Kivételesen idő előtt be tudtam fejezni a munkámat, miután pedig rendbe tettem az irodát is, kocsiba ültem és haza indultam. Eredetileg mindig busszal jártam dolgozni, lévén szó, hogy az iroda ott volt egy köpésre a lakásomtól. Viszont Becca azt ajánlotta, inkább béreljek egy másik irodát, valami forgalmasabb helyen, ez segít majd az üzleten is, mivel pedig a tanácsai mindig beváltak, és már sikerült összespórolnom annyit, hogy akár egy nagyobb irodába is átköltözzek, úgy döntöttem, egy próbát megér. Erre felé viszont már túl bonyolult lenne a buszozás, túl sok átszállásra lenne szükség, így végül is úgy döntöttünk, egy kocsit is vásárolni kéne. A jogosítványom már megvolt, régen sokat vezettem a szüleim kocsiját is, de egészen eddig nem volt szükségem kocsira. Így viszont könnyebb minden, ráérek később kelni, majdnem előbb is otthon vagyok, mint szoktam, szükség esetén pedig elég csak beülni a kocsiba és már lehet is menni, akármerre is tervezzük. Szerencsére még garázs is bérelhető, méghozzá a tömb mellett, így csak befordulok a sarkon, beütöm a kapukódot, a postát kihalászom a dobozból, és nyithatom is az ajtót. Egyszerű, de nagyszerű. Bár van egy olyan érzésem, hogy az esküvő után, vagy talán még előtte, érdemes lenne új lakás után nézni. Akármennyire is megkedveltem ezt az apartmant az évek során, tudom, hogy Beccának nem a kedvence. Érthető is, hiszen ő egy kertes házban nőtt fel, teljesen más a kettő. Viszont még van időm ezen gondolkozni, ha pedig odáig jutok, úgy is együtt fogjuk megtervezni a jövőnket. – Becca, megjöttem! – csukom be magam után az ajtót, és indulok meg a nappali felé. Szinte biztos vagyok benne, hogy már rég kényelembe helyezte magát a kanapén, és valamelyik kedvenc újságát olvassa, amíg engem vár. Ő mindig előbb végez a munkával, mint én, bár ez nem nehéz, ha az embernek fix időbeosztása van. Mint magánvállalkozó, akkor dolgozom, amikor éppen befut egy megrendelés, akkor meg többet is, mint 8-10 óra. Hallgatom is eleget, hogy pihenni sem ártana néha... – Szia, behoztam az újságodat, valószínűleg nem rég dobta be a postás – hajolok le hozzá, és üdvözlöm őt egy gyengéd csókkal. Akarva-akaratlanul, de egy mosoly játszik az ajkaimon, ahogy nyugtázom, mennyire kényelembe helyezte magát. Az asztalon a bögréje, újságok, ő maga kényelmesen elhelyezkedve a kanapén... Sokkal jobb érzés is úgy haza jönni, hogy vár valaki, úgy gondolom az egyik legjobb ötlet volt, hogy neki adtam a másik pótkulcsot a lakáshoz. Így már most olyan érzésem van, mintha egy család lennénk.
Valahol mindig megnyugtatott, hogy Jaiden mennyire kézpénznek veszi azt, amit mondok. Otthon ha az édesapámat vagy a bátyámat kellett meggyőznöm valamiről, akkor általában hosszadalmasan érvelnem kellett, bevetni a legédesebb pillantásaimat. Persze, nem minden témában, ha egyszerűen csak több pénz szerettem volna a bankkártyámra vagy venni akartam volna egy új kocsit, azzal nem lett volt sose probléma. A lényegesebb dolgok, amik viszont behatással voltak az ő mindennapjaikra is, az már keményebb dió volt. Jaidennel viszont minden más! Elég volt a fülébe duruzsolnom azt, hogy meglátásaim szerint mennyivel előnyösebb lenne számára egy forgalmasabb helyen lévő iroda, majd még egy autóra is rábeszéltem… igazából nagyon büszke voltam magamra! El se tudtam képzelni, hogy képes napi szinten azon a zsúfolt halál konzervdobozon utazni! Tele volt kellemetlen emberekkel, meg az ő piszkos… mindenükkel! Ki tudja ki ült előtted az ülésen, vagy ki fogta meg a kapaszkodót! Nélkülözött minden fontos higiéniai tételt és kirázott az egésztől a hideg. Sokkal nyugodtabban öleltem át úgy Jaident, hogy a saját autójából szállt ki, mint avval a tudattal, hogy nem sokkal az előtt lehet egy csöves utólenyomatait szedem le karjaimmal miközben átkarolom. Ugyanezen okból nem rajongtam a lakásáért sem. Bevallom, mikor egyszer nem volt otthon, akkor egy takarítónővel kitakarítattam az egészet, aztán azt mondtam, hogy én csináltam mert annyira ráértem… nem fontos tudnia, hogy ez nem teljesen így volt! Végül is, én fizettem és nem is találtunk semmi kétségbeesésre való okot… de nem is túrtam fel a lakást! Egyelőre nem láttam okát, hogy felforgassam a magánszféráit, meg az még túl korai lett volna. Meg aztán biztos voltam benne, hogy egy nap el kell költöznie innen, mert hát egy valamit magára adó építész nem élhet Broxban! Meg az ő felesége se. Épp ezért már számára se lehetett meglepetés, hogy mikor végeztem a munkámmal, akkor rögtön hozzá vettem az irányt. A sofőr elvitt a megadott címre, majd a lelkére kötöttem, hogyha szükséges a jelenléte telefonálok, legyen résen. Bár nem igazából terveztem hazamenni, de azért fontos az éberség. Tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy egy igazán jó feleség tud főzni, de őszintén… mikor volt nekem valaha is szükségem a főzőtudományomra? Leginkább soha, mert ezt a problémát a házunk személyzete megoldotta. Jaiden mellett viszont… kénytelen voltam valamennyire alkalmazkodni. Sajnos továbbra is csak a világ legegyszerűbb dolgait tudtam megcsinálni, de egy valamit tökélyre fejlesztettem: a házhoz szállítós rendelést! Tény, nem volt olyan friss, mintha ott helyben csinálta volna valaki, de úgy gondoltam, Jaiden számára az még túl sok lenne, ha házhoz rendelnék egy szakácsot. Azt meg azért már ő se hinné el, hogy egyik pillanatról a másikra megtanulok főzni. Egyik nap még csak poros amerikai palacsinta a másik nap meg már tökéletes flambírozott kacsa? Ennyire még én se vagyok meggyőző, hogy ez a fejlődés hihető legyen. Pont emiatt amint megfürödtem és átvedlettem a munkahelyi göncökből az úgymond otthoniasabb viseletbe máris tárcsáztam a megfelelő számot. Magamnak már a szokásos salátás csodát rendeltem, Jaidennek meg már kitapasztaltam, hogy mi a kedvence, így az került terítékre. Persze, nem lehettem biztos benne, hogy hamar hazaér, elvégre ronda szokása volt tovább bent maradni, amit kifejezetten nem szerettem, de… jó, elfogadtam, hogy bizony megeshetett ez is az emberrel, ha magánvállalkozó. De ez még nem jelentette azt, hogy teljesen bele kellett törődnöm! Ezt követően pedig mint aki jól végezte dolgát kényelembe helyzetem magam a kanapén. Úgy kalkuláltam, hogy mire az újság végére érek addigra a futár is megérkezhet… de nagy meglepetés ér Jaiden személyében. Lelkesen csukom be az újságot és amint belépett a nappaliba már a kajaimat nyújtottam felé. - Jai-Jai! Awww, nem számítottam rá, hogy ilyen korán itthon leszel! – naná, hogy nem menekülhet meg az öleléstől, a csóktól meg aztán főleg nem, az alap dolog. - Köszönöm, hogy behoztad, egy angyal vagy – ültem fel végül, majd kicsit megigazgattam a hajam. - Nemrég rendeltem enni, de még idő lesz, mire megérkezik, remélem nem vagy túlzottan éhes. Bár… lehet össze tudok dobni valamit, de az nagyon nem lesz tápláló – igen, kedvesen felajánlottam neki, hogy hajlandó vagyok ezt a nagy engedményt megtenni, de ajánlottam neki, hogy ne akarjon velem bármit is megcsináltatni, mert nagyon morcos leszek… magamban. Mélyen.
Az érzés, hogy valaki vár haza, türelmetlenné tud tenni. Sietni akartam, kivételesen nem is a pontosságra igyekeztem, csak mindinkább előbb befejezni. Természetesen nem voltam hanyag, nem engedhetem meg magamnak. Főleg nem most, hogy végre úgy néz ki, kezdek befutni. Talán most kellene a legjobb terveket készítenem. Mégis, ahogy belegondolok, hogy Becca otthon vár engem, valószínűleg már meg is rendelte a vacsoránkat… Legszívesebben már még előbb ott hagytam volna az irodát. Bár tény, hogy egy kicsit kiábrándító, hogy nem ő maga főzte, de legalább igyekszik. Néha szokott próbálkozni, nagyon vicces akár csak elképzelni is, amint a telefonját böngészi lépésről lépésre, miközben lassacskán odapirul az alap a fazékba. A kötényről nem is beszélve. Feltűzött haj, a fehér apron, amit még anyám vett nekem – szinte érintetlen állapotban csücsült a szekrény mélyén egészen idáig -, szorosan összekötve a derekán, ez az egyik kedvenc képem róla. – Siettem vissza hozzád. Nem akartalak megváratni, így is elég sokszor késve érek haza – szorosan húzom magamhoz, kiélvezve minden egyes pillanatot, amíg karjait körém fonja. Erre vártam egész nap. Soha nem gondoltam volna, hogy majd rohanni fogok hazáig, hogy végre a párommal lehessek. Mondjuk Becca mellett nagyon sok minden olyan történt már meg, amire életemben nem gondoltam volna. A vállalkozás bővítése, kocsi vásárlás, költözés… Amíg meg nem ismertem, nem is gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan magamhoz akarom majd őt kötni. Mindig is úgy gondoltam, hogy a türelmes típus vagyok, aki szép lassan halad végig egy párkapcsolaton. – Szívesen. Amúgy annyira még nem vagyok éhes, vagy 1 órával korábban vagyok, mint szoktam. – Bár elgondolkoztam egy pillanatra, az egyik kezemmel a karfán, míg a másikkal térdemen támaszkodom. – Mit rendeltél mára? – Már egész nap ölni tudtam volna egy BBQ-s husiért a 3 utcával arrébbi sarki étkezdéből. Valahol mélyen bízom a meglepően erős női megérzéseiben, miszerint majdnem minden egyes alkalommal el tudja találni, mit szeretnék enni. Majdnem olyan, mintha kifaggatta volna édesanyámat, hogy mit szokott nekem gyerekként készíteni. Bár őt ismervén, kifecsegte saját maga is. Szinte a mennyekben volt, amikor bejelentettük, hogy eljegyeztük egymást. Éppen csak nem rohant máris gyerekruhákat venni az unokájának… – Milyen napod volt, édes? – kérdezem, miközben felemelem a lábait, hogy leülhessek, majd visszateszem őket az ölembe, és óvatosan masszírozni kezdem. Egyelőre még nem rohanok átöltözni. Szeretném hallani, hogy ő hogy érezte magát, ha már nekem nem telt olyan mozgalmasan a napom. Nekik minden napjuk életvidámnak tűnik az irodában, bár egy olyan életteli, kedves munkatárssal, mint Becca, biztos, hogy én sem unatkoznék. Hm, nem is lenne rossz, ha őt is alkalmazhatnám a jövőben a cégnél… Ehhez persze eléggé ki kellene bővülnie, felfejlődnie, de álomnak nem is olyan rossz. Csak rá ne unjunk egymásra, ha a munkahelyen és otthon is látjuk egymást.
Sose voltak olyan ábrándképeim, hogy én leszek a valaha volt legjobb feleség. Mármint… ha valaki kimondja ez utóbbi szót mindig egy sokgyerekes anya rémlik fel lelki szemei előtt, aki egyszerre főz, mos, takarít, az univerzális nő, aki csak a családjának él és a világ legfinomabb ételeit készíti. Én pedig ettől távolabb nem is eshettem volna ettől az elképzeléstől. Nem mondom, hogy nem akartam gyereket, de egyfelől nagyon korainak véltem volna, másrészt úgy hiszem egy is bőven elég lett volna. Borzasztó dolgokat tud tenni a terhesség a hormonháztartással és ki tudja hány személyi edzőt kellett volna felbérelnem annak érdekében, na meg hány dietetikussal kellett volna egyeztetnem, hogy visszanyerhessem az eredeti formámat! Persze, reménykedhetnék, hogy ezek a csodás Howard gének majd hamar képesek rendbe rázódni, de az ördög nem alszik… és bár kicsinálnám Jai-Jait ha bármi rosszat mondana az alakomra, mégse hiszem, hogy az a forma lenne, aki így tesz. De meglehet gondolna rá és már ennek csak az elképzelése igen bosszússá tesz! Tehát igen, nem én voltam a tökéletes feleség figurája, vagyis nem a megszokott, konvencionális tekintetben. Viszont! Sok más tehetéséggel rendelkeztem, amire nem egy házas némber megirigyelhetett volna! Például tudtam, kikkel érdemes szorosabb kapcsolatokat kiépíteni, ha az ember valamire is vinni akarja a felső tízezerben, ezt a tudást pedig fel is akartam használni a későbbiekben, hiszen drága Jaidenemnek kapcsolatokra volt szüksége! Már így is meg-megrángattam egy-két ismerőst, persze csak titokban, fű alatt, elvégre ismertem én már annyira jól az én drága lovagomat, hogy a saját erejéből akart feltörni, de… egy kis segítség senkinek sem árt, nem? Főleg, ha a drága menyasszonyától kapja… - Édesem… pontosan tudod, hogy képes lennék bármennyit várni rád – azért ez egy erős túlzás volt részemről, hiszen ha képes lett volna órákat késni, akkor már a mosolyom közel se lett volna olyan őszinte, mint amúgy szokott lenni. Viszont fényévekkel jobb volt így belebújni a karjaiba, hogy ez a lehetőség nem áll fent, hiszen Jai-Jai sose tenne ilyet, sose váratna meg, hiszen ahogy halad az idő egyre inkább én leszek a fő szempont az életében… nem mintha amúgy ez nem így kellene, hogy legyen, de azért mégis. Minél jobban függött tőlem és kötődött hozzám, számomra annál jobb volt. Azt akartam, hogy ne tudja elképzelni az életét nélkülem – és most még közel sem volt így. Még képes lehetett volna visszatáncolni és lehet pár hét, hónap, év múlva úgy élni napjait, mintha sose ismert volna, de ezt nem engedhettem meg. Azt akartam, hogy szeressen… annyira, mint én őt, de ha lehet még jobban, még inkább. - Akkor várjuk be a futár érkezését, úgy is el tudjuk magunkat szórakoztatni, amíg nem ér ide, nem? – nevette rá, értékeltem a választ. Ha kitalálta volna, hogy mégis csak összedobhatnék neki valamit, akkor kénytelen lettem volna megjátszott lelkesedéssel nekilátni a dolognak, ami közel sem lett volna szerencsés a rejtett duzzogásommal kombózva. De... mindent Jai-Jai szeretetéért! Majd egy nap úgy is visszafizeti nekem… - Ó, hogy mit? Magamnak rendeltem egy málna ecetes fitnesz salátát és gondoltam, téged is biztos érdekelne, így gondoltam te is örülnél neki – és vártam a reakciót. Kíváncsi voltam, hogy mit reagálna arra, ha tényleg valami olyat rendeltem volna neki, aminek nem feltétlen örül annyira. Végül aztán elkuncogtam magam. - Nyugi, dehogy is, húst rendeltem, mégpedig BBQ-sat, remélem ezzel nem nyúltam mellé, meg némi stake burgonyát. De szólj ha valamit mégis csak félre gondoltam… akkor ehetsz a salátámból – de biztos voltam benne, hogy ez nem áll fent. Próbáltam feltérképezni mindent, hogy mit szeret, mit nem szeret, így képtelenség volt, hogy ez megtörtént volna. - Uhm… csak a szokásos – ó, de szerettem, hogy kérnem se kellett, már tudta is mi a dolga! Meglehet akaratlanul is, de ő is lassan átlátott rajtam… de azért reméltem nem teljesen. Úgy hiszem még mindig egy angyali teremtést látott bennem – vagyis inkább azt, akinek szeretett volna hinni. Nincs ezzel semmi baj! Eljön a nap, mikor már az se fogja érdekelni, ha gonosz és dühös vagyok… szeretni fog, mert így kell, hogy legyen. Mint ahogy akkor máris készségesen masszírozta a lábam, amire kérnem se kellett… az idő mindent elrendez, csak türelmesnek kell lennem. Nagyon türelmesnek. - Ma is volt néhány állásinterjú, meg a lányokkal nézegettünk cégeket, akik alkalmasok lehetnek a következő csapatépítő megszervezésére. Nehézkes dolog, elvégre tudod, mennyire akar az ilyen eseményeken bármelyik alkalmazott részt venni… ezért fontos olyat találnunk, aki képes legalább a közösség hatvan százalékának a figyelmét fenntartani – sóhajtottam kicsit panaszosan. - De neked milyen napod volt? Biztos jó, ha sikerült ilyen hamar elszabadulnod – mosolyodtam rá lelkesen, egyértelműen kíváncsian vártam a válaszát. El tudtam volna viselni, ha minden nap így végzett volna…
Kezdőlap
