Precizitás, rendszerelmélet, ok-okozat törvénye
Fakadhat sokféle oldalról, foghatom a neveltetésemre, az elvárásokra. Az ok ennél sokkal egyszerűbb: utálok félmunkát csinálni. A másik ok: az egészet nézem. Vagyis a gépezetben és a gépezeten a porszemet. Ha azt lesöpröd, máris minden flottul megy. Ehhez kapcsolódik az ok-okozat törvényének imádata,  nem csak ismerete. Pofán vágnak: tuti piros lesz az arcod, ha nem tudsz elhajolni, vagy kivédeni. Ennyire egyszerű. Légy a legjobb úgy, hogy megtalálod a nichét és arra hajtasz. Nekem ez lassan alakult  ki, merrefelé is szeretnék menni a életben, viszont mikor rátaláltam, szuperszónikus pályára álltam.

Lustaság fél egészség
Senki el nem képzelné az égvilágon, hogy a precizitásom ebből származik. Lusta vagyok, hogy folyton hibákat javítgassak. Csináld meg egyszer, de azt nagyon tökéletesen! Addig pedig nézd a rendszert összefüggésében, figyelj, elemezz és hidd el, a hibák olyan reflektorfénnyel fognak rád világítani, hogy muszáj vagy rájuk mutatni, hogy eltűnjenek.

Két szék között.....
                               

Két világ között létezem, vagy kettő együttesében, nézőpont kérdése. Nem fogom neked előadni az áldozatot, hogy brühühüüüü, sehová sem tartozom. Ki a fenét érdekel, hogy most milyen nyelven és meghajolva  mondod, hogy Jó reggelt? Engem nem. Vannak előnyei is a kettősségnek, és ebben úgy lubickolok, mint halacska a vízben.

Tánckultúra
Egészen egyedi tánckultúrával rendelkezem. Szerintem a felmenőim egyike medúza volt. Minden végtagom a szélrózsa minden irányába, és úgy tolom, minden szégyenlősség nélkül, mintha az aranykupára gyúrnék.

Rendkívül ritka rajztehetség
Kreatív falat kaptunk a középsuliban, mindenki kiélhette a kreativitását azzal, amit a kezébe nyomtak. Nekem három színben tündöklő, csillámporos festékszóró jutott. Elégedetten nézegettem az alkotásom, a kijelölt területen, amire alkothattam. Mindenhonnan jöttek az elismerések, mert az a csiga nagyon de király lett. Álltam fél percet, ledobtam a flakont a kezemből és a hátizsákomból kivettem egy izomvastag alkoholos, fekete filcet és a rajzomhoz léptem. A nyilam alatt a következő felirat díszelgett, miután elléptem onnan:




Chill napon, random extrém sport





Bevágtam magam mögött az ajtót és a lehető legnagyobb robajjal rohantam fölfelé, a szobámba, anyám csak nézett utánam a lépcsőn, nem is köszöntem  neki. Kivágtam a szekrényajtót, kihajítottam a bőröndöt, s míg gondolkodott, hogy a földre essen, vagy maradjon az ágyamon, kihajigáltam a ruháimat is, és elkezdtem beledobálni a félig kinyílt, félig leesett bőröndbe.
- Mi történt, Kazumi? - Anyám végül csak feljött utánam és benyitott.
- Haza akarok menni! - Rendületlenül dobáltam a bőröndbe, amit csak találtam, vadul és nagyon konok tekintettel.
- De hát mi történt, mondd már el! - Csak ekkor mertem felé fordulni, ami megmutatta az arcomon díszelgő kék foltot. - Mi történt?!
- Utálok itt lenni! Menjünk haza anya!
Másfél órába került anyámnak, hogy kiszedje belőlem, mi történt, s azt is, hogy lenyugtasson. Megígértem apának, mikor kikísértem a reptérre, hogy nem fogok se bajt okozni, sem pedig sírni. Anyának kell a támasz és most csak én leszek itt neki. Mégis, Kadena után New Yorkban teljesen elveszettnek éreztem magam és idegennek. Kadenában is idegen voltam, ott is voltak balhéim, de ott tudtam, miként vághatok vissza. Itt nem ismertem az itteni szokásokat, hiába szívtam magamba amerikai kultúrát is. Az egészen más, mint ami itt van. Mégis, jóval több előnnyel indultam, anyám már kitaposta előttem az utat, mikor megszületett egy japán apától és amerikai anyától. Tisztában volt azzal, min is megyek keresztül.
Másfél év múlva azonban már ezek a gondok messze voltak. Elkezdtem figyelni az osztálytársaimat, elemezni és értelmezni, mit miért is tesznek. Fél év múlva már olyan voltam, mint ők, senki meg sem mondta volna, hogy hol is éltem tizenhárom évig. Mindenkit a saját fegyverével lehet legyőzni, nem igaz?



- Elnézést, nem nagyon értem... vagyis érteni valamennyire megy, de válaszolni nem nagyon - szerintem még a vonal túlsó végén is hallani a szívem dobogását, annyira izgulok. Nem megy olyan jól a francia, mint ahogy reméltem, de mázlimra, ahogy megértették a vonal túlfelén, átváltottak angolra. Megkönnyebbülten lélegeztem ki a gombóc negyedét a torkomból.
- Az egyetem elküldte a jelentkezését a gyakorlati időszakra. Elég érdekes háttérrel rendelkezik.
- Igen - nevetgéltem idegességemben. - De ez csak előnyt adott - könnyek és kínok árán, de az már a múlté.
- Mit gondol, képes lenne három hónap alatt jobban beszélni franciául?
- Igen! - Nagyon határozottan vágtam rá a választ. Majd meglesz, most csak legyen meg, fogadják el a jelentkezésemet.
- Rendben. Ez esetben máris küldöm az anyagot. Kap a levél felnyitásától számítva huszonöt percet. Ha addig nem érkezik vissza a válasza, abban az esetben öröm volt önnel beszélni.
- Köszönöm a lehetőséget! - Tudom, hogy menni fog! Egyszerűen nem lehet másként!
A jelentkezés utolsó fázisa, ehhez előzetesen kértek egy időpontot, amikor rendelkezésemre áll egy óra és senki sem tud megzavarni és a gépem már bekapcsolt állapotban lesz.
Izgatottan doboltam az asztalon a vonal bontása után, s szinte rávetettem magam a beérkező levélre, amely egy oldalra dobott át.
Három percig azt hittem, nem fog menni. A kínok kínja, a nevetséges bukást láttam magamban. Elkeseredetten túrtam a hajamba, rákönyököltem az asztalra, ekkor pillantottam meg a simára nyalt gép szélén a visszatükröződést. Érdeklődéssel figyeltem egy fél másodpercre, aztán máris csaptam a klavira. A megoldás nem a kereten belül volt, hanem azon kívül! Csak más szemszögből kell nézni!
Izgatottan küldtem el öt perccel a levél megérkezése után a válaszom, s egy perc múlva meg is érkezett a válasz.