Határozottan nem jelenteném ki azt, hogy túl vagyunk a nehezén, de ami kettőnket illeti, esélyesen kifelé kacsintgatunk abból a mélyre nyúló gödörből, amit magunknak ástunk az elmúlt két hónap során. Jól esik beszélgetni vele és még az sem különösen zavar, hogy őszintén kell beszámolnom neki a terveimről, ám annak különösen örültem volna, hogyha ez nem éri őt ennyire rosszul, mint amennyire ki van bukva jelenleg tőle. Bevetem az összes nyugtatónak ható szövegemet, hogy enyhítsem a helyzet elcseszettségét, de csúfosan elbukok ezalatt a küldetés alatt, ezért marad a jó öreg humorizálás, ami nálam már ösztönszerűen megy, ha forróvá válik a lábaim alatt a talaj.
Sok jelzővel illettek már, de az őrültet annyira különlegesnek érzem most az Ő szájából, hogy szívem szerint magamra tetováltatnám vagy felvenném harmadik névnek, hogy utána büszkén villogjak vele: igen, ez vagyok én! Nem várom el tőle, hogy ezzel a labilis verziómmal is képes legyen elfogadni, de úgy tűnik ez nem olyan, ami miatt visszavonulót fújna. Helyette egyszerűen megölel, ami kezdetben meglepődést vált ki belőlem, végül pedig viszonzásra késztet és arra, hogy egy másodperc erejéig nyakába fúrjam az arcomat, amelynek következtében mélyen magamba szívom illatát. Igen, ez az! Kibérelhetném esetleg ezt a helyet egész estére? Úgy érzem rátaláltam az álomhelyemre és nem szívesen mondanék le arról, hogy egy fikarcnyit is távolabb kerüljek tőle. Még ha tudom, hogy lassan muszáj lesz őt elengednem, hiszen bizonyára mindketten elzsibbadnánk és a fürdő köve sem nyújt különösen kényelmet. Ennek ellenére kiélvezek minden egyes másodpercet, amit ennek a csodanőnek a karjai közt tölthetek.
Olyan váratlanul ér a mondandója a sérülésével kapcsolatban, hogy az aggódás szinte letarol. Ő persze inkább amiatt aggódik, hogy az edzései elmaradtak, én meg mint egy lefagyott merevlemez, úgy kaparom össze magamat az ezernyi kérdésem kábulatából, ami megfogalmazódik a fejemben. Egy valaminek azonban mégiscsak sikerül kibuknia belőlem. - Fáj még? - most őszintén nem tudnék gratulálni magamnak a sablonos kinyilatkoztatásom miatt, ezért hogy javítsak a helyzetemen, egy ajánlattal rukkolok elő. - Az edzések miatt ne aggódj, örömmel segítek formába hozni téged. - nyitom ki a számat, hátha valami értelmesre is futja tőlem, de ez meg túlságosan is félreérthetőre sikeredett. - Értem itt ezalatt azt, hogy a titkos találkozásainkat, titkos edzésekkel is megspékelhetnénk. - sebtapasz a nyílt sebre, de talán nem küld el melegebb éghajlatra, hogy éppen a békülési fázisba próbáljuk felküszködni magunkat, erre én meg már azon ügyködök, hogy milyen aljas módszerekkel csábítsam őt az ágyamba. Nem mintha nem lenne ez is jövőbeli terveim között, de türelmes fából faragtak, ami bizonyára már elég öreg ahhoz, hogy olykor túlságosan is rosszul funkcionáljon.
- Ez nem telhetetlenség, de ami jó, az jó. Én csak betározok az ínségesebb időkre, azért meg nem hibáztathatsz. - kisfiús vigyort ejtek felé, de nem pofázok sokat, hogy kiélvezhessem a nevetését meg azt a mosolyát, amihez ugyan nincsen különösen hosszú sorokból álló forgatókönyv, de határozottan felhívó arra a bizonyos vízszintes keringőre. A francba, hogy ez mennyire is hiányzott nekem!
- Jó lenne azt mondani, hogy ő dolgozik nekem, de egyelőre még az a szemétláda dirigál. - csupa szeretet tükröződik a hangomból, mert tényleg bírom őt, de na, azért nem esik jól a férfibüszkeségnek, ha valaki megmondja mit és mikor meg hogy csinálj. - Erről jut eszembe, emlékeztess majd, hogy kitekerjem a nyakát, amiért belerángatott a mocskos ügyleteibe. - ha lenne naptáram, be is vésném ezt az emlékezetes momentumot, de ennek hiányában csak a megbízhatatlan memóriámra támaszkodhatok.
Annál biztatóbbat és képlékenyebbet nem tudok neki mondani, mint amit meg is osztok vele, hiába szeretnék többet átadni neki. Egyelőre ötletem sincsen hogyan fogom ezt megjátszani, viszont nem is igazán túráztatnám ezen most az agyamat.
- Nekem is lejátszódott ez a fejemben nem is egyszer, de ígérem, még ötvenszer átgondolom az egészet, mielőtt meglépném. Nem tennék őrültséget addig, amíg biztos nem leszek az összes létező verziójában. - gyenge ígéret ez, de kezdetnek talán ez is megteszi. A figyelmemet viszont túlságosan is leköti, ahogyan a keze az én tenyerembe nyugszik, aminek különös érzésétől csak akkor szakadok el, amikor az arcomra vándorol fel érintésével. Most meg a szemei kötnek le. Meglehet, hogy csapdába estem? Mert ebben az esetben nincs kedvem kiszabadulni, inkább berendezkedek ott.
- Én sem. Eddig kisértettem a sorsot, de mi van ha még egy hazugság és elkezd nőni az orrom, mint annak a Pinokkió gyereknek? - egyik szemöldököm a magasba szökik elgondolkozásom hatására, de aztán nem ökörködök tovább. - Nincs több titok, sem hazugság. - jelentem ki komolyan és ha kell még írásba is foglalom, hogy biztosra menjek.
Ugyan részemről tök ártatlan felajánlás volt a fürdés gondolata, erre ez a bestia már készül is behálózni engem, amit örömmel hagyok is. - És bizonyára nem csak arról van szó, hogy aljas módon szeretnéd kihasználni a testemet, igaz? - röhögöm el magamat, de a következő szavai olyan érzést keltenek bennem, mintha éppen a lottó-főnyereményre tettem volna szert.
- Mi a..? - vigyorom szélesebben ívelődik az arcomra és képtelen vagyok leplezni örömömet. - Ezt nem hiszem el! - legszívesebben örömtáncot járnék, ehelyett elhallgatok, mert sokkal inkább leköt az, hogy íriszeiről az ajkaira vándoroljon le tekintetem és hogy bebizonyítsam mennyire boldoggá is tett ezzel a hírrel, nem húzom tovább az elkerülhetetlent, helyette nemes egyszerűséggel ízlelem meg ajkait és vonom közelebb derekára vándorolt kezemmel, hogy ezután a zuhanykabin felé tereljem magunkat ezzel is jelezve: az invitálását vegye elfogadottnak. A hajába túrok és már éppen azon volnék, hogy megszabadítsam őt a felsőjétől, de egy ismerős női hang a földszintről megakaszt a terveimben.
- Dorian, itthon vagy? - örömmel válaszolnék, de túlságosan lefoglal valaki egészen más. Kezemet a falnak támasztom, homlokomat meg Raelynének és közben sóhajtok egyet.
- Erre.. - újabb gyors csókot lopok az ajkairól, mielőtt elengedném. - Később még visszatérünk. - teszek neki egy ígéretet, amit biztos nem fogok megszegni és már indulok is ki a fürdőből, hogy sajnálatos módon kihagyjam most a vele való zuhanyzást. Mindig is tökéletesnek tartottam Mrs. Scavo időzítését, de most leginkább csak mérgelődnék miatta.

Valahol a bűntudat és a megkönnyebbültség különös egyvelege kavarog bennem kettőnk újratalálkozásának alkalmával. Egyrészt ostorozom magamat, amiért beleavattam őt a terveimbe és ahelyett, hogy kihagytam volna őt az egészből, ahogyan eredetileg már elterveztem, csak még mélyebbre sodortam őt annak végeláthatatlan mocskában. Bűntudatom van, mert úgy érzem hiába teszek számára ígéreteket, mégsem tudnám..merném 100%-osan azt állítani, hogy a saját akaratomon kívül nem szegem majd meg a szavaimat. Mert bárhogyan alakulhat: akár jól, akár rosszul és annak ellenére, hogy egy verzió makacsul ott él a fejemben, ettől függetlenül az nem minden esetben egyezhet meg a valósággal. Másrészt megkönnyebbültnek érzem magamat. Az igazság terhétől, melyet végre letehettem egy kis időre és a közelségétől; Raelyn puszta látványától egyben az érzéstől, attól a természetes, otthont szimbolizáló érzéstől, amelyet az ő közelében tapasztalhatok meg. Attól, hogy két hónap után ismételten szóba áll velem, megosztja velem a mosolyát és a gondolatait. Ez a kettősség pedig elég felkavaró ahhoz, hogy jelen pillanatban magam se legyek tisztában a következő lépésemmel vagy döntésemmel, amelyet készülök meghozni. Egy valami viszont biztos: szeretnék kiélvezni minden egyes másodpercet, amelyet a társaságában tudhatok.
Aggódás üti fel fejét bennem a sérülése kapcsán, de megnyugtat afelől, hogy már a veszélyen túl vagyok. Mindezek ellenére egy grimasz formáját öltik fel ajkaim és még egy szusszanásra is telik tőlem. - Még szerencse. A helyedben nem harcolnám ki, hogy szobafogságra ítéljelek a kaszkadőrmutatványaid miatt. - félmosolyt ejtek felé, noha jól tudom, hogy egy olyan munkát végez, amelyet nem lehet teljes mértékben megúszni egy-két besikerült sérülés nélkül. Ennek a tudatnak a szele viszont még csak meg sem legyinti az aggodalmam töretlen pajzsát, ami továbbra is kitartóan ott szobrozik bennem.
- Sejtettem, hogy kedvedre lesz majd. - megjátszott rosszallással csóválom a fejemet, de túlságosan is a kedvemre van ennek a rendhagyó programnak már csak a gondolata is. Továbbá a munka sem lesz annyira elviselhetetlen, ha tudod, hogy még jutalomban is részesülsz érte. Kijelenthetem, hogy ez határozottan egy olyan szituáció, amiből mindenki nyertesként jön ki?
Még mindig csak a feldolgozási folyamatban vagyok Ashton szerepével kapcsolatban mindkettőnk életében és persze, ismertem már mint a rossz pénzt ahhoz, hogy egyáltalán ne boldogítson mindez. Rae viszont imádnivaló, igyekszik lebeszélni arról, hogy ne szorongassam meg a kis görény nyakát annak ellenére is, hogy egészen bírom őt. - Pedig örömmel bemutattam volna vele milyen valakit megfojtani a szeretetével. - szurkálódok azért tovább, de bizonyára plusz pontként élem meg azt, amit mesél róla. Ash jó arc, még ha éppenséggel szeret is jó pofozni a problémákkal.
Próbálok kitartani az ígéreteim mellett, amelyeket még képes is vagyok betartani. Egyik ilyen, hogy nem leszek meggondolatlan a terveimmel kapcsolatban, másik pedig azoknak az információknak az elhallgatása, amelyet előszeretettel tartok meg magamnak, majd zúdítok másokra, amikor már nyakig csücsülök a baj közepében. Rae azonban megérdemli az őszinteséget, még ha sokszor az közel sem kecsegtet semmi jóval.
- Ezt se mondta még senki. - mozgatom meg egy kicsit az orromat ennek hatására, de jót mosolygok a rögtönzött 'pusziján.' Ha így folytatja, képes leszek magamhoz láncolni és többet el nem engedni!
Az este folyamán egészen jól tartottam magamat a körülményekhez képest, de mindig van egy pont..egy szó vagy egy tett, ami könnyen átlendíti az embert addigi állapotából. Rae szépen kifejezett 'amúgy megszabadultam a férjemtől' szavai belőlem is ezt a hatást váltják ki és bőven elegendőek ahhoz, hogy engedjek annak, ami már egy ideje érik közöttünk. Közelebb vonom magamhoz csókunk hatására és már éppen abba az irányba terelném magunkat, ahol 'megünnepelhetnénk' Rae szabadságát, de a valóság közbeszól és nagy meglepetésemre kísértetiesen Mrs. Scavo hangja van. Nehezen mondok csak le a folytatásról még akkor is, mikor éppen már lefelé nyargalok a lépcsőn, melynek alján az ismerős hölgy és a karjában tartott lányom vár.
- Minden rendben? Hannah jól van? - egyből a legrosszabbra gondolok és már veszem is át a hercegnőt, de nem tűnik úgy, mintha bármi probléma lenne. Mrs. Scavo meg is nyugtat gyorsan efelől, de már jobban le is köti őt a váratlan társaságom megismerése.
- Gondolom nem lenne boldog tőle, hogyha rátörne zuhanyzás közben. - ez egyfajta ötletnek hat a részemről, hogy majd máskor megejtjük ezt az ismerkedést, mindenesetre hálás vagyok neki a felvigyázó szerepért, amiért cserébe csak annyit kért, hogy majd megismerhesse azt a lányt, aki az ő szavaival élve: ennyire magába hülyített.
Hannah gyorsabb elalvását kihasználva ejtem meg a zuhanyzást - sajnálatos módon egyedül - és miután végzek, a szobámba is benézek, ahol Rae már rég valahol az álomvilágba kergeti teljes őrületbe és ámulatba az ott élő magamfajta egyéneket. A gondolat megmosolyogtat, mindenesetre közelebb lépek az ágyhoz és rendesen betakarom őt, de számomra még az alvás úgy tűnik elmarad, mert nyöszörgés szűrődik ki Hannah szobájából, ami az éjszaka nagy részében megajándékoz a fel-le járkálással és Hannah megnyugtatásával, aki úgy tűnik most beint egyet az alvásnak és helyette inkább velem tölti az idejét.
Jó pár unalmas műsorral és kísérlettel Hannah szakaszokban történő alvását illetően észre se veszem, hogy mennyire könnyedén fordulunk át a reggelbe. Annyira próbálkoztam a nem elalvással, hogy már átestem azon a ponton, ahol nem is érzem szükségét a lefekvésnek, ámbár a fejem elviselhetetlen lüktetése egészen mást mond, de úgy tűnik, hogy kicsivel később legalább már a kisasszony együttműködőbb és olyan kecsesen fordul át a hasára, hogy végül normálisan is elaludjon, ami túlságosan is irigylésre méltó lesz ahhoz, hogy kipróbáljam. Ehelyett a koffeint hívom segítségül, amihez két bögrét is előhalászok. A tegnapi napot figyelembe véve elég valószínű, hogy sorstársak leszünk Raevel a fejfájást illetően, ezért már csak akkor indulok fel a szobámba, amikor a két bögrét megtöltöm kávéval, hogy mire felébred, legalább kéznél legyen, de úgy tűnik erről már lekéstem, mert már ébren van.
- Azta, te hogy kerültél az ágyamba? - színlelt meglepődéssel tekintek körbe, hogy mégis honnan eshetett oda bele, próbálkozva valami viccelődéssel, de az arckifejezését elnézve úgy tűnik benne is ez a kérdés fogalmazódott meg.
- Oh..szóval nem emlékszel. - nyögök ki csak ennyit, miközben átnyújtom neki az egyik bögrét. - Egy kis töltés jót fog tenni. - mosolyodok el, miközben leülök az ágy szélére. - Mennyivel vagy képben? - kérdezek rá, reménykedve abban, hogy nem kezd el laposra verni amiatt, hogy esetleg kihasználtam a helyzetünket vagy egyéb más indokból. Bizonyára nekem sem lenne éppen kellemes, hogyha nem tudnám hogyan kerültem más ágyába..és sokszor nem is volt kellemes. Én meg még kimagyarázni sem tudnám a dolgot, hiszen Ő az én felsőmben, én egy szál alsónadrágban, meg még itt van az én ágyam is. Hova is tettem a bukósisakomat?

Nem tehetek róla, egyszerűen kikívánkozik belőlem a röhögés, amikor előadja a jó kislány szerepét, ami abban a pillanatban csődöt is mond, miközben próbál engem is a bűntársává tenni. Noha én csak őt próbálom meg megvédeni a rá leselkedő veszélyektől, ennek az egésznek a lényege valahol útközben baromira éles kanyart vesz és mintha engem is elsodort volna a nagy bámészkodások közepette. Most már teljesen világossá vált számomra, hogy a legtöbb bűnöző hátterében bizonyára ott áll egy nő is, aki visszavonhatatlan hatása alá keríti a gyanútlan tagot, mielőtt az feleszmélhetne mekkora nagy bajban is van valójában.
- Jó leszel?! Fogadni mernék rá, hogy az első öt perc után csúfosan elbuknál. - különösen felkelti az érdeklődésemet ez a képletes szituáció és hogy rájátsszak ennek hatására, közelebb is hajolok hozzá egy röpke másodperc erejéig. - Ha nem vigyázol, lassan megjelennek az ördögszarvaid is. - kacsintok rá, de túlságosan is szórakoztat mindez. Arra viszont magam sem számítok, hogy én leszek az, aki beint korábbi szavaimnak és olyan gyorsan és kétségbeesetten használom ki az elénk táruló lehetőségeket, mintha csak ezek a bűnösnek mondható percek maradtak volna nekünk, amelyek valójában rohamosan lecsökkennek, amikor társaságunk akad. Mégis egyfajta ígéretként..egy le nem zárt ügyként ott marad bennem kettőnk pillanata és ha már a ma este folyamán többször is bizonygattam az őszinteségemet és a becsületszavamat egyaránt, ebben az esetben hülye lennék megszegni azokat.

Több szempontból sem így képzeltem el az estémet. Egy hétköznapinak ható plusz munka a műhelyben és utána az eseménytelen hazatérés a lányomhoz, ami egy percig sem érződik unalmasnak, sem pedig tehernek, időzzek el bármennyit is a kocsik szerelésével. Ennek ellenére jó nagy körbe megkerültem az eredeti felállást, melynek következményeként hátramaradtam én, a 0 órás alvással rendelkező egyed a két bögre kávéval a kezében, amint egyensúlyozik velük, hogy nehogy magára öntse azokat. Jóllehet ébresztőnek kegyetlen, de bizonyára hatásos lenne. És hogy még a képlet még teljesebbé váljon, nem is akármilyen nő keresztezte utamat az éjszaka folyamán, akit megtekintve a szobámban egyszerre fog el valami természetes, otthonos érzés és a puszta idegesség, melyet általában a másnap ígérete hordoz magával, mint hű szárnysegédjét.
Elsőre leesik, hogy a sztori több részletével nincs tisztában, de képes lennék meghazudtolni magamat és nem rájátszani a dolgokra? Bizonyára annak aki egy kicsit is ismer a válasz teljesen egyértelmű.
- Vicces? Határozottan nem ez a jelző futott át a gondolataimon, amikor megláttalak az ágyamban, de maradjunk csak a biztonságos zónán belül. - félmosolyt ejtek és mint egy békejobb zálogaként még az egyik kávéval töltött bögrét is átadom neki, hátha számára még hatni is fog a koffein. Az én esetemben teljes reménytelenséget és kietlenséget érzek.
- Ne erőltesd. Azért vagyok itt, hogy összerakjuk a részleteket. - akkoriban nekem is jól jött volna, hogyha valaki teljes részleteket adott volna arról, hogy mégis mi a francot műveltem órákon keresztül. Bár belegondolva néha egészen jó, hogy sejtelmem sincsen róla. Pár álmatlan éjszakát megkímélt nekem.
Hagyok neki időt, hogy felmérje a körülményeket és csak akkor bólintok egyet, amikor egyetértek az elhangzottakkal. - Sajnos nincs semmilyen csengőm, amit jelenlegi állapotodban bizonyára szétvernél a fejemen, de eddig 1:0-ra vezet a Raelyn csapat. - nyugtatom meg őt, hogy jó úton haladunk az igazság felé, viszont a kérdését azzal kapcsolatban, hogy csináltunk-e olyasmit, amit határozottan szerettem volna, de nem jött össze, szándékosan kikerülöm első körben. Azért azt örömmel hozzátenném, hogyha a felső annyira nem jön be, nyugodtan leveheti.
- Mondjuk úgy eléggé káosz-módba kapcsoltál az este, de semmilyen maradandó hülyeséget nem műveltél, emiatt ne is idegesítsd magadat. - jegyzem meg, mielőtt tovább lendülhetnék gondolataim menetében és úgy döntenék, hogy még egy kicsit önmagamat adom.
- Mivel megígértem, hogy őszinte leszek veled, ezért úgy érzem ezt muszáj elmondanom. Szóval csak egyszerűen megvallottad, hogy visszavonhatatlanul odavagy értem és három gyereket akarsz, mégpedig azonnal, én meg nem kívántam ellenkezni, szóval most itt vagyunk. - vonom meg nyeglén a vállamat, de nem bírom ki, egyszerűen szélesebbre ívelődik a mosoly arcom mentén. - Csak húzom az agyad, igazság szerint egyáltalán nem voltál vészes. Leszámítva azt a pillanatot, amikor a szívrohamot hoztad rám, mikor megpróbáltál kimászni az ablakon, majd másodszor amikor arra kértél, hogy segítsek levenni a ruhádat. Az meredek húzás volt az én gyenge idegrendszeremnek, de jelentem, túlélte. Azonban nem történt semmi, ha nem számoljuk bele a csókot, amit határozottan én kezdeményeztem és nem azért, hogy kihasználjalak, hisz ismersz, nem tennék ilyet veled. Persze nem mintha ne élveztem volna, mert akkor hazudnék és mivel ígéretet tettem, hogy nincs több hazugság.. - tárom szét a karjaimat, ezzel jelezve, hogy a történetem úgymond körbeért. - Ja és elfelejtettem szólni, hogy a kávéval vigyázz, mert még most lett kész, de látom ehhez már túl késő. - grimaszt vágok, viszont már csak az enyémbe is később kóstolok bele.
- Az üzenet rémlik, amit hagytál nekem? - kérdezek rá, hogy némiképp felmérjem mi az, amivel még képben van.
- Ez csak átmeneti, Rae. Idővel egy-két részlet még visszajön majd. - teszem hozzá most már komolyabb oldalammal előhozakodva, hiszen bizonyára közel sem érzi boldognak magát amiatt, amibe keveredett.

Helytelennek kellene találnom ezt a helyzetet és annak szinte már ordibáló természetességét. Mintha az a két hónap ott se lett volna úgy vesszük fel beszélgetésünk menetének fonalát és tesszük félre a közöttünk lévő félreértéseket. Valahol talán mindketten vissza akarjuk kapni mindazt, ami a miénk volt és bár tudom, hogy másnapra csak az én emlékezetemben marad meg mindez, személy szerint piszkosul vágyom arra, hogy kiélvezzem ennek a rögtönzött újratalálkozásnak minden másodpercét, ameddig csak lehetőségem engedi.
Jót vigyorgok az ördögszarvas kijelentésén és még egy hümmögés is elhagyja az ajkaimat ennek hatására. Kijelentése miatt viszont tekintetem lelkesen követi kezének útvonalát, ahol állítása szerint ezeket a bizonyos jeleket fel is fedezhetem, melyek bizonyítékul szolgálnak az elhangzottaknak. - Tény és való, sok mindent megmagyaráz. - cukkolom őt és az arcomon még szélesebb ívet ölt a mosolyom. Bizonyára egyetlen glóriás teremtmény sem lenne képes ennyire galádul elvenni a józan eszemet, mint ahogyan Ő teszi velem nem is először és bizonyára nem is utolsó alkalommal.
Az estére tartogatott tervek befuccsolása után az ember valami kellemesebb reggelre számít. Valamire, ami vigasztalja őt a történtekért, de be kell vallanom, egyáltalán nem érzem magamat boldognak a hasogató fejfájás és a kialvatlanság kegyetlen duójától. A koffeinbe ölöm utolsó reményemet, mégis kárpótlásként élem meg, amikor a szobámban egy ébredező szépségre bukkanok, akinek arcán mintha a saját érzéseim tükröződnének. Megfojtana, ha azt mondanám, hogy értékelem az együttérzését? Bizonyára igen, mindezek ellenére utolsó agysejtjeim úgy döntenek mégiscsak jó ötlet lenne még viccelődni vele pár sort és olyan körülményesen előadni az este menetét, mintha legalább egy évadnyi szappanoperát leforgattunk volna azalatt a pár óra lepergése alatt. Van az a fajta rossz szokásom, hogyha nem alszok, csak még nagyobb marhaságokat hordok össze a fáradtságtól, márpedig úgy gondolnám, hogy az valahol a lehetetlen kategória. Mentségemre legyen, egyszerűen csak úgy éreztem ezzel enyhíthetem számára a kellemetlenségeket, melyekkel az ébredése után kellett szembesülnie. Ha tudná hány alkalommal csináltam én ezt végig újra és újra. Mindenesetre remélem nem fog rákérdezni, mert őszintén szólva egy idő után elvesztem a számolgatásban és a 'nem tudom' bizonyára nem az a válasz, amire ő kíváncsi lenne adott esetben.
- Lehet az én emlékezetem csal... - javítom az elnagyzolt kijelentéseket a gyerekekkel kapcsolatban, már csak azért is, mert nem szeretnék én lenni az számára, aki még rosszabbá teszi a helyzetét. Mellesleg az arca bőven árulkodik arról, hogy most kellene vennem egy éles fordulatot és visszatérnem a komoly és normális ösvényre, amiről úgy tűnik mindig sikerül elkanyarodnom.
- Ne tedd, előttem meg főleg nem. - a fejemet csóválom, hogy még idejében elfojtsam benne ezeket a gondolatokat. Ugyancsak rengeteg érzés kavargott bennem az újratalálkozásunk óta, de egyik sem éreztette velem azt, hogy bármilyen módon is el kellene ítélnem őt vagy azt éreztetnem vele, hogy szégyellnie kellene magát a vele történtekért. Lássuk be, meglehetősen röhejes lenne pont tőlem mindez, főleg azok után, amiket én műveltem korábban. - Nem a te hibád volt és ne érezd úgy, hogy bármivel kapcsolatban is magyarázatra szorulsz nekem. - hangom nyugodtabban cseng ezzel is tudatosítva benne, hogy ismerem már annyira, amiből könnyedén leszűrhetem, miszerint nem jellemző rá ez a viselkedés.
Ahogyan az ágyra helyezkedek a bögrével a kezemben, pusztán egy sóhajtásra futja csak tőlem szavainak hatására, mielőtt még egy kóstolásra hívnám a kávémat, hogy aztán a közelben lévő polcra helyezzem azt.
- Elképzelni sem tudnék egy olyan életet, amelynek nem vagy a részese, Raelyn. - szólalok meg gondolataim egyberakása után és már csak ezután téved fel tekintetem ismételten arcának vonásaira. Kedvelem őt. A személyiségét, azt, amit kihoz belőlem..amilyen őszinte és önmagam mellette csak lehetek. Az évek kiöltek egy fontos darabot a lényemből, de nem váltam érzéketlenné általuk. A bizalmammal ugyan óvatosan bánok és a kötődés másokhoz is egy ilyen aknamezőhöz hasonlítható esetnek hat, de ez nem egyenlő azzal, hogy ne próbálkoznék meg olykor-olykor az emberibb oldalammal is összebarátkozni párszor. Nem kerülhetem ki azt, hogy bárki is aki egy kis örömöt is hoz az életembe, ne váljon fontossá annak múlása során és Raelyn határozottan mély nyomot hagyott bennem.
- Hiszed vagy sem, este ez is szóba került közöttünk. Lényegében összefoglalva pár verzióban igyekeztem a tudatodra hozni, hogy igenis igényt tartok rád az életemben, még ha korábban egy címeres ökör is voltam. - vallom be, de már nyoma sincs a korábbi szórakozottságnak a hangomban. Egy részemet persze valahol zavarja, hogy a vallomásom egyenesen a 'lomtárba' landolt, de talán az idő segít majd fenntartani eddig egyenesen a lejtő felé sodródó reményeimet. Nem mintha megváltozott volna a véleményem vagy ne ismételném el még pár alkalommal magamat az esti beszélgetésünk témájáról, de valahol tartok attól is, hogy ez a reggel mindkettőnk számára más világításba helyezte a dolgokat és már képtelen annyira könnyedén enyhíteni megbántottságán, mint ahogyan azt korábban tette. - Szóval bármilyen kétely vagy aggodalom is fordult meg a fejedben azzal kapcsolatban, hogy ne látnálak itt szívesen, még most ajánlom, hogy érzékeny búcsút ints nekik. - egy egyszerű mosolyt engedek meg magamnak, de aztán ismételten komolyabbá válnak arcvonásaim, ahogyan felidézem a szórakozóhelyhez történő megérkezésemet és azt a parasztot, aki éppen taperolta őt. - Őszintén nyugodtabb vagyok attól, hogy tegnap felhívtál, szóval ne érezd ezt rossz dolognak, jól döntöttél. Nem a legjobb helyzet volt ez tény, de határozottan kárpótolt, hogy biztonságban tudhattalak. - teszem hozzá a gondolataimban megfordultakat, mert bele sem akarok gondolni mit lett volna, ha nem szerzek tudomást minderről. Tudatában vagyok milyen káosszal jár mindez és sosem pozitívan alakul a folytatás, márpedig bármi baja is származott volna ebből, egytől-egyig kerestem volna fel az illetőket, abban pedig nem lett volna semmi féle köszönet.

Valahol azon vagyok, hogy megkönnyítsem a helyzetét és enyhítsem azokat a kellemetlenségeket, melyeket a másnapra való ébredés keserédes tudatlansága hozott magával számára. Könnyedén realizálódik bennem közben az is, hogy az a kő mely eddig a mellkasomban telepedett meg ugyan elhagyta helyzetét az este tett vallomásom után, de ma ismételten igyekszik visszatérni ugyanoda, hiszen bármit is mondtam, ő annak csak a töredékére emlékszik és ez többnyire a hasogató fejfájásom mellett is fura érzéseket hoz felszínre nálam. Első körben ugyan önmagamat adom, de arra is gyorsan rájövök, hogy ezzel nem a hogylétében bekövetkező javulást segítem, hanem egy nagy pofont harcolok ki magamnak tőle, hiszen szürreális felvetéseim, miszerint a közös család gondolatát fontolgattuk egyáltalán nem abba a témakörbe tartozik, ami úgymond boldogítaná is. Ezért a továbbiakban komolyabbá válok, lényegre törő magatartást veszek fel és amennyire csak lehetőségem engedi, bevezetem őt az este részleteibe, jóllehet mindez csak körvonalakban történik meg. Nem szeretném őt fárasztani és egyben kiakasztani sem a 'titkos küldetésem' körülményeivel és letámadni sem azzal, hogy bevallottam..veszettül kedvelem. Elvégre az este nem kevés külső tényező hatása alatt állt és bár akkor sikerült tisztáznunk egyet s mást, az nem garancia arra, hogy ma is ugyanolyan hatással lesz rá a mondandóm, mint pár órával korábban. Még ha piszkosul nagy reményeket is fűzök hozzá.
- Megnyugtatna, ha azt mondanám, semmi olyanba, amibe már nem kevertem magamat is azelőtt? - kérdezek rá, hiszen még mindig magát ostorozza az üzenete meg az egész este miatt és bármennyire is szeretném kizárni ebből a beszélgetésből a dühömet tápláló érzéseimet, mindezek ellenére örömmel verném a fejét a falba annak, aki ezt művelte vele. Csak úgy szeretetből, kétszer is, hogy érezze a törődésemet.
Lehet, hogy ő egy momentumára sem emlékszik a történteknek, de számomra ébresztő hatással volt a korábbi beszélgetésünk. Abból a szempontból leginkább, hogy ráeszméljek, mennyire lehetetlen verziót sodortam az utamba azzal, hogy elhitettem magammal: képes vagyok kizárni őt a hétköznapjaimból. Nem váltam kevésbé aggódává vagy ne érezném úgy, hogy az lenne a helyes, ha elkerülnénk egymást az ő biztonsága érdekében, egyszerűen csak az elmúlt hetek nyomasztóan teltek és bármennyire is próbáltam elterelni a gondolataimat, el kellett lassan fogadnom, hogy minél távolabb tartom Raelynt magamtól, annál nehezebben megy az, hogy az eredeti céljaimra koncentráljak. Képtelen vagyok maximumon égni, ha nincs az a szikra..ez a nő, aki miatt úgy érzem, érzékeim egy kicseszett karácsonyi égősorrá változnak.
Egy mosoly tűnik fel arcomon az emlékeiben történő utazás kapcsán, már csak azért is, mert örömmel megtenném újra, ha lehetőségeim úgy engednék. - Ha már így felhoztad, itt az ideje panaszt benyújtanom ezzel kapcsolatban, hogy csak egyszer rúgtál bele. Minimum kettő járt volna a görénynek. - gondolkozok el, de minden egyes betűjét komolyan gondolom az elhangzottakat. Már nem vagyok feltétlenül az erőszak híve, de ez nem egyenlő azzal, hogy nem léteznek olyan emberek, akik ne érdemelnék meg, hogy időközönként helyretegyék őket. Ha nem válna be az egész autószerelő dolog, akkor B tervnek bevállalhatom a verőember szerepét vagy ingyen pofonokat osztogatnék olyan formában, mint azok akik egy táblával szaladgálnak ingyen ölelés felirattal. Azzal senki ne próbáljon beetetni, hogy egyszer-kétszer instant nem verte volna saját magát pofán valamilyen hülye döntés után, amit meghozott az életében. Én örömmel végzem el a piszkos munkát ilyen helyzetekben.
Megemberelve magamat mászok ki az ágyból és egy bólintással fogadom a mondandóját, mielőtt ismételten arcának vonásaira vezethetném tekintetemet. Nehéz így látnom őt - a könnyeivel küszködve, amit az én ökörségeim váltottak ki belőle. A meggondolatlanságom, amely már második énemmé vált az évek múlása során és ami úgy tűnik előszeretettel rúgja ki pofátlanul a lábam alól a talajt, ha úgy érezném minden klappol körülöttem. Elcsesztem vele a dolgokat és megbántottam őt akkor, prezentációnak is alkalmas magyarázatok ide vagy oda. Csinálhattam volna másképp, mondhattam volna el akkor mit és miért teszek, de számomra mindig is biztonságosabb játszma volt lelépni, mintsem maradni és vannak rossz szokások, melyeket nehezebb levetkőzni a többinél.
- Csalódott is lennék, ha csak ennyivel megúsznám. - aprót rándul meg ajkam, de képtelen vagyok róla levenni a tekintetemet. - És nem is várom el, hogy a karjaimba omolj a két szép szememért, csak szerettem volna hogy tudd az én álláspontomat az egészben. Azt, hogy továbbra is ugyanolyan fontos vagy nekem. - fejtem ki bővebben lényegében azt, mennyire nem érdemelném meg, ha egyik pillanatról a másikra újra a bizalmába fogadna. A következő szavai pedig még inkább bizonyítékul szolgálnak a bennem felmerült gondolatokra.
- Tudom... és sajnálom, hogy nem voltam veled őszintébb korábban. De már nincs több titok, most már tudsz mindent. - teszem hozzá, mert úgy gondolom amit tudtam, elmondtam neki. A múltamat, a jelenemet és a tervemet, mely talán biztosabb jövőt hoz majd számomra..számunkra.
Egy röpke mosolyt azért megengedek magamnak amikor az irántam érzett hiányával hozakodik fel.
- Nekem is, Rae. Senki sem tudná olyan őszintén a fejemhez vágni azt, hogy szemétláda vagyok, hogy még az is jól essen. - kapom fel a bögrémet továbbiakban is mosollyal nyugtázva mondandómat, miután képes vagyok elszakadni ittlétének feldolgozásából és az ajtót közelítem meg.
- Mit reggeliznél? - várom be őt és bár késztetést érzek arra, hogy átkaroljam, mégsem akarom kellemetlen helyzetbe hozni őt ennél is jobban. - Pár dolog már egészen tűrhetően megy, de határozottan több az olyan, ami kísérleti fázisba van. - jegyzem meg a konyhába érve, majd a hűtőt kinyitva hajtom fejemet annak ajtajának, amíg kitaláljuk mi legyen. A szétszakadni készülő fejemnek egészen jót tesz ez a pozíció, bár azért mégse szobrozhatok majd egész nap a hűtőt nyitogatva. - Ha jól emlékszem te valami nagy palacsintákkal suttogó vagy, nem? - szedem össze emlékeimet az első náluk tett látogatásomról és most hátrapillantok rá, mert az én döntésképtelenségem eléggé uralkodni készül rajtam. Jelen pillanatban az is nehezemre esik, hogy elhatározzam magamat egy póló felvevése mellett, bár lehet nem ártana. - Azzal még én sem sülök fel annyira. - fűzöm hozzá gyorsan a bénaságomat palástolva és a megmaradt kávémat tüntetem el a bögrémből, mintegy mentőkötélként kapaszkodva annak feltételes hatásába. Egy kocsit bármikor szétszedek majd összerakok, ha valaki azt kívánja, de a konyhai terep sokszor számomra az űrtudománnyal vált egyenlővé.

Elég csak az én életutamat az emlékeim zavarossága közé hozni ahhoz, hogy tapasztalatból beszéljek, mennyire is elcseszett ez az egész, amibe ő is most mélyen benne van. A zavaros emlékek, melyek sehogy se állnak össze, a hasogató fejfájás és az érzés, miszerint olyat keresel, amiről még magad sem tudsz már szinte társként funkcionált az életemben és az évek során olyanná vált, mint a legrosszabb ex, akit semmi körülmények között nem fogadnál vissza, még akkor sem, ha éppen most szerzett be egy irtó dögös fehérneműt és úgy illegeti magát előtted, mint a modellek a Victoria Secret bemutatón. Kevesebb időt kellene töltenem a tv csatornák bámulásával? Most már egyre valószínűbb.
Szeretném emiatt neki egyszerűbbé tenni a helyzetét és megkönnyíteni, amennyire csak lehetőségem engedi, bár úgy gondolom ebben csak az idő, rengeteg víz és legalább két gyógyszer segít, minden más értelmetlen. Bár az edzés sem annyira rossz módszer, jóllehet az én fejemben egészen más edzésformák fordulnak meg így korán reggelről, amire kétlem, hogy most annyira vevő lenne.
Rengeteg kimondatlan dolog és sérelem van közöttünk, melyek erős kötélként rántanak vissza attól a lehetőségtől, hogy újra olyanná formáljuk mindazt a csodát, ami közöttünk volt, mint a történtek előtt. Azóta sok mindent tudott meg rólam. Egy nyitott könyvvé váltam előtte és most ténylegesen nem túlzok. Az utolsó részletig beavattam őt az életembe, mégis kitartott mellettem és ragaszkodott ehhez a törött-kapott emberhez, akinek a bőrébe tengetem mindennapjaimat. El nem tudnám mondani neki mennyire hálás vagyok mindezért. Azért, hogy még ezután sem volt képes lemondani rólam, márpedig én legalább ötvenszer megtettem helyette és az utolsó tökön rúgást akkor végeztem el magamon, amikor úgy éreztem az életem túlságosan komplikált szakaszában nem szabadna, hogy része legyen. Magyarázkodhatnék, hogy a félelem beszélt belőlem, ha nem tudnám jól, hogy egy óvatlan pillanatban képes lenne maga alá gyűrni és jól helyben hagyni, de ez mégsem olyan. Akikkel akkoriban bandáztam, veszélyes alakok és többnyire elmében sérültek. Nem fogják fel tetteik súlyát, következményeit és nem érdekli őket, hogy kinek ártanak ezzel, ha az keresztülviszi őket mindahhoz, amit próbálnak elérni. Én tudom, hogy a fejemet akarják. Ezüsttálcán, megsózva, de ha mára már túl sok vesztenivalóm maradt ahhoz, hogy önkényesen sétáljak be az oroszlán barlangjába és adjam fel magamat, mintha mit sem számitana a holnap. Elég csak a családomra gondolni, a lányomra. És Ő rá. Raelynre, aki ott létezik minden sejtemben, minden gondolatomban és aki olyannyira elcsavarta a fejemet, hogy lehetetlen küldetésnek érezném elképzelni nélküle az életemet. Ezt valahogy most igyekszem is a tudtára adni, de az arckifejezése elegendő bizonyíték arra, hogy nem úszom meg ennyivel. Őszintén nem is érdemelném meg a könnyebb utat, jóllehet ez nem tartana vissza attól, hogy ne harcoljak meg újra a szívem galád elrablójának kegyeiért.
Kérdésére kezdetben csak bólintok, elvégre nem hazudok. Már tud mindent és hirtelen nem is tudom mit is mondhatnék neki még pluszban. - Mint mondtam Raelyn, titkoktól csupasz vagyok előtted, de kérdezz bátran, ha még homályos foltokat tapasztalsz a történetemben. - tárom szét a karjaimat és lehajtom egy pillanatra a fejemet, mint egy szégyenlős kisfiú, aki rossz fát tett a tűzre. Tisztában vagyok vele, hogy ezt mondtam, de olyan nehéz ezt megmagyarázni. Mármint a fenébe is, próbálod múltadból hátramaradt éned levetkőzni a rossz szokásaival együtt, hiszen itt van ez a nő, akiért baromira, de megéri jobb emberré válni, de félsz, hogy minél mélyebbre engeded őt az életedben és minél inkább megismer, annál inkább érez majd késztetést arra, hogy világgá meneküljön. Mert ezt tapasztalhattam. Senki sem kér a rosszból, amikor tudja jól, hogy kaphatna jobbat is, ezért mindig jobb ötletnek tűnt csendbe elfogadni, hogy az emberek csak addig akarnak valamit, amíg nem tudnak rólad semmit sem. - Talán azt felejtettem ki, hogy három cukorral iszom a kávét, ami másoknak egyenesen undorító és mikor leálltam a droggal, tonnaszámra ettem a csokis-mentás jégkrémet, mert valami másra kellett ráfüggnöm. Nem akarok kérkedni, de bizonyára abban az időben miattam nem csődöltek be a jégkrém-készítők. - és íme, az utolsó ruhadarab is a földön landolt.
- Mint mondtam, teljen bármennyi időbe, azon leszek, hogy kiérdemeljem újra a bizalmadat. Te pedig ígérd meg, miszerint nem engeded, hogy könnyű dolgom legyen. - merülök el a számomra kedves szempárban, de komolyan gondolom a szavaimat. Csak és kizárólag akkor lépjük meg mindezt, ha már nem leszek számára egy bizonytalan terep, aki állandóan rettegésbe tartja azzal mikor pattan újra. Pedig ha tudná, hogy mennyire komolyan gondolom azt, miszerint rajta kívül biztos nem kell más.
Nem csodálom, hogy az este után valami ételre vágyik, így amíg ő összeszedi magát, én a konyhába sétálok át és előkészítek mindent, amire szükségünk lehet. Jól esne most az alvás, őszintén eltudnék dőlni álló helyemben, de még tartom magamat. Milyen vendégváró lennék, hogyha kifeküdnék még mielőtt egyáltalán szórakoztatóvá válnának számára a dolgok?
Sok időbe nem telik bele, hogy Raelyn megérkezzen, én pedig nem birom ki, de mosolygással fogadom, amikor meglátom rajta az egyik nadrágomat. - Igazán jól áll, szóval ha ragaszkodsz hozzá, tiéd lehet. - kacsintok egyet, de közben a választását hallgatom, hiszen csak akkor tudok bármihez is hozzáfogni, ha már tudom mire vágyik. Öhm basszus..miért is felejtettem ki magamat az étlapról?!
- Muszáj látnod, mi? - vonom fel szórakozottan a szemöldökömet, végül beletörődően szusszanok egyet. - Hát legyen az, amit a hercegnő parancsol. Akkor palacsintázunk. - a szekrényből előhalászom a Nutellát is mellé, a feleslegesen előszedett hozzávalókat pedig el is rakom szűkösebb időkre.
- Sok mindenben hasznodat tudnám venni, főleg ha így mosolyogsz rám. - önelégült vigyor rajzolódik ki képemre és finoman oldalba is bököm őt, miközben mellé lépek a tányérok megszerzésének érdekében. - De tessék, ne én legyek az, aki visszafoglak a tündöklésben. Hátha elleshetem tőled a titkos receptet. - teret biztosítok neki, ha úgy dönt a továbbiakban segítségemre lesz és ennek a gondolatnak hatására magam sem tudom, de kisfiús izgatottság lesz rajtam úrrá. Mintha megütöttem volna a főnyereményt és lehetőségem nyílna a suli leggyönyörűbb csajával megjelenni a bálon.

Jól látom, hogy a meggyőzőerőm még nem kapcsolt maximumra és még le kell pár kört futnom, mielőtt úgy igazából sikerül elnyernem ismételten a bizalmát. Egy ökör voltam múltkor és ennek ellenkezőjéről senki se tudna meggyőzni. Nem mintha bárki is sorba állna az ajtóm előtt, hogy kinyilvánítsa ellenkezését, de ha mégis megtenné bárki is, személyesen röhögném képen emiatt. Tudom, hogy időre van szüksége és most ez túl nagy falat lesz nekem, mert az én türelmetlenségem mellett, amelynek keretei között mindent egyszerre vágyom megszerezni, megtapasztalni, mintha kifutnék az időből ezt nehéz lesz úgy igazán elfogadni, de tudom jól, hogy a végéhez érve bőven kárpótol majd, ha ismételten úgy néz rám, mint azelőtt. Amit viszont elmondtam, az a színtiszta igazság. Soha, senkit nem avattam be még ennyire az életembe a bátyámon kívül, mint őt. Egy nyitott könyv lettem előtte, ami csak arra vár, hogy újabb fejezetet írjanak bele, hiszen eddig a közönségnek nem nagyon jött át az, amit olvasott és reménykedik abban, hogy a folytatás talán már megéri a pénzét. Ehhez viszont ő rá is szükségem van, amit ugyan szavakban nem fejezek ki, de azért lényegében éreztetem vele, hogy hiába mondtam bármit is a múltban, attól függetlenül nehezen tudnék egy olyan világot elképzelni jövőmnek, amiben Ő nem szerepel. Elfogadhatatlannak és a sivár sivataggal egyenlőnek érzem még a puszta gondolatát is ennek. Ahogyan úgy tűnik egy egészen más gondolat felé is elterelem őt a szavaimmal, ami nem feltétlenül indult szándékosnak, de mi tagadás, az én képemre is odafesti azt az általa már jól ismert mosolyt és még egy pillanatra végig is nézek magamon, meg a hiányos öltözetemen. - Úgy gondolom a teljes csupaszsági verzióhoz el kell érnem a következő szintet. - vonom meg a vállamat mintegy ténymegállapításként az egészet, ezzel valahol kétértelműsége mögött is arra célozva, miszerint ahhoz, hogy eljussak ismét a szívéhez és elkényelmesedjek ott, mint egy jól megérdemelt pihenő közben a kanapén, ahhoz nem ártana még az utolsó darabokat is eltüntetnem magamról. Ennek viszont mint ahogyan azt korábban is gondoltam, még várnia kell egy keveset.
Tény, hogy sok ökörséget követtem el életem során, amelyeknek a háromnegyedére nem vagyok büszke, a megmaradt negyed körülményeiről meg fogalmam sincsen hogyan zajlottak. A fagyi viszont egy olyan mellékes, de egyben fontos információnak tűnik, amikor megosztom, amit úgy érzem, hogy nem kellene előle titkolnom. Hiszen ez az ábra is tökéletesen jól mutatja, hogy én már csak egy ilyen személy vagyok. Ahhoz, hogy leszokjak egy függőségről, egy másikat kell keresnem magamnak, amibe beleölhetem testemet-lelkemet és józan eszemet egyaránt. És bármennyire is félelmetes ezt kimondanom, úgy tűnik az előttem álló hölgy jó úton halad ahhoz, hogy betöltse ezt a fura, egyben nemes szerepet az életemben.
- Addig jó, amíg sikerül. Még a végén belém unnál, ha mindig csak ugyanazokat a köröket ismételgetném le újra és újra és újra. - elmosolyodok egy másodperc erejéig, noha a meglepetéseknek is megvannak a maguk határai. Olyan meglepetéseket nem igazán okoznék neki, amiktől totálisan kiakad és kiteszi a szűrömet.
A makacskodó fejfájásom ellenére azért még próbálok némiképp éber maradni és teljesíteni egy olyan kérést, amit eddig mással nem kellett megosztanom: a reggeli készítést. Én elviselem a saját szerzeményemet, mert a túlélésre játszottam mindig is. Nem vagyok válogatós, nincsenek nagy igényeim, a lényeg, hogy ne pusztuljak bele az ételbe attól, mert annyira rosszul sikerült. A palacsinta készítési technikám pedig úgy tűnik meglehetősen tűrhetőnek bizonyult ezidáig és mivel még mindig egy levegőt szívok az összes többi emberrel, ezért akár még lehet is azt mondani, hogy nem szúrom el teljesen.
A hozzávalókat készítem ki, Raelyn pedig egy olyan szerelésbe toppan be a konyhába, amitől bizonyára a szívem megáll egy pillanatra, hogy újra összeszedje magát a működésben. Nem vagyok öreg még és a reggeli szívinfarktust se kockáztatnám meg, de ha egy ilyen nővel találnám szembe magamat minden egyes reggel, az biztos megedzené a bordámba zárt ketyegőmet. Ki is fejtem tetszésemet, mire olyan riposztot dob vissza, ami a gondolataimnak épp elegendő ahhoz, hogy elkalandozzanak. Ennek jelét pedig aligha mutatom, ám bennem éppen egy olyan csata dúl, ami ellen biztos vesztésre áll a józan eszem. - Támogatom az ötletet. Teljes mértékben. - fűzöm hozzá minden kétséget kizáróan, ezzel elmondva azt, hogy nem bánnám, ha a szekrényem tartalmát magára ügyeskedné és abban bemutatózna nekem úgy hetente...sok alkalommal.
Úgy tűnik a reggeli sorsa eldőlt és bár próbálom rávenni őt, hogy avasson be a titkaiba, ő galádul megtagadja tőlem a további ismereteket. Bizonyára ez is egy olyan szint, amely a teljes meztelenség mellett szabadul fel bónuszként. Sóhajtok egyet megadva magamat és neki is állok egyből, hogy mindkettőnk étvágyára megtaláljam a gyógyírt - az enyém éppen a pulton ücsörög. - Szóval ha jól értelmezem, akkor most bármit megteszel, amit mondok neked? - felvonom a szemöldökömet egyben ezzel kiforgatva a szavait, de nem húzom tovább az idegeit, ahogyan eddig is tettem. Helyette elvigyorodok szokásos ábrázatot varázsolva képemre és egy tálat veszek magamhoz kezdésként. - Kötényt még sajnos nem szereztem be. Mindenféleképpen valami frappáns szöveggel akartam egyet, de egyelőre még nem találtam meg a megfelelőt. - osztom meg vele a sajnálatos balesetet, ami a konyhai előkészületeket illeti, aztán megállok egy másodpercre és közelebb lépve helyezem két tenyeremet pofátlanul a két térdére, de ennél feljebb direkt nem merészkedek. - Akkor egyezzünk meg abban, hogy én összerakom az alapot, te meg segítesz a sütésben és abban, hogy milyen ízesítéssel szeretnéd. - elengedem őt, miután sikerült a teljes figyelmét megragadnom az előbbi mozdulatsorommal, neki is állok a tojásos-lisztes csoda összeállításának, ahogyan az már megrögzött mozdulatsorrá vált.

Valahol komolyan azon vagyok, hogy a legjobbat kihozzam kettőnk zavaros helyzetéből, de egyszerűen én magam leszek az, aki még inkább belemászik a közepébe és ott gabalyodik bele a különböző szálakba. Az sem igazán van rám segítő hatással, hogy amíg ő csak bizonyos részletekre emlékszik, én minden egyes másodpercét élénk képként vetítem le magam elé és élem újra. A hetek után történő találkozásunk első pillanatát, a beszélgetésünket, a csókot, mindent. Mintha azokba a fura filmekbe kerültem volna, ahol az emberek újra és újra élik egyes napjaikat, amíg rá nem jönnek hol rontották el, hogy utána a megoldás árán tovább léphessenek. Nálam viszont az a helyzet, hogy hiába várok erre, nem fog eljönni és csak annyit tehetek, hogy beszerzek egy tál popcornt és az őrületbe kergetem magamat azzal a párhuzammal, amit a képzeletem és a valóság hoz elém.
Nem vagyok totálisan idióta, tisztában vagyok vele, hogy még jó pár dologgal le vagyunk maradva és addig nem is fog működni semmi sem közöttünk, amíg újra meg nem bízik bennem. Jól tudom ezt, de valahol a türelmetlenebb énem már nem ennyire megértő, őt viszont próbálom visszafogni és befogni a pofáját, amíg azt emberileg lehetséges. Adok neki időt, ellenben ott él bennem az a kompromisszum, amit nagy nehezen megkötöttem magammal a tegnapi nap folyamán. Még senkit sem avattam be a tervembe, csak őt, de még egyszer nem hinném, hogy képes lennék elmondani anélkül, hogy ne szépítenék a dolgokon, ám hazudni sem akarok neki. Le szeretnék számolni a múltammal és biztonságba tudni a családomat, közöttük pedig Raelynt is, aki ugyanúgy fontossá vált az eltelt időszak során. Meg kell hoznom pár komolyabb és közel sem veszélytelen döntést, mert másképp nem fog menni. Ők nem valami játszótéri haverok, akiket pofán verhetsz a gumilabdával és várhatod, hogy anyucihoz szaladnak majd sírva, amiért galád módon elbántál velük. Ők azok a fajta felső korosztály, akik a kezükbe veszik a játékodat és előtted döfik bele a kést, hogy visszaadják a megsemmisült kedvencedet a kezedbe ezzel is éreztetve, hogy kik uralják ezentúl a terepet. Valahol ebben az egész képletben az életemet az a nyamvadt gumilabda jelenti, amiből eddig mindenkinek adtam egy jó nagy adagot, most viszont arra készülnek, hogy elvegyék tőlem és többet ne legyen lehetőségem másokat is belevonni a játékomba. Bármilyen ökör módon is hangzik ez, másképpen nem tudom szépíteni magamban mekkora nagy szarban is vagyok pontosan a jövőmmel kapcsolatban. Hiszen már nem csak én vagyok, meg a nyomorult problémám, amíg a drogokkal küzdöttem, hanem van egy lányom is, aki már az édesanyját elveszítette. Nem kockáztathatom meg, hogy engem is elveszítsen, márpedig ha csak ülök a hátsómon és nyafogok egy lehetséges életért, az még nem fog bekopogtatni az ajtómon, hogy: nesze barom, fogadd el. Mert ez nem így működik. Ezért tenni kell, még ha megvan az esélye, hogy ott is hagyod a fogad az egyszemélyes küldetésedben. Bár ne így lenne, de ez olyan, amit nem látok és nem is fogok előre látni, míg meg nem történik. Annyit tehetek csak, hogy felkészülök és nem szúrom el még jobban a dolgokat, mint ahogyan eddig is tettem.
- Akkor remélem jól fogsz irányítani, hogy a megfelelő pályán maradjak. Másképp nem jutok el a főnyereményhez. - tekintetemmel sokat sejtetően végigmérem, hogy ezzel is jelezzem kire értettem pontosan az utolsó jelzőt. Belegondolva, ez viszont már maga a bődületes baromság, de valahol azt értem ezalatt, hogy bár én mindent megfogok tenni ebben az úgynevezett 'játékban', hogy közelebb kerüljek ismételten hozzá, remélhetőleg ő is hasonlóképp a partnerem és segítségem lesz ebben. És nem, egyáltalán nem hazugsággal próbálok majd szintet lépni, hanem a tisztességes utat járom, hogy semmi se mocskolja be az újrakezdés lehetőségét.
- Öt percnél tovább ülni anélkül, hogy bármilyen ökörséget műveljek? Belegondolni is meredek. - gondolkozok el, de a következő szavainak hatására elhallgatok és megrázom a fejemet. - Nem, ezt meg sem hallottam, jó? Hogyhogy nem ettél még olyat? El sem tudod képzelni miből maradtál ki és nem azért mondom ezt, mert le merem fogadni, hogy már az agyamra ment az egész jégkrém, hanem mert ez az igazság. Ha nem fagyna be a hátsónk odakint, biztosan beszereznék egy vödörrel a kísérlet érdekében. Szóval ezzel még tartozom neked. - mutatok rá figyelmeztetően és kihívás csillan kék lélektükreim mélyén. Amíg beköszönt a jó idő úgyis elfelejtem, de talán ennek érdekében ki kellene cetlikkel tapétáznom az egész házat, hogy ezt lehetőség szerint elkerüljük.
A reggeli készítést örömmel adnám át neki, de úgy tűnik ma én leszek az, aki ügyeskedik a konyhában, ezt pedig beletörődő sóhajjal veszem tudomásul egy idő után. Mindazonáltal nem bírom ki, hogy ne időzzek egy-két percet a társaságomnak és forgassam ki minden egyes szavát kedvem szerint, mert már olyan régen csináltam, hogy úgy érzem be kell pótolnom ennek minden másodpercét.
- Nézd el, eddig megvonták tőlem, hogy így viselkedjek. Kicsit mindenki elszabadul, ha engednek a pórázán, ezért nem hibáztathatsz. - vállat vonok, mintha ez magyarázattal szolgálna miért beszélek vele kétértelműen vagy érintem meg őt néha, még ha csak véletlenül is. Mert baromira hiányzott és ez teljes mértékben újdonság nekem, hogy ilyen módon érezzek bárki iránt is.
- A szülinapomra? Na és az mikor van tündérem? - felvonom a szemöldökömet érdeklődéssel adózva felé, ám nem várom el, hogy tudja is a pontos dátumot. Beszéltünk már korábban erről? Én nem bíznék a memóriámban, de az övében még igen, ezért a válasszal őt várom meg és előre nem segítek neki annak kitalálásában, ha mégse menne.
Sikerül végül döntésre jutnunk a reggeli elkészítését illetően és bár a szerepét kiosztom, ő neki úgy tűnik egészen más tervei és elképzelései vannak. Visszafojtott lélegzetvétellel és véleménnyel követem végig azt a játékot, amibe belehajszolt, de mielőtt visszahelyezkedhetne korábbi helyére, egy hirtelen mozdulattal elkapom őt.
- A-a, te most már itt maradsz. - elzárom az útját neki úgy, hogy a pult és közém kerüljön, háttal nekem, de közben én nem hagyom abba a palacsintához való hozzávalók előkészítését. A liszt is végül megfelelő mennyiségbe kerül a tálba és miután egyetlen hozzávaló sem marad ki, a kezét megfogom, hogy együtt keverhessük össze azt, finoman irányítva ezzel őt. - Érdekes, hogy nekem kell viselkednem, de te képtelen vagy rá. Ez mégis hogyan működik a te elképzelésedben? - államat a vállára fektetem, de közben továbbra is a keverési folyamattal foglalom el magunkat. Különösen kedvemre van ez a fajta közelség, de mivel közös erővel, de elkészül a tésztánk alapja, igy a következőre a sütési fázisra kell lépnünk.
- Azt hiszem ezzel meg is vagyunk. - nyugtázom magamban, majd kezemet a derekára simítom, végül előre megyek a hasa felé és ezzel egy időben össze is kenem őt liszttel, amin csak jót vigyorgok, miközben ellépek tőle. - Egy kicsit olyan lettél. Figyelmetlenek vagyunk, Raelyn? - kérdezek rá, de igazán szórakoztat ez az egész és már a fejfájásom sem tűnik annyira vészesnek emiatt.

Ha tegnap reggel valaki azt mondta volna, hogy egy nappal később Raelyn társaságában tervezem meg a másnapunk további menetét, valószínű képen töröltem volna, amiért képes ekkorát a pofámba hazudni. Még most is szürreálisnak hat a jelenléte annak ellenére, hogy közös múltunkból egy szeletet végre újra a kezeim közé kaparinthattam a szokásos elkalandozásunk által. Sosem állt tőlünk távol, hogy kiforgassuk a másik szavát vagy éppen olyan témákat érintsünk, amelyek mások számára nem sok értelmet nyernek, de mi mégis képesek vagyunk arra, hogy jól elbeszélgessünk róla. Jól esik a meggyötört szívemnek ez a fajta nosztalgikus hangulat, melyet egymás közé teremtünk, még ha tisztában vagyok azzal, hogy ez csak egy átmeneti állapot és sokat kell még tepernem azért, hogy újra a bizalmába férkőzzek. Mégis úgy érzem minden egyes nyamvadt percet, amit a távollétében töltöttem a saját ökörségem miatt kárpótolni fog minden másodperc, melyet azzal fogok elütni, hogy helyrehozzam, amit elcsesztem. Mert ő érte egészen biztos megéri és ha már maximálisan odatettem magamat abba, amikor ellöktem magamtól, akkor a másik irány felé vezető úton se lustuljak el.
Sokszor vágták már a fejemhez, hogy nem veszem komolyan a dolgokat és ennek tagadásáért nem is küzdöttem. Abban a helyzetben ahol voltam mindenki másképpen fogta fel a körülményeket, amelyek maguk alá temették és nekem ez volt a fegyverem, a megváltásom arra, hogy jobban jöjjek ki a helyzetből, mint egy megkeseredett, lelkileg és fizikailag megtépázott egyed, aki a jövőjében csak az anyag után való kísértést preferálja. Ha komollyá vált a helyzet, én váltottam és próbáltam egy könnyebb ösvényen haladni, abból erőt meríteni. Persze, nem áltatom magamat ezzel, hogy ennyivel lezártam a múltamat vagy a függőségemet. Jobban vagyok, de ez egy elég kaotikus út ahhoz, hogy ne váljon kockázatossá, ha a körülmények azt megkívánják, addig viszont egyszerűbb ilyen módon kifejezni magamat és kiélvezni minden egyes másodpercét annak, amíg friss levegőhöz tudom juttatni a tüdőmet. Raelynnek volt esélye megtapasztalni ezt az oldalamat, ellenben a másikkal nem szívesen ismertetném meg. Beavattam őt a múltamba, a tetteimbe, de azt az embert aki akkor voltam jobb szeretném még én magam is elkerülni, hiába éltem évekig egy testben vele. Azért az emberért nem érte meg küzdeni, sem bízni benne az meg hogy lehorgonyozzon bárki is mellette túl nagy kockázatnak számított volna, hogy bárki is meglépje. Valahol örülök, hogy abban az időszakban találkoztunk újra Raelynnel, amikor már tudatában is voltam a tetteimnek és nem csak kívülállóként szemléltem annak lezajlását. A szavai mégis egy mosolyt csalnak arcomra és egy bólintással előlegezem meg válaszomat.
- Nem vettem magamra, Rae, ne parázz emiatt. Tudom jól, hogy értetted. - nyugtatóan csengenek szavaim, de komolyan nem gondoltam semmi rosszra a szavaiból. Jól tudom, hogy ő túlságosan is hihetetlen ahhoz, hogy képes legyen ártani nekem, ellenben nem egyszer vívtam ki rá az indokot, amikor megtehette volna.
Egy kacsintást fűzök csak a beígért jégkrémes kalandunkhoz, ezzel is jelezve, hogy szaván fogtam őt. Ember legyen a talpán aki értette miért habzsolom az élvezeteket ennyire fagyos körülmények között, de kár lenne kihagynom Raelynt ebből a felejthetetlen ízvilágból, amit akkoriban önerőből sikeresen felfedeztem. Bár a kinti időjárás ennek most gátat szab, de nem fogok elfeledkezni erről a paktumról, ha majd jobb idők köszöntenek ránk. Remélhetőleg akkor még lesz esélyünk egymás társaságát élvezni és nem fordulnak még rosszabbá közöttünk a dolgok. A jövő számomra mindig is egy bizonytalan képlet volt, ezért nem terveztem túlságosan előre. Az ő esetében viszont el sem tudnék képzelni egy olyan hosszútávú képet, amelynek ő ne lenne a részese.
Erős kijelentésnek érződik tőlem ez a megvonással kapcsolatos szöveg, erre viszont már csak akkor eszmélek fel, amikor visszakérdez. Fintor költözik képemre és még egy bólintást és mellé adok. - Jogos felvetés. - mutatok felé ujjammal ezzel is jelezve, hogy egyetértésemet bezsebelheti magának, de nem szívesen mennék bele a részletekbe, ellenben el se tudja képzelni mennyire kegyetlenül bánom, hogy akkor, abban a pillanatban úgy döntöttem ahogy.
A palacsintakészítés már egészen mesterien megy, de a segítségét nem utasítom el, ha mégis úgy döntene vállalja ezt a nemes feladatot. Eközben viszont továbbra sem fogyunk ki a beszédtémából, ami egy olyan kényes pontra érkezik, ami jó pár kérdést azon nyomban fel is vet.
- Ebben egy percig nem kételkedtem és csak hogy a kérdésedre válaszolják, te sem nagyon dicsekedtél a szülinapoddal. - a fejemet csóválom, végül megállok egy másodpercre a folyamatban, hogy válasszal szolgáljak számára. - Március 6. Te jössz. - adom át neki a válaszadás jogát, aztán egy hümmögés is elhagyja az ajkaimat. - Ilyenkor eszmélünk rá, hogy nem is ismerjük a másikat. Egyáltalán mi a kedvenc színed? Mi van ha egyszer olyan színű felsőt veszek fel, amit utálsz és egész nap mérgelődsz, nekem meg fogalmam sem lesz mi lehet a probléma. Ezek fontos információk. - foglalom össze hirtelenjében előjött gondolatmenetemet, de a szórakozottság továbbra is ott lakozik arcom vonásain, ami átcsap valami egészen más érzelembe, amikor elkapom őt és fogságba tartva vezetem be a reggelikészítés folyamatába. Jó érzéssel tölt el a közelében lenni és természetesen egészen másfelé is engedélyt ad a fantáziámnak, hogy elkalandozzon, de most muszáj arra koncentrálnom, hogy ne csesszem el. Ez viszont eléggé nehézkessé válik, amikor visszatámad és mire egyszerűen szikrát kapok mit is művelt, már ízelítőt kapok a tegnapi csókunk folytatásából. Már éppen azon vagyok, hogy elkapjam őt és hagyva a francba a reggelit visszacipeljem a szobába, mert fontosabb dolgunk akadt, de a hirtelen jött pillanat olyan könnyedén is illan el, ahogyan az a hatása alá kerített másodpercekkel ezelőtt, miközben az emlékfoszlányai a semmiből a helyére kerülnek.
- Basszus... - ennyit nyögök ki és végigkövetem, ahogyan hátrálni kezd. - Szóval emlékszel. - nyugtázom ennyivel magamban a dolgot, de még nem kezdek neki a sütés folyamatának. - Mit szólnál, hogyha leülnél ide.. - csökkentve a közöttünk lévő távolságot húzom ki az egyik széket neki, megpaskolva annak finoman támláját, és el is lépek utána onnan, hogy nekiálljak a palacsinták sütésének. - ..aztán megbeszélnénk mire is emlékszel pontosan, én meg kitöltöm a hézagokat. Azt viszont nem tagadom, hogy nem egyszer megfordult ez a fejemben az utóbbi időszakban. - erősítem meg korábbi felvetését, de most már kevésbé vagyok humorosabb hangulatomban. Minél előbb tisztázzuk ezt, annál jobb lesz mindkettőnknek.

Sosem tudtam összeegyeztetni magamat és az emberi kapcsolatokat. Mintha két különböző, egymástól fényévekre távol eső sávon működnénk, amelyek csak néha-néha érintik egymást, aztán meglepettségükben újra külön utakon folytatnánk. Évekig szinte ősember módjára éltem olyan emberekkel, akik a világukról nem tudtak és akiknek közel sem számított, hogy éppen összebújnál valakivel a kanapén vagy családot terveznél, esetleg elmennél iszogatni pár haverral egy jól megérdemelt sört a hosszú nap után, mert sosem álltál le annyi időre egyik helyen sem, hogy bármilyen mélyebb kapcsolatot is lebonyolíts. Ugyanakkor ha megtetted, azzal magadnak tettél keresztbe, mert senki sem hullajtott könnyeket azért, ha a másik odaveszett ezalatt az idő alatt, ellenben ha kötődni kezdtél valakihez, az neked is kockázatossá tette az ottlétet. Ezért is érzem néha magamat a bátyám, Hannah vagy Raelyn mellett úgy, mintha közük se lenne a valósághoz. Mintha valami ábrándkép lenne az egész, én pedig próbálnék addig kapaszkodni ebbe az egészbe míg el nem tűnik és valahol ha jobban belegondolok, ez így is van. Hiszen csak addig lehetek a közelükben, amíg a nyakamba nem szakad a múltam az összes velejárójával együtt, mert onnantól kezdve nem tehetem ki veszélynek egyikük életét sem. Most viszont ahogyan belesimulok ebbe a hétköznapi jelenetbe Raelynnel úgy érzem bele tudnék szokni ebbe. A reggeli készítésbe, az évődéseinkbe és a beszélgetéseinkbe is. Akkoriban nehezen engedtem el, most pedig még nehezebb lesz visszaszereznem, de amíg tehetem, addig feszegetem a határaimat és kihasználok minden egyes percet, amit eltölthetek vele kettesben. Hiszen ki tudja meddig tart, én pedig nem akarok a végétől tartani, hogy a gondolataim elrontsák az egészet vele.
- Mogyoróvaj vagy lekvár. Rád bízom ezek közül a döntést. - válaszommal ajándékozom meg őt miközben előkészülünk a reggelihez. Megpróbálom kizárni a beszélgetésből a fejfájásomat, de egyelőre rettenetesen hasogat és ismerem már magamat jól ahhoz, hogy tudjam, egy kiadós alvás segíthet csak. Se gyógyszer, se koffein, semmi. Az viszont nem venné ki jól magát, ha egyszerűen itt hagynék mindent és leheverednék a kanapéra. Pedig annyira jól esne, de még tartanom kell magamat.
Elmosolyodok annak gondolatára, hogy még vár ránk egy kiadós ismerkedés. Talán ez lehetne a felvezetője annak, hogy újrakezdjük. Meglehet a titkok kivesézése után nem árthat ha mélyebben belelátunk egymás szokásaiba, kedvenceibe, bármibe ami közelebb hozhat minket a másikhoz, ez a gondolat pedig nem is tudom, meglehetősen izgatja a fantáziámat. Ugyan most csak a szülinapok kerülnek napirendre, amit az én részemről egy könnyed vallomással meg is válaszolok, ő viszont előszeretettel húzza az agyamat.
- Hetvencnyolc?! Ejha. Nem szégyelled ilyenkor magadat, hogy megrontottál egy ártatlan fiatalembert? - vonom fel szemöldökömet érdeklődésem közepette, de a szemeim szórakozottságról árulkodnak. - Eddig nem voltam ráállva a kötényekre, de meglehetősen kíváncsi vagyok mit hozol össze. Viszont a te szülinapodról még nem tudok semmit. - hívom fel figyelmét, hogy ez egy oda-vissza működő alku és én teljesítettem a magam részéről.
- Úgy érzem ez valami fordított pszichológiai ráhatás akar lenni a részedről. Mármint most erősen arra késztetsz, hogy csak olyan felsőket húzzak magamra, amik nem tetszenek neked. - szisszenek egyet felfedezésem után, viszont a kérdésére csak a fejemet ingatom. - A fekete csak a külsőségek kedvéért. Tudod, a rossz fiús összkép, egyéb finomságok. De egyébként a zöld az én színem. - osztom meg vele az információt, egyben eloszlatva a kételyeit ezzel kapcsolatban.
- Sosem késő elkezdeni ezen változtatni, nem? - biztató mosollyal teszem fel kérdésemet, mielőtt túllendülhetnénk ezen a témán. Vagyis én örömmel ülnék le vele kérdezz-feleleket játszani, felelsz vagy merszet vagy bármit, ami által még többet tudhatnék meg erről egy csodás és bájos teremtésről, aki galád módon pusztította el a józan eszemet és csavarta el utána a fejemet is. Mégsem lenne ellenemre, ha a tudásvágyamat egy kicsit felélesztené egy-két információ megosztása árán.
Olyan hirtelen válik a könnyed helyzetünk valami egészen káosz-féle pillanattá. A csókja nem zavar, sőt, kifejezetten kedvemre van ahogyan kezdeményezővé válik azzal kapcsolatban, ami már nekem számtalanszor megfordult a fejemben. Ez viszont úgy tűnik felébreszti a benne lévő Csipkerózsikát álmából és előhoz benne olyan emlékeket, amik felbolygatják eddig nyugodtnak ható természetét. Egy szusszanással törődök bele ebbe és azon vagyok, hogy mentsem a menthetőt, ezért hellyel kínálom és még azt is felajánlom, hogy kérdéseit újra megválaszolom a tegnapi nehézkes vallomásom után. Ő viszont ehelyett átszeli a közöttünk lévő távolságot és kis majom módjára a nyakamba csimpaszkodik, aminek hatására átfogom őt és közelebb vonom apró termetét, hogy biztonságba tudjam karjaim között. Orromat a hajába fúrom és miközben magamba szívom az illatát, a szemeimet is behunyom egy töredéknyi másodpercre.
- Lényegében összefoglaltad. - keserű mosoly költözik arcomra, miközben ő tovább vezeti aggodalmai alkotta gondolatait, amitől én is megengedem magamnak, hogy egy gyengébb pillanatom keretében elvesszek íriszeiben. - Rizikós persze, de hidd el, legalább hatvan másik verzión átrágtam magamat, hogyan kerülhetném ki ezt a lehetőséget és nincs más. Ha megtehetném, megtenném, de tudod ezt magamnak okoztam és egyszer tudtam jól, hogy elérkezik az a pillanat, amikor vállalnom kell majd érte a következményeket. - egy kósza, arcába hulló tincséért nyúlok és igazgatom el a füle mögé. - Nem hittem volna, hogy valaha újra megtapasztalhatom majd milyen az, amikor valaki fontossá válik számomra, de megtörtént és nem bújhatok el a problémáim elől, ha ezzel veszélynek teszem ki őket...téged. - elkomolyodva fürkészem tovább a szemeimet, de továbbra sem engedem el őt. - Megnyugodnál egy kicsit, ha azt mondanám lesz B vagy C tervem is és addig nem fogok bele, amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy minden szempontból körbe nem védtem magamat a legrosszabb esetében? - tudom, ez nem nagyon segít ebben a helyzetben, de annyiban talán igen, hogy nem leszek meggondolatlan, ahogyan eddig már azt számtalan alkalomszor megtettem ezelőtt. Most nem engedhetem meg magamnak - ő értük biztosan nem.

Észrevehetően kiütközik rajta a teljes kétségbeesés, amikor átpasszolom neki a feladatot, hogy válasszon a palacsintához illő feltétek között, amiket csupán csak leszűkítettem számára, konkréttal viszont aligha szolgáltam. Jelen helyzetben úgy érzem egyik lenne sem ellenemre, hiszen az alváshiány mellett kezdek éhes is lenni, de ennek ellenére nem tagadom meg tőle a segítséget.
- Az életemet is akár, szóval ne fogd vissza magad. - kacsintással egybekötve válaszolok a kérdésére, miközben felvet pár verziót, én pedig tanácstalanságomban széttárom a karjaimat. - Miért ne? Olykor nem árt keverni az élvezeteket. - dobom meg szemöldökömet, de mivel abban egyetértek vele, hogy a folytonos pofázásomtól nem fog elkészülni a reggelink, ezért inkább azzal törődök és egy pluszt tányért is előhalászok, hogy az elkészülteket félretehessem rá. Alapvetően képes vagyok lusta viselkedést ölteni magamra és nem egyszer esett meg, hogy egy pizzával kezdtem vagy éppen zártam a napot, de valahogy kikapcsolt, ha a konyhában ügyködhetek, noha a tudásom rettenetesen nagy korlátokat szabott elém. Alap dolgokat elkészítek, de egy összetettebb menünek már nem mernék egyedül nekiugrani. Lekötnek egy kis időre a készületek, melyekből Rae kérdése zökkent vissza a jelenbe, aminek hatására hátrapillantok rá és zavartan megdörzsölöm a tarkómat.
- Pokolian fáradt vagyok, de amíg nem látod, hogy egyik vagy másik irányba dőlnék, nem lesz gond. - biztatóan elmosolyodok, majd ennek magyarázatával folytatom. - Hannah fél éjjel nyugtalan volt és nem sokat aludt, vele együtt pedig én sem. - vallom be, noha az álomszuszék még mindig békésen szunyál, az apukája nincs ennyire szerencsés helyzetben. Mármint egyrészről a szerencse biztos mellém szegődött - elég csak egy fél fordulatot tennem és végigmérnem a közelemben lévő hercegnőt - másrészről aligha tudom teljes odaadással élvezni ezeket a bűnös perceket, mikor a fejem úgy dönt, hogy ezek azok a pillanatok, amikor belülről próbálnak szétfeszíteni. - Később majd bepótolom. Most van fontosabb dolog is a mormota üzemmódnál. - célzok itt a reggelire meg rá is. Amúgy is nem ez az első alkalom, hogy kicsit elnyújtom a napomat és hozzáadok még pár túlórát a saját szórakoztatásom kedvéért, de mint ahogyan jelenlegi állapotom is bizonyítja, már kezdek hozzászokni a jóléthez.
Ugyan már egy ideje találkozgatunk egymással, felfedezzük a másikat minden szempontból, de azt nem mertem volna határozottan kijelenteni, hogy ne akadtak volna közöttünk hiányos információk, ezek pedig már az első körben előkerülnek közöttünk, amikor a szülinapok kerülnek terítékre.
- Ne parázz értem, jól bírom az extrém körülményeket. - vigyorodok el itt az eltúlzott életkorára célozva, viszont a kötény amit nekem szánt egészen kezdi piszkálni a fantáziámat. - Legalább valami csontot dobj, hogy miképpen képzeljem el. Ha még nem tudtad, baromira kíváncsi természet vagyok és eléggé akaratos is, hogyha erről van szó. - vallom be hősiesen, ahogyan ő hasonlóképpen teszi a szülinapjával. - Azzal nem vitatkoznék, hogy csoda vagy. - támaszkodok meg a pulton komolyan gondolva szavaimat, de mégis egy mosolyt megengedek mellé. - Utó-szülinapot nem ünnepelsz? Szüli-hónapokat? Kis taknyos koromban volt olyan csoporttársam, aki szüli-hetet tartott. Most eszmélek rá, hogy micsoda egy görény is volt. - veszek el megmaradt emlékeimben, mielőtt választ adhatnék a kérdésére. - Az összes cuccod biztonságban hever a nappaliban és ha be nem törtek az éjjel, akkor még mindig ott vannak. - nyugtatom meg, viszont nekem is el kell gondolkoznom egy másodperc erejéig, nehogy hülyeséget hordjak itt össze neki. Valahol onnantól kezdve, hogy a ruhájából kibújt a képszakadás uralja az elmémet és ez még azóta sem változott sokat. - Gondolom azért ha mégis beütne a probléma, azért kölcsön vehetném a képességeidet, hogy ápolgatni tudj. - vetem fel ezt az ötletet, mintegy érdeklődésként a részemről, ám a gondolat mi tagadás igenis kedvemre van.
Tudtam jól, hogy nem elkerülhető ez a beszélgetés közöttünk. Én se választottam jó időpontot a vallomásomra, de valahol könnyebbnek hatott kiadni magamból ezeket úgy, hogy tudtam: a másnap talán elfelejti őket. Most mégis az emlékei a legrosszabb pillanatban térnek vissza, ami nyugtalanná teszi őt és az eddig érdekesen alakuló kettősünket is. Az ölelésembe vonom őt, nyugtatni próbálom, hogy vannak ötleteim/terveim a legrosszabb elkerülésére, ám azt már nem teszem hozzá, hogy ezek sem nyújthatnak 100%-os sikerült. Már eltelt egy kis idő amióta elszabadultam tőlük és kétlem, hogy ne változtattak volna a módszereiken vagy bővítették volna az ismeretségi körüket. Aggódom, ahogyan azt emberileg lehetséges, de ez szerintem normális, ha az ember éppen a saját fejét kínálja tálcán annak reményében, hogy megszánják őt amiért ennyire adakozó szellem.
- Addig ha lehetséges nem szeretnék velük macska-egér játékot játszani, de összedobok egy ZS-t is a kedvedért. - államat a feje búbjára fektetem és miközben a hátán teszek körkörös-simító mozdulatokat a kezemmel, egy pillanat erejéig kifújom a levegőt.
- Ash? - kérdezek vissza ízlelgetve a közös haverunk nevét, ami még mindig nem tetszik túlságosan nekem. Mármint ismertem a tagot, volt pár olyan húzása, aminek a közelébe se engedném Raelynt, erre kiderül, hogy ő maga volt az, aki belesétált az oroszlán barlangjába. - Gondolod van annyira stabil, hogy bele lehessen őt is keverni? Bírom az ökör fejét, tudom hogy ritka hűséges tud lenni, de nem egyszer láttam őt visszatáncolni a célvonal előtt. - osztom meg vele kételyeimet, noha ez nem egyenlő azzal, hogy ne lehetne meggyőzni róla. Értem én a gondolatmenetét és igen, igaza van, jó lenne még egy plusz fő a biztonság kedvéért, aki már amúgy is nyakig benne csücsül az egészben és nem kell külön regényekkel okítanom őt a benne felmerülő erkölcsi kérdések miatt. - Komolyan? Létezik ilyesmi? - teszem fel kérdéseimet viszonozva az ő általa kezdeményezett szemkontaktust, majd eligazítva egy kósza tincset a füle mögé engedem el őt, hogy közben nekiállhassunk a reggelinek is. - Tudod, hogy nem vagyok egy technikai zseni, szóval fogalmam sincsen mennyire működik ez, de össze-tudod kapcsolni vagy bármit is tennél vele, akkor nekem oké. - egyezek bele és két tányérral meg a még megtöltetlen palacsintákkal térek vissza az asztalhoz. - Bármi jöhet, ami segít abban, hogy minél előbb megszabadulhassak tőlük. Nem akarom elsietni tudod, de jó lenne már túlesni rajta és úgy élni, hogy nem kell minden percben a hátad mögé tekintgetni vagy attól tartani, hogy bárkinek is baja esik körülöttem. - fűzöm még hozzá és miután csatlakozik hozzám, én is helyet foglalok az egyik széken.
- Annak a kislánynak odabent csak én maradtam az egyetlen szülője és jó lenne még azelőtt megfékezni ezt az egészet, mielőtt ez rosszabbá változna. Ha valaki, hát ő biztosan nem tehet az apja hülyeségeiről. - fintorral reagálom le szavaimat tekintetem Rae vonásaira vezetve.

Néha szeretném egy csettintésre rendezni a körülöttem lévő dolgokat. A múltam teljes eltörlését, a családommal való kapcsolatomat, amit Raelynnel sikerült összehoznunk és amit mint valami félőrült tönkre is vágtam, mert akkor azt éreztem helyes lépésnek. Esélyt adni arra, hogy megismerjem Hannah édesanyját és még időben megmentsem őt attól az élettől, amibe akaratán kívül is magammal rántottam. Sok mindent szeretnék, de valahol az út során az akaratom nem találkozik a valósággal és mire rájövök a körülöttem lévő helyzetre, csak még kuszábbá válnak a dolgok.
Jól esik, hogy Raelynt most a közelemben tarthatom. Aggódtam érte az este folyamán és nem is akarok eljátszani a gondolattal mi lett volna, hogyha percekkel később érek oda és az a szemétláda kihasználja az állapotát. Nem sok tiszteletreméltó dolgot tettem, amit kiteríthetnék elé az asztalra, amitől úgy érezném, hogy márpedig igen, én megérdemlem őt az életembe, de amikor mégis megtapasztalhattam ennek egy szikráját, oly könnyedén löktem el minden lehetőségét kettőnknek, mintha már hónapok óta csak erre a pillanatra készültem volna. Rájöttem ugyanis, hogy mennyire ragaszkodóvá váltam általa. Milyen módon igényeltem a társaságát és akartam belőle többet és többet, miközben a háttérben ott motoszkált a valóság és vele együtt pedig az elfelejthetetlen tény, hogy egyszer már valaki fizetett az életével csak azért, mert hozzám tartozott. Ez pedig a frászt hozta rám. A gondolat, hogy bármi baja esik miattam olyan volt számomra, mintha gyomron szúrtak volna. Önzően viselkedtem vele kapcsolatban csak azért, mert szükségem volt arra a végtelen jóra, amit magával hozott és mégis meglepődötten tapasztaltam, hogy bármit osztottam meg vele, ő próbált megérteni, próbált mellettem állni, miközben én az első találkozásunk óta csak megnehezítettem a dolgát. Úgy éreztem valaki átlát ezen a pajzson, ami a lényemmé vált és amitől sokan visszarettenek. A drogos kölyök, a srác aki képtelen magától döntéseket hozni még akkor is, ha már jócskán a harmincat tapossa. Hibáztam akkoriban és a mai napig iszom a levét ennek, de már nem vagyok tizenéves. Tudom, hogy mit szeretnék, mire van szükségem, márpedig ha ránézek Raelynre, egészen biztos vagyok minden egyes döntésemben.
Rábízom a választást a reggelimet illetően, már csak azért is, mert jelenleg a fáradtságom csak korlátozottan működik hozzá közös pillanatunk menetéhez, ezt pedig meg is osztom vele, mielőtt úgy tűnne neki, hogy éppenséggel nem vagyok vevő a társaságára vagy mindarra, amit itt művelünk egymással.
- Ne hülyülj már Rae, nem a te hibád. - szabadkozásának hatására a fejemet ingatom, hogy minél gyorsabban túllendüljön ezeken a nevetséges kételyeken. - Egyébként sem vagyok mestere az alvásnak. - a tarkómat dörzsölöm meg egy kicsit, miközben őt figyelem.
- Hazudnék az ellenkezőjét állítani. Öregem... - sóhajtok egyet, de egyből folytatom is. - ..baromira nem vagyok ebben a témában jártas. Felnevelni normálisan egy kisembert, megismerni őt, rájönni mire és mikor van éppen szüksége. Mintha egy baromira nehéz kódot próbálnál állandóan megfejteni. - elvigyorodok, majd a fejemet is ingatom mellé. - De Rae, el nem tudom mondani Hannah mennyire az ujja köré csavart és biztos vagyok benne, hogy ő ezzel tisztában is van. - vallom be, óvatosan bánva ezzel a témával, hiszen megértem hogy ez még mindig túl sok lehet neki. Mármint itt vagyok én. Alapból egy komplikált alak olyan múlttal, ami már önmagában kicsapná a biztosítékot minden normális embernél, aztán még adjunk a képlethez egy gyereket is és be is nevezhetünk a világkatasztrófákkal foglalkozó műsorok egyikébe. Szóval igen, ha még szeretném a közelemben látni ezt a nőt akkor nem árt fékezni a nyelvemet.
- Bókolni próbáltam, de tudod 30 felett már csak az elavult szövegek jönnek zsigerből. - vállat vonok, majd az arcvonásain pihentetem tekintetemet. - Egyébként most komolyan próbálsz megetetni azzal, hogy átlagos nő vagy? - hitetlenkedéssel telik meg a hangom meg valahol rosszallással is. Nála csodálatosabb két lábon járó tornádóval nem találkoztam még és bárhonnan is nézem, ez nekem elég extrémnek tűnik.
Azért abszurd, hogy már egy jó ideje ismerjük egymást, de valahol az alap dolgok felett mindig sikerült átsiklanunk. Noha semmi sincs még veszve, ezért úgy tűnik most igyekszünk felzárkózni egymásból, ez pedig különösen tetszik. Olyan érzés, mintha normális lennék, ami utoljára talán gimis éveimben voltam.
- Megvan a magadhoz való esze. Szóval minden egyes nap valami ajándék? - érdeklődök és még hümmögök is mellé mintha latolgatnám az esélyeket. - Nem ajánlhatnám be magamat erre a szerepre? Mármint borzalmas színész vagyok, de talán ez nem ülné meg a gyomromat. - hozakodok fel elképzeléseimmel, majd elhallgatok inkább, hogy ne legyek hatással a döntésére.
- Várom még a kreatívabb ötleteket, de kezdetnek megelégszem ennyivel is. - mosolygok rá a felsorolt gesztusok után, és miközben áttérünk Ashtonra, én többnyire elgondolkozóan a palacsintámmal foglalkozok tovább. Ismertem már..a fenébe is, mindketten ismertük őt, ezért értettem Raelyn logikáját. Pontosan tudtam mire gondol, amikor a valamit-valamiért elvet emlegette, ezért kezdetben bólintok, hogy ezzel is jelezzem egyetértésemet. - Másképp nem fog működni vele, de egy próbát tehetünk. - sóhajtok egyet, ujjaimat pedig a tarkómon kulcsolom össze, közben egy másodpercre se vonom el róla a tekintetemet, még akkor sem, amikor kérdések hadával támad be meg valami kütyüvel, amit a telefonra tesznek vagyis pontosan tesz ő. Ráhagyom, hiszen ez az ő terepe és bízok benne. Még akkor is ha a teljes idegösszeomlás ténye kerülget amiatt, hogy bármi is köze van neki a terveimhez..a félig kész terveimhez.
- Kérdezz kettőt és könnyebbet. - felállok a helyemről, mert kezd kényelmetlenné válni az ülés folyamata és ezután fordulok felé. - A bátyámmal eléggé rosszul fest a kapcsolatunk, szóval nem tud róla. Bizonyára ő lenne az, aki leszedné a fejemet a helyéről. Ami pedig Hannaht illeti..kitalálom. Olyan helyen kell lennie, ahol tudom, hogy a távollétemben is biztonságban lehet. - némi választ adok számára, ám mielőtt beszélgetésünket tovább folytathatnánk, ismerős sírásra leszünk figyelmesek.
- A ház űrnője felébredt. Egy pillanat és jövök, addig ne szökj meg. - mutatok Raelynre kifelé menet és kettesével szedve a lépcsőfokokat indulok az emeletre, ahol Hannah nem éppen jókedvében fogad. Ki is emelem őt óvatosan a helyéről, majd azzal a mozdulatsorral magamhoz is ölelem őt, hiszen már jól ismertem ezt a nézést tőle. Mostanában jó párszor meg is kaptam, akárhányszor rosszat álmodott.
- Gyere királylány. Nincs semmi baj. - beszélek hozzá nyugtatóbban, ringató mozdulatokkal indulva meg lefelé vele a lépcsőn és bár a sírása úgy tűnik egy kis időre abbamaradt, továbbra is bújós és nyűgös hangulatában van. Egy puszit adok a feje búbjára, miközben most már ketten térünk vissza a konyhába, ahol a cumisüvegét veszem magamhoz.
- Rosszat álmodott a hercegnő. Van kedved csatlakozni hozzánk? - fejemmel a nappali irányába biccentek. - Ilyenkor csak egy valami válik be nála. - őszintén ötletem sincsen más szülők milyen módszerekkel nyugtatják meg a gyereküket, de nálam Hannahval csak az működik, ha a mellkasomra fektetem őt. Elsőre félelmetesnek hatott, most viszont már kezdtünk belejönni ebbe. A kanapéra helyezkedek le vele és továbbra is tartom őt és ha Rae úgy dönt csatlakozik hozzánk, akkor finoman megpaskolom a mellettem lévő helyet, ám persze megérteném, ha például máshova akarna ülni. Óvatosan, csak apró lépésekben.

Nincs egy szemernyi kétely sem bennem amiatt, hogy két palacsinta összerakása között valahol félúton elvesztettem a fonalat a beszélgetésünkben, de még képes vagyok valamennyire utolérni magamat. Örülök Raelyn jelenlétének és egy percig sem változtatnám meg egyetlen döntésemet sem, amit a hívása és a jelenlegi pillanat között tettem. Ahogyan akkor döntöttem, az csak az én értékrendemben volt helyes. Olyannyira belém ivódott a kötődések fontosságának elkerülése, hogy mikor lehetőségem nyílik rá, egyszerre ragadom meg erősen majd lököm el magamtól, attól tartva, hogy bárkinek is baja származik abból, ha a közelemben van. Ez viszont nem volt egyenlő azzal, hogy ne számíthatna rám vagy kereshetne fel amikor szeretné. És bár szeretném, ha ez az egész kettőnk között működhetne, mert olyan pluszt és jót hozott az életembe, amiről aligha mertem volna még képzelődni is, de azt is, hogy az újrakezdés tiszta lappal induljon. Titkok vagy olyan veszélyek nélkül, ami miatt egy szemhunyásnyit sem vagy képes aludni csak hogy egy lépéssel mások előtt járj a szeretteid megvédése érdekében.
Jót mosolygok az alvással kapcsolatos felvetésén, egyelőre viszont nem adom hozzá véleményemet, helyette hagyom, hogy a tekintetem elidőzzön rajta egy keveset. 3 hónapnyi kihagyás után olyan, mintha nagy dózisban kapnék belőle és a magamfajtának ez felér a mennyországgal. Ugyan káros szenvedélyemmel már egy ideje nem élek, de nehezen mond le az ember a saját hülyeségéről, ha az egyszer már beleivódott a szervezetébe. Nem áltatom magamat a teljes gyógyulással, de mondjuk úgy, könnyebb olyan környezetben tiszta maradni, ahol nem ér folytonos kísértés arra, hogy újabb hibát kövess el.
- Nem, elmondhatnád, hogy ebben is jó vagy. - javítom ki őt, hiszen ismeretségünk alatt kiderült mennyire sokoldalú és okos nő is ő valójában, akit nem kell félteni attól, hogy ne találná fel magát a világban. És őszintén megvallva, nem volt még olyan pillanat, amikor ne éreztem volna lenyűgözve magamat attól, amit pluszban megtudhattam róla.
Hannah említése tudom, hogy mennyire idegen még számára vagyis inkább csak el tudom képzelni. Nekem sem volt egyszerű felfogni, hogy van egy három hónapos lányom valahol a világban, de akkor muszáj volt, amikor az ajtóm elé keveredett. Azóta viszont képtelen lennék az életemet elképzelni nélküle. Nem tudnék a tükörbe nézni, ha arra gondolnék, hogy lemondjak róla csak mert a gyereknevelés nem egy hétvégi kiruccanás valahol, hanem egy túlélőmódba kapcsolt valóság, amikor is egy olyan személyt kell nevelned abból a csöppségből, aki kevésbé lesz annyira romlott, mint te magad. Lester anya emléke, az ő nevelése jár néha a fejemben, de egyszerűen nehezen tudom összeegyeztetni Hannah-val. Ennek töredékét pedig ki is fejtem Raelynnek, miközben a palacsintát próbálom elfogyasztani, habár annyira éhes nem is vagyok. Ugyanakkor tudom magamról jól, hogy mire késztetést éreznék az alvásra és úgy tenném meg, hogy előtte nem eszek semmit, akkor valahol édesded álmaim közepette felébrednék miatta. Megtanultam már, hogy egyes esetekben nem árt a nagyobb képre ügyelni.
- Világos mire gondolsz. - szélesebb ívet ölt a mosoly az arcomon és még egy bólintást is eredményezek mellé. - Egészen Hannah érkezéséig én se tudtam volna elképzelni magamról. Mármint aki egyedül megeszik egy vödör csokis-mentás fagyit, az egyáltalán képes értelmes, felnőtt döntések meghozására? - érdeklődök tőle inkább költői kérdés szerűen. - És még a mai napig is abban reménykedem igazából, hogy nem szúrom el vele teljesen. De hát majd úgy cirka 17 év múlva, hogyha vasvillával próbál végigkergetni a városon, amiért elrontottam az életét majd meglátjuk. - röhögöm el magamat az abszurd felvázolt valóságon, de aztán elhallgatok és egyben komolyabbá is válok. Ugyan Adam említése miatt egy nemtetszésemet kifejező fintorral reagálok, szavakban azonban még tartom magamat a hallgatag fajtához.
- Csodálsz? - elmosolyodok ezen, mert őszintén jól esik ez tőle. - Még akkor is fogsz, ha egy kis ördögöt nevelek belőle? - kérdezek rá, de aztán tovább folytatom vele gondolataim megosztását. - Elmondom neked őszintén, hogy nem tudnék felhozni egyetlen pillanatot sem, amikor a családalapításon törtem volna a fejemet és a kezdeti időszakokat végig sem tudtam volna csinálni a bátyám vagy Nora nélkül. Olive bizonyára tudta volna mit tegyen, de én meg voltam lőve és emberileg nem voltam kész erre. Ott a bizonyíték erre, hogy egy kép kellett ahhoz, hogy emlékezzek egyáltalán Hannah anyjára, mert másképp nem ment. - komolyodok el, de a szavai hatására teljesen ösztönszerűen kapom el az asztalon játszadozó kezét és fűzöm össze az ujjainkat.
- Emiatt ne hibáztasd magadat. Nincs annál nehezebb szerintem, mint újra hinni valamiben, amivel kapcsolatban már egyszer eljátszották a bizalmadat. - mélyedek el a szemeiben szavai közben, de fejben már legalább ötvenszer lejátszottam hányféle módon csinálnám ki a tagot, aki ennyire gyáván viselkedett vele. - Adj annyi időt magadnak, amennyire csak szükséged van. - aprót szorítok a kezén, hogy éreztessem vele jelenlétem fontosságát.
Még a gondolatot is elképzelhetetlennek találom, hogy én ebben a három hónapban a csajozással törődtem, mégsem bírom ki mindezt mosolygás nélkül.
- Egy egy évesnek igen, de megnyugodhatsz, magasról tett az igyekezetemre. - mozdulok arrébb egy keveset a székkel, ahogyan megcsipked és tartom a kellő távolságot, hogy ez még egyszer ne ismétlődjön meg.
- Ezen úgy gondolom nem fogunk akkor összeveszni. - kacsintok rá, mielőtt áttérhetnénk a szülinapi ajándékára, aminek szerepét örömmel magamra vállalnám.
- Konkrétan melyik nyerné el előbb a tetszésedet? Mármint nem fogok bohócnak öltözni, ha tartasz tőlük, mert annak nem lenne semmi értelme. Szóval tudod..azért ezt lehet tisztáznunk kellene, mielőtt válaszolnék. - igazság szerint én kapok frászt tőlük, de ez maradjon még a nem publikus kategóriában. Még a végén vesztenék a piaci értékemen, hogyha kiderülne ő meg oda van értük.
Megszoktam már, hogy a hozzátartozóimról nem sokat mesélek, de ha egy őszinte kapcsolatot akarok kiépíteni vele, pont az ellenkezőjét kell tennem. Ez pedig bárhonnan is nézem, fura kontrasztot ébreszt bennem.
- Komplikált a mi ügyünk, Rae. Rengeteg idő telt el amíg újra találkoztunk, én meg már nem az a srác voltam, akit ő ismert. Nagyon sok mindent kell helyretennünk, megbeszélnünk ahhoz, hogy megismerkedjünk azzal a személlyel, amikké váltunk. De a bátyám, a mai napig tisztelem és felnézek rá, ez pedig bármekkora is legyen a szakadék közöttünk sem fog változni. Csak idő kell, azt hiszem mindkettőnknek. - vallom be neki, mindezt annak reményében, hogyha türelemmel leszek Jake iránt, akkor idővel ő is esélyt ad majd nekem arra, hogy az életébe engedjen.
Hannah ébredése zökkent ki minket a beszélgetésünk menetéből, én pedig magára hagyom addig vendégemet, amíg a kis hercegnőt magamhoz veszem, de mihelyst a karjaim közé kerül, már vele együtt indulok vissza a földszintre, közben finoman, ringató mozdulatsorokkal nyugtatva őt. Mielőtt azonban a nappaliba sétálhatnék át vele, Raelynt is meghívom párosunkhoz, ám a döntést most kifejezetten rábízom. Egyszer már hibáztam azzal, hogy rázúdítottam ezt az egészet, a velem járó dolgokat, most nem fogom ugyanezt tenni. Én azért leülök a kanapéra és miközben próbálom Hannaht megnyugtatni, óvatosan a mellkasomra fektetem őt. Ez valahogy mindkettőnk számára megnyugtató hatással van. Raelyn érkezére figyelek csak fel, aki azért próbál tisztes távolságot tartani, ez pedig valamiért most megmosolyogtat, de nem fűzök hozzá véleményt. Ugyan Hannah nem fog harapni, magamról ezt már nem mondhatom túlságosan biztosra. Persze a kisasszonyt sem kell félteni, mert mihelyst a palacsinta kerül a közelébe, egyből a figyelme is az illatok irányába terelődik.
- Jellemző. - a fejemet csóválom és hirtelen a nagy hüppögés és nyugtalanság abbamarad, mert az étel jobban leköti őt, ahogyan Rae is.
- A hasa szeretetét tőlem örökölte. - elmosolyodok erre, majd közelebb kúszok egy keveset Raelynhez, hogy Hannah elérhesse a palacsintát. - Képes felháborodni, hogyha nem ő maga érheti el az ételt. - vallom be közeledésünk okát, de azért odafigyelek a lányomra. - Óvatosan, Hannah. - kettészedem még neki azt a darabot is, hogy először csak ismerkedjen vele, mielőtt elbírálja mennyire is tetszik neki, de nem kell sokat várni arra, hogy a másik falatért nyújtózzon. Ennek hatására viszont inkább másképpen helyezkedek, őt pedig az ölembe ültetem, közben tartva azért őt.
- Vigyázz vele, mert képes tőled elcsenni az egészet. - figyelmeztetően tekintek Raelynre, majd egy elégedett sóhajtás következtében fejemet Rae vállára hajtom.