Túl hosszú ez a nap és úgy érzem sosem fog véget érni ahogy az utolsó meetingemen ülök és próbálok nem elaludni, miközben a technikai részleget hallgatom hogy mit szeretnének kicserélni, frissíteni vagy éppen újragondolni és jobbára csak bólogatok ahogy beszélnek és kevés dolog van amit elvetek egyből. Nem vagyok a haladás ellensége, de most mérhetetlenül fáraszt minden. Nem tudom hogy mit kellene csinálnom ezekkel, de előbb utóbb döntenem kell majd róluk, és mikor az utolsó ember is befejezi a jelentését akkor végül feloszlatom a gyűlést és elindulok haza. A kocsimhoz érve fáradtan támaszkodom meg az oldalának és igazítom meg a hajam mielőtt beszállnék. Lehet hogy sokkal jobb lenne ha Michaelt hívnám, de nem akarom hogy azt higgye nem tudok magamtól hazamenni, így inkább csak beszállok a volán mögé és erőt veszek magamon hogy elinduljak. Fél órával később már a garázsba parkolok le, és sétálok fel a lépcsőn az előszobámba, és beköszönök hátha Michael is itt van valahol, és morog is valamit válaszul. Felmegyek a szobámba hogy átöltözzek és aztán vacsizzak valamit, de mindenek előtt a hajam igazítom meg, mert imádom hogy bármilyen színű színű lehet, és nem érdekel a közvélemény. Akkor nem tartanék itt és nem lennék világhírű tervező és vezető stylist. Ha szüleimre hallgattam volna ma nem létezne a CCC Company. Ledobom a cuccom az ágyamra és megdermedek. Az ott.... a falon.... Fél lépéssel közelebb lépek és megbizonyosodom hogy nem csal a szememe, és leszaladok a lépcsőn, mindent eldobva és berontok Michaelhez. - Mike! Meg kell mentened!!Egy szörny van a szobámban!!!! - akadok ki ahogy szinte ráugrok a nyilvánvaló félelemtől, hiszen arachnofóbiás vagyok, és nem gyengén. Szerencsére ezt még senki nem szimatolta ki rólam, és mélyen titokban is tartom de ő a testőröm, neki tudnia kell mitől védjen meg. - Mike! Miért jönnek ilyen szörnyek a szobába?! - fakadok ki hiszen még ablakot se nyitottam és mégis! Felháborító. Komolyan tényleg.
Néha elegem van abból, hogy nem veszi komolyan a fenyegető leveleket, és most is… Inkább haza küldött hamarabb, mint ahogy ő végzett volna.Próbálom én sem túl mellre szívni ezt az egész fenyegető levelesdit, mert egy kicsit unalmas is, de mi van ,ha végül valamelyik komolyan gondolja? Az én hibám , hogy ő vele történik valami, mert hallgattam rá, hogy nem kell komolyan venni. Nem ezért bízott meg? Vagy csak dísznek. A szűk öltöny nadrágból ítélve leginkább csak annak. Elgondolkodtam azon is, hogy jó volna a házba is felszerelni biztonsági rendszert, lenne ismerős aki megcsinálja, potom pénzért,és úgy működne, hogy öröm lenne nézni. De nem, ő megvétózta, annyi minden hülyeséget átenged az ügynökségén, erre egy vérkomony ötletet meg nem enged meg! Persze, jó volna ha lenne a házban egy edző terem, mégsem akartam ezzel a szerintem felesleges dologgal zargatni, inkább eljártam edzeni olyankor, amikor nem kellett úgy figyelni rá. Most viszont, egy az ajtó keretbe függeszthető saját test súlyos kis húzódzkodót használtam. A fejemen a fejhallgatómban a zene dübörgött, és a saját légzésem től sem hallottam, hogy épp rám ront, mint egy bivaly csorda, és a következő pillanatban a földön landolok, egy hangosabb, meglepett és fájdalmasabb nyögés azért kiszakad belőlem, mert nem minden nap kapnak el így, és döntenek földre. A slungtól lerepül a fejemről is a fejhallgató, így kristálytisztán hallom, hogy mitől akadt ki ennyire Chaol, és fáradtan terülök el alatta, és próbálok nem felröhögni, de néhány arcizmom így is megbánja. - Rovar írtó spraynek hívják, és százszor hasznosabb, és gyorsabb, mintha lerohansz hozzám, mert addigra… eltűnik, mire felmegyek. – felnyomom magamat a földről, és félre pakolom magamról Chaolt is, és a fejemet csóválva kelek fel, és nyúlok a törölközőmért. Megtörlöm az arcomat, és a fejemet csóválom, kicsit sajog a seggem, de mit nekem ez az esés, ha előtte is hozzá voltam szokva, súlyban meg csak el sem ér Chaol, hogy nagyobb bántódásom esett volna. - Megyek…megyek. Meg ne merj moccanni, mert különben idáig követni fog. – morgolódok. – Bár… most,hogy belegondolok. Szerintem, te csak simán pók írtásra vettél fel. – felhúzok egy pulóvert magamra, mert kicsit kimelegedtem, és a melegítő nadrág, pulóver, zokni kombólal úgy gondolom megfelelő öltözékem van pók vadászathoz. Bár, lehet, hogy csákányt és buzogányt kellene magammal vinnem, mert csak akkor nyugodna meg a kis főnököm, ha kibontanám a falat is a helyéről. - Megmutatod, hogy vol volt, vagy teljesen egyedül veselkedjek neki a feladatnak? – az ziher, hogy a kis sok szemű már rég eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Ismerem már elég jól a zsörtőlődéseit és tudom hogy ki van akadva amiért hamarabb hazaküldtem, de ezek a levelek, eléggé kicsinyesek és nem lehet őket komolyan venni, nem is értem ő miért csinál ekkora ügyet belőlük. Semmi komolyság nincs bennük. Abban inkább, hogy a szobámban egy szörnyeteg mereszti a nyolc lábát és szemét rám hogy aztán felfalhasson és megemésszen. Ez megbocsáthatatlan, és szörnyűséges. Le is rohanok a lépcsőn, és ha az életemért futok, nagyon is fürge tudok lenni, és sikerül átesnem rajta, és elsodornom. Nem terveztem de túl nagy volt a lendületem és nem tudtam megállni így végül is rajta landolok. Felnyögök ahogy lepillantok rá és halálra vált arccal meredek rá. - De Michael! - tiltakozok ahogy lassan kinyomja magát, megfeszülnek az izmai és elismeréssel kell adózzak iránta mennyire jól is áll neki ez a kigyúrtság. Lemászok róla, de nem távolodok el nagyo hiszen meg kell védenie az életemet. - Sose tudom hol van, és én nem megyek közel hozzá! Megöl! - kelek ki magamból ahogy hagyom felkelni, és nem sürgetem, de mégis. Ki tudja hová megy az a kis nyomi és ha eltűnik én nem maradok meg a szobámban. Akkor inkább a nappaliban alszom, vagy valamelyik vendégszobámban. - Michael! Ne gonoszkodj, ezek vérszomjas szörnyek, képesek követni! - nyögöm ki ahogy felkel és felöltözik. Ott toporgok mögötte hogy mikor lesz már kész. - Megyek, de menj előre... - engem előre nagy előzékenyen, mert rá ugorjon az a dög, ne rám, én ott halnék meg és akkor becsődölne a cégem. Nem engedhetem meg. Lassan követem fel a lépcsőn és bemutatok a szobába. - Ott a falon! Látod?! Ott van - akadok fent mert egy ing gomb nagyságú rohadék ül a falon és ki vagyok teljesen feszülve. Michael hátára tapadva araszolok beljebb.
Meg tudom érteni ,az elődömet, hogy itt hagyta. Elég szabad szellemű, ha a saját védelméről is van szó. Ez kicsit kiakaszt, mert jobban is odafigyelhetne magára, és a környezetére. Teszem azt, arra ,hogy miért alkalmazott magánál. Na mindegy. Kicsit nevetséges, ahogy viselkedik, de valahol megértem. Az arcára van írva a halálfélelme. Senkinek sem kívánom, hogy ennyire féljen valamitől. Így próbálok minél kevesebbet szívózni vele, tudom jól, hogy ezt is csak azért teszem, mert valójában vonz a személyisége. Ha pedig pokróc vagyok vele, akkor legalább tudom, hogy távol tudom tartani magamtól, hiszen a főnököm. Nem lehet köztünk semmi, mert befolyásolná a munkámat. A személyvédelem nem arról szól, hogy beleszeretünk abba, akire vigyázunk. - Nem fog megölni, jobban fél tőled, mint te tőle. – csóválom a fejemet, és hagyom, hogy szinte teljesen belepasszírozza magát a hátamba. Menet közben kiürítek egy vázát , amiben egyébként is mű virágok pihentek, kinevezem pók fogó edénynek. Az emelet felé tartva pedig egy divatlapot fogok meg, hogy azzal terelgessem bele majd a vázába a szörnyeteget, ha megtaláltam. Ha, egyáltalán tényleg megtaláltuk. - Azta de bazi nagy! Megyek már… – szakad ki belőlem a kacagás majdnem. Elég lett volna a két kezem is. A szemeimet forgatom, szerencsére ő nem látja. - Fogd meg ezeket. – nyomom a kezébe a pókvadászó tárgyakat, amiket út közben szedtem össze. – Tedd le őket valahova, és hagyd nyitva az ajtót, közben a hátsó kertet is nyitva hagyhatod. – feladatot adok neki, addig se lesz láb alatt, és talán elfeledkezik kicsit a félelméről. Ha lemászott a hátamról is, akkor elindulok a kis pókért, és kimenekítem a szobából, meg is van. - Chaol! Nyisd ki az ajtót! – kiáltok le, és elindulok a kis betolakodóval a kezemben, a földszintre. Ott pedig kimegyek a hatalmas teraszra, és elengedem. Visszatérve a konyhában, azért kezet mosok. - Kész vagyunk. Jobban vagy? – ülök le a konyhába, megnézem a hűtőt, hogy mi akad benne, és a tonhalsalátám már meg is találom. - Chaol, nem lett volna szabad elküldened, hamarabb. – fordulok meg, és közben összedobom a salátám, meg a kockára vágott tonhalat is, és még beledobálok némi főt tojást, szeletelve, isteni házvezetőnője van Chaolnak.
Tudom hogy jelen állapotomban éppen rohadtul nem hasonlítok egy menő, dúsgazdag divattervezőre ami amúgy vagyok, de gyűlölöm az ilyen kis undorító szörnyeket és rendszerint ilyenkor rohanok hanyatt homlok a testőrömhöz hogy szüksége van a szolgáltatásaira, és meg kell védjen. A bátyám ragaszkodott hozzá igazán, hogy fogadjak fel egyet, mert elég fontos ember vagyok a gazdaságban és az üzletben, és bizonyára vannak rossz akaróim is akikről nem tudok és kategórikusan nem veszek tudomást, és így jutottam el Ewanhez, aki aztán később beajánlotta maga helyett Michaelt. Nem bántam, mert elég hamar megbarátkoztam a kissé mogorva képű új lakótársammal, mert ez ugye azt is jelenti hogy velem kell élnie hogy vigyázhasson rám, bár sokszor nem értem magamat sem hogy miért fordulok utána ha elhalad valahol a házban. Tény és való hogy vonzó, és nagyon is figyelemre méltó testalkattal rendelkezik, de... miért különleges? Erre még nem jöttem rá, és most sem fogok, amikor épp az életemért futok. - De Mikeee! Szörnyeteeeeg - meredek rá kitágult szemekkel és nem eresztem, ahogy követem felfelé és meredten figyelem mit szed össze, harci eszköznek. Rendelek még tizenöt ilyen vázát esküszöm! Ha beválik ellenük. A lépcső tetjére érve fordulunk el a lakosztályomig, mert több szobát nyitattam egybe és komplett lakrész, ki se kell mennem ha nem akarok, maximum a konyháig, ami hála az égnek sosem üres, és remek házvezető nőm van. - Nagy! - értek vele egyet ahogy leválok a hátáról, és az ajtófélfa mögé húzódom. Ahogy a kezembe nyomja őket bele kapaszkodom a két harci eszközbe és már megyek is. Leteszem a cuccokat a helyükre, és kiszaladok hogy kinyissam a kertbe vezető ajtót és jó messzire félre is állok. Hagyom őt kimenni. - Nyitva vaaaan - kiabálok neki és még véletlen sem kerülök az útjába hogy a közelembe hozza at a démont! Na, még mit nem. Gyorsan be is csukom utána az ajtót, nehogy vissza szaladjon a kis szörnyike. Bemenekülök a konyhába és gyorsan kezet mosok, mert amúgy is sokszor csinálom, és elkezdek a hűtőben kotorászni mert éhes vagyok. Találok sültet is körettel. - Jobban. Köszönöm - mosolyodok el ránézve. - Nem eszel inkább sültet? Még van egy adag neked... - kérdezem ahogy a sajátomat berakom a mikróba és megmelegítem hogy mégse tök hidegen egyem. Amúgy szerencsére kb mindenevő vagyok, és elég sok mindent szokott hagyni a házvezető nő és már sokszor csókoltam arcon a főzőtudományáért. Én éhen halnék szerintem ha főtt kajákat kellene készítenem, mert a nagyon alapokat tudom csak. - Tudom, de már nem számítottam semmire, és fél órán belül én is elindultam haza.... - sóhajtok fel, mert ilyenkor persze mindig megbánom hogy elküldöm, és nem hagyom hogy végezze a munkáját. Nehéz eset vagyok ilyen téren, és beletúrok a hajamba. - Ne haragudj, kibírhatatlan vagyok néha... - mondjuk legalább tudom magamról, és szerintem ez is egy lépé előre. Vagy hát a kedves barátom is ezt mondaná.
Örülök, hogy egy kicsit jobban van, és szemmel láthatólag most már az evés az, ami jobban érdekli a póknál. Banális dolog, hogy pont a pókoktól fél, amikor a leveleket valós emberek írják, és oké-oké, egy kettő tényleg bolond, de vannak akik tényleg… orvosi esetek, és vannak a sima kis army-k akik csak odáig vannak a ruháiért, és mit meg nem adnának azért, ha hordhatnának egy-egy darabot a kollekcióiból. Azok, némelyik ártalmatlanabb, tényleg. Csak kell egy vezető nekik ,aki összefogja őket, és szerencsére Chaol pr-osai, jól kezelik ezeket, még én is nyomonkövetem a munkájukat, bele-bele nézek a csoportokba, amikben benne vannak, mert akár a potenciális őrült, aki a leveleket küldözgeti ott lehet benne, csak nem ismerjük fel. A főnökömre pillantok, és lustán megvonom a vállamat. - Diétázok, holnap délre tartogatom a sültet. – tényleg nekiálltam diétázni, valamivel le kell vezessem a feszültséget, még akkor is,ha tudom,hogy a fiú, aki itt volt, amikor én nem tartózkodtam itthon, ártalmatlan. Makulátlan. Az volt az első stiklije, de…ki tudja, hogy mi lesz itt? -Nem haragszom, de testőrnek vettél fel, a feladatom az lenne, hogy melletted legyek, amikor helyet változtatsz, leginkább akkor, nem a munkahelyeden, vagy a mosdóban, hanem, itt, és ha olyan helyen vagy, ahol túl sok az ember. – nézek rá szigorúan. – Oka volt, hogy felvettél, de ha csak nézni akarsz, akkor ennyi pénzért vissza is mehetnék a ringbe, és közben legálisan gyepáltatnám el magamat… - igen, most beolvasok neki, és remélem, hogy nem vagyok bántó. - Az a fiú is, idejött, pont akkor, amikor én nem voltam itt. – mutatok rá a villámmal, és bekapok pár falatot a salátámból. - Mihez akarsz kezdeni vele, ha megtaláltad? Senkije sincs, munkanélküli, és az anyját is kórházban kezelik. Az aktái tiszták, és életében nem bukott le semmivel, iskolában kicsit zűrös srác volt, néhány intő, vagy fegyelmi, de ilyenje kinek ne lenne? - valahogy azt a srácot nem tudom azzal meggyanusítani, hogy ő lenne Chaol titkos gyűlölője. - Nem haragszom rád, de ha tényleg tehetném azt, amiért felvettél, nagyon boldog lennék.Ez olyan, mintha neked megtiltanák, hogy nem foghatsz ceruzát a kezedbe, és meghatározott, vagy épp teljesen más szeszélyes elgondolásainak időpontjaiban tervezhetsz ruhákat. Neked, ez….milyen érzés lenne? – próbálom rávezetni arra, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban, a munkámmal kapcsolatban. Mert, szerintem ez nem helyes. - Én nem tudok a seggemen ülni, és élvezni a kényelmet, ami a munkával jár, akkor tudnám élvezni, ha megengednéd, hogy megtegyem, amit a főnököm, a te érdeked kíván. Megértesz? – nagyon furcsa, hogy egy testőrnek nincs korlátlan beleszólása a ház körüli védelembe sem, és az is, hogy Chaol szeszélyesen küldözget haza, ha épp olyan kedve van.
Valahogy ki kell hevernem ezt a szörnyű traumát, és nem szívesen gondolok rá hogy Michael vajon meddig fogja kibírni az elviselhetetlen fejemet. Nem akarok mindig új testőrt keresni, ha az egyiknek valami baja lesz velem, meg a hülye ötleteimmel. Nem tudom hogy mit tehetnék magam ellen ilyenkor és így kicsit gondterhelten figyelem a testőrömet ahogy a konyhapultnak támaszkodik. Figyelmesen nézem az alakját és elmosolyodom. Impozáns. - Megint? Hová diétázol éppen? - kérdezem tőle, enyhe homlokráncolással, mert nem kellene neki honnan. Elég szálkás és izmos az alakja. Nekem is kellene leadni pár kilót, de képtelen vagyok rászánni magam. Inkább csak próbálok egészségesebben élni, és több zöldséget enni, meg ilyenek, de nincs olyan rossz alakom. - Mike....- szusszanok fel ahogy behúzom a nyakam a megrovására, de kelletlenül engedek le, végül is igaza van és ez talán egy kicsit felelőtlenség is volt a részemről. Nem tudom mit mondhatnék erre de az csak részben igaz hogy a kinézete miatt vettem fel. - Tudom, tudom. Ne haragudj, én csak.... Tényleg néha nem vagyok elviselhető. Nem csak azért vettelek fel, vagyis nem elsősorban ezért... Ajánlottak, és azt mondták te elbírsz az én... nehéz természetemmel is - húzom el a szám kesernyés mosolyra, mert nem könnyű velem ez igaz, de persze nem tudhatom mit beszélnek rólam a hátam mögött. - Nem tudom. Pont ez zavar benne hogy teljesen tiszta. Nem volt motivációja, és nem értem miért tette amit tett. Ezt akarom kideríteni. Beadta a jelentkezését hozzánk is, modellnek de a Hr kiszórta és ez azt jelenti hogy el kell velük is beszélgetnem erről, de érted... Miért törnél be egy lehetséges munkaadódhoz? - teszem fel a kézenfekvő kérdést ahogy ránézek, és ott felejtem a pillantásom. Azért.... tetszik, de testőr. - Jól van jól van. Megígérem, viselkedni fogok, és csinálhatsz amit akarsz, amit jónak látsz...a védelmem érdekében szabad kezet kapsz - hagyom rá mert be kell lássam, igaza van. - Borzalmas lenne, ez tény. Ez vagyok én, ha nem csinálhatnám....nem tudom mihez kezdenék, és nem gondoltam bele hogy milyen lehet ez neked - kérek tőle bocsánatot emiatt, két falat között és inkább leteszem a kaját. Nem is tudom, most nem vagyok éhes különösebben. Valahogy elvesztettem az étvágyam. - De akkor be kell segítened a papírmunkámban az irodában vagy inkább oda fogok költözni... - sóhajtok fel, mert lesz elég dolgom így is, és az a fiú is aggaszt.
Kezdőlap
