Egészen elment az étvágyam attól a látványtól, ami az étkezőmben fogadott. Vagyis én engedtem be a nőt, de azért mindennek lett volna egy határa, amit senkinek sem kellett volna átlépnie. Svetlana olyan ribanc szerkóban feszített, hogy nekem is kedvem támadt volna azt a picsaszoknyát felvenni, de talán az mégsem az én stílusom volt. Az öltözékével ellentétben a lány levert arckifejezése egészen émelyítő volt, úgyhogy csak két falat rántotta csúszott le a torkomon, ameddig befejezte a mondandóját. Az amúgy cseh akcentus egészen erőteljesen uralkodott a beszédében, ha éppen voltak nála egy röpke BDSM találkozóra, ahol a lány volt a domináns jellemmel bíró személy. Én meg az elszenvedő fél, mert a hátam közepére nem kívántam bizonyos hangokat, nem hogy az éjszaka közepén, de még a nappali órákban sem.
- Azt ugye tudod, hogy feljelenthetnéd őt testi sértésért, Lana? - érdeklődtem meg tőle. Az alsó ajka még mindig felrepedve, félig gyógyult állapotban hirdette, hogy lehet, némely szub mégsem volt az.
- Tudom, de nem akarok rendőrségi ügyet ebből az egészből, mert az csak megbonyolítaná a munkámat. Nem szeretnék kihallgatásokat, azonosítást, és ismeretlen tettes elleni feljelentést. Nem akarok hamisan tanúskodni - bukott ki belőle egy szuszra.
- Inkább hagyod, hogy feljöjjön hozzád és megint kiverje belőled a szart is? Ennyire hülye nem lehetsz! Jelentsd fel akkor őt magát - ha velem beszélt, mindenféle szem- és fültanú hiányában, akkor meg sem lehetett érezni az európai gyökereit. Sokszor játszott grammar nazit is az online felületen és gyilkosan jól csinálta azt a hivatalos munkáját, ami alapvetően jövedelmező keresetként szolgált. Az, hogy képtelen volt megülni a seggén, már csak másodlagos bevétel volt nála. Annak kellett volna lennie.
- Most sem vert meg. Gerald olyan....
- Aha, értem - tettem le a kést és villát a tányérra megakasztva a lány ellenkezését. Talán kicsit hangosabban csörrentek meg az evőeszközök, mint akartam, a lány is összerezzenve nézett el felém. - Akkor elárulod, hogy az ott a képeden mi a picsa? Rád fingott egy lepke? - toltam el magam elől a tányért is. Miért kell itt felizgatni engem? És nem jó értelemben. - Nem értem, minek véded egyáltalán azt a szarházit és egyébként meg, bár nem kérdezel, kurva jól keresel a marketinggel, azzal minden számládat ki tudnád fizetni és nem kellene ostorral meg műfarokkal járkálnod a saját lakásodban - életvezetési tanácsadásunkat hallották ala Smith. Pedig bőven volt vaj a fülem mögött egy tönkrement házassággal, a katonaságnál betöltött pozíciómmal, de amihez én baromira kevés voltam és lettem volna, az az, hogy felneveljek egy gyereket. Nem azért, mert behánytam volna a szaros pelenka cserénél, de léteztek olyan emberek a Föld kerekén, akiknek még csak játék büfizős babát se adtam volna a kezébe. Főleg nem olyannak, akinek van fegyvertartási engedélye. Ha fiam lett volna, biztosan kibelezem az őt felborító társát, és ha lányom? Akkor meg megnyúzom azt, aki egy rossz szót is szól hozzá. Hát mondom én, hogy nem való mindenkinek kölyök!
- Én csak... - bizonytalanodott el. Erről beszéltem. Ő se tudta, mit miért csinált.
- Vedd le a hirdetésed, Svetlana - felemelkedve a maradékot a kuka szájába baszarintottam, a mocskos tányért pedig a mosogatóba tettem, ráengedve némi vizet. Nem voltam tisztaságmániás, de minden a helyén volt a lakásomban. - És talán nem kellene felhoznod minden jöttmentet a saját lakásodba. Ha ennyire hiányod van, vagy bánom is én, akkor inkább legyen állandó bérleményed, de nincs kedvem senkit sem lelőni, ha épp haldokolnál a szomszéd lakásban, csak mert valaki épp mégse annyira a dominanciádra hajt - fordultam vele szembe, csak hogy megnézzem a barna haját, a zöld szemeit, a nyúlánk, egészséges testét. Jó bőr volt, de nem olyan, akiért imákat mormoltam el.
- Nincs szükségem a... - megint nem tudta befejezni, mert a csengőm megbolondulva éppen ki akarta szakítani a dobhártyámat, olyan élesen csörömpölve, hogy a helyéről is kiszakítottam volna. Csak az plusz munka volt, így alig hallva, hogy Svetlana fújta a magáét, elléptem mellette, hogy lebasszam azt, aki úgy gondolta, vicces a süketes parti. Az ajtót majdnem tokostul téptem fel, ahogy kivágódott előttem az, befelé nyílva.
- Megőrültél? És befejeznéd végre? - először csak a barna hajzuhatagot sikerült látnom, aztán meg a két koffernek a látványához is volt szerencsém, hogy végül az az arc nézzen rám, akivel már jó pár hete nem sikerült összeakadnom. - Szia! Hát te? Felcsaptál csengőszerelőnek, vagy hallókészülékre van szükséged? - az eddigi feszültségem átváltott egy kuzin-váró vigyorba, és nem, nem kérdezek rá arra, hogy mégis mi a picsa ott az a két koffer a lány mellett. Gondolom nem burkolatot jött csinálni.
- Csak mert az utóbbi nincs itthon - ha még mindig nem eresztette el a csengő gombját, akkor kinyúltam a kezéért és leszedtem róla azt.
- Logan, azt hittem, hogy megbeszéljük a dolgunkat - állt meg két lépéssel mögöttem Svetlana a ringyó-szerkójában, csípőre tett kézzel. Nos, a nő kicsit sem volt visszafogott, a dinnyéi egy hajszálnyira voltak attól, hogy tejcsárdát nyisson az előtér kellős közepén.
- Majd máskor, Lana - negyedet fordultam, hogy a lányon végignézzek. Hát nem túl irigylésre méltó szerelés. Még mindig kételkedtem abban, hogy a szőrös csülkeim miatt elkérjem-e a miniszoknyáját, vagy sem. Inkább nem.
- Svetlana Chaolupka, szia! - törleszkedett előre a  szomszéd, csak hogy kézfogásra nyújtja Rae felé a kezét. Szemet forgatva toltam neki a hátamat az ajtó lapjának, hogy elférjen mellettem a lány. - Te is Logan barátja vagy? - érdeklődött, bizonytalanul abban, hogy bevesse-e a cseh vagyok lapját, vagy sem. Gyanítom, rájátszott ezekre nem egyszer.
- Lana sem az - jegyeztem meg még mindig az ajtóban szobrozva, hogy legyen már valami. Másszunk ki a folyosóra, vagy ne másszunk ki? Ez itt a kérdés, mert ha sok jó ember kis helyen is elfért, kurva kényelmetlen volt. Nem kicsit. - Szóval mi a helyzet, Rae? - érdeklődtem megint, nem túllicitálva Svetlana jelenlétét.

Ha egy szóban kellene megfogalmaznom a mai estét akkor a baszd meg lenne a legtökéletesebb forma, amivel tudnám jellemezni. Még akkor is, ha ez kettő szó. Az egyik igekötő, szóval ha már itt tartunk, kurvára mindegy.
Kanyarodjunk is át életem első számú nem-nőjéhez, akitől sikerült elválnom. Nem túl rózsás helyzet teremtette ezt a döntést, amiben leginkább csak ő volt a sáros, én meg csak annyiban, hogy kibaszottul fontos volt a munkám és azzal meg háttérbe szorítottam azt a szőkét, aki minden egyes alkalmat megragad, csak hogy az idegeimen táncoljon és élete célja lett az, hogy a lehető legtöbbször fussak bele, még akkor is, amikor nem akarok. Nem mintha bármikor is akarnék. Ha már a nem-nőknél tartunk, Svetlana volt az, aki határozottan, még csak egy körre sem pazarolt csirkecomb-lábakkal volt megáldva. Fogalmam sem volt, hogy mégis ez a kiegészítés, amit itt a szomszédban űzött, mire volt jó. Hacsak nem arra, hogy az idegeimre menjen ő is és kedvem legyen átmenni hozzá, kopogtatás nélkül bilincsre verni az összes szarházit, aki épp kutyának képzelte magát nála, hagyta, hogy a nő lekötözze őket és azt is hagyták, hogy a nő uralkodjon rajtuk. Megértem én, hogy kompenzáltak, valószínűleg az anyjuk melle egészen sokáig vendégül látta őket, de baszd meg. Másodjára is.
És ha már a mai nap ennyire kibaszottul csodásan-rózsásan alakult, akkor egy újabb háremtaggal bővült a készletem, egy olyannal, akit soha az életben nem akarnék pucéran látni, mert hát mégis csak egy rokonról van szó. Akiket az ember alapvetően nem tart dögösnek, szexinek, mert hát mégis csak ugyanaz a vér folyik az ereikben, mint a sajátunkban. Többé kevésbé.
Raelyn látványa nem volt szokásos és csodálkozhattam is volna, hogy mégis hogy a francba tudta iránymutatás nélkül is, hogy merre laktam, mert eddig nem igazán volt nálam vendég, de neki valószínűleg híresen jobb memóriája volt, mint nekem - a korral is járt, az ő hátsóján még ott fityegett szinte a tojáshéj, az én fehérjém meg már apadóban volt. Hurrá, te kibaszott negyven év. Nem mondom, hogy túlságosan kedves lettem volna ott az ajtóban, de úgy gondolom, Svetlana tett arról, hogy egy ideig még azon is járjon az agyam, ami vele történt. Tudom, semmi közöm hozzá, de ha lehetett választani, akkor mindig is azon a véleményen voltam, hogy nőt és gyereket nem ölünk, csak a szükség órájában. Meg ha bomba van a kezében. Vagy ha épp ellened vetik be egy kibaszott gépfegyverrel a kezében. Mint a feláldozhatók, csak törpe és dinnyeszüret kellős közepén. A picsába már. De térjünk is vissza a Rae-festményhez. Barna haj, ruha pipa, az a két hatalmas bőrönd viszont az én egész gardróbomat elnyelte volna.
- Legalább, ja - bólintottam arra, hogy a csengőt se neki, sem nekem nem kellett megjavítanom, de nem vert át, még ha a koffeinre is fogta a miért is van itt projektet. További kérdésekre ugyan nem volt idő, mert a cseh bige feltalálva magát úgy előre nyomult, mint Dunkirk bombázói, ugyan kevesebb veszteség ért minket így, de mégis elég volt csak ránéznem Rae-re, hogy tudjam, nem úszom meg a kérdését azok után, ha egyedül hagy minket Lana, mert egyedül fog. Amúgy sem terveztem őt vendégül látni, és most legalább lesz is indokom kitenni a seggét a lakásból, csak hogy Raelyn és a két hűséges bőröndje beguruljon, átvéve a helyét. Rae szavaira megforgattam a szemeimet.
- Lana szomszéd, és nincs közöm ehhez itt - mutattam nagyjából az egész testére, mert nem volt érkezésem még egyszer elnézni a szűk szerkójára. - Épp indulni készült és folytatni a faszságait, elbaszni az életét - jelentettem ki, mire Lana megütközve nézett rám.
- De én nem is - ellenkezett hevesen, csípőre tette a kezét és lám, megérkezett Miss Európa.
- De. Ismerlek téged és ne aggódj, annál még magamat is jobban. Ha azt mondom, hogy mész, akkor nem akarod, hogy én rakjalak ki - fordultam fáradtan Lana felé, mert Isten legyen a tanúm - akiben nem hittem, ha most itt nekiáll fenyegetőzni vagy bedobja a hisztit, egy idő után nagyon meg fogom unni és egy valamit el akartam kerülni. Hogy Rae lássa, hogy már nem igazán érdekelt néha mások akarata, és hogy a háború bizonyos szakaszaiban neked is vadállatnak kell lenned, hogy félreállíts mindenkit az utadból. Nem akartam, hogy tudja, nem mindig az a kedves pacák voltam, aki vele az volt. Na jó, a legtöbbször - helyesbítek, néha. Mert én aztán senki seggét nem nyaltam ki, se elölről, se hátulról. Bárki is legyen az illető. - Lana, csak indulj meg. Nem laksz messze - tulajdonképpen hét méter volt a két lakás ajtaja közül. Azt csak akkor baszta el, ha nagyon szerencsétlen, önveszélyes bige lett volna. De nem az. Az egyszerűség kedvéért a kezem a felkarjáért nyúlva lassan kitoltam a lakásból, hogy végre a másik kezemmel Rae bőröndjéért nyúljak és azt behúzzam, vele talán a lányt is. Elég volt csak egy pillantást vetnem a cseh lányra ahhoz, hogy morogva elsétáljon.
- Bocs - ezt már az unokatestvér felé intéztem. - Becsukod magad mögött az ajtót? - léptem el az útjából, hogy a magam után húzott bőrönddel egészen a nappaliig araszoljak. - A cipőt vedd le, légyszi - mert rend a lelke mindennek. Majdnem. Igazából csak nem szerettem többet takarítani a kelleténél, ezért voltak prioritások. Átsétáltam a nappaliból a konyhapult mögé, hogy a kávégéphez járulva vízzel és kapszulával töltsem meg. A bekapcsolás után nyúltam csak fel a pult feletti szekrénybe és halásztam le két csészét. Egy feketét és egy pirosat. A nők gyűlöltek feketéből inni, ezért volt egy darab az öt halálszín mellett.
- Hogy iszod?! - kérdés volt, kijelentés, nem is volt nagyon érdekes, de ez a kérdés inkább úgy szólt, hogy "legyél oly' kedves, drága unokatestvérem és áruld el jöttöd okát, hadd hallom". Hát, talán egy másik életben így fogok beszélni, pöcstelenül, egy könyvtár legutolsó sorában kuporogva a Biblia felett. Csak a kérdésem után fordultam a lány felé, aki a pultnál akár fel is mászhatott egy bárszékre, de akár a pultra is ráülhetett, ha szerette az akrobatikus mozgást. De akár a nappali szövetkanapéjánál is maradhatott. Mivel egy légterű volt a lakásom a fürdőt és a hálót kivéve, tökéletes rálátásom volt mindenre. Magam mellett a pulton támaszkodtam meg két karral, seggel nekidőlve a bútornak, miközben Raelynt figyeltem.
- Hogy tetszik a lakás? - érdeklődtem tőle. Látta már. Azóta sem alakítottam rajta át semmit. Szóval még mindig. Baszd meg. És még mindig: mi járatban?

Sosem voltam az a prűd pöcsfej, aki zavarba jött volna bármelyik nőtől. Nem, én viszont mindig is élveztem azt, ha a pír ott vöröslött a nők fején a közelemben. Tudtam, hogy cinikus, bicskanyitogató stílussal áldott meg a genetika, de inkább a saját fasz elgondolásaim és a seregben, az itteni munkámban betöltött szerepem tehetett róla. Ezt én nem könyveltem el hibának, és ahogy az ábra mutatta, huzamosabb ideig egyetlen nő se volt képes vagy hajlandó elviselni engem.
Lana vergődése volt, hogy érdekelt, de ez most nem az a pillanat. Ha minden rendben lett volna Raelynnel, akkor most nem állt volna két nagy kofferrel az ajtóm előtt, mint egy elárvult kismacska. Megtanultam nem kérdezni és nem mindent kideríteni, de ez olyan lépés volt a részéről, amire mindenképp kíváncsi voltam - Lana életelbaszó-szegény-európai picsa vagyok, mit is kellene tennem mentalitásával pedig most nem akartam foglalkozni. Ahogy a nők helyet cseréltek, beljebb tessékeltem Rae egyik bőröndjét, amit megfogva csak egyetlen gondolatom támadt annak súlyától: szerintem csak az egész Plútót gyömöszölte bele. De legalább a fél házat, két bankot és három tengeralattjárót. Mi a picsa?
A konyhába lépve megadva neki az igényeit tettem fel az ezer dollárost kérdést a kávét illetően, a cukortartó üveget pedig áttoltam a pulton a lány felé. Csak egy biccentés futotta tőlem a cukorra, a magam részéről arra sem volt szükségem. Eggyel? Kettővel? Na, csak ennyi konkrétumot tudunk egymásról, ami amúgy egészen elbaszott helyzet. A picsába. Sokadjára is.
Habár ráncoltam a szemöldökeimet, nem szakítottam félbe őt, hanem hagytam, hogy végigmondjon mindent, ami első blikkre kikívánkozott belőle. A kezeim a pultot támasztották, miközben az pulton felüli alakját figyelték. Nyugodt volt, és szerencsére nem hisztizett.
- Van egy kanapém, meg hálózsákom ínséges időkre. A matracomat az ágyon nem ajánlanám - idétlen, vad vigyor futotta körbe a képem. Na igen, oda senkinek nem kellene uv lámpával becsoszognia. - De ha a kanapé is megfelel, akkor az teljesen kényelmes, kipróbált darab - nem, oda nem kell uv fény. A szemeim már nem mosolyogtak, és a jobbom végig is söpört a három napos borostámon az államon, mintegy jelezve azt, hogy most jön a java.
- Örülnék, ha elmondanád, miért játszol pont te hajléktalanosat, mert nem vall rád, hogy csak így lelécelj bárhonnan is. Ha probléma van, az elől te nem elszökni szoktál, főleg úgy, hogy mindketten tudjuk, milyen munkád van - a mögöttem lévő kávéfőző karattyolni kezdett, de egyelőre nem zavartattam magam. Majd lekapcsolom, ha az összes cseppjét kisajtolta a gőz és a hő. - Az meg nem nyugtat meg, hogy lakhatásért kuncsorogsz. Mi lett volna, ha nem vagyok itthon? Vagy ha nem nyitok neked ajtót? Akkor lett volna harmadik opciód, ahova mehettél volna? - vontam fel a szemöldököm nem tetszően, jelezve a hangsúlyommal is, hogy kurvára nincs rendben ez a hirtelen felkapom minden cuccom és lelépek mentalitás.
- Mikor ettél utoljára, hm? - érdeklődtem meg tőle, menet közben hátat fordítva neki, csak hogy a gépet kikapcsoljam, a két bögrébe pedig egyenlően elosztottam a szurok színű, keserű folyadékot. A magam részéről nem basztam el sem cukorral, de tejjel meg még úgysem. Nem volt nekem arra szükségem, hogy a kávé ízét bármi is elnyomja. Igen, tudom, hogy milyen tanulmányok vannak a csak kávét feketén ivók táboráról. Szociopaták, pszichopaták, antiszociális balfaszok gyülekezete. Van, amelyik vonásból engem is meghintett Gólya úr a fogantatásom időpontjában. Ez van. Ahogy visszafordultam a lány felé a két bögrével, a pirosat áttoltam elé a pulton, az enyémet pedig magam elé koccantottam a márványutánzaton. A kiskanál a cukrot tartalmazó üvegben volt, felőlem mind a négyszázhuszonöt grammot is beleönthette a feketébe.
- Mi a gond, Rae? - a kérdésem halk volt, de ellenvetést nem tűrő, és reméltem, hogy nem kezd bele a hantázásba, mert hiába, hogy az unokatestvérem, attól még katonaként szolgáltam, most meg csak partiőrségi tag vagyok. A törvény, a parancs az életem.