Xander & Becca

Küldtem Xandernek üzenetet, hogy két órán belül ott leszek nála, így biztos voltam benne: nem fogja váratlanul érni érkezésem. Vagy ha mégis… hát biztosan majd ki fog ugrani a bőréből, amint meglátja, ki csönget a kapujában! Elvégre itt az új esztendő, mi nekünk pedig még nem is volt lehetőségünk találkozni. A szilvesztert mindenképpen Jaidennel akartam tölteni, utána pedig következett a már jól megszokott, kötelező családi proccparádé, amit túl kellett élnem valahogy. Mert persze, nem elég, hogy karácsonykor elő kellett adnom a földre szállt kisangyalt, még nem sokkal utána találtak egy újabb alkalmat, amikor ennek eleget kellett tennem. Persze, valahol értettem a dolgot, szükséges volt, hogy minél jobb színben tűntessem fel a családomat… és valahol volt egy ára annak, hogy nem az általuk választott tökéletes férjjelölt mellett kötöttem ki. Pontosan tudtam, hogy eredetileg mindenki úgy gondolta: ez az egész csak egy rövid fellángolás, mert hálás vagyok a férfinak, aki segített rajtam, de nem is tévedhettek volna nagyobbat. Megeshet, már maga a tudat is, hogy ilyen gondolatuk van Jaidennel való kapcsolatomról már eleve az ő megcáfolásuk irányába vezetett. Tudjátok, hogy van ez: amitől tiltanak, mindig azt akarod a legjobban és rám ez nagyon-nagyon sok esetben igaz volt. Más kérdés, hogy a legtöbb ilyen dolgot fű alatt, drága családom tudta nélkül valósítottam meg, de itt figyel be egy újabb kedves mondás: amiről nem tudnak, az nem is fáj nekik.
Épp ezért kényelmesen ültem egy kényelmes BMW hátsó ülésén, miközben sofőröm elvezetett a már jól ismert címre. Természetesen ha nagyon akartam volna, akkor lehetőségem lett volna elfurikázni magamat Xanderhez… de mi a fenének hoztam volna magammal pezsgőt, ha én nem is iszom belőle? Totális pazarlás lett volna, szerintem ezzel mindenki egyetértene.
Így aztán legújabb, gyönyörű hófehér kabátomban, huppantam ki az autóból, kezemben a háztűznéző ajándékkal. Még leegyeztettem a fuvarosommal, hogy majd írok SMS-t, ha eljött az ideje annak, hogy értem jöjjön, majd mikor elhajtott, akkor arcomra varázsolva a lehető legbájosabb mosolyom becsöngettem drága barátomhoz. Kíváncsi voltam, hogy túlélte-e a szilvesztert, meg valljuk be… az is nagyon érdekelt miképp is alakultak a dolgok az új hölggyel az életében. Valljuk be, valahol a lelkem mélyén sajnáltam, ezért esetleg talán hajlandó lettem volna megengedni neki, hogy a vállamon kisírja magát… nem mintha olyan jellemző lett volna ez rá. Ettől függetlenül én azért nagyon jólelkűen felajánlottam volna neki, ha mégis csak szüksége lett volna rá – már ha azt megelőzően nem gonoszkodik velem. Pedig erre eddigi ismeretségünk bizony elég nagy esélyt mutatott.

Xander & Becca

Van az a lány, aki eldobná az agyát is, ha bejuthatna Xander házába. Meg kellett vallanom, egy részem szintén iszonyatos módon irigykedett rá, de micsoda szerencse, hogy a barátomnak tudhattam, így tehát mondhatni ingyen belépőm volt hozzá, ha pedig csak úgy, váratlanul tűntem volna fel nála és ő nem tartózkodott a helyszínen, akkor a keze alatt dolgozók ismertek annyira, hogy zokszó nélkül beengedjenek. Xander nagy szerencséjére ez nem gyakran történt meg, de amúgy is: mi a fenét csináltam volna társaság nélkül egy hatalmas villában? Jó, csodálatos jelenlétemmel szórakoztathattam volna a személyzetet, de az mégse lenne ugyan olyan, mintha a ház urával mulattam volna.
Már ismerős arcként köszöntöttem az elém érkezőt, majd hagytam, hogy bevezessen az épületbe, nem mintha annyira irányítgatnia kellett volna, túl jól kiismertem magam már.
Épp a kabátomat segítették le rólam, mikor meghallottam az ismerős hangot.
- Attól még, hogy elkezdődött az új év, az nem jelenti azt, hogy megszabadulhatsz tőlem – mosolyodtam rá. Előtte nem kellett megjátszanom magam, ismert már, mint a rossz pénzt, nagy eséllyel első pillanatban kiszúrta volna, ha megjátszom magam. Kedves szavai hallatán elnevettem magam, majd pördültem egyet tengelyem körül, hogy röppenjen egyet a szoknyám. Lássa csak, én bizony nagyon is jól vagyok, annyira, hogy még forogni is tudok és emiatt nem kell attól rettegnem, hogy esetleges rosszullét miatt eleresztenék egy kis… rókát.
- Hát nézd, kellenek nyugis szilveszterek is, Jaident pedig nem akartam az első körben valami vállalhatatlanba vinni. Még nem tudja mit vállalt – fejtettem ki, majd követtem a fogadó felé.
- De először is, boldog új évet – persze, pezsgőt adni új év alkalmából elég gyászos, meg pont ő lenne az, akinek ne lenne itthon, az bizony szomorú lenne. De! Ez a pezsgő az én kedvencem, így él bennem a burkolt célzás, ha már én voltam olyan jó lélek, hogy rátörtem, igazán elfogyaszthatja az én társaságomban… már ha nincs túl rosszul hozzá.
- Másodszor meg úgy is tudom, hogy a te szilvesztered biztosan nem telt öregesen. Végül merre jártál? – huppantam le a lehető legkényelmesebben a kanapéra.

Xander & Becca

Erre a kijelentésére nem tudtam megállni, hogy ne nézzek rondán.
- Egyáltalán nem volt unalmas! Lelkesen beavatnálak téged, hogy mennyire jó is volt azzal a férfival tölteni a szilvesztert, akit a leges legjobban szeretek, de… tartok, hogy már a beszámolóm elején elhánynád magad és nem a másnaposság miatt – öltöttem rá a nyelvemet egy kicsit. Xanderrel olyan egyszerű volt… minden. Élveztem, hogy van egy olyan barátom, aki nem várja el tőlem a megjátszott mosolyokat és az álságos bazsalygást, így tehát egy pillanatra se juttatta eszembe, hogy vele szemben így vagy úgy kellene viselkednem, mint ahogy én se támasztottam elé elvárásokat. Azt megtette helyettünk a családunk is. Az egyszerű külső szemlélődő mindig is irigyelte a helyzetünket, mert így nézve valóban nem mondhatnám, hogy annyira sajnálatra méltónak hatottunk, ahogy én térültem-fordultam fekete ruhámban, aminek az ára egy átlagember több havi bérének felel meg, egy olyan villában, amit a legtöbben csak tévében vagy képeken láthatnak, nem hogy a birtokába jussanak. Mondhatnám: mindent megkaphatunk, ami valahol igaz is.  Lehetőségünk volt megszerezni bármit – de senki se gondol bele az árába. Hogy miről is mondunk le annak érdekében. Van aki a szabadságáról, van aki a szabad akaratáról…
De az év első napjain olyan nyomasztó lett volna ilyesmin gondolkodni! Csak egy széles vigyorral szemléltem Xander elnyűtt arcát.
- Mindjárt úgy megcsipkedem a drága arcod, hogy a fejedben uralkodó fájdalom szinte örömmámor lesz ahhoz képest – nyújtottam arca felé kezeim, mintha tényleg meg is szándékoznék tenni azt, de inkább csak elsuhantam mellette nagy nevetve. Ó igen, ez nem jelentette azt, hogy nem alkalmazok erőszakot, ha nagyon akarok.
- Eljön az az idő, mikor megtanulod értékelni az ilyen típusú szilvesztereket is. Bár… addigra már lehet kis bottal kell járnod és nagyon oda kell figyelned, hogy a műfogsor ne hulljon ki a szádból – tény, hiába fogalmaztam meg ezt az ötletet, ettől még nem tudtam Xandert elképzelni ilyesmi szituációban.
- Legénybúcsún hímek közül válogatni? Az nem éppen arról kelljen szóljon inkább, hogy a vőlegény még egyszer utoljára iszonyúan kicsapjon a hámból? Inkább neked kellett volna válogatni… bár nem hinném, hogy téged a házasságkötés bármiben is akadályozna – bár kicsit kérdéses volt a hangnemem, mert ki tudja? Pontosan még mindig nem fejtette ki nekem, hogy mi is a véleménye az ara jelöltjéről… na, pont ez volt a másik indok, ami miatt itt voltam. Nem kicsit voltam kíváncsi, hogy milyen hatást gyakorolt rá a hölgy. Nem sok jót jósoltam, amit nem a lány számlájára írnék, egyszerűen csak… Xanderről beszéltünk. Ahány nő, annyit szeret, zabolátlan – én legalábbis ezt az oldalát ismertem.
- Más kérdés, hogy Jaidennek kitörném a nyakát, ha annyira kitörne a hámból legénybúcsú címszóval… – bár mosolyogtam, azért szavaimat kézpénznek lehetett venni ennek kapcsán. Őszintén… valahol mélyen én is mindig sajnáltam azokat az embereket, akikbe beleszerettem mivel… pokoli egy nőszeméllyé tudtam válni. De most próbáltam jobb lenni, mint általában, nagyon-nagyon próbáltam, bár lehet pont ezzel vezettem meg Jaident, de… hol értem rá ezzel foglalkozni?
- Ó, komolyan azt hiszed, hogy annyira nagyisra fogtam a figurát, hogy valami puccos proccpartira vittem Jaident? Dehogy is… jó, olyanokra is kénytelen lesz kísérgetni, már most is néha rá erőltetem, de azért én se egy ál-mosollyal az arcomon akarok kampányolni az Etióp kisgyerekek jólétéért még szilveszterkor is – forgattam meg a szemeim, ahogy keresztbe tettem a lábaim ültömben, majd fújtam is egyet rá. - Nem, nem. Nagyon romantikusan elutaztunk a városból. Tudod, egy kis wellness senkinek se árt és igazán Pazar tud lenni meleg vízben, fürdőruhában koccintva ünnepelni az új évet a szabadtéren – vallottam be végül, de már vártam, hogy mi lesz erre a következő csípős beszólása.
Át is vettem a nekem kínált poharat, majd irányába emeltem.
- Izgalmakban és kalandokban gazdag új évet neked is – kortyoltam bele az italba, ami továbbra se okozott csalódást. Kérdésére viszont kicsit rondán néztem rá.
- Komolyan, én meg akarlak téged kímélni a nyálas nagybeszédeimtől, de szerintem te már csak azért erőltetsz rá, hogy ismételgessem magam, mert így van mibe belekötnöd. Vagy abban reménykedsz, hogy kitaláltam valami mást azóta? – nevettem el magam, majd felé emeltem a kezem, amin ott virított a csodás eljegyzési gyűrűm. Igen, nem volt olyan sok karátos pazar darab, amihez a magamfajta hölgyek hozzászoktak, de mit várjon az ember egy kezdő építésztől? Majd a sokadik évfordulónkra vesz még egyet!
- El kell vetetnem magam Jaidennel, még mielőtt esélye lenne meggondolnia magát… jó, rendben, mostanában a válás egy általános dolog a társadalmunkban, de az én családomból igen kevesen szeretnének kiházasodni – és ez nem csak a vagyonunk miatt van, hanem azért is, mert nem szeretnek velünk rosszban lenni.
- De… engem jobban érdekelne, hogy neked mi a terved? – ki voltam éhezve a plusz információkra a jövendőbeli Mrs. McKay kapcsán, bár lehet, először néhányszor bokán kell rúgnom Xander ahhoz, hogy normálisan nyilatkozzon.

Xander & Becca

Újra kénytelen voltam megforgatni a szemeimet válasza hallatán.
- Valóban ennyire érdekel? Meglepsz Xander. Bármelyik másik férfinak kezdenék áradozni a nagyon romantikus szilveszteremről, az máris maga mellé rendelne egy vödröt – meg aztán volt egy olyan érzésem, hogy azért pörög annyira a témán, mert ezzel is valamilyen formában a véremet akarja szívni. Egy újabb fogódzót akar lelni, amit utána hallgathatok egy jó darabig. De! Akkor még nem adtam be a derekamat! Hiba volt, hogy később mégis megtettem.
Csak jót kuncogtam azon mikor láttam, hogy a kezem felé kap, mintha meg akarná harapni azt. Tudtam, hogy nem tenné meg, mint ahogy én se csipkedtem meg az arcát barbár módon.
- Hát tudod, mertem remélni, hogy csak az fáj, mert ha más is, akkor bizony a nap végére lehet már csak bottal tudlak piszkálni – gonoszkodtam vele egy kicsit, elvégre ő is mindig ezt teszi velem, igazán belefér, hogy alkalmanként viszonozzam a dolgot. Az már kérdés, hogy nem csak alkalmanként jártam el így, de hát… ilyen az élet.
- Vagy várj… akarom én tudni, hogy hol fáj még neked? – kérdeztem azért vissza, remélem nem arra gondolt, amire én, mert ha igen, akkor lehet csúnyán ki fogom nevetni, hogy azért elég görbe egy legénybúcsút sikerült összehoznia.
- Mi? Hogy fogjam a kezed, miközben a cápák közé ugrasz? Ne is álmodj róla. Majd ejtek érted néhány könnycseppet, aztán elmegyek egy újabb plasztikai műtétre, hogy felvarrják a sírás miatt keletkezett ráncaim. Vagy a fene tudja, lehet mire megöregszünk, addigra kitalálnak valami még jobb dolgot a fiatalság megőrzése érdekében – őszintén, én nagyon-nagyon értékelnék egy ilyen fejleményt, mert akkor legalább a sok jövendőbeli műtét után nem úgy néznék ki, mint egy borzalmas baba, hanem mint… egy emberi lény? Csak mondjuk nem egy nyolcvan éves ráncaival, hanem egy negyvenévesével? Egek, micsoda boldogság, hogy ilyesmivel még nem nagyon kell foglalkoznom!
- De ha csak a meghitt eutanáziát választod, akkor még lehet, hogy veled együtt adatom be magamnak a méreginjekciót – persze, itt rákérdezhetnénk, hogy szegény Jaiden mit szól ehhez, de… oké. Velem fog maradni, ezt én már előre eldöntöttem, de néha megkísért a gondolat: ha valóban ismerne, tudna mindenről, ami én vagyok, akkor is velem maradna? De… legalább az a gondolat megnyugtatott, hogy legrosszabb esetben életem végén még mindig megetethetem magam néhány cápával Xander táraságában. Milyen elragadó ötlet!
Először kicsit értetlenül néztem rá, mert nem is értettem, hogyan jutott arra a feltételezésre, hogy én azt hiszem, hogy ő férfiakkal hálna a legénybúcsúján – lehet az előbbi „hol fáj” kérdés miatt? – majd inkább legyintettem és elnevettem magam.
- Félreértesz. Én úgy értettem, hogy a legénybúcsún a legények szórakoznak. Ebből adódóan pedig nem feltétlen nagy a választék urakból, annál inkább a hölgyekből… és hát, mint ahogy te is megrettennél, ha egy drága férfiember megpaskolná a hátsód, hát, én se fogadnám kitörő örömmel egy hölgy közeledését. Tudom, ez a gondolat téged nagyon megvisel, de… sajnos ez így van – tártam szét a karjaim, majd elnevettem magam.
- Most komolyan, képes lennél az összes haverodat egy zacskóval a fején sorba állítani, hogy én válasszak egyet közülük? Nem, még jobb ötletem van, ha már saját magadat tartod a legszebbnek, akkor mindegyik fejére egy rólad készült képpel ellátott zacskót kellene húznod, mert úgy lennél igazán elégedett! Más kérdés, hogy én biztosan elutasítanám ezt az ajánlatot így is, úgy is… tudod, szeretem Jaident, és nálam a megcsalás nem játszik. Vagyis… ez a dolog kétélű fegyver. Ha én megteszem, ő is megteheti, a kettős mérce egy nem létező fogalom, főleg ha a döntést egy nő javára kellene meghozni – húztam el a számat. Mert igenen, hűséget fogadtam, nem vakságot és Jaiden előtt bizony voltak olyan események, ahol nem én voltam maga a szűziesség, de… meg akartam tartani Jait. Ez pedig áldozatokkal járt. Fogalma se volt mekkora áldozatokkal!
- Te kis szadista! – nevettem el magam, de nem adtam választ arra, hogy nézhetné-e ahogy végzek a vőlegényemmel. Más kérdés, hogy iszonyatosan pipa lettem volna, ha valami „balul” sül el a legénybúcsúján. Akkor Alexander lehet nem csak a jelenetet nézhetné végig, ahogy megölöm, hanem abban is segédkezhetne, hogy miképp rejtsük el a holttestet.
- Vigyázz Xander, mert még a végén a cápák előtt csinállak ki! – emeltem meg a mutatóujjam irányába, mikor elkezdett a libák után fordulós ötlettel kacérkodni. Igen, Jaiden se vak, de a fene vigye, annyi még belefér, hogy egyszer-kétszer megakadjon a tekintete azon, ami szép. Nekem is volt, hogy megakadt, egyikünk se rótta fel ezt a másiknak. - És honnan veszed, hogy nem volt fürdőruha mentes időszak is? – vigyorodtam rá, majd összekoccintottam vele poharam. Mint már említettem, nagyon szerettem azt a pezsgőt, így hamar a pohár aljára nézhettem már csak csupán.
Mikor kezem után nyúlt hagytam, hogy szemügyre vegye a gyűrűt, arcomon nem kevés elégedettség terült el.
- Ő az én drága lovagom. Már a vezetékneve is ezt mutatja. Rebecca Howard-Knight… nem is hangzik rosszul, nem? – a kérdést költőinek szántam, de amint kimondtam, már tartottam tőle miféle riposztra számíthatok részéről.
- Remélem, hogy senki se tud ellenállni mesteri művészetemnek, mert ha mégis, akkor sikeresen felébresztik a sárkányt – és ezzel újfent nem hazudtam. Meg kellett tartanom magamnak Jait… lehet kissé már a függőségi szintig toltam ezt a dolgot, de nem tudott érdekelni. Amit akartam azt meg is szereztem és meg is tartottam. Ha elválnak útjaink, az csak azért történhet meg, mert ráuntam – pont ezért volt szükségem az esküvőre. Onnantól már a markomban lesz.
- Ha minden jól megy, akkor egy jó darabig nem fog még csak az eszébe se jutni, hogy rossz lóra tett – fejtettem ki magabiztosan, majd érdeklődve hallgattam az ő nagy terveit.
- Más felé néz? Ejj… bár van az a helyzet, ahol hiába látjuk a bajt előre, nem sok mindent tehetsz ellene – főleg ha nőnek születik az ember, de ebbe a témába végül nem mentem bele.
Viszont! A legérdekesebb dologról nem is mesélt.
- De mi a helyzet az arával?

Xander & Becca

Válaszát hallva eleinte csak rezzenéstelen arckifejezéssel néztem rá, ilyen tipikus „not impressed” mimikával, hogy végül rá öltsem a nyelvem.
- Ne aggódj, ha használod kellene, akkor majd a megfelelő pillanatban a fejedre húzom, hogy ne kelljen fáradnod a mozgással. Úgy is annyira fáj a fejed… de ha nagyon gonosz vagy, akkor kivárom, amíg megtöltöd a vödröt és csak utána rakom a csodás hajzatodra – mondtam nagy elgondolkodva. Tény, feltételezéseim szerint nem jutnék el a kivitelezésig, főleg az után, hogy neki magának vezettem fel csodálatos tervemet. Meg amúgy is – akkor még nem is hozatott vödröt!
- Te jó ég, miféle botokkal képzelsz el te engem? – nevettem el magam, bár egy apró kis hang a fejemben azt súgta, talán jobb lenne ezt nem feszegetni, mert a történet végére már nem csak az ő feje fog fájni, hanem az enyém is.
De hogy mennyire tudtam! Értem én, hogy én dobtam fel a magas labdát és neki le kellett csapnia, mert… csak azért is le kellett, de azért… ajj.
- Kicsit lejjebb… és akkor most jön az a rész, mikor azt mondod, hogy csodás gyógyulásnak lehetnék szemtanúja, ha megajándékoznám azt a fájó fertályat egy gyógypuszival, ugye? – fontam össze mellkasom előtt a kezeim és felvontam a szemöldököm. Jelen esetben ha ugyanarra a testrészre gondoltunk, akkor nagy eséllyel előbb válik szegénykém eunuch úrrá egy váratlanul érkező magas sarkú általi rúgás által, semmint fájdalomtól mentes élőlénnyé. Szinte már sajnáltam volna. Szinte.
- Hogy beutalnál egy krionizációs kutatásra? Igazán kedves tőled… a családom talán még hajlandó is lenne befektetni egy ilyen üzletbe, tudod, miiiiindent az egészségért – forgattam meg a szemem. A Howardok nevéhez inkább kötődtek a jó befektetések, semmint a saját cégek. Vagy inkább mondjuk azt, hogy amibe befektettek, annak fokozatosan szerezték meg a többségi részesedését, mégis úgy, hogy ne legyen ténykedésük feltűnő másoknak. Legalábbis, édesapám elve valami ilyesmi volt. Bár a meghitt hangulatot egy pillanat alatt sikerült elrontania.
- Hogy mondtad! – hajoltam hozzá közelebb én is, véresen komoly arckifejezéssel. Hogy a fenébe mondhat olyat, hogy már késő?! Igazán elszégyellhetné magát!
Tény, ez a Csipkerózsikázás téma az én szívemet is meglágyította annyira, hogy nevessek rajta, bár a kérdés nagyon jó volt. Végül inkább úgy döntöttem, elütöm ezt is valami poénnal.
- Ugyan Xander, lehet még őt is be tudjuk venni ebbe a Csipkerózsika buliba. Úgy is tudom, te kis huncut, hogy imádsz hármasozni, igaz, két nő helyett eggyel kellene beérned, de… hogy bírnál nemet mondani az utolsó kívánságomra? – pislogtam rá hatalmas szemekkel. Az totál részletkérdés, hogy az az esemény nem csak nekem, hanem neki is az utolsó lenne, de ugye, a hercegeknek nagyvonalúnak kell lenniük a hercegnőkkel szemben, így követeli meg az illem. Igazán kár, hogy Xander nem egy illedelmes fajta.
- Nárcizmus, Alexander McKey a valódi neved! – mondtam nagyon nevetve már, mire okfejtése végére ért, miszerint hiába a sok maszkos ember, a legjobb testtel mégis csak ő rendelkezett volna. - Ugyan, ugyan Xander, még a végén félreértem és úgy hiszem majd, hogy nekem ajánlgatod magad, pedig jóóóól tudod a szabályt! – emelem meg a mutató ujjamat, jelezvén, hogy bizony erről a döntésemről nem tud letéríteni. Valljuk be, nagy eséllyel nem lett volna rossz élmény, ha hagytam volna behálózni magam Xander által és  bejátszani néhányszor a barátság extrákkal dolgot, de… mégis csak nőből voltam! Arra pedig nem akartam rááldozni a barátságunkat, hogy valami hirtelen agymenés folytán valamelyikünk többet kezd el érezni a másik iránt, meg eredendően úgy hittem, mindkettőnknek meglesz a saját kis előre elrendezett házassága, ha összeboronálnak minket az is jó, ha nem, akkor pedig legalább nem rontjuk el a dolgokat már az elején.
Totálisan más kérdés, hogy végül egy hatalmasat köptem édesapám levesébe, mikor kijelentettem neki: csakis Jaiden felesége leszek. Ohó, azt a ribilliót!
Jön a koccintás, majd a nászajándék ötlet hallatán újra elnevetem magam.
- Rákérdezhetek? Csak nem egy erényövet? – végül is, ha magából indul ki, akkor a hűség megtartásához valóban ez a legtökéletesebb út.
- Tény, lehet hogy egy full extrás kis ketrecre gondoltál, esetleg egy Szürke ötven árnyalata koppintás szobára… de ez utóbbit kérlek inkább ne, előbb hasítanék szíjat a te hátadból, szivi – kacsintottam rá. - Meg lehet, a te fájdalmad látványa nagyobb élvezetet okozna – húztam még egy kicsit tovább. Tény, emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy tudjam, hol a határ, mert ha félreért, tényleg fejbe kellene kólintanom a magas sarkú cipőmmel, ami nem egy kedves dolog.
A vezetékneves kérdés kapcsán kicsit zavartan néztem oldalra.
- Hát… még nem igazán vetettem fel neki a dolgot, de nem válna hátrányára, ha megtenné… – egyelőre nem tudtam miképp lehetne ezt jól felvezetni. Női egyenjogúság ide vagy oda, a legtöbb férfit az ilyesmitől még mindig kirázta a hideg és el se tudtam képzelni, hogy Jaiden milyen képet vágna hozzá, ha felvezetném ezt a „csodás” ötletet. Nem biztos, hogy túl jót.
A sárkányos megjegyzésére bezsebelhetett egy újabb durcás pillantást, akkor meg aztán végképp, mikor megemlítette, hogy esetleg leleplezhetné a valós személyiségem Jaiden előtt.
- Jól csinálod Xander, zipzározd be alaposan azt a nagy szádat, mert ha csak egy gonosz kis burkolt megjegyzésed lesz irányomban Jaidennek, akkor én leszek életed legborzalmasabb sárkánya… mit nem sárkány, sárkányrém! – nem jutott eszembe jobb, amivel lehetne fokozni a sárkány ijesztőségét, így maradt eza  szóösszetétel. Meglehet nem a legfrappánsabb, de némi pezsgő után és új év elején senki se várjon tőlem formabontó ötleteket. Még ki kellett pihennem a kettőezer tizenkilencet.
Végül ahogy néztem őt, a csöndesség többet elmondott, mint maga a szavai. Őszintén, abban a pillanatban kifejezetten szerencsésnek éreztem magam, hogy bár nem egy dolog kapcsán édesapám irányítása alatt álltam, mégis, legalább a házasságom a saját döntésem szerint zajlott. Tény, az öreg úgy hitte, hogy majd úgy is ráunok Jaidenre, vagy Jaiden menekül el az esküvő előtt, de az a hite az én malmomra hajtotta a vizet. Amíg hitt benne, hogy nem kell semmiféle lépést tennie a boldogságom megakadályozásában, addig minden a legnagyobb rendben volt.
- Gyönyörű, bájos és kedves, de… vagy legalábbis ez a kis „de” ott kong a mondatod végén – fűztem hozzá, majd felszusszantam. - Kedves anyuka meg számíthatott volna arra, hogyha általuk rendezett házasságról van szó, akkor nem fogod az első pillanatban a lánya lábai elő dobnod magad – forgattam meg a szemeim. - Már azt hittem úgy érted, hogy a drága nőszemély teljesen átlátott rajtad és nem csak arra érted, hogy érezte, ebből nem lesz szerelem első látásra – tártam szét a karjaim egy kicsit, majd úgy nyúlászkodtam, meg tudjam ragadni a kezét. - Még mindig ki tudsz jönni jól ebből a helyzetből. Mennyi idős is? Úgy rémlik egészen fiatal… – tudtam, hogy nem egy szép gondolat volt, ami átfutott a fejemen, de ha én kerültem volna hasonló helyzetbe, csak egy valami mozgatott volna: meg kellett győznöm a másik résztvevőt az együttműködésben, elvégre… ha kiderül, hogy képtelenek vagyunk egymást szeretni, akkor meg kell adnunk annak a lehetőségét, hogy mégis képesek legyünk megtalálni azt valaki mással. Neeeem, itt nem a válásra gondolod, inkább nevezhetnénk színfalak mögötti nyitott házasságnak. Persze, ott volt annak a lehetősége is, hogy magamba bolondítsam a pár jelöltemet, de az nem mindig zárul szép végkifejlettel, elvégre… az elvakult szerelmesek őrült dolgokra képesek.

Xander & Becca

Szerintem nehezen találtam volna bárkit is, aki nem neveti el magát Xander hajdobálós jelenetén, ebből adódóan érthető, hogy én magam se voltam kivétel ez alól.
- Azt hiszed van lehetőséged válogatni? Akkor nem figyeltél eléggé – vigyorodok rá, de szerintem azért ő is sejtette, hogy egy ilyen tetthez én sem vagyok elég barbár. Vagyis… mondjuk azt, hogy lehetnék, ahhoz viszont az illetőnek iszonyatos módon fel kell idegesítenie. Xander eddig sose járt hozzá közel, hogy ezt kivitelezze, de ki tudja, lehet pont erre hajtott. Azért persze mélyen reméltem ennek ellenkezőjét.
- Aha… értem. Tudod, jobban örültem volna, ha ezt a kérdésem inkább költőinek veszed – sóhajtottam egy nagyot. A folytatásra viszont nyugodtan engedtem meg magamnak egy horkantást, elvégre Xander előtt felesleges lett volna megjátszanom magam.
- Én is természetesen a torkodra gondoltam… miért, mi más felelne meg ennek a leírásnak? – néztem rá nagy érdeklődéssel, hátha kifejti… vagy inkább lehet jobban járnék újfent, ha hallgatásba borulna.
Utána pedig, a kedves színi jelenetet letudva a gonosz, ráncosodásomra tett célzással, amit nagylelkűen figyelmen kívül hagytam, következhetett egy másik, igen kellemes téma kifejtése.
- Minden pasi imádja a hármast, ha két nőről van szó körülötte. Ezért is mondtam neked, hogy kivételesen lenyelhetnéd a békát és a hármas ezen igazán nemes formájával is kibékülhetnél – néztem rá negédes mosollyal. Persze, sejtettem, hogy foggal-körömmel ellenkezne, de pont ez tette az egészet viccessé.
- Ó egek, már nevet is adtam neked? Mindenképp neveztesd át magad akkor mielőbb, nagyon hangzatos és illik is hozzád – nevettem el magam, majd kérdése hallatán pislogtam néhányat, majd karba tettem a kezem. - Tudod te azt… – és valóban, ki se kellett fejtenem neki, hogy mi is fogalmazódott meg bennem. Nem akartam házi nyúlra lőni – Xanderrel való ismeretségem már igen régre nyúlt vissza, egészen kislány koromig, ebből adódóan nem egy fontos momentumnál jelen voltam az életében, de ez oda-vissza igaz. Őszintén, akármennyire jól is kijöttünk, sose akartam átlépni egy bizonyos határt, mert tény, kifejezetten jól kijöttünk egymással, de ha egy új szintre vittük volna a kapcsolatunkat, akkor megeshet, ez nem maradt volna ugyanígy. Volt már egy személy az életemben akivel bár sose voltunk barátok, mégis… úgy hiszem egész jól ki tudtunk volna jönni egymással, ha nem azt a célt szolgálta volna a kapcsolatunk, hogy egy nap majd összeházasodjuk. És nézd! Milyen jól kijöttünk belőle… ha meglátjuk egymást annyira heves gyűlölködésbe vált az arcmimikám reflexből, hogy elég nehéz utána azt levakarni róla.
- Nem tudhatod, amíg ki nem próbáljuk – vigyorodtam rá az ostor csattogtatós gondolatmenetre reagálva. Nem mintha a bakancslistámon szerepelt volna az, hogy bármiféle BDSM játékot játsszak bárkivel is, de ez is tipikusan olyan, mint Xanderrel a legtöbb civódásunk: folyamatosan emeljük a tétet, de hála az égnek végül nem kivitelezünk semmit. Tudjátok, határok, azok mindig vannak.
- Sejtettem, hogy nem nekem szánod az erényövet… legalábbis mertem remélni. Bár esküvő ide vagy oda, egy darabig biztosan nem tudnám ráadni szegényre. Te is ismered a férfi önérzetet, nagyon nem lenne boldog a dologtól – nagy tapsot szavaznék meg annak a nőnemű lénynek, aki képes lenne rávenni Xandert, hogy felvegyen egy erényövet és a kezébe is adja a kulcsát. Tényleg, hatalmas teljesítmény lenne a részéről és minimum még valami Nobelt is a kezébe nyomnék. Nem tudom melyiket, de az egyiket biztosan!
- Figyelj, majd írok egy listát, hogy mik az elengedhetetlen kellékek a ketrecbe, csak majd először rá kell Google keresnem. Nem mintha nem lenne elég fantáziám hozzá, egyszerűen csak… nyitott vagyok az új ötletekre – lassan a poharam kiüresedett, így ha Xander nem állított meg, hát töltöttem magamnak még egy kis pezsgőt. Én nyugis szilvesztert tudhattam a hátam mögött, így nem kellett holmi macskajaj miatt aggódnom, vele ellentétben, bár tény, túlzásba se szerettem volna vinni a dolgot.
Nagyokat biccentettem a szavaira, a Howard-Knight megnevezés igen hangzatos volt és úgy véltem, még neki is segített volna abban, hogy még nevesebb építész legyen, de… mindent fokozatosan kellett adagolni. Ha túl gyorsan cselekedtem volna, akkor a kelleténél hamarabb lát át mocskos kis terveimen, amik igazából nem voltak azok, csak… valahol sejtetten, hogyha rájön valós indítékaimra, akkor már közel se fog annyira rajongani értem, mint annak ellenére. Ez pedig igen-igen elszomorított volna.
- Örülök, hogy egy valaki már van az életemben, aki talán akkor is elfogad, mikor teljesen kifordulok önmagamból – szusszantam fel. Bár nem örültem neki, de Xandernek egyszer már sikerült végigmoziznia egy olyan esetet, mikor tényleg nagyon ideges voltam és megtörtént a legrosszabb: tányér nem maradt épen, hisztiztem, törtem, zúztam és… nyertem. Végül mindig elnyerem, amit akarok, legalábbis ez volt az általános séma. Ugyanez volt akkor is, mikor el kellett fogadtatnom apámmal, hogy bármilyen jó partit nézett ki nekem vőlegénynek, én csak azért is Jaiden felesége leszek, ha akarja, ha nem!
- Akkor valóban fiatal. Figyelj, még bőven alakítható! Ha nem is lesz életed szerelme, még mindig rávehető egy nyitott házasságra, vagy valami. Ha pedig nem ronda, akkor a gyermekáldás problémája se lesz probléma idővel, mikor oda juttok – szorítottam meg kicsit a kezét. Persze, megkérdezhettem volna tőle, hogy miért nem ellenkezett, miért nem csapott akkora tantrumot, mint én annak idején, de való igaz, ha Jaiden nem lép a színre és a vőlegényem nem utálom szívből, akkor nagy eséllyel én is igába hajtottam volna a fejem. Elvégre bíztam volna abban, hogy képes lennék megbeszélni az illetővel a dolgokat… bár tény, a legutóbbi ilyen próbálkozásom csúfos kudarcot vallott. Ostoba voltam, mérhetetlenül, hogy azt hittem sikerülhet, de… ez már a múlt!
- Bevallom, mély tervezésbe nem mentem bele, mert tudod… megint az a bizonyos férfi önérzet újra lecsap. Biztos vagyok benne, hogy Jaiden nem akarná, hogy az egész hacacárét a szüleim fizessék, pedig nagy eséllyel nem lesz más választása, elvégre egy Howard nem házasodhat meg egy kis kápolnában, tíz fő jelenlétében, ez tudott. Egy Las Vegasban lévő Elvis előtt meg főleg nem. Ezért hagyom, hadd ringassa magát egy kicsit abban a hitben, hogy közösen gyűjtögetünk az esküvőre, aztán pedig egy napon kénytelen lesz belátni a tényt, miszerint az édesapám által fizetett lagzi nem is olyan rossz ötlet – vázoltam fel neki a bámulatos tervet. Bár éreztem, hogy részéről ez inkább téma kerülés volt, de nem akartam erőltetni, elvégre én magam is mérhetetlenül utáltam, ha valami olyasmiről faggattak, amiről nem nagy kedvem volt beszélni.

Xander & Becca

Kezdtem azt hinni, hogy aznap Xander másnaposságának köszönhetően megkaphatom a teljes McKey show-t, melynek keretein belül megismerhetjük ennek a bizonyos nemes „trónörökösnek” az összes… árnyalatát? Vagy túl elcsépelt ilyen hasonlatokat használni, mert már annak a filmnek az ismerete túl mainstream? Mindenesetre volt egy olyan érzésem, hogy Xander döbbenetből döbbenetbe esett, ami egy ponton mókás volt, de volt egy olyan érzésem, hogyha minden meglepett pillanatában ennyire eltátja a száját, akkor hamar el fog fáradni az állkapcsa… ami nem egy szerencsés dolog és még eléggé félreérthető is.
- Vulgáris? Úr isten, te valami ilyesmire gondoltál? Ó, akkor hallgasd el örökre, az én nebántsvirág lelkem megsínylené ezt a történetet… – visszakoztam, elvégre ha valóban olyan lennék, mint amilyennek a bulvársajtó bemutat, akkor nekem mély pironkodások közepette kellene búvóhelyet keresnem, ha hasonló téma merül fel. Más kérdés, hogy közel sem voltam olyan aranyos teremtés, mint amilyennek szerettek volna engem látni az emberek.
- Nyugalom, nyugalom, sose kérnélek olyan hármasra, ennyire nem akarnálak megkínozni még akkor se, ha nagyon felidegesítesz. Egyszerűen csak hármasban lennénk lefagyasztva, ha eljön az a pillanat, hogy… neked haldoklik a májad, rajtam nem segít a botox, Jaiden meg… Jaiden meg jön velem, ha akarja, ha nem – ne merészelje azt állítani, hogy tudna élni nélkülem, mert én kijelentem, hogy nem… és ha így teszek, akkor senkinek sincsen joga másképp állítani azt. Még magának Jaiden Knightnak sem.
- Rendben, akkor jövő karácsonyra kérlek hozd el magaddal az új anyakönyvi kivonatodat, csak hogy legyen mivel nevetve pózolnom a karácsonyfa alatt – mint ahogy ő, én se tudtam leállni ezzel a kolosszális tervvel. Bár volt egy olyan érzésem, hogy mire eljön a nagy nap, addigra teljesen el fogom felejteni ezt a nem mindennapi beszélgetést, bár ki tudja. Legalább majd a meglepetés erejével fog rám hatni, ha tényleg ezt adja ajándékba karácsonykor.
- Dehogy akarok! Rám nem erőltetsz egy olyan hacukát, nem hogy még valaki másnak add oda a kulcsát… álmodozz – legyintettem a dologra. Már így is néha úgy éreztem magam, mint egy kalitkába zárt kishercegnő, nem kellett még ehhez a további kedves „kellékek”. Még hogy magamra rakassak egy erényövet, ugyan kérem, ahhoz nagyon korán kell felkelnie valakinek, hogy kivitelezhesse.
- Jaiden inkább módjával iszik… azt nem mondom, hogy nem tudnám rávenni a nagyobb fogyasztásra, de azért egy ponton már feltűnő lenne ez a szex és alkohol kombó, hogy tuti akarok valamit. Vagy csak én nézek ki belőle túl sokat? – újabb költői kérdés bukott ki az ajkaimon, pontosabban mondjuk azt, hogy erre a választ csak teszteléssel lehetett volna kideríteni.
- Neked még konkrét ismerősöd is van, akihez el tudsz menni egy ilyenért? Jesszus! – nevettem el magam. - Akkor jövőheti programnak belőve? Te, én, Madame Desire és… az ő mókás cuccainak bemutatója? Bár tény, lehet öt perc múlva már fordulnék ki a boltból, de egy ilyen felvezetés után vétek lenne kihagyni. Azt hiszem Jaidennek majd be kell adnom valami kamu szöveget, mert lehet a szívére venné, ha bevallanám, hogy épp eszközöket nézek a jövendőbeli kis ketrecébe a legjobb barátom segítségével – tény, azért megnéztem volna a reakcióját, ha a teljesen valós indokot közlöm vele. Így viszont foghatom családi összeröffenésre, céges vacsorára, avagy arra, hogy Boo elrángatott egy újabb állatmenhelyre – bár ez utóbbinál meg kell beszélnem a dolgot Booval, ami kemény diónak tűnt már előre. Áh… jó lesz a céges vacsora is!
Biccentek, ahogy megtölti a poharamat pezsgővel, majd mikor jött az a bizonyos füst emlegetés elnevettem magam.
- Édesapám szerint kevésbé, de hát… háborúban mindent szabad – emeltem meg a pezsgőm, elvégre úgy hittem próbál majd óvatos lenni ezek után az alkohollal, így kénytelen leszek egyedül inni. Persze, mint később kiderült, nem pont erről volt szó, de hát… nem láthattam át Mr. McKey minden mozzanatát.
- Elvileg nem. Vagyis mindenki úgy gondolja nem. De a valóság… áhh, már voltam egy ruhapróbán, de nem tetszett a végeredmény. Nagyon-nagyon nem. Így most úgy tekintem, hogy a dolog nem történt meg, épp ezért új tervezőt kell keresnem – Alicia kísért el a próbára és hát… nem alakult jól a dolog. A ruha nem úgy állt rajtam, ahogy szerettem volna, Alicia se volt elragadtatva tőle, így ment az egész a szemétbe. Elvégre én a tökéletes ruhát kerestem és nem kevesebbet. Ha pedig nem azt kapom, akkor senki se várjon tőlem megértést.
Szavai hallatán kicsit felvontam a szemöldököm.
- Most épp azon gondolkozom, hogy ironizálsz-e, vagy minden szavad komolyan gondolod – vallottam be neki, majd figyeltem, ahogy meghúzza az üveget. Újra szemtanúja lehettem a férfi önérzet egy újabb áldozatának, azaz annak, miszerint Xandert is zavarta a dolgok ilyetén alakulása, mégse akarta kiönteni senkinek se a szívét… vagy legalábbis nekem nem. Mert ő az erős férfi! Áhh, ostobák, minden férfi ostoba. De nem erőltettem. Vagy legalábbis úgy hittem, csakis erről lehet szó, de ha nem… az csak jobb. Persze, nagy eséllyel tudta, hogyha valaha meg akarja tartani a nagy vallomások éjszakáját, akkor engem zaklathat vele… csak ne rosszkor tegye. Ez egy fontos kitétele a dolognak!

Xander & Becca

Xander újra arra késztetett, hogy szépen lassan karba tegyem a kezem, majd felvonjam a szemöldököm.
- Azért szerintem sokkal professzionálisabb ez a dolog, semmint hogy csak egy nejlonfólia legyen a két test között, hacsak nem direkt ilyen… testközelire kérjük a dolgot. De bocsáss meg nekem Xander, ha én valakivel össze akarok bújni a fagyasztásomkor az nem más, mint Jaiden… de az nem baj, ha a közelünkben szuszogsz te is – emeltem meg a kezeim, nehogy úgy gondolja nem akarom a jelenlétét. Iszonyúan unatkoznék párszáz év múlva ha felébredésem után ő nem lenne társam a bajban. Főleg, ha idő közben Jaiden talál magának egy jobb naivát, mint én és képes megpattanni.
Xander általában betartja az ígéreteit, legalábbis nekem mindenképp, ebből adódóan pedig volt egy olyan érzésem, hogy nem viccel és valóban felveszi a nevet. Kicsit közelebb is húzódtam hozzá, így valamennyire belelátva a telefonja képernyőjére, bár tény, még így is volt bőven lehetősége úgy fordítani azt, hogy ne tudjam lecsekkolni min is munkálkodik. Elvégre meg is vezethetett, hiszen bőven írhatott volna másnak is. Mondjuk valamelyik latino barátnőjének, akivel az este további részét szándékozza majd együtt tölteni, ha nekem „végre” kirakta a szűrömet. Más kérdés, hogy még nem állt szándékomban távozni.
Meg kell említenem, hogy egy kicsit én is kezdtem érezni a fejemben az italt, bár tény, ahhoz képest, hogy Xander eredetileg úgy tűnt óvatos akar lenni fogyasztás tekintetében, mégis több csúszott le a torkán, mint az enyémen. Nem mintha sajnáltam volna tőle, egyszerűen csak mivel eleve a másnapot tolta, úgy gondoltam akkor pont emiatt szeretne önmérsékletet gyakorolni, de hát… kezdtem rájönni, hogy a témáink lehet annyira megviselték a kis lelkét – mert rendelkezett eggyel, hiába tagadja – hogy már az alkoholt próbálta érezelem hígítónak használni. Tény, amíg nem akart kiugrani az ablakon, vagy egy élő sztriptíz showt letolni nekem, addig nem igazán akadályoztam ezen tevékenységében.
- Legyen így Xander… átkozottul szomorú lennék, ha végül megvilágosodna – tudtam, hogy túlzottan ragaszkodtam hozzá és ha végig kellett volna gondolnom, hogy ennek mi volt az oka, nos… tudtam a választ. Igen, az is, hogy iszonyúan szerelmes voltam belé, de akadt ott egy másik tényező is, ami miatt foggal-körömmel kapaszkodtam belé. De abba viszont jobb volt nem belegondolnom.
Csak mosolyogtam a bolt részletezése kapcsán, a Jaident érintő részre pedig csak legyintette.
- Áhh, esélye nincs a dolognak. Ő olyan szelíd lélek ebből a szempontból – de az is lehet, csak én akartam magam meggyőzni erről. Számomra Jaiden maga volt a herceg, fehér lovon és ebbe a képletbe hirtelen nem fért bele, hogy ilyesmi iránt érdeklődjön. De ki tudja, meglehet neki is megvoltak a kis titkai, amelyeket nem akart felfedni előttem, bár nagyon ajánlottam volna neki, hogy ne legyenek túl sok csontváza abban a bizonyos szekrényben.
- Miért, szeretnél velem jönni és segíteni választani egy esküvői ruhát? – na ezt a kérdést már elég hitetlen fejjel tettem fel, elvégre elég hosszadalmas történet volt ez, Xandert pedig nem olyannak ismertem, mint aki nagy türelemmel ülte volna végig az összes ruhapróbát, hogy aztán véleményezze a látottakat.
- Szeretném azt hinni, hogy komolyan gondolod, mert ha nem… bemutatom, hogy mit tanultunk előző héten a kick boksz edzésen – mosolyodtam rá édesen, majd kicsit meglepetten konstatáltam, mikor feje végül az ölemben landolt. Végül is, nem volt ellenemre, ismertem mint a rossz pénzt, így szinte reflexből cirógatni kezdtem a haját.
- Ez nálatok ilyen családi dolog? Irigylésre méltó… vagyis nem, mert ha én beleszerettem volna ténylegesen abba, akit apám szánt nekem, az… iszonyatos szívás lett volna – legalábbis előszeretettel jelentettem ki magamnak újra és újra, hogy semmi sem volt köztünk, de ki tudja. Néha a saját érzelmeimen se tudtam kiigazodni.
- Lehet ha jobban megismered, akkor mégis csak közelebb érzed majd magadhoz. Lehet a családod tele volt ilyen meglátni és megszeretni emberekkel, de te ennél jóval összetettebb vagy Xander! Neked ismerned kell a társadat és elismerned őt… ezt a lányt pedig még nem volt alkalmad kiismerni alaposan. Lehet nem egy pozitív meglepetést tartogat neked – próbáltam valamennyire javítani a közérzetén, miközben egy-egy hajtincsét az ujjaim köré csavartam. Őszintén, valahol bíztam benne, hogy így lesz, mivel fájt őt így látnom. Akármennyire erős próbált lenni, azért tudtam, hogy nem dobja fel a dolgok alakulása… de legalább nem gyűlöli a lányt. Ez is valami, nem?

Xander & Becca

Újfent kuncogásra késztetnek szavai.
- Te még ha lefagyasztatod magad, akkor is viszel magaddal alkoholt? Végül is élelmes, ki tudja mire ébrednénk fel. Meglehet csak azért térnénk magunkhoz mert kitört a sokadik világháború, az emberiség nagy része odaveszett, így azok is, akik vigyáztak a mi kis kabinjainkra, így felolvadnánk és azt hiszem a lepusztult világban nem sok helyen találnánk alkoholt… vagy ha mégis, az nagyon őrizve lenne, a mi pénzünk pedig már nem sokat nyomna a latba – újabb csodálatos és értelmetlen eszmefuttatás szerény személyemtől, de ha már úgy is témába vágott, nem gondoltam úgy, hogy ne vethetném fel.
Mikor pedig már azt hinném, hogy nem növelheti tovább a tétet, akkor megmutatta mit is ügyeskedett a telefonján ennyit, amire első körben csak elkerekedett a tekintetem, a másodikra más elnevettem magam.
- Egek, komolyan megcsináltad? Istenem, ha nem léteznél, ki kellene találni… – nevettem el magam megint, mert őszintén, nem gondolta volna, hogy valóban átnevezteti magát. - Ezek után az a minimum, hogy meghívsz, különben én is olyan gonosz keresztanya leszek, mint Csipkerózsika meg nem hívott tündérkeresztanyja. Váratlanul beállítok és hazavágom a bulit… sőt, még meg is átkozlak! Bár nem tudom mennyire lenne hatásos a dolog, de azért megpróbálnám – tártam szét kicsit a kezemet.
Megjegyzése kicsit szelídít a mosolyomon, mert őszintén… nem tudok belé kötni. Nem tepernék ennyire és nem játszanám meg előtte ennyire magam, ha nem szeretném. Magam mellett akartam tudni, fontos volt nekem, fontosabb, mint eddig bármi, emiatt tehát áldozatokat is képes voltam miatta hozni. Azt akartam, hogy szeressen, legalább addig, amíg menthetetlenül magamhoz nem láncolom. Ha pedig fokozatosan adagolom neki valós jellemem, akkor talán már nem is fog belőlem soha kiszeretni igazán… legalábbis ebben bíztam.
- Nem mintha akarnám… ha valamiben nem akarok hazudni, az pont ez. Valóban beleestem – tártam szét karjaimat beismerően.
Újfent csak kuncogásra késztetett a felvetése.
- Azt hiszem valóban nem értékelnéd a jelenetet, ahogy a lányokkal ruhát válogatunk, te pedig szóhoz se jutsz, mert egymás haját tépik, hogy melyik ruha volt vagy lenne a jobb számomra… mindeközben szegény Jaiden mit se sejt az egészről. Szinte sajnálom – itt persze a „szinte” szócskán volt a hangsúly, elvégre inkább örömtelinek kell majd lennie, hiszen mikor végre valóban megtartjuk az esküvőt, akkor a ruhámmal már nem kell majd foglalkozni és nagy eséllyel abban a hitben él majd, hogy a ruhát vagy valaki nekem ajándékozta, avagy valami potom áron jutottam hozzá. Hazugság. Véget nem érő hazugság, hogy őt a békés kis világában tarthassam.
Ezt követően pedig, ahogy az ölembe hajtotta a fejét egyre inkább szentimentálissá vált – nem mintha ez akkora probléma lett volna, csak ritkán hallottam őt ilyenekről beszélni. Úgy véltem, akkor talán jobb hallgatni, nem belé fojtani a kikívánkozó szavakat. Érdekes történet volt ez, de egyben furcsa is, elvégre sose hallottam volna, hogy önjelölt Casanova barátom egy napon majd azt mondja nekem, hogy irigykedik rám. Nem mintha nem lenne mindennapi dolog, hogy valaki ne akarna a helyeben lenni, de az ő szájából ez a vágy teljesen másnak hatott. Épp ezért csak cirógattam a haját és hagytam, hogy kiöntse nekem a lelkét, egészen addig, amíg hirtelen el nem akadt… és igen, volt egy sejtésem, hogy bizony inkább a tollasbálba távozott ahelyett, hogy tovább élvezte volna az én társaságomat.
Még azért hagytam egy kicsit pihenni, hogy aztán óvatosan kicsúszak alóla és fejét inkább egy párnára tegyem, majd távozásra fogjam a dolgot. Persze, felhívtam a sofőröm és Xander egyik inasát is tájékoztattam az úr állapotáról, csak hogy senkit se érjen meglepetésként.
Majd mikor megérkezett a fuvarom távozásra fogtam a dolgot. Amúgy is úgy tűnt, hogy a drága családom váratlanul beszervezett valamit délutánra, arra rákészülni testileg-lelkileg még tőlem is igényelt nem kevés időt.