+18-as tartalom is fellelhető! Megint egy este, amikor nem vagyok a lányommal, megint egy munka, amit annyiban nem bánok, hogy jól megy a sorunk, nem kell nélkülöznünk semmit, és a lányom sem szégyenkezik, mert valamije nincs meg, amit szeretne. Az építés sosem fizetett jól, és nincs is mindig, nem akarnak állandóan házakat, vagy irodákat építeni, és nem is kell olykor annyi munkás, mint a nagyobb komplexumok építésénél. Így kellett egy másik állás is, nem is tudom mikor talált meg engem azzal valaki, hogy miként is kereshetnék egy kis plusz pénzt. Azt hiszem az egyik munkám során volt, nagyon szidott valakit, hogy ő nem ezt várta, és nem így kellene, én meg mertem megkérdezni mi van, és akkor jött szóba, hogy mit meg nem adna, ha valaki megölné helyette. Én voltam a szerencsés, vagy szerencsétlen,
akit erre a posztra szánt, miután én voltam az egyetlen aki meg merte kérdezni, hogy mi baja van, miért puffog. Ez majdnem nyolc éve volt, a feleségem akkoriban lépett le, valami pasival, és hagyta rám a tizenegy éves lányomat, hogy neveljem. Perre nem vittem a dolgot, így nincs családi, nem akartam bajt, mert általában, ha balhé van, az anyának ítélik a gyereke,t azt pedig nem akartam. Ezért vagyunk egymásnak a lányommal, és ezért osonok most is egy férfi után, aki valakit megcsalt, és most fizetnie kell.
Én nem ítélkezem, fizetnek, és azt teszem, amit kérnek, az eszközt is megválaszthatják, mert akkor többet fizetnek, így a mai eszközöm, és feszítő vas. Azt kérte a hölgy, hogy fájjon neki, így mikor egészen közel érek hozzá tarkón vágom az embert a feszítő vas azon felével, amivel csak ütést tudok rá mérni, nyílt sebet viszont nem okoz. Előre lép kettőt, ahogy elveszti az egyensúlyát, én pedig lépek utána, még egy kicsit a sötétben maradva, nem foglalkozom azzal, hogy azonnal kérdezősködni kezd, hogy ki a franc vagyok, és mi van velem, azt hiszem azt is megkérdezi, hogy hülye vagyok, vagy sem.
- Nem érzem magam hülyének, csak a munkám végzem - számomra ebben nincs semmi sem, ő viszont nem igen érti, így sóhajtok egy nagyot. - Csúnya, csúnya dolgot csináltál mostanában, és én azért vagyok itt, hogy megfizess érte - magyarázom el a dolgot, megforgatva a szememet, azt hittem hamar végezni fogok, erre tessék, amennyit értetlenkedik soha nem fogok végezni.  - Megcsaltad a volt barátnőd jó néhányszor, ezért most meg kell fizetned, én pedig a hóhér vagyok, ha úgy tetszik. Eleinte csak a farkadat akarta levágatni velem, de aztán úgy döntött, jobb ha lassan, fájdalmasan meghalsz. Érted már? - vigyorgok rá, mintha most valami nagyon boldog dolgot mondtam volna neki, de az ő arca eltorzul. Neki nem tetszik, pedig tök aranyosan magyaráztam el neki szerintem.
Persze hátrálni kezd, és magyarázni, hogy nyugodjak meg, többet fizet, nekem nem kell ezt csinálnom, de én csak sóhajtok, teljesen nyugodt vagyok, és amíg nem kezd kiabálni az is leszek. Ahogy távolodik, én úgy közeledek, de túl közel nem megyek, nyomot nem hagyhatok, a kezemen is kesztyű van, az arcom viszont nem takarom el, hiszen úgyis meghal, személyleírást nem tud adni. A baj csak az, hogy elkezd szaladni, segítségért kiáltozva, nem zavar, nem vagyunk olyan környéken, hogy bárki segítsen is neki, késő is van, és a sikátor felé fut. Miért futnak ezek mind arra?
Utána megyek, nem szaladok, tudom, hogy zsákutcába fut, vagyis nem lenne az, ha a kerítésen át tudna mászni, majdnem sikerül is neki, de az utolsó pillanatban valamiben beakad a nadrágja, amíg pedig azzal szórakozik, egyre kétségbeesettebben, én a fejébe állítom a feszítő vasat. Hallom, ahogy a koponyája eltörik, a vér pedig eleinte csak lassan csörgedezik lefelé fejbőrén, és a haján, de akkor kihúzom belőle az eszközt, és sokkal gyorsabban indul meg lefelé. arrébb teszem, vagyis inkább rángatom a hullát, ne legyen azonnal észrevehető, csak ezzel a probléma az, hogy én magamat is összevérzem. A kesztyűimet, a ruhám pedig a kesztyűm miatt lesz véres, így nem félek attól, hogy szövetet hagyok ott, a kesztyű pedig teljesen hétköznapi, az én bőröm nincs ott.
Mint aki jól végezte a dolgát felállok, és a kocsimhoz megyek, nincs messze, de a kesztyűket le is veszem, és egymásba fordítom, hogyha lehet ne fogjon össze semmit. Az arcomat, és a ruhámat, már összefogta, azt ügyesen megsimogattam már vele, több nem kell. Minden további nélkül haza is indulok, nem láttam szemtanút, így talán nem is fogok bajba kerülni, a probléma csak akkor van, ha nem figyeltem eléggé. Egyszer már kerültem előzetesbe emiatt, de nem tudták rám bizonyítani, mert a lányom, a tudta nélkül is tanúskodott arról, hogy otthon voltam, de amíg aludt eljöttem, és mire valamikor az éjszaka közepén felkelt, már haza is értem. Nem akarom ebbe belekeverni, ahogy a barátnőjét sem, aki sokat van nálunk, de ez így sehogy sem jó.
Minél halkabban igyekszem bejutni a saját lakásomba, nem akarom felkelteni a lányomat, csak arra nem számítok, hogy a nappaliban még ott tévézik a barátnője, és persze azonnal kiszúr engem. - Jézusom, történt veled valami? - ja hát igen, azt hiszem ez egy látványos belépő lett, nem akartam annak, de kiszúrta, hogy mi van velem.
- Velem nem, ez semmiség - számomra az, ez nekem teljesen átlagos, hogy éjszakánként beesek, ilyen állapotban, de ő még nem látott így. Tudja, hogy nem túl legális, amit csinálok, nagyon jól tudja, csak azt nem mondtam el soha, hogy mit is teszek, de azt hiszem itt lenne az ideje.
- Csupa vér vagy, ne mondd, hogy nem történt semmi! - megemeli hangját, én pedig kicsit csitítom, nem akarom, hogy felkeltse a lányomat, nem akarom, hogy ő megtudja mit csinálok, de Puma... Ő talán más, neki talán elmondhatom, hiszen tud titkot tartani, ezt már tudjuk mindketten.
- Ez a munkám, elvégzem mások helyett a piszkos munkát! - vágom rá, nem félek attól, hogy nem esik le neki, miről beszélek, látom is a szemeiben, hogy megérti miről beszélek, félelmet nem látok, csak hitetlenkedést, és talán egy kis kételyt is, az irányomba, hogy jó-e neki így itt, vagy sem.
- Azt hiszem én most megyek... - sokkoltam, azt látom, és a bizonytalanságot is, nem tartom vissza, ha menni akar, azt hiszem okosabb lenne, ha menne, nem akarom belerántani ebbe az életbe, a hazugságokba, bár azzal már lehet elkéstem.
- Sajnálom, nem vagyok rá büszke, azért nem mondtam, de nem tudnám eltartani magunkat, a másik munkámmal, és annál jobbat én nem találnék. Hidd el, én sem élvezem ezt - nem ez a kedvenc szórakozásom, nem szeretem ezt csinálni, de pénzt kapok érte, az pedig kell. Nagyon is kell, nem lehetnek adósságaim, mert a volt feleségem bármikor elperelheti a gyereket, ha bárki azt veszi észre, hogy nincs jó helye nálunk.
A lány arca kicsit enyhülni látszik, és a karomat megfogva vezet be a fürdőbe, ami megnyugvást jelent számomra, hiszen nem megy el, nem hagyja itt a lányomat, és engem sem. nem fog beszélni erről senkinek, ismerem, tudom jól, hogy ezt titokban fogja tartani, és még a ruhámat is kimossa. Azt hiszem egész szerencsés vagyok, még így is.