Tudod mi a szépsége annak, ha apuci pici lányaként nem kell napi szinten törnöd a fejed azon, hogy mi lesz veled másnap? Pontosan az ami a hátránya is: elfelejtesz önállóan gondolkodni. Persze ez nyilván azokra igaz a leginkább, akiknek kényelmesebb a nyakukon lévő golyót mosolygásra és egyéb izgalmas tevékenységekre használni. Nem mondom, hogy megvetem az élet örömeit, sőt bizonyos szinten a hedonizmus elkötelezett híve vagyok, de tudni kell, hogy ebből mit mutatunk meg a külvilágnak, és mi az amit előszeretettel a konzervatizmus jótékony álcája mögé rejtünk. Mert legyen szó duhaj liberalizmusról, vagy az ifjú kor élet-élvezetének maximálisra tolásáról, a világ már csak olyan, hogy az évek előrehaladtával egyre inkább kapaszkodik a társadalmi elvárásokba. Míg végül a tarka, szivárvány színű ruhákat felváltják az öltönyök és a joviális kiskosztümök, a merész hajakat a kopaszodás, és a tradicionális kontyok. Na ez az ami elől én minden porcikámmal menekülni vágynék, mégis ez az ami felé a neveltetésem, a származásom, a családi hátterem és persze az általam látványosan vallott eszmék visznek. Noha legbelül tudom, hogy nem azt az életet szánta nekem a sors, hogy egy washingtoni élre vasalt tökfej mellett legyek kirakatfeleség, vagy valami efféle. Nem csak a név kötelez, hanem az is ahova születtél. Lehet az időt húzni, és tulajdonképpen azzal, hogy egyetemre mentem pontosan ezt is teszem, de végül úgyis az lesz a vége, hogy megadom magam apám akaratának ahogyan mindig is tettem. Na ne gondold, hogy azért, mert olyan gyenge jellem lennék, szó sincs erről...hanem azért mert egyszerűen odavagyok azért az emberért, akinek a létezésem 50 százalékát köszönhetem. Hogy rajongásom apa iránt néha beteges méreteket ölthet? Ki nem szarja le? Nekem így a jó. A szenátornak meg úgy, hogy én vagyok számára a minden, a legdrágább kincs, akit legszívesebben az irodája széfjében őrizne, és aki gyaníthatóan már tudja, hogy nem vagyok szűz. Többszörösen nem vagyok szűz, míg anyám abban a hitben ringatja magát, hogy az esküvőm napja lesz számomra az első, amikor Archibald Kent végül a karjai között visz a nászéjszakán az ágyába. Véres lepedőt ne villantsak, mami? De most komolyan. Archibald...a jövendőbelim neve, amit közel két hónapba telt úgy kiejtenem, hogy ne bukjon ki belőlem valami eszement nevetés. Úgy hangzik mint egy rosszul sikerült szájvíz márka. Kifejezetten örülök annak, hogy csupán két hetente töltök vele egy kötelező randevút, amelyen igyekszem olyan udvarias kislány lenni, amennyire csak elvárható tőlem. Igyekszem úgy tenni mint akit már az is zavarba hoz, ha csak az asztal lapja felett a kezét ráteszi a kezemre. Gyűlölöm ha hozzám ér! Nem azért mert annyira visszataszító lenne a külseje, ó dehogy! Alapvetően és kifejezetten kellemes és szemet gyönyörködtető jelenség. Hajának feketéje tökéletes kontrasztban áll az én szőkeségemmel és persze kifogástalanra fehérített fogsora, méretre szabott, egyedi, de rohadtul unalmas szürke öltönyei, színes selyemnyakkendői igazán pazar összképet mutatnak. Egyszerűen azért gyűlölöm, mert az égvilágon nem érzek közben semmit. De tényleg semmit! Még azt sem, hogy lerohannám, leseperném az asztalról az összes puccos ólomkristályt, és úgy vonnám magamra a megrökönyödött étteremvendégek szeme láttára a pasast, hogy asztal legyen a lábán ami kibírna ekkora döngetést. Őszintén. Ez a pasi szerintem szex előtt még ki is vasalja a cuccait, amikor leveszi és a székre hajtogatja. Nem nem….nekem nem ez a világom! Hogy akkor mégis mi az? Hol vannak azok a helyek ahol igazán felszabadulhatok, és ahol csak egy kicsit kell megjátszanom magam, és azt is csak azért, hogy felszedjem azt a helyes, barna kunkori tincses ürgét a második székről a pultnál? Az éjjeli Manhattan dobogó szívében. Ahol egymást érik a szórakozó helyek, és ahol elég egy bizonyos fajta igazolványt megvillantani ahhoz, hogy beléphessen az ember és nem csak, hogy beléphessen, de megkérdezzék tőle mikor teszi tiszteletét legközelebb? Egyébiránt csak a bejutásnál használom a személyazonosságom, minden további cselekedetemmel arra törekszem, hogy beleolvadjak a tömegbe, amely magával ránt, és egy végtelen, hajnalig tartó hepaj veszi kezdetét. Ledobhatom a gátlásokat, a végére már talán a ruhám egy részét is ha úgy hozná a kedvem vagy éppen az aktuális partner akivel az időt múlatom. Valamiféle mocskos orosz rulettet játszom az éjszakában, amelyben az a tét, hogy minél kevésbé azonosítsanak be a keményen konzervatív nézeteiről elhíresült apuka, és a valamikori Miss New York, a kilencvenes évekről anyuka egyetlen csemetéjeként. Szerepeket játszom, és nevetve, kacagva, felpörögve úgy váltogatom ezeket a szerepeket, mintha az egyetlen szórakozásom lenne amelyben kedvem lelem. Tulajdonképpen így is van. Ha azt kérdeznéd mi a jó abban, hogy az emberekkel csupán játszadozom, akkor a válaszom az lenne, hogy éppen ezt várják tőlem. Mindenki ezt csinálja az éjszakában, és ezen senki nem rökönyödik meg. Tulajdonképpen abban a pillanatban véget is ér a varázslat, amikor rájönnek ki vagyok. Mert úgy izgalmas az egész, hogy a buja kis fűszer, a titok, ami körüllengi az embert az efféle estéken, úgy tekeredik a testre, úgy ássa magát a bőrbe, rezzenti a szempillákat, fényt visz a szemekbe, és búgóvá, andalítóvá varázsolja a hangot, mintha egész további életemre tartóssá lehetne tenni. Van úgy, hogy egyetlen hely szippant magába, van úgy, hogy három szórakozó helyet is megjárok, mire aztán végre felszabadultan ereszthetem el magam. A játék lényege az, hogy olyasmit tegyek, amelyet nemhogy nyilvánosan nem tennék, de mélyen hallgatnék róla. És ha valahol mégis rájönnének a kis titkos második életemre, szemrebbenés nélkül, a világ legártalmatlanabb hanghordozásával tagadnám az egészet. A mai estén nem jött be az első hely, aminek leginkább a felhozatal volt az oka. Megveszekedett módon előítéletes és rasszista vagyok. Szóval azt hiszem nem kell külön ecsetelnem annak az okát, hogy miért vágtam be magam újra a folyékony csokoládé színű sportkocsimba, és álltam tovább záros határidőn belül. Hogy milyen márka? Mit tudom én! Egy elkényeztetett politikus csemete vagyok, nem autókereskedő! Az a lényeg, hogy szép legyen, ráfeküdjön az útra, mint egy engedelmes ribanc a Hilton királyi lakosztályának bűnös vörös bársonyágyára, a hangja búgjon mint a tengeri kagyló, és úgy menjen mint a meszes. Kit érdekel a sebességhatár, meg efféle hülyeségek, ha apa úgyis elintéz mindent, ha arról van szó? Persze a legjobb kérdés csak ezután fogalmazódhat meg: miért járom egyedül az éjszakát, és miért nem társasággal? Azért édes,mert a legtöbb társaság vegyes, vagy legalábbis van benne minimum egy nőnemű rajtam kívül, én pedig utálok osztoszkodni a rivalda fényen. Hát ezért! Meg aztán kell a fenének, hogy valami túlcuccolt (alkohol-drog...a megfelelő aláhúzandó) liba lebuktasson. Veszélyes gyorsasággal taposok a fékbe, egy lila fényekkel hívogató klub előtt, melyből a kiáradó zene szinte lüktetve zabálja a mellkasomban a szívemet, hogy azt veszem észre egy idő után, hogy ugyanazt a ritmust veri. Mögöttem fékcsikorgás, hasonló hirtelen fékezés, és egy méltatlankodó pasas szitkozódása. Mielőtt kiszállok az autóból kecsesen megvillantom neki jobb kezem középső ujját, egyezményes jeleként annak, hogy nyugodtan bekaphatja….már annak aki hagyja magát.Kulcsot dobok a parkolóban álló vörös mellényes pulykatojás képűnek, és elhaladva egy kis borravalót is, amitől még szélesebb lesz a mosolya és biztosít arról, hogy nem fog messze leparkolni a bejárattól. Ulysses Grant pofijának a papíron ő sem tud ellenállni, szóval ajánlom is. A neon szív a bejárat felett úgy vibrál, mintha azon nyomban bele akarna égni a retinámba, és nem akarna elengedni: Provocateur. Elmosolyodom, amikor rájövök, hogy a törzshelyemnek számító klubról majdnem sikeresen el is feledkeztem. Ismerem már a dörgést, nem először fordulok meg benne, és valószínű nem is utoljára. A pultosok ismernek már mint a rossz pénzt, ahogyan a bejáratnál ma este strázsáló nagyjából százhúsz kiló tiszta izom Segal, aki a nevét onnan kapta, hogy a példaképének számító akcióhőshöz hasonlóan a nemkívánatos személyeknek kvázi eltöri mindenét. A nőkkel szemben azonban olyan kezes és simulékony, hogy bármelyik romantikus filmben elmenne reménytelen szerelmesnek. Édes kutyamenhely tekintetét ma sem tudom szó nélkül hagyni, és egy csókot hintek a tenyerembe majd dobom is felé, miközben ő elkapja azt a levegőben. - Hogy s mint Gracie nyuszi? - Csak ahogyan hagytál! Nélküled magányosan Segal! - Hazudsz! Fél órán belül már nem is fogsz rám gondolni! - Feledhetetlen vagy! A többiekben is téged kereslek! Kellemes, rövid, velős szópárbajunknak az vet véget, hogy bejutok a helyre, Segal meg, a felnyírt, romlott tejfel színű hajával, ami most leginkább neon lilás árnyékban fürdőzik hangosan felnevet és fejcsóválva engedi, hogy beljebb riszáljam magam. Ilyenkor jövök rá, hogy jól kell ruhát választani: a hófehéren még mindig veszettül eredeti, hovatovább unalmas szépséggel érvényesül a neon lila, és a vörös váltakozó árnyalata, melybe néha, egy forduló lámpa aranyat is csempész.//-->ruha// Miközben a pult felé tartok egy ragadozó gyorsaságával mérem fel a mai felhozatalt. Nem csupán a pasikat, vagy legalábbis ilyenkor nem csak erre megyek. Mindazokon túl, hogy szórakozni, és kicsit agyat eldobni járok efféle helyekre, megvan még egy hátsó szándékom is: kapcsolatokat építek. Megvan annak a helye is ahol a magasabb szintű ismeretségeket köti az ember, és megvan annak ahol más társadalmi rétegekből érkezett, vagy nem elsősorban a politika iránt érdeklődőkkel lehet igazán tartalmas és kifizetődő ismeretségeket kötni. Hogy számító lennék? Miért, mondtam, hogy ez nem így van? Mindenfelé fényben úszó, színes bőr ülőalkalmatosságok, sarokban megbúvó diszkrét boxok, helyes kis fészkek arra, amikor az ember nem akar innen még lelépni, de egy kis intim magányra vágyik az esti kis játékszerével. Azt hiszem kettőn kívül szinte mindegyiknek ismerem az illatát, és persze a falon függő megannyi dévaj festményt is. Állítólag a pompeji ásatásokon előkerült erotikus képek másolatai. Tudtak valamit ezek az antik pasasok. Fiatal azonban még az éjszaka, úgyhogy a fényes, szinte tükörként ragyogó csempéken haladok puha léptekkel előre, egészen a magasított, elsőre kényelmetlennek tűnő, de később nagyon is vendégmarasztaló székek irányába. Már messziről felismerem Conort, a ma esti főmixert, aki mellett még három másik feledhető, de nagyon ügyes fiú segédkezik. Széles mosollyal indulok meg, miközben amúgy szinte rutinszerű mozdulattal túrom át a hajamat. Hatásvadászat, naná, mi más? Végül a popsim egy könnyed huppanással érkezik meg az egyik bőrrel bevont székre, és már kezdek is bele a mixer körüludvarlásába. - Egy Blue Helenát, csak ahogyan te készíted!- hatalmas, tömött bajsza táncolva emelkedik meg az ajkai felett amint elmosolyodik. Ahhoz képest, hogy lazán túl lehet a negyvenen még mindig vonzó azokkal a nevetőráncokkal a szeme sarkában, amit kiemelnek ezek a mesterséges fények. - Csak nem tiszteletét tette ma nálunk a kisasszony? Ma kinek tetszik lenni?- már éppen válaszoltam volna, hogy ma magamat adom, amikor két székkel odább megpillantottam egy magas, láthatóan vadászó szemekkel kémlelő pasast. Megvonva a vállam, elvontam tőle egy időre a tekintetem és Conorra néztem. - Még nem tudom! De ahogyan látom Leo-nak végre megjött az esze és jó csajokat választott a műsorhoz. A korábbiak úgy néztek ki mint akiknek egy-egy fogpiszkálót dugtak a hátsójába. - Azért elég feledhetetlen volt amikor a karácsonyi előpartin lezavartad őket a színpadról és te léptél fel. Remélem ma nem készülsz hasonlóra.- ravasz mosoly húzódott a szám sarkára, és lebiggyesztve azt valóban és komolyan elgondolkodtam, hogy talán mégis...ki tudja? - Hát ahhoz a mutatványhoz, nem koktél kellene hanem valami erősebb. - Rajtam ne múljon!- nyúlt a pult alá, és már vette is ki a gint, ami mindig beválik. - Hé, ki az a pasas?- hajoltam át diszkrétebben a pulton és nem lehetett nem észrevenni a mixer sokat sejtető mosolyát. Miközben macskazöld tekintetem egy másodperc töredékéig találkozott az említett fickóéval. Legalábbis amit ebben a gyér fényben lehet látni, de a gyakorlottabb szemek, már tudják mit kell nézni. Én pedig alaposan meg is néztem magamnak. - Új fiú. Sosem láttam még. Szóval csak óvatosan!- jegyezte meg, mintha már sejtette volna, hogy készülök valamire, de én csak nevettem. - Ugyaaaaan nem csináltam semmit! - Még! Jah, így van még. Szóval a szokásos bemelegítő játékot játszottam a magas fickóval és magamban azon gondolkodtam, hogy vajon meg lehetne vele ütni a dupla jackpotot: szórakozás és kapcsolat. A jellege lényegtelen. Ahogyan apa tartotta: bármiből ki lehet hozni bármit. Soha, egyetlen ismeretség sem veszhet kárba, szóval ha alkalom adódik és az ösztöneim azt súgják megéri, akkor egy percig sem szabad habozni, bizony meg kell lépni. - Három szalvétát adj nekem mixer mester és tölts ki három italt: egy daiquiri-t, egy tiszta gint és egy fekete skótot.- szemforgatva és nevetve tette amit kérek, és szerintem már sejtette, hogy mi lesz a vége. A szalvétára a burgundi színre rúzsozott ajkaimmal egy csókot leheltem, majd lefordítottam, és pár mozdulattal összekevertem a három szalvétát. Végül egyet-egyet az elkészült italok alá rejtettem, úgy, mintha mindhárom egyforma lenne, de csak én tudtam és persze Conor, hogy melyik alatt van a rúzsozott. -Hasta la vista, baby! Induljon a menet!- kacsintottam a bajszosra aki nem túlzottan szokta díjazni a Terminátoros poénjaimat. Annyi baj legyen. A lényeg amúgy is azon van, hogy eljusson a két székkel távolabb ülő coloshoz a három ital. Conor két lapát tenyerét a két szélső pohár mellé helyezte, vállait leejtve biccentett felém, anélkül, hogy odanézett volna, és a pasashoz beszélt. - A szöszi küldi a szalvétákkal együtt. Válassz,amelyik tetszik!- mindenféle diszkréciót sutba dobva fordultam abba az irányba, és vártam, hogy melyik italt fogja választani. Ugye mondtam az elején, hogy imádok játszani? Ha azt vesszük az ismerkedés is egyfajta játék: vagy csináld jól, vagy sehogy. Meglátjuk. Egy korty a saját tiszta ginembe és vártam. Hogy mire? Arra, hogy ráharap a csalira vagy sem.
Nem mondanám, hogy kezdő lennék már a szakmában, megéltem egy-két csúnya esetet, de még mindig valamilyen szinten zöldfülű vagyok, mégis büszkeséggel tölt el, ha nekem kell okítanom a fiatalabb nemzetséget, és ez alatt azt kell érteni, hogy tőlem mondjuk 2-3 évvel fiatalabb, vagy maximum néggyel az adott korosztály. Los Angelesben végeztem el az iskolát, apám nem mutatta ugyan ki, de azért örült, hogy nem akármilyen felsőoktatási intézményt választottam. A nyolc fordulós előkészítőt sikeresen vettem, voltak nehéz pillanatok, és olyanok is, amikor én akartam feladni, de mindig volt mellettem valaki, aki védőhálót képezzen. A családomért rajongok, nem véletlen, hogy az egyik ősöm példáját követtem, és beléptem a hivatalos szervekhez. Lehettem volna orvos, mentős, vagy egy jól kinéző ügyvéd is, aki abból él, hogy mások zsebét kiürítse, mégse vonzott egyik hivatás sem. A bűnüldözés vagy megfog, vagy taszít, a kettő között kicsi a réteg, és általában nem is maradnak az adott berkeken belül, akkor jöhet az irodai munka, de nekem a véremben volt, hogy elkapjam a rosszfiúkat. Rengeteg sorozatsztár, újsághős, képregény adta a lendületet, és kísért végig az eddigi utamon. Nem állítom, hogy fenékig tejfel a Nagy Almában ellátni a tisztes polgárok védelmét, de igyekszünk. Nem nézzük a társadalmi rétegekhez való tartozás előjogait sem, mert nem fogok azért valakit előnyben részesíteni, mert az apukája valami nagymenő vállalkozó, vagy nagyfejes a városban. Meg kell tanulnia mindenkinek a saját lábán boldogulnia, és ha már baromságot csinál, akkor annak fejében vezekelnie a bűneiért. Nagy az igazságérzetem, rühellem, ha valaki azzal kérkedik, hogy kik a felmenői, nekem is lennének, mégsem állok meg úton és útfélen arról regélni, hogy mondjuk a tizenhatodik században ki volt az ősöm, vagy éppen melyik polgárháborús hős neve díszeleg a családi kriptánknak a belsejében. A humorral minden oldható, de ma a szórakozáson kívül az az elsődleges feladatom, hogy a sting operations keretein belül felfedjük azokat a bárokat, és éjjeli szórakozóhelyeket, ahol a kiskorúakra vonatkozó alkoholfogyasztás a törvény útjába áll, és nem ügyelnek arra a pultosok, hogy kit szolgálnak ki. Oliver Hensen lesz a társam, aki még csak kadét, de már most kiemelkedik a társai közül. A tejföl szőke, szürkéskék szemű titán még az autóban várakozik, előbb nekem kell felderítenem a terepet, és ma este bizony egy igen népszerű duhajkodó, és hangos helyre esett a választásunk. A bár nincs benne még az adatbázisban, büntetést még nem szabtak ki rá, de ami késik, az nem múlik..úgy érzem. Az előre megbeszélt forgatókönyv alapján kapok egy óra „szabadpihenőt”, addig úgy teszek, mint aki elvegyül a tömegben. A jelvényemet nem mutogatom, és csak akkor lépek elő, ha a kis tanulómat a személyi igazolvány elkérése nélkül szolgálják ki. A Provocateur nem azon fiatalok pénztárcájának lett tervezve, akik az egyetemet tapossák, vagy a mindennapi megélhetésért küzdenek, mondhatnánk, hogy az elit krémje jár ide, és ez még inkább felcsigáz. Lecsapni a gazdag apuci, vagy anyuci gyermekére, aki tilosban jár…ez extra dicsőségnek számítana, de nem vágyom nagy halra. Az én hatásköröm is véges, nem szerepel az aktámban, hogy ezredes, vagy akár százados lennék. Meg is őrülnék annyi papírmunkától, amivel egy kinevezés járna. Beérem a mostani melómmal, elégedett vagyok, és elsősorban lelkes. Az évek múlásával rájöttem, hogy ennél jobban nem is választhattam volna, és mintha a csillagokban írták volna meg a sorsomat. A neonfelirat, és a csicsás belső tér dominál, így nem is egy „magán kuckóban” foglalok helyet, hanem a bárpultnál. Ismerd meg a pultos életét, legyél közvetlen, és nyitott. A legapróbb hiba is végezetes lehet, ha kiderül, hogy civil ruhás nyomozó vagyok. A fekete ingem legfelső két gombja ki van engedve, mert a hőmérséklet igen csak nagy, de az is megtörténhet, hogy csak a sör okozta a testem hő központjának a felborulását. Mindenesetre csendben szemlélődöm, és az üres üvegnek a szélén játszadozom. Az öltönynadrág nem illik a képbe, szorítja a csípőmet, egy farmer jobban állt volna, de adni kellett a kinézetre, és most úgy nézek ki, mint aki a gazdag rokon temetéséről érkezett volna…nem is rossz ötlet, hogy ezzel álljak elő fedő sztoriként. Az engedélyezett egy órámból még kemény negyven perc volt hátra, de semmi érdemleges nem történt. A tulaj a belváros másik felében tartózkodott, így esélye se volt ideérni, ha beütne a ménkű, de ez cseppet sem zavart, mert a bírság így is borsos lesz, ha megbuknak a próbatételen. - Hmm..Conor, ugye így hívnak? Nem tudja véletlenül, hogy a képen lógó festmények melyik korból származnak? – nem vagyok a művészet pártfogoltja, még a múzeumokat is messziről elkerülöm, de ezek a pikáns légyott jelenetek bármelyik pasit lázba hoznák, főleg a dupla élvezet gyanánt szolgáló hölgyemények násztánca. - A görögök idejéből, amikor a nagy múzsák ihlették a művészeket. Leszbosz szigete talán ismerősen cseng. – kacsint rám, és én is egy sokat sejtető mosollyal viszonzom a válaszát. - Valami rémlik a gimis évekből, de így sokkal…innovatívabbak, és inspirálóbbak, mint az iskolapadban ülve. – tűnődöm el, és az államat a kezembe hajtom, a térdeimet könnyedén lógatom le. A magasságom miatt a szék nekem még pindurinak is tűnhetne, az átlagvendégnek azonban magas. - Kérhetnék még egyet? – mutatok a sörömre, ami nem éppen szimpátiát vált ki a főmixerből. - Uram…vagyis nem akar inkább egy jó koktélt inni? Összedobhatok egy különleges… - határozottan rázom meg a fejemet, az hiányzik még, hogy ittasan adjam elő a jogait, ha megszegi a törvényt. Nem lenne túl hiteles, és annyit engedélyeztek nekem is, ami még nem száll a fejembe. A többi vendégre nem igazán figyelek, egyelőre leköt a bár belső miliője, és a második söröm jutalmazása. Egy biccentéssel köszönöm meg a rendelésemet, és kóstolok bele a savanykás árpapárlatba. Egyedül a szamár iszik, de jól esik, és nem tagadom, ha szolgálati időn kívül lennék, akkor az egyik kedvenc helyemmé is válhatna a bár, de hivatalos ügyben vagyok itt, így hát nem engedem a szívemhez közel. A zene lágy, ámbár kissé a technora, és a szexre hajazó taktusokkal kezd alászállni egy másik testrészembe is, mert tagadhatatlan, hogy a hölgyemények ruhaviselete nem közelíti meg a normális fogalmát. Meg kellett volna már szoknom, hogy errefelé a kevesebb adja az új trendet, és ezáltal a keringőre való felhívás is egyenlő lesz az ágyba bújással. Az egyéjszakás kalandokat nem hagytam ki, de a munkámból kifolyólag megválogattam, hogy kivel teszem, és általában olyanra esett akivel, nagy valószínűséggel másnap már nem találkoztam. Oldalra pillantok, és a tekintetem összeakad egy zöld szemű vadmacskáéval. A félhomálytól az arcát nincs időm tüzetesebben megfigyelni, de a szembogarak, és az íriszeket átitató smaragdkörök…hogy is mondjam, de elég beszédesek, mégsem szólítom meg. Lehajtom a fejemet, és a kézfejemre erősített bőrszíjas órát szemlélem. Még fél órám van, hogy a kisfiú befusson, és kezdetét vegye a játszma. Vajon bepisilt már a kocsiban, vagy éppen megkövülten az adóvevőt figyeli, ahol Tanner van a segítségére? A társam egy aduász, néhány hónapja kerültünk össze, de nagyon csípem, és hasonló a természete is az enyémhez. Azon tanakodtam, hogy elinduljak-e a mosdóba, de meggondolom magam abban a percben, amikor a pultos felém fordul, és a két székkel arrébb ülő hölgyemény meghívását tolmácsolja. Felszalad a szemöldököm a három pohár, és a szalvéta láttán, aminek köszönhetően végigmérem, és a tekintetem a macskazöld szempárban mélyül el. Ki mondta, hogy a munka mellé nem társulhat egy kis szórakozás is? Ennyire merészen még nem próbálkozott senki, le is pillantok a választékra. Nem akármilyen a felhozatal. - Szeret játszani, ugye? – sandítok a kisasszonyra, de szégyenkezés nélkül bámul, és belekortyol a saját italába is. Nem mindennapi teremtés, az előbbi szemezés is az ínyemre való volt, de ez most még ráadásul kellemes meglepetésként ért. Az államat vakarom meg, és eljátszadozom a daiquiri szélén. - Nem szeretem a lányos italokat, és ezt csak azok isszák meg, akik nem bírják a piát, vagy a lelkükben még kislányok. – tolom vissza a szalvétával együtt. Marad a fekete skót, vagy a tiszta gin. A lányra tekintek, de segítséget nem kapok, maximum egy kis bátorítást a dús ajkai körbenyalása céljából. - A fekete skót sem az én világom. A pénz nem befolyásol, és nem szeretem, ha megvásárolnak, így marad, azt hiszem a tiszta gin. – húzom magam elé a poharat, és a szalvétát is meglesem. A félig kihajtott szegletben ott tündököl a rúzsos lenyomat, melytől azonnal felfelé görbül az ajkam, és kifordulva a székemmel, a nővel szembe kerülök. - Átmentem, ez itt az ékes bizonyítéka, de már az elején meglestem, hogy tisztán issza a gint. A hasonló, a hasonlót vonzza, bár az még kérdéses, hogy milyen szándékkal küldött nekem italt. A becses nevét is megtudhatnám mellé, ha már koccintunk? – emelem a magasba a poharam, és csak jelképesen küldöm felé, így amint az üveg falának csapódik az alkohol, már meg is ízlelem. Nem tévedtem, ez volt a legjobb választás, az már más kérdés, hogy egyelőre nem tudom miben utazik a kis hölgy, és hogyan fogom leépíteni, mire megérkezik kadétom.
Kezdőlap
