Hatalmas szíve van, akik egyszer bekerülnek oda, őket nem feledi el és időnként érdeklődik felőlük. Szereti a kapcsolatokat személyesen tartani, még ha a város másik felébe is kell metróznia vagy buszoznia emiatt. A barátai mondhatni a családja, szóval tényleg odafigyel rájuk. Ha valakit bánt valami, igyekszik kiszedni belőle és úgy segíteni rajta, de ha nem sikerül, akkor csak valami másfelé próbálja a gondolatait terelni, szinte mindenre jó egy kevés alkohol és egy jó bulizás vagy egy doboz jégkrém és zsebkendő fogyasztó filmezés.

A tragikus és traumát okozó autó balesete óta képtelen kocsiba ülni, a buszért sem rajong, így inkább metrózik és inkább sétálva közelít meg minden helyszínt, ahová mennie kell. Rendesen pánikrohama van, ha egy autó kilincséhez ér, hogy majd most túl lesz a félelmén és belül. Eddig ez még egyszer sem sikerül, nem is nagyon erőlteti a dolgot.
A lovaglás fontos számára és igyekszik minél többet eljutni lovardába, de sajnos ez nem mindig jön össze a másik nagy szerelme miatt, ami a tánc. Ebben találta meg az önkifejezés minden formáját, lehet szomorú, feldúlt vagy nagyon boldog, mindent meg tud mutatni és még zene sem kell hozzá feltétlen. Mivel balettal kezdett, így az ott megszerzett hajlékonyságát nem hagyta elveszni, óvatosan és tudatosan edzett mellette, hogy megfelelő erőnlétre tegyen szert. Sok olyan tánc van, ahol akrobatikus elemek is vannak, főleg közös táncokban, amiket jobban kedvel, lévén izmos pasikkal kell gyakorolnia, majd előadnia. Általában változtatja a partnereit, hogy mindig újabb dolgokat tanulhasson, az ugyanaz számára unalmas hosszabb távon. Újabb hóbortja, hogy versenyezne is, de nem találta meg a megfelelő partnert hozzá, de nem adja fel, úgyis talál egyszer és akkor nem lesz menekvés.

Párkapcsolat kerülő. Nem akar senkihez sem kötődni, szereti, hogy bárkivel bárhol azt csinálhat, amit csak megkíván, nem tartozik elszámolással senkinek a tettei miatt és nem kell féltékenykedést sem hallania, nem kell félnie, hogy megcsalják és így sokkalta boldogabb. Amúgy sem szeretne családot, mert biztos benne, hogy meg van átkozva, a szülei is árvák voltak, meg ő is az lett. Nem akarja senkinek azt, amit neki át kellett élnie, inkább élvezi az életet nagy kanállal.

5 éves voltam, amikor életem legrosszabb napja eljött, ami nagy traumaként ért engem. Kocsival haladtunk egy óvodatársam születésnapi bulijára, ami egy játszóházban volt. A szüleim örültek, mert egyéb felmenők hiányában, kicsit pihenhettek, amíg engem otthagynak a barátaimmal szórakozni. A számításuk azonban nem jött be, mert el sem jutottunk a gyerekzsúrra. A zöld lámpán haladtunk át, amikor keresztben átszáguldott egy autó és frontálisan nekünk jött, forgott a világ is körülöttem. A fejem beverem a kocsi oldalába és a vállam is nekicsapódik, képszakadás és utána már csak arra emlékszem, hogy a földön fekszem és oldalra döntöm a fejem. A kocsi eleje totál össze van törve és az oldala is elég gáz, kivágták az ajtót a helyéről. Ismét elsötétül minden és a következő emlékem, hogy lámpasorok vannak felettem és nagyon tolnak egy kocsin valamerre és beszélnek felettem. Pislogok egyet és ismét sötétség.
Mikor magamhoz térek, akkor az arcomon a lélegeztetőt próbálom levenni, de nem megy. A jobb kezem nem tudom megmozdítani, be van kötözve meg gipszelve. A balban meg van valami tű és egy cső. Nagyon ijesztő volt így magamhoz térni. Éles csengő hallatszott és oldalra fordítottam a fejem, a szomszédos ágyon lévő lány hívta a nővéreket, hogy felébredtem. Levették a maszkot és kicsit nehezebben, de ismét magam lélegeztem legalább. Fájat a fejem, de mikor kinyitottam a számat, akkor egy árva hang sem hagyta el a torkom. A kocsiban is akartam sikoltani, de nem ment, néma maradtam, csak úgy, mint most. A nővér csak mosolygott és mondta, hogy nem kell erőlködnöm. Utána egy rendőrnő jött be, aki küzdött a könnyeivel. Tőle tudtam meg, hogy az egyetlen túlélő vagyok. A szüleim elmentek, örökre, egyedül maradtam.

7 évesen még mindig nem szólaltam meg, szomorú kislány voltam, aki nem akart senkivel sem barátkozni. Megtanítottak a kézjelekre, hogy ki tudjam magam fejezni, de sokan sajnos ezt sem értették. Az árvaházban mások kinőtt ruháit kaptam meg és még párszor meglátogatott a rendőrnő is, mert az ügyet nem zárták le és amint nagykorú leszek, akkor örökölhetek majd egy kisebb summát. Na de ez nem hozza vissza a szüleimet. Ideiglenes szülőkhöz nem akartam menni, valahogy kerültem az ilyen találkozókat.

9-10 évesen bekerültem egy olyan programba, ami beteg gyerekeknek van, azt hiszik, hogy jó terápia, ha lovakkal vagyok és lovagolhatok. Eleinte kételkedtem benne, de rá kellett jönnöm, hogy tényleg jó dolog. Holló volt a kedvenc lovam, sötét szürke színe volt és lefoglaltam magamnak, hogy őt szeretném. Volt egy tolmácsom, aki félt a lovaktól, így egyedül lehettem vagyis egy másik velem egykorú lány társaságában. Ő segített, hogyan kell lecsutakolni a lovakat, meg mit szeretnek és hogy közelítsek felé, hogyan tudom a patáját is letakarítani. Befontuk a sörényét is a lovacskának. Mikor végre sorra kerültem, akkor felnyergelték és a karámban, még ha futószáron is, de csak én, meg Holló léteztünk, gyorsan megtanultam az alapokat és utána már futószár nélkül is. Eltelt egy jó kis idő, de egyszer csak megszólaltam. A hangom már nem olyan kis vinnyogós gyerek volt, mint régen és engem is meglepett a dolog, de boldog voltam. Végre el tudtam szakadni a sokktól, ami ért és úgy éreztem lehetek még boldog és az is leszek. A szomorúsággal úgysem értem el semmit. A lovaglás mellett elkezdtem balettozni.

14 évesen a középiskolában már kevesebb időm jutott eljárni lovagolni, viszont egyre több időt töltöttem a tánccal és nem csak egyféle táncoktatásra jártam, minél többfélét szerettem volna elsajátítani. Persze most már kérhettem kijárási papírt, így Millie-vel, a barátnőmmel többet tudtam találkozni, kicsit olyan volt, mint egy nővér, de ezt sose mondtam el neki.

19 évesen felvételt nyertem egy táncos egyetemre, ahol az álmom valóra válhat és mire végzek profi leszek. Mi sem fontosabb, mint az egészséges életmód, így az örökségemet megkapva elvégeztem egy személyi edző tanfolyamot is és természetesen minden barátomnak csak ajánlgatom, hogy mit és hogyan kellene enni, meg mennyit mozognia, hogy ne hízzon el, mert ha most tesz érte, akkor mire eljut abba a korba, amikor kénytelen lenne ezekre hagyatkozni, addigra nem lustul el. Persze nem akarok senki idegeire menni, szóval ha nem kérnek belőlem, hát legyen. Nagy bulizós voltam, aki csak úgy falta a férfiakat, de komolyabb kapcsolatot nem keresett.

Pár évre megházasodott a legjobb barátnőm Millie, ami nagy öröm volt, majd jött a férje halálesete, ami nagyon megviselte. Én tudom, milyen elveszíteni, akit szeretünk, próbáltam támogatni, de ő nem bírt itt maradni, elköltözött New Londonba én meg itt maradtam az új ismerőseimmel. Belekóstoltam a sztripper táncok világába és a rúdtáncba is, ami az én erőnlétemmel szerencsére nem okozott különösebb gondot. Szeretem ezeket és miután végeztem az egyetemen és oda a koleszos szobán, hát csak egy valakihez mertem fordulni, Salome-hez, aki befogadott az otthonába és még munkát is adott a  Vivid Cabaret-ben./div>