Másnap reggel nehezemre esik felkelni. Fáj minden porcikám és Hudson harapása is kicsit vörös lett még, de szerencsére nem vérzett csak azért látszik és lesz még lila is. Nagy sóhajjal keltem fel, hogy elinduljak de... megtorpantam. Tíz óra. Úgy értem reggel tíz és már kb két órája tárgyalnom kellene és enyhe pánikkal esek neki a telefonomnak de észreveszem Ewerett üzenetét miszerint ne aggódjak, megold mindent. - Az ég áldja azt az embert... - pillantotok a plafonra és írok neki egy hálás köszönetet. Aztán a fürdőt célzom meg és fél órával később már megfürödve és illatosan, enyhén vizes hajjal indulok el hogy valami reggelit csináljak. Éhes vagyok és hirtelen lett egy szabad napom. Úgy döntök rántottát sütök felturbózva mindenfélével amit itthon találok, és nagyobb adagot sütök hogy ha Hudson erre lézengene akkor neki is jusson. Fájdalmasan szisszenek fel ahogy hirtelen fordulok meg az asztal felé hiszen eléggé elszoktam az ilyesmi használattól, és azért megviselt egy kicsit az elmúlt éjszaka. Nagy sóhajjal ereszkedek le a székre óvatosan, és taktikailag a hűtő mellé ülök hogy elérjem ha kell valami onnan de akkor is kell zsömle, és fel kell állnom de kis híján kimegy a lábam alólam ahogy elvétem a fogást és épp csak megkapaszkodom. Azt már nem látom hogy ennek már tanúja is van, csak mikor megfordulok pillantom meg a szintén álmos fejű Hudsont. - Jó reggelt. Reggelit? - kérdezem tőle ahogy mindig is szoktam és még teát is készítek neki a rántotta mellé. Szét pakolok kicsit jobban és remélem elfeledkezik a témáról és nem találkozott kora reggel Ewerettel...
E gy utolsó szemétládának érzem magamat, próbál vigasztalni, de nem tud, képtelen vagyok megbocsátani magamnak. Nem tudom,hogy mit tettem vele pontosan, de tudom, hogy ilyenkor eléggé, sőt, talán túlságosan is heves vagyok. Nem merek rápillantani. Mégis, hamar elalszom, hiszen nincs kihez szólnom, és elfáradtam. Gyógyulnom is kellene, hason fekve az emeleti nappalin alszom, félig meddig betakarózom, és alszom reggelig. A gyomrom ébreszt, azt sem bánom, ha vizet iszok, nem szeretném felébreszteni Ryut, észre vettem, hogy nem maradt mellettem. Megértem, hogy nem akart ott maradni, azok után, amit vele tettem. Most már segítség nélkül tudok járni, jót tett, hogy megkönnyebbültem, de az nem, hogy milyen áron tettem ezt. Átmasíroztam a fürdőmbe, hogy megfürödjek, puha, selyem nadrágot vettem fel, és kapucnis pulóvert, olyat amit általában csak edzésekhez szoktam használni. A fejemre húztam a kapucnit és szép ráérősen sétáltam le a konyhába, még az itthoni papucstól is eltekintettem, nem fázott a lábam. Bár félúton visszafordultam érte, nem akartam nyüglődni, és odalent nincs ilyen cipőm se, ha ki akarnék menni az erkélyre. Ott találkoztam Ewerettel, aki elmondta, hogy Ryu nem érezte túl jól magát tegnap este, és be kellett támogatni a szobájába, és egy tárgyalásával is manőverezett, s hogy még alszik. Ha alszik, nem szeretném zavarni, de nekem akkor is bűntudatom van. Ezen senki sem tud könnyíteni. A reggeli illatára kezdtem a konyha felé sétálni, csak egy üveg vizet szerettem volna magamnak, de végül, arra lépek be, hogy Ryu majdnem egy spárgát nyom le. Már épp felcsattannék aggódva, amikor inkább befogom, nem akarom ,hogy megijedjen tőlem, és azért essen el. Lesütöm a pillantásomat, és megrázom a fejemet, a kapucni rejtekében. - Nem köszönöm. Csak… vízért jöttem. – pedig igazából, éhes vagyok, és éhezni utálok, de ezt ő is nagyon jól tudja, viszont, úgy érzem, hogy nincs jogom ahhoz az ételhez sem, amit ő készített nekem. A hűtőhöz lépek, és kiveszem belőle a vizemet, majd egy pohárért lépek, ahogy felnyújtom a kezemet a pohárért, a tűzhely feletti szekrénybe, látom ,hogy milyen gusztusos, és az illata! Mennyei ennek a rántottának. Újra megkordul a gyomrom, de inkább a jelenlegi leggyorsabb tempómmal a távozás mezejére lépek. - Nem akartalak zavarni. Én… izé…megyek. – mielőtt még kilépnék, végig nézek rajta, és látom, hogy mennyire nincs rendben. - Vagyis, inkább… orvos hívok. – indulok el az emeletre, nagypapa tempóban, a telefonomért.
A konyha mindig is otthonos volt nekem, és Hudson előszeretettel engedte át nekem, lévén ő nem tud főzni egy kicsit sem, én viszont megtanultam mellette. Tényleg mindenes vagyok és végigcsináltam pár főzőtanfolyamot is, szóval még séf is lehetnék ha épp nem asszisztens lennék. Próbáltak már elcsábítani tőle, és eszembe jut egy két ajánlat milyen nevetségesen magas összegeket adtak volna érte hogy nekik dolgozzak. A rántotta sütés közben jut eszembe, ahogy bele teszek mindent ami kellhet, de aztán megcsúszik kicsit a lábam és fájdalmasan szisszenek, de aztán megjelenik Hudson. Elmosolyodom rá ahogy megtámaszkodok. Sajog mindenem, de azért jó látni hogy jobban van végre. - Ahha, de ide hallom hogy korog a gyomrod - kuncogok fel, ahogy megterítek neki is, és elosztom a reggelit. Zsömlével és neki teával. - Gyere, reggelizz velem kérlek - úgyis ritkán esik meg hogy ilyen későn eszem, mert általában ilyenkor már az üzlettel foglalkozom, vagy éppen a más fajta megbízásaival. Felsóhajtok egy egészen kicsit ahogy a másik feszengő képére nézek. - Hudson. Kérlek. Ne vágj ilyen fejet, nincs szükségem orvosra. Sokkal jobb ha itt vagy és.... és nem utálsz a múlt éjszakáért - nyögöm ki végül hiszen voltaképpen rámásztam hogy engem használjon, holott tudom hogy nem igazán a férfinem barátja, és mindig nőkkel könnyített magán. Valahol örülök hogy velem volt, végre amire mindig vágytam, de tudom jól hogy nem volt magánál és lehetett volna sokkal finomabb is ha egy kis energiát fektet bele. Boldog is vagyok, és szégyellem is magam, és a kettő között őrlődöm leginkább mióta felébredtem. - Ne haragudj rám... - pillantok el sután a reggelim felett.
EIgazából, ahogy kérlelni kezd, nem igazán tudok ellenállni neki, annyira jó kedve van a hangjának, és ráadásul megkért, ennek sosem tudtam ellenállni, ha olyanok kértek meg a környezetemben, akik fontosak voltak a számomra. Megálltam, mert sokat sétáltam már, ami az elmúlt pár naphoz képest tényleg sok volt a kényszer fekvés után. Fáradtan dőltem neki az ajtófélfának, és fáradtan pillantottam Ryura. Ahogy felemeltem rá a tekintetemet, láthatta a mély fájdalmat is benne. - Ryu…én nem utállak téged, én magamat utálom. Emlékszem foszlányokra, hogy próbáltam ellenállni a kísértésnek, de…rád nézek és látom ,hogy egyáltalán nem voltam finom veled. Nem érdemeltem meg, hogy önként kínáltad fel magamat nekem, abban az állapotban. Én. – elcsuklik a hangom és megrázom a fejemet. Elfáradtam, és szeretnék leülni, de ehhez még nem érzem elég jól magamat. Csendben sétálok vissza Ryu közelébe, és megállok mellette, hogy szemügyre vegyem, az általam okozott sérüléseket, amiket nem takar ruha. - Látni akarom, hogy mit tettem veled. – suttogom halkan, és nyúlok felé, hogy megérintsem, de elhúzom a kezemet, mintha égetne, pedig nincs bajom vele, csak nem érinthetem meg, mert nem akarok fájdalmat okozni neki. - Kérlek. Sosem akartam neked fájdalmat okozni, és tudom, hogy ha sokáig húzom, nagyon állat tudok lenni. – pillantok rá , őszinte fájdalommal a szemeimben. Látni akarom, hogy mit tettem, hogy milyen tettekkel mocskoltam be a testét. Nem akartam egy újabb Ms. Zhao lenni. Ha nem akarja megmutatni a sebeit, amit tőlem kapott, akkor felpillantok rá. - Ha megeszem a reggelit, te megmutatod, hogy mit tettem veled? – ez egy jó alku. Mert látom, hogy moccanni alig bír miattam. Részletek, és foszlányok vannak, most is betölt az illata, a tusfördője, és finom. De nem tudom megfogalmazni, hogy mi ez. Mi az ami miatt összoszorul a gyomrom is, és a mellkasom is. Félek, hogy megutál, bár tudom,hogy ő szereti a férfiakat is, mégsem…mégis… tudom,hogy ez nem olyasmi, ami egyik napról a másikra megy végbe az emberben. Vonzott mindig is, de mélyen elnyomtam magamban ezt az érzést, mert tudom,hogy mit tettem azzal, aki engem akart használni, úgy mint én Ryut, korábban. Tényleg nem zavar, hogy nem ment dolgozni, mert így legalább pihenhet, amit ritkán tesz meg.
Nem érzem magam túl jól, de majd jól leszek csak egy kis gondos odafigyelésre van szükségem, és pihenésre, és nem lesz semmi bajom. Ewerett meg életmentő ma komolyan. Nem gondoltam hogy ennyire rosszul leszek, de nnem bírtam elindulni a tárgyalásomra és csak az időpontot tudtam odébb lökni hogy ő elmehessen rá. Persze lehordott mennyire hülye vagyok, de azért éreztem én hogy aggódik, mindkettőnkért, bár most már szerencsére jobban van Hudson is. Jó látni hogy felkelt, és segítség nélkül jött le idáig. Ezek szerint jobban érzi magát, és megterítek neki is a reggelihez. Sejtettem hogy az illatok elő fogják csalogatni a szobájából. Letelepszem az asztalhoz, ahogy mindent előpakoltam neki is a reggelihez. Könnyű ruhadarabokat viselek, amik alig érnek hozzám. - Hudson. Én döntöttem úgy, hogy megteszem, és tudtam jól milyen állapotban voltál akkor, láttalak, de elküldted azt a kurvát és nem maradhattál abban az állapotban. Én segíteni akartam neked és láttam már hogy ilyenkor milyen vagy. Az hogy megsérültem, az én hibám, nem a tiéd - mosolyodom el melegen ahogy a teám felett pillantok rá. Nem haragszom rá, kicsit sem, bár tény és való hogy nem volt finom és úriember. - Semmi komoly. El fog múlni és szóra sem érdemes - hessegetem el és elétolom a tányért hogy egyen végre, elvégre én főztem és finom is lett. Végigjártam pár séf kurzust. - Hm, na jó de akkor mindent meg kell enned - húzódik mosolyra az ajkam, ahogy rávillannak a mandulavágású szemeim. Nem akarom hogy emiatt gyötörje magát, és amíg eszik én is lassan turkálom át az omlettem. - Hudson... Szeretném ha valamit... ha valamit megértenél - sóhajtok fel amikor kicsit összerendeztem a gondolataimat. - Igen, fáj amit tettél, de örülök neki hogy így van. Minden porcikámban érzem, és mégsem vagyok szomorú, mert érzem hogy fáj. Azt jelenti hogy élek, és hogy nem vagyok hozzászokva, nem a mindennapjaim része és nem jelent állandóságot. Ez a fájdalom azt jelenti hogy.... régen magam mögött hagytam mindent, és nem olyan embertől vannak, aki semmit nem jelent nekem. Nagyon hogy számít és így sosem tudnék másképpen tekinteni rád - válaszolok neki lassan ahogy összefoglalom, mit jelent ez nekem, és csak remélni merem hogy megérti mert nem a legjobb ezt így magyarázni.
Nem bírom elviselni, ahogy most ilyen jó indulattal néz rám, nem érdemlem meg. Tényleg. Még nem mentem közelebb hozzá, és kicsit le is sütöm a pillantásom, ahogy hallgatom őt. - Te vállalkoztál rá, de akkor is én tettem, Ryu én sosem akarok, és akartam neked ártani, sehogy sem. Az én hibám, mert én kívántalak meg téged, az illatod, tetszett, tisztálkodó szettet kell váltanod. – nézek rá komolyan, kérlelve, hogy értse meg, igen is szar érzés, hogy fájdalmat okoztam neki, és teljesen komolyan gondolom, hogy ez lehetett a probléma, hogy a samponja és a tusfürdője illata vette el az eszemet, ami keveredett az ő sajátjával. Ha áll az alku, akkor áll az alku, és komolyan biccentek, ahogy beletúrok a hajamba, a zselé és a wax már kiment belőle, de ilyenkor főleg amikor a gondterheltség miatt piszkálom, akkor fura formák szoktak kijönni. Éhes vagyok, leülök mellé, és úgy kell visszafogjam magamat, hogy nyugodtan egyek. Normálisan, és ne habzsoljak. Senki nem fogja elvenni előlem, évekig tartott mire ezt helyre tettem magamban, és ha zaklatott vagyok, olyankor mindig gyorsan eszek. A teába kortyolok, finom, az illatából sejtem,hogy ez valamelyik nyugtató teakeverék, nem bánom, jól esik, még ez a fajta figyelmesség is. Míg beszél, addig abbahagyom az evést is, és inkább a teámmal foglalatoskodok, és mire befejezi, addigra kicsit elszorul a torkom,és félre tolom a tányéromat, pislogok. - Mit…mit jelentek neked? – lopva merek csak rá pillantani, és tovább kevergetem a teámat, afféle mellék mozdulatként. - De… te…meg azt értsd meg khm. – köszörülöm a torkomat. – Hogy, - félre tolom magam elől a tányéromat, mert zavar, hogy előttem van, noha még maradt belőle, és sosem hagyok ott ételt, amit Ryu készített. Veszek egy nagy levegőt, háromszor próbálok meg belekezdeni ebbe az egészbe. - Ryu…tudom, hogy nem beszéltünk arról az estéről, arról, amikor Zhaonál találkoztam veled. Hogy…nem sokat tudsz arról a pár óráról, - a bögrém fogóját fixírozom, és azt birizgálom, miközben beszélek. – Egyébként… nem is tudom, és… ah..amúgy is – megrázom a fejemet, észre veszem, hogy csak habogok össze vissza. – Én… Nem akarom, hogy fájdalmat köss hozzám, rendben? Mert…emlékszem valamennyire arra, hogy… mi történt, téged akartalak, te rád indultam be, rossz rád nézni, hogy mit tettem veled! Még akkor is, ha ez…amiatt az állapot miatt elnézhető. Azért érdekel, mert fontos vagy nekem, nem tudod mennyire. – majdnem elmondtam neki, hogy ott Zhaonál megcsókoltam, többször is. De nem mentem tovább, mert drog hatása alatt volt, ő, én nem , és emlékszem minden pillanatára, csak mélyen eltemettem magamban mindent ezzel kapcsolatban, mert sosem akartam,hogy Ryu bármikor is úgy érezze, hogy bármiért a testével kellene fizetnie, nekem. Most pedig , egy szörnyetegnek érzem magamat azért, mert hagytam ,hogy elhatalmasodjon felettem a vágy, és hogy néz ki? Fáradtan dörzsölöm meg a homlokomat, és temetem a tenyerembe az arcomat is, a másik kezemmel meg a mellkasomat dörzsölöm, ami nagyon is szorít.
Próbálom nem túlfeszíteni a húrt mert látom hogy Hudson igenis vádolja magát annak ellenére hogy semmi oka nem lenne rá, és nem kellene ilyen butaságokon gondolkodnia, ez egyáltalán nem az ő hibája. Szelíden megrázom a fejem, ahogy még mindigt tiltakozik de ebben akkor sem lesz igaza, nem engedem neki hogy ő nyerjen. - Nem tettem volna meg ha nem tudom pontosan, mi vár rám. Hudson, szinte mindenkinnél jobban tudom, milyen vagy amikor eluralkodik rajtad a vágy és nem mentem el. Nem akartam, és nem hagyhattam hogy szenvedj, amikor tudok neked segíteni. Emiatt ne tépd magad, mert akkor semmibe veszed azt hogy ott maradtam veled - mosolyodom el halványan ahogy elé tolom a tányért. Abszolút házi készítésű, az előbb sült, mert én is éhes vagyok, és ilyenkor örülök neki hogy végigjártam vagy három ilyen séf kurzust csak úgy hobbiból. Elnevetem magam az égnek álló hajára, mert ha akarta volna biztos nem tudja így megcsinálni. - Égnek áll a hajad - jegyzem meg apró félmosollyal ahogy megeszem a reggelim. Nem is bánom hogy ma nem bírtam elindulni, mindenem fáj őszintén szólva. Azt hiszem néha én is jelenthetek beteget. Nem kerülöm a munkát, sosem tettem. - Mi, hogy... jön ez most ide? - ráncolom össze a homlokom ahogy majdnem félrenyelem a teámat is. Miért kérdez most ilyesmit? Elszorul egy kicsit a torkom, de valahol számítottam rá hogy megkérdezi. Hogyne tettem volna, hiszen átléptem egy határvonalat kettőnk között és nem tudom mennyire veszélyes területre léptem ezzel. Megdörzsölöm az arcomat, ezt mindig olyankor csinálom amikor épp nem tudom mit mondjak vagy csináljak. - Mindent jelentessz Hudson. Mindent - válaszolom halkan, ahogy az asztal márványmintáját szemlélem. Milyen érdekes, micsoda minták... - Nem emlékszem és jobb is talán hogy nem. Az egyetlen biztos pont te voltál mindig is, a te szemeidre emlékszem és bíztam benned. Sosem láttalak előtte, de tudtam hogy bízhatok, és még mindig ezt teszem, ez nem változott semmit - mosolyodom el könnyedén. - Nem. A boldogságomat kötöm hozzád, megmentettél Ms Zhaotól, de nem azért vagyok veled mert kötelező és nem azért adtam magam neked tegnap éjjel, mert semmit nem jelentessz nekem. Hudson, én.... én biszexuális vagyok és pontosan tudom hogy te mennyire szereted a nőket, és a tegnap este egy.... visszaélés volt részemről. Nem szép, és nem is vagyok rá büszke de minden harapásod és minden karmolásod amit magamon viselek... őszinte és az enyém - válaszolok és lassan felállok. Bár nem ette meg a reggelit teljesen, a saját tányérom a mosogatóba ejtem, és lassan kifűzöm a köntöst. A vállamon a foga tökéletes ívben kivehető és akad egy két zöld foltom is, meg a hátamon pár karmolás. Izomláz. - Ezek elmúlnak, és leginkább csak izomlázam van... - teszem hozzá az elsötétülő szemeire nézve és gyorsan visszabújok a köntös mélyére.
NEgyáltalán nem fair, hogy így használja ellenem a szavakat. pont, hogy nem akarom őt semmibe venni, nem is tudnám, ezért érzem úgy, hogy úgy használtam, ahogy a kapcarongyot szokás. Ezért érzek bűntudatot. Már épp ellennkeznék, amikor egy bugyuta poénnal üti el a mondandóm élét és csak puffogva mozgatom picit jobbra-balra a fejemet. Nehezen sóhajtok fel, amikor visszakérdez. - Hmpf! – csendben tologatom a zöldséget a tányéromon, mire a következő mondata, szinte sokként ér, elkerekedett szemekkel pillantok rá. - Én akkor, ott csak csókolóztam veled, nem éltem vissza a helyzeteddel, te vagy az első férfi, akivel... – vallom be halkan, és remélem,hogy a méltatásom, és magasztalásom közepette, nem fogja meghallani, hogy mit mondtam, dühösen felszúrom a villára a rántottám maradékát, és elpusztítom, mintha az tehetne arról, hogy én milyen szerencsétlen vagyok a magánéletemmel. Egyáltalán nem tetszik, hogy így, ilyen határozottan áll ki a véleménye mellet, hogy ő használt ki engem. Bár, hibáztathatnám, hogy minek jött hozzám frissen, illatosan, a segítségemre, hogy ellásson, rendbe szedjen? Ostobaság lenne, mert ebben egyáltalán nem hibás, ő Ryu. Az én Ryum, aki évek óta mellettem van. Követem őt a tekintetemmel, ahogy visszatér hozzám, és nézem, ahogy meglazul a derekán a köntös, majd felfedi a vállát és bennem akad a levegő is, majdnem megérinteném a fognyomomat, de ő gyorsabb, és eltakarja a jelét annak, hogy mit tettem vele, és van ott néhány zöld, lila folt is. Elkapom a csukóját , és feltűrőm a köntösét, hogy lássam a karján a sérüléseket. Itt is akad karmolás nyom, és a kezeimre meredek, hosszabbak a kelleténél, mert nem voltam manikűrösnél, azóta amióta elintézett Abigail így. A köntöse szegőjét markolom a mellkasán, és nem engedem, hogy ellépjen tőlem. A hajszálaim a nyakát ,és a fedetlen mellkasát súrolják Tudtam, mindig is tudtam, hogy Ryu biszex. Normális vagy, nem is tudom, hogy mi az igazán normális – esetben egy magamfajta hímringyót nem kéne hogy zavarjon, ha férfival van, Abigail betörései mellett. Csakhogy, ennek makacsul ellenálltam, ennek az érzésnek mindig is, elzártam magamban mélyen, mert nálam a gyilkossággal, halállal kötődött össze. - Ryu… - kezdem halkan. – Én, téged kívántalak meg tegnap este, ezért nyüglődtem. Ezért nem volt jó, a lány sem. Tudod…amikor kivásároltalak, akkor is volt valami… tetszett… megtetszettél. – vallom be halkan, és én, a nagy Hudson Duncan Payne, nem merek szembe nézni Ryuval, aki most vallotta be, hogy sokkal többet jelentek a számára, mint bárki más, és egyáltalán nem haragszik rám. - Boldog vagyok én is, hogy már nem az a… meghúzódó, meghunyászkodó alak vagy, hanem egyenes háttal jársz, és itt is megerősödtél. – ahogy markolom a köntösét, az ökölbe szorított kezemmel finoman megnyomom a mellkasát. Könnyebb a lábfejének beszélni, mint neki. Torok köszörülve keltem fel a helyemről, már nem fájt annyira a hátsófelem. - Javaslom, a téli kerti zugomat, pihenésre, és rekreációra, mert feltétlenül szeretném legalább a fájdalmaid enyhíteni, egy könnyű masszázzsal.– igen, hozzá merek érni, mert amikor elhoztam őt, ide akkor ő sem volt épp a toppon, sőt, rosszabbul volt mint én, jelenleg. Számos olajunk van, izom lazításra, masszázsra, mert olykor használom az itteni játszó szobámban is. -Mellesleg. – pillantok rá mogorván- Nem volt szép tőled azzal jönni, hogy semmibe veszem az aggodalmammal, hogy ott maradtál velem. – szusszanok, és elindulok a masszázs olajokért. Nem lendültem túl ezen csak úgy, de én meg úgy érzem, hogy ennyit minimum meg kell tegyek azért, mert segített rajtam.
Talán nem a legjobb módja hogy észre térítsem Hudsont, de jobban ismerem talán saját magánál is, és tudom hogy éppen min rágódik, és ha így folytatja, akkor éppen azt fogja tenni, amit nem akar, és ezért is magát vádolná később. Nem hagyhatom hogy ezt tegye, mert nem akarom látni a szenvedését. Annyi mindent kibírt már, annyi mindent túlélt, belehalnék ha még miattam is csak rosszul érezné magát. - Hmpf - értek vele egyet, enyhe mosollyal ahogy a zöldségeit tologatja és nem hibáztatom érte, nehéz reggel ez mindkettőnknek, és őszintén szólva nem aludtam volna ha nem muszáj és a testem nem kényszerít pihenésre. De muszáj aludnom, mert nem vagyok robot és nincs végtelen energiakészletem. Sajnos. Csak nem menekülök meg, és hagyom hogy Hudson szemrevételezze a nyomait, amiket rajtam hagyott és keserédes emlékké fakul a fájdalom, hiszen az enyémek. Minden harapás nyom, és kék folt, tőle van és sokkal édesebb ez, mint bármi más. - Csókolóztunk? - lepődöm meg ahogy kicsit elnyitom a szemeim, erre nem emlékszem. Sok mindenre nem, és egész eddig hálás is voltam hogy nem esik be semmi, de most kínosan elevenen csap meg a tudat hogy mire nem emlékszem pontosan. Jó lenne de... nem, nem akarok arra az éjszakára gondolni, és Ms. Zhao-ra aki eladott volna mint egy ócska rongyot. Semmi beleszólásom nem volt a sorsomba, és ezt nem engedem meg soha többé senkinek sem. - Hudson, én nem bánom - simítok a hajába ahogy csiklandozza az államat és végigsimítom az arcát is menet közben. Simogatom lassan, minden érzékiségtől mentesen, csak kedvesen ahogy nagy ritkán szoktam hogy kedvre hangoljam, de bennem reked a szó egy pillanatra ahogy ... engem akart. Engem....Nagyot dobban a szívem, és félő hogy majd kiugrik a mellkasomból. Oh, Hudson, ha tudnád mennyire szerettem volna ezt hallani tőled! Milyen régóta! - Én nem tudtam. De Hudson. Hé, Hudson! Nincs ezzel semmi baj. Én is kívántalak téged, máskülönben nem maradtam volna veled, mert nem vagyok köteles rá. Tudom, hogy nem. Mégis, ott maradtam mert akartam... - ezúttal én túrok bele a hajamba és végtelenül nehezemre esik hogy a szemeibe nézzek. Pedig gyönyörű lélektükrei vannak. Lassan leereszkedek elé, féltérdre hogy egy magasságában legyünk. - Hudson, ez a te érdemed. Megerősödtem, mert nem volt kényszer, nem kellett semmit megtennem, ha nem akartam. Én soha azelőtt nem ismertem ezt az érzést, ezt a fajta szabadabb életet és ezt te mutattad meg nekem. Hogy sokkal több lehetek egy csinos arcnál. Hogy az életem az enyém lehet, és nem mások fogják irányítani ha nem akarom. Ezért soha, de soha nem tudok elég hálás lenni neked - fogom meg a kezét, ahogy szelíd mosolyommal nézek rá, és láthatja hogy komolyan gondolom, és nem csak hála, de szeretet és remény is látszik aszemeimben. - Ha szeretnéd - megyek bele, hiszen látom hogy erre inkább neki van szüksége, és lassan elpakolok a konyhában. Elmsook mindent, de hallom a morgolódását. - Nem, nem volt az, de legalább figyeltél rám és nem hibáztatod magad napokig olyasmi miatt, ami nem a te hibád - mosolygok rá kissé macskásan, mert sokszor hallottam már hogy macskásak a vonásaim, és tudom hogy lehengerlően tudok mosolyogni és nevetni ha akarok, de ritkán törődöm vele. Az emberek véleménye se érdekel, egyedül Hudson az aki számít. Ő és Ewerett, senki más. - Kész vagyok, mehetünk. De nem lehet levendulás - jelentem ki mert utálom annak a lila gaznak a szagát.
Nem könnyű most, mert azt terveztem, hogy hetekig, de minimum hónapokig magamat fogom hibáztatni az éjjeltörténtekért. Tudom, hogy érzelmileg zsarolt meg, de… ő Ryu! Csak ő van nekem, és Ewerett, utóbbi a biztos kéz, aki összefogja az ügyeink piszkos részét. De Ryu…? Ő, nagyon is fontos nekem. Nem akartam a múltjára emlékeztetni, de kicsit összekuszálódtak bennem a dolgok, és nem tudom, hogy hogyan viselkedjek. Mit kéne tennem, és mi volna a helyes? Biztos, hogy szeretném megismételni azt, hogy vele vagyok, de ezt tapasztalatból tudom, hogy nem úgy működik. Szeretnék emlékezni minden pillanatára, nem csak részletekre, mert vannak bevillanások. Megrázom egy picit a fejem, mint aki el akar szabadulni a felvillanó képek elől, ekkor simít végig a hajamon, és az arcomon, mire belesimulok az érintésébe, és megnyugszom egy kissé. Elmosolyodom, egy igazán szégyellős fajtával, igazi, amelyet nem rejtek maszkok mögé, és főképp elől sem. Itthon, ebben a házban nem játszom meg magam egyikük előtt sem. Ahogy magyaráz, úgy nyugszom meg kissé, és fújom ki hosszan, az eddig benntartott levegőm. Most én vagyok az, aki végig simít az arcán, és a szemöldökei közti vonalon, le az arcára. A homlokomat is nekidöntöm a homlokom az övének, egy pillanatra és csatát vesztetten mosolyodom el, ahogy találkozik az ő reményekkel teli tekintetével. Meg fogok fulladni Ryu, ha így nézel rám! - Hónapokra terveztem, csak, hogy tudd. – pillantok vissza, és még elkapom a macskás mosolyát, mire nekem is kirajzolódik egy mosoly, válaszként az övére. Ezután felmegyek a fürdőmbe, és összeállítom az illóolaj keveréket amit akarok, levendulát sosem tennék bele, mikor még nem volt magánál, próbálkoztam, de láttam, hogy nem tesz jót neki, azóta tudom, és figyelek erre, hogy kerüljem az ilyen illat használatát a közelében. Az alap illat vanília lesz, kevés teafával, és citromfűvel, és némi zsályával. Valahogy megnyugtat most a vanília illata. Remélem neki is tetszeni fog. Egy közepes méretű üvegcsével térek vissza. Addigra remélem ott van a pihenőmben. Ez a nap csak a kettőnké. Szerencsére nem kell hajlonganom, sem mászkálnom, tudom ,hogy merre haladjak, és a puha fűre már mezítláb lépek rá. Az ágy felé masírozok, és elkínzottan mosolyodom el, ahogy végig pillantok Ryun. Annyira nem akartam így kicsipkézni. Kibújok a pulóveremből, és félre dobom, le a földre, azt sem bánom. - Kikapcsoltad, az automatát? – nehogy míg itt vagyunk, addig kezdjen el öntözni. Egy mini kishűtő volt itt, ivóvízzel, amit napelemmel működtettem, és úgy tűnt, mintha egy kő pihenne az ágy mellett. Ami asztalként funkcionált. Ügyesen elrejtettem. - Jó lesz ez? Vagy ha nem tetszik, csinálok másikat. – nyitom ki az illóolajos kupak tetejét. Viszont, bajban leszek, hogy üljek huzamosabb ideig? Kicsit zavarodottan pillantok végig rajta. - Oké, akkor… feküdj hasra először. – majd mellé térdelek az ágyra, de így sehol sem jó, ügyetlennek érzem magamat, végig pillantok a hátán, és egyszerre facsarodik el a szívem is, és pislogok zavartan. Mindig is ilyen jó teste volt Ryunak? Igen! Fenébe! - Hm…ide… izé, ide ülhetek? – a kezemmel behatárolom a dereka, a feneke, és az alsó combja alatti részt. Végül az alsó combja fölé térdelek. Ezt a helyzetet ítélem meg a legjobbnak, azt hiszem. Jó lesz így. Nem mélymasszázst csinálok, hanem felületit, a sérülések miatt, de így is el időzöm Ryu testén, egy-egy gócpont felett, és minimális fájdalmat okoz csak a csomó mentesítésem. Kitanítottak erre a mesterségre is, és sosem panaszkodtak rám. Érzek minden izmát, és a csípő bemélyedése is tetszik. Nem mindenkinek van, de az övé testszik, és kezdek fáradni, a fenekemen is feszülnek a sebek. Gyenge vagyok még. De nem akarok tudomást venni erről. - Fordulj meg. – nagyon ügyes voltam, és nem volt rekedt a hangom egyáltalán, amikor megszólaltam. Kínos, vagy sem, azért élveztem, hogy végig masszírozom, és dörzsölöm a testébe a gyógyító olajokat, és ha megfordul, láthatja is. Viszont, az olajkeverék illata, határozottan tetszik, nekem legalábbis. Nagyon remélem, hogy nem azért nem ment bele, másik készítésébe, mert nem akart feleslegesen sétáltatni, újra.
Lelki fájdalmat okoz ahogy látom Hudsont bíbelődni és tépelődni és elégedetten mosolyodom el, hogy nem fogom hagyni hogy eméssze magát ezen. Ez kettőnkön múlt, és tudtam pontosan hogy mit vállalok be azzal hogy akkor megcsókoltam és nem tette bennem semmiféle visszavonhatatlan kárt, amiért neheztelnem kellene rá. Felnevetek a szavaira és jellegzetes mosolyommal díjazom a kijelentését. - Nos, ez esetben megtagadom. Nem érsz te ilyesmire, túl sok dolgod van, ne feledd, én vezetem a kalendárodat - teszem hozzá, mert szinte mindenhez hozzáférésem van amihez neki is, és így könnyebb vezetni a klubját is, meg az egyéb elfoglaltságait is szervezni. Amíg felmegy addig én elpakolok, és mindent úgy hagyok itt magam után ahogyan szoktam. Tisztán és rendezetten, mert így legközelebb nem kell azzal kezdenem hogy pakolok. Kisétálok a kertbe Hudson kis rejtekbe ahol megesett a dolog és elmosolyodom ahogy végigsimítok a puha matracon. Nyomta a hátam az alatta lévő fa, de nem érdekel, mert önző módon azt gondoltam... Akartam hogy akarjon és csak magamra gondoltam amikor döntöttem helyette is abban a furcsa helyzetben. Nem bántam meg, csak azt hogy ennyire emésztette magát ezen. Sosem okoznék szándékosan fájdalmat Hudsonnak. Letelepszem a matracra és távirányítóval kikacsolom az öntözőrendszert ezen szakaszát hogy ne locsoljon a nyakunkba vizet a legváratlanabb időpontban. Megérzem a vanília illatot még mielőtt meghallanám Hudson hangját és biccentek. - Igen, nem leszünk vizesek, legalábbis a locsolótól biztosan nem - teszem hozzá ahogy megszaglászom a krémet. Hm, jó választás, én is ilyesmit kevertem volna magamnak ha érdekel annyira hogy ápoljam a testem. Elfekszem és felfedem a testem. Sosem szégyelltem, de most inkább csak azt bánom hogy észrevette és bánkódik. - Olyan furcsa így. Ezt mindig én csináltam neked eddig - fordítom oldalra a fejem és kissé zavart mosolyt villantok rá. Sajog az egész testem, nem tagadhatom le, de mégis... Miatta sajog, és nagyon boldognak éreztem magam ahogy végre... végül... Végül észrevett engem. Még ha csak arra is hogy levezesse a vágyát és a feszültségét. Élveztem és a fájdalmat is ami reggel ért utol. Csak megakadályozta a napi rutinomat amit kevésbé élveztem. - Amit akarsz Hudson, ahogy kényelmes - bármit megengedek neki és bármit megtehet. Az egyetlen aki ellen egy szavam sem lenne. Túlságosan fontos nekem ahhoz hogy elszalassza ezt az alkalmat amikor hozzám ér, és puha tenyere könnyedén siklik a testemen. Felnyögök, annyira jó érzés. Olyan könnyű és mégis... Sírni tudnék gyönyörűségtől. Teljesen ellazul a testem a mesterkedése folyamán és egy olvadt pudingnak érzem magam. A szavaira kinyílnak a szemeim, már majnem elpilledtem. Jajj, nem szabad aludnom, a végén még lemaradok valamiről. Valami fontosról. Ahogy megfordulok Hudson alatt, elmosolyodom. Mandulavágású szemeim is nevetnek velem, ahogy felnézek az ő sötét íriszeibe. - Arigatou - dorombolom neki hiszen nagyon is jól esett a keze és hogy most vanília és teafa illatom van. Egy kis...mi ez? Rozmaring? Zsálya? Zsálya! - Csodálatos vagy Hudson - mosolyodom el lágyan. Szeretően. Én mindig is szerettem őt, még ha ő nem is tudja ezt. Ez soha nem fog megváltozni.
NGrimaszolva pillantok vissza rá, a kalendáriumos megjegyzésre. - Tudod kinek a képe van az értelmező szótárban az Igazságtalanság szó mellett? Hm? – nézek rá szúrósan, és nem válaszolok, igen, kicsit kilazultam, de csak egy kicsit. Én pedig a másik távirányítóért nyúlok, az okos órámról kiválasztom azt, ami általában megnyugtat engem is, igazi tradicionális japán népi hangszerek, amiken, ha játszanak, szinte látom magam előtt, ahogy a folyó sebesen halad, vagy a szél megtépkedi a fák leveleit, vagy a nap az arcomat cirógatja. Teljesen átszellemülök, és őt masszírozom, simogatom, és ahol érzem a csomókat, azokat eloszlatom, sok van neki, de mindegyiket eltűntetem. Érzem, ahogy alattam fekve egyre ernyed el a teste, annyira jó érzés, amit csinálok, hogy magam is feldobódon. Ahogy rám pillant, miközben megfordul, elveszek néhány pillanatra a tekintetében, és viszonzom a mosolyát. - Még nem végeztem. – hiába köszönte meg, hiába néz rám hálásan. Elől is van rajta néhány nyomom. Amit szeretnék átsimítani az olajjal, hogy hamarabb gyógyuljon. Kicsit lejjebb helyezkedem, nagyjából comb magasságra, de végig cirógatom, és gyúrom a testét, ott ahol kell. Mindkét tenyerét külön fél-fél órát biztos masszírozom, néha időnként rá pillantok, és elégedetten mosolygok. Rajta is felejtem a pillantásomat az arcán, az arca volt az első, ami azon az éjjelen megfogott, és azóta is ha rá néztem, talán a macskás, mandula vágású szemei? Vagy a hasonló mély bánata? ami azóta eltűnt a szemeiből, azt hiszem. Hiszen felszabadult. - A fejed sem hagyom ki. – az arcát is megmasszírozom, úgy, ahogyan egy kozmetikus tenné, mert ezt is megtanultam, aztán áttérek a fejére is. Igen, összemaszatolom a haját is, de talán ez most nem akkora nagy baj. Én élvezem, és megnyugtat, hogy megmasszíroztam. Ez másfajta érzéssel tölt el, mint amikor egy alávetettet masszírozok ki, az hozzá tartozik a játékhoz, a figyelemhez, a levezetéshez. - Ez…más… mint egy alárendeltnél. – bukik ki belőlem halkan a felismerés, és remélem, hogy nem hallja meg, ha elaludt volna. Ha így történt, és ha nem is aludt el, akkor is mellé fekszem, a párnára, és betakarom. Én is bebújok a takaró alá, és őt figyelem, az arcát a testét, ami most napbarnította, és olajos krémesen csillog. A telefonomért nyúlok, azért, amire mindig vigyázok, és ha olyan helyre megyek, akkor mindig oda adom neki, hogy nála legyen. A kincsem, amin a személyes dolgaim vannak, erre fényképezem le őt. Ahogy itt fekszik mellettem. - El kell mennünk nyaralni. Ketten, együtt. Kerül amibe kerül, kiharcolom magunknak. El kell tűnnünk egy kicsit, és rád is rád fér a pihenés. – simítok végig a szemöldökén, éreztem, ahogy az izmok ott is fokozatosan lazulnak el, az egész arcán, a simítást folytattam az ajkáig, és itt húztam csak el az ujjaimat róla.
Elnevetem magam finoman, ahogy szúrósan néz, és olyan mosolyt villantok felé, amire nem fog tudni haragudni, és nem is lesz ilyen szúrós a nézése. - Hm, nem nem tudom. Az én képem túl szép ahhoz, hogy ilyen unalmas dolgokban szerepeljen mint az értelmező szótár - kuncogok és mellé nagyon ártatlanul nézek, aztán kisétálok kisebb-nagyobb pihenőpontokkal a kertbe, ahol Hudson kedvenc része is található. Sokat időzik itt, főleg amikor annak az átkozott nőnek a karmaiből kerül ki, és itt ki tud kapcsolódni. Ilyenkor nem is zavarom, meghagyom neki a magányt és néha frissítőt hagyok itt neki észrevétlenül. - Citera... - mosolyodom el a hangszerválasztásra. Furcsa, de szereti a japán vagy épp keleti tradícionális hangszerek játékát, és sokszor engem is meg tud nyugtatni és kiszakítani a külvilág kegyetlenségéből, amit sajnos bőven volt időm és lehetőségem megtapasztalni, és így egyfajta tisztességes távolságtartás is kialakult belőlem a nőkkel szemben. A kötelező udvariasságon túl egyikük sem juthat. A udvariasság álcája alatt viszont félelem és enyhe undor lapul. Ms. Zhao megmutatta miféle szörnyetegek tudnak lenni, és nyilvánvalóan én is tsztelem a kivételeket de olyan kevés van.... Egészen elpillednék a kezei alatt, benne tökéletesen megbízom. Hudson mindig is olyan elérhető elérhetetlen volt számomra, hiszen évek óta élek vele, dolgozok vele és sosem adta jelét annak hogy kicsit is jobban érdekelhetném mint egy barát, támasz. Mikor mire volt szüksége, és igyekeztem mindent megadni neki amit csak módomban állt. Nehezen fordulok meg, mert egészen megolvadtam de aztán csak félig lehunyt szemekkel élvezem a masszást, amit eddig sosem kaptam tőle. Ellenben én millióször kezeltem már a testét. - Hm? - kérdőn pillantok rá de szinte fel is nyögök a gyönyörtől ahogy tovább masszíroz és simogat. Mintha a lelkem is érintené, nem csak a testemet. A fejmasszáson viszont be is szundítok egy picit, és teljesen kikapcsolom a külvilágot és messziről hallom a hangját is ahog beszél, és még mintha érteném is mit mond, de az agyam éppen szabadságon van és csak elmosolyodom, boldogan hiszen nagyon jó érzés. - Köszönöm Hudson.... mindent- nyílik ki résnyire a szemem ahogy odafekszik mellém a vékony takaró alá, és rámosolygok. Szeretettel, és őszinteséggel. Előtte nincsen titkom, mindössze egyetlen, és azt is... most tudta meg tegnap. Hogy reménytelenül vágytam rá hogy vágyjon rám, hogy többnek tekintsen az asszisztensénél. Hogy szeressen! Igazán szeresssen. - Nyaralás? Jó ötlet. Hová mennél?- kérdezem félálomban ahogy közelebb húzódom hozzá. Ennyi még belefér azt hiszem.
Kezdőlap
