- Sikerült? - pattanok fel az ágyamon, ahogy hallom, valaki lenyomja a kilincset. Mich csak biccent, majd az ölembe dobja a kulccsomót. - Mi volt ez? Percek alatt ütötte ki őket - és emiatt mi csúnyán kapni fogunk, ja, valószínűleg szó szerint, de leszarom, ezen a napon nem akarok ilyenre gondolni, meg már az arcom is szép. Szinte nyoma sincs a múltkorinak, mert erre még részegen is figyel az a seggfej. - Passz, olcsó volt - vonom meg a vállam, és öltözni kezdek. - Nem kellene minden szart elszívnod - aggódva ráncolja a szemöldökét, miközben leül az ágyam szélére. Ilyeneken mi már túl vagyunk, látott ő már nőt kevesebb ruhában is szóval, nekem meg nincs mit rejetegetnem... pont előle. - Nyugi, nem tervezek megmurdelni - futtában nyomok egy puszit a homlokára, aztán már ott sem vagyok.
Tudom, hogy mindjárt zárnak, legalább is azt hiszem, ezt írta, szóval leparkolok a iroda előtt, pont a parkolni tilos tábla mögé. Azt mondja, szarul vezetek, pedig nem is. Az utak szarok, teli vannak bukkanókkal, meg valahol négy sávos. Vagyis... jó, tisztán még sose vezettem, elenyésző azon alkalmak száma, mikor nem ül köd az agyamon, de higgyétek el, nem csak nekem, nektek is jobb így. Kiszállok, és prostikat megszégyenítve dőlök nevelőapám escaledjenek, kezemben kettő koncenrtjegyet szorongatva. Üzértől vettem, és le is tudtam alkudni az árát, mert igazából, tudom, mit hogyan érjek el, még ha ez sem elsőre, sem másodjára nem tűnik fel senkinek. Még fütyülnek is nekem, de csak mosolygok a napszemüveg mögött, és várom, hogy nyíljon az ajtó. - Vigyél el randizni - kérem? Korántsem, ellenben megmutatom neki a két jegyet, hátha megjön a kedve. - Tényleg vigyél, a múltkor is bevarrtak - biggyesztem le játékosan az ajkaim, aztén a napszemüveget a fejem búbjára téve, pislogok rá angyalian, csak ahogy szoktam. Igen, pontosan úgy, ahogy mindig. - Kávé nincs? - ez, amit sose hagyok ki.
Leveleket szortírozni a világ legszarabb feladata. Monoton szar, amit arra találtak ki, hogy megkeserítsék az ember életét. Az enyémet főként, mert annyi türelmem van hozzá, mint a Jenga nevű játékhoz. Rombolom a tornyot a második elbaszás után. Ez meg itt tobzódik előttem, mint egy feltörhetetlen egyiptomi piramis és azt várja, hogy majd csodatévő leszek. A feladat annyi, hogy annak a dagadt, zsírreszelékes hangú pöcsnek a boxát ki kell üríteni és szortírozni fakkokba a megadott szempontok szerint: fontos - szponzorok, hirdetők, megjelenés előtt álló lemezek menedzserei, ingyen kajás-piás események; közép - nyavalygások, nem túl fontos határidők, külsőseink tervezetei; szard le - minden ami őt nem közvetlenül érinti vagy ajnározza. Ebből van naponta legalább 80, plusz az olyan szarságok, mint demók, próba cuccok, fölösleges meghívók, ügynökök, menedzserek, stúdiók, egyebek nevei. Ezt pedig mindig be kell fejezni, hogy mire hétfő reggel betolja a pofáját már ne olvasson olyat, ami nem szükséges a gördülékenynek bélyegzett rendszeréhez amihez amúgy semmi köze nincsen. Csak trónol a tetején, a seggében a heggyel, ha meg valami nem tetszik csak elkapja a cifra, mi meg kapjuk a nyakunkba az áldást. Addig nem mehetek el, amíg nem vagyok készen. Egész nap ezt csináltam vagyis leginkább semmit, mert elment 3 órám az ebédjének beszerzésével, a délutáni kávéjával a kibaszott Starbucksból és nemrég ültem le. Az egyetlen jó a napban, hogy kékhajú megtalált az üzeneteivel. Nem mondom, hogy célom volt ez a csajom legyen téma, de jobb ha van. Főleg ilyen jellem mint ő. Mint egy pezsgőcukros nyalóka ami kurvára bassza a szádat, mellette meg finom és alig várod, hogy kibontsd és szétroppantsd a fogaid között. Elszáll tőle az agyam, totál beszámíthatatlan. Valahogy viszont kicsalja a mosolyomat a szeméthalom előtt ülve. Jöjjön ide, már ha valaha elhagyhatom ezt a helyet. Aztán fasz tudja, a vége vagy a fele úgyis az lesz, hogy szívunk és kefélünk, mert általában ez van. Ezzel pedig maximálisan ki is vagyok békülve. Az ujjaim között már a képzeletbeli csomagolópapírját dörzsölgetem, ehelyett persze szaros levelek maradnak. Találomra válogatok egyébként, felbontani csak műgonddal lehet, holott ezek csak szaros borítékok, nem atomfegyverek. Van ami talán kimarad, kettőre ráborítom a saját flancos Starbucks kávémat amit a főnököm pénzén vettem. Úgyse számoltat el soha, mintha egy taknyos lennék akit anya leküld szombaton sörért a boltba nehogy őt meglássa valaki, a gyerek meg cserébe megtarthatja az aprót, az agya pedig csak annak fog örülni, hogy csoki-cukor. A sebesen gépelő titkárnőre nézek. Ma én jelentem neki a megváltást, a lassúságom miatt csúszunk a zárással. Viszont ha befejeztem volna időre, akkor rám sóztak volna valami még nagyobb szart. Szégyen, de hasznos taktikailag. Amúgy is máshol járnak a gondolataim, lévén a hatodik sor óta nem tudom, hogy mit olvasok. Szótöredékek maradnak a fejemben a többi kiszóródik. Amint felállok és természetesen felseprem az egész szart amit irodának, Wicks szájával élve munkakörnyezetnek hívunk, neki be kell mennie a szivarszagú irodába és kivernie neki. Felseprem a kurva irodát, mindenki szenvedjen azzal, amit választott magának. Ettől még nem lesz a csaj rovatvezető meg ilyenek, szerintem Wicks sose fogja kiengedni a karmai közül. Tartom a szokást, semmi mosoly, semmi üres kéz amikor kijövök és behúzom magam mögött azt az átkozott ajtót. Dugom is a számba a cigit, mert az igényeimhez mérten kevésszer járhatok ki a felügyeletek mellett. Van benne némi dac is, hogy ne erre fogja majd a kirúgásom. Vagy az előléptetés nélkül leélt napjaim számának hosszabbítását. Nem nehéz kiszúrnom Paige-et, bár a monstrum kocsi amivel jött hordoz magán némi ismerősséget amit el is engedek annál a pontnál amikor végigmérem. Megnyalom a számat, izgató jelenség. Kifújom a füstöt mire elé érek. Felnevetek a parancsnak is beillő mondatán, rápillantok a jegyekre. - Vigyelek randizni egy koncertre amire jegyet is vettél? - pont erről beszélek, kiszámíthatatlan. Lehet ez jön be benne. A füle mögé igazítom a haját, na igen ez a másik, hogy kék a haja. Mintha egy kis űrlénnyel tolnám. - Ez olyan mintha te vinnél engem randira. - lemosolygok rá, megemelem az állát és megcsókolom. Múltkor tényleg cukorka íze volt, füves cukorkáé de ne haljunk le az ilyen részletekben. Eltemetem az ujjam a kék hajban, vigyorral húzom lefelé, döntse csak hátra a fejét, engedjen jobban az ajkai közé. Elégedetten sóhajtok. - Miért varrtak be? - nézek le rá, mindig csinál valamit. - Megérdemled azt a kávét? - mintha nem tudná, hogy ez a szó nekem a darts táblám közepe mióta ennél a pöcsnél dolgozok. Ha koncertre akar menni, akkor viszont, á nem, le is szarom a hazamenetelt. Menjünk most. - Kié ez a kocsi? - ha már itt tartunk egyébként, mindjárt meg is hatódnék, ha nem apadtak volna el a könnycsatornáim gyerekként játékboltokban a túl sok nem hallatán. - Faszomat a kávéba. Menjünk kajálni inkább. - ehhez mit szól? Ott kávézhat, nekem meg meglehet az ajánlott energiabevitelem. A seggére csúsztatom a kezem, hátha ott a kocsikulcs, ugyanis vezetni szándékozom. - Kulcs? Tudok egy jó kajáldát, csak lusta vagyok navigálni. - ha nem adja, keresem tovább a másik farzsebében is jókedvűen. - Közben beszélhetnél erről a koncertesdiről, hogy képben legyek.
Valamikor egyszer bennem is megfogalmazódott a dolog, hogy el kéne menni melozni. Elvetettem. Részben, mert azzal pont eleget keresek napi szinten, amit szeretek csinálni, másrészt, ha több pénzem lenne, nem lennék ennyire jól szituált már, és biztos, hogy egy nyamvadt kórházi ágyon feküdnék túladagolva. El vagyok a fűvel, meg a többivel, gyorsan az életem részévé váltak, és nagyon fájna a lemondás, ugyanakkor van egy határ, amit nem lépek át. Hiába szarok azok a percek, vagy órák, mikor tiszta vagyok, hiába zuhanok össze és próbálkozom olyan dolgokkal, amik egy normális tizenkilencéves eszébe se jutnának. Persze a világ legmázlistább embere vagyok, hogy van egy őrangyalom, aki egyszerűen nem engedi, hogy méretes faszságot csináljak. És itt a harmadik ok, amiért sose lesz normális munkám. Egyszer kétszer talán elnézik, hogy nem megyek be, de nekem már-már heti szinten van jelenésem a staten islandi kis kórházban. Ott, ahol már semmit nem kérdeznek, mert ahhoz túlságosan meg lettek kenve. Pedig, ha kérdeznének. Ha elmondhatnám, hogy azokat a hegeket, vagy épp az arcom duzzanását, a lila foltokat, az amúgy majdnem albinofehér bőrömön, mind az a rohadt féreg okozza, legtöbbször ok nélkül - és tényleg, csak mostanában adok rá okot is neki -, lehet már minden más lenne, és mi is tudnánk, milyen egy normális család, ha már a sajátunk a süllyesztőbe jutott. És ezért szeretem a ködöt az agyamban, meg a felém sétáló srácot - nem úgy, nem kell itt túlromantizálni a dolgokat -, mert ilyenkor nagy ívben szarok arra a trágyadombra, amit otthonomnak kellene neveznem. És meg kell hagyni, ő se semmi. Elég jó helyet fogott ki magának, hogy tudjon dolgozni, ennek ellenére se rejteget engem, nehogy meglássanak az öltönyösök, sőt. Ahogy a keze a hajamba túr, az ajkai pedig megtalálják az enyémeket, úgy felejtem is el szinte rögtön, hogy hol a fenébe vagyunk. Alapjáraton is engedelmes típus vagyok, ha épp a helyzet azt kívánja, így most is hátrébb hajtom a fejem, ahogy a néma kérés elér hozzám, is szinte falom az ajkait. Csak utána döbbenek rá egy kicsit, mennyire is különbözünk az itt lévőktől, mikor pár méterre odébb, a házaspár teljesen megütközve, mégis némi sóvárgással néz minket. Hát igen, van ami elmúlik az idő teltével. - Hát.... igen - biccentek, miután átgondolom a kérdését, és nem tartom ezt hülyeségnek. Neki tényleg csak annyi a dolga, hogy elvigyen, meg ott legyen. Szívott eleget itt, mit strapáljam még feleslegesen? - Várjál, elkötöttem egy kocsit, jogsim nincs, be voltam szívva, meg egy üveg vodka is lement, szóval se a kilométer órát nem láttam tisztán, se a lámpát, nem még azt, hogy piros-e. Ezek tök köcsögök - és itt persze megfogalmazódik az emberek többségében, hogy hogy vagyok mégis kint. Azért engem is már be lehetne csukni valahová, ha nem lenne a hivatalos papírjaim közt valami, ami megrenget minden jó érzésű embert, és amiről még így se fecsegek. Persze, a köddel könnyű, de ha így merülne fel bárhol a dolog, nem tudom, mennyire esnék szét. Jobb a békesség. - Ja, a fateré, becrackeztem, aztán kölcsön vettem. Mire kitisztul, talán hazaérek - megvonom a vállam, mert ez amolyan természetes dolog nálam, magától meg úgyse adta volna oda. És pontosan ezért szeretek vele lógni, mert tudom, hogy ezen mondat után se fog nekem itt hüledezni, meg a szívéhez kapni, ahogy egyébként egy normális ember tenné. A normális emberek baromi uncsik. Felnevetek, ahogy a kulcsot kezdi keresni. Hagyom még egy kis ideig, csak mert élvezem a kezét a fenekemen, majd egy idő után meg fogom a kezét, és a bal mellemhez navigálom, hogy ott keresse a felső alatt. - A farszebemből el szoktak tűnni a dolgok - vonom meg a vállam, mint egy magyarázatot adva neki. - Meg ha elszednék, lesz okom miért orrba baszni őket - ez a másik dolog, mert sose érezheted teljes biztonságban a cuccaid. - A kaja jó, a koncert meg... az a szőke emós, vagy milyen csaj, meg a bandája... kurvajók egyébként - a szemem is felcsillan, ahogy beszélek. Majd ha kinyitja, bedobom magam az anyósülésre, egyből lehúzva a napellenzőt, hogy az abba épített tükörben lecsekkoljam a sminkem. - Hallod? Szerinted, ha elmennék egy állásinterjúra, felvennének anélkül is, hogy leszopnám a felvételiztetőt? - csak úgy mellékesen teszem fel a kérdést, mert bár fentebb említettem, miért nem menne ez nekem, azért hajt a kíváncsiság.
Magam mögött hagyva az épületet érzem, ahogy távoznak a méreganyagok az ereimből. Reggel óta csak töltődtem és töltődtem velük, ezért van a nap végére már az a pont, hogy mozogni nincs kedvem és fuldokló, úszni nem tudó szerencsétlen faszként menekülök ki az egész szarból. Pontosan tudom, hogy gyűlölöm, csak megfutamodnom nem szabad. Ha megteszem az a pöcs győz, márpedig eltökéltem, hogy meglesz tőle az egy éves gyakornoki papírom akkor is, ha nekem kell kivernem a farkát érte minden délután. Szerencsére erre nem fog sor kerülni, erre van felvéve a titkárnője aki szintén lelkesen tör előre azon a szarral bevont ranglétrán amin mindketten állunk. Tisztázzuk, hogy nem akartam magamnak csajt, valahogy mindig a szarban találom velük és ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, hogy jól érezzük magunkat folyamatosan a szaron pörgünk és lényegtelen dolgok miatt áll a bál. Részemről ebből gecire nem kérek, elég nekem a melóhely örökös szopatása 7/5 alkalommal. Szerencsémre legalább hétvégén nem kér belőlem meg az életből a főnököm, tehát két napot a magaménak mondhatok. Erre megjelent Paige és valahogy itt tartunk. Izgatnak a gondolatai amiket nem értek meg és követni sem tudom őket, legtöbbször nélkülöznek mindenféle logikát. Izgat, hogy nem mond nemet és olyan kurva jó vele a szex, hogy csak ezért kivehetnék egy hét szabadságot, hogy kiélvezzem mindenét. Elég ritka amikor valaki fenn tudja tartani az érdeklődésemet, ő meg már csinálja egy ideje. Szerves részét képzi talán, hogy nem áraszt el a házassági tervekkel, sem elbaszott célzásokkal arról, hogy hogyan lehetnék az, akit álmaiban elképzelt. Semmi ilyen, csak van. Hív vagy épp jön, előáll egy teljesen képtelennek hangzó történettel arról, hogy mi történt vele, nekem meg nincs más dolgom, mint egyszerűen elhinni. Nem az apja akarok lenni, nem a bátyja akarok lenni. Csak lenni vele a pillanatban. Az ilyenekben, amikor itt vár rám egy kibaszott kocsival, hovatovább azt se tudtam egyébként, hogy van jogsija meg minek próbálkozik a vezetéssel ha egyszer legtöbbször nincs teljesen magánál. Viszont itt van és engem vár, olyan hangon kiejtve a vigyem el randizni mondatot, hogy az már önmagában feledteti a dagadt paraszt irodában pöffeszkedő képét. Az űrlényem van csak, a szétkenhető sminkjével az arcán és az ígéretes szájával amit csókolok is valami hülye üdvözlés gyanánt. Könnyű megszokni az ilyet, adózni neki és valami jóba belehúzni. Paige nagyon intenzív, a visszacsók íze is édes, veszem is el tőle, a nyelvének édességét akarom, a semmis sóhajt ami kíséri. Kurvára tudom, hogy mindenhol ilyen finom. - Az nem olyan mintha te vinnél engem randizni? - csak játszom vele, még a Marsra is elviszem ha éppen az jut az eszébe. Ezzel le is teszek a munka utáni hazamenetelről, legalább nem fáraszt le a családom sem. Megsimogatom a nyakát. Még egy újabb rendőrségi ügy. Eszembe nem jut kiselőadást tartani, minek szóljak bele? Nem vagyok ilyenekre képezve még gondolatilag sem. 19 éves én meg nem segíthetek a mindennapjain. - Legalább nem nyírtad ki magad, Nyalóka. - ilyen esetben mondjuk én nem ülnék kocsiba, de amúgy meg nincs saját kocsim itt, úgyhogy nem fenyeget különösebben a vezetgetés veszélye. - Mi vezet rá egyáltalán, hogy ebben a városban vezess a taxizás helyett? - New York a taxizás Mekkája, Alfája meg Omegája. Szerintem ezen a helyen kívül csak Escobarnak volt jövedelmezőbb taxi üzlete, de az meg egy másik világ. Világos, hogy ezt a kocsit viszont én fogom vezetni. Mindkettőnknek az lesz a jobb. Mostanra megvagyok a váltott közlekedéssel, eleinte voltam szarban örökké. A kerek segge iszonyat jól simul a seggembe, a kulcs viszont nincs ott. Nem mintha sietnék megtalálni, vagy egyáltalán megmozdulni és le se szarom amúgy, hogy kik bámulnak itt minket. Mindenkinek a szaros életét kéne élveznie a másoké helyett. Kezdetnek. Felnevetek mire elirányítja a kezem, hát befurakszom a felsője alá a melltartóhoz és kiszedem a kulcsot. Persze nem állom meg, hogy a selymes anyag alá ne simogassak be. Óvatosan veszem el a kezem és mint egy értékes trófeát mutatom fel a kulcsot némileg kérdő tekintettel. - Nem volt ezzel kényelmetlen? - nevetek, nem is ő lenne. Más mondjuk azt választotta volna, hogy felfűzi az övére vagy valami ami tök átlagos. Nem, Paige a melltartójába dugja a kocsikulcsot. Beszarok ezen a csajon. - Majd hazaviszlek. - kirakom a háznál még ágyba is dugom ha szükséges, ezen már nem múlik. Ez benne a veszélyes, hogy már csak feltételezem, hogy mindig van benne valami. Mint most a crack. Amiben már az a féltékeny faktorom, hogy nekem teljesen tiszta a fejem. Egy jointot szívtam el ebédszünetben, az meg kurva régen volt. Kinyitom neki az ajtót, beszállok a másikon. De kurva kísértetiesen ismerős ez a kocsi. Mindegy, biztos van még ezer ilyen. Csak egy szaros véletlen, hogy anyám zsarujának is ugyanilyen van. Már rémeket látok mindenhol. Ketten dudálnak le mire megvan a normális sáv, amúgy azt se tudom hova a picsába megyünk, de az mellékes. Csak el a melóhelyem közeléből. - Fogalmam sincs kikről beszélsz, de ez a te randid. Te választottál. - rámosolygok oldalról - Hol lesz egyáltalán? Mert akkor beüthetnéd a GPS-be a címet, mondjuk. - nem tudom a nők miért nézik meg magukat minden tükörben, szükségtelen a fele. Ugyanúgy néznek ki mint percekkel azelőtt. Csak a fejem csóválom. Rágyújtok, leengedem az ablakot. Az apja nincs itt, ez meg majd kiszellőzik. - Állásinterjúra? - mondom, hogy mindig meglep. Rendszeresen. - Mit akarsz dolgozni? - lehet, hogy suliba kéne inkább járnia. Szakmát csinálni vagy valami. Bár majd mindjárt meglepődök, amit előre várok csak azt nem tudom mit találhatott ki. - A felvételiztető helyett szopj le engem és elmondom mire kell figyelned. Ingyen és bérmentve. - nem veszem komolyan vajon? Nem arról van szó, csak akkor már ütöm mindkét pontját a vasnak. Ha kapok adatokat akkor arra megyek, vagy legalábbis igyekszem. - Na de komolyan, milyen melóba tudnád magad elképzelni? - nézek rá fél szemmel.
Én egyébként teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy nem valók nekem a kapcsolatok. Mert voltak próbálkozások, jók is voltak eleinte, aztán átmentek valami teljesen másba, én meg szépen kisétáltam belőlük. Ez most jó, pedig tart már egy ideje, és nem is akarom, hogy vége legyen. Axal könnyű. Nem kell túlgondolnom mindent, nem fojtogat. Ő beéri az együtt töltött idővel, ha üzizek neki, válaszol, elvisz helyekre, közben meg olyanokat szexelünk, hogy esküszöm, ezekért még fizetnék is. Közben meg cseppet sem érzem, hogy ne lennék fontos neki, vagy, hogy tökmindegy, hogy vagyok-e. Nekem nem kellenek a nagy szavak, nem kell, hogy naponta búgják a fülembe, mennyire szeretnek. Az ő szájából egyszer se hallottam, mégsem érzem azt, hogy ez rossz lenne. És én se fojtogatom. Mindkettőnknek megvan a maga élete, és soha egyikünk se vetemedett még arra, hogy beleszóljon a másikéba. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy nem érdekel, vagy épp szarok bele a dolgaiba, mert meghallgatom, és támogatom, ahogy az tőlem telik. Amikor felhívott azzal, hogy lett melója, akkor se féltem közölni vele, mennyire büszke vagyok rá, és az ünneplés se maradt el, és igen, ott voltam végig. Meg akkor is ott voltam, mikor egy hét után közölte, mekkora szar hely, és utálja a főnökét. Gyorsan elfeledtettem vele az egész kibaszott hetet is akár, csak mert tudom, arra van szüksége, és nem arra, hogy hevesen bólogassak mellette, és kurvaanyázzak. És ezt nem értik meg sokan, ezt a kapcsolatot, ami szerintem bárminél sokkal jobb, mikor csak vagyunk, dumálunk és minden kibaszott alkalommal képes vagyok úgy várni, mint aki hetek óta nem látta, és minden egyes pillanatot élvezek vele, csak mert az van, ami. Semmi túlgondolás, semmi felesleges sallang, semmi olyan, amit akár egyikünk ne élvezne. - Nem tökmindegy? – vigyorgok rá, élvezve minden egyes érintést, amit kapok tőle, mert erre nem csak neki van szüksége. És tényleg, nem érzem úgy, hogy kevesebb lennék, vagy lőnének az önbecsülésemnek, csak mert én hívom el őt, és ezt ő is tudja, ahogy én is azt, hogy csak az agyam húzza. - Nem is tervezem – ami teljesen nem fedi a valóságot, hisz van egy suicid hajlamom, és volt pár gyermeteg próbálkozásom is, még azelőtt, hogy Axtont megismertem volna, csak Mihail mindig mellettem volt, és van is hála égnek. - A taxisok sokat pofáznak. Téged imádlak hallgatni, meg érdekel, hogy mi van veled, de mások nyomorát leszarom…. és még a hosszabb úton is mennek, direkt. Vagy beadnak valami kamu szart, hogy az anyósülésre ülj, és végig tapiznak az út alatt azzal a mocskos kezükkel, te meg csinálj valamit – húzom el a szám, hisz az érvem jogos, akkor inkább járok be az őrsre. Ott úgyis szeretnek már engem… többnyire. És van az az érzés, mikor egyetlen apró érintésétől elönt a késztetés, hogy a motorháztetőre pattanjak, és széttegyem neki a lábam, hogy azt tegyen velem, amit szeretne. Az már alap, ha vele találkozok, csak szoknyában, mert soha nem lehet semmit tudni előre. - Nem volt annyit ott, hogy kényelmetlen legyen – vonom meg a vállam, mert azt hiszem, ezzel tényleg mindent megmagyarázok. - És ott is maradsz? – rebegtetem sűrűn a pilláim, mert ez ellen nekem nincs kifogásom, bár… szinte biztos vagyok abban is, hogy mire odaérünk, ki fogok találni, miért nem lépheti át a küszöböt. És nem miatta, egyszerűen nem sokat, sőt szinte semmit nem tud arról, honnan írom azt, hogy indulok, vagy épp arról, mi történik velünk a nagy ház falai közt. Ezt úgy érzem, nem is kell tudnia, mert csak elrontana mindent. - Először együnk – a kocsiban ülve, végig a combján járatom a kezem, olykor fel, vagy épp oldalra kalandozva, miközben keresek valami normális zenét is. Nem igazán foglalkozok azzal, Ax hogy vezet, neki van jogsija, szóval nálam biztos jobban. - Amúgy nincs jogsim, egyszer azt mondták, hogy a vezetést érezni kell…. ahhoz meg nem kell papír – mint egy funfactként osztom meg vele, miért vagyok annyira engedékeny mindig, mikor ő akar vezetni. - Láttam, hogy az egyik kávézóba felszolgálót keresnek, gondoltam, érettségim van miért ne… poén lesz, hogy ezek után én hozom a kávét, szóval… jövőhéten megyek interejúra… ott állj meg – mutatok hirtelen egy félreeső szakaszra, ahol szerintem meg lehet állni. És biztos vagyok benne, hogy meg is teszi, így amint megáll az autó kikapcsolom a biztonsági övem, majd Axét is, és odahajolva hozzá, hevesen csókolom meg addig, míg ujjaim meg nem küzdenek a nadrággal, amint kiszabadítom a farkát, szám is elhagyja az ajkát, hogy ott lásson munkához a kezemmel együtt. Mert ez ilyen, és lehet hinni, hogy mert ő kérte, de én nem csinálok semmit, amihez nekem ne lenne kedvem.
- Nekem teljességgel mindegy. - szeretem az illatát. Erre az első 3 perc után rájöttem. Nem tudnám senkihez vagy semmihez hasonlítani. Paige. Nyalókalány. Valahogy ő így jó ahogy van. Nem tudnám elképzelni másnak, vagy mondjuk egy egyetemen szenvedve egy halál unalmas fizika előadást hallgatva. Vagyis be lenne gombázva és egyszerűen álomnak élné meg az egészet. Kis hülyém, olyan jól simul a segge a kezembe és még a kötelező köröket sem futtatta le velem. Nem jött a nem vagyok olyan lány, várjunk még, hogy én csak megbaszni akarom. Semmi ilyen. Adott, adta magát. Az első csaj ebben a városban akit nem untam halálra mondjuk 5 perc után. Ráadásul imádja a szexet, ezt ki is mondja és érezteti is. Könnyű, túl könnyű volt megszoknom és beleépítenem az életembe. Bár van, hogy néha nem hallok felőle két napig és tök nyugodtan írom meg az üzenetem is, mert tudom, hogy nem valami hülye női taktika része miatt nem jelentkezik. Aztán jönnek az ilyen alkalmak, mint ez is. - Jól teszed, unatkoznék nélküled. - végignyalok a nyakán, onnan is a finom illata tölti el az orromat. Ha ezt a csajt palackozni lehetne, árulhatnák jó drágán ajzószernek. Kattant, persze és talán túl sok cuccot tol magába, de nem akarok az apja lenni, hogy beleszóljak meg utasítgassam. Lehet a lényege veszne oda ha betolnák valami kórházba elvonóra. Ott meg beleakasztanák valami szar vallásos álomba, hogy csak Isten segíthet legyőzni a függőségét. - Mondjuk innen biztos, hogy nem hagyod el. - ezt el kell ismernem, még akkor is ha rá jellemzően sajátos a megoldás. Viszont a kulcs már az enyém, a legnagyobb szívfájdalmam meg az, hogy a nyílt utcán nem dobáltathatom le vele a ruháit. Nekünk csak kihalt helyeken kéne találkoznunk, utána már leszarom hova megyünk, csak az első fél órát kapjuk meg amíg az összes mocskos gondolatomat átültetem vele a gyakorlatba a készségesen ruganyos testével. - Elismerem, ez jó érv. Bár engem eddig nem tapizott le taxis. - csak vágom a pofát mintha elgondolkodnék, végül elmosolyodom - Azt mondod legyek én a taxisod Kicsi? - leszek, bár a faterja nem lehet szarul eleresztve egy ilyen kocsival, erről nem kérdezek semmit. Valahogy amíg a család kimarad a buliból addig jobban érzem magam. Semmi faszság, hogy akkor majd jönnek a kötelező vacsorák meg ilyenek, nem erről szól. Csak akkor valósággá válnak a hátterek amik az én fejemben olyan faszán nem léteznek most. Csak mi vagyunk, ez a nap és az előttünk álló akármilyen koncert amit kitalált. Megrázom a fejem. - Reggel melózok, egy egész éjjel veled meg egyenlő azzal, hogy másnap alsó hangon is 11-ig alszom. - rásúgom a fülére, akkor úgyis tolok vele valamit, aztán meg őt. Sokkal kellemesebb mint annak a pöcsnek a pofáját bámulni egész nap és csicskázni neki. Csak azért nem fizetnek, hogy a kékhajúmmal szórakozom. Nem abban a világban élek. - Akkor most kajálni menjünk? - hitetlenkedve csóválom a fejem az utat nézve, realizálom a kezét is. Mondom kellene az a fél óra nyitány. Vagy lehet én vagyok túl mániákus ebben a kérdésben. Nem annyira fejtegettem, pszichológushoz meg nem járok. - Mit ennél? Gyorskaja vagy jó lesz a kínai? - valahogy eszembe jutott az is, bár nyugodt lélekkel tömöm magamba a hamburgert is, szerintem nem fogok már elhízni, az a Wells félék kiváltsága. - Bébi, ha lemeszelnek jogsi nélkül már megint, nem fogod megúszni az ejnye-bejnyével. Ez itt az USA, a lehetőségek és a végtelen börtönök hazája. Sajnálnám ha a szép kis szád börtön kaját enne. - lévén egy idő után lejárnak a figyelmeztetések, a pénzbírságok és jön az elzárás. Nem akarom valahogy elképzelni a 72 óra minimálon sem. Lehet tényleg túl sok a szabadideje és az a meló nem is olyan rossz ötlet. Képes-e rá vajon, hogy odafigyeljen arra a valamire. Mire? Kávézóra. Nem hiszem el bassza meg. Mindenkinek köze van a kávéhoz. Mindenkinek. Nicknek, neki, a főnököm mániájának, az én futárkodásomnak. - Képes vagy elmenni egy kávézóba melózni. - nem bírom ki, röhögnöm kell. Már csak a mi történetünket ismerve is, az is valami kávés szarral kezdődött. Megmondtam, hogy megbaszom érte. Megtettem. Végül kapott kávét és most itt vagyunk. Az élet furcsaságai. - Csináld Kicsi, de ott nem lehetsz becrackezve. Mi? - kanyarodok, lehúzódok. Itt nincs is kajálda, sőt nagyon semmi nincs ha jól látom. Most mi a fasz történik? Leállítom a motort és készülök éppen rákérdezni, hogy mit akarunk itt. A biztonsági öv csatjának a hangja becsattan a kérdésem elé. Kérdőn nézek rá, mikor az enyémet is kicsatolja. Át is segítem magamon. Ja, ó baszd meg. A hajába túrva folytatom a csókot, bolond csaj, mit művel? A kétségeim, a kérdőjeleim pedig nem tudnak válaszolni, mert előveszi a farkam. - Imádom, hogy mindent szó szerint.. - felnyögök a meleg szájától, a kezétől. Zavar, hogy nem látom ahogy eltűnök a szájában, de az érzés kárpótol. A támlának támasztom a fejem, egy kézzel fogom össze a haját, diktálok neki tempót. Faszom milyen jó. Sose hagyja abba, sose szokjon le róla. Nyalja végig, szívja meg, markolja meg a finom ujjaival. Van ebben egy különös szépség, hogy mellettünk meg zajlik az élet, jönnek-mennek. A legszebb, hogy nem érdekel. Átnyúlok rajta, megpaskolom a combját, hogy nyisson terpeszt. Akarom a nedves forróságát érezni az ujjaim körül. Simogatni akarom, az élvezetét akarom. Meg a sajátomat is. - Ülj bele. - kérlelem, könyörgök. Muszáj éreznem őt, a meleg nedvességét. Maxon hátratolom az ülést érte is nyúlok, hogy másszon hátra. Behúzom a kéziféket és megpróbálom ezt én is kivitelezni. Mellé vágódom az ülésre, az ölembe húzom. Elkérek egy csókot, egyszerűen érezni akarom a nyelvét. Feltűröm a kerek seggén a szoknyát, hát ez volt a gáz az előbb, hogy hozzáértem. Most büntetlenül fogom mindkét kezembe. Jézusom ez a csaj, totál hihetetlen. Csak az a kurva harisnya ne lenne. - Hordhatnál combfixet. Praktikusabb. - akasztom bele az ujjam, hogy szakadjon ki, szakadjon szét és szabaduljon fel nekem. Félrehúzom a bugyiját, muszáj megérintenem, simogatnom őt. Meg sem kérdezem, hogy biztos-e. Paige biztos, mindig. Hozzáigazítom a farkam és magamra húzom, kíméletlenül. Felnyögök, alátolok csípőből. Nesze koncert meg vacsora. Előttem van egy kibaszott svédasztal. Olyan finom szűk, hogy majd elpusztulok. Nem, a gumi nem kell. Azt mondja nem dug másokkal, elhiszem neki. Meg azt is, hogy szedi a gyógyszert. És amikor a farkamon ül, minden más gondolat egyszerűen csak elszáll a fejemből.
Szeretem őt. Mert így vagyok jó neki, mert semmit nem akar változtatni rajtam, mert nem zavarja az a köd, ami folyton az agyamon ül, mert nem kérdez a miértekre. Mert ha kell, kiáll mellettem, és simán megvéd, ha bántanak, mert bár látszólag nem veszem fel, azért teljesen hülye mégse vagyok. Egyszerűen csak nem érdekelnek mások. A véleményük rólam. Nem kell engem kedvelni, utálni is nyugodtan lehet, netán ribancozni vagy egyszerűen csak végignézni rajtam, és húzni a szákat. Hányan megteszik ezt napi szinten, hányan hisznek rólam olyanokat, amiknek köze sincs a valósághoz, és mégse érdekel, mert életem két pasija nemes egyszerűséggel így fogad el. - Az tuti, nem találnál még egy ilyet – nevetek fel, furcsa élt hagyva a mondat végén, mert most lehet jó neki, de az is lehet, később meg már hálás lesz azért, ha nem talál. Nem szoktam ilyeneken agyalni, nem tervezgetem a közös jövőnket, vagy egyáltalán azt, lesz-e nekünk olyan, hisz a sajátoméval se vagyok tisztában, és Mich azt mondta, talán nem ártana előbb magam rendbe tennem. Nem akarom, még nem. Még jó a tudat, hogy látszólag következmények nélkül tehetek meg bármit. Persze valahol tudom, hogy ez nem így működik, hogy a szánalomkártya is el fog fogyni egyszer, de addig miért is ne játszhatnám el a pakli összes lapját? - Igazából csak szeretem, mikor a mellem a kezedben van, gondoltam, így tuti ott lesz – sűrűn pislogok, vigyorogva fedem fel lapjaim, mert azért női praktikákat én is bevetek, noha csak ilyeneket. Nem teszek fel keresztkérdéseket, hogy aztán a válaszokba azt gondoljak, amit akarok, nem utalgatok semmire. Ha tudni akarok valamit, megkérdezem, ha akarok valamit, elmondom, hogy mit. Ezért se értem a sok más nőt, minek kell felesleges energiát pazarolni olyasmibe, ami veszekedésbe torkollana, és honnan veszik azt, hogy a pasik olyan hülyék, hogy nem látnak át a szitán, és tényleg, milyen jó olyas valakivel lenni, aki a szemedben egy kalap szar, mert szükségesnek érzed ezeket a faszságokat, hogy tudj vele valamit kezdeni. Nem tudom, lehet az az öt év teszi, amit rám ver Ax, de én szeretem, hogy ilyen. Tud komoly lenni, lehet vele beszélgetni, és általában el is mondja a véleményét, amit általában meg is fogadok, így persze, hogy felnézek rá. - A taxisom, a stricim, bármim – csak kefélj már meg. Ezt persze hangosan mégse teszem hozzá, bőven elég, hogy minden porcikámból kiérezni. És ez az, ami nekem annyira hihetetlen. Egyszer ér hozzám, egy ponton tapint meg, és valami csap, mint amit hirtelen megnyitottak. És persze onnantól végem, nem tudok másra gondolni, nem tudok nyugodt és kiegyensúlyozott lenni – na ez sose tudtam -, amíg az jár a fejemben, hogy ezt a kocsit is hány féle módon kamatoztathatnánk. - Írok neked igazolást, sőt a főnököddel is beszélek, ha kell – nevetek fel, hisz erről szó sincs. Én elhatároztam, hogy nem fogok az ő állásával játszani, pedig hányszor megfordult a fejemben, hogy ebédidőben belejtek hozzá kajával, amihez aztán úgyse nyúlna hozzá. Mondom én, nem tudok bírni magammal, ha a közelemben van. - Jó a gyors. Mekis Big Macet – mert az a gyengém. Nem, én sose számolom a kalóriákat, meg ilyen faszságok, Ax se panaszkodott még, hogy problémája lenne az alakommal, vagy a súlyommal, és a kilóknak meg idejük sincs rám jönni. - De tudod, mi a szép benne? Vastag a rácsok közötti hézag, azon is átférne – vigyorgok, mert azért oda nem akarok kerülni, tényleg ideje lenne már szereznem valami cimbit az őrsön, kár, hogy McKayt áthelyezték, ő mindig segített nekem, bár belegondolva, lehet ezért helyezték át. - Tudom, de a joint belefér nem? – emiatt persze pánikolok, mert valami akkor is kell. És vége. Kimondom a vezényszót, és onnantól leszarok mindent. Hogy hol vagyunk, hogy hová készülünk, hogy az előbb miről beszélünk. Az ajka van, amit úgy falok, mintha utoljára tenném, és a keze, ami úgy túr a hajamba, hogy már attól képes lennék majdnem elmenni. De mégse. A számba veszem, mert sok lánnyal ellentétben én ezt szeretem. Szeretem a hangját hallani, amikor kiszökik belőle a nyögés, vagy épp a sóhaját, vagy, ahogy szaggatottan veszi a levegőt, mert tudom, mindezt én váltom ki belőle. Sokat irányítania se kell, de tudom, ő se azért csinálja, mert szükség lenne erre. Egyetlen pillanat, míg teljes hosszát kapom be neki, nyelvemmel játszva rajta, mert bizony ilyet is tudok. Aztán újra szót fogadok. Gyorsan történik számomra minden, és a kép is homályos, így azt se tudom pontosan, hogy kerülünk a hátsó ülésen, csak az ujjait érzem, a saját majdnem sikító hangom hallom, amikor olyan pontot talál el, amitől az agyam képes vagyok eldobni. Nem szeretkezni akarok. Nem kell a babusgatás se, mert a húga se vagyok. Azt akarom, hogy adja ki bennem az összes szart, amit ma kapott, azt akarom, hogy ne finomkodjon, ne bánjon velem hímes tojásként. Hangosan nyögök, mikor magamban érzem, és egyből felveszem a tempót vele, közben nyelvemmel folyamatosan az övével játszok, hol a fején járatva a kezem, hol a vállába markolva, talán kissé fel is sértem a bőrét a körmeimmel, de ilyennel nem törődök, csak fokozom a tempót, mert érzem, nem kell sok. Azt akarom, hogy mindig ilyen legyen, hogy úgy dugjon meg, hogy még napokkal később is bizsregjek, hacsak visszagondolok erre. Mert nekünk ez megy.
Paige egy megmagyarázhatatlan entitás az életemben. Nem akartam magamnak kapcsolatot, mindig szarul járok velük. A legutóbbi ex még otthon már azt várta, hogy mikor jegyzem el. Nem volt kedvem már meg se dugni, nehogy kihozza belőle, hogy terhes és akkor muszáj leszek elvenni. Nyalókalány meg ki sem ejtett a száján ilyet, nem fáraszt a gyökér kérdésekkel, hogy szeretem-e, ő-e az egyetlen, vagy mikor mutatom be anyámnak, miért rejtegetem. Egyébként nem dugdosom a családom elől, inkább őket dugdosom mindenki más elől. Anyám a végén leállna kikérdezni arról, hogy kielégítem-e, milyen a kapcsolata az apjával, szokott-e maszturbálni és miért nem. Volt már pár kellemetlen beszélgetésem emiatt. Az első csajommal azt is közölte, hogy szűz vagyok, adott neki ajándékba gumit is. Talán érthető is, ha nem akarom Paige-et és anyámat egy asztalhoz ültetni. - Nem mintha keresgélnék, nem az én mániám a Tinderes szarság. - elmosolyodom, imádom a testét, talán pont azért mert törékenynek látszik és baszott hajlékony, kicsi is és így olyan helyeken is kefélhetünk ahol egyébként nem férnénk el ketten. Már nem tudom van-e a telefonján Tinder, ha van is gyanítom unalomból húzgálja jobbra vagy balra a faszikat. Sose kérdeztem meg, hogy félrekúr-e, még az elején megmondtam, hogy ha igen akkor húzasson gumit az illetővel. Szeretem kiélvezni az ilyen privilégiumaimat. A puncija meg az enyém, nincs ezen mit ragozni. - Én meg azt, hogy kendőzetlenül őszinte vagy. - meg persze izgató is. Mindig értékeltem az ilyet, meg faszi vagyok a rejtett utalások és az ostoba játszmák legtöbbször elvesznek a mélységben anélkül, hogy leesne mit akarnak. A többi esetben pedig inkább nem veszek róla tudomást. A kocsi miatt is kéne tán szólni, hogy kinyírja magát és lecsukják ha így folytatja. - A stricid? Meglepődnék ha az én lelki üdvömért akarnál másokkal kefélni pénzért. A taxi bejön. - indítok, jó itt vezetni csak a legtöbb helyen nem lehet haladni annyi a probléma. Otthon azért teljesen más. Nem csak a másik oldali közlekedés miatt. Felnevetek, mondom ezért bírom. Fesztelen, őszinte. - Arról, hogy kikeféltük egymásból a lelket és ezért szabad nap kell? - csak pár pillanatig tölt el a kötetlen mámor amint megjelenik előttem a lilára vált dagadt seggfej képe. Azonnal kibaszna. Akkor is egyébként ha leprás lennék, vagy rajtam jelenne meg a bubópestis. Nincs ilyenem. Hétvégén azt csinálok amit akarok, csak hétfőre gyógyuljak ki belőle. Merő szopás, az egyetemen egész megszoktam, hogy annyit csinálok mást amennyit nem szégyellek. Itt nem lehet, más világ van. Anyám szerint a főnököm persze a szexuális komplexusát vetíti rám, mert jobban nézek ki nála. A sarki szemetes is jobban néz ki nála, anyám meg elfogult. Ha főnök lennék se szopatnám a titkárnőmet, valahogy etikátlan. Nem szeretem a benti keveréseket, mindent megnehezít. - Adom, legyen meki. - elvagyok vele, az itteni mondjuk másabb ízű. Bármit képes vagyok megenni ami elég telített zsírt tartalmaz ahhoz, hogy fél óráig vagy egy óráig elárasszon a telítettség által adott boldogsággal. Lehetne egy táplálkozástani rejtély, hogy Paige-be hogy fér bele egy akkora hamburger mert olyan kis űrlény és mégis gond nélkül eltünteti. - Nem mintha beengednének oda. - figyelek azért az útra is, bár a finom ujjai majdnem tökéletes helyen simogatnak át. Korábban zavart az is ha hozzám szólt bárki vezetés közben. Most meg mióta megláttam az van a fejemben, hogy hol kéne kiszakítani ebből a meghívott randira elmenős randiból. Pedig meglenne az érdekessége a börtön történetnek. Talán ha valami texasi kisvárosban lennénk, vagy lenn a határnál akkor találnánk is olyat ami nincs szarrá nyomva kamerákkal. Faszért gondolkodom ilyenekben. - Max elvonóra küldhetnek. - mert amíg nincs 21, meg nem kereskedelmi mennyiség, meg még ezer indok amit fel lehet hozni a védelmében ha többször egymás után is megfogják valaminek a befolyása alatt. Azért ezt lehet jó lenne elkerülni. Lehúzódom hát ahogy kéri és persze belefulladok a ténybe, hogy szó szerint vette az iménti bemondásom. Erre meg nem lehet tiltakozni, sem nemet mondani, mert túl édes érzékiséggel mászik át hozzám, elfojtja az épelméjű gondolatokat, hogy utcán vagyunk, beláthatnak a kocsiba meg ilyesmik. Semmi nincs. A finom szája van. A szopás drágán csendülő dallamai. A lélegzetvételeim, amik akadozóak, néhol kapkodva sietnek. Az agyam, ami a fárasztó munkanap után könyörög a lazításért neki. A türelmetlenségem, ami hátra is húz minket a hátsó ülésre. A teste van amibe vágyódom és itt van felettem, körülöttem. A feltolt szoknyája, ami révén rámarkolhatok a kis kerek seggére. A nedvessége, ami jelzés. Két kis századmásodperc a levegőtlenség, mikor a farkamra ül végre és hirtelen reagál a központom az érzésre, a szűk szorítására. Húznom kell magamon, ösztökélnem a mozgásra. Nem akarom elkedveskedni, sem elhúzni. Meg akarom kefélni őt, ahogy általában mindig ha látom. Ráfogok a csípőjére, magamat tolom alá, én adom meg a ritmust. Kihajolok a csókból, nem tudok egyszerre élvezkedni, nyögni és mindennel is foglalkozni. Szinte sajnálom, hogy nincs több helyem, megállni sem tudnék. A mozdulatokban sem tudok. Belekapaszkodom a hajába, hátrahúzom, feszüljön szépen ívbe. Úgy élvezek el, mintha először tenném, kiszakad belőlem a nyögés, magamra rántom két taktus erejéig még, zihálva élvezek belé meg-megremegve. Jótékony és önfeledt mosoly terül el az arcomon, lehúzom egy csókra. - Úgy bírom, hogy mindig készen állsz rám. - igaz lehet húzhattam volna gumit is, mert így aztán fasza lesz neki bárhová elmenni, de ahogy szopásra, úgy szűk puncira sem mondunk nemet. Magamhoz ölelem a törékeny testét, nem emelem még le magamról. Le kell nyugodnia a szívemnek is. Így leszek kiegyensúlyozott. - Egy őrült vagy Űrlény. - csókolok a nyakába, félrehúzva a haját. Igazi őrült, csak hát úgy esett, hogy már az enyém. Homlokát támasztom az enyémhez. - Egy cigi? - meg kéne nyilván zsebkendő és ilyesmik.
Én egyébként tökre elvagyok ebben az egészben, ami köztünk van, és nem is várok mást tőle. Nem akarok többet. Nem akarom, hogy non stop mellettem legyen, hogy percenként bombázzon olyan üzikkel, amiktől a kijelzőm is elfolyik, és nem akarom minden hívás során eljátszani, hogy te tedd le előbb. Én ezt akarom, mert ez őszinte, nem kellenek hozzá játékok, coelhot megszégyenítő idézetek, és mégis… egyszer nem fordul meg a fejemben, hogy ne lenne valódi. - Már én is letöröltem, baromi unalmas – sóhajtok fel, mert nekem eddig sem szólt másról, csak időtöltésről. Egy üzenetre se reagáltam, meg hát se életem párját, se dugópartnert nem kerestem ott, sőt sehol. Nem azért nem vagyok rajta kívül senkivel, mert annyira adózok a monogámia oltárán, nemes egyszerűséggel feleslegesnek tartom, tőle mindent megkapok, amire szükségem van, és nem is kell hülye köröket futnom miatta. És nem is szabályoz, nem kell beszámolnom arról, kivel, mit csináltam, mennyi ideig, és hogy őszinte legyek, ez egy baromi jó dolog. Sőt, Ax életemben az egyik legjobb dolog. Csak mosolygok, nem igazán tudok erre mit mondani. Tényleg baromi jól működik kettőnk közt ez az egész, és iszonyat jól esik, hogy nem kell annyit hazudoznom, hogy aztán már azt se tudjam, mi az igazság, vagy mit kamuztam be először. - Jó, a strici tényleg erős, és nem akarok másokkal kefélni…. tőled megkapok mindent – mosolygok rá, ezt azért, amikor csak lehet, közlöm vele. Biztos, ha olyan lenne, azt is közölném, hogy csináltam mással is, de erre még nem volt példa. - Hát, ha neki is ilyen jól működik a magánélete, akkor megértené, bár várj… múltkor mondtad, hogy a titkárnője szopja? Akkor felejtős, csak irigykedne – nevetek fel, mert számomra az a legalja, mikor már valaki az alkalmazottját kényszeríti bele ilyesmibe. Na, meg arról is megvan a véleményem, aki belemegy, és utána háborog, ha esetleg valaki lekurvázza. Mert az én szemembe ezek is azok, csak nem pénzért csinálják, hanem több pénzért, vagy fasz se tudja, jobb helyért. A lényegen ez mit sem változtat. - De én nagy burival szeretném. Szerintem tesznek valamit a sóba, vagy nem tudom, de egyszerűen függök tőle – és ő rá az élő tanúm, hogy be is falom az egészet. De tényleg jó kérdés, hova fér belém annyi kaja, mert elhízva egyáltalán nem vagyok. Legalább is, amíg el tud kapni, ha a nyakába ugrok, addig nem aggódok a súlyom miatt, mert addig másra is képes. Csupa olyan dologra, amire csak ha gondolok is, már nedves leszek. - Deeee, vannak helyek a közelben, ahol esetleg lehetséges – vigyorodok el, mert a másik, amit piszkosul imádok benne, hogy szinte az összes beteg ötletemre vevő, ha szexről van szó, márpedig én szeretem feldobni olyan extrém módon. Nem mintha alapjáraton unalmas lenne vele, mert most is elég csak egy apró érintése, hogy valami kattanjon, és mire észhez térek, sikítva élvezek el, de úgy, hogy mindenem beleremeg. Na, ha ezt valaki még tudja rajta kívül, egye fene, meghívhat egy kávéra, mert eddig még csak hasonlót se tapasztaltam. - Ez a te műved… te vagy rám ilyen hatással – ezt se félek közölni vele, mert nehogy azt higgye, ilyen könnyedén ment ez mással is, bár tudom, ő se agyal ilyesmin, ahogy én se. - Csak mert a normális unalmas – pihegek közben a nyakába temetve a fejem. Istenem, és alig szusszanok, testem már még egyért könyörög, bár ezt mondjuk elhallgatom. Most tudatosul bennem az is, hol álltunk meg. A kérdést hallva, csak kicsit feltornászom magam, hogy mögüle előhalásszak egy táskát. - Készültem – mit is mondhatnék, nem nehéz ilyen dolgokra előre gondolkodni. Először a cigit meg a zsepit adom, meg fertőtlenítőt is, ki tudja, mit csinál itt az a féreg különben. Aztán magamat is elrendezem, mert bizony váltásbugyim is van, a többiről nem is beszélve. Csak eztán gyújtok rá én is. - Egyetemre mennék – adok választ a kérdésre, amit percekkel ezelőtt feltett. - Felvennék tárgyakat, panaszkodnék a fasz profokról, rínék, mert már megint zárhelyi van, lediplomáznék, szarrá buliznám magam, közben elmennék valami jól hangzó céghez recepciósnak, csak hogy kirakhassam facere, ott dolgozok, belógatnálak a koliszobámba, és az alvó szobatársaim mellett…. – harapok az ajkamba, furcsa mosollyal az arcomon. Meg az egész légkör furcsa lesz, mert joggall jöhetne felém a kérdés, hogy akkor miért nem teszem? De… az ilyenek nekem csak álmok.
Érdemben nem tudok mit reagálni arra, hogy letörölte a Tindert. Nekem eddig sem volt, valahogy kívül maradtam ennek az egésznek a vonzáskörzetén. Nem bántom érte ha fenn van, nézelődjön. Lehet rádöbben egy szép napon, hogy valami valódi, mély dologra vágyik és ami köztünk van az kevés neki. Nem mintha nem lennék el benne, meg nem élvezném kurvára a társaságát, csak a csajok általában előrukkolnak valami hasonló dumával. Nincs elég romantika, nincs elég tisztelet, túlságosan szexközpontú, hosszú sorban tudnak jönni a támadólag ható vágyak. Erre viszont ilyeneket mond, hogy tőlem megkap mindent. Átnyúlok hozzá és megsimogatom a combját. - Bízom benne bébi, ha meg nem, hát van elég nagy szád ahhoz, hogy a tudtomra add. - Űrlény nem olyan, mint az átlag csajok akik rendre szar kapcsolatokban szenvednek és sunyiban maszturbálnak azért, mert a saját faszijukkal képtelenek elmenni. Emiatt meg belekerülnek egy full ördögi körbe, aminek a vége csak agyfasz a másik félnek, nekik meg totál boldogtalanság. Na, Paige nem ilyen és nekem ez bejön. Úgyis rávezet ha akar valamit, bár párszor már mondtam neki, hogy ne célozgasson azt úgyse fogom végiggondolni, megérteni meg pláne nem. - Kár a csajért, pedig nem lenne retardált. Gondolom ezt tartja a kisebbik rossznak. - bár akkor sem szopnám le azt a dagadt parasztot ha vasvillával kényszerítenének rá - Nekem határozottan túl jó lenne ha megjelennél nálam egy ebéddel. - mert abból tényleg nem evés lenne, hanem dugnánk a wc-ben vagy a raktárban, az irattárban passz, amit a helyzet hozna. Nem mondom, hogy a gondolat nem jön be, mert de. Ráadásul nagyon. - Felőlem két adag krumpli is lehet. Nekem úgyis a hambi a lényeg. - a krumpli meg olyan köret ami csak van, hogy elfelejtkezz arról, hogy a szendvics maga egyenlő a semmivel. Bírom benne, hogy szeret kajálni. Volt csajom aki nem is mert előttem enni, mert biztos disznónak gondolnám. Azóta van mondjuk egy gyereke meg lett férje is, tehát nem tudom, hogyan élhetik a mindennapjaikat a csaj kettyós szarságai közepette. - Igen? - pillantok rá egy mosoly közepette. A finom ujjai határozottan markolnak meg, ok, tényleg megállok ha már kéri. Hátul, alatta ülve és az orgazmustól remegve szinte szó szerint kiszakad belőlem a feszültség. Még össze-összehúz rajtam, rándul benne a farkam, hátra is ejtem a fejem a támlára. Őszintén, nem akarom érteni a nőket, csak maradjon mindig ilyen. Spontán és kurva jó. Még a fülemben dobol a szívem, magamhoz ölelem, belesimogatok a lehetetlen kék hajába. - Te is izgatsz. - rácsapok a seggére, ha már ilyen jól kézre esik magamon. - Ebben van némi igazság. - mármint nekem már anyám is őrült, mégis mit vártam milyen nők fognak bejönni? A konzervatív eminensek? Olyannal is próbáltam. Aztán vizsgaidőszakba meg közölte, hogy verjem ki magamnak, őt meg hagyjam békén. Persze álszent volt, mert ha füvet vittem neki akkor máris nem számítottak a vizsgák és a lábai is egy csapásra szétnyíltak, egyébként meg csak az intelligenciája jött be. Újszerű volt, okos és ráadásul azt hiszem belga. - Király. - a számba dugom a cigit, felnyögök mikor megmozdul. Ki is csúsztatom magam belőle még félig keményen. Nem félek, hogy ne lenne ma még vagy két ilyen alkalmunk. Sosem mond nemet és tényleg mindig készen áll rá. Vagy csak még nem fedeztem fel, hogy mikor nem. Rágyújtok, ha már fel kell magamra ügyeskednem a gatyámat. Kicsit lehúzom az ablakot. - Valaki nagyon előrelátó. - felnevetek. Váltás bugyi, ilyen is csak neki juthat eszébe. Nem mintha rossz ötlet lenne. - Na és hány ilyen van nálad? - nyomok egy puszit az arcára. Kicsit meglepve hallgatom viszont. Nem gondoltam, hogy szeretne egyetemre járni. Ha meg igen akkor miért nem lép afelé? Pénz baj? Vagy a narkó miatt? - Leérettségiztél? - ezt szerintem sose kérdeztem meg tőle. Valahogy nem volt rá idő, vagy nem került szóba. Fasz se tudja őszintén. Ha érettségizett akkor van esélye, tehát ha tényleg erre vágyik még neki is futhat. Az is lehet, hogy jó lenne benne. - Rugaszkodj el. Mit tanulnál és melyik egyetemen ha bármit lehetne? - nem szeretem az ilyen játékokat mert legtöbbször csak olyan utakra visznek el, amiken nem jó barangolni. Viszont legalább segít a módszer abban, hogy végig tudd gondolni, mi a szarhoz akarsz kezdeni az életeddel. Mielőtt megszólalna, leintem. - Mondom bárhol és bármit. Mondhatod a Sorbonne-t is, ha netán az öreg Párizsba vágynál. - majd mindjárt megmozdulok, hogy elinduljunk arra a koncertre. Kidobom az ablakon a cigim maradékát, elnyúlok érte és a kívánatos szájára csókolok. - Képes vagy rá, ha igazán akarod. Nem vagy ostoba csaj, Paige. - szerintem még sose hívtam így. Talán az első pillanatban a visszakérdezésnél, hogy jól hallottam-e. - Ne is hagyd, hogy bárki ezt hitesse el veled. - elmosolyodom, tényleg így gondolom. Kiszállok és visszaszállok a volán mögé. - Na, akkor mondjad merre kell menni. - mert hát tudja a faszom. Egyből kisimultabbnak érzem magam. Mondom még vagy kettő és új emberként ájulok be az ágyamba aludni. - Mármint a meki felé.
- Kezd foglalkoztatni a bdsm, de valahogy nem tudom összepárosítani a szexet azzal, ha agyonvernek - poénkodok. Hazudok, de ebből mi sem látszik. Tudom jól, amit nevelőapám művel velem, annak köze nincs semmihez, ami jó lenne. Ki, hogyan dolgozza fel ugyebár. - Nem, egyébként én tökre elvagyok így... mindennel. Mármint oké, nem búgom a füledbe fél percenként, hogy szeretlek, meg nem fosom tele a falad szívecskés szmájlikkal, meg nem is játszom veled, hogy te tedd le előbb, attól még.... bírlak - megvonom a vállam. Hogy szerelem-e? Fasz se tudja, mindenesetre ez felért részemről egy vallomással, és remélem, most oda meg vissza is lesz. Nem sűrűn hagyják el a szám ilyesmik, most mégis jól esik tisztázni vele, hogy még mindig jó nekem ez, ami van, és nem fogok percek múlva rejtett utalásokat tenni, vagy nemes egyszerűséggel elnavigálni Vegasba az első kápolnába, hogy aztán együtt legyünk, míg meg nem hízok. Nekem semmi ilyen tervem nincs vele, sőt általában semmilyen tervem nincs, vagy ha van is, azt minél hamarabb a tudtára adom, mint ezt a koncertezést is. Csupán azért, mert jobban tisztelem annál, hogy ostoba játékokat játsszak vele, vagy megfojtsam, vagy alapból fomrálni próbáljam. Azért estem bele, mert ilyen, bármivel is járjon ez, nekem ez kell, nem valami színész, aki megjátssza magát, csak hogy nekem jó legyen. - Ahelyett, hogy keresne egy helyet, ahol a munkája számít, és nem a technikája - bár vajmi kevés közöm van hozzá, én mondjuk az első jel után, ami arra utalna, mit kellene tennem, beintenék és hagynám ott a picsába. Sokan hisznek ribancnak, csak mert olyan vagyok amilyen, és tény, nem is cáfolom meg őket, vagy kezdek egyből hadakozásba, mert leszarom, mit gondolnak, de van értékrendem, és tuti nem tudnának annyit fizetni nekem, hogy ennyire lealacsonyodjak. - Majd egyszer lehet megleplek... addig találd ki, melyik a kedvenc helyed - vigyorodok el, hisz tudom, amit ő. Ha mi ketten együtt vagyunk, általában mindig minden más másodlagos dolog, például a korgó gyomra is. - Amúgy nem zavar? Mármint, hogy szeretek kajálni? Jártam testépítővel, őt leverte a víz attól, ahogy hambit faltam... azóta se hívott még - húzom el a szám, mintha annyira bántana. Engem se zavart, hogy olyasmikről mesélt, amiket nem is értettem, meg minden szart megemeltetett velem, akkor őt miért zavarta az, hogy nem fehérjén meg fényen éltem? Máig rejtély számomra. - Majd ha lesz egy szabad hétvégéd elhúzhatnánk innen... - óvatosan vetem fel az ötletet, mert erre se volt még úgy precedens, de... egyszer mindent ki kell próbálni nem? Én meg például baromira kíváncsi vagyok arra, milyen lehet vele aludni. Vajon horkol-e, vagy rúgkapál, vagy ilyesmi? Meg kezd herótom lenni a várostól is. - Chamberlainéknek van nyaralójuk, szinte csak a takarító jár oda... és tudom, hol a kulcs - és valószínűleg kapnék is azért, ha lenyúlnám, de ki a szart érdekel, biztos vagyok benne, hogy nem pont abban a két napban jön rájuk a romantikázhatnék, ahhoz már szétitták magukat rajtunk. Vagyis azon, amit rajtunk kerestek. Lehet, már azt is elfelejtették, hogy van nekik. Egyébként sose nevezem szüleimnek őkem, mert azok minden, csak szülők nem. Nem tehetek róla, de mikor tenyere a fenekemen csattan, kiszakad belőlem a nyögés, mert nemes egyszerűséggel jól esik. Ő csak olyat csinál velem, ami jól esik, nem nehéz ráfüggeni annyira, hogy az ember lánya észbe se kap, és már az élete részévé válik. Pedig ha fegyvert fognának a fejemhez se tudnám megmondani, hogy mióta vagyunk együtt. Én nem vagyok az a kényszeres számolgató, aki szinte másodpercre megtudja mondani, így hisztizni se fogok szaros hónap, évfordulók miatt, mivel fogalmam sincs, mikor vannak. Lehet, ő tudja, de mivel még ő se baszta a fejemhez, hogy hol a retardált szivecskés plüss, így nyugodt szívvel merem azt gondolni, hogy őt is legalább ennyire érdekli. Mert ezek is olyan dolgok, amik remek ürügyet nyújtanak a veszekedéshez. Azt mi meg nem szoktunk, és nem is szeretnék. - Annyira mégse... sose tudom előre kiszámolni, mennyire van szükség - nevetek fel, mert tudom, ez se az utolsó volt ma. Ő még félig kemény, én meg érzem, hogy máris készen állok a másodikra, de... legalább tudom, hogy a valamelyst kiment belőle a feszültség, mert ez volt a cél ugyebár. Jó, ez hülyén hangzik, igazából baromi önző módon én is akartam már, de így jobb barátnőnek tűnök, vagy mi. - Aha, 4,3 átlaggal, de el ne mondd senkinek, mert oda a hírnevemnek - vigyorgok, mert egyedül Mich tudja ezt rajta kívül, meg Aisha, sokan abban is kételkednek, hogy a nyolc általánosom megvan, hát ha megtudnának, hogy még csak nem is átrugdostak azon az érettségin, tuti lefordulnának a székről. - Hát ha álmodni kell, akkor Julliards, de a realitás talaján maradva... - viszonzom a hirtelen kapott csókot. Ilyenkor még a légvétel is alig megy, nem hogy a beszéd közben. - az NYU-nak is tök jó a művészeti képzése, oda meg még fel is vennének, lecsekkoltam. Táncolok, tudod? - nem, nem tudja, mert az életbe nem említettem neki. Furcsa, hogy most előkerülnek ezek a dolgok, nem olyan furán rossz, csak nem is tudom... - Mármint nem rúdon meg ilyenek, youtube-on, meg van egy kedvenc terem staten island-on. Ott szoktam, sokszor a bátyám kísér el, és az összedobált pénzből kajálunk meg - igen, annak ellenére, hogy Chamberlainéknek van. Papíron mondom, hogy rendesen vagyunk tartva. Pont ezért nem sajnálom a kocsiját se. - Köszi - halkan, de hálásan mosolyogva reagálok, miután fel is fogom, mit mondott. Nem, nem fogok cáfolni, sem beegozni, hogy mennyire igaza van, csupán most én hajolok oda hozzá, hogy egy lágy puszit adjak neki. - Azt hittem, azért adsz beceneveket, mert a rendeset elfelejtetted - nevetek fel, mert irtó furcsa volt a nevem hallani a szájából. - Nem tudom, várj belövöm a navit - felteszem a lábam a műszerafalra, majd a telefonom is a tartóba. Nem, sose rejtegetem előle, nem mintha egyszer is kedve támadt volna benne kutakodni. Odaadtam volna neki, most is látja, hogy bár a messenger hangja le van némítva, sok fej megjelenik ott. Én meg nem kapok félőrültként utána, mert nemes egyszerűséggel vele vagyok. Ilyenkor nekem mindenki más ráér. - Honnan jött amúgy? Hogy újságíró akarsz lenni? Eleinte azt hittem, kamuzol - vigyorgok rá, mert ahogy végignézek rajta... nem, még most se tudom ezt elképzelni róla.
- A bdsm azért nem azonos azzal, hogy agyonvernek. - micsoda tévhit, annyi válfaja és fokozata van, hogy betöltene egy könyvet. Talán így is van, nem szoktam a témában könyvtárba járni. Vannak olyan részei amik kifejezetten bejönnek, vagy bejönnének ha úgy van. Elgondolkodni azért szoktam a dolgon. Van egy érdekes készségességet fokozó oldala, hogy még ha fejben néhol tiltakozol is, a tested már igent mond. - Bírsz? - na ez, igen ez mindenkinek körbe vonja a lelkét egy átlátszó bevonattal ami ott lesz visszavonásig. Nem tudom, hogy konkrétan mit akar ezzel kifejezni, a célzásokkal nem boldogulok túl jól, de azt hiszem ha elégedett azzal ami van, akkor nincs min vekengeni. Ami működik azt nem kell basztatni. Elmosolyodom, ezen nem lehet nem. - Ez kölcsönös. - mármint én is bírom a társaságát, hogy olyan amilyen és nem alakoskodik nekem sem telefonon, sem élőben, hogy teljesen spontán dolgai vannak és nem előz meg mindent egy két órás szerencsétlenkedés azt illetően, hogy akkor hová menjünk és mit csináljunk. Az egész mindenségünk egy nagy véletlen, annak nyomán is alakul. Ez számomra bőven elég, fárasztó nőből nem kérek, attól csak menekülnék. - Nem teljesen világos, hogy minek csinálja, de gondolom azért, hogy az a dagadt fasz ne húzza le az ajánlólevélben majd ha egyszer felmond. Vagy csak ki akarja túrni a többi versenyzőt a mezőnyből, fasz se tudja. Nem fogom megkérdezni tőle. - felnevetek, szép beszélgetés lenne mondjuk. Árulja el, miért jó neki ez az egész. Biztos válaszolna, vagy felajánlaná, hogy mondjuk tegyem meg én is. Vagy hagyjam a főnöknek, hogy kiverje nekem. Tudom, hogy biszex és azt is, hogy milyen helyekre jár. Látom annak a szerencsétlennek a levelezési listáját. Fordítva nem lenne téma a történet. Azt se tudom nálam mi ez az egész, nem is nagyon érdekel. Azt csinálom amit élvezek. Legalább nem szopatom le az alkalmazottaimat, akik nem is léteznek de ha lennének sem tenném. Szerintem a helyzet kihasználása. Bizonyítás, hogy nála van a hatalom és visszaél vele. Az ilyentől meg okádok. - Gondolkodni fogok rajta. - még bólintok is hozzá, pedig kurva mindegy mit raknak elém amíg nincs benne tintahal, polip meg csiga. A gombát külön preferálom mindenben. Afelől pedig semmi kétségem nincsen, hogy valamit ki fog találni, hogy meglepjen. Állandóan zabálok igazság szerint, mint egy feneketlen kuka. Eltűnik minden, pedig anyám szerint már lényegesen jobb a helyzet mint pár éve. Mennyire rendes, mi? - Jézus, Űrlény, mindig rühelltem az olyan csajokat akik magvakon és leveleken élnek csak azért, hogy beleférjenek a semmirekellő konfekció méretekbe. Egyél, legalább kajálhatunk együtt és nem kell megállni adagot feleztetni, kihagyatni belőle a lényeget meg ilyenek. - hitetlenkedővé válik a nézésem, nem mintha látná mert amúgy az utat nézem meg minden, csak szeretném ha tudná, hogy felőlem három borjút is megehet reggelire. Legalább képes jóízűen enni és élvezni a dolgot. - Dobbantani akarsz egy hétvégére? - na ezzel igazából meglep, mert azt hittem bele van ragadva ő is a városba, mint itt sokan mások. Mintha nem létezne élet New Yorkon kívül. - Hol van a nyaraló? - remélem valami víz mellett, ugyanis ez hiányzik otthonról. Kurva sokat kirándultunk, a kretén élményeim fele valami ilyenhez kötődik. - Amúgy toljuk, anyám úgyis felszedett valami fasz zsarut, úgyhogy eggyel több a létszám otthon mint kéne. És hozzánk cuccol valami rokoncsaj is, csak nem tudom miért. - ezt tényleg nem tudom, anyám is csak futtában mondta, mintha ilyen tök természetes lenne. Meg sem kérdeztem mégis ki az. Remélem nem a bajszos Mabe néni, olyan büdös nyálszagot hagy minden bútoron valahogy, hogy biztos vagyok abban, hogy csiga egyébként. Szóval ha ő az, inkább a híd alatti életet választom. Kivéve persze ilyen esetekben. Most csak a nekem simuló teste érdekel ami édesen rándul össze a farkam körül. Számoltam valahol ilyenre, ha nem akarná, akkor nadrágban jön, bár múltkor az sem akadályozta meg. Egyedül a kurva harisnya szokott zavarni, mert ha meg szétszakítom jöhetne a szájhúzás, hogy már megint. Nem mintha egyébként annyira érdekelne. Ha már a szájába veszi a farkam, akkor sejtheti, hogy folytatás következik. Ezzel a bugyis dologgal meg őszinte nevetést hoz el nekem. Mondom, hogy hihetetlen csaj. Nem evilági, ezért hívom Űrlénynek. - Ilyenkor azért húzhatok gumit. Egyszerűbb, kevesebb szar neked is. - csodálom magam, hogy ennyire ép gondolatokkal tudok előrukkolni, pedig az agyam szétfolyt, maradnék még így, hogy benne vagyok, hisz forró, szűk és sokkal jobb, mint bármilyen faszom program amit a világ elénk gördíthet. Akkor is ha kocsiban csináljuk, akkor is ha sikátorban, akkor is ha fasz tudja hol. Ahol eszünkbe jut. A cigi kicsit rendbe is teszi a szívritmusom. Mindjárt helyreállok és minden rendben lesz. - Ha van vele álmod, ne szarakodj. - nem kezdem el rágni, hogy de akkor eddig miért nem, mi tartotta vissza, miért nem jutott eszébe, mert az seggfejség lenne ugyanis kurvára nem kérdeztem a családjáról, az iskoláiról meg úgy általában a származásáról sem. Gyakorlatilag iszunk, baszunk és kajálunk, ennél ki szoktunk fújni. Meg faszságokat küldözgetünk egymásnak online. Ennyi. - NYU, hát elég kézenfekvő lenne. - nem mintha valaha is komolyabban olvastam volna az itteni sulik után. Viszont itt azért érdeklődve fordulok felé és csak utána fújom ki a füstöt. - Mármint? - társas? Sztriptíz? Szóló? Kánkán? Mit táncol? Miért nem tudom mondjuk ezt sem. Ezen most át kell lendülni és nem beleakadni. - Ja! - elvigyorodom, pedig nézném vetkőzni. - És ezzel akarnál foglalkozni? - elég evidens kérdés, kihagyhatom vele a hüledezési köröket is. Mármint sose gondoltam, hogy tényleg úgy űzi a táncot, hogy azzal komolyabban akarjon foglalkozni, hogy van egy jó érettségije, meg ilyesmik. Nem tudok én semmit sem. - Szoktam, de azért a tiedet tudom. - felnevetek, tényleg azt hitte, hogy nem tudom a nevét? Azért pár alkalom után ha valaki állandósodik azt megjegyzed vagy így, vagy úgy. A névtelen pinák meg kit érdekelnek? Sose hívom fel őket, sose mondok teljes nevet és amúgy se hiszem, hogy bárkit is érdekelne egyébként. - Zsír! - akkor indítok, megyünk tovább mert a nap azért nem áll meg egy kis szextől, akkor eléggé stagnálnánk mindketten ha találkozunk. Beszéltünk is a kajáról, amúgy is éhes vagyok így meg aztán pláne. Fél szemmel nézem a kijelzőt, visszasorolok a forgalomba. - Adj már még egy cigit! - jelzek, hogy most azért inkább vezetnék. - Az írói szakma önmagában egy szar, mert ha nem futsz be így jártál. Valami olyat akartam amiben közölhetek véleményt is. - csak kétszer kapunk pirosat. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan találunk kajáldát. A Drive is tökéletes. Lassítok, beállunk. - Na soroljad bébi, mit akarsz. - nézek oldalra rá, súgja meg és tolmácsolok tovább.
Kezdőlap
