A mai nap izgalmasnak ígérkezett, s nem csak amiatt, mert Mr. Price megígérte a múlt hét pénteken, hogy testnevelés órán kimegyünk, ha lesz hó, hanem mert tegnap Mrs. Bloom azt mondta, hogy a mai napon különleges vendégeink lesznek. Az sem tartott sokáig, hogy kihúzzuk belőle, bizony, bizony rendőrök fognak előadást tartani nekünk. Egyből eszembe is jutott apa, de szerintem ő nem csinál ilyeneket. Ahhoz ő már túl menő és fontos. Valakinek meg a rendre is kell vigyáznia, míg más előadást tart. Akárhogy is ez azt jelentette, hogy az előadások alatt nincs tanítás. Szóval volt is nagy izgalom, sőt ami azt illeti, már a reggeli órákban is erről ment a súgdolózás, figyelmünket is lekötötte a találgatás. Volt, aki olyan pletykákat hallott, hogy lesznek mások is, de például Marie azt mondta, hogy lesznek autók is. Mármint olyan igaziak. Rendőr, tűzoltó meg mentő. Talán még rendőrmotor is lesz!

[...]

Szünet. Már a tornateremben gyülekeztünk sok másik osztállyal együtt, de még nem mindenki foglalta el a helyét a fal menti padokon, így kihasználva, hogy még nem kellett ott nyomorognunk, inkább a terem szélén a bordás fal mellett játszottunk néhány barátommal.
- Capitulatus! - kaptam a tollam Ruben felé, akár egy profi kardvívó. Harry Pottereset játszottunk a mai nap és órákon is úgy tettünk, mintha éppen a varázslatok elméleti óráin vennénk részt. Persze nem kiabáltunk be varázsigéket és nem hívtuk Mrs. Bloomot McGonagallnak - csak Irish -, de a tananyag írása mellett lerajzoltuk az állatainkat is. Először macskát akartam, de mivel az nagyobb kihívás volt - legalábbis, ahogy fejben elképzeltem - így bagoly lett. S bár mókásabb volt így a suli, mindig akadtak egyet nem értések.
- De Rubeen, dobd el a pálcád...! Már rég eldobattam veled... - nyafogtam neki durcásan, hiszen a párbajunknak pont az a lényege, hogy varázslatokkal fegyverezzük le egymást.
- De én elhajoltam előle! - válaszolta egyet nem értve a dologgal. Mégis, hogy a csudába tud bárki is elhajolni egy ilyen varázslat elől?!
- De neem! Ilyen nincs! Dobd el a pálcád! - hisztiztem, mert egyértelműen csalni próbál. Az pedig nem az én bajom, hogy ő nem fújja kívülről a varázsigéket.
- Jó, de akkor én is megégetem a kezed a lézer szememmel! - közölte, majd hunyorogva kezdte fixírozni a tollat tartó kezem.
- A middel?! - kérdésem ellenére nem az arra való választ vártam, hanem a felháborodottságom jeléül kérdeztem vissza.
- Ez nem az X-men, te büdös zokni! - dobbantottam egyet. - Az aki mondja, Szörnyella! - öltötte ki rám a nyelvét. Nem tehettem mást, egyszerűen nem adott más lehetőséget.
- Mrs. Bloom, Ruben nem játszik szabályosan! - szaladtam oda a tanárnőhöz lebiggyedt ajkakkal, mert frusztrálva éreztem magam, minek után Ruben ezzel a húzásával szépen tönkre vágta az egész napos játékunk. Megbocsájthatatlan. Ma már biztosan nem leszek a barátja. De Mrs. Bloom csak megingatta mutatóujjá Ruben felé, majd visszafordult Mr. Verger felé beszélgetni. Ennél azért kicsit többet vártam, így inkább vissza sem mentem a fiúhoz, hogy a fejemhez vágja még azt is, hogy milyen árulkodós vagyok. Szerencsére megjelent az igazgató is, így mindenkit a megfelelő sorba ültettek. Mi ültünk az egyik első padon hála égnek, mert a múltkor elénk ültették a nagyokat és semmit sem láttam a suli kórusból, pedig megígértem Lanának, hogy majd integetek neki.
Az igazgató hirtelen csendre intett mindenkit és aztán tartott egy kisebb beszédet, miért is fontosak ezek a foglalkozások és, hogy miért tartják fontosnak, hogy tartsanak néha ilyen bemutatókat. Egyértelmű. Mert amelyik rendőr színész akart lenni, de nem lehetett, most kiélheti ezen jártasságát. Izgatottan ültünk a padokon, mikor az igazgató odébb is állt, hogy bejöhessenek az előadást tartó rendőrök. Az izgalom szinte kézzel tapintható volt. Mármint tényleg. Valaki már most rosszul lett a tömegben és ki is kellett vinni a teremből, mert szédült. Áh, de ez mindig így van, ha történik valami izgi a suliban. A múltkor az egyik lány lett rosszul a betűző versenyen. Le is hányta az Á-nál a mikrofont.
Titkon azért reméltem, hogy apa is köztük lesz, mert így, hogy legelől ülök, nem is kérdéses, hogy odatudnék futni megölelni, hogy aztán mindenki jól lássa, hogy hát igen, ő bizony az én papám. Meg persze Bailey-é. Ám mikor besétáltak az érkezők és megláttam egyikük oldalán egy szép, mellénnyel ellátott kutyust hát majdnem én is leszédültem a padról. Tenyereim arcomra tapasztva, eltátott szájjal követtem fejemmel azt a kis cukiságot. Hát milyen okosan sétált a gazdája mellett!

Charlotte, Greg és Alex

“A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek.”

Nehéz a munkás élet. Szokták mondani és ez valóban igaz. Főleg ha még rossz fát is tesz az ember a tűzre és elkapják. Mondhatni néhány baklövést elkövettem, és alkut kellett kötnöm, a rendőrséggel. Csatlakozom a gyilkosságiakhoz és megtarthatom a fegyvereimet, és miegymást, és ha jól viselkedek talán még a shelbymet is amivel versenyeztem. De cserébe amikor füttyentenek, én ugrok, mint a jól nevelt kiskutya. Apropó kutya.
- BAKTER!!!!! - kiáltottam fel mikor a negyven kilós német juhász a vesémben landolt. - Scoot! Te isten csapása… - morogtam ahogy a fejemre húztam a párnámat. De az a bitang dög, csak nem tágított. Szabályos csata alakult ki köztünk a párnáért és a takaróért. És sikeresen lelökött az ágyról ő meg mint a kiskirály fentről ugatott rám. - Bitang dög… - morogtam. Pár perc és Scoot segítségének hála, hogy most a gyomromba ugrott bele, feltápászkodtam, és lementem a konyhába, ahova a bolhazsák, azonnal követett, és szájában tartotta a tálját ahogy leült velem szemben. Én csak nevetve megráztam a fejemet, majd először neki bontottam ki a konzervet, meg adtam neki friss vizet. Majd bekapcsoltam a kávéfőzőt, és elmentem a fürdőbe, hogy rendbe kaparjam magamat. Még mindig szokatlan volt hogy újra fekete a hajam. De mostanában annyi balhéba keveredtem, hogy túl sokszor kellett hivatalos helyre mennem. És így komolyabban is vesznek, valamint nem vagyok olyan feltűnő. Miután felöltöztem, és össze szedtem mindenemet, valamint a jelvényemet is felcsatoltam. Majd vissza mentem a konyhába ahol Scoot rám ugrott, majdnem felborítva engem.
- Jól van na! Mi az? Már kaptál reggelit. Ne mond, hogy nem volt elég. - szóltam rá, én meg a kávéfőzőhöz léptem és töltöttem magamnak kávét. Alig bírtam bele kortyolni, mert folyton rám ugrált. - Oké, oké, megyünk. - tettem le a bögrét. És kifele menet rácsatoltam a hámot amin a K9 police felirat volt majd kiengedtem az ajtón. Természetesen rögtön betámadta a szomszéd épület előtt található fát. Én csak a terepjáróhoz léptem, és neki könyököltem még vártam a kutyát, hogy elvégezze a dolgát. Mikor oda jött én csak kinyitottam az ajtót és egyből beugrott és az anyósülésre mászott.
- Hányszor mondjam, hogy hátsó ülésre?! - morogtam, ahogy beszálltam majd beindítottam az autót. Áthajtottam Manhattanbe. Az őrshöz közel, megálltam egy büfénél ahol vettem elvitelre kávét meg egy kis péksüteményt, persze Scoot azonnal lecsapott rá. Kénytelen voltam megosztani a reggelimet vele. Mondjuk amikor a habos sütibe bele fejelt jót röhögtem rajta. - Úgy nézel ki mint aki síbalesetet szenvedett. - parkoltam le, tárcsáztam Greg számát. - Szia Greg merre vagy? - kérdeztem mikor felvette, közben Scoot úgy feküdt, hogy a combomon pihentette a fejét én meg simogattam. 

Ahogy belépett a két kiöltözött rendfenntartó és mellettük négy lábon egy "police" feliratú mellényben feszítő eb, mindenki elnémulva figyelte őket. Volt aki a szájához is kapott a döbbenettől, míg akadt, aki sugdolózni kezdett, de ezt csak a mögöttem lévő susmusolásból gondoltam. Én jobbára csak elismerően - na jó, már-már nyálcsorgatva - bólogattam, ahogy végignéztem rajta. Hát micsoda test! Tökéletes magasság, izom és ahogy a hátsóját riszálja... Nekem is kell ilyen kutya! Ha már baglyom nem lehet, mint Harrynek, akkor egy dæmonom legyen, mint Lyrának. Na meg belegondolni is milyen menő volna, ha az oldalamon, póráz nélkül sétáltatnék egy ilyen szépséget. Biztonságosabb lenne és akkor nem is kellene anyáéknak elkísérnie a suliba, hanem Jack sétálna velem odáig, aztán megvárna a suli végéig. Mindig elmennénk a park frizbizni, néha én futnék a játék után, néha ő és, ha valaki csúnyán nézne rám, csak ráugatna. Egy csomó mindenre megtanítanám és adogatnám neki a finom falatokat az asztal alatt. Mondjuk a brokkolit... Ahhw és együtt alhatnánk az ágyon! Csudi jó lenne, ha lehetne egy kutyusom! Egy jó nagy!
Akárhogyis a tömeg elcsitulva figyeli a belépőket, akik közben megkapják a ruhára csíptethető kis mikrofonjukat és kezdődhet az előadás. A kérdés meglep és izgalmamban nem is tudom eldönteni, hogy feltegyem-e a kezem vagy sem. Mármint tetszik apa munkája, de mi van, ha Bailey nem anyáét választja? Akkor anya szomorú lesz. És nem tudom, hogy lehetek-e egyszerre kettő. Bár apának is két munkája van, egyszerre rendőrködik, meg nyomozgat. Sőt ha jól tudom anya is két szakmát űz. Szóval bizonytalanul, de azt hiszem tudom mi lesz a válaszom. Rendvéd leszek vagy ügyőr. Szóval ja! Még pont elcsípem az utolsó kérdést és majd leesve a padról integetek.
- Én! Én! - kiabálom sok más gyerekkel együtt. Persze a többieknek fogalmuk sincs milyen egy igazi nyomozói munka. Jó, oké, én sem, de apci az én apcim, ő meg tudja, ergo nekem is a véremben van a Sherlock Holmes gén és persze ha a sprs is úgy akarja - már pedig miért akarná másként - akkor lesz egy Rexem is. Ha csak át nem vette hamarosan a szót a kutyás néni, bizony-bizony könnyen elszabadult a Pokol. Mert mi gyerekek - főleg ilyen izgalmas dolgoknak szemtanújaként - nehezen álljuk meg, hogy ne hozzuk őket zavarba buta kérdéseinekkel, amiket mi igenis komolynak ítélünk meg. Szóval tetszik vagy sem, kezdődtek az egyenlőre még nem egymás szavába vágós kérdések.
- Ki lehet próbálni a pisztolyt? - kérdezte az egyik fiú évfolyamtársam a még be sem mutatkozó férfi rendőr bácsi pisztolyára mutatva, mire többen fel is nevettek, mert a válasz nyilvánvaló volt, de csak azért is poénkodni akartak vele.
- Igaz, hogy minden rendőr szereti a fánkot? - kérdezte az egyik lány, na és erre egy pillanatra tényleg mindenki elkomolyodva nézett vissza a másik kettőre kíváncsian várva a választ. De ez sem tartott ám sokáig.
- Én ismerem ezt a kutyát a tévéből! Rexnek hívják! - kiabálta be valaki hátulró, mire a másik végből jött a vele szembeszálló. - De nem lehet ő Rex, mert Rex igazából hollywood-i filmsztár! - közölte a másik. Igen, igen, ha csak nem léptek közbe kezdett kitörni a káosz. A tanárok sem győzték csitítgatni a figyelemre áhítozó tanulókat, akik jobbára meg se hallották. Ehhez még az igazgató is kevés volt, de azért egy-kétszer próbálkozott. Engem speciel érdekelt volna mit akarnak mondani, szóval csendben is maradtam, addig pedig a kutyust nézegettem és eljátszottam a gondolattal, hogy nekem is lehetne egy.

  Charlotte, Greg és Alex

“A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehullik a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek.”

Miután leparkoltam felhívtam Greget, hogy merre van. De azt kérte, hogy menjek a bejárathoz ezért beindítottam újra a kocsit, még Scoot feltápászkodott, és újra a sütis dobozba temetkezett. 
- Bitang dög… És én mit fogok enni? - kérdeztem tőle de minden megbánás nélkül böfögött a képembe. Mikor a bejárathoz értem, majdnem kiköptem a kávét, mikor megláttam a szabvány uniformisban. Nem láttam rajta még soha és viccesen nézett ki benne. És hamar megértettem, hogy miért kérte, hogy menjek elé. Az összes helyszínelő és nyomozó férfi kolléga az ablakokra volt tapadva. Én meg csak intettem nekik.
- Ugye tudod, hogy most az a pletyka fog terjedni, hogy kavarunk egymással. - mondtam neki, bár engem nem igazán zavart. Nem hatottak meg a pletykák. És nem mondhattam, hogy Greg rossz parti lett volna.
- Bitang dög… - forgattam meg a szemeimet, mikor a kutyát elkezdte kényeztetni. - Igen, befalta a reggelimet, azért néz ki így! Csoda, hogy a kávémat nem itta meg.  - mondtam neki miért ilyen habos a kutya orra. Figyeltem, ahogy a forgalomba kihajtottam. Nem szerettem, volna ha valaki felkenődik, a kocsimra. Pedig elég nagy volt ez a Sierra. És néhány barátnak hála golyóálló. Nincs kedvem még egy kocsit szétlövetni, és nem is vagyok paranoiás, csak mostanában azt érzem, mintha valaki tüzet gyújtott volna a seggem alatt, ami nem volt valami megnyugtató.
- Nekem mondod? De a kapitány kiadta ukázba, hogy változtassam meg. Ez már zsarnokság. Jó, csak én szoktam el a fegyelemtől. Ne is figyelj rám. - Legyeztem egyet a kezemmel. Mikor leparkoltam az iskola tornaterme mellett, ahol a tűzoltók, a mentősök, és a katasztrófa elhárítás is ott volt, néhány járőrrel együtt, csak nagyot sóhajtottam.
- A kapitány tényleg nagyon utál engem. Nem elég a döglött akták, még ez is… - sóhajtottam nagyot. Majd végül kiszálltunk a kocsiból, és  kutya azonnal jött utánam. Szerencsére annyira már hallgatott rám, hogy ne kelljen póráz. Ahhoz képest sokat fejődött a kapcsolatunk, hogy első alkalommal, majdnem átharapta a torkomat a kennelben. Mondjuk nekem se az ˇ Ölj! ˇ parancsnak kellett volna az elsőnek lenni. De úgy nézett ki mint valami drogos. És nem mint egy kereső kutya. Mikor bementünk a tornaterembe, a kölykök azonnal visongani kezdtek. Mikor körülöttünk kezdtek tolongani, Scoot kiélvezte a kölykök rajongását. Majd elkezdődött az előadás. Úgy voltam vele, hogy Greg elszövegel, jó pofizik, mi Scootal tartunk egy kis bemutatót, és kész. Erre átadta nekem a szót.
- Fulladj meg. - mondtam egy kínos vigyor közben, ahogy könyökömmel hátba ütöttem, nem túl erősen. Ahhoz voltam szokva, hogy rendőröket készítek föl, a bűnözők elfogására, és az akadémián tanítottam a profilozást és kriminalisztikát. Nem hogy hátulgombolósoknak parádézzak. - Nos sziasztok. Én Alex vagyok, a rendőrség egyik nyomozója. És átmenetileg a helyszínelők tagja. Ő pedig a négylábú társam és nem a neve nem Rex hanem Scoot, egy magasan képzett kereső kutya. Befogjuk nektek, mutatni, hogy miként is képes megtalálni, bizonyos anyagokat, vagy épp eltűnt személyeket, és hogyan szerel le mondjuk egy támadót akinél valamiféle fegyver van. - mondtam és a kollégák, már be is hozták a táskát amiben az elkészített szagminták voltak. Valamint a kiképző felszerelést, és már tudtam is hogy fogom Greget megszívatni kicsit. De arra még várni kellett egy kicsit. 
- Nos először jöhetnek a szagminták. - mondtam ahogy kivettem néhány műanyag, hengert amiken lyukak voltak. - Scoot menj ki szépen. - intettem az ajtó felé mire a kutya kibattyogott. De a gyerekek elkezdtek nevetni, mikor újra megakartam, szólalni. Ezért hátra fordultam és a kutya kukucskált az ajtóban. - Scoot ne less! - szóltam rá mire egy morgás közepette vissza fordult és végre folytathattam. - Oké akkor most körbe megyek ezekkel a műanyag csövekkel, amikben különböző szagmintákkal átitatott gézdarabok vannak. - mutattam fel őket, hisz még sem adhattam a gyerekek kezébe semmi veszélyeset. Majd elindultam majd az első sorban egy kislányhoz léptem. Többször láttam már őt az egyik nyomozóval gondoltam rokonok.
- Szia, mi a neved? - kérdezem tőle ahogy lehajoltam hozzá. - Figyelj csak. Ezt oda adom neked. Rejtsd el magadnál. Ha a kutya jön ne csinálj semmit. Úgy van betanítva, ha ezt a szagot megérzi ami egy robbanó anyag alkotó eleme, akkor le kell ülnie és teljesen csendben maradnia szóval nem fog bántani oké? - néztem rá egy mosollyal. Majd a kezébe adtam a csövecskét. Majd pár gyereket még kiválasztottam a terem több pontját, így elterjesztve a helységben a szagokat, hogy nehezebb legyen neki. Vissza mentem a táskához, és kivettem a műanyag zacskót, ami egy drog szagmintája volt. Behívtam a kutyát és megmutattam neki.
- Scoot keresd! - szóltam rá, mire elindult, én meg követtem. Jó pár sort végig jártunk, mire sikerült megtalálnia a `` drogot `` és ugatva jelzett ahogy megállt az egyik idősebb gyerek előtt. - Jól van. - Vettem el az csövet, majd a jutalom labdát a terem közepe felé dobtam ő meg utána rohant, hogy elkapja. Ez volt a munka - jutalom játék. Ha sikeresen véghez vitte a munkát jöhetett a jutalom. Majd így folytattuk, a többivel is még el nem értünk a robbanószerig. - Keresd pajtás! - mondtam, és a bombánál gyorsabban keresett, hisz tudták, még a kutyák is, hogy mennyire fontos ez a feladat. Tudták, hogy életek is múlhattak rajta. Végig követtem majd megálltunk a kislánynál. Teljesen nyugodtan leült vele szemben, és nem mozdult.
- Jól van pajti ügyes vagy. - mondtam ahogy megsimogattam a kutyát, majd elkértem a csövet tőle is majd oda adtam a labdát neki. - Dobd csak el neki. - bólintottam, majd vissza mentem Greghez.
- Mint tudjátok, egy kutya szaglása sokszor jobb mint egy emberé, és vannak helyzetek, mikor csak őt küldhetjük, a gyanúsítottak ellen. - mondtam ahogy a műkart oda nyújtottam a mellettem álló társamnak. - Te jössz. Te leszel Scoot zsákmánya. - mondtam mosolyogva. - Jobb ha készülsz. - majd füttyentettem a kutyának. Aki oda jött labdával a szájában.
- Most a kolléga segítségével bemutatjuk az elfogást. - tettem a pórázt a hámra. Scoot, meg már reszketett, hogy végre megint tarolhat. Bivaly erős kutya volt ezt be kellett látnom és a legnagyobb darab fickót is képes leteríteni a lábáról. 

Az ilyen előadások nem csak azért jók, mert érdekesek és az ember új dolgokat tanul, arról nem is beszélve, hogy nincs óra, se doga, se unalom, hanem mert egyszerűen leköti a gyerekek figyelmét. A miénket. Aki be is kiabál néha is csupán izgalmában teszi, vagy hogy az előadók őt tüntessék ki figyelmükkel, ám valójában nagyon is érdekli a dolog. Ha csak egész nap beszélnének is száj tátva hallgatnánk, mert ez olyan dolog, amiben nekünk nem volt részünk, s nagy rá az esély, hogy nem is lesz. Szerencsésebb volna, ha nem is találkoznánk ilyesmikkel. Maximum a filmekben. Ott is épp olyan izgalmas volna, csak épp nem valódi. De gyerek fejjel még azt is komolyan vennénk. Szóval izgalmas előadásnak néztünk elébe, hát még, hogy nem csupán elbeszélgetéses a dolog, de mi is becsatlakozhatunk. És lássuk be, a kellékek is alaposan feldobják a dolgot, hát még a kutyás dolgok.
A kutyust látva egy csöppet talán mégis elterelődött a figyelmem az iránt, hogy kutyusom legyen. Mindig, de még most is örülnék egynek. Talán minden gyerek így van vele, talán mindenki akarna egy négy lábú vagy tollas, esetleg zöld színű barátot magának. Egy olyat, aki csak az övé, senki másé. Sok filmet feltudnék sorakoztatni anyáék előtt, miért is lenne jó egy kutyus. Kezdve a Pán Péterből Nanával, aki kutya dadus volt vagy a Kutyák és macskák című film szereplői, akik titkon mindvégig gazdáikat védték. Szóval úgy gondolom egy hosszas és mindenfélével alátámasztott előadással meg lehetne győzni anyát, hogy legyen kutyánk. Ha pedig ragaszkodik a realitás talajához, csak felhozom neki lebiggyesztett ajkakkal, mennyi, mennyi sok árva kutyus él menhelyen.
A fiatal rendőr bácsi jól állta a kihívást, türelmesen és kedvesen válaszolt, még a tréfás kérdésekre is. Bár azért az engem is elgondolkodtatott, hogy láttam-e apát valaha is fánkot enni. De szerintem nem. Szerintem csak a duci rendőrök szeretik a fánkot. Azért ducik. Apa nem duci, csak pont jó.
Mikor Alex rövìden és tömören fel vázolta mit láthatunk majd tőle és Scoottól az elkövetkezőkben, mindenki - de még a leghangosabbak is - elcsitulva figyelt. Az ilyen interaktív dolgok bármelyik korombelit lekötik, de szerintem még Bailey is imádná. Az izgalmat csupán egy pillanatra törte meg az önfeledt kacagás, ahogy a képzett rendőr kutya, mint egy rosszcsont gyerek még visszakukucskált az ajtóból. Istenem, hát nem édes? Persze most a szigorú kolléga jelenetet játszák előttünk, de én tudom, hogy otthon biztos egész nap játszanak, futkároznak, néha együtt alszanak a földön vagy kötél húzósat játszanak. Ezen gondolaton pedig jót mosolyogtam. Csak akkor szeppentem meg mikor pont hozzám jött oda. Mármint tényleg, pontosan hozzám. Ez is olyan, mint mikor állsz a színpadon a karácsonyi ovi műsor alatt és a Mikulás pont hozzád lép oda, hogy átnyújtsa a karácsony első ajándékát. Vége láthatatlan öröm és kellemes borzongást hagyva maga után. A hitetlenkedésről nem is beszélve. De igen, hozzám jött oda, mert a kérdés közben az én szemembe nézett. Mint valami híresség, akinél csak bízol benne, hogy a közelében lehetsz, nem hogy még oda is jön megszólítani. Tudod, olyan felemelő érzés.
- C-charlie... - hebegem zavartan mosolyogva. - De Maviesnek is hívnak.... - teszem hozzám szégyenlősen, de lelkesen, mintha csupán kötelességem lenne bevallani. - Charlotte Mavies West... - mutatkozom be somolyogva, igyekezvén leplezni izgatottságom. Persze ez ígyis látszik. Ahogy pedig az átvett hengerről visszanézek rá, eszembe jut, hogy én ezt a nénit már láttam az őrsön azt hiszem. Csak a haj színe volt más. Vajon ő tudja ezt?
- Te nem apa egyik osztálytársa vagy? - kérdem nagy kíváncsian egy pillanatra kizökkenve az előzőekből. Azzal én is tisztában voltam később, hogy a kérdésem több helyen is hibbádzik, de akkor ott fel sem tűnt és valamiért azt gondoltam, ő ígyis megérti. Mentségemre legyen szólva, nekem apa az apa, és valami különös berögződés miatt úgy gondolom, hogyha apát mondok, mindenki tudja, hogy kiről van szó. Mégsem mondhatom, hogy Bellamy West. Mert az olyan, mintha a szomszédról beszélnék vagy a postás bácsiról. Azzal is tisztában vagyok, hogy talán kissé értelmetlen kijelentés volt az osztálytárs megnevezés, de apáék is osztályon dolgoznak, nem? Ott pedig társak, nem? Ebből adódóan pedig osztálytársak, nem? Ennyi.
Akárhogy is alakult végül a rövid beszélgetés, utána mindketten a feladatra koncentráltunk. Nem volt bonyolult dolgom, én mégis izgultam, nehogy elrontsam. De lelkesen bólogattam és ezúttal alaposan megjegyeztem az arcát, hogy legközelebb, ha látom az őrsön majd menőzhessek apa előtt, mennyi mindenkit ismerek ott. Mikor ellépett tőlem, jobb híján a pulóverem alá rejtettem a kis hengert és az izguláson kívül próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék a nálam lévő tárgyról.
Nem kis izgalmat okozott a behívott eb. S nem csak, mert többen kételkedtek abban, hogy szótfogad-e, hanem mert izgalmas volt, hogy meg kell keresnie dolgokat, amiket előtte nem látott. Ráadásul a gyerekek közt. Olyan érzés volt, ahogy végig suhantak a padsorok közt, mintha két világsztár járna végig a vörös szőnyegen. Vigyorogtunk, izgultunk, a bátrak pedig kutyafuttában megsimogatták Scoot oldalát, aki mindezt figyelmenkívül hagyva, kitartóan keresgélt. Volt, aki meg is tapsolta az első sikeres feladatnál, más nevetve figyelte, ahogy a labda után szalad. Izgatottan figyeltem a többiekkel együtt, mikor a robbanóanyag adalékát kezdte keresni. Igen, azt, ami nálam volt. De ügyesen kiszúrt, talán kicsit előbb is, mint a többi hengert rejtegető gyereket. Zavartan el is mosolyodtam Scootra nézve, majd elővettem a csövet is visszaadtam Alexnek.
- Hogy te milyen okos kiskutya vagy! - jegyzem meg és ha Alexet sem zavarta és a kutyus is engedte, akkor óvatosan megsimogattam a fejét. Ahh, én is akarok egy Scootot! Aztán az átvett labdára néztem. Talán túl sokat gondolok bele, dee... nos, igen, ezért jó, ha rendőr napon tudják, hogy rendőr az apukád. Mert vannak dolgok, amikben engedékenyebbek, mint másokkal. Hogy miért azt nem tudom, de emlékszem, hogy az egyik évfolyamtársam apukája tűzoltó és mikor ők voltak itt, megengedték neki - persze felnőtt kísérettel -, hogy a létra tetejére másszon. Másnak nem, csak neki. Igazságtalan? Igen az. De most kit érdekel, ha velem kivételeznek? Megérdemlem, mert aranyos vagyok. Ültembe is jó messzire dobtam, de bevallom az is pokolian jó érzés volt, amikor láttam, hogy mozdul minden kis mozzanatra Scoot feje, ahogy lengetem előtte a labdát.
Na de aztán jött a finálé, már ami a kutya produkcióját illete. Őszintén szólva én nem vagyok oda túlzottan az ilyen erőszakos dolgokért. Mármint izgalmas egy box meccs is, amíg véletlenül rosszul nem lesz az egyik. Akkor aztán nagy a pánik. És tudjuk jól, hogy ez bármikor megtörténhet. De bíztam Scootban és Alexben is, és a rendőr bácsiban is. Csak vér ne folyjon. Lélegzet visszafojtva, de amúgy néma csendben figyeltük, ahogy az eddig labdát rágcsáló nagyra nőtt gyerek, a póráz felcsatolása után, csaholó vadállattá lett. Én inkább el is takartam a szemem, mikor nekirontott a fickónak. De volt aki felsikoltott, volt aki nagyokat csodálkozott. Sőt volt, aki jobban beleélte magát az eseménybe, mint a kutya és Scootnak szurkoltak, hogy adjon a betörőnek. Nem tagadom ezen a ponton én jobban aggódtam a bácsiért, mint Scootért, aki láthatóan nem fogta vissza magát. Te jó ég! Lehet inkább kölyök kutyát akarok. Amikor pedig Scoot elengedte a műkart és megbizonyosodtunk róla, hogy a bácsi is él, hangos éljenzéssel és tapsviharral jutalmaztuk a profi előadókat.