N-yitott: bárkivel pillanatok alatt képes vagyok barátságot kötni, mindenkiről alapból a jót feltételezem.

I-gazságos: mindig ki állok a gyengékért, és általában valakit vagy valamit nem csak egy adott dologról ítélek meg, előbb inkább érdeklődöm.  

K-alandkedvelő: habár senki nem gondolná rólam de imádom a kalandot,  a veszélyt, van egy motorom is amit saját keresetemből vettem meg, és sokszor felpattanok rá csak úgy random.  

O-ptimista: igen, már zavaróan optimistán vélekedem a világról, bár a barátaim szerint csak naiv vagyok.  

L-usta: igen, sokszor van amikor kevés szabadidőm engedi, és akkor igen is szeretek lustálkodni, pizsiben egész nap ülni a tv előtt a kedvenc sorozatomat bámulva.  

E-lkényeztetett: na ez az a szó ami nem illik rám. Nem gazdag szülők csemetéjeként láttam napvilágot, az orvosin is ösztöndíjjal kerültem be és több helyen dolgozom, hogy eltartsam magam, távol a családomtól.  

T-ürelmetlen: igen, sokszor előfordul, hogy türelmetlen vagyok, és vannak dolgok amikbe csak úgy meggondolatlanul vágok bele.

T- apintatós: mindig tudom, hogy kinek és mit lehet vagy szabad mondani, igyekszem a véleményemmel nem megsérteni másokat.  

A-lázatós: az idősebbek és a tanáraim véleményét mindig tiszteletben tartom, akkor is, ha nem tetszik amit mondanak.  



Ezen kívül: a barátaim szerint megbízható, független, makacs, dacos, akaratos, humoros, őszinte, szenvedélyes vagyok.  

Megint késében vagyok. Általában mindig elkésem, de ma van az első óránk az új professzorral és nem biztos, hogy jó ötlet késni. Kevin már fel van öltözve, a vőlegényem. Amikor ösztöndíjjal felvettek az egyetemre akkor ismerkedtünk meg. Ő amolyan gazdag csemete, menő szülőkkel, de nem sznob és nem beképzelt. Ami igazán tetszett már az első pillanatban. Egyik randi a másikat követte és már együtt is voltunk. De tavaly nyáron kérte meg a kezem, a hazámban, Magyarországon. Annyira romantikus volt, hogy nem tudtam nemet mondani neki. Teljesen megérti, hogy hiányzik a hazám, így ha van egy kis szünet az egyetemen a helyett, hogy gazdag helyekre mennénk, Budapestre utazunk. Ha bárki azt hiszi, hogy kihasználom a pénzügyi helyzetét... akkor téved. Két állásom is van, szigorúan felesben fizetünk mindent nem várom el tőle és nem is engedném, hogy eltartson engem. Ez büszkeség kérdése! Fél óra múlva már sikerül felöltöznöm és éppen a konyha felé venném az irányt amikor megcsörren a telefonom. Anya az, így gyorsan megengedek magamnak egy még pár perc késést. Ezért aztán fel is veszem a telefont.
-Kicsim nagyon hiányzol, minden rendben van?- magyarul válaszolok neki, mindig örülök, ha maghallom a hangjukat. -Van egy jó hírem, a bátyádtól kaptunk egy repülőjegyet hozzád, így hétfőn indulnánk, ha nem...- nagyot dobban a szívem, nyáron láttam a szüleimet utoljára, így majdnem elkezdek ugrálni örömömben, de csak ennyit jegyzek meg:
-Nagyon örülök neki, és gyertek nyugodtan, végre megmutathatom hogyan élek is, és Kevin is örülni fog nektek,- majd még pár dolgot megbeszélek vele, de aztán le is rakom. Hát... az biztos, hogy el fogok késni.
-Niki, gyere már,- ragad kézen a vőlegényem, általában tömegközlekedéssel utazom, de ma beleegyezem, hogy elvigyen, úgy is arra felé van dolga. Egész úton azon gondolkodom hogy hova is vigyem el a szüleimet, egy hét kevés lesz, hogy New York csodáit megmutassam. Emlékszem amikor bejelentettem otthon, hogy felvettek egy New York-i egyetemre, és hogy ezentúl itt fogok élni. Apám egy hónapon át kiabált velem, hogy minek egy másik kontinensre menni, amikor Európában is vannak lehetőségek, anyám meg legalább két hónapon át bőgött. De végül is rá tudtam ébreszteni őket, hogy egy nagy lehetőség hullott az ölembe, egy olyan amit csak a hülye utasítana vissza. Lám, igazam is lett, ha nem fogadom el, biztosan egész életemben bánnám. Így legalább hamar feltudtam nőni. Nem mondom, hogy nem hiányoznak még ma is, mert legszívesebben velük maradtam volna. De Európa egyetemeit nem hasonlíthatom össze Amerikával. És így találkozhattam Kevinnel.
-Megjöttünk,- ránt ki a gondolataimból, mire én csak egy futó puszit nyomok az ajkaira, felkapom a táskám és már rohanok is. Egy pillanatra rá pillantok az órámra, igazából minden tantárgyamat szeretem, de szerintem a latint nem fogom. Van egy olyan érzésem, hogy a tanár sem fog engem, valahogy nem igazán szeretik, ha a diákok késnek az órákról, pláne az első órákról. Ráadásul még azt is elfelejtettem pontosan hol is tartják az órát, bár hamar sikerül megtudnom. Halkan kopogtatok az ajtón, majd gondolkodás nélkül robbanok be rajta. A teremben minden szem rám szegeződik... amit amúgy nagyon utálok, majd pillantásom a professzorra téved. Aki egyáltalán nem olyan, mint amire számítottam. Nem őszes hajú, és nincs vastag keretes szemüvege, sőt... elég fiatal, szemtelenül fiatalnak tűnik, és szemtelenül jóképűnek is.
-Öhm... elnézést a késésért, ígérem többet nem fordul elő,- motyogom halkan, majd gyorsan beülök az első üres székbe, hogy elsüllyedjek szégyenemben.