Rosszul esett, hogy az öcsém Írországot, a saját szülőföldünket választotta otthonául. A szüleim halottak, s rövid időn belül, ha nem találom ki, hogy miként tudnám megfizetni a borsos árú lakbért, akkor hamarosan az utcán találhatom magam. Idő szűkében állok, ráadásul pénzbelit is. Körülnézek a lakásban, hogy mit tudnék belőle elárverezni, mert szerencsére az öcsém meghagyta nekem, hogy neki nem kell semmi sem belőle. Jobb állása van, mint nekem. Kicsit irigy vagyok rá, hogy vezetői pozícióban van, már ilyen fiatalon. Egyáltalán nem irigykedek rá, inkább jólesik, hogy sikerült magának egy ilyen állást fogni, ráadásul teljes nyugodtsággal állíthatom, hogy biztosan meg fog felelni. Teljesen úgy tud olykor viselkedni, mint egy igazi vezető. Képes döntéseket hozni. Én azt hiszem, hogy olykor tesze-tosza viselkedésemmel, nem igazán ütném meg azt a mércét. Bekapcsolom a számítógépem, s felmegyek a kedvenc albérlet nézős oldalra, hogy megnézzem, van -e kedvező ajánlat. Az első 10 perc után nem találok semmi értelmeset, amikor megpillantok egy kedvező ajánlatot. Egy nő keres maga mellé egy lakótársat. Kapok az alkalmon, s regisztrálok az oldalra, hogy végül írhassak egy emailt a személynek. Minden egyes apró részletre szerintem kitértem, hogy mi lenne az igényem, és az sem zavar, hogy a Wordben egészen 3 oldallá kerekedett. Valójában a másiknak az jöhet le, hogy egy igényes és magára adó férfi vagyok, aki szintén keresi a lakótársat. Mikor elküldöm, akkor aztán várok a válaszra. Mikor megkapom a választ, addigra összeáll a fejemben, hogy miként szabadulok meg a lomjaitól, s mit viszek magammal az új helyre. Egy bőröndbe belefér az eddigi életem. Legtöbbje alsónemű, pár póló és a nadrág. Van közte kabáát és dzseki is. Telnek a hetek, s sikerül eladnom és kezdő tökét szereznem az új albérlethez. Mivel megvan a pontos cím Manhattanben, így egyből a címhez utazok. Az ajtó előtt állok meg, majd kihúzva magam becsöngetek. Várok egy darabig, aztán mikor érzékelem az ajtó nyílását, akkor köszönök neki. Látszik az arcomon a meglepettség, mert nem számítottam ilyen egy idősnek tűnő lányra. - Szia! Én lennék Cillian MacSween, aki elfogadta az ajánlatot. - nézek bele a szép szemébe, majd a következőt mondom neki. - Beköltözhetek? Rögtön fizetnék. - remélem nincs ellenére, hogy a megbeszltek alapján cslekeszek, s hamar letudom egy időre az anyagiakat.
"Az idegsejtek regenerálódni képtelen sejtek, amik..."
Éééééés itt vagyunk megint... És ez már a tizedik a sorban. Sorch Barland pedig néha nagyon nem érti a gyerekeket. Met hát azt bezzeg mindig megjegyzik, amit nem kéne, na de a fontos dolgokat...? Az úgy suhan át az agyukon, mintha csak meg se hallották volna. Pedig talán csak egyszer szalad ki a száján ez a mondat, nem mellesleg épp abban a kontextusban, hogy ez az igen széles körben elterjedt információ tulajdonképen nem igaz, szóval ők is felejtsék el ezt a butaságot. Erre ők mit csinálnak? Hátpersze, hogy az ellenkezőjét. De Sorcha már meg sem lepődik ezen. Igaz, még így is egészen kiakad, mikor már a tizedik dolgozatban látja leírva ugyanazt a hülyeséget, mintha csak egymásról lesték volna le a válaszokat. s talán ez a lehetőség áll legközelebb a valósgohoz. Mert ez az osztály... Hát van egy-két olyan tanulója, akik mondhatni magasróltesznek erre az órára - már csak azt nem érti, hogy akkor miért vették fel egyáltalán a biológiát? Hisz nem kötelező tárgy, egész nyugodtan választhattak volna mást is. De nem... Nekik ott kell lenniük Sorcha óráján, és sorra zsebelni be a rosszabbnálrosszabb jegyeket. Pedig Ő miden egyes órán próbálkozik, a tőle telhető legtöbbet megteszi, hogy legalább csak egy kevéske érdeklődést kicsikarjon belőlük. De egyelőre nem járt sikerrel, és már nem is nagyon tudja, hogy mit kéne csinálni, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjon. Mrt ennél egyszerűbb, és könnyebb dolgozatokat már neheen tudna összehozni... - Ahh Nala... Én megőőőőőrülök mindjárt... - dől is el inkább kanapén, és hagyja, hogy az a hatalmas zőrgombóc kisajátítsa magának a papírköteget az asztalon. Tudja ő, mikor kell megzavarni a drága gazdit, hogy egy kicsit pihenjen, és ne az iskolai dolgokal foglalkozzon. Ahogyan most is, s csak egy nyávogással válaszol Sorcha látványos szenvedésére. De aztán meghallja a csengőt, és azonnal fel is pattan. Ijedtében pedig szinte le is esik a kanaéról. D szerencsére csak majdnem... Még csak az kéne, hogy egy váratlan látogató miatt összetörje magát. Pattan is fel, amint a meglepettségéből felocsúdott, hogy ajtót nyisson. Nem emlékszik, hogy bárkivel is megbeszélt volna valmi találkozót, így nagy kíváncsian nyit ajtót az ismeretlennek. A meglepettség pedig kölcsönös. Legalábbis addig a pár pillanatig, míg a neve, és a beköltözés szó hallatára eszébe nem jut az az igencsak terjedelmes email, amit hetekkel ezelőtt kapott a másiktól. s most itt van. A lakás pedig úgy néz ki, mint egy csatatér... Az ijedtség ki is ül z arcára, igaz Cillian azt nem láthtja, csupán csak egy pillanat erejéig, míg Sorcha gyakorlatilag az orrára nem csapja az ajtót. - Egy pillanaaaat...! - kiabál még ki z ajtón keresztül, de aztán csak nagy sietve pakolja össze a doháyzóasztalon a papírokat, és dobálja be a koszos tálak és poharak nagy részét a mosogatóba, és a random helyekre ledobált ruháit is gyorsan átdobja szobájába, hogy legalább a látszat meglegyen, hogy itt azért rend és tisztaság szokott lenni. És csak az után nyit ismét ajtót torokkszölülve, és remélve, hogy a másik fél még mindig ott áll az ajtóban, és nem ment el. - Khm... Szia Sorcha vagyok. Gyere csak... beljebb... - áll is kicsit arrébb hogy helyet adjo a másiknak. - Bocs az előbbiért, de... Nem épp most számítottam rád...
Tárul az ajtó, s megpillantom azt a személyt, akivel egy ideje levelezgettem a beköltözés ügyében. Számomra úgy tűnik, hogy nincsen ellenére egy lakótárs, számomra még inkább. Megoszlanak a bérleti díjak, aztán mindkettőnk pénztárcájában több marad. Megcélozhatom a számítógépem felújítását, s egyéb munka eszközeim szintén újításra szorulnak. Természetesen így is takarékoskodnom kell. Mosollyal fogadom a másik ajtónyílását, de csupán addig a pillanatig. Akkor én kérdőn nézek rá, s a kedves mosolyom helyett értetlenül és megszeppentem állok. Egyszerűen rám csapja az ajtót, s nem sokkal később valami motyogást hallok a túloldalról. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon mi lehet velem a gond? Nagy az orrom? Vagy esetleg túlságosan hétköznapian öltözködtem, vagy egyszerűen mást várt helyettem? Elkelt volna a helyem? Sok kérdés merül fel bennem, másik részről pedig nem értem, hogy miért kellett vele ennyit leveleznem, ha most lepattintott? Akkor nem készülődtem volna ennyit, hanem mentem volna máshová. ~ Várjak vagy ne várjak? Most mi a francot csináljak és hová menjek? Ez az egyetlen értelmes ajánlat volt. ~ ingatom a fejem, miközben lemondó sóhajjal a szemközti falnak döntöm a hátamat. Előveszem a mobilom, majd rögtön elkezdem keresgélni a helyet, ahová mehetnék. Szájam két széle lefelé görbül. Jól látszik, hogy nem nyerte el a tetszésem az eset. Tárul az ajtó, de én éppenséggel elmélyülten tapizom az okostelefonom képernyőjét, s nézem a másik helyet. A bemutatkozására, s az invitálására nézek csupán rá. Értetlenül nézek rá, mert most nem értem. Az elébb csapta rám az ajtót, mintha csak kicsapta volna a lakásából a szívszerelmét egy alapos veszekedés után. Erre meg….nah jó van, hagyjuk. Tudom, hogy hívják. Leveleztünk egymással egy darabig. Puhatolóztunk a másiknál, hogy nem verjük át egymást. Nevezhetjük elő bizalomnak. Az utolsó szavaira csak megdöbbenek, s megállok. ~ Egy lebeszélt időpontra ezt mondja? Biztosan százas ez a nő? ~ Hosszas gondolkozás után, s minden fura előjáték után belépek a lakásba. Rögtön az első dolgom, hogy leveszem a cipőm, kabátom és lepakolom a szegényes holmim. Kevés ruházat és a munkaeszközeim. A többit eladtam neten, hogy ne kelljen cipekedni vele. - De a mai napra beszéltük meg a találkát, vagyis beköltözést. - teljesen meg vagyok bizonyosodva róla, hogy időben érkeztem a beköltözéshez. Nem szeretek késni. Egy kisebb reménysugár villan fel nálam,s úgy gondolom, hogy a másik túlságosan parázna a helyzet miatt? Most rajtam a sor, hogy megmutassam milyen rendes férfi vagyok. Szembe fordulok vele, s minden további nélkül ölelem meg, s tartom a karjaimban. Kezemmel megsimogatom a hátát és a fülébe ennyit suttogok. - Nincs semmi gond, ne aggódj semmiért. Megoldjuk – eltávolodok tőle, s egy kedves meleg mosollyal üdvözlöm újfent, ha ez elsőre nem ment. Végezetül tovább gördítem az eseményeket. - Megmutatnád az összes szobát? Szeretném látni azt, amiről eddig beszéltünk.
A napjai nagy része valahogy így telik mindig. Ha nem dolgozatokat javít, akkor épp a következő óra, vagy épp következő hét anyagát állítja össze. Mindig van valami, amin dolgozhat, de leglább sosem unatkozik. Főleg mikor ilyen nagy marhaságokat írnak egyes dolgozatokba. Igaz, ez még annyira nem is vészes, hisz ez csak egy kis apróság, ennél sokkal cifrább dolgokat is össze tudnak hozni a fiatalok. De hát ez is ennek a szakmának a velejárója, és aki még ennyit sem tud kibírni, az inkább ne menjen tanárnak. Persze azért ha ezt órákon keresztül olvassa, és javítja az ember lánya, akkor egy kicsit érthető, hogy belefárad. A mentő alalkulat pedig szinte végszór meg is érkezik egy kis szőrgombóc alakjában. Igaz, csupán csak néhány hónapja, hogy az a macska bekltözött a lakásba, még az előző lakótárs idején, de ez a kis csöppség már az első perctől kezdve tudta, mikor kell megzavarni az itt lkók lelki os, békéjét. Persze már amikor nem azon van, hogy csak még nagyobb felfordulást okozzon. Ezt a szinte már-már idilli hangulatot pedig egy újabb látogató zavarja meg. Sorcha pedig hirtelen nem is tudja, hogy milyen látogatót vár. Vár egyáltalán valakit? Addiglvárásairó nem is jut eszébe semmi fontos, míg ajtót nem nyit. Aztán persze leesik neki a tantusz, hogy miről is van szó. Vagy pontosabban kiről. Az új lakótársáról, akinek ma kéne beköltöznie, és akiről teljesen meg is feledkezett a nagy dolgozatjavítások közepette. És hogy jól induljon a kapcsolatuk, szépen rá is vágja az ajtót. De csupán csak azért, mert a férfit megpillantva eszébe jut az a kis pár oldalas szösszenet amit a másik küldött neki az elvárásairól. Amiknek természetesen a nagy része nem teljesül, tekintve mekkora rendetlenség uralkodik a lakásban. Épp ezért csapja is az orrár az ajtót, hogy legalább a ruhái nagy részét, meg azt a papírhalmot a dohányzóasztlon eltüntesse. Na meg azt a rengeteg dobozt, amikben egykor kínai kja, vagy épp azok a zacsis levesek voltak. Pár perc alatt viszonylag élhető környezetet is teremt, s csk azután nyit ajtót ismét a másiknak. És szerencséjére ez idő alatt nem is távozott el Cillian, amitől csak egy széles vigyor terül el az arcán. - Igen...? Na várj... - ráncolja is össze a homlokát, ahogy előkaparja farzsebéből a telefonját, hova minden egyes megbeszélt időpontot és találkát lejegyez. És igen, tényleg ott an a naptárjábn, pont a mai napra beírva, hogy az új lakó érkezése. Csupán csak Sorcha felejtette el teljesen. - Ohh tényleg... Itt van, bocs, teljesen kiment a fejemből... - kuncog zavartan, ahogy a szőke tincsi közé túr. Hát nem épp a legjobb kezdete egy felhőtlen lakótársi kapcsolatnak, de ahogy mondani szokták, minden kezdet nehéz, nem? Ezen is hamar túl kel lendülniük, és minden mehet úgy, mintha mindig is együtt laktak volna. Igaz, az előző lakótársa esetében is eltartott egy jó darabig, mire teljesen összeszoktak. De ha azzal a csajjal működött a dolog, az új szobatárs esetében sem lehet túl nagy gond. Remélhetőleg... - Pe-persze... Kerülj csak beljebb... - Áll is arréb, kicsit meglepetten. Nem számított ugyanis arra az ölelésre, és az igazat megvallva még egy cseppet el is pirult tőle. De aztán megköszörüli a torkát, és arrébb áll az ajtóból, hogy utat egedjen a másiknak, hogy a szeme elé táruljon az előtér és a nappali. Az első dolog pedig mi feltűnhet neki, hogy szinte minden bútoron van egy szilikon sarokvédő, amiket általában a fiatal, kisgyermekes párok szoktak venni, hogy az épp kúszómászó kis porontyuknak nehogy bármi baja essen. Ezt még anno az előző lkótással találták ki, hogy lehetőleg valamelyest lecsökkentsék a sérülések számát, és ne kelljen heti rendszerességgel a sürgősségire rohanniuk. És hát be is vállt. Na de nem időzik túl sokat a nappaliban, már vezeti is a férfit a szobák felé. - A nagyobb szoba lesz a tied. Senki sem járt ott az előző tulaj óta, szóval lehet kicsit poros minden, de ezen könnyen lehet változtatni... - nyitja is a szoba ajtaját, hogy Cillian le tudja pakolni a csomagjait, és körbenézzen a szobában. - A másik szoba az eném, de... Azt nem hinném, hogy jelen állapotában te látni szeretnéd...
Azon csodálkozok, hogy mikor újra ajtót nyit, s mondom, hogy a mai napra lett megbeszélve a beköltözés, akkor ő ettől függetlenül leellenőrzi az időpontot. Én nyugodtan állok a helyemen, s várom, hogy megbizonyosodjon az időpontról. Nem ítélem el miatta, vagy nézem le, mert van amikor én is telefon emlékeztetőket írok magamnak, hogy haladjak a sok munkával. Szép sorjában, katonásan és rendszerezetten lehet felvenni a káosz ellen a harcot. Zene füleimnek, mikor meghallom az itt van szópárt, s önkénytelenül szintén mosolygok az irányába. - Tényleg nincs semmi baj, csak egy kicsit elbizonytalanítottál. Nem szokásom késni. - nézek rá kedvesen, majd várom, hogy beengedjen a lakásba. Nem erőszakoskodok, ráadásul az ő döntése, hogy ki mehet be, s ki pedig nem. - Köszönöm – lépek beljebb, s rögtön körülnézek a belépés után, míg a másik bíbelődik az ajtó bezárásával. Felmérem alaposan a terepet, míg várom idegenvezetőm, hogy tovább mehessünk a saját szobám felé. Nem kell sokat várni ehhez a történelmi pillanathoz, mert azon nyomban odavezet. Ami igazán csipi a csőrömet az a felvezető szövege. ~ Ezek szerint senki sem takarított ott? Az meg hogy lehetséges? ~ abban reménykedek, hogy nem olyan rémes az állapota, mint ahogy előre beharangozta, mert ha igen...Úristen! Meglátom, megérzem az állott levegő szagát, s egyes helyeken némi javítani valót. Azt hittem, hogy szép tiszta szobát kapok, gyönyörűen és vendégszeretően. Ehelyett kapok egy szobát, amit mintha idehánytak volna a többi közé. Nem vagyok annyira hülye, hogy berakjam a porba a cuccaim. Ráadásul a bútorok sem lettek letakarva. - Elfogadom a szobát – sóhajtok egyet, s a szoba ajtaja mellé lepakolok, s hozzá fordulok segítségért. - A következő dolgokat szeretném: meleg víz illatosított fertőtlenítővel, felmosó rongy, seprű vagy partvis, s egy jó porszívó. Végül pedig egy jól működő mosógép. Elég ha csak leteszed a szoba elé őket. Köszönöm. - ezzel bele gázolok a poros szobába, hogy kinyissam az ablakot. Friss levegőt kell beengedni, mert másképpen nem lehet kibírni. Onnan kijövök, azonban a a poros talpú cipőmet nem teszem a takarított részhez, hanem benn hagyom. Ha megérkezik a víz, s a többi eszköz, akkor nekilátok a takarításnak. Bezárkózóm, mikor már csináltam egy nagyobb tiszta területet a saját cuccaimnak. Utána pedig hozzálátnék a fentről lefelé jövő munkának, de még kérnem kell egy dolgot, amit elfelejtettem. - Kaphatnék egy létrát? Nem tudom a szekrények tetejét letisztítani nélküle. - megvárom, hogy hozza a kért eszközt. - Köszönöm. - átveszem tőle az ajtóban, majd tovább folytatom a munkám. Fentről lefelé haladok, hogy megszabadítsam a szobát a portól. Többször kérek vízcserét, mert elég poros minden. Amikor készen vagyok a benn levő bútorok tisztításával, s a padlóval, akkor jönnek az ott található egyéb porfogók. Kérek tőle zsákot, s abba pakolom bele a poros függönyt, az ágyneműket, hogy cipekedésnél nehogy összeporozzam a tiszta szobákat, míg elérek a mosógépig. Mikor minden tiszta, akkor látom csak, hogy elhaladt jócskán az idő. Azonban immáron tiszta, s rendeztem egy picit, hogy ízlésesebb legyen. Jóérzés tölt el. - Bocsáss meg, hogy picit belerángattalak a takarításba, de még nem vagyok otthonos ebben a háztartásban. Esetleg van még valami, amit takarítani kell? Apropó, én vállalom a heti egyszer a fürdőszoba teljes takarítását. Emellett a kis előszobát szintén vállalom, amellett, hogy magamnál mindig takarítok. A többi a te feladatod lenne, ha nincs gond ezzel a leosztással. De nyugodtan fellebbezhetsz ez ellen, úgyis te vagy a házigazda. - fújom ki magam, s csak hozzámondom a következő gondolatokat. - Kisebb házjavítási munkákat is szívesen megcsinálom, csak ne hívjunk szerelőt. Gondolok itt fal javítás, fúrás és egyéb munkálatok. Te a víz, gáz és villany nem az én asztalom.
Kezdőlap
