Vincent egy kissé különc kriminológus. Valójában nem is akkora "idióta", mint azt sokan állítják, de tény, hogy nehéz megérteni, így rendszerint nem sokan vesződnek vele e téren. Pedig meg van a magának való esze, mihez hozzá járul még precizitása és kényszeres maximalizmusa is. Imádja a munkáját és ami azt illeti, imádja mások munkáját is elvégezni, mégha ezerszer el is van mondva neki, hogy állítsa le magát.
Olykor rébuszokba rejti a válaszokat, ami sok embert az őrületbe kerget. S ha már az őrülteknél tartunk. Ha egy pszichológus megvizsgálná, kétségkívül asperger gyanúsnak vélné, pedig nem olyan introvertált, mint amilyennek tűnik. Nagyon is társas lény, csak szokásai mindenkit elrettentenek tőle, emiatt pedig roppant magányos és többet beszél a tükörképéhez, mint más élőemberekhez. Könnyen zavarba hozható és olykor a szarkazmus felismerésével is problémái adódnak, arról nem is beszélve, hogy nem egy bátor férfi. Legalábbis önmagáért nem tud kiállni, másért pedig... még nem volt alkalma. A nők terén sincs túl sok tapasztalata, nem csoda, hisz az első beszélgetésük alkalmával elmenekülnek előle. Finoman szólva sem egy szerencsés alkat.
Egyébiránt nem egy bonyolult szerzet sok mindennel a kedvére lehet tenni, még egy kedves "Helló Vincent" is szebbé tudja tenni a napját. Azonban az emberek megkeseredettsége és a folytonos gúnyolása kezdi őt is a sötét oldalra csábítani, mert hogy rossznak köztudottan könnyebb és élvezetesebb lenni, mint jónak, aki csak is a szabályokat követve éli unalmas mindennapjait. Meghatározó pillanatok életében nem igazán voltak, tőle elvártan unalmas élete volt eddig, mi remélhetőleg hamarosan változik majd. Példaképe most még nincs, de lesz, minden bizonnyal a legjobb barátja - mármint majd, akit annak tekint -, ám sajnos még nem bukkant rá. Kedvenc helyszíne a boncterem, ahol a közönsége ugyan holt, mégsem érzi magát olyan magányosan, mint a saját kis irodájában. Nagyon tud örülni az apró bókoknak is, de épp úgy mélyen a lelkére veszi, ha kritizálják, s képes egésznap amiatt rágódni.

Néma csend és hideg. Na meg a kellemetlen szag, melyet a hűtött halottak árasztanak magukból. Ez jellemzi nagyjából a new york-i rendőrség földszinti bonctermét. A kerekes kis fémasztalon ott sorakoznak a reggel tisztára sikált és fertőtlenített kórboncnoki eszközök. A lefolyóval ellátott fémasztalon pedig ott fekszik teljes nyugalomban az egyik ügy elhunytja, ki éppenséggel erőszakos halált halt.
 - ...legalábbis erre utalnak a golyó ütötte nyomok a mellkas felső részén és a jobb vállon is. - ecsetelte a hangrögzítőbe a fiatal férfi, Vincent Brenning az egyébként kriminológusként dolgozó úr, aki nem ritkán lopózott le a magányos helyiségbe. Mindig is elvarázsolta a hely kissé horrorisztikus, de rejtélyekkel teli légköre. S bár hitt a zombi apokalipszisben, nem tartott tőle, hogy ezen jól tárolt hullák egy alkalommal életre kelnek majd körülötte.
 - ...a halálát egy a szívét érő pontos lövés okozta, mely hála a mai koffein adagomnak, merészen kijelenthetem, hogy nem azonos a többi testében talált tölténnyel, azaz két pisztollyal lőttek rá, teháát~ ... feltételezéseim szerint nem egy gyanúsított van, hanem legalább kettő. - rögzítette megállapítását, mialatt csipesszel felemelte a már tegnapi nap folyamán eltávolított, de testvéreitől különböző kis fém lövedéket. A lámpa alatt megcsillanó kis gyilkost kémlelve aztán hozzátette:
 - A gyilkos társával ellentétben jól céloz.
Bár az ő szakmája is tele van izgalommal - s tagadhatatlanul élvezi is, amellett, hogy remekül végzi munkáját - mindig lelkesen és persze engedély nélkül kóstolt bele a többiek munkájába is. A kórboncnoki foglalkozás mellett szívesen kipróbálná magát valós nyomozóként is. Az egyedüli problémája, hogy távol áll tőle az erőszakosság - legalábbis ő úgy hiszi - és ha fegyver használatára kerülne a sor, nos... finoman fogalmazva is felsülne.
Már épp folytatta volna a nem neki szánt munkát, mikor ideges trappolásra lett figyelmes a helyiség ajtaja felől, amire ő is ijedten kapta oda fejét már előre rémült arcot vágva a fejmosáshoz.
 - BRENNING! - ordította kis híján kitépve az ajtót a helyéről a boncterem valódi ura. - Már ezerszer elmondtam, hogy be ne merje ide tenni még egyszer a lábát!! TAKARODJON! - üvöltött a kriminológus elé lépve, aki bár jó pár centivel magasabb volt még így nyakát behúzva is, nem riasztotta el ellenfelét.
 - De... de... de... - hebegett Vincent, megpróbálva elmagyarázni, hogy itt-ott helytelen volt a másik hangrögzített megállapítása a gyilkosság okát illetően, ám a másik egészen a falig hátráltatta vérben forgó szemeivel és még akkor sem mert lépéseket tenni - legalább az ajtó irányába - mikor a felforrt agyvizű kórboncnok megmarkolta szépen kivasalt ingjének anyagát és még inkább a csempékhez nyomta.
Csak egy isteni sugallatnak volt köszönhető és egy folyosón arra járó nyomozónak, hogy nem fulladt vérbe a dolog és időben letépték a reszkető fickóról a másikat. De a fejmosás így sem maradt el, és a kapitány hasonlóan a másikhoz, szépen leteremtette a tiltott helyeken járó kriminológust, akit aztán befenyített - immáron sokadik alkalommal -, hogyha még egyszer beleüti orrát mások dolgába kereshet új munkát. A megszeppent férfi pedig annyira letargikus állapotba került a befenyítése miatt, hogy el is felejtette közölni azon fontos fejleményeket, mikre tegnap és a nap folyamán rájött. Így az ügy elhúzódott, a téves megállapítások miatt pedig még mindig keresik a gyilkost. Kellemetlen...