Myna and Silas

Run, before it's too late!

Egyszer lett volna héten egy nyugodt estém, de ez a faszkalap Wesley kitalálta, hogy el akar menni bebaszni, szóval nem volt más választásom. Mennem kellett az osztálytársaimmal, ha fenn akartam tartani a látszatot, hogy mi négyen milyen kurva jó haverok voltunk. Ez volt a második szórakozóhely, ahová ma betettük a lábunkat, ugyanis az előző helyről kiraktak minket Wes nagy pofája miatt.
Mondjuk, örülhettünk neki, hogy nem keveredtünk bele egy kocsmai bunyóba, mert akkor biztosan otthagytam volna őket a faszba.
Hogy miként esett a választásuk erre a helyre? Magam sem tudtam. Talán Spencer találta a Google Mapsen keresztül, vagy Wes mutatott rá a zsíros ujjával, amikor az imént elsétáltunk a hely előtt. A faszom se tudta, de nem is érdekelt korábban. A kezeimet a kabátom zsebébe süllyesztve lépdeltem Zach mellett – akit amúgy normálisnak is tituláltam volna, ha nem akart volna ennek a fogyatékos csicska Wes haverja lenni, vagy ne loholt volna Spenc nyomában, mint valami kiskutya −, már most bántam, hogy Lucky-t nem hívtam magammal, esetleg Taylor is ráért volna. Ha már ennyire ragaszkodtak a pasis esthez, akkor már igazán jöhetett volna egy értelmesebb haverom is.
Amikor beléptünk a helyre, biccentettem az ott dolgozóknak, és követtem ezt a marék gecit az egyik asztalhoz, ahová Wes lehelyezte a hatalmas seggét.
Ezek hárman máris tárgyalni kezdtek, hogy mégis mivel kéne taccsra vágni magukat, én pedig csak hallgattam a fröcsögő vitájukat, amíg meg nem untam, és ki nem vettem Spencer kezéből az egyik itallapot. Már csak azért is, mert nem akartam, hogy a szerencsétlen pincérnő, aki mit sem sejtve sietett a kiszolgálásunkra, három percnél tovább hallgassa a kínlódásukat.
− Hello. Kérnénk két vodkát, egy tequilát és egy whiskyt – adtam le a rendelést, mert ezek a faszkalapok hiába nézték át a kínálatot, úgyis mindig ugyanazt kérték, így az elmúlt évek során volt időm kitapasztalni az ízlésüket. Meg ha már itt tartottunk magamnak is rendeltem valamit, úgyis ez a pénzes rohadék fizetett.
Megvártam, hogy felírjon mindent a jegyzetfüzetébe, majd amikor elfordult akaratlanul is megcsapott az illata: annyira édes volt, hogy tüsszentenem kellett tőle. Arról nem is beszélve, hogy a srácok émelyítő kanszagától borzasztóan elütött, szóval kurvára nem voltam hozzászokva.
Utána pillantottam. Nem lehetett neki egyszerű egy ilyen helyen, bizonyára minden agyhalott fasz ráakaszkodott, ahogy minden más helyen más lányokkal is tették.
Nem is csalódtam a saját társaimban sem, hiszen amikor a lány visszatért, addigra már elült a vita, és mind Wes, mind Spencer szemmel láthatóan kinézte magának a csajt. Istennek hála, hogy én nem nőnek születtem, mert még pasiként is kirázott a hideg, amikor a saját haverjaimon láttam, hogy megkívántak valakit.
− Köszönjük – feleltük szinte kórusban, és a mellettem ülő Spencert alaposan oldalba kellett böknöm annyira egyértelműen megbámulta a pincérnő melleit.
− Ne legyél már ekkora kretén! – szűrtem a fogaim közt, miközben gyilkos pillantást vetettem rá. Néha kifejezetten kínos volt velük mutatkozni, de ha Wesleytől pénzt akartam lenyúlni, akkor kénytelen voltam rájátszani. Ettől függetlenül hiába néztek ki normálisan külsőre, én nagyon jól tudtam, hogy defektes rohadékok voltak. Kivéve talán Zacharyt, mert neki annyi volt a hibája, hogy élvezte a romlott társaságunkat.
− Figyelj, szépségem! – szólalt meg Wes legbelülről. Már a homlokomat masszíroztam, mert valahogy számítottam arra, hogy ezekkel ma is bonyodalmakkal teli estém lesz. – Mikor végzel itt? Mi megyünk tovább egy másik helyre hamarosan. Állítólag kurva jó DJ játszik majd. Ha van kedved, gyere velünk!
A fejemet csóválva tátogtam a pincérnőnek, hogy bele ne menjen a játékuk, ugyanis ha ezek teljesen bebasztak, akkor nem tudtam volna garantálni a biztonságát. Ráadásul, mivel Wes apuci meg anyuci gazdag kis ficsúrja volt, ezért úgy érezte, hogy ez feljogosítja őt mindenre. Kifejezetten részegen mutatkozott ez meg nála, ezért is becéztem gyakran beképzelt szociopata görénynek.

Myna and Silas

Run, before it's too late!

A srácok irtó hangosak voltak, ma azonban olyannyira nem bírtam elviselni őket, hogy legszívesebben mindegyiknek belebaszkodtam volna a fejét az asztalba. Egyedül az tartott vissza, hogy nyilvános helyen voltunk, és a pincérnő előttünk ácsorogva várta a rendelésünket.
Szóval kezembe vettem az irányítást, mielőtt még ez a két marha, Wes meg Spencer ölre mentek volna egymással. Mázli, hogy amikor megérkeztek az italok, volt bennük annyi, hogy félretegyék az acsarkodást.
− Köszönjük – szólaltunk meg kórusban, és belefogtunk az iszogatásba. Még maga az ital sem esett jól, de hát nem is nagyon szerettem volna itt lenni. Bőven akadt volna jobb dolgom: például a testvéreimre figyelni, otthon a tévé előtt döglődve nézni ki a fejemből, vagy éppen Lucky-val a tűzlépcsőn bagózni, és lenyugtatni megfáradt idegeimet. Ehhez képest itt basztam a rezet ezzel a három kreténnel, és még csak berúgni se voltam kedvem.
Sőt, ahogy elnéztem Wes nagyon kinézte magának azt a csajt, aki kiszolgált minket, és nagy bánatomra, a lány volt olyan naiv, hogy elfogadja az ajánlatot. Fásultan felsóhajtottam, bezzeg Wesley és Spencer arca úgy felderült, mintha az világ összes pénzét öntötték volna a nyakukba. Zachary pedig… Ha időnként nem szuszogott volna a nyakamba, akkor bizony nem vettem volna tudomást a létézéséről.
− Ó, hát ez király! Akkor itt várunk rád – szólalt meg Wes, miközben én magamban elkönyveltem, hogy az este csúfos kudarcot fog érni. Kelletlenül ittam a poharamból, mikor a pincérnő egy igencsak sarkalatos pontot érintett. Ugyanis Wes és Spencer egész úton azon vitázott, hogy hova a faszba menjünk bulizni, és nem sikerült dűlőre jutniuk.
− Van egy igen király hely innen nem messze… − kezdett bele Spencer, aki nagyon azon volt, hogy maradjunk Manhattanben.
− Viszont kurva jó rave partikat tolnak egy bronxi raktárban! – vágott a szavába Wesley, és ismét egymást túlharsogva kezdtek a lánynak magyarázni arról, hogy mik a terveik. Elfogyott a türelmem, így az asztalra csaptam.
− Mi lenne, ha befognátok a pofátokat, és hagynátok, hogy ő döntsön?! – hurrogtam le ennek a két fasznak a fejét, és a lány felé pillantottam. Ismertem ezeket a srácokat, ha magunk között kellett volna eldönteni, hogy mi legyen az úticélunk, akkor zárásig itt ültünk volna, viszont ha egy olyan csajra bízom a döntést, aki mindkettőnek bejött, akkor legalább a sértett fél úgy tett volna, mintha elfogadná a lány választását, és nem kapnék menten agyfaszt tőlük.
Így hát ügyesen hárítottam ezt a problémát, elvégre nekem a bandában nem túl sokat ért a szavam, ha ilyenekről volt szó, Zach megörült, ha kimozdulhatott otthonról. Maradtunk annyiban, hogy a lányra bízzuk a döntést, de ez nem jelentette azt, hogy az elkövetkezendő órában ne kellett volna kiszolgálni minket még három-négy alkalommal.
Amint a lány végzett, és csatlakozott hozzánk, feltápászkodtam a helyemről, és a többiek is hasonlóképpen tettek, bár ők nem voltak annyira fürgék, mint én. Kezdett kicsit az egyensúlyérzékükre hatni a pia.
− Én Silas vagyok. Ez a néma szerencsétlen Zach, a nagypofájú zsírdisznó Wes, a másik seggarc meg Spencer – mutatkoztam be, majd sorra bemutattam a többieket, bár nem tudtam eldönteni, hogy melyik akart inkább legyilkolni a tekintetével.
− Ne foglalkozz vele kedves Myna! Silas mindig ilyen hangulatrontó kis köcsög – tolt odébb Wes, és Spencer társaságában közrevették a lányt. Hülyítették mindennel: milyen csinos, milyen szép neve van, mennyire aranyos az arca, hogy mennyire örülnek azért, hogy csatlakozik hozzánk. Idióták. Csak állt a farkuk, és ment kettejük közt a verseny, hogy melyikük tudná felszedni a csajt. Felfordult a gyomrom tőlük.
Távozás előtt finoman felhívtam Wes figyelmét, hogy nem ártana rendezni a számlát, különben balhé lesz belőle, és a végén még innen is kibasznak majd minket miatta. Úgyhogy drága barátunk megvillantotta a vaskos pénztárcáját, és kicsengette az összes pia árát, pedig nem volt egy olcsó ivászat az itteni sem.
Amíg Wes a pénzt intézte, addig Zachet ráküldtem Spencerre, hogy foglalja már le őt is, és szerencsére ilyenkor mindig számíthattam Zacharyra, ugyanis a sulis faszságaival tökéletesen elterelte Spencer figyelmét. Wes pedig mire visszaért, addigra egyedül maradtam a lánnyal.
− Myna, remélem, tudod mire vállalkoztál – jegyeztem meg halkan, miközben a buszmegálló felé tartottunk. Persze, most is nekem kellett a felelősségtudatosnak lennem, és a saját lelki világom békéjét áldoztam fel annak érdekében, hogy egyik részeg disznó se akarja fogdosni a csajt.
Odakint kicsit hűvös volt, így összehúztam a kabátomat, és amíg a buszra vártunk, addig Wes mindenkit körbekínált cigivel. Mondanom se kellett, hogy egy jó cigarettára nem mondtam nemet, pláne, ha ingyen volt.
Miután Wes körbeosztogatta a bagót, Myna felé fordult, bár én erősen kételkedtem abban, hogy egy ilyen lány pont velünk együtt szívná a füstöt. Én se akartam bagózni, de ez egyike volt azon kevés dolgoknak, amely képes volt megnyugtatni.

Myna and Silas

Run, before it's too late!

Nem értettem a nőket, hogy mégis miért derültek fel attól a ténytől, hogy egy csapat nagyképű pöcs elhívta őket buliba. A jövőben Hayley és Alanis biztosan nem kerül majd ilyen társaságba, mert a testvéreim nem járhatnak el teljesen idegen helyekre magunkfajta suttyókkal. Mert bár Wes hiába nézett ki úriembernek első pillantásra, kurvára nem volt az, ahogy Spenc is hiába tűnt rendes srácnak, egy alattomos görény volt. De ha már másokat sértegettem, akkor már magamat is basztathattam volna, hiszen én sem voltam már egy ideje mintagyerek, csakhogy én a többiekkel ellentétben kurvára nem választottam ezt az utat, hanem belekényszerültem.
Ilyesfajta gondolatok és Wes kiherélésének az ötlete járt az eszemben, amikor Miss Naiva eldöntötte az úticélunkat, amelynek csak azért örültem, mert így nem húzódott el tovább ez a felesleges vita. Mondjuk, legalább volt annyi esze, hogy raktáros bulikba ne akarjon menni. Azok között volt egy-két csúnya eset.
− Nagyszerű, akkor itt várunk – biccentettem, miközben Wes meg Spenc farkasszemet nézve egymással éppen készülték legyilkolni a másikat. Tipikus harc volt ez. Annyira untatott, hogy még csak örömet se leltem már benne.
Amíg ott üldögéltünk a srácok folytatták az italozást, és bizony mikor a pincérnő hallótávolságon kívülre esett, azt kezdték taglalni, hogy miként lehetne megdöngetni. Mint korábban említettem, ezek a seggek az emberi nem kifejezetten gusztustalan és érzéketlen példái voltak, de elrettentő példának tökéletesek voltak.
Nem csoda hát, hogy a lány munkaideje lejártakor Wes meg Spenc egyből pattant, hogy az ujjuk köré csavarják őt. Láttam Myna arcán, hogy meglepték a szavaim, holott csak igazat szóltam. Annyira nem stresszeltem ezen, elindultam hát a lány mellett, csupán azért, hogy ezek a seggarcok ne próbáljanak belelihegni az arcába az alkoholos leheletükkel. Nem voltam egy páncélba öltözött, lovon érkező herceg, azonban semmi kedvem nem volt esetlegesen rendőrségre kerülni ezek miatt. Bármit kinéztem belőlük, ezért is akartam Mynát is óva inteni tőlünk.
Nikotinra volt szükségem, így kérdés nélkül elfogadtam a körbeadott cigarettát, és ha Mynának eddig nem volt világos, hát itt is megmutatkozott drága Wesley jólneveltsége, hiszen nő létére őt kínálta meg utoljára. Ja, Wesley nem igazán bánt jól a nőkkel, valami feudalizmus korabeli felfogással rendelkezett róluk, ami csak egy fokkal volt jobb a „fejbe baszlak egy bunkósbottal, hazaviszlek és az enyém vagy” kategóriánál.
− Végül is. Érthető. Nem vagy olyan, mint mi. Nincs értelme elbasznod az életedet– jegyeztem meg, miközben Zachet odébb löködtem, de a másik két észlény nem akart tágítani.
− Ugyan már szépségem! Ennyire ne legyél jókislány! Egyszer mindent ki kell próbálni… − szólalt meg két szippantás között Wes. Esküszöm, időnként olyan volt őt hallgatni, mintha maga az ördög telepedett volna a válladra, és buzdított volna hülyeségekre.
− Ha nem akar dohányozni Wes, akkor nem hiszem, hogy erőltetned kellene… − Elnyomtam a cigarettámat, és a csikket kidobtam a közeli kukában. Mynának szerencséje volt, hogy viszonylag hamar befutott a busz, mert ha még sokáig kellett volna itt ácsingózni, akkor tuti halálra nyaggatták volna vele.
Csak hát hiába számoltam azzal, hogy a buszon majd találok magamnak egy nyugodt sarkot, úgy tömve volt, hogy a srácok össze-vissza lökdösték egymást, engem és még a többi utast is, mire sikerült valahogy elhelyezkednünk. Szerettem volna Zach mellett maradni, mert az ő hallgatása ilyenkor aranyat ért, mégis újdonsült kis útitársnőnk mellett kötöttem ki, aki egyből lerohant engem cseppet sem túl kedves szavakkal.
Felhorkantottam a kérdésére hallatán. Butus, nagyon butuska volt, ha ennyi idő alatt nem látott át a szitán.
− Fogalmad sincs arról, hogy mibe keveredtél – sziszegtem a fogaim közt. – Inkább értékelhetnéd, hogy igyekszem megvédeni téged ezektől a marháktól. Nem tudod, hogy mire képesek…
És sajnos én sem voltam tisztában azzal, hogy meddig tudtak elmenni a céljaik érdekében. A vállam fölött hátrapillantottam rájuk, és ott láttam, hogy Spencer a telefonját mutogat valami csajról képeket.
− Szerinted ők őszintén ismerkedni akarnak veled? – böktem az állammal feléjük, és hálát adtak az égnek, hogy a busz robogó hangja elnyomta a miénket.

Myna and Silas

Run, before it's too late!

Lehet, hogy megfulladtam volna az italomtól, ha még akkor tette volna ezt a megjegyzést a csaj, amikor még voltam előttem alkohol, így azonban egy köhögésnek álcázott apró röhögés tört fel belőlem, mintha csak letüdőztem volna a cigit. A srácok nem viselték túl jól, ha nem az történt, amit ők akartak, Wes meg pláne ideges tudott lenni, ha nem jöttek be a számításai. Láttam az arcán, hogy nagyon szeretett volna visszaszólni valamit, de végül tűrtőztette magát, mert gondolom szerette volna az este folyamán megűzni ezt a pincérnőcskét.
− Szerintem, ha Wes nagyon kiéhezett, akkor még arra is rávetemedne – vigyorogtam rá arra a faszkalapra, hadd főjön csak a saját levében. Tudtam, hogy ezért majd alaposan megkapom a magamét, de hát amúgy is magasan tettem azokra a kis „akciókra” amelyekkel Wesley engem akart alázni.
Szinte már fellélegeztem a busz megjelenésekor, de sajnos az örömöm nem tartott sokáig, mert a hölgyemény kifejezte a nemtetszését velem kapcsolatban. Ó, kicsi lány! Ha annyi bajom lenne az életben, mint neked, akkor biztosan én is picsognék a mások stílusa miatt! Bár mindez az ő biztonsága érdekében történt.
− Mindenkinek kell társaság – vontam meg a vállamat, de nem fejtettem ki, miért hagytam, hogy viccet űzzenek belőlem, ahogy azt sem, miként élősködtem rajtuk, és használtam ki őket minden egyes alkalommal. Meg aztán, a régi barátaimnak pápát inthettem abban a pillanatban, hogy a családunkat megalázták, megkövezték és kifosztották. Szép kis haverok voltak amúgy. Csak addig álltak melletted, amíg nem volt gáz együtt mutatkozni. Hiszen, ha volt kocsid, menő cuccaid, a legmárkásabb ruhákat hordtad, benne voltál a kosár- illetve futballcsapatban, akkor mindenki imádott, és körülrajongott, de amint kirántották a lábad alól a talajt, és kiforgatták a pénzt a zsebeidből… Egyszóval, amint egy kis nincstelen senkivé váltál, nem kellettél senkinek. Jó, ez erős túlzás volt, de csak azok a régi haverok maradtak meg mellettem, akik hozzám hasonló csóró suttyók voltak.
− Hah. Ketten-hárman lennének ellened, angyalom – sandítottam rá kétkedve, mert hát Wesley egymaga elég nagydarab volt, de ha még a többiek is csatlakoztak hozzá, és még be is voltak baszva, akkor bizony önvédelmi leckék ide, paprikaspray oda, megállíthatatlanok voltak.
− Én viszont évek óta ismerem őket. Tudom, mire képesek – halkítottam le a hangomat, és hajoltam közelebb hozzá, hogy tényleges csak ő értsen.
A felvetésére felsóhajtottam. A szabad kezemmel megnyomkodtam a homlokomat, és mérlegeltem a helyzetemet: vagy elmegyek egy tök idegen csajjal, és a fasz se tudja kit kell lerángatnom az éjszaka folyamán, vagy ezekkel a faszokkal maradunk, akiket biztosan le kellene szednem róla. Nem volt kedvem a srácok társaságához, a lányhoz se különösebben, hiszen nem ismertem őt, és szívesebben vigyáztam volna otthon a testvéreimre, így is halálra aggódtam magam miattuk.
− Rendben, akkor a következő megállónál leszállunk, amikor nem figyelnek – adtam be a derekamat, bár kibaszottul nem volt kedvem az éjszakai mászkáláshoz. – Egyébként nem mindig vagyok morcos. Csak szar napom volt – jegyeztem meg a következő megálló felé közeledve, és jeleztem a sofőrnek.
Amint kitárult az ajtó, finoman átfurakodtam két idegen srác között, és leugrottam a buszról. Zsebre tett kézzel fordultam vissza, hogy lássam, Mynának is sikerült-e leszállnia, aztán, amikor a busz újra elindult, és megpillantottam Spenc döbbent képét az ablakon keresztül, nem tudtam megállni, hogy ne integessek úgy nekik, mint az angol királynő.
− Mehetünk – fordultam Myna felé, hiszen ő akart szórakozni, így rábíztam a helyszín megválasztását is. Én csak békésen követtem őt, valamivel felszabadultabban úgy, hogy ezek a marhák nem voltak a közelemben.

Nem tudom, hogy most vicces voltam és elfojtott nevetést hallok a szöszitől, vagy pedig tényleg a cigit szívta félre, de a többiek inkább csak idegesek lettek a visszaszólásomtól. Én csak kedvesen és aranyosan mosolygok inkább, engem is legalább ennyire idegesít, ha rám akarnak erőszakolni valamit, amit én nem akarok, mint a cigi és egyéb dolgok. Mindenesetre, hogy Silas ezt meglovagolta még vigyorogva, hát az már az ő dolguk, de most jobb nem jutott eszembe, csak ez, amitől elmegy a kedve, hogy tovább tukmálja a cigit nekem.
- Igen, az emberek társas lények, de attól még meg szokták válogatni kivel töltik az idejüket. Én csak belekeveredtem egy hülye reggeli mottó miatt egy ilyen csapatba, de ő velük érkezett és már jó ideje ismerheti őket, szóval ő a rosszabb eset. Ha tényleg ennyire rosszak, akkor nem kellene velük bandáznia, azaz, ő is megfogadhatná a saját tanácsát és kereshetne jobb társaságot is.
- De részegek és lustának tűnnek velem ellentétben húztam el a számat, hogy azért nem olyan veszett ügy a dolog, legalábbis már tudtam, hogy az, de a világért sem akartam beismerni, szóval kerestem valami kifogást, ami még fent tarthatja a látszatot, hogy meg tudom magam védeni, még ha nem is reális vagy igaz, de a remény hal meg utoljára.
- Sajnállak, hogy nem tudsz leszakadni róluk jegyzem meg halkan, csak úgy mellékesen, nem tudom mi tartotta a fiúk mellett, de azért nem voltam annyira butus sem, hogy ne akarjam behúzni a vészféket, elvégre egy fiú még mindig jobb, mint három, szóval egy elég érdekes ötlettel álltam elő, hogy szálljunk le a buszról, ők meg majd tovább mennek és milyen csalódás lesz már nekik, nekünk meg megkönnyebbülés, legalábbis reméltem, hogy ő is örülni fog, ha nem kell velük maradnia.
- Ebbe hamar belementél mosolygok rá, mert tényleg hamar beadta a derekát és kétlem, hogy csak az én érdekemben tenné, elvégre nem is ismer és nem is nagyon kedvel szerintem, mégis leszáll velem a következő megállónál.
- Sajnálom, de nézd a jó oldalát, mindennek van jó oldala is és máris jobb lesz a kedved is. Persze lehet csak én vagyok túl optimista és vidám, meg rózsaszín, de az élet csak így lesz szép, feleslegesnek tartom az időmet olyanra pazarolni, hogy sajnáltassam magam, amúgy sincs miért, pedig sokakat hallottam hasonló dolgok miatt rinyálni, amit én inkább elengedtem.
Amint leszállok és megállok mellette, csak mosolyogni tudok, ahogy integet a többieknek, akiknek a busz indulásakor tűnik fel, hogy nélkülünk mennek tovább. Elég könnyen átküzdöttem magam Silas mögött, hogy le tudjak szállni amúgy, mondhatni törte előttem az utat.
- Ismerek egy szórakozóhelyet, ahol a tulajjal jóban vagyok, menjünk oda szerintem. Körülnézek és intek is neki, hogy menjünk át a túloldalra, ahol pont jön a busz, amivel eljuthatunk a Diamonds nevű helyre. Kicsit, mintha megkönnyebbült volna, hogy nincsenek a marhák a közelében, de miért van velük, ha ennyire nem bírja őket? Na mindegy, ráhagyom, nem az én dolgom és ha nem akar róla beszélni, nem fogom faggatni, mert megint olyan morcos lesz még itt nekem.
- Erre szálljunk fel. Mutatok az érkező buszra és fel is szállok rá, gondolom jön ő is, mert ha már otthagyta a srácokat és nem mondta, hogy szálljak csak le egyedül, akkor csak velem tart. Persze lehet csak én gondolom túl. Lehet csak féltékeny volt a többiekre, akik lehet tényleg barmok, de attól még ők voltak a befutók és nem ő, mert hát ki akar egy olyannal szórakozni, akinek semmi sem jó. Mondjuk pont én választottam őt, amikor felvetettem az ötletet, hogy szálljunk le és jöjjön el velem kettesben bulizni... Igazából nem néz ki rosszul, de valahogy nem passzolunk annyira, mint akikkel eddig leléptem bulizni.
- Szeretsz táncolni amúgy? fordulok felé, mert ha nem, akkor lehet nem is bulizni kellene menni, csak valami nyugisabb helyre beülni és pizzázni és beszélgetni, majd ideje korán elválni és hazamenni ki-ki a maga útján. Én mondjuk táncolni szeretnék  inkább, annyira hiányzik már, de tény, túlzásba sem vihetem, mert túl sokat pihentettem a lábam a bokaficam után. 

Myna and Silas

Run, before it's too late!

Az emberiség kibaszott nagy marhákból állt, és ez alól az én állítólagos haverjaim se voltak kivételek. Lenéztem őket, bár nagyon kevés ember akadt a világon, akire ne tekintettem volna undorral. Például ott volt az a csaj a kórusban, Clara (akit amúgy nem így hívtak, csak szerettem így becézni), ő végtelenül bosszantó teremtés volt, de nem tudtam ráharagudni azért, aki volt. Meg aztán előbb rágtam volna le a saját kezemet, minthogy beismerjem, hogy szépen zongorázott. Amúgy szerettem őt hallgatni, de ezt se árultam volna el neki.
De ez a lány, aki itt állt előttem… Nem tudtam őt hova tenni. Talán azért is, mert túlságosan naivnak tituláltam őt. Wesleyről messziről sütött, hogy egy beteg hívsoviniszta barom volt, Specer meg csak adta alá a lovat rendesen. Bárki, akibe szorult némi ész, menekült előlük, ő mégsem tette. Vagy nagyon ostoba volt, vagy nagyon bátor.
− Heh. Ezt mondd olyannak, akinek nincs választása, kislány – horkantottam fel, elvégre nekem nem volt más lehetőségem. Wesley bandájában az volt ő a jó dolog, hogy nem faggatott a magánéletemről, és időnként le tudtam nyúlni tőle ezt-azt. Mások viszolyogtak még a gondolattól is, hogy olyan csóró gyerekkel mutatkozzanak, amilyennek én számítottam, viszont Wes élvezett mindenkinél menőbbnek tűnni. Én pedig kihasználtam a saját hiúságukat és hülyeségüket, még úgy is, hogy időnként meg kellett aláznom magam mások előtt. Lehet, hogy a lánynak volt választása, nekem nem volt. Nem volt választásom a szüleimet illetően, a haverjaimat illetően, a legutóbbi iskolámat illetően, sőt még olyantéren sincs választásom, hogy milyen budipapírja töröljem a seggemet, hiszen nekem ezt dobta a gép. Nem toltak semmit a seggem alá ingyen, nem basztak fejbe aranyrudakkal és nem nyalták fényesre a valagamat, ahogy más elkényeztetett, gazdag és rosszindulatú picsáknak vagy faszoknak.
− Azt hiszed, mindent jobban tudsz, Miss Tökéletes? – sandítottam rá, hiszen bár egyik sem volt kifejezetten kipattintva, de basztak már csoportosan az iskolai szekrényemhez, ahogy azt is tudtam mennyire rá tudtak akaszkodni másokra. – Ne ítélj borító alapján – figyelmezettem óvatosan, s bár én is viselkedhettem volna így vele kapcsolatban, de az, aki Wesley-ékkel akart bulizni, és még alá is becsülte őket, abban nem túlzottan bíztam meg.
Kirázott a hideg a következő szavai hallattán. Az egész testemen végigfutott egyfajta ingerültség, hiszen nem akartam, hogy bárki is sajnáljon. Nem azért mondtam, hogy nincs választásom, mert azt vártam, hogy megessen rajtam mások szíve.
− Nem kell a sajnálatod – szűrtem a fogaim közt ingerülten, hiszen a Myna szájából elhangzott mondat egyike volt azon keveseknek, amik rendszerint kiveríték nálam a biztosítékot. Nem kértem a szánalomból, kifejezetten utáltam azt a tipikus lesajnáló pillantást, amivel ilyenkor a másikat szokták illetni.
Mindenesetre elfogadtam az ajánlatát, mert nem terveztem sokáig ebben a mérgező légkörben maradni, különben se bocsájtottam volna meg magamnak, ha bármi baj történt volna ma éjszaka.
− Amúgy se akartam ma velük lógni – vontam meg a vállamat egykedvűen, miután leszálltam a buszról. Elvégre, a testvéreimmel akartam volna tölteni az időt, mégis elrángattak magukkal, holott semmi kedvem nem volt hozzájuk.
A következő szavaira összeráncolt homlokkal pillantottam rá, de inkább megtartottam magamnak a keresetlen szavaimat. Nem tudhatta, de nem én voltam a legjobb ember arra, hogy pozitivitásról szóló maszlaggal tömjék a fejemet, hiszen az elmúlt évek során a helyzetem folyamatosan romlott, így aztán kurva nehéz volt optimistának lenni.
Viszont minden kellemetlen pillanatért kárpótol a többi arca, akik későn vették észre, hogy megléptünk mellőlük.
− Rád bízom magam – emeltem fel a kezeimet, aztán ismét a zsebeimbe süllyesztettem őket. Ekkor tapintottam ki a mobilomat, ami szinte abban a pillanatban rezegni kezdett, hogy hozzáértem.
Előhalásztam a zsebemből a régi készüléket, amelynek múltkor szilánkosra törtem a képernyőjét, aztán egy határozott mozdulattal elutasítottam Wesley hívását. Elindultam Myna után az úton, és mikor lefékeztem mellette, vagy harmadjára nyomtam ki a telefonomat. Ezután már csak egy helyesírási hibákkal teli, csupa nagybetűkkel írt üzenet volt olvasható, aminek nagyjából ez volt a tartalma: „Silas, te fasz! Ezért holnap kinyírlak a gecibe!” Vagy legalább is, valami hasonlóra törekedett kedvenc zsírfejű barátom, de nem különösebben izgatott a dolog.
Amikor Myna szólt, hogy szálljunk fel a következő buszra, eltettem a mobilomat, és mérlegeltem a helyzetemet: akár tőle is megléphetnék, és hazamehetnék csekkolni a tesóimat, vagy ha már itt voltam, akkor illett volna betartani az ígéretemet… A kurva életbe a keresztény neveltetésemmel meg a félig már ugyan elhalt lelkiismeretemmel!
Végül felkászálódtam utána a buszra, a kérdése kizökkentett a gondolataimból.
− Hogy mi? – pislogtam rá meglepetten, majd végül összeszedtem magam egy értelmes válasz elejéig: − Változó. Mikor mennyire vagyok jókedvű – vontam meg a vállamat, bár egyértelműen látszott rajtam, hogy a hátam közepére nem kívántam a tömegben való táncnak nevezett jobbra-balra toporgást. Meg különben is, táncolni akkor szerettem, ha mások előtt trollkodtam: mint amikor indultam a szurkolócsapat válogatóján, vagy amikor a kórusban Michael Jackson-táncversenyt tartunk miért ne alapon. – Te mennyire szeretnél táncolni? – kérdeztem vissza, elvégre, ez nem az én estém volt, én csak egy egyszerű kísérő voltam, aki arra ügyelt, hogy az éjszaka közepén semmilyen drogos, vagy alkoholista vadbarom ne próbálja megdugni az beleegyezése nélkül, hiszen megígértem, hogy elkísérem őt. És kurvára dühös lettem volna magamra, ha nem tartottam volna meg a szavamat, elvégre ott volt az a kibaszott keresztény neveltetés…

- Mindenki maga hozza a döntéseit, senkinek sem fognak fegyvert a fejéhez, van aki jól dönt, van aki nem, de ez mindig saját. Megvonom a vállam, el sem tudom képzelni, miért érzi úgy, hogy neki ilyen barmokkal kell lógnia, már az ő szavaival élve, mert a jelek szerint nem kedveli őket, mégis ott van velük. Nem értem, de nem faggatom róla, inkább továbblépek és próbálok kicsit győztesként kikerülni a helyzetből. Igen, belátom ostoba voltam és nem kellene ilyen hülye idézetek szerint beleugrani mindenbe, mert tényleg nem sül el mindig jól, szerencsém van Silassal, bár nem ismerném be neki most még, mert egy kérdésével lefegyverez szinte, nem olyan ostoba kölyök. Ezért sem értem a helyzetét, de mindegy is.
- Nem, nem tudok mindent jobban és nem, nem vagyok tökéletes sem. Kezdem magam hülyén érezni, mert nem vagyok olyan, aki előre bárkit leírna, mindenkiből a legjobbat szeretem kinézni, mégis az volt velem a legemberibb, aki egész este ki akart vonni a társaságából. Mondjuk hamarabb is odajöhetett volna figyelmeztetni, de van egy olyan sejtésem, hogy nem hagyhatta el kicsiny csapatát. Most is valószínűleg kapni fog ezért, mert elrontotta a szórakozásukat.
- Jó, bocsi, visszaszívom. Hű, nagyon felkapta a vizet, az a férfi büszkeség, hogy egy nő ne sajnálja őket, gondolom ilyesmi lehet a háttérben. Persze már nem nagyon merek általánosítani, mert nem szeretném magamra haragítani, mert akkor meg lőttek az egész estémnek, most hogy végre szabad lehetek és bulizhatnék, az évben először.
- Rendben, remélem nem bánod meg! - Ha már velem tart, akkor neki is legyen jó, kicsit rá is szeretnék gondolni, de persze kicsit lehetek önző is, mert szórakozni szeretnék, nagyon hiányzik már. Lehet nem látszik, de az az egy hónap otthonlét eléggé kikészített és most élvezném, hogy nem kell otthon lennem.
Felszállt utánam a buszra, szóval végérvényes, hogy velem tart, pedig maradhatott volna ott is a megállóban, hogy integetve engem is lerázzon, mint ahogyan a haverjaival is tettük. Kicsit mintha elkalandozott volna, amikor kérdezek valamit tőle, de hamar kapcsol és válaszol rá, így nem kell ismét feltennem a kérdést.
- Értem, szóval kedvfüggő nálad - sóhajtok egy leheletnyit és mikor visszadobja a kérdést elmosolyodom.
- Én nagyon szeretnék egy kicsit egybeolvadni a zenével és önfeledten mozogni rá, csak félek nem tart sokáig, mert volt egy kis balesetem és a bokám még nem terhelném le annyira. Igazából jó ideje már nyújtok és tornáztatom is, azért sem sántikálok, de túlzásba nem akarok esni azért. Valami kisebb szórakozóhely is megteszi, ahol lehet mondjuk enni is. Miközben gondolkozom, odalépek jelezni a buszon, hogy le fogunk szállni a következőnél és én előre is megyek, ismerek egy jó helyet, ahol nincs tömeg és talán ő is jobban érzi majd magát.
- Erre van egy nagyon jó hely. Fordulok meg miután leszálltam és ha mögöttem van Silas, akkor kedvesen mosolygok rá, amiért még velem van, bár nem tudom miért áldozza rám az idejét, mert már érzékeltette, hogy nem rajong értem.
- Ott van az a pub, nem túl nagy, nincs tömegnyomor, de jó zenék mennek és lehet táncolni is, meg isteni a melegszendvicsük! Nem tudom mennyire éhes vagy szomjas, majd ott kiderül, amikor rendel valamit. Amint odaérünk én be is megyek és kedvesen köszöntöm a pult mögött a srácokat, majd keresek egy két személyes asztalt, ahol lepakolhatok és kicsit felmelegedhetek, mert azért kint hűvös volt. A táncparketten összesen hárman táncolnak, a hely félig üres, bár nem csoda, mert az ajtón nincs nyitva tartás meg semmi, csak az jön be ide, aki ismeri a helyet és tudja, hogy nyitva van biztosan.
- Hozhatok valamit inni, amiért megmentettél a haverjaidtól, hálám jeléül? Sokat gondolkoztam, hogy tegyem fel a kérdést, nem akarom megint megsérteni a büszkeségét, de talán így nem veszi annyira magára.

Myna and Silas

Run, before it's too late!

Kétkedve pillantottam végig rajta. Kurvára vitába tudtam volna szállni vele erről kapcsolatban, mert ha valaki, én biztosan tudtam milyen mocskosul szar dolog is kiszolgáltatottnak lenni. Esélyed sincs a változásra, vagy arra, hogy kikeveredj a szarból, amibe a csodálatos családodnak köszönhetően kerültél. Nem akartam soha a mártír szerepét játszani, ezért se mondtam el senkinek milyen szarul álltunk, de ez nem jelentette azt, hogy ne rühellhettem volna szabadon a világot és a benne élő férgeket.
− Kívánom neked, hogy soha ne legyél olyan helyzetben, amelyből nem tudsz kiutat – feleltem végül, mert kezdtem belefáradni abba, hogy megértessem az emberekkel: az élet nem volt olyan kibaszottul egyszerű, mint amilyennek sokan képzelték.
− Örülök, hogy ebben egyetértünk – biccentettem, hiszen magamat sem tartottam tökéletesnek. Sőt! Tele voltam hibákkal, gyarló tettekkel, ostoba szokásokkal. Ettől függetlenül nem osztottam az észt olyannak, aki egyáltalán nem akarta azt hallgatni. Arról pedig nem tehettem, hogy felbosszantott. Gyűlöltem a sajnálat bármilyen formáját, hiszen mások álszent szánalmától kurvára nem rendeződtek a dolgaim.
− Nos, ez előbb-utóbb kiderül – vontam meg a vállamat, aztán követtem őt a buszra. Nem szerettem a buszozgatást. Zsúfolt volt, tele büdös, koszos és undorító emberekkel, alattomos dögökkel, részeges marhákkal, és kibaszottul úgy éreztem magam minden alkalommal, mint egy konzervdobozba tuszkolt tonhal.
− Valahogy úgy. Elég sok minden függ a kedvemtől – rándítottam egyet ismét a vállamon, miközben belekapaszkodtam a fogantyúba. A válaszára rásandítottam. Sajnálatot biztosan nem várhatott tőlem, azonban hajlandó voltam egy aprócska részletet megosztani magammal kapcsolatban. – Én is szeretem a zenét, de nem tánc formájában.
Szívesebben gitároztam, vagy énekeltem. Csak akkor táncoltam, ha nagyon jókedvem volt, és hülyéskedni akartam, vagy ha nagyon be voltam baszva. Esetleg, időnként mindkettő.
Azonban nem kérdeztem rá, hogy mi történt vele. Nem érdekelt, hogy mi történt. Ez nem ellene szólt, mindenkivel ilyen voltam, aki nem tartozott a szűk, de igaz baráti körömbe. Felőlem akár az amerikai elnöknek is kimehetett a bokája, arra is magasról fostam volna.
− Rád bízom magam – ismételtem korábbi szavaimat, hiszen én annyira nem ismertem ezt a környéket, de a buszon lévő embereket elnézve, nem is akartam ismerni. Már kinőttem abból a korszakból, amikor minden lepukkan hely, minden mocskosul hangzó szó, minden trágár dolog érdekesnek tűnt számomra. Mára azok a tiltott dolgok, azok a dolgok, amelyek rossz fényt vetnek rád mindennapossá törpültek.
− Tökéletes – foglaltam össze egyetlen szóval, hogy mennyire hálás voltam a választásért. Most nem voltam olyan hangulatban, hogy nagy tömeg előtt produkáljam magamat. A melegszendvics gondolatát igyekeztem figyelmen kívül hagyni, ahogy a gyomrom korgását is.
Belépve a helyre, biccentettem azoknak, akiket Myna köszöntött, mert akármennyire is hittek tahónak, mégsem voltam teljesen tuskó.
Az asztalhoz érve én kibújtam a kabátomból, majd az ölembe fektettem, amint helyet foglaltam. Végigpillantottam a helyiségen, tényleg kevesen voltak itt. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy nem kellett ma este senkivel se összebalhéznom.
Amikor itallal akar kínálni, ráemeltem a tekintetemet, és elfordultam a táncolóktól. Most erre mégis mit mondhattam volna? Csak azt a hájfejű West szerettem pénzzel lehúzni. Felsóhajtva dőltem hátra.
− Rád bízom, de ha bármit is hozol, ne legyen semmi drága. – Ez volt az egyetlen kikötésem, mert lehet, hogy Wesley számlájára a legdrágább piákat rendeltem, de ez nem jelentette azt, hogy élősködni akarnék ezen a lányon, aki nyilván nem azért dolgozott pincérnőként, mert annyira kibaszottul unatkozott volna otthon.