Fülig érő vigyorral a képemen sétálok ki Erickel a kórházból. A mai naptól kicsit féltem. Bár nagyon reménykedtem abban, hogy csak is jó híreket kapok, de azért a félelemnek sikerült megbújnia bennem. De azt hiszem ez teljesen normális az én helyzetemben.
És végül ahogy az orvos kimondta a szavakat mintha... mintha újjászülettem volna, mint egy csodálatos főnix madár. Először visszakérdeztem, hogy "Biztos?", "Ugye most nem viccel velem!?". És nem. Megmutattam a leleteimet, elmagyarázott mindent és gratulált. Túl vagyok rajta... Meggyógyultam. VÉGRE!
Szorosan öleltem meg Ericket, akinek nagyon hálás vagyok, amiért befogadott Jace eltűnése után. Tényleg mintha mindig is a második bátyám lett volna.
-Ezt a mai napot meg kell ünnepelnünk! Remélem nem kell menned dogozni!-Nézek rá nagy boci szemekkel. Nem szeretném egyedül tölteni. Holnap meg meglátogatom majd Hient és vele is csapok egy jó nagy bulit... Vagyis pizsamapartit. Ezek szerint azt a Párizsi utat is meg tudjuk majd szervezni. Tényleg eljutok Párizsba!!!
Ahogy beülök az autóba, az anyósülésre lehámozom a fejemről a parókát. Még sose mertem ezt megmutatni neki. Pedig tudom, hogy nem ítélkezett volna, de mindig is imádtam a hosszú hajamat. Mikor elkezdett kihallani kiborultam... De most ismét megnöveszthetem!
Kíváncsian figyelem a reakcióját, miközben tovább vigyorgok rá. Rövid a hajam, agyon is. Kissé fiús külsőt ad nekem, de végre eldobhatom a parókámat.
-Nah hová megyünk? -Nézek rá csillogó szemekkel. Nem akarok haza menni. Tele vagyok energiával.

Pola megkapta a szabadságát és én itt voltam, hogy hallja a szót ahogy azt mondják meggyógyult a leukémiából. Valóban szabad lett és tervezhet. Élhet, boldog lehet és hatvan évesen fog az unokái körében beteg lenni majd nem pedig most a semmibe elveszni. Ez pedig gyönyörű. Sóhajtok egyet és széles mosollyal követem kifelé, hogy bizony most már mindenre készen állhat. Saját hajamba túrva hallgatom amit mond és kicsit nevetek.-Rá érek, szóval mondj valamit és én elviszlek oda az álom motor zúgását hallgatva.-mondom miközben kinyitom neki az anyósülés ajtaját majd beszállok a túloldalon. Bekötöm magam majd rá nézek mikor ledobja a parókáját.-Hűha.-jegyzem meg és leveszem róla a tekintetem.-Sokszor rá jövök mennyire hasonlítasz a bátyádra.-nevetek és finoman megrázom a fejemet miközben beindítom a kocsit.-De amúgy nagyon jól áll a rövid haj. -felelem és lassan kigurulunk a kórház parkolójából.-Nos hová mennél? Bárhova mehetünk, a tank tele, az időnk rengetek és sose fogy már el.-Fordulok ki az útra és közben halkan benyomom a rádiót, hogy valami zene is szóljon mialatt vezetek mellette és várom merre is szeretne igazából menni Pola most.

-Húha ezt biztos, hogy végig gondoltad?-Nézek rá meglepetten. Bárhova mehetünk? Nos lehet, hogy a nap végére meg fogja bánni ezt a kijelentését.
Ahogy kimondja, hogy mennyire hasonlítok Jacere eltűnik a mosolyom.
-Most komolyan úgy nézek ki, mint egy fiú?-Akadok ki. Bár tudom, hogy nem erre gondolt, de mégis úgy értelmezem a dolgot. Kissé meg is igazítom a hajam. Azért nem hittem volna, hogy elsőre egy fiúhoz fognak hasonlítani.
-Köszi...-Húzom el a szám sarkát, majd inkább továbblendülök a dolgon. Ma nem akarok szomorkodni.
-Hmm szóval bárhová mehetünk... Nos akkor menjünk el a plázába, vásárolni akarok, meg el szeretnék menni manikűröshöz... Hmmm meg fehérneműket venni...Szóval ilyen csajos dolgokat csinálni.-Mondom neki halálosan komolyan, majd szép lassan felé fordulok és elnevetem magam.
-Én előbb akadnék ki, mint te egy ilyen programtól. Szóóóval komolyra fordítva a szót. Menjünk oda, ahol kicsit visszatérhetünk a gyerekkorunkba, ahol degeszre ehetjük magunkat. Ahol nyerhetsz nekem egy óriási plüssállatot.-Még nagyobb mosoly.
-Köszönöm, hogy nem hagytál magamra.-Oda hajolok hozzá és egy puszit nyomok az arcára, majd békén hagyom, hogy végre elindulhassunk és egy jót szórakozzunk.