. Segítettek nekünk a beilleszkedésbe, elvittek minket a jó kocsmákba, ezáltal kifejezetten eseménydús évet tudhattunk mindannyian magunk mögött.
Az már teljesen más kérdés volt, hogy én lényegében nem remekeltem tökéletesen, de örömmel nyugtáztam, hogy az első évben sikerült megúsznom minden csúszó tárgyamat, azaz lényegében van esély arra, hogy időben fejezzem majd be a tanulmányaimat. Engem viszont mindez nem érdekel komolyan, mivel egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy le fogok diplomázni.
Mindenesetre a társaság miatt éreztem, hogy érdemes lenne maradni, ugyanis eléggé örömmel töltött el az a tény is, hogy ennyire össze tudtunk nőni páran. A napokban döntöttük el a srácokkal, hogy le kéne menni a partra. Voltak közöttünk többen az építészmérnöki karról, meg mindenhonnan, így lényegében egyáltalán nem esett nehezemre meghívni Pollyt és meg is mondtam neki, hogy bárkit hozhat.
Talán egy kicsit elhamarkodott döntés volt mondjuk még egy ivászatra meginvitálni őt azok után, ami Oroszországban történt a télen... Viszont ettől függetlenül egyrészt magamat is be akartam védeni, másrészt talán itt lenne az ideje annak, hogy meg tudjuk beszélni: mi is történt akkor közöttünk.
Mert számomra fontos lett volna letisztázni azt, hogy merre halad a kapcsolatunk. Amit magamról tudtam, hogy lényegében képtelen vagyok más lányokkal kavarni jelenleg. Majdnem minden alkalommal próbáltam ilyesmire kísérletet tenni, de a végén mindig leálltam. Lényegében ez már egy ok arra, hogy legalább egymással megpróbáljunk kezdeni valamit, mert kifejezetten rosszul érzem magam, amióta csak a balkezem felel meg a barátnőmnek.
- Ott kanyarodj le – szólt az egyik srác, én pedig követtem az instrukcióit. Nem mondom, azért eléggé be voltam fosva attól, hogy majd kárt teszek a kocsijában – ki tudnám fizetni nem arról van szó – viszont határozottan tartottuk magunkat ahhoz, hogy szeretnénk alkoholt fogyasztani a kocsiban. Így stílusosan kő papír ollóval döntöttük el azt, hogy ki lesz a sofőr odafele, a túlságosan megtömött csávó meg állította, hogy majd felhívja az apját és ő fog minket másnap reggel hazafuvarozni. Azaz megint kő papír ollóval fogjuk eldönteni azt, hogy kinek kell vonatoznia.
Amikor mi odaértünk a megbeszélt táborhelyre, a lányok már ott voltak. Igazából az elhúzódott alapozás miatt mindig ők értek oda mindenhova először a társaságunkból, ami miatt elég sokszor meg is jegyezték, hogy rosszabbak vagyunk mint a picsák, ugyanis képtelenek vagyunk bárhova időben megjelenni.
- Szia – foglaltam helyet a farönkön Polly mellett, óvatosan a vállára csúsztatva a karom, majd odahajoltam, hogy egy kis puszit nyomhassak az arcára. Úgy gondoltam, hogy vagyunk már ilyen viszonyban, meg amúgy is felnőtt emberekként nem feltétlenül kell úgy viselkednünk, mint a szerelmes óvodásoknak. Nem titok, hogy tetszik nekem, ennek már vagy ezerszer a jelét adtam, ő pedig vagy fogta, vagy valami tévképzetet gyártott a csinos kis fejében a dologról... Ezt én mindig rábíztam, és egy pillanatig azt éreztem, hogy oké... Komolyan kéne beszélnünk a dologról, de élveztem a pozíciót, amibe emelt. Hogy némi távolságot tartana a barátságunk miatt. Mindig belementem a játékába, mert kíváncsi voltam, hogy meddig bírja ezt az egészet... És talán majd pont én leszek az, aki emiatt megüti a bokáját és végül hoppon marad.
- Mikor érkeztetek? – tettem fel neki egy viszonylag általános kérdést, majd a táskámért nyúltam, hogy ki tudjam belőle halászni a pillecukrot, amiért lefutottam a kisboltba – Hoztam mellé kekszet meg csokit is szóval cukormérgezésben fogunk meghalni.
Nem mintha annyira releváns lett volna a dolog. Mindenesetre némi gumicukor is lapult a táskámban a vodkához, ami ezúttal is otthonról lett elhozva az egyik barátom papájától.

A Little Big koncert óta vegyes érzéseim vannak Pavellel kapcsolatban. Nem igazán tudom hová tenni ezt az egészet. Egyszerűen mesés lenne, ha mostantól a barátomként, szerelmemként hivatkozhatnék rá, de nem érzem azt, hogy én lennék az a lány, akire neki szüksége van. Néha túl nagy a szám és egy alkoholista tudok lenni, míg máskor túlságosan is félénk vagyok és kedves. Nincs középút. Mindig csak a két véglet. Aztán ott van a külsőm, azzal sem vagyok száz százalékosan megelégedve. Nem vagyok egy tipikus szépség és még sápadt is vagyok hozzá. Pavel pedig a világ legtökéletesebb nőjét érdemli meg.
Hónapok óta ezekkel a gondolatokkal a fejemben kelek és fekszem. Mindig próbálok egy kis távolságot tartani a sráctól, akit az első szemeszterben a legjobb barátommá avattam. Az egyetlen igazi barátommá, akihez hajnal háromkor is mehettem sírva, kócos hajjal, egy üveg vodkával a kezemben, mert apám felcseszte az agyam. Ilyenkor nem is értem, hogy miért tartom meg azt a két lépés távolságot. Mostanában már nem keresem annyit és nem is ittunk úgy rendesen Moszkva óta. Mintha az életünk egy teljesen más fordulatot vett volna.
Jó pár órán keresztül gondolkoztam, hogy igent mondjak-e a tábortűzre, amire Pavel  meghívott. Körülbelül fél napig nem nyúltam a telefonomhoz az üzenete után, majd beugrott, hogy ha Allie eljön velem, akkor megyek én is. A lányt sajna még csak győzködni sem kellett, mivel rögtön lelkesen igent mondott, hogy ez mekkora buli lesz már. Tengerpart, fiúk, lányok, alkohol, tábortűz. Hurrá!

A megbeszélt időpontra már ott is vagyunk a lányokkal. A nagyrészüket nem is ismerem, de az alkohol segített feloldódni egy kicsit. Nem ittam sokat, éppen annyit, hogy eleredjen a nyelvem. Egy Gretchen nevű lány vezetett, aki amúgy sem fogyaszthat alkoholt, így nem volt ebből semmiféle vita. Természetesen jóval hamarabb megérkezünk a fiúknál, így ki is használjuk az időt, hogy egy kisebb lányos csevejt folytassunk.
- Pavel jön? – kérdezi az egyik lány. Azt hiszem Maisie, de nem vagyok benne biztos. Gyönyörű kreol bőre, sötét haja és tipikusan szép arca van. Emellett olyan alakja, amiért minden lány sírni tudna.
- Igen – válaszolom, majd húzok meg egy kortyot az előttem lévő bekevert italból. Vodka-sprite. Kezdek elgyengülni és már nem mindig tisztán iszom.
- Pavelt hagyd, neki Polly kell – vág közbe Allie, mire rögtön elvörösödöm. Maisie lesújtó tekintettel néz végig, elneveti magát és int egyet, mint aki azt hiszi valami gyerekes játszmára készülünk. Egyre kellemetlenebbül érzem magam és minden percben az utat figyelem, hogy tűnjön fel végre egy kocsi. Otthon kellett volna maradnom. Ez az egész nem ér ennyit.
Körülbelül eltelik egy óra, mire látom, hogy megérkeznek a fiúk. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, ahogy látom Pavelt kimászni a vezetőülés mögül. Elmosolyodom, hogy még a partra is képes hosszú, szűk farmerben jönni és ingben. Néha teljesen ki tud készíteni az ilyenjeivel, de nem tenném neki szóvá.
- Szia neked is – mosolyodom el, amikor leül mellém és átkarol, majd egy puszit is nyom az arcomra. Végig Maisie fejét figyelem, aki ténylegesen le van döbbenve. – Milyen volt az út Mr. Sofőr? – kérdezem felpillantva rá. Néha élvezem, hogy olyan magas, hogy még ülőhelyzetünkben is a nyakam töröm, hogy a szemébe tudjak nézni. Néha viszont nagyon zavar és azt kívánom, hogy bár magasabb lehetnék.
- Egy órája, legyen másfél – gondolkozom el. Nem emlékszem a pontos időre, mivel végig azzal voltam elfoglalva, hogy ne haljak meg az izgalomtól. – Pár hónapja még pirogot ettünk a színtiszta vodkához, most pedig elvisz majd a szívroham a sok édességtől és a vodka-sprite-tól, amit hoztam. Mert igen. Vodka-sprite-ot hoztam – az arcomra valószínűleg ebben a pillanatban kiül a világ összes fájdalma és sírni is tudnék, hogy mennyire elnyugatiasodtunk és egy év sem kellett hozzá.
- Egyébként az a lány ott szemben, a sötét hajú. Maisie vagy nem Masie? – nézek rá, hogy megerősítést kapjak. Végülis az ő barátai, neki tudnia kell. – Szerintem bejössz neki – mosolygok Pavelre. Ugyan csak szivatásból mondom ezt el neki, de ettől függetlenül félve várom a reakcióját. Eközben tudat alatt, talán a féltés jeleként, az egyik kezem Pavel hozzám közelebb lévő combjára csúszik és óvatosan rászorítok. Mintha a testem jelezni akarna neki, hogy ő az enyém. Pavelnek is és a lánynak is.

Polly X Pavel

But I always will remember, You were my summer love, You always will be my summer love.

Nem igazán tudtam, hogy hova kéne tennem az egész Little Big akciót – magamban csak így hívtam, amitől még inkább szánalmasnak éreztem a helyzetem – holott pontosan tudtam egy ideje már, hogy mit akartam. Nem feltétlenül volt jellemző az, hogy Polly más srácokkal flörtölgetett volna – velem se nagyon tette – ellenben kifejezetten idegesített néhány dolog. Ha segítséget kértek tőle, ha egyszerűen csak beszélgettek vele... Az egész idegesített. Ő tévesen hiszi magát nem elég szépnek meg jónak. Lehet, hogy más srácokat éppenséggel nem az a fajta kisugárzás fogja meg, ami benne megvan, de ettől függetlenül is azt érzem, hogy igencsak sokáig vesztegettem el az időmet.
Mindenesetre se a sofőrködés, se az egyebek nem kifejezetten voltak olyan tevékenységek, amik bejöttek volna, viszont legalább volt időm átgondolni az egész helyzetet. Talán itt lenne az ideje, hogy mindenki számára egyértelművé tegyem a gondolataimat és az akaratomat. Leginkább a lánynak kellett volna megmutatnom... Mert néha nem tudtam eldönteni, hogy ő most nem akar tőlem semmit, vagy szimplán csak nem veszi a faszságaimat. Ez engem is összezavart és lassan eljutottam arra a szintre, hogy egyáltalán nem érdekelt már az sem, ha a barátságunk tönkremegy. Bár lehet ez csak azért futott át az agyamon, mert frusztrál, hogy itt iszik körülöttem mindenki, nekem meg vezetnem kell.
Hála az égnek egészen hamar elment az út nagyobbik része, így mire észbe kaptam, már a parton voltam. Kérdés sem volt, hogy ki lesz az a lány, aki mellett végül helyet foglalok. Arrébb is hessegettem finoman az egyik barátnőjét, nem törődve azzal, hogy néhányan mennyire ledöbbentek. Igazából elég sok időt töltöttünk együtt, így nem kellett volna ekkora ügyet csinálni abból, hogy megint ezt tesszük.
Egy pillantást sem ajándékoztam annak a lánynak, aki minden bizonnyal szerette volna, hogy mellette foglaljak helyet. Lényegében nem is miatta vagyok itt, tehát csak egyetlen természetes mozdulattal vetettem át a karomat Polly vállán.
- Szörnyű – jelentettem ki egy halk sóhaj kíséretében, majd megforgattam a szemeimet – Végig ittak és hangoskodtak mögöttem. Nem elég, hogy nekem nem adtak piát, még az orrom alá is dörgölték folyamatosan, hogy még mennyi van az útból.
A mondatom végét persze már elröhögtem, mert igazából egy kicsit sem zavart az, ahogyan a fiúk viselkedtek. Viszont tény, hogy én magam is szívesen lettem volna a hátsó ülésen egy másik szituációban. Amikor nem kellett volna agyalni egy bizonyos szőke lányon. Sokkal könnyebb volt a gólyatábor idején, hiszen akkor még nem ismertem őt, tehát nem akartam komolyan kötődni senkihez. Nem voltak komoly gondolatok a fejemben. El tudnám viselni ezt megint, mert így csak saját magamat zavarom össze.
- Kezdünk langyosak lenni – vigyorodtam el egy kicsit, majd a kezemet nyújtottam felé – Na hadd teszteljem le azt a vodka sprite-ot. Lehet még menthető a dolog, ha így is több benne a vodka.
Alapvetően a szaktársaim nagyon meg tudták nézni a lányt, amiért a bizonyos italt tisztán fogyasztja. Az én esetem nyilvánvalóan nem volt annyira meglepő. Nekem pedig nem idegen az az effektus, ami Pollyval van. Rengeteg hozzá hasonlóan aranyos kinézetű lányt láttam már vedelni, bár az tény és való, hogy benne van egy kis plusz ezen túl is. Sokkal keményebb, mint amilyennek az ember gondolná, egy erős lány. Ez pedig nekem kifejezetten imponáló volt. Nem szeretem azokat a csajokat, akik képtelenek arra, hogy saját gondolataik legyenek és teljesen ráakaszkodnak a pasijukra. Én nem vagyok annyira papucs és szerencsétlen, hogy egy lány vagy egy párkapcsolat határozzon meg. Nyilvánvalóan fontos az ember életében az ilyen, de a függetlenség is az.
- Megmondom őszintén, fogalmam sincs – suttogtam a lány fülébe, a hangomon meg hallani lehetett, hogy egy kicsit szórakoztat a helyzet – Nem nagyon beszélgettem még vele, nemrég csatlakozott a csapathoz.
A táskámba nyúlva rögtön elő is kaptam egy pálcikát, amit a lány kezébe nyomtam, majd a többiek között is kiosztottam őket. Illetve a pillecukros zacskót is csak akkor tettem középre, miután egyet Polly hurkapálcájára felszúrtam, a következő udvariassági kört viszont kihagytam, mindenki majd szépen kiszolgálja magát, így én magam is belenyúltam a zacskóba, hogy egyet kiszedhessek magamnak.
- Amíg ezt nem mondja el, addig azt hiszem nem kell megbántanom – vetettem egy átható pillantást a lányra – Nekem nem az esetem.
Tény és való, hogy szép volt a velem szemben ülő lány, de én nem szeretem, ha valaki ezzel túlságosan kérkedik. Én magam is jó pasinak számítok – a saját kategóriámban – de ettől függetlenül nem próbálkozom túlságosan. Mert ha valaki valóban alfahím akar lenni, akkor nem kell bizonygatnia a nyilvánvalót. Egyszerűen csak élem az életem, számomra kifejezetten fárasztó és felesleges ennyire közönséges játszmákat tolni, de ez a csajoknál biztos másképp megy.
A tekintetem követte, ahogyan a mellettem ülő szőkeség keze lassan a combomra csúszik és akaratlanul is elvigyorodtam ezen. Amikor ismét ráemeltem a pillantásomat csak egy kicsit lágyult el a tekintetem.
- És amúgy is más tetszik – jelentettem ki végül a dolgot aztán mintha mi sem történt volna, úgy kezdtem el sütögetni a pillecukrot. Pár percig csendben maradtam és csak a többiek hülyeségein röhögcséltem olykor, de végül mégis Polinára pillantottam megint és egészen közel hajolva hozzá suttogtam a következőket.
- Ha van kedved lelépni, akkor elmondom, hogy ki az. De csak neked. Titokban kell tartanod – egészen halkan mondtam ezt a fülébe, hogy biztosan csak ő hallja meg. Talán a nagy vallomásom előtt mondjuk nem ártana pár kört még felhajtanom, mivel én magam sem csináltam még hasonlót. Általában csak megdugtam a lányokat, aztán félredobtam őket, de az érzéseimről nem nagyon szoktam másoknak beszélni.

Sajnálom, hogy az utóbbi hónapokban nem jöttünk le a tengerhez. Oroszországnak hiába van partja, nem éppen fürdésre specializálódott. Itt pedig relatíve nem is kell olyan skat utaznia ahhoz, hogy megmártóztassuk a testünket és egy kicsit jól érezzük magunkat. Ezzel szemben mindenki annyira be van punnyadva. Folyamatosan csak New Yorkban vagyunk a belvárosban, ami egyébként tök szuper meg király meg mit tudom én, de semmi mást nem láttam még az országból. Ez az első alkalom, hogy elhagyom a városhatárt és egy kicsit utazok az Államokon belül, viszont itt sem megyünk olyan sokat. A nagy almának is van tengerpartja, de szerencsére le lett szavazva a csoportban, hogy maradjunk ott. Azt hiszem én voltam az első, aki felvetette ezt az ötletet. Messengeren könnyű nagyszájúnak lenni idegenek előtt.
A kivitelezésben már inkább csendesebb vagyok. Szinte vágytam már arra, hogy a fiúk ideérjenek és Pavel feldobja egy kicsit a hangulatomat, még annak ellenére is, hogy féltem tőle. Nagy meglepetésemre egy percig sem szorongott előttem. Úgy pattant le mellém és adott egy gyors puszit az ajkaimra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Figyelj, te legalább a haverjaiddal utaztál és nem teljesen idegenekkel. Miért nem mehettem én is veletek? – sóhajtok. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy a fiúk és a lányok külön utaznak, de Pavelre szükségem lett volna. Mellette annyival nyugodtabb vagyok és nem tudok elsőre ennyi idegen között feloldódni. A lányok amúgy aranyosak voltak, de a legtöbb témához hozzá sem tudtam szólni. Én nem tudom, hogy ki az a Gerard Smith és azt sem tudom kommentálni, hogy miért Kaylát vitte haza múlthét pénteken Frannie helyett. – Most már ihatsz és te is szívhatod a vérüket – mosolygok rá bíztatóan. Végülis azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat. Pár pohár után már az én nyelvem is jobban megszalad és levetem a gátlásaimat. Tudok majd őszintén beszélni, de ahhoz szükségem van egy-két órára.
- Mivel nem én vagyok a legjobb mixer a világon, így megömlött a vodka – nevetek fel. A nagy része inkább az alkoholos ital, mintsem a sprite. Talán már felkeverem, mert rájöttem, hogy így finomabb, de ettől függetlenül még tudok inni. Itt amúgy sem raknak be uborkát minden háznál és a bolti savanyú, nem olyan, mint a házi. Az íze teljesen más és az veszi el a vodka ízét igazán és szívja fel az alkohol nagy részét. Itt pedig azzal kell beérni, ami van. Még ezeket a hülye zselés shotokat is kipróbáltam valamelyik buliban. Nem csavarta el a fejem, mivel túl édes és gyenge nekem, de nem utasítanám vissza.
- Pedig azt hittem te aztán minden lánynak tudod itt a nevét – húzom az agyát. Pavel helyes srác és nagyon sok lány oda van érte, ám ennek ellenére még nem láttam senkivel jobban összemelegedni. Lehet csak én hagyom ki azokat a bulikat. Jobb is így. Biztosan a hajamat tépnm az idegtől. – Engem miért nem hívtál már korábban ehhez a csapathoz? – érdeklődöm. Általában mindig csak kettesben találkoztunk, amivel persze nincs baj, de ettől függetlenül érdekelne, hogy mi ennek az oka. Jól kijöttem volna velük már hónapokkal ezelőtt is, de egyszer sem dobta fel ötletnek, hogy csatlakozzak.
- Nem az eseted? Te néztél már rá? Az a lány mindenkinek az esete! – válaszolom visszafojtott hangon, mert nem akarom, hogy meghallja. Az olyan, mintha szembeköpném magam.
Ezt persze amúgy nem azért mondom, hogy Pavel azt gondolja rá akarom beszélni a lányra. Eszem ágában sincs. Mindössze annyira nyilvánvaló, hogy bárkit meg tudna szerezni magának Maisie. El sem tudom képzelni, hogy valaha bárki visszautasította volna.
Elvörösödöm, amikor kijelenti, hogy más tetszik neki.
Más.
Egy másik lány.
Talán én.
Biztosan én.
Össze vagyok zavarodva, hiszen a Moszkvában lezajlott Little Big koncert közben elcsattanó csókunk óta minden megváltozott, s egy ideig még egyértelműnek tartottam, hogy Pavel és köztem van valami, s nem csak egy kósza csók volt. A mai napig biztos vagyok benne, de mégis félelem van bennem, így próbálom nem beleélni magam. Annyi buktatója van ennek az egésznek.
- Rendben, titokban tartom – a fülébe suttogok. Pontosan úgy, ahogy ő is és az egyik üveg bekevert vodka sprite-tal a kezemben felállok és magammal húzom Pavelt is, majd se szó, se beszéd távolodni a kezdek a tábortűztől és a többiektől. – Annál a fánál ott jó lesz? – érdeklődöm, s rámutatok a szemben lévőre. Elég távol van a többiektől, hogy ne halljanak, de még látnak minket, ami nem feltétlen probléma. Mi is szemmel tarthatjuk majd őket, s ha úgy van, akkor visszamehetünk bármikor.

Polly X Pavel

But I always will remember, You were my summer love, You always will be my summer love.

A magam részéről nem igazán kedveltem soha a közös fürdőhelyeket. Minden bizonnyal ha a középkorban éltem volna, akkor nagyobb élvezője lettem volna ezeknek a helyeknek, de így lényegében inkább offoltam őket. Magam sem tudtam pontosan hol van a probléma, hiszen már a bányákért sem voltam kifejezetten oda otthon... Amik letagadhatatlanul a közösségi élet egyik fontos mérföldkövének számítottak. Én magam egy emberkedvelő egyénnek számítottam, tehát nem mások zavartak volna.
A szüzességemet már bőven magam mögött hagytam, és sosem hozott zavarba más levetkőzött teste. Ugyanakkor nekem sem volt problémám a sajátommal annak ellenére sem, hogy hajlamos voltam olykor pocakot ereszteni. Úszni is tudtam, szóval minden bizonnyal csak a feelinggel lehet a gond. Egyszerűen nem az a fajta fiú vagyok, aki úszóhártyával az ujjai között született és alig várja, hogy nyáron ledobja a ruháit és megmártózzon. Nem tudom ez mennyire függhet össze azzal, hogy orosz származású vagyok, de valami kis köze nyilvánvalóan lesz a dologhoz.
Mondjuk ez meg arra nem ad magyarázatot, hogy akkor Polly miért volt annyira lelkes, ami a szervezést illette, de végül az egész gondolatmenetet annak tudtam be, hogy egyszerűen csak nem szeretem a vizet, kivéve persze ha fürdésről van szó. Amúgy ide is csak a szőkeség és a pia miatt jöttem, mert ennek a kettőse beletartozik a kedvenc dolgaimba. Tény és való, hogy nem vagyok teljesen hűséges alkoholista, mert egy ideje a bizonyos kedvencem a kedvenc listámról a lány, akinek P betűvel kezdődik a neve. Erről neki egyelőre nem kell tudnia. Egészen addig, amíg biztosra nem vehetem azt, hogy ő sem csak barátként tekint rám... Hiszen innen koppanni kifejezetten visszataszító lenne már.
Ettől függetlenül sem volt kérdés, hogy a sok megüresedett hely közül a lányok mellett, melyiket fogom választani. Nyilván ahogy leültem, már fel is ébredtek bennem az alfa oroszlán kaliberű ösztöneim, hiszen rögtön egy puszival köszöntöttem és a vállán pihentettem az egyik karom. Lényegében reménykedtem abban, hogy azért nem tehénkedek rá túlságosan, mert sokkal törékenyebb volt azoknál a lányoknál, akik mindent kidobtak nekünk. A legtöbbjük reménykedik a ma kellemesen eltöltött estében – és itt nem kimondottan a mályvacukor tökéletes megsütésére gondolok – viszont ezt én most inkább kihagyom. Nem arról van szó, hogy annyira jófiú lettem volna Polly óta, mert így is megnéztem azt, ami szép – még ha gyorsan és felületesen is, hogy ne bántsam meg a lányt – egyszerűen csak mivel ő agyban megfogott, nincs szükségem arra, hogy olyannal foglalkozzak aki számomra csak egy gyönyörű külsővel megáldott lány. Az ilyen kalandoknak amúgy sincs soha jó vége.
- Nem voltak kedvesek a lányok? – suttogtam oda a fülébe, hogy a többiek ne hallják meg. Nem hinném, hogy Pollynak gondjai akadnának az ismerkedéssel, mivel egészen könnyen szót értett velem. Nem beszélve az orosz baráti körömről. Lényegében az a bizonyos koncert volt számomra a vízválasztó. Amikor eldöntöttem, hogy nekem komolyan kell ez a lány. Ha azok után nem gondolt egy baromnak, hogy a sok szexista köcsöggel megismerkedett, akkor talán annyira nem veszett az ügy.
- Ja, hát most már rábasztak – mosolyogtam vissza a lányra, majd az előbbire visszatérve még tettem egy megjegyzést – Ha gondolod visszafele jöhetsz velünk. Biztos lesz egy vállalkozó szellemű, aki majd a lányokkal szeretne utazni. Természetesen gondolom minden hátszó szándék nélkül.
Az pedig természetesen részletkérdés volt, hogy én a magam részéről szívesen élveztem volna Polly társaságát továbbra is. Nem kell minden részletet az orrára kötnöm annak ellenére sem,hogy ilyenkor mindig eszembe jut, hogy ezt nem igazán kedveli bennem.
- Persze, gondolom – mosolyodtam el cinkosan, miközben le sem vettem a szemeimet a lányról. Véletlenül sem arról van szó, hogy lényegében tömény alkoholon szocializálódtunk tizenéves korunk óta. Én a magam részéről a sört nem is sorolnám alkoholnak, a legtöbben itt azonban mégis azt fogyasztják. Bár tény és való, hogy a megfelelő mennyiségben igencsak tud ütni az is... A múltkor sikeresen megtapasztaltam a dolgot, de hála az égnek a piszkos részletekre nem emlékszem.
- Nagyon rossz a névmemóriám – vontam meg a vállam – De nem is kifejezetten akarok fejleszteni rajta.
Csak nem mondhatom ki a lányok társaságában azt, hogy igazából csak nem érdekelnek engem. Aki pedig igen, az ezt nem igazán képes észrevenni, de hát ez is egy másik kérdés. Valamiért aranyosnak találtam benne azt is, hogy nem bízik magában eléggé, ugyanakkor ki is készített ez a tény. Mert számomra felfoghatatlan volt, hogy itt kint van a világban már egy ideje, távol a szüleitől, és nem látja, hogy milyen szép okos és kedves. Én pedig nem igazán kedvelem, ha más hímek veszik körül.
- Nem tudom – pillantottam rá, amikor a kérdését feltette nekem. Igazából ez volt az őszinte válaszom – Csak nem alakult úgy soha.
Általában ha elhívtam egy-egy buliba, végül sajnos nem ért rá, én pedig akkor ismerkedtem meg az itteniekkel. Talán kétszer maradt le ilyen alkalmakról, én pedig szeretek a szakomon belül is mozogni egy kicsit, ami miatt velük sem találkoztam gyakran. Plusz ott vannak még a Columbiás ismerőseim is... Talán túlságosan is szeretek social butterfly-t játszani.
- Persze, de tudod miért – jelentettem ki határozottan, ahogy rápillantottam – Valóban szép lány, de ezzel túl nyilvánvalóan tisztában van. Soha senki nem fogja komolyabban venni egy éjszakánál.
Legalábbis én ezt gondoltam. Mivel a lány nagyon feltűnősködött, nehéz volt leküzdeni a vele szemben felállított sztereotípiákat. Én az ilyen lányokat csak megdugni szeretem maximum kétszer háromszor, aztán ennyi, megyek a dolgomra én is, illetve ők is.
Elmosolyodtam a lány válaszára, majd határozottan ráfogva az ujjaira, feltápászkodtam a helyemről. Igyekeztem mondjuk nem teljesen rátehénkedni, a többiekkel pedig mit sem törődve indultam el vele a tűztől. Néhányan persze felkapták a fejüket és kaptunk pár megjegyzést is, én ennek ellenére még mindig szorosan fogtam a lány kezét és képtelen voltam nem mosolyogni azon, ahogy megpillantottam a szabad mancsában a vodkát. Úgy éreztem, hogy ez lényegében nagyon mi vagyunk.
- Jó lesz persze – mondtam neki végül, majd magam elé engedtem. Hátha szeretne leülni a fa tövébe. Ezt egyelőre megvártam, én csak abban az esetben foglaltam helyet mellette, ha már ő is leült.
- Szóval az a lány – mondtam, még mielőtt a földön leseggeltem volna – Nagyjából eddig ér nekem. És valószínűleg nagyon leég a holnapi nap folyamán a bőre. Valahogy ezt meg kéne előznöm, mert nem akarom, hogy ilyen szép időben otthon kelljen szenvednie.
Szépen lassan az arcomra kiült egy a lányok által idegesítőnek titulált mosoly. Talán messzire mentem, de megütni szerintem nem fog... Inkább finoman elvettem a kezében tartott üveget, hogy rendesen meg tudjam azt húzni.