Kath & Mila

A nyáron nem sokszor volt alkalmam igazán jól érezni magam, mert bár a videóimban és a barátaim előtt azt mutatom minden rendben van, de ha tudnák mi az igazság… Elfordulnának tőlem, és még ennél is rosszabbul érezném magam. Annyi titok van mostanában az életemben amik miatt nem tudok rendes életet élni.
De ma úgy döntöttem átalakítom a hozzáállásomat, és végre nem sírva kelek ki az ágyból hanem hálás vagyok azért, amim van. Még akkor is ha eddig több volt annál, mint ami most a bérlakásban van. Eleve sosem gondoltam, hogy bérelni fogok lakást… de nem erőszakolhatom meg a sorsomat, a szüleim tetteit meg mégúgy sem, szóval kihozom belőle a legjobbat. Hogy is mondják? Ha az élet citromot vág hozzád öntsd nyakon limonádéval? Close enough.
Szanaszét álló hajzuhataggal kelek ki az ágyból, magam után húzva a takarómat amin a telefonom pihen. Az egyik kedvenc számomat játssza, és teli torokból énekelem mert miért ne tenném? Míg az éjszakai álmodozásaim nyomait tűntetem el addig azon töröm a fejem kivel kell ma találkoznom. Isa nem ér rám, Lou-val van bármennyire is nem kedvelem a srácot. Johanna elutazott? Mintha. A többiek meg ki tudja merre vannak, jobban belegondolva még kedvem sincs a társasághoz.
Belenézek a tükörbe és elmosolyodok. Lehet a padlón vagyok, vagy alatta kétszáz méterrel de még így is dögös vagyok. Legalábbis próbálom ezzel beetetni magam, mert nem akarok teljesen kikészülni. Kicsit rosszabb hangulattal térek ki a fürdőből és veszem az irányt a gardróbszekrényhez, hogy kiválasszam a ruhámat, majd összepakolok a kistáskámba és a szokásos útvonalon elindulok a kedvenc Starbucksomba reggelizni.
- Sziasztok vörikék! Ma kivételesen jó a hangulatom így nyakamba veszem a várost és van egy ajánlatom…  - teátrális szünetet tartok mondandómban, amit az instagram story-ra fogok feltölteni a kedves követőimnek. Már ott is bőven túl vagyok a milliós követéseken ahogyan a youtube-on is. – Keressetek meg a városban és együtt tölthetünk pár órát. Teszek fel majd nyomokat, hogy merre járhatok. Lessétek a csatornámat tüzetesen! Csóóóók.  – elment az eszem? Előfordulhat, de szeretek a rajongóimmal találkozni, aztán egyszer megszívom és majd csak pislogok. Talán elrabolnak, vagy eladnak valami arab sejknek a háremébe de nem bánom ebben a pillanatban.
Elrakom a telefonomat a táskámba és betérek a jól ismert kávézóba, hangosan köszönök a dolgozóknak akikkel rengetegszer beszélek ittlétem alatt. Mindet tudnak rólam, amit ők ebben a helyzetben tudhatnak. Így néha csak bejövök és már készítik is a rendelésemet. Épp a pult felé tartok, kicsit bambulva amikor is nekem jön valaki vagy én megyek neki. Nehéz megmondani.
- Nem a te hibád, én vagyok a béna. De egyetértek az állításoddal.  – mosolygok vissza rá, miközben két papírzsepit veszek elő és átnyújtom neki az egyiket. A történések csak peregnek, már a pult felé fordult és rendel nekem. De nem is tudja mit szeretek.
- A szokásost kéred Mila? – kérdezi a pultban álló Brandy, mire én aprót bólintok. Addig közelebb megyek a lányhoz és megkocogtatom a vállát.
- Kedves tőled, de nem vagyok haragtartó. Viszont, ha már így alakult elfogyaszthatnánk együtt.  – nem erőszak a disznótor, szóval ha nincs benne nem fogok megharagudni. De nem lenne rossz, szimpatikusnak tűnik. – Szeretnék még egy sajtkrémes bagel-t is Brandy. Leülök a helyemre, okés?  – ha az ismeretlen idegen úgy dönt csatlakozik hozzám akkor együtt indulunk meg az egyik félre esőbb boxhoz, ha pedig nem akkor egyedül reggelizek.

Mindig elgondolkodom azon, hogyha anyám máshogy állt volna az egész dologhoz, akkor talán nem lennék ilyen. Nem tudom mennyire örököltem a jellemét és mennyire változtatott meg az, hogy orvosokhoz cipelt. Emlékszem még tisztán arra a napra. Rávettem a szüleim, hogy Missy hadd aludjon nálunk. Természetesen eszükbe se jutott, hogy ne engedjék meg, hiszen elválaszthatatlan barátnők voltunk. Már mindenki aludt, mikor egymásnak estünk. Legalábbis ebben a hiszemben voltunk, akkor már legalább két hónapja volt köztünk valami is. Akkor csak játéknak fogtam fel... és az ő részéről az is volt, csak az enyémről nem. De egy naiv tizenöt éves lány, aki önmagát keresi nem tudd különbséget tenni abban, hogy valaki komoly szándékkal közeledik felé, vagy pedig csak játszik vele, mint egy babával.  
Már javában benne voltam a lány combjaiban amikor nyílt az ajtó... az anyám annyira meglepődött, hogy először fel sem tűnt neki, egyszerűen csak nem fogta fel a dolgot. Másnap Missyék szó nélkül költöztek el, anyáék pedig engem egy orvoshoz vittek. Tök gáz volt, ahogy ültem a rendelőben, minden olyan giccses volt, hogy legszívesebben elhánytam volna magam. Felhúzott lábakkal a körmömet rágtam, míg a nő  a vastag keretes szemüvege mögül bámult. Leplezetlenül. Az érzései, a gondolatai kendőzetlenül ültek ki ráncos arcára, azt hiszi baj van velem.  
-Miért tetted ezt, Katherine? Ugye tudod, hogy ez nem helyes?- pillant bele mogyoróbarna íriszeimbe, mire én csak hanyagul vállat rántok.  
-Mert élveztem. Mert jól esett, vagy maga nem szokta élvezni a szexet? Bár... erre ne válaszoljon, egy ilyen frigid nőtől nem is várnám el. És megmondhatja  a szüleimnek, hogy bekaphatják. - azzal szó nélkül álltam fel és hagytam ott. Ezen kívül még vagy harminc ilyen beszélgetésen kellett túl esnem, ahol egyre szemtelenebb lettem. Közben elkezdtem bulikba járogatni, csajokat hordani haza. Mire befejeztem a középsulit addigra sikerült a szüleimnek megbékélniük a ténnyel, hogy leszbikus vagyok, és jobb ha megbékélnek ezzel.  
Én naiv idiótaként azt hittem ezzel le is zárhatjuk a témát, de ahogy látom nem. Persze... természetesen ilyenkor jó a leszbikus lányom, mi? Mondjuk az anyámtól nem is vártam mást, mondjuk kemény dió lehet a dolog, ha még mindig nem jutott semmire. De amúgy meg teljesen képtelenségnek tartottam a dolgot, hogy majd össze haverkodom a csajjal, és kiderítek bármit is. De egyrészről imádom élvezni az életet, és ez nagyon izgisnek hangzik. Másodszor ki  ne akarna egy ilyen dögös vörös társaságában mulatni az időt? Na ugye, hogy igazam van?! Még, ha nem is tudok semmit sem kideríteni, legalább jót mulatok, de teljességgel ki van zárva, hogy ne én nyerjek. Én mindig megkapok mindent, legyen szó akármiről. Elkényeztetett libának tűnök? Az is vagyok, de még ezt is élvezem!
Az első találkozásunk még a vártnál is jobban alakul, külső szemlélők úgy láthatják, hogy bénázásomnak köszönhetően öntöm le a kávéval. De ez nem így, majd gondolkodás nélkül fordulok a pult felé, hogy kikérjem az újabb rendelést. Egy pillanatra meglepődöm az ajánlaton, óh... hát én is így gondoltam a dolgot, de ennek csak örülök, hogy nem kell őrült zaklatónak tűnöm. Ez sokkal jobban alakul, mint vártam, és.... a lány is sokkal szebb, mint a képen. Ahogy mosolyog, azok az apró gödröcskék a szája sarkában... megremeg a térdem egy pillanatra. És azok az ajkak, anyám, szívesen beléjük harapnék. Alig láthatóan megrázom a fejem, nem minden csaj meleg a földön, és most anyám küldetésén vagyok. Fő a higgadtság!
-Szívesen töltöm el a reggeli lattém szépségek társaságában,- kacsintok rá, majd a  én is kérek még egy szendvicset, végül követem a lányt. Hallom ahogy pityeg a telefonom, bosszankodva veszem elő. Anyám üzenete mászik a képembe:
“Látom bevágódtál, csak ügyesen!”, nem is reagálok rá, de azt hiszem nagyon.... nagyon sokkal jön ezért.  
Lepattanok vele szemben a boxban, pár pillanatig gyönyörködöm az arcában.  
-Izé, én Katherine vagyok, és még egyszer bocs, nem nagyon szoktam nyakon önteni embereket kávéval,- vigyorgok rá, de a mosolyom leolvad amint valaki oda libben az asztalhoz.  
-Kath, elfelejtettél vissza hívni,- szólal meg a lány, akinek nem igen emlékszem a nevére,- mert elhagytam a számod, de sajnos most nem érek rá,- azzal legyintek a kezemmel, hogy húzzon el a fenébe.  

~ Sok szeretettel ~ 670 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

A legtöbb lány életében nincsenek olyan titkok melyek miatt az egész életük tönkre mehet, kivéve ha véletlenül felcsinálták de az én esetemben ez aligha fordulhat elő. A szüleim itt hagytak, mert nekik fontosabb volt az, hogy a saját bőrüket mentsék mintsem az én egyedüllétem tudata, no nem hibáztatni akarom őket mert börtönbe mégsem akarhatnak menni, de ki akarna? A börtön borzasztó hely, a narancssárga ruhára még csak ne is gondoljuk… kiráz a hideg.
De azért ott a második oldala is a sztorinak, hogy miféle szülő az ilyen aki összepakol mindent és el cuccol kitudja hová? Lehet valamilyen európai országban vannak, ahol nem lehet őket kiadni és élik az életüket, mint majom a fán. Az már más kérdés és nem is izgathatja őket annyira, hogy én min megyek keresztül. Nem csak az elvesztésüket, bujkálásukat kell elviselnem de még az ügyükkel járó kellemetlenségeket is. És akkor arról nem is beszélve, hogy a hatalmas titkom még mindig a szőnyeg alatt csücsül és egyre nagyobbá válik. Majd egyszer eléri azt a méretet ami miatt már nem fog elférni ott, akkor előtör és a világ meglepődik majd.
Addig viszont más dolgokra kell figyelnem, mert a figyelmetlenségem végett nekimegyek egy számomra igazán csinos nőszemélynek. Nem, nem gondolhatok rá így. Próbálom magamat helyre tenni miközben akaratlanul is végig nézek rajta. Eddig még nem igazán bámultam meg ennyire nőt, mert féltem a lebukástól de most valamiért ösztönösen jött a cselekvés. Amikor szépségnek nevez akkor apró pír jelenik meg az arcomon, ezért gyorsan a másik irányba megyek remélve azt, hogy nem vette észre.
- Ezt örömmel hallom. – szólok hátra hozzá miközben a megszokott helyem felé veszem az irányt. Bár nem sok pénzt hagytak nekem, bár az a kérdés mihez képest nem sok, megélek belőle elég szépen, illetve a youtube-ozás is meghozza a gyümölcsét. El is hiszem, hogy emberek képesek ezért otthagyni a normális munkájukat. De én nem tudnám. Mikor odaérek lehuppanok az ajtónak háttal és várom, hogy akad e társaságom. De szerencsére nem várakoztat sokáig, pár másodperccel később már Ő is itt van, és leül velem szemben. Így alkalmam nyílik jobban szemügyre venni, megcsodálni gyönyörű szemeit és azokat a dús ajkakat amik között csak úgy elmerülne az ember. Nagyot nyelek. Katheirne, úgy hívják.
- Örvendek Kath a találkozásnak. Szereted ha becéznek? Ne haragudj, eltűnt a modorom, Mila-nak hívnak. De bármilyen hívószóra felfigyelek. – mosolyodok el, majd a hirtelen végbemenő jelenetet nézem. Kissé felmegy bennem a pumpa, mert én sokkal jobban nézek ki a csajnál de a legjobban az zavar, hogy tudom semmi esélyem nem lenne a velem szemben ülő lánnyal. No, nem mintha akarnék tőle valamit… az én szívemet Isa uralja.
Megköszörülöm a torkomat miután elmegy.
- Ez nem volt semmi. Egy osztálytárs vagy….? – puhatolózok, mert bár sejtem mire értette a lány mégsem szeretnék ajtostúl berondítani a házba. Mikor Brandy kihozza a rendelt kávémat és italomat megköszönöm, majd átnyújtom neki a kártyámat mire megszólal.
- Ma a vendégünk vagy Mila. Mióta idejársz reggelizni és posztolsz róla a követőidnek megnőtt a forgalmunk, ezzel szeretnénk megköszönni. – kedvelem Brandyt, mert kedves és aranyos, nagyon jókat lehet vele beszélgetni. Szavai annyira jól esnek, hogy felállok és megölelem, majd újból visszatérek a helyemre.
- Ne haragudj. Hol is tartottunk? Ne lepődj meg, ha pár rajongóm feltűnik…még mielőtt beléd botlottam volna egy játékra invitáltam őket.

Általában nem szoktam korán kelni, az óráim nagy nagyjából reggel tíz után esedékes mindegyik, kivéve ha éppen versenyre készülünk. Akkor minden szabad percemet a hajrázás teszi ki, a szüleim folyton azzal nyaggatnak, hogy ez nem életcél. Egy csapat lány dobál fel a levegőbe, de én imádom. Valahol le kell vezetnem azt a feszültséget, amit a szüleim okoznak illetve egészen fiatalkorom óta okoztak. Nem igazán könnyen fogadták el a tényt, hogy egy szem lányuk leszbikus lett és nagy valószínűséggel nem fog unokákat nemzeni nekik. Jó... lehet én is vétkes vagyok ebben a kapcsolatban, hiszen nem voltam velük túl őszinte. De egy tizenöt éves lány nem állhat a szüleivel ezzel kapcsolatban, főleg, hogy jó magam sem tudtam eldönteni mit akarok. Sokáig nem is voltam képben, hogy szerelmes vagyok egy lányba, csak éreztem, hogy jó vele. Amikor aztán anya rajta kapott először szégyelltem magam, bűntudatom volt, hogy annyi dokihoz hurcolt el. De ahogy telt az idő, ahogy egyre több ilyen dilidokis beszélgetésen kellett részt vennem: hamar ráébredtem mit akarok, és nem hunyászkodtam meg. Azóta élvezem csak igazán az életemet. Ha ferde szemmel néznek, hát a legkevésbé sem zavar. Mindenki úgy éli az életét ahogy akarja, ha valaki nem használja ki a kínálkozó lehetőségeket csak mert fél, hát akkor ő egy igazi baromarc. De még csak sajnálni sem tudom érte. Egyszerűen csak idiótának tartom. Igazából komoly kapcsolatom sem volt még igazán, talán Missy... de azt meg még a legnagyobb jó indulattal sem nevezhetném annak. Hiszen titokban vezetett rá a dolgokra, és ő amúgy sem azért csinálta, mert gyengéd érzelmeket táplált irányomban... sokkal inkább használta ki a helyzetet inkább. Nem volt rossz lány, egyszerűen csak ilyen volt.... és akarva-akaratlan de engem is a saját képére formált. Hogy sajnálom-e? Akármilyen hihetetlen, de nem, hiszen így megtudtam tapasztalni a valódi vágyaimat, így tudom mit akarok... és azt meg is szerzem.
Bénázásomnak hála hamar sikerül megismerkednem a csajjal, akit magamhoz kell édesgetnem. Az anyám ezt jól kitalálta, az ember valakivel nem barátkozik össze tíz perc alatt, főleg azért sem mert hiába a csábító mosolyom, a világon nem mindenki akar másik lánnyal csókolózni. De hogy őszinte legyek, ezt a lányt szívesen megrontanám.... minden formában. Szívesen túrnék bele hirtelen vörös, hosszú fürtjeibe, csókolnám karmazsinvörösre rúzsozott dús ajkait. Veszek egy mély levegőt, nem szabad ezen agyalnom, hiszen nem biztos, hogy úgy viszonyul a lányokhoz, mint én. Na meg most anyu küldetését kell teljesítenem, de nem vagyok benne biztos, hogy ez nem törvényellenes valamennyire. A szex amúgy is elrontja a kapcsolatok nyolcvan százalékát, nem mintha ez zavarna abban ha valaki bugyijában akarok matatni.
Gondolkodás nélkül követem a hölgyet, és közben alaposan végig mérem hátulról, főleg fenék tájékán, ennyire dögös lánnyal már rég találkoztam... talán még Missy sem volt, pedig ő aztán ott volt a topon a szó minden értelmében.
-Én szintén, és imádom, ha becéznek, nem csak szavakkal...- kacsintok rá pajkosan miközben íriszeim elidőznek a dekoltázsa környékén. Elképzelem a pillanatot, hogy berángatom a mosdóba, hogy teszteljem vajon smárolt -e már csajjal, ahogy neki nyomom a falnak, ahogyan bele markolok a hosszú tincseibe, ahogy....
Megrázom a fejem, jajj Katherine azonnal szedd össze magad, különben seggbe leszel rúgva, vedd komolyan az egészet, különben a libidóddal elrontasz mindent. Aztán az idilli pillanatot egy másik lány zavarja meg, akinek a nevére nem igazán emlékszem, még ha agyon ütnek akkor sem, sajnos vagy nem sajnos. De mielőtt reagálhatnék már ott is van, és elkezdi a szokásos dumát, hogy a nők miért értetlenek? Most mit mondjak neki, hogy egy kóbor numerára jó volt? Így aztán inkább maradok annál, hogy elhagytam a számát, de majd az egyetemen úgy is össze futunk és akkor oda adhatja még egyszer. Nézem ahogy dühös képpel viharzik el, még szerencse, hogy akkorra az egyetem, hogy nem biztos, hogy össze tudok vele futni. Remélem.
Felvonom a szemöldököm, amikor Mila arcán kétkedés és kíváncsiság egyvelege ül ki. Még egy alkalom ahol el kell ezt magyaráznom, vajon hány ilyen kényelmetlen beszélgetésben kell még részt vegyek, mielőtt tényleg felfogják az emberek, ez teljesen normális dolog.
-Nos, oké, a félreértések elkerülése végett megspórolok egy huhh leszbikus vagyok pár kínos percet. Szóval nem, ő nem osztálytárs, de egy egyetemre járunk. Másodszor igen, leszbikus vagyok, és ezt büszkén vállalom, harmadszor, ha ez zavar vagy nem tudod megérteni, nem probléma, viszont akkor már itt sem vagyok. - jegyzem meg. Amikor az embernek harminc ilyen kínos percen kell túlesnie akkor az a harmincegyedik alkalomra egy kicsit már idegesítő, nem? Vizslatom a gyönyörű arcát, keresem az undor, az utálkozás, a meg nem értés morzsáit és ha a legkisebb jelét is észreveszem már itt sem vagyok.
Majd mosolyogva nézem ahogy a pincér milyen barátságosan társalog vele... gondolom törzsvendég lehet, míg helyett foglal meg keverem a cappucinom, majd egy jó nagyot kortyolok belőle. Utána a szendvicsemből is harapok egy nagyot, csak ezután szólalok meg.
-Rajongóid? Óh te valami híresség vagy?- kacsintok rá,- akkor nagy szerencsém van, hogy veled reggelizhetek. Amúgy nem zavar, szeretek ismerkedni, és új emberekkel találkozni. Ha már itt tartunk! Mesélj magadról kicsit, melyik suliba jársz, mi szeretnél lenni, ha nagy lány leszel?- iszok még egy nagy kortyot az édes kávéból, nyelvemmel le nyalom a szám sarkáról éppen lecsöpögni készülő italt, majd érdeklődéssel hallgatom a szavait.  

~ Sok szeretettel    ~ 670 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

Habár nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket és a fura, filmbe illő találkozásokat most mégis örülök annak miképpen ismerkedtem meg ezzel a lánnyal. Van benne valami különleges, valami lazaság ami miatt kissé irigylem Őt, pedig még csak most találkoztam vele életemben először. Mégis azt érzem, hogy nem ez az utolsó, hogy találkozni fogok vele aminek őszintén szólva nagyon is örülök.
- Akkor mikkel szoktál még? – kacsintása végett kiráz a hideg, teljes testemen felállnak az apró kis pihék és érzem, ahogyan arcomat elönti a pír mely hajszínemhez hasonlóan tündököl. Most kétszer is meggondolnám, hogy megkérdezem mire is gondolt de csak reménykedni tudok benne, hogy nem fogok jobban zavarba jönni. Még sosem csináltam olyan dolgokat, amiket a nők nőkkel szoktak. Nem csókolt még meg senki, és én sem csókoltam meg senkit, akit szerettem volna pedig gondoltam már rá. De tudom, hogy Isa sose viszonozná érzéseimet így próbáltam elnyomni, de most, hogy Katherine-el beszélgetek kevésbé pörög rajta az agyam.
A váratlan színjáték viszont annyira nem nyeri el tetszésemet, nem az, hogy idejönnek hozzá, mert szemmel láthatóan gyönyörű és barom aki ezt nem látja be. Nem, hanem mert akaratlanul is ahhoz a lányhoz kezdem el magamat méregetni, különbséget keresek közötte és közöttem, remélve, hogy végső pontszámot tekintve én jobbnak bizonyulok. Ha lehetne most arcon pofoznám magam, hogy elűzzem a gondolatot a fejemből de erre nincs lehetőségem.  Így nyakamat fura helyzetbe hozva nézek az elzuhogó lány után és mire visszafordítom partneremhez tekintetem elkönyvelem magamban a győzelmet.
Miért vagyok ennyire féltékeny? Senki iránt még nem érzetem ilyen jellegű vonzalmat, de nem lehet benne biztos, hogy ez tényleg az és nem csak a fáradt elmém játszik velem. Megint. Igazságtalanul. Bugyuta kérdésem okán szívesen elásnám magam jó mélyre, el se hiszem, hogy ilyet tettem fel egy olyan lánynak, mint Ő. Remélem ezzel nem ijesztem el magamtól, mert nem szeretném ha elmenne. Szavaiban érzek némi sértettséget és valami okból kifolyólag keze után nyúlok, hogy megnyugtassam.
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam. Csak a mai modern és szeszélyes világban nehéz kiigazodni azon, hogy ki kihez vonzódik ha egyáltalán, ezért szerettem volna puhatolózni. Talán nem így kellett volna. Ne menj el, semmi bajom nincs azokkal akik a saját nemükhöz vonzódik vagy máshoz. Szerintem a szerelem az szerelem és mindenkinek joga van hozzá.  – teljes őszinteséggel beszélek hozzá, mondandóm végére mosoly ül ki arcomra. Kezem még mindig övét fogja, puha bőrének érintése olyan érzés, mintha apró pontokon csatlakoznék az áramhoz. Csíp, de ez a jól eső csípés érzete társul hozzá viszont nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni így kelletlenül, de elhúzom ujjaimat. Nem akarom kiadni magam, meg amúgy is. Tőlem nem kérdezte meg, hogy leszbikus vagyok-e de nem is tudom, hogy egyenesen válaszolnék e erre a kérdésre.
Illedelmesen megköszönöm Brandynek a kedvességet és kérem, hogy a feletteseinek is továbbítsa a jó kívánságaimat. Belekortyolok a finom nedűbe, majd harapok egyet a sajtos finomságomból is és újból Katherine felé nézek. Amikor újból kacsint megint elönt a pír. Mi van velem? Pár másodpercig csak keresem a szavakat, majd nekikezdek magyarázkodni.
- Hírességtől azért messze állok, de valami ahhoz hasonló lehetek. Van egy youtube csatornám elég sok feliratkozóval, jelenleg egy játékra hívtam őket amit lehet lefújok, mert jobban tetszik a mostani lehetőségem.  – most flörtöltem? Aztakva. Még soha életemben nem tettem ezt, és szerintem béna is lehetek benne de lényegtelen. Tetszik a hozzám állása, ezért folytatom tovább mondandómat. – Még gimibe járok és ez a legutolsó évem, aminek nagyon örülök viszont másrészt ott van bennem, hogy mihez kezdjek magammal. Nem tudom milyen egyetemre jelentkezzek, vagy hogy egyáltalán akarok-e, bár lehet tovább kéne. Döntésképtelen vagyok. Mi akarok lenni ha felnövök? Klisés, de boldog.  – ha tudná, hogy jelenleg mennyi minden nyomja a vállamat és, hogy egy nő állandó jelleggel zaklat a mindennapi tevékenységeim elvégzésében. Kicsit elbambulok saját gondolataim között, eltudok a szar helyzetemben merülni de eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül. – Na és te? Ahogy levettem te egyetemista vagy, biztosan menő szakon tanulsz és olvadnak utánad a lányok.  Mi a horoszkópod? Ne nézz hülyének, de én hiszek ezekben a dolgokban csak szét kell nézned a szobámba és rájössz mindenre.

Őszintén szólva az édesanyámnak igazából eddig nem túl sok mindent köszönhettem... mondjuk az életemen kívül. De itt ki is fújt a dolog. Jó, gyerekkorom még egész normális volt, igaz olyan volt otthon lakni mint egy katonai táborban.... az igaz, de attól független egész jó volt. Nem véletlen végül is, hiszen anyám FBI- ügynök apám pedig a hadi tengerészetnél dolgozik. Így köztiszteletben állt a Montgomery név, nem csak New York szerte. Amikor tizenöt évesen kezdtem öntudatomra ébredni... hát nem igazán örültek a dolognak. Hiszen mindig azt képzelték el, hogy majd találkozom egy férfival aki hozzám való, akihez férjhez mehetek majd. Vagy katonai pályára lépek, vagy beállok zsarunak, de igazából egyik lehetőség sem áll fent nagyon. Arról nem is beszélve, nem elég, hogy soha nem megyek férjhez, de a tetejében, még leszbikus is vagyok... és hát a bulikat sem vetem meg. A tetejében még pomponlánynak is álltam még a középiskolában. Aztán annyira megtetszett a dolog, hogy az egyetemen is folytatom. És mivel én vagyok a csapatkapitány... hát nem csinálom rosszul. Sőt, igazából nem is létezik semmi amit rosszul csinálnék. Szóval összevetve a családomat nem rakhatom együttérzés szempontjába az ablakba, és nem sok mindenért lehetek hálás értük. De az, hogy anyám rávett erre a kis közjátékra igazán kedvemre való. Mondjuk a része nem igazán érdekel, hogy etikátlannak tűnik.... enyhén szólva, de talán a még kiskorú gyerekemet rá venni ilyen dologra talán bűntény is. Amúgy is elég lazán kezelem ezeket a dolgokat, igazából. Arról nem is beszélve, hogy eléggé unalmasnak tűnt, egészen addig míg a képet nem láttam meg a lányról. Láttam égő vörös fürtjeit, mogyoróbarna színű íriszeit, de arra nem számítottam, hogy mennyire elvarázsol akkor amikor személyesen találkozom vele. Már... majdnem rossz érzés kezd kavarogni a gyomromban, hogy átvágom azért a rohadt információkért, de hamar eltűnik az érzés. Végül is, nem is nagyon vágom át, ami azt illeti, legfeljebb csak tág fogalomban véve. De most azzal nem foglalkozom. Inkább azzal, hogy elnyomjam a vágyta, hogy berángassam a mosdóba, és megmutassam mennyire jól csókolhat egy lány.
Enyhén felszalad a magasba a szemöldököm, ahogyan vissza kérdez. Ejha! Én itt próbálom vissza fogni magam, ami lássuk be nem igazán az erősségem, legyen szó csokoládéról, kávéról, vagy gyönyörű lányokról. Ő pedig itt galád módon megnehezíti a dolgom, de hát valószínű, hogy neme is tudd róla. Egy pillanatra ajkamba harapva gondolkodok el azon, hogy magamhoz húzva addig csókolnám ajkait, míg vörössé nem válna a vérbőségtől. DE aztán enyhén megrázom a fejem, nem... ezt nem szabad Katherine!
-Ezt magyarázni kell?- vigyorgom rá fülig érő szájjal,- jajj ne haragudj, nem szoktam ilyet mondani... vagyis de, szívesen megmutatnám neked,- kacsintok rá újból. Ezt vegye úgy ahogy akarja, többet nem vagyok hajlandó mondani. Hagyom kettőnk között csüngeni a szavakat, illetve a kimondatlanakat, amúgy is imádom zavarba hozni az embereket. De ahogy Mila elefántcsontbőrbe vont tökéletes bőre barackvirágpírba csap át.... hát az igazán izgató. Még egy lapáttal rá is teszek a dologra. Mondjuk nekem ez sokszor csak szórakozás, a srácok agyát is szeretem húzni csak úgy heccből, hogy aztán szépen két szék közül a földre ültetve jót röhögjek az elképedésükön, hogy én egy másik csapatban játszom abszolút.
Aztán a kellemes perceket a tegnap esti csaj zavarja meg akinek a nevére akkor sem emlékeznék, ha agyon csapnának, így hát... egyszerűen csak megpróbálom minél előbb elzavarni onnan. Most csak erre a szépségre akarok koncentrálni, de az a lány nem könnyíti meg a dolgom. Végül nagy nehezen sikerül elérnem valami kis suta fél ígérettel, amit egyáltalán nem gondolok komolyan. Legfeljebb az egyetemen majd lerendezzem, de most nem akarom az első találkozás tökéletes pillanatát elrontani. Főleg, hogy valamiért Mila is hatással van rám, csak egyszerűen nem tudom megmagyarázni amit érzek.
Amikor a szexuális irányultságom felől érdeklődik, megunva a harmincadik kellemetlen ilyen beszélgetést, megelőzve közlöm vele röviden, hogy igen... leszbikus vagyok, és igen ha zavarja már le is lépek. De meglepődöm maikor megpróbál megnyugtatni, kezem után nyúl. Pár pillanatig élvezem meleg, selymes bőrét, hüvelykujjam ujjbegyével cirógatom belülről a tenyerét, apró köröket rajzolva, éppen csak érintve azt. Kellemes bizsergést okoz az érintése. Nagy bajba leszek, ha nem tudom magamon tartani a bugyimat, pedig legszívesebben az övét is le kapnám a lányról. A francba is ez a csaj túl jó nő.... és előre tudom, nem fogom tudni megállni, hogy ne kóstoljam meg.
-Igazából talán nekem kellene elnézést kérnem a bunkó kirohanásom miatt, de elég sok ilyen beszélgetésben kellett részt vennem, amit nem akarok újból. - nem igazán szoktam bocsánatokat kérni, de neki valahogy megteszem, hiszen mondjuk tényleg nem lenézően méregetett, szóval valószínűleg igazat mondd. Aki készül becsapni majd őt... az én vagyok! De ami igazán zavar, az az, hogy ez miért zavar engem, eddig hidegen hagyott, képes voltam bárki manipulálni ha el akartam érni valamit, a legcsekélyebb bűntudat nélkül. Most bezzeg van ez a fura érzés, amit nem igazán tudok hova tenni...
-Persze. Meg,- sajnálom, ami kihúzza kezét az ujjaim közül, és inkább a kávés poharam után nyúlok, mielőtt valami baromságot csinálnék, és egyből kimenekülne a kávézóból. - Nem igazán voltam eddig szerelmes, csak egy valakibe, de ő is csak játszott velem,- mondom neki teljesen őszintén. De hogy miért is mondom ezt el neki.... arról tényleg halványlila gőzöm sincs. Jól esik ezt kimondani, hiszen eddig csak Alexnek meséltem, a legjobb barátnőmnek. Csak ő tudott Missyről, na meg a szüleim, akik elintézték, hogy azóta egy másik földrészen.... ha nem univerzumban legyen. Mondjuk mindegy is, mert amúgy is csak játszott velem, én voltam a próba, mielőtt ágyba bújik egy pasival. De nekem sikerült ráébrednem, hogy engem a pasik teljesen hidegen hagynak.
Én azért nem kérdezek rá, mert ha az lenne ő is bevallaná, ha meg nem tud még róla, vagy nem meri vállalni úgy sem tenné. Amúgy vannak erre módszereim, amikor szavak nélkül is rá tudok jönni a dologra, főleg ha tetszek is valakinek. És azt azért látom, hogy amikor kétértelműen célozgatok, vagy futólag megérintem akkor fülig pirul. Ami brutál dögös, és nem mellesleg azt jelenti, hogy tetszem neki.... még ha nem is nagyon tud róla.
Amíg a pincérrel van elfoglalva, én a szendvicsemet majszolom, mikor vissza l megtudom, hogy félig-meddig híresség... vagy mi a fene. Ez szintén tetszik, szívesen zaklatnám én is.... és ha így folytatom hamar a rajongója leszek, és nem csak átvitt értelemben, teljesen szét vagyok esve mióta beléptem az ajtón. Én összeszedett szoktam lenni, nem ilyen frusztrált, a fenébe is.
-Engem nem zavarnak, de ha inkább csak kettesben akarsz lenni, hát annak még inkább örülök, sőt szeretnélek kifejezetten kisajátítani,- vigyorgok rá újból, mint egy tejbe tök, ahogyan leöblítem az újabb falat szendvicset egy korty kávéval ami, már kezd lassan kihűlni. A latte meg csak forrón jó, ha megakarom inni, sietnem kell.
Bár kicsit zavar, teljesen olyan érzésem van, mintha megpróbált volna velem flörtölni, most vagy csak bele képzelem a dolgot, vagy tényleg azzal a kezdő, édes módján próbált flörtölni. Most már tudom, hogy ki kell derítenem, tényleg így van-e, de nem szegezhetem neki a kérdést. Ezzel azért teljesen tisztában vagyok.
-Igen, az de mégis a boldogsághoz elég sok minden kell, egy ilyen szépség után, mint te biztosan bomlanak a pasik utána. Gondolom minden este más fiúval mész moziba, mi?- ha zavartan félre pislog a pasik emlegetésénél, vagy eltereli a témát, akkor tudom, hogy nyert ügyem van. De nem bírom türtőztetni magam, tudom... hogy meg kell érintenem. Az a legegyszerűbb és leggyorsabb bizonyíték, amit szerezhetek majd.
-Én?- majdnem kiköpöm a kávém, erre nem nagyon számítottam, hogy rá kérdez, vontatótan vállat vonok,- igen az, de akár hiszed, akár nem még nem igazán döntöttem el, lehet, hogy orvos lennék, de a tánc felé is kacsintgatok. Az egyetem pomponcsapat kapitánya vagyok, már gimnazista korom óta nyomom. Bár a szüleim azt akarják, hogy kövessem őket a hivatásukban. Amúgy ikrek.- váltok gyorsan témát a szüleimről,- és szívesen megnézném a szobád,- pillantok bele csokoládé színű íriszeibe, majd látom, ahogy egy kis sajt az ajka szélére ragad. Szólhatnék neki, de nem teszem. Adhatnék szalvétát, de nem teszem. Inkább, kissé előre hajolok, az ujjammal megérintem, azzal tisztítom meg a sajtdarabtól, majd lehunyt szemekkel nyalom le a mutatóujjamról.
-Hmm, finom,- és ebből rá jöhet, hogy nem a szószra gondolok, nyalom meg az alsó ajkam ahogy újból rá nézek,- oda ragadt egy kis sajt, ne haragudj,- ez a leggyorsabb teszt, hogy kiderüljön melyik csapatban játszik.... akár tud róla akár nem.    

~ Sok szeretettel    ~ 1500 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

Már egy ideje tudom, hogy a nőkhöz vonzódok de még soha senkinek nem mondtam erről egy szót sem. Emlékszem mikor volt az első olyan alkalom mikor ráébredtem, hogy valami nagyon nincs rendben. A barátnőimmel voltunk valami filmet nézni és miközben ők hangosan arról beszélgettek, hogy mennyire ágyba bújnának a filmben szereplő férfival addig én azon ábrándoztam milyen jól is nézett ki a csaj benne. Ekkor nem tudtam hová tenni ezeket az érzéseket, úgy fogtam fel, hogy olyanná akarok válni, mint Ő. De nem, már akkor tudnom kellett volna milyen érzések kezdenek felburjánzani bennem, de akkor jöttem erre rá mikor egy nagyon érdekes álmom volt.
Isa és én voltunk benne, a legjobb barátnőmmel, akivel mindig mindent megosztottam. Kiskorom óta ismerem őt, láttam már rossz és nagyon jó helyzetben, öltöztünk már egymás előtt és sose éreztem azt, hogy másképpen néznék rá az álmomig. Valami táncversenyre készültünk az álmomban, mindenki csacsogott és mi ketten egy félre esőbb helyen voltunk, ahol egyszer csak Isa odafordult és megcsókolt. Én pedig élveztem. Azóta is erre vágyom, de még nem történt meg és nem is fog. Túl… lehetetlen.
Mélységesen elpirulok amikor azt mondja, hogy szívesen megmutatná nekem. A számban lévő kávém kicsit félrecsúszik és másodpercekig csak köhécselek, próbálok újból levegőt kapni. Mikor sikerül stabilizálnom magam akkor csak aprót bólintok, jelezve azt, hogy nincs semmi problémám és jól vagyok.
-Ne haragudj, ez egy kicsit meglepett.  – próbálok szabadkozni, miközben lesütöm szemeimet és nagy erőfeszítések árán a szívemben dobogó vért is sikerül lenyugtatnom. A hideg kiráz a gondolatra, hogy megmutatja nekem de egy részem szívesen mondaná azt, hogy kipróbálom. De ez olyan más…. mintha tényleg nem én lennék hanem valaki más. Talán az, akit eddig elnyomtam magamban.
Boldogságom hamar alább hagy mikor egy kis fruska belerondít a képbe, de még így is megmarad a legjobb kedvem. Amikor lepattintja akkor aprót bólintok, jelezve, hogy örülök, hogy elment. De nem szeretném tovább forszírozni a témát, elég kellemetlennek érzem így is a szituációt. A történteket próbálom leöblíteni az ételemmel és az italommal, talán ha gyorsan megeszem akkor kevésbé lesz kellemetlen ez az egész szituáció.
Utána még rosszabbá válik a helyzet, mikor érdeklődésem felháborodást kelt benne és kicsit úgy érzem magam, mint egy kisgyerek aki alaposan meg van dorgálva a szülei által. Elszégyellem magam amiért a szexuális beállítottságáról kérdezem és sok bocsánatkérések közepette próbálom menteni a menthetőt. Ha még lehetséges, de ahogy észreveszem neki is rosszul esett ahogyan válaszolt.
-Semmi gond. Elhiszem, hogy kellemetlen dolgokban volt már részed de én nem akarlak bántani vagy megsérteni. Távol álljon tőlem, hogy valaha téged akarjalak bántani. – amíg kezeink érintkeznek addig olyan érzés járja át a testemet, mintha apró pár voltos akkumulátorok ráznának meg folyamatosan és nem hagy alább. Szeretném cementbe önteni a kezeinket, hogy örökre így maradjanak és sose lehessen szétválasztani minket. De miért érzem ezt? Nagyon nem értem.
Elszomorodom mikor kihúzom a kezeimet az övéiből, de muszáj volt. Kezdett kissé kínossá válni ez a helyzet, mert még soha nem volt ilyenben részem. Nem tudom van e valakije, nem tudom mi van velem és mit érzek. Azt se tudom mit kéne most tennem. Minden figyelmemet rá szentelem, és iszom a szavait.
-Szeretnél róla beszélni? Mert ha igen akkor szívesen meghallgatlak, de ha nem akkor nem fogok semmit sem erőltetni. Nem tudom miért, de úgy érzem mintha évek óta ismernélek téged. Különös érzés, nem?  – elmosolyodok, és eltűrők a szememből egy tincset a fülem mögé. – Én még nem voltam szerelmes, vagyis nem tudom milyen érzés az, mert eddig akit úgy éreztem, hogy tetszik az a legjobb barátn… - elharapom az utolsó szavamat, nem akarom, hogy rájöjjön arra, amit még sose mondtam ki hangosan. Nagyot nyelek, remélem nem jutott el hozzá a szavam vagy ha igen akkor lógva hagyja.
Sokan nem szeretik a Starbucksot és bár néha én sem vagyok oda érte, ez a kedvenc helyem mert nagyon imádnivalók itt a dolgozók. Így mikor azt mondják ők állják a reggelimet akkor kicsit elérzékenyülök, de hamar visszatérek a velem szemben lévőhöz. Sokkal érdekesebb, és szebb és… olyan dolgokat szeretnék csinálni vele, amit nem biztos, hogy kéne.
-Akkor ez a szerencse napod. Szeretem, ha kisajátítanak az emberek.  – aprót kacsintok rá, amin magam is meglepődők. Még sosem próbáltam meg flörtölni más lánnyal, fiúkkal már igen a barátnőim kedvéért de őket utólag mindig elküldtem, mert nem akartam belebonyolódni olyanba, amit amúgy sem élveznék. Így maradt ez az opció, meg az, hogy örökre a szekrényben maradok mert félek kilépni. – Jó vicc Kath. Én és a pasik két külön úton járunk már jó ideje. Jelenleg nem a pasiknak élek, legalábbis nem olyan szinten, hanem a rajongóimnak és a csatornámnak, hogy minél jobb dolgokat adjak ki a kezemből ha már egyedül maradtam. – a barátnőim már tudják, az újságok is lehoztak pár sztorit erről, de most az első alkalom, hogy egy random embernek beszélek erről. De majd megnyílok és szerintem fogok erről vlogot készíteni, de ahogyan a kijövős videómat, így ezt sem tudom miként kéne elkezdeni forgatni. Csak bőgni tudnék, ha erről kell beszélnem. És nem akarok a kamerában bőgni, mert én a csúnyán síros típusba tartozok.
-Tök jó, hogy pompomlány vagy. Én nagyon nem értek a sportokhoz, de biztosan jó lehetsz benne, ha még kapitánynak is választottak. Talán egyszer elmegyek és megnézlek egy meccsen. Biztosan csodálatosan festesz a ruhádban, bomba alakod van. – a kezeimet fikszírozom, majd tovább hallgatom szavait. -Ők mivel foglalkoznak? És miért lenne olyan szörnyű, ha az ő szakmájukat választanád? Hm… ikrek?  – kérdőn húzom fel a szemöldökömet, majd elgondolkodom azon, hogy mit tudok az ikrekről. – Kommunikatív, érdeklődő és nyughatatlan lennél? Az első kettő stimmel, talán az utolsó is, de azt is tudom, hogy két személyiséged van ezek alapján. Én oroszlán vagyok, eléggé nagyszájú és karakán. – nem válaszolok arra, hogy feljönne a szobámba. Csak elharapom az ajkamat, majd szívem kihagy egy ütemet mert közelebb hajol hozzám. Azt hiszem meg fog csókolni és lassan lehunyom szemeimet, felkészülve erre a pillanatra mikor ujját érzem ajkam mellett és pár másodperc múlva már nincs is ott. Csalódottan nézek fel, majd mikor megszólal mélységesen elpirulok és elkapom tekintetemet az ajkairól. Nagyot nyelek, olyan mesébe illően nagyot.
-Ne..nem haragszok. Köszönöm. – próbálom összeszedni magam, majd valamilyen indíttatásból a következőket mondom neki. – Egyedül lakom, bármikor felmehetünk oda.

Kérdezhetnétek, hogy nincs bűntudatom amiért félre vezetek és manipulálok egy ilyen gyönyörű lányt, és a válasz a legtöbb esetben... mindenképpen a nem lenne. De ez... ez más. Most ha eszembe jut, hogy szándékosan vezetem félre őt... nos a gyomrom hirtelen össze szűkül. Talán bűntudatnak hívják, nem vagyok benne biztos. De kellemetlen érzés. Én mindig is a pillanatnak éltem, megszereztem amit akartam, és... nem igazán zavart, hogy azon kin kell átgázolnom, egyszerűen csak megtettem. Mert így volt jó nekem, kellemes. Világéletemben mindent megkaptam amit akartam. A szüleim ezért sem értik, hogy mit rontottak el amiért szerintük ilyen “aberrált” lettem, hogy a helyett, hogy komoly dolgokat tanulnék az egyetemen, amivel aztán elhelyezkedhetek, egy pompon csapat élén ugrálok. Szerintük sokkal komolyabban kellene vennem az életet, bár szerintem így is elég komolyan veszem. Akár azt is megcsinálhattam volna, hogy beállok valami motoros bandába terjeszteni a drogot, biztosan kiütném a biztosítékot náluk. De nem annyira, minthogy leszbikus vagyok, ez náluk annyira elfogadhatatlan, a tökéletes család. És én tönkreteszem ezt a tökéletes, csodálatos, idilli képet azzal, ahogyan élek. Persze, gondolhatnátok, hogy csak azért viselkedem így, hogy apámat kiborítsam, de igazából nem így van.... Sokat gondolkodtam még régebben, hogy mi lehet Missyvel, hiszen ha akart volna rég kereshetett volna, de még sem tette. Még a barátságunk sem jelentett neki semmit sem, ami igazából hihetetlen mert nem zavar. Hiszen ha ő nincs, akkor sosem ébredek öntudatra, sosem jövök rá, hogy a pasik abszolút nem érdekelnek. Vajon mennyi kétségbeesett és kudarcra ítélt kapcsolaton kellett volna túlesnem amitől aztán megkeseredett lennék ilyen fiatalon. Szóval, nem... nem haragszom rá, mert neki köszönhetem azt aki ma vagyok, és ezt én büszkén vállalom. Ha valakinek ez nem tetszik... az az ő problémája nem az enyém, és nyugodtan bekaphatja. Már régen kinőttem abból a korból, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzam, és csakis olyan emberekkel veszem körbe magam, akik elfogadnak olyannak amilyen vagyok.
Látom ahogy szavaim hatására elefántcsontszínbe vont tökéletes bőre lassan barackvirágszínű pír költözik, amitől ha lehetséges még gyönyörűbb lesz. Legszívesebben most azonnal magamra rántanám, hogy megmutassam hogyan is becézném őt. De nem lehet, keserű sóhajjal ajkaimon próbálom lenyugtatni magam, na meg a tomboló hormonjaimat. Eddig még sohasem jártam így, nem tudom most mi van velem. Érthetetlen!
Halvány mosoly költözik a szám sarkába ahogyan a kávét félrenyeli, ajak harapdálva próbálom vissza fojtani a nevetésem, nem a reakcióját akarom kinevetni inkább a kifejezést, ami kiül az arcára. Ha jó kislány lennék, mondanám azt, hogy ne haragudj... csak vicc volt, de hát én minden vagyok.... csak éppen jó kislány nem, így eszembe se jut ilyet mondani.
-Miért? Gyönyörű lány vagy.... és irtó dögös, nagyon... nagyon dögös,- kacsintok rá vidáman helyette inkább. Talán kéne szabadkoznom kellene, hogy így rárontottam, de őszintén szólva a reakcióiból ítélve... nem azt látom, hogy megijed a dologtól. Az ember különbséget tud tenni a között, hogy valaki... elfogadja ezt a dolgot, vagy pedig érdeklődik iránta. Igazából megszoktam, hogy megbámulnak az emberek, pasik és csajok, sőt imádom, ha néznek, ha meghökkentem őket. De Mila... észrevettem a lopott pillantásokat ahogy a számon időzik csokoládé barna íriszei ahogy sóvárogva csúszik lejjebb a pillantása, ahogy olykor ő is elejt egy-két kétértelmű kifejezést. Biztosan benne van az érzés, a kíváncsiság a lányok felé.... csak még nem tudatosult benne, és én szívesen rávezetném.... talán rá is fogom!
Amikor nyíltan rákérdezz, hogy kihez vonzódom, kicsit erélyesebben válaszolok neki, mint szándékoztam. Talán valahol mélyen nem akartam, hogy ferde szemmel nézzen rám, vagy undorodjon tőlem.... talán tőle nem is tudnám elviselni, mivel azt akarom, hogy ő is ugyan így nézzen rám... ahogyan én nézek rá, hogy arra vágyjon, amire én. Már... ha lennének érzéseim biztosan ez lenne a legalapvetőbb ok a felháborodásomnak, de nem gondolkodok el rajta ennél jobban, inkább nem is foglalkozom vele.
-Jól esnek a szavaid, és én sem akarnálak megbántani...- folytatom halkan ahogyan ujjaink találkoznak, érintése nyomán felforrósodik a bőröm, egy pillanatra kezem feljebb csúszik. Csuklója belsejét simogatva az erek alatt a vékony bőrt.
Aztán, hogy elrejtsem csalódottságom amiért vissza húzza a kezét, rakoncátlan tincseimbe túrok, majd a kávés poharamra markolva öntök magamba egy jó nagy kortyot. Legszívesebben azt javasolnám keressünk valami csöndesebb helyett, de elnyomom magamban a kényszert. Alig fél órája ismerem, mégis.... úgy érzem, mintha a másik felemet találtam volna meg. Ez beteges? Talán, nem is értem magam, én sosem szoktam így érezni magam.
-Hát tizenöt éves koromban volt egy legjobb barátnőm, ő ilyen menő, vad csaj volt. Mindent együtt csináltunk... aztán egy buliban elcsattant egy csók, és az hozta magával a többit. Azt vettem észre, hogy két hónapja már viszonyunk volt.... míg a szüleink rajta nem kaptak. Őt a szülei elvitték valahova, azóta se láttam. Rájöttem, hogy ő csak kipróbálta magát a nagy pillanat előtt egy pasival. De én rájöttem, hogy a lányokat szeretem, és dobtam a pasim. Igazából ez egy lassú folyamat volt, mivel a szüleim dilidokiról dilidokira hordtak, hogy kijavítsák ezt a hibám.- válaszolom neki teljesen őszintén, bár azt nem tudom, hogy miért nyílok meg ennyire előtte. Hiszen.... alig ismerem, és ezt egyedül csak Alex a legjobb barátnőm tudja rólam.
Hirtelen kapom fel a fejem a mondatára, óh.... szóval mégis tudja, hogy a lányokhoz vonzódik, bár nem tudom miért, de csalódott leszek, amiért azt mondja tetszik neki valaki.
-Nagyon szerencsés lehet az illető,- csak ennyit mondok neki egy biztató mosoly kíséretében, és most teljesen őszintén így is gondolom.
-Valamit jobb, ha tudsz rólam: telhetetlen vagyok, és szeretem, ha a kisajátított személy csak velem foglalkozik,- válaszolok neki évődve, tetszik ahogy flörtöl annyira ártatlan... ugyanakkor dögös, hogyan lehetséges ez. Ha így folytatja nehezen fogom tudni magam vissza fogni, hogy ne rángassam le róla a ruháit, a tüzel játszik.... habár ezzel ő maga nincs tisztában. Még.
Szomorúan hallgatom a szavait, na nem a pasis részt, mert így van esélyem nála.... nem is kevés, sokkal inkább az egyedüllétes mondatait, pillanatra megesik rajtam a szíve, és anyámat velem együtt a pokolba kívánom. Nem érdemlem meg, hogy velem üljön, ennyire rosszul még nem éreztem magam amiatt, hogy manipulálok és félrevezetek valakit. De aztán úgy döntök később foglalkozom ezzel a dologgal.
-Hogy érted, hogy egyedül maradtál? Hát a szüleid? Ugye... nem haltak meg vagy ilyesmi?- igazi szemét dögnek érzem magam, hiszen tudom, hogy szökésben vannak, és hogy ennek köszönhetően ismerhettem meg őt, de mit mondjak neki? Az anyám bérelt fel, hogy kiszedjek belőle infókat? Igazi rib#nek érzem magam....
-Hát köszönöm, szeretném... ha kijönnél egy meccsemre, sőt akár privát edzést is tartanék neked,- mélyen beszippantom a levegőt, és biztos vagyok benne, hogy érti konkrétan mire is próbálok célozni neki,- izé.... a hivatalban dolgoznak,- amivel nem is hazudok olyan nagyot,- de én inkább művészléleknek tartom magam és a tánc... az ami igazán érdekel, ha táncolok teljesen ki tudok kapcsolni, levezni a feszültséget.- válaszolok neki még mindig fogva tartva a pillantását.
-Atya ég... igen, teljesen ilyen vagyok hát ezen meglepődtem, huh nagyon jó vagy,- vigyorgok rá, majd tesztelésképpen előre hajolva ujjammal törlöm le a szája sarkában lévő sajtszószt, látom ahogyan lehunyja csodás szemeit. El fog a kísértés, hogy megcsókoljam de nem itt és nem így, azt akarom, hogy a kettőnk pillanata legyen.
Éppen az ujjamról nyalogatom le a szószt amikor felvonom a szemöldököm. Egy pillanatra talán le is fagyok, óh... jól értem?!
-Benne vagyok, amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra,- kacsintok rá,- mellesleg az oroszlán és az ikrek jól kijönnek egymással, -lenyelem az utolsó falat szendvicset, és korty kávét, - messze laksz innen? Mert én gyalog jöttem,- úgy izgulok, mint annak idején amikor Missyvel először mentünk bulizni, összepakolok, majd kérdőn pillantok rá, hogy felőlem indulhatunk , ha készen áll.     

~ Sok szeretettel    ~ 1500 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

Emlékszem életem első csókjára, ami természetesen egy fiúval történt mert akkor még nem éreztem magam másnak. Will volt az első és egyetlen pasim, akivel valaha is közelebbi kapcsolatba kerültem, ami a testiséget illeti. Ő csókolt meg először, neki fogtam meg először a kezét és viselkedtünk, mint egy pár és az elején tényleg jó is volt ez az egész, legalábbis én annak éreztem, de ahogy telt múlt az idő egyre furcsább gondolataim támadtak. Csókolózás közben nem az Ő arcát képzeltem magam elé, hanem egy modellét akit nemrég találtam az interneten az egyik VS fashion show videóból. Elképzeltem milyen lenne, ha megérintene azokkal a selymes és puha kezekkel, miként csatáznának ajkaink órákon keresztül és milyen jó is lenne együtt. De ebben nem volt sehol Will, és egy ideig csak azért maradtam még vele, hogy kitaláljam mit is szeretnék.
Ez volt olyan 13 éves koromban és mióta szakítottunk nem volt pasim, voltak próbálkozások, szerettek volna megkóstolni többen is főleg a bulikban, ahová a barátaimmal szoktam járni de egyiknek sem engedtem. Akkor már tudtam, hogy nem igazán mozgatnak meg bennem dolgokat a férfiak és minden figyelmemet a nőkre irányítva estem bele a legjobb barátnőmbe, Isabellába. De Ő ezt nem tudja, én pedig azóta szenvedek, hogy párja lett. Sőt… már előtte is hiszen sose mondtam el senkinek, nem vallottam szerelmet, nem volt női élményem. Viszont a szenvedés, a fájdalom és az irigység mindennapos érzelemmé vált a testemben olyannyira, hogy most, hogy enyhülnek a velem szemben ülő lány hatására kicsit üresnek érzem magam.
Egyáltalán miért kerülget ez az érzés? Hiszen alig egy órája ismerhetem Őt és mégis ennyi mindent képes volt bennem elindítani, aztán lehet, hogy csak beképzelem magamnak ezt az érzést is és csak kiutat keresek abból, hogy elmondjam a legjobb barátomnak az érzelmeimet. Talán Dacre tudna benne segíteni, megfejteni az érzéseimet, de még neki sem különösebben mondtam el, hogy kihez is vonzódok habár róla egyből levágtam a melegséget, talán Ő is rólam. Vicces lenne ha ez így van, mert még a szüleim sem tudtak rájönni arra mi baj van velem és miért nem akarok hozzámenni az egyik barátjuk fiához. De ők sincsenek már itt, ahogyan a barátaik sem akik előszeretettel fordultak el a családomtól, tőlem, mikor nincstelen senkivé avanzsáltam.
-Na ilyet sem sokszor hallottam még senkitől. Köszönöm, de ha már dögösségről beszélünk te rád sokkal inkább illik ez a jelző, mintsem rám. Általában a fiúk csak annyit mondanak, hogy hé te nem akarsz hátra menni? Amire pofonnal szoktam válaszolni, mit képzelnek magukról ezek, nem?  – zavarban vagyok. Az arcom valószínűleg ugyanolyan színben pompázik, mint a hajam és ez ellen nem tudok semmit se tenni. Ezt hozza ki belőlem Katherine, pedig csak most toppant az életembe és valószínűleg ennek van is jelentősége, oka. De hogy mi? Majd csak kiderül…
Az elmúlt két évben a youtube és világa teljesen beszippantott így megtanultam, hogy bizonyos témákkal érzékenyen kell bánni, mert a mai liberális világban és mindenki legyen olyan, amilyen akar lenni megközelítésben sokkal hamarabb lehet embereket megbántani. Pedig nem akarom. Ahogyan nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Őt sem, mikor rákérdeztem szexuális életére de ez nekem is ad egy irányt, hogy merre is halad ez a beszélgetés. Éreztem a flörtölést a hangjában, de ha nem vonzódna lányokhoz akkor nagyon tudna fájni ez az érzés, amit kiváltott belőlem. Mintha a másik felemet leltem volna meg, bár nem hiszek ebben. A meditáció erejében, a kristályokban és a holdban a gyógynövényekben igen, de ebben valahogy sosem, ahogyan a szerelem első látásra dologban sem. Túl irreális, meseszerű.
-De? - egyszerűen kérdezek vissza tartva végig a szemkontaktust. Ha nem szeretne megbántani, akkor mit szeretne és miért érzem úgy, hogy több van a dologban, mint amit elmond nekem? Vagy amennyit megmutat? Jól esik az érintése, szeretem érezni azt, hogy érintése alatt pezseg a bőröm olyan mintha forró tollat húznának rajta végig és végig is fut rajtam a libabőr, de most elbizonytalanodtam. Hiába néz ki jól, csinos, okos, és iszonyatosan jó társaság van benne valami ami miatt két lépés távolságot szeretne tartani az agyam, de a szívem erősebb és nem szakítom el a kezeinket rögtön egymástól, inkább pár perccel később bontom meg a kapcsolatot.
-Azta… ez nem semmi sztori. Nagyon sajnálom, hogy a szüleid így reagáltak erre az egészre nem szabadott volna ezt tenniük veled. Nem érdemled meg a sok dili dokit, meg a hülyeségeiket. Átkonvertáló táborba nem küldtek el? Egyik ismerősömet oda akarták száműzni a szülei, utána lelépett otthonról…  - értékelem az őszinteségét és az előbb felmerült bizalmatlanság úgy tűnik alább hagyott vagy arrébb sodródott az árral, mert máris visszatért az ámulattal figyelés és vágyakozás a testembe. Fura ilyeneket érezni, mert még Isanal sem tapasztaltam ilyen jellegű és ilyen erősségű érzeteket. Tényleg különleges lány lehet ez a Katherine, hogy már első alkalommal ilyen dolgok járnak az eszembe.
-Nem tudom, hogy szerencsés-e az illető. Ő az egyik legeslegjobb barátom, tudod mi egy nagy társaság vagyunk, állandóan együtt töltjük az időnket és még suliban is egy osztályban vagyunk. Szeretjük a közös programokat és állandóan csacsogunk még akkor is ha a világ másik részein vagyunk. Egyszer volt olyan, hogy Jade Kínában volt és egész éjjel fent volt, hogy meghallgassa Isa problémáját a pasival. Nagyon ragaszkodunk egymáshoz, és jelenleg nekem Ők jelentik a családomat emiatt nem engedhetem meg az érzelmeimnek azt, hogy tetszen onnan valaki.  – nem értem miért mondom el neki, de az őszinte megnyilvánulása óta úgy érzem elmondhatok neki dolgokat, mert ez nem csak egy futó ismerkedés lesz hanem hosszantartó barátság vagy több… Rajtam áll és természetesen rajta. – Óh, akkor még jó, hogy most nem a telefonom csüngök, amúgy megnyugtatlak bunkóságnak tartom, ha valaki a telóját nyomkodja társaságban. Szeretem, ha rám… figyelnek teljes egészében.  – utolsó szavaimnál kisebb szünetet tartok és végig mérem, legalábbis azt a részét, ami kilátszik az asztaltól és valljuk be az nem sok.
Nem nagyon szeretek a szüleimről beszélni, még a barátaimnak sem és közülük is csak Isa tudja miért mondom mindenkinek azt, hogy renováljuk a nagy lakásunkat. Mindenki más azt gondolja, hogy hatalmas átalakítást végzünk, és mivel anyáék nem akartak elmenni egy hotelbe ezért mentek inkább Európába dolgozni és igen fontos és kényes ügyön, amiről nem sok mindent mondhatok el.
-Nem, nem haltak meg szerencsére. Jelenleg egyedül vagyok, mármint családilag, mert elutaztak Európába egy nagyon fontos dolog miatt meg amúgy is újjá építjük a lakást és nem lehetnénk ott mindnyájan. Így most egy lakást bérlek, vagyis bérlünk a lakótársammal Dacre-val, aki nagyon édes és ért a divathoz. – talán jobb lenne ha meghalnának, mert akkor tudnám hogy hol vannak és nem kéne attól félnem, hogy mikor hívnak fel az FBI-tól, hogy megtalálták őket és kezdődhet a tárgyalás. Rosszul esik, hogy hazudnom kell neki de erről még nem merek semmit sem mondani neki, túlságosan friss az ismeretségünk és mi van akkor, ha valaki ráállította a sarkamra? Lehetetlen.
-Khm… privát edzés? Mi tartozik bele? – halkan ejtem ki ezeket a szavakat, torkomra is szalad a kávém arra a gondolatra, hogy mit tehetnénk a privát edzések alkalmával de ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy nem tudja, hogy én is leszbikus vagyok. Sőt, én magam sem akarom még kimondani félek az elítéléstől. – Így már minden világos, én sem bírom elviselni az aktatologatós munkákat emiatt nem is tudom milyen egyetemen tanuljak tovább. A youtube miatt gondoltam valami média szakirányra, de közben meg bennem van az, hogy valami emberibbet is kéne tanulnom egy borostyán egyetemen. Anya álma volt mindig az, hogy bekerüljek a Yale-re vagy Harvard-ra, de még nem tudom mit szeretnék pedig ideje lenne kitalálni hiszen ez a végzős évem… - kicsit elkalandoznak gondolataim megint magamról beszélek és belefolytom a szót KAtherinbe, de remélem nem haragszik rám emiatt. Boci szemekkel nézek fel rá miközben elkönyvelem mennyire szexi, és folytatom mondandómat. – Ne haragudj, ha túl sokat beszélek magamról de úgy érzem minél jobban megakarlak ismerni és szeretném ha minél többet tudnál meg rólam. Te is ezt érzed?  – pislogok is párat hátha ezzel könnyebben megenyhítem a szívét, majd meglepődök milyen gyorsan összepakol és indulásra kész, hogy megmutassam neki a lakásomat. Alig tudva nyelni szedem én is össze magam majd a pulthoz megyek, hogy visszaadjam a tányéromat és bögrémet, majd borravalót is adok a kedvenceimnek és elköszönve lépek az újonnan megismert lány mellé és megindulok vele a lakásom irányába.
-Nincs messze, minden reggel lesétálok idáig, hogy megreggelizek.  – bíztatom, majd alig pár perc séta után már a lépcsőházunk előtt vagyunk. Beütöm a kódot és csak remélem, hogy Dacre nem most kezdett el pucéran rohangálni a házban vagy hívott fel magához valakit, akivel mindent is szétkufircolnak. Nem mintha előfordult volna már, de sose lehet tudni. Mikor felérünk kinyitom az ajtót és egy elég tágas nappaliba lépünk be. Az egész lakás bohókásan, kicsit hippi stílusban van feldíszítve mégis van benne valami modern és sötét. A két énem néha egymással hadakozik.
-Isten hozott a Villa Saville-be!

Igazából nem is tudom mi van velem. Annyira össze vagyok zavarodva, hiszen egyrészről gátlástalan liba vagyok. Egy dög. Ezt eddig is tudtam, és ahol másoknak az a szerv dobog ami nem csak pumpálja a vért a szervezetükbe, hanem valami más funkciót is ellát. Például, hogy ha egy öreg nénit át kell kísérni a zebrán megteszik. Nos.... addig én nem, nekem a szív csak egy szerv ami éltet. Igazából eddig nem is zavart, hiszen bárkit megvezettem és az ujjam köré csavartam, hogy utána úgy dobjam el magamtól, mint egy egyszer használatos törülközőt. Igazából soha nem is volt komoly kapcsolatom, az az egy fiú aki volt, habár egy évig tartott még sem nevezném komolynak... De Milával más a helyzet. Egyrészről utálom magam, hogy megvezetem csak, hogy infókat szedjek ki belőle. Másrészről viszont, viszont már most rá másznék, annyi hormon tombol bennem, amikkel kell kezdenem valamit. De... nem ugorhatok rá. Nem itt, és abban sem vagyok biztos, hogy ő is a lányokhoz vonzódik. Habár én tetszem neki, ezt nyilvánvalóan látom. A pillantásából, ahogyan elkapja a kezeit rólam, de ez nem újdonság. Elég sok mindenkinek tetszem, sőt szeretem ezt a pillantást. De azt ki kell derítenem, hogy amiatt néz így rám, mert ilyen a külsőm... vagy tényleg megmozgattam benne valamit.
Halkan felkuncogok ahogy rólam milyen dicsérettel beszél, de a saját tulajdonságával meg nincs tisztában. Lassú, kínzó mozdulatokkal mérem végig, majd jól meggondolom a szavaim mielőtt teret engedek nekik.
-Néztél te már tükörbe? A hirtelen vörös tincseid, izgató kontrasztot alkot a tejfehér bőröddel, amibe az ember... szívesen bele harapna. -Majd az ajkamba kell harapnom, nehogy hangosan felnyögjek arra a képre ami az agyamba siklik ahogy elképzelem a látványt. Koncentrálnom kellene, ez biztos. De most minden jár az eszemben, kivéve az ami az anyám megbízott. Tudom, hogy ő miatta ismerhettem meg ezt a csodát, de most nem jár más a fejemben csak hogy az enyém legyen. Ez nem olyan mint máskor. Amikor nem vágytam másra, mint a bugyikon beljebb jutni hogy aztán többet látni sem akarjam a lányokat. Általában hamis névvel és telefonszámmal hagytam őket ott. Sőt igazából elég ritka volt, hogy az együttlétek alatt volt ágy, sokkal inkább egy bár mosdója vagy a kocsim hátsó ülése.
-Nincs, de,- megnyugtatóan mosolygok rá. És... tényleg nincs, ha lenne egy kis szívem simán figyelmeztetném, hogy én elég veszélyes vagyok, könnyen játszom mások érzéseivel. De túl önző vagyok hozzá. Főleg mert akarom magamnak, és mert ezzel el lőném az esélyem, hogy anyámon segítsek. Nem mintha olyan nagyon megérdemelné, meg ahogy egyre több időt töltök vele, érzem úgy, hogy nem szeretném bántani. Sokkal inkább óvni, megvédeni az olyan seggfejektől, mint én magam is vagyok. De hát... túl önző vagyok, és elsősorban magammal foglalkozom, aztán másokkal. Sajnálkozva cirógatom meg a kézfejem ott ahol az imént hozzám ért, teljesen úgy érzem magam, mint egy tizenöt éves taknyos. Szavaira nem törődöm módon vonom meg a vállaim, már túl vagyok rajta. Legalábbis azt hiszem sikerült feldolgoznom, a szüleimmel ellentétbe, ők még mindig csak emésztgetik a dolgot. Nem mintha annyira érdekelne, hogy hogyan gondolják, ennyi idősen tudok dönteni. És nem is hagyom, hogy befolyásoljanak, pedig elég keményen próbálkoztak.
-Nem... odáig nem mentek el, bár ha bele gondolok el is mehettek volna. De akkor fix, hogy nem itt ülnék veled, hanem egy narancs színű kezes lábasban molesztálnám a börtönőröket,- kacsintok rá vidáman ahogyan megpróbálom elviccelni a dolgot. A humoromat nem sokan szeretik, pláne... a szüleim, az anyám szerint csak gúnyolódni vagyok képes és túl morbid vagyok a normális emberekhez.
-Még ha nem is tud róla, attól függetlenül szerencsés. Én mindent feladnék azért, hogy valaki így rajongjon értem,- válaszolom neki nemes egyszerűséggel. Csak... azt nem tudom miért is mondom ezt neki, igazából nem azért, hogy bevágódjak nála. Sokkal inkább azért mert így érzem, annyira össze vagyok zavarodva az egész helyzettől. Hülyén érzem magam! Az a korszak már elmúlt ahol az emberek csak úgy szerelembe estek! Én nem vagyok olyan és nem is leszek. De akkor mi ez a csiklandozó érzés a gyomrom környékén ahogy rápillantok? Most nem is foglalkozom ezzel az érzéssel inkább.
-A közeledben sosem az jut eszembe, hogy a telefonon csüngjek... sokkal inkább, hogy rajtad, - válaszolok neki ajak nyalogatva, erősen megcélozva, hogy rájöjjön nyíltan flörtölök vele, ha ez nem ugrassza ki a nyulat a bokorból... akkor semmi sem. De aztán ahogy végig mér, biztos vagyok abban, hogy lélekben már megpróbált meztelenül elképzelni, és ha rajtam múlik... akkor nem sokáig lesz képzelet. Majd a szüleink kerülnek szóba, nehéz vizekre eveztünk, bár ártatlan képpel hallgatom amit mond, biztos vagyok benne, hogy egyből nem vallja be a szülei tartózkodási helyét. Miért is tenné!
-Ez... ez mind jól hangzik, bár megértem senki szülei sem tökéletesek, mind kettőnkké nagy barmok, amint látom. Lehet nekem is le kéne lépnem otthonról,- vigyorgok rá, és szívesen lennék az említett akótársa helyében. Szerintem soha nem mozdulnánk ki az ágyból, és a gondolat igazán tetszik... és izgató.
-Ahol ketten vagyunk... és megmutatom neked mekkora terpeszt tudok csinálni...- válaszolom neki olyan pillantás kíséretében, hogy egyáltalán nem az edzésről van szó. -Szerintem tanuld azt amit akarsz, ne a szüleid, vagy a barátaid miatt, egyszerűen csak magad miatt, tudom önzően hangzik. De ha boldog akarsz lenni, csak így élhetsz teljes életet.- mosolygok rá, és most teljesen őszintén mondom ezt neki.
-Nem haragszom, egész nap elhallgatnálak, és... én szóval úgy érzem, mintha már ezer éve ismernélek... ez most hülyeség? - majd az ajánlatra elkezdek pakolni, ha már most megkaphatnám őt... az is késő volna. Remélem tisztában van vele, hogy most mi is fog történni, bár ha nem, hamarosan akkor is rádöbben. Belépve a lépcsőházba olyan izgatottá válok, mikor még Missyvel váltottunk először csókot. Zavarban vagyok talán kissé...
Egy pillanatra úgy teszek mintha érdekelne a lakás berendezése... jó jó érdekel, de nem most. Egy pillanat alatt fogom meg a kezét, hogy közelebb vonjam magamhoz.
-Lehet, hogy felpofozol, de erre azóta vágyom, hogy megpillantottalak,- azzal határozott szenvedéllyel csap le ajkaira, miközben ujjaival élvezettel túr bele Mila dús hajzuhatagába.    

~ Sok szeretettel    ~ 1500 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

Az önbizalmam nem minden esetben van a béka segge alatt, általában sokkal magabiztosabb vagyok és akaratos. Tudom mit szeretnék az élettől és megyek is utána, de a szerelmi életem valahogy nem ilyen egyszerű történet, főleg azért, meg a legjobb és legrégebbi barátnőmbe vagyok szerelmes mióta az eszemet tudom és elkezdett érdekelni a randizás világa.
De Őt jól ismerem, és tudom, hogy semmi esélyem nem lenne így sosem próbálkoztam és az elutasítás miatt nem is volt meg bennem a kellő motiváltság, hogy tovább lépjek, elvégre is a remény hal meg utoljára. De ez a mostani helyzet teljesen ismeretlen, különös érzeteket ébreszt fel bennem és nem tudom merre tartom a flörtöléshez és a szerelmi élet beindításához szükséges képességeket. Valahogy eddig hiányoztak és most mélyről kell előásnom őket, természetesen ásó nélkül, mert ez a lány nagyon tetszik és ahogy látom én is neki.
-Beleharapna? Elég ha végig csókolná valaki…  - érzem, ahogyan az említett tejfehér bőröm hirtelen vált át pirosabb árnyalatba és most először már nem kapom el a tekintetem arcáról. Elérkeztünk a beszélgetés azon részéhez, ahol már mindketten tudjuk mire megy ki a játék. Ez pedig megijeszt, mert bár nyitott vagyok és érdeklődök iránta a másik részem azt súgja ezt nem szabadna, mert megbántom Isát. Azt a lányt, aki soha nem fog rám úgy gondolni, ahogy akarnám ellenben Katherine sokkal inkább.
Nagyot nyelek, lelki szemeim előtt megjelenik az intim jelenet, ahogyan egymásnak esünk és közelebbről megismerjük egymás ajkait, fülledt levegő vesz körül minket, és ahogyan telnek a másodpercek egyre kevesebb ruházat van rajtunk. Félrenyelek, aminek következtében hangos köhögésbe kezdek. Nem akarok belefulladni a saját nyálamba.
-Ha nincs de, akkor megnyugodtam. – a köhögő roham után nehéz visszatérnem a rendes kerékvágásba, mert még mindig élénken élnek az előző képek a fejemben és bár próbálom türtőztetni magamat, akaratlanul és sokszor pillantok csodálatosan telt pirosló ajkaira, majd néha lejjebb is vándorol tekintetem, kicsit elidőzve mellkasán és csak remélni tudom, hogy nem veszi pofátlanságnak vagy furának.
Én egyrészt örülök annak, hogy most magam vagyok mert nem kell azzal is megbírkóznom, hogy mit szólnának a szüleim, ha megtudnák a szexuális irányítottságomat. De máshol meg fáj is, mert bármit megadnék apa és anya megnyugtató öleléséért, de már rég tisztában vagyok azzal, hogy legközelebb ha látom biztosan bilincsben lesznek és egy fal fog elválasztani minket. Ez a gondolat pedig szomorúságot ébreszt bennem, sírni tudnék, de szerencsémre Kath tovább beszél és kicsit kizökkent ebből az állapotból.
-Szerintem még a narancs színű kezeslábas is jól állna rajtad, de örülök, hogy idáig nem fajult el a dolog. Ott nem lenne ilyen nagyszerű társaságod, mint személyem.  – öltök rá nyelvet, majd apró nevetésbe csap át a dolog, mikor elképzelem, ahogyan pompom szlogenekkel üdvözli az őröket és ők meg kiakadnak és csak azért engednék ki, hogy végre befejezze.
-Mondjuk úgy, hogy nem tud erről az érzésről illetve semmilyen esélyem nem lenne. Ő nem az én csapatomban játszik, maradjunk ennyiben.  – az üres csészémnek a szélén húzom végig mutató ujjamat, ezt akkor szoktam csinálni, ha valami olyan témába csöppentünk amiről nem szeretek vagy szeretnék beszélni, és az Isa irányába táplált érzéseim ebbe a kategóriába tartoznak. – Akkor tedd csak meg nyugodtan, csüngj rajtam, még az egyik oldalam szabad a többit elfoglalta már a lakótársam.  – kihívóan méregetem, ezzel megtéve az első lépést a keringő irányába, de nem én leszek az aki bármit is fog lépni.
Hiába érzem rajta azt, hogy tetszem neki, jelenleg én ezt nem tudnám biztosra mondani. Elvégre nemrég ismerkedtünk meg, alig másfél órája találkoztunk és hihetetlen lenne az, hogy valaki ilyen hamar megtetszen a másiknak. Nincs a való életben szerelem első látásra.
-Miért gondolod így? Nem hiányoznának a szüleid? – meglep az, hogy elszeretne jönni otthonról, bár amiket eddig megtudtam róla és a családjáról azok alapján én már rég eljöttem volna. De azért ez egy olyan döntés, amit párszor át kell gondolni, mert befolyásolhatja az egész életét. Én örültem volna, ha a szüleim gondolnak rám és arra az életre amim most van és annak fényében hozták volna meg a döntésüket a sikkasztással kapcsolatban.
Amikor a terpeszről beszél hálát adok amiért nincs már innivalóm, mert most lehet kiköptem volna teátrálisan annyira megérintett, amit mondott és ahogyan tette azt. Érzem a gombócot a torkomban és érzem az elmúlását amikor tovább evezünk, és a jövőbeni tanulás kerül terítékre. – Majd még meglátom, de még nem tudom… amúgy is van még időm, a végzős évemet meg kiszeretném majd használni. – visszamosolygok rá és elteszem zsebre a jótanácsát.
-Én is pont erre gondoltam. Milyen különös. – ezt most annyira filmbe illő jelenet, de nem érdekel. Tényleg úgy érzem, hogy vele lehetek önmagam így már percek múlva az utcákat járjuk, hogy minél hamarabb felmenjünk a bérelt lakásba.
Belépve azért hálát adok, hogy nem ma reggel rendeztem szétdobáló versenyt és hagytam mindent szanaszét, illetve az is jól jött ki, hogy Dacre nem tartózkodik itthon. Nem akarnám most bemutatni neki megy elhanyagolni Kathet, hogy a lakótársammal beszélhessek. Csak magamnak szeretném most a lányt. Kérdőn pillantok fel mikor a karom után nyúl és húz magához, sejtem mi fog történni és szeretném is de elfog a pánik. Szóra nyitnám a szám, de Ő gyorsabb és hamarabb veti rá magát ajkaimra. Az első másodpercekben meglepetten állok, majd lehunyom a szemeimet és átengedem magam az érzésnek, óvatosan csókolok vissza majd egyre bátrabban remélve, hogy tényleg ezt akarja és nem fog ellökni magától. Mikor beletúr dús hajamba apró nyögés tör fel belőlem, kezeimmel pedig átölelem Őt. Majd valamilyen agymenés miatt húzódok el tőle.
-Ez… mi… most, mi történik? – kicsit összezavarodottan nézek rá, bár magam is tudom, hogy nekem is ugyanúgy bejött a dolog. – Én nem… vagyis nem tudom, mármint tetszel de én még soha nem voltam lánnyal… és nem, én még nem tudom hogyan kell meg érted.  – kicsit összevissza beszélek, érzem a remegést magamon de annyira hívogatnak ajkai, hogy nem állok ellen és most én csókolom meg. Ha engedi óvatosan kóstolgatom ajkait, majd ha vevő rá akkor nyelvemmel övét cirógatom miközben oldalát simogatom kezemmel.

Jelen pillanatban teljesen le vagyok taglózva.... és a földbe döngölve, ez a lány már az első pillanattól fogva hatással volt rám. Igazából még Missy sem volt képes ilyen erős érzelmeket kiváltani belőlem. Azóta meg, mióta ráébredtem, hogy a lányokhoz vonzódom... senki sem. Valójában csak a testüket kívántam, egy szép lokni, formás keblek,kerek fenék... és máris ledobtam a bugyimat. Akárkit megkaptam, sőt... gyűjtöttem is őket. Általában név nélkül, és telefonszám nélkül. Még fiatalabb koromban haza hurcoltam őket, de csak azért, hogy a szüleim agyára menjek. Azóta viszont kinőttem ebből a dac korszakból. Manapság csak nem hagyom, hogy megmondják mit tegyek. Anyám ezt is dacnak hiszi, de csak öntudatos vagyok... ennyi az egész.
Milával kapcsolatban amúgy is vegyesek az érzelmeim, először is nem csak a testem bizsereg, hanem a pulzusom az egekbe szalad, amikor véletlen vagy... nem éppen olyan véletlen hozzám ér. A szívem közben eszeveszettül dörömböl a mellkasom börtönének tapadva, félek, hogy ő is meghallja. Mindeközben viszont, képtelen vagyok eldönteni, hogy valóban vonzódik hozzám... vagy csak szépnek tart. Általában mindenki ilyen szemekkel méreget, mivel szeretem sokkolni az embereket. Sőt... még a pasikat is, hogy aztán lássam a ledöbbent arcukat, mikor rájönnek, hogy én másik csapatban játszom.
Az ajkamba harapok ahogy nézem, hogy tökéletesen tejfehér bőre barackvirág színű pírbe megy át, talán még halk nyögés is hagyja el ajkaimat ahogyan elképzelem, hogy én vagyok az a valaki. Ha nem itt lennék, eskü, hogy meg is tenném. Még ha a jutalmam pofon is lenne, bár valljuk be mindenféle beképzeltség nélkül: engem még soha senki sem utasított vissza, mindenkiről hamar lekerült a bugyi... ha én úgy akartam. Ez a lány ez... teljesen kikészít, nem csak, hogy azt akarom, hogy le kerüljön a bugyi, de megakarom kóstolni. Azokat a csokoládé színű íriszeket egész életemben tudnám nézni. Egy pillanatra megijedek ettől a gondolattól... hiszen nem.... szerelem első látásra nem létezik, már, hogy a fenébe létezne?
-Én szívesen lennék az a valaki,- halvány mosollyal a szám sarkában pillantok bele mélyen csillogó lélektükreibe. Ezt halálosan komolyan gondolom, kicsit zavarban is vagyok. Ugyan is nem tudom eldönteni, hogy most konkrétan azért flörtöl velem, mert tetszem neki és akar valamit... vagy csak élvezi, hogy kipróbálhat valami újat. Sok ilyen lány van, pláne a fiatalabbak között, az újdonság varázsa hajtja őket, vagy csak a két felessel több, amit a buli hevében lelöktek. De itt ennél, a vörös hajú tündérnél alkoholról szó sincs... így talán nem tévedek nagyot, ha arra gondolok, hogy bizony ő... engem akar. Talán ő maga sem tudja biztosan.... de én majd megmutatom, hogy az legyen.
Élvezettel nézem ahogy köhécsel, mert ez azt jelenti, hogy elképzelte a jelenetet, és a piros pír ami szépséges arcát borítja arra enged következtetni, hogy bizony ő is akarja, és élvezné is a dolgot.
Látom, hogy azért fixírozza az arcomat, pont ugyan olyan pofátlan módon ahogyan én az övét. Újabb jelenet kezd kibontakozni a fejemben: egyszerűen fogom, és átrántom az ölembe az asztalon keresztül, hogy minél előbb megízlelhessem vöröslő, dús ajkait. De a hangzavar ami körbe vesz minket, hamar vissza ránt a valóság talajára... itt ilyet nem illik. Most sajnálom a leginkább, hogy nem vagyunk kettesben, mert mindennél gyorsabban megakarom őt kóstolni.
-Ez igaz... sajnos akkor nélkülöznöm kéne a dögös jelenlétedet, akár mennyire is jól állna nekem a narancs színű ruha.- válaszul én is pajkosan nyújtom ki a nyelvem, majd halk nevetésben török ki. Ahogy telik az idő egyre inkább magával ragad Mila lénye, annyira tökéletes, és most kivételesen nem a testére gondolok, sokkal inkább a humorára. Arra, hogy egy értelmes lánynak tartom, és akárkinek is lesz a barátnője... biztosan büszkén sétálhat az oldalán. Erre megint újabb képzelt képsor jelenik meg, hogy hogyan andalgunk a folyóparton kéz a kézben. Ő... nem ilyen lányt érdemel, mint én. Ha lenne eszem ezt azonnal meg is mondanám neki.
-Értem, -látom, hogy nem vidítja fel a téma, - akkor bevállalom ezt a posztot, addig csüngök rajtad, míg meg nem unsz és azt nem mondod, hogy húzzak már el,- vigyorgok rá, hogy felvidítsam. Nem szeretem amikor szomorú kifejezés ül ki az arcára, eddig senki... érzéseivel nem foglalkoztam, de ő hirtelen számítani kezdett. Nem is kicsit.... nem az számít, hogy én hogy érzem magam, hanem, hogy ő.... ez nagyon ijesztő felfedezés.
-Mesélj róla, fiú, lány? Milyen?- pillantok rá, amikor hirtelen a szüleimről kérdez, ez számomra is kényes téma, főleg miatta... ha tudná, hogy az anyám küldött a nyakára, biztosan többet szóba sem állna velem. Hirtelen nem érdekel az anyám, csak ő.... ezt nem tudhatja meg soha... az egyszer biztos.
-Hát....- vállat vonok- talán, de lehet örülnének, ha megszabadulnának tőlem. Bemocskolom a Montgomery név becsületét azzal, hogy a lányokat szeretem, még most is nehezen emésztik meg, hogy nem megyek férjhez, valószínűleg gyereket sem szülők nekik... kezdik elfogadni, de igazából sosem tudják. Elég konzervatívak az ilyen dolgokkal kapcsolatban,- jegyzem meg. Majd inkább terelek, hogy több szó ne eshessen a dologról.
-Ez nagyon helyes.... használd is ki,- kacsintok rá. Majd egy kis idő múlva már a lakásában is vagyunk. Kicsit meglepett az ajánlata, de erre várok amióta megpillantottam, és végre kettesben lehetünk...
Igazából körbe se nézek, rögtön magamhoz rántva csókolom meg, finoman ízlelgetve dús ajkait, simogatva vöröslő tincseit. Először csak lassan viszonozza a csókot, majd vált egyre mélyebb tempóra, ami csak azt jelentheti, hogy élvezi a dolgot. Majd csalódottan veszem észre, hogy elhúzódik.
-Megcsókoltalak,- felelem halvány mosollyal a nyilvánvaló tényt,majd mutatom ujjam ajkaihoz emelem,- shh, csak élvezd a dolgoz, nem is kell tudnod..- de nem tudom befejezni a mondatot, mert most ő von magához. Először finoman kóstolja a szám.... ami még jobban beindít. Nyelven táncra kel az övével, miközben egészen közel vonom magamhoz, kezeim a vállain keresztül felsiklik a tarkójára, hogy bele túrjon a dús loknikba, míg másik lecsúszik a hátán, hogy a fenekére markoljon. Erre azóta vártam, hogy megláttam formás hátsóját.
-Ha akarod akár mikor abba hagyhatjuk....,- suttogom a bőrére, ahogy nyelvemmel és számmal elindulok hattyúnyakán lefelé.  

~ Sok szeretettel    ~ 1500 word ~ ✩ ~

Kath & Mila

Mindig abban a tudatban éltem, hogy az embernek csak egy igaz szerelme lehet és azt bárki előidézheti, lehet nő vagy férfi, de csak egy személy. Én azt hittem, hogy nekem ez a személy nem más, mint Isabella, a legjobb barátnőm, akit már olyan régóta szeretek, hogy nem is tudom milyen nem rajongani utána és a szívemen viselni a sorsát. Vele nevettem mikor nevetett, sírtam, ha éppen megszakadt a szíve és vigasztaltam amikor valami hülye srác összetörte a gyönyörű lelkét. Mindig ott motoszkált bennem az ördög, hogy most ebben a pillanatban kéne megcsókolnom és talán kiderülne Ő is végig ilyen érzeteket táplált irányomban. De nem, mindig tudtam, mélyen magamban, hogy nem szerethet úgy… viszont Katherine, ez a gyönyörű kreol bőrrel megáldott mennyországból lepottyant angyal egyből megmozgatott bennem valamit.
A szívem hevesebben kezdett el verni, a vérnyomásom az égekben ahogyan a pulzusom is, és csak remélni mertem, hogy elkerülöm a hiperventillációt. Nem ismerem régóta, de ha létezik szerelem első látásra akkor ilyen lehet, így érzi magát közben az ember, és nem akar véget vetni a találkozásnak, ami külső szemmel nézve különösnek tűnhet. Hiszen alig két órája találkoztunk mégis úgy izzik körülöttünk a levegő, mintha évek óta egymás párjai lennék. Nem vagyunk azok. Én meg nem szeretném felvállalni a másságomat.
Zavarban van minden egyes porcikám és áramütéshez hasonlító csípés terjed végig a testemen, egy egy újabb bőrfelületet maga után hagyva. Ha az áramütés ilyen érzés lenne, mindenki konnektorba nyúlva mert ez iszonyat jó. Bizsereg a testem, veszettül kalapál a szívem és ha felemelném a kezemet biztosan remegne, de szerencsére már nem maradt innivalóm. Azt hittem a legvörösebb dolog a testemen a hajzuhatagom, de a szavai hallatára bíborosabb árnyalatban úszik az amúgy halálsápadt arcom. Próbálom tartani a szemkontaktust, de minden másodperc elteltével úgy érzem egyre kevesebb ruha van rajtam Ő pedig egyre többet fedez fel rólam. Félek.
- Ökhm… igen? – nem sok mindent tudok kinyögni, ezt is úgy, hogy majdnem megfulladok saját nyálamban. Hogy érezhetek egyszerre szárazságot a torkomban és ilyen sok nedvet a számban? Hogy jön ez a kettő egyáltalán össze? Vagy már nem vagyok normális? A csak a filmekből ismert szerelem ilyen tünetekkel jár kéz a kézben? Egyáltalán szeretném én érezni ezt a különös dolgot, kell nekem az életembe ez a bonyolultság míg azt se tudom merre vannak a szüleim? Óh, hogy a fenébe ne… élvezem a romantikát, odavagyok a klisés filmekért: a srác, aki túl menő a csaj, aki nagyon kocka egy kis varázslat segítségével összejönnek, a lány szép lesz – amúgy sem volt csúnya, csupán szarul öltözött – és máris van szerelem, szex, szenvedély. A három sz. Ezt akarom. Katherine-nel.
- Márpedig az én dögös jelenlétemet nem akárki élvezheti, te kivétel vagy. – felnevetek, ahogyan hozzám hasonlóan Ő is kidugja a nyelvét és ha nem itt lennénk ilyen távol egymástól biztosan ráharaptam volna. Mélyről feltörő késztetést érzek erre. Fogalmam sincs miért vonz ennyire a lány, talán a személyisége az, hogy ennyire laza és lázadó, félvállról vesz nagyon sok mindent mégis annyi megbántottság van benne, hogy egy egész életre elég lenne egy gyengébb személynek. De Ő erős, akaratos, magabiztos, tudja mit akar és ha nem tévedek az most én lennék. Én is akarom őt. Vagyis azt hiszem.  – Megjegyeztem, majd beváltom az ígéretedet.  – nagyot nyelek. A családom vagy éppen azon tagoknak a hiánya egy fájó pont az életemben.
Nem szeretek róluk beszélni, Isának is tök nehezen vallottam be mert már muszáj volt valakinek megnyílnom, másképp nem bírnám épp gondolatokkal. Szeretnék kiabálni, mindenkivel, főleg a szüleimmel, de nem tehetem így a düh csak belülről emészt fel. Egyre keményebben.  
- Öhm… ne haragudj, de ez egy olyan téma, amiről nem szívesen beszélek. – vallom be őszintén és zavartan túrok bele a hajamba, ezzel pár tincset kisimítva az arcomból. Isa a barátom, a legeslegjobb barátom és talán annál is több, a testvérem és a testvéremet nem szerethetem úgy, mint ahogy akarnám. Legalábbis ez nem egy rossz rendezésű film, és nem is akarok jegyet eladni erre a többieknek. Ez csak a saját kis világom szörnyűsége, a szenvedéseim tárgya, de ebből ki kell gyógyulnom, belátom, de nehezen megy. Viszont Kath… úgy érzem nem itt lesz vége az ismeretségünknek, valami azt súgja lesz még részem benne. A horoszkópom is azt mondta, hogy új dolgok jönnek az életembe és várjam tárt karokkal. Nos, most kitártam. A karomat. Nem mást.  – Majd megfognak békélni ezzel a szituációval a szüleid, meg nem is biztos, hogy nem fogsz megállapodni. Lehet találsz egy lányt, akit mindennél jobban fogsz szeretni és megállapodtok, majd családotok lesz. Örökbefogadás vagy sperma donor… bármi lehetséges most már. Én tudom, hogy megbékélnek. Érzem a kristályaimban. – megsimogatom a kezét, érezze a törődést, azt, hogy itt vagyok neki és bármikor, ha szüksége van akkor számíthat rám.
Már nem sokáig vagyunk a kedvenc kávézómba, alig pislogok kettőt és már a lakásomnál vagyunk. Dacre sehol nem található, aminek örülök őszintén, mert úgy érzem nem csak simán beszélgetni fogunk. Legalábbis az alhasamban hevesen kalimpáló pillangók ezt éreztetik velem. Többet szeretnék és nem is kell sokat várnom rá. Talán 5 perce sem lehettünk az előszobámban, de máris ajkainak lágy érintését éreztem sajátomon.
Mindig elképzeltem milyen lehet csókolózni, mégis mikor először megkaptam az első fiúmtól nem éreztem semmi különlegest. Nem volt felrobbanó tűzijáték, angyali zenekar, aki a kedvenc számomat húzta volna és érzelem sem volt. Már akkor sejtettem, hogy valami nincs rendben. Hogy egyszerűen nem passzolok a fiúkkal. Egyikkel sem nem csak Dave-el. De ez most más, érzem a tűzijátékokat pattogni a háttérben, a szívem nagyon hevesen ketyeg, mintha maratont futnék, az egész belsőm ég az érzéstől. És tetszik, mindig egy mindent felemésztő érzelmes románcra vágytam. Ízlik ajkainak aromája, puhasága meg csak arra késztet, hogy tovább érjek hozzá, tovább pusziljam és érezzem.
Lassan emelem fel pilláimat, zavarodottan teszem fel neki elmém viharzó gondolatait, mire csitítást kapok és újból lehunyom szemem. Átadom magamat az érzésnek, engedem, hogy átjárja teljes testemet, testünk olyan szorosan préselődik egymáshoz, hogy egy papírlap is nehezen férne el közöttünk. Amint hajamba túr felnyögök, még sosem éreztem ilyen vágyat, mint most. Engedem saját nyelvemet táncra kélni az övével, és mikor elhúzódik tőlem nemlegesen rázom meg fejemet. Folytassuk ameddig csak lehet, amennyit bírok. Megdöntöm fejemet mikor elkezd nyakamon lejjebb kúszni ajkaival, és muszáj ráharapnom alsó ajkamra különben túl sok hangot adnék ki.
Hangok.
Zár kattan, ajtó nyílik.
Szemeim kipattannak és amilyen gyorsan csak tudok kerülök messzebbre a lánytól, az ajtó irányába nézve majd hangosan kiáltva.
- Dacre, te jöttél meg? – hangom furán törik meg a falakon, kapkodok a levegő után miközben próbálom zilált képemet normálissá varázsolni.
- Ki más lenne, te butus? – jön vissza a válasz, mire apró, csalódott sóhajtás hagyja el ajkaimat. Nem így akartam, hogy folytatásra kerüljön a napom de lehet megbántam volna, ha tovább mentünk volna Katherine-nel. Felé fordulok, apró mosolyt küldök irányába majd amint feltűnik lakótársam fáradt feje egyből odamegyek hozzá és a nyakába ugrok. Két cuppanóst adok arcára, majd megköszörülöm a torkomat.
- Dacre, Ő itt Katherine Montgomery, egy jó ismerősöm… Katherine, Dacre a lakótársam, akit már említettem. – remélem nem fog elmondani semmit a lány, és azt is mélységesen remélem, hogy Dacre nem érzett meg semmit az egész szituációból.
- Örvendek Katherine, nem szeretnék zavarni lányok. Mindjárt összeszedem magam és elvonulok aludni, hulla vagyok. – ecseteli, mire én csak legyintek és Katherine irányába fordulok.
- Már amúgy is indulni készült… edzésre kell mennie. Ugye, Kath? – könyörgő pillantásokkal nézek irányába, remélve azt, hogy nem bántom meg. Viszont kellemetlenül érezném magam, ha itt maradna velünk a csókok és a fülledt légkör után…