Amikor a fiúk kitalálták, hogy akarnak jubileumi koncertet a koncert turnénak, én majdnem felfordultam a széken. Nem véletlenül hagytam abba a zenélést, a felhajtás és a híressé válás nem az én asztalom. Nagyon kimerített, hogy rajongók hada vett körül. Később visszakaptam ezt Ellával való kapcsolatomban a sajtótól, az valahogy mégis más volt. Ott csak az újságírók másztak a képembe, de a bandával szinte minden élőlény. És én szeretek a kis techvilágomban eléldegélni. Egy hétig rágták a fülem, mire elegem lett és igent mondtam. Szóval most nézhetek húrt, dobverőt és új bőrt is a dobnak. Egy porcikám sem akarja. Számomra kielégítő az, ha a garázsomban dorbézolunk és ennyi. Olyan, mintha ők megragadtak volna ott. Én már régen tovább léptem. Legalább ebben, halleluja! A kedvenc boltomba vettem az irányt, az eladók már ismertek, s itt voltak a legjobbak a holmik. És persze, rendszeresen kipróbáltam az új zeneszerszámokat is, ha dobról vagy gitárról volt szó. Azonnal meg is állok az egyik új dob felszerelés előtt. Pár perc csodálat után elkezdem felállítani magamhoz és végül a dobok elé ütök, s a megfelelő dobverőt kiválasztva, elkezdek a dalba. A dalszöveget is énekelem, és bevallom, veszettül élvezem.
Nagyot nyújtózkodva keltem fel, a pult mögül ahogy becsuktam a könyveimet. Úgy döntöttem, hogy tartok egy kis ebéd szünetet, így becsuktam a füzeteket, és könyveket. Elpakoltam, majd Mojoval a kutyuskámmal együtt bezártuk a boltot, és elindultunk a közelben lévő hangszerbolthoz. Egy kicsit fel kellett javíttatnom a hegedűmet. Mostanában, ha bementem a kórházba, a kezelésekre, a gyerekeknek szoktam játszani és amelyiket érdekli azokat tanítgatom. De már szegény hegedűm elég öregecske. Hisz még gyerekként kaptam a szüleimtől, de nem óhajtottam megválni tőle. Szép emlékek kötöttek, hozzá így maradt a felújítás, valamint mellé beszerezni egy másikat amin taníthatom a srácokat. Ahogy haladtunk, szerencsére nem volt nagy tömeg így gyorsan oda értem a pár utcára lévő bolthoz. Mikor beléptünk megcsapott a meleg levegő a kinti csípős hideg után. Mojo is elégedetten rázta meg magát, hisz a kabátja ellenére is biztos fázott. Oda mentem a pulthoz, hogy megbeszéljem a dolgot a pult mögött állóval, mikor megcsapta a fülemet a dal. Arra indultam, és hamar megtaláltam a részt, ahol kilehet próbálni a hangszereket. Majd megálltam és csak hallgattam ahogy dobolt és énekelt. Nagyon jól csinálta és iszonyat jó hangja volt.
Fantasztikus hangja van a dobfelszerelésnek. Ilyenről csak álmodni lehet, és nem akarok nélküle hazamenni. Márpedig fogok, mert az otthoni is klasszis. Valahol a felénél bekúszik a képbe egy érzet, mely szerint figyelnek, de ha már belekezdtem, és még nem kúszott a látóterembe, játszom tovább. Az egyik refrénnél rábiccentek mosollyal, majd a többi hangszerre pillantok, és ismét rá. Fog-e csatlakozni?
A számnak vége, és csak akkor szólalok meg, amikor az utórezgés is elhalt. - Szia! Te is kipróbálnád? Csatlakozhatok hozzád egy gitárral? - Mert a szólógitárt ki akarom próbálni, újfajta húrt tettek fel rá és még nem volt alkalmam kipróbálni. A dobverőt felé nyújtom, bár nem tudom, mennyire kényes az ilyen dolgokra. Engem cseppet sem zavar.
Egy ideig figyeltem, ahogy játszott és meg kellett állapítanom, hogy tényleg nagyon tud. Majd mikor rám biccentett, én is viszonozva egy mosollyal biccentettem. Nem csatlakoztam, hozzá, hisz nem akartam bekavarni a dalba. Nekem már így is nagyon tetszett, nem kellett, hogy én bele kontárkodjak, azzal csak romlott volna a dolog. - Jaj, köszönöm nem – ráztam meg a fejem mosolyogva. Hisz nem értettem a dobhoz. - Én csak hegedűn, csellón és zongorán tudok játszani. - válaszoltam neki ahogy megvakartam a tarkómat. - De te remekül játszottál. Jó volt hallgatni. - mosolyogtam rá, miközben Mojo a pórázát rángatta. Közelebb akart menni, hogy ismerkedjen. - Bocsánat kicsit aktív a kutyám – mondtam felnézve rá. Reméltem, hogy nem zavarja a kis vakarcs kísérő segítőm.
A felé nyújtott dobverőt leengedem, majd visszarakom a tartóba. - Ó, értem. Zongora? Azon én is tanultam. De már régen játszottam rajta - elég régen, ami azt illeti. Letakarva szomorkodik a zenei sarokban. Nincs időm rá és inkább máson klimpírozom. - Köszönöm - az elismeréseknek mindig örülök és sosem jegyzem meg, hogy alap, elvégre bandában játszottam. Nem ez a lényeges. Észreveszem a kutyust, leguggolok hozzá. - Csak meg akar ismerni. Szabad? - Nézek fel a lányra, s ha megengedi, akkor a kutya felé nyújtom a kezem, hogy megszagolhassa. - Greg vagyok. És te? - Tekintek fel ismét a lányra. - Te is szoktál idejárni? Lehet, már találkoztunk, de arra emlékeznék.
- A dob alapján, biztos vagyok benne, hogy remekül játszol zongorán is. - mondtam mosolyogva, miközben oda jött, hogy Mojot megsimogassa. Kicsit hiperaktív volt. Pont mint én és szeretett ő is ismerkedni. - Igen nyugodtan. Szereti az embereket. A neve Mojo – mondtam nyugodtan és figyeltem, ahogy lehajolt hozzá. Nem sokan szerették az ilyen kis termetű kutyákat. Jobban bele gondolva én sem hittem, hogy egyszer egy csivavám lesz nekem is, de be kellett látnom, hogy jópofa kutyák. Igazi egyéniség mindegyik. - Örvendek, én Nessy vagyok. - mutatkoztam be én is. Majd afelől érdeklődött, hogy sokat járok e ide. - Nos, nem most is csak a hegedűmet jöttem felújíttatni. Egy kicsit megviselt már szegény. - mondtam nyugodtan. - És te? Régóta játszol? - kérdeztem tőle kíváncsian.
- Nem hinném. - ingatom a fejem. - Ahhoz már nagyon régen ültem le. Köszönöm - értem a zongorán való jó játszásra. Leguggolok a kutyához, s lassan odanyújtom felé a felfelé tartott tenyerem, hadd szaglássza meg. - Mojo? - Nézek fel a lányra. - Szia Mojo! Érdeklődéssel tekintek rá. - Zenekarban vagy, vagy hivatásosan is zenélsz? - Nekik szokott elkopni rajta ez meg az. - Én is bőrért jöttem, ütőért és még sok kisebb kiegészítőért, a dobfelszereléshez. Felegyenesedek, s leveszem a kiszemelt gitárt. Ezt is ki akarom próbálni. - Nyolc éves korom óta dobolok. Gitározni két évvel később kezdtem el. És te? Mikor fogtál először a kezedbe hegedűt? - Tekintek rá, miközben már leemelem a hangszert. Leülök az egyik kis zsámolyra és elkezdem felhangolni a gitárt. - Nem gondoltad meg magad? Van itt hegedű is - mutatok az egyik hátsó, zárható szekrényre.
Örültem, hogy nem neheztelt a kutya miatt, sőt le is guggolt hozzá, hogy megbarátkozzon vele. - Igen Mojo. - válaszoltam miközben megsimogatta, a kis vakarcs, meg persze, hogy a legjobb oldalát mutatta. Imádta, ha vele foglalkoznak. - Régen a Miami zene akadémián tanultam és játszottam. De nem, már nem játszom zenekarban. Legalább is mióta ide költöztem. - mondtam. - A hegedű, meg sajnos már elég öregecske is, mert még a szüleimtől, kaptam úgy nyolc éve, de sokat játszom, a kórházban gyerekeknek, és akit, érdekel azoknak, az alapokat megtudom, tanítani. - válaszoltam neki nyugodtan. És régen is sokat léptünk fel jótékonyságból is. Szóval számomra ez nem újdonság. Majd elgondolkoztam mikor is fogtam először hangszert. - Azt hiszem én is nyolc éves lehettem, mikor anyám zongora órákra íratott be. Neki mindene a zene. Szóval a nővéreim és én is zene iskolába kerültünk. Csak a bátyám mert ellent mondani neki. Ő csak bulizni szeret. - mondtam egy vigyorral, hisz tényleg még most is szerintem ha teheti csajozik és bulizik. Majd a szekrény felé pillantottam amire mutatott. Ezért lekapcsoltam a pórázt Mojoról, hisz úgy se megy el mellőlem és oda léptem, miután zsebre vágtam a pórázt. Majd kiválasztottam egy hegedűt, és óvatosan megpengettem a húrokat. Gyönyörűen szólt. - És mit szeretnél játszani? Metallica, Guns N` Roses? Mihez lenne kedved? - kérdeztem tőle.
Megsimogatom Mojot, ahogy engedi. Kis szeretetgombóc. Az ilyen kutyáktól inkább azért tartok, hogy nem veszem észre. És amekkora a lábam, képes vagyok matricát csinálni belőlük. Az egyik kollega feleségének volt egy kis termetű kutyája és azzal üdvözölt, mert tudta, hogy megtaposhatom szerencsétlent, tök véletlenül, hogy mindig a lábamra ült üdvözlésként és úgy nézett fel rám. Kis cukorfalat volt az is. - Á - értem meg, bólintok is hozzá, felegyenesedve a kutyasimogatásból. - Szeretik a hegedűt? - Érdeklődök. Nem azért, mert nem hinnék neki. Nem vagyok egy kórházlakó, kivéve, amikor sikerül belenyúlnunk valamibe. Akkor pótolom eme hiányosságokat. - Nyolc év még nem kor egy jó hegedűnél - mosolygok, gondolva a Stradivarikra és még ki tudja milyen, régi hegedűkre. - Valakinek élvezni is kell a zenét, nem csak játszani - nevetem el magam. A bolt tulajdonosa már érkezik is a vitrin kulcsával, s miután Vanessa kiválasztotta a hangszert, s elvette, vissza becsukja, majd kinyitja az alsó részt, ahol vonók sorakoznak, az nyitott rész. Bízik bennünk, és örül is, ha ki vannak próbálva a hangszerek, s egy mosollyal távozik is, de csak kellő távoságra. Látni, hogy zenerajongó. - Hm... Metallicához inkább más hangszer való, legyen Guns! - megpengetem közben a gitárt és elkezdem felhangolni. - Mondjuk... ez? - Pengetem meg az első akkordokat. Ebben a számban van lehetőség gitárra és hegedűre is, elég komoly szinten. Mivel bal kézzel pengetek, most nem fáradok az áthúrozással, megy fordítva is, noha úgy egy kicsit máshogy kell pengetni. Aztán ahogy belekezd, csak figyelem, miközben játszom a basszus ritmusát. Szerintem jól hegedül, kár, hogy ennyire nem foglalkozik már vele. Az élet, mondhatnám, de mindenkinél más az indok. A mai napig zenélek, de nem szeretek fellépni. Ezért sem várom a koncertet. Csak a zene és a többiek miatt vállaltam el. Jó lenne már túl lenni rajta. Aztán visszalendül a figyelmem Vanessára, mert a hegedűjátéka nagyon megfog.
Kezdőlap
Amikor a fiúk kitalálták, hogy akarnak jubileumi koncertet a koncert turnénak, én majdnem felfordultam a széken. Nem véletlenül hagytam abba a zenélést, a felhajtás és a híressé válás nem az én asztalom. Nagyon kimerített, hogy rajongók hada vett körül. Később visszakaptam ezt Ellával való kapcsolatomban a sajtótól, az valahogy mégis más volt. Ott csak az újságírók másztak a képembe, de a bandával szinte minden élőlény. És én szeretek a kis techvilágomban eléldegélni.
