Az EPA egy új programja, hogy különböző iskolákban, rendezvényeken előadásokat tartunk, felhívva a figyelmet a környezetszennyezésre, annak globális hatásaira és egyéb ilyen dolgokra. Ezekkel az előadásokkal még az egészen kicsi gyerekeket is meglátogatjuk az általános iskolában is, hogy már velük is megismertessük, hogyan tudnak jobban vigyázni a környezetükre. A környezettudatosságot igazából minél hamarabb el kell kezdeni megismertetni a gyerekekkel, hogy később, ha majd felnőnek, már a mindennapjaik része legyen, és ők is ebben a tudatban neveljék a gyerekeiket. Ez egy nagyon fontos lépés, főleg itt Amerikában, ahol az embereket folyamatosan bombázza a média a kapitalista értékrenddel, és azt próbálja meg belesulykolni a fejekbe, hogy ez mennyire jó, és nincs semmilyen negatív hatása. Pedig ez a valóságban nagyon nincs így, csak sokkal egyszerűbb nem szembenézni, hogy a legegyszerűbb tárgy előállítása is, mint egy papírlap, mennyire szennyezi a környezetet, kezdve azzal, hogy fákat kell kivágni az alapanyaghoz, azzal befejezve, hogy a fehérítéshez használt klórt, és egyéb káros anyagokat a jobb esetben valamilyen szintű tisztítás után az elő vizekbe engedjük. Valahogy fel kell hívni minél nagyobb körben a figyelmet ezekre a dolgokra, hogy milyen nagyon károsan tudják befolyásolni az életet.
Én ma egy középiskolában tartok előadást egy összevont órában, ahol a biológia és az osztályfőnöki órákat kaptam meg, hogy legyen idő bővebben belemenni az anyagba. Általában nincs meghatározva, hogy konkrétan mi legyen a téma, csak az, hogy a hallgatóság szintjén adjuk elő. Éppen ezért örülök, hogy nem kisiskolásoknak kell megtartanom az órát, mert az ő szintjükre képtelen vagyok lemenni, arról nem is beszélve, hogy mennyire nem értek hozzájuk. Bár így belegondolva, lehet, hogy csapatban a hormontúltengéses tinik sem biztos, hogy jobbak, de remélhetőleg a tanár majd fegyelmezi őket, annyira, hogy már ne az elején fulladjon katasztrófába az egész
Magát az előadást lényegében a víz körforgására építem, ami összeköti az összes elemet, és minden élőlény számára nélkülözhetetlen. És mindezek ellenére a mai ember úgy kezeli, mint egy hulladéklerakót. Ez pedig nagyon veszélyes, mert azon kívül, hogy a vízi élővilágot mérgezi, veszélyezteti, az emberek is előbb-utóbb megbetegszenek tőle, mert vagy magával a vízzel juttatják a szervezetükbe a benne lévő káros anyagot, vagy másodlagosan, az onnan származó ételekkel. Ráadásul nem is egy olyan halálos betegség volt már a történelemben, ami vizek szennyezése révén alakult ki, mint például a Minimata-kór. És az ökológiai egyensúly felborulására még ki sem tértem.
Az előadásra szánt órák az iskolai nap végé vannak, így mivel tegnap este befejeztem az anyagot, a mai délelőttöt a benti munkáimra tudtam fordítani, amivel egy picit el voltam maradva. Ennek ellenér az iskolába időben érkezek, és egészen könnyedén megtalálom az épületben a biológia tanár, Sorcha Barland által használt tanárit. Elvileg ő fog engem „kalauzolni” a suliban, és a segítségemre lenni, hogy minden simán menjen, és, ha minden igaz, az iskola adja a kivetítőt a hozzá tartozó vetítővászonnal együtt. A laptop az EPA-é, de a többit már túl macerás lenne magunkkal cipelni mindenhova. Nem tudom, hogy egyáltalán a tanárnő bent van-e, mert a nagy csend, ami a folyosókon fogad, arról árulkodik, hogy még javában órák vannak. Minden esetre bekopogok az ajtón, és ha engedélyt kapok, be is nyitok. - Jó Napot! Én Flor Sanchez Moreno vagyok, és az EPA-tól jöttem egy előadás miatt - mondom el, hogy ki vagyok, és mit keresek itt. Bár nem tudom, hogy az a személy, aki bent van, az Sorcha Barland-e, mert két név is szerepelt az ajtón. - Egyébként Sorcha Barland-et keresem - egészítem ki mondandóam, hogy miért ide kopogtam be.

Flor & Sorcha

Még mázli, hogy szereti a munkáját, és a gyerekeket is. Igaz, ezek a gyerekek, kiket idén tanít, szinte már felnőttek, és pont a lehető legkezelhetetlenebb időszakukban vannak. Még szerencse, hogy Sorch tudja kezelni őket. Legalábbis ő elhiszi, hogy tud bánni velük. Na persze az sem elhanyagolható tény, hogy nem épp azok közé a tanárok közé tartozik, akik olyan komorak és mogorvák. Épp ellenkezőleg. Még ma is emlékszik arra, mikor az első munkanapján, a legelső órájára bement. Végzős évfolyam volt, s az egyik nagyszájú srác már támadta is volna le, mondván, hogy nem is tudta, hogy ilyen csinos, új osztálytársuk lesz az  utolsó évben. Na de azt a tekintetet, mikor megtudta, hogy ő nem diák, hanem az új tanár... Máig sajnálja, hogy nem fotózta le...
Azóta viszont eltelt pár év, és az itteniek már egészen hozzászoktk hhoz a fiatalos lendülethez, amivel szinte minden egyes alkalommal berobog a terembe, és megtartja az óráit. Most azonban egy kicsit más a helyzet. Most egy kicsit rendhagyó órát fognak tartani, amihez még az azt követő osztályfőnöki órát is megkapta a másik tanártól, így elég sok idejük lesz arra az előadásra, amit meg kell hallgatnia a fiatalságnak. Ugyanis a mai alkalommal kivételesen nem a szőkeség fogja koptatni a záját, na meg persze a krétát a táblán, hanem az EPA egyik munkatársa. Sorcha amúgy is figyelemmel kíséri a munkásságukat, és gyakorta visz is be róluk újabb híreket és információkat az óráia, így mikor a tudomására jutott, hogy újabban előadásokat is tartanak különböző iskolákban is, rögtön fel is vette velük a kapcsolatot. És most végre el is jött  nap, hogy az a hölgyike álljon ki a fiatalok elé egy kis rendhagyó fejtágításra.
Azonban ez előtt még van egy kis szabadideje, tekintve, hogy a mai napon csupán csk egy az egy órája, meg kora reggel volt még egy. De a köztes ideje teljesen üres. Igaz, az em mondható, hogy olyan nagyon unatkozna, hisz nemrég iratott két évfolyammal is egy-egy dolgozatot, így most legalább van ideje azokat kijavítani. És kell is neki ez a pár óra, mert amiket néha el kell olvasnia.... Na hát az egészen lefárasztja. És nem csak azért, mert egyes tanulók kézírása olyan, mint egy dokié, azaz teljesen olvahatatlan, hanem mert mellette még olyan irdatlan ngy butaságokat is írnak, hogy azt öröm olvasni. Mintha egyáltalán nem is figyelnének arra, mit mond az órákon. Na és hogy a könyvbe is belenézzenek még emellett..? Ugyan, minek is azt? Nem is érti néhanapján, hogy egyesek miért is vették fel a biológiórát, ha aztán ennyire nem is foglalkoznak vele...
- Szabad! - Épp, egy kínokkal teli kuncogást fojt el, mikor kopognak az ajtón. Teljesen bele is feledkezett a dolgozatokb, így mikor a csendet megtöri a kopogás, egy kissé összerezzen. De aztán az órára pillant, és eszébe is jut rögtön, hogy nemsokár kezdődik az órája. Még mázli, hogy a vendgelőadó megérkezett, különben elfelejtett volna bemenni erre az utolsó órára...
- Oooh igen, az előadás... Örülök, hogy végre itt van... - terül is el egy széles mosoly az arcán, ahogy felpillant a nőre. A papírokat pedig csak félretolja, a kedvenc piros tollával együtt, ahogy felpattan a székből, hogy kezet nyújtson a másiknak. - Én lennék az. Sorcha Barland - Van még egy kis idejük, míg kezdődik az óra, s így hirtelen nem is tudja, mivel kezdje. A bemutatkozás már megvolt... Talán itt az ideje körbevezetni őt egy kicsit az iskolában. Legalább addig, míg tartnak az órák, és a diákok nem lepik el a folyosókat. -Pakoljon le nyugodtan... oh, egy pillanat.... - egy kínos kis kuncogás is elhagyja a száját. Mert az egy dolog, hogy felajánlja neki, hogy nyugodtan lepakolhatja a holmijait, na de hova? Hisz az asztala rosszabb állapotban van, mint egy háborús övezet. De mikor ez feltűnik neki, azonnal pattan is, hogy a papírokat lehetőleg egy kupacba rendezze, és azt a négy kávéspoharat is kidobja a kukába, ami már ki tudja mióta díszeleg ott a laptopja mellett. Mert hát mindent rendben és tisztán tartani az túl nagy macera lenne, nem...?

☾

Annyira furcsa számomra még mindig visszatérni egy iskolába, ami nem a fősulim, mert oda mindig szerettem járni. Az általános iskolát én nagyon máshogy végeztem, mint mások, hiszen én akkor még árvaházban voltam, ahol minden más. A középiskola első három éve sem olyan volt számomra, mint másnak, hiszen a mostohacsaládom miatt nem lehettek barátaim, nem járhattam el sehova. Az utolsó évben, pedig már én magam kerültem mások társaságát, mert ott igaz, hogy már nem a mostohacsaládomnál voltam, de, ha nem akartam visszakerülni hozzájuk, jobb volt, ha az osztályfőnökön és az igazgatón kívül senki sem tudott semmiről a korábban történtekről. Így mindig én voltam az, aki magányos volt, és akit kiközösítettek, aminek hol örültem, hol nem.
Ez a kihaltság, ami most az órák miatt fogad, pedig leginkább az árvaházra emlékeztet, amit elkerülendő, eddig mindig sikerült úgy intéznem a találkozókat, hogy valamelyik szünetben érkezzek, amikor van élet. Ilyenkor egy szabad kísérővel voltam, amikor becsengettek, ami feledtette velem a rossz emlékeket. Talán ezért is örültem, hogy itt ennyire gyorsan megtaláltam a megfelelő tanárit, ahonnan még apró neszek is kihallatszottak. A kopogás után pedig az engedély egyértelműen bizonyítja, hogy vége a magányos kóborlásnak az épületen belül.
A bent lévő arcán átsuhan egy olyan pillantás, ami azt bizonyítja, hogy eddig nagyon bele volt felejtkezve valamibe, és most próbál visszatérni a valóságba. - Nagyon örvendek - és a kezemet nyújtom köszönésképpen, és egy kedves mosoly terül el az arcomon. Sorcha egyáltalán nem tűnik tanárnőnek így külsőre, ami egyáltalán nem baj, csak fura ilyennel találkozni. Én általában már külsőre meg tudom mondani, hogy ki van tanári pályán, és néha még a szakot is be tudom lőni. Bár az is tény, hogy leginkább az idősebbeknél, és Ő még elég fiatalnak tűnik, aki csak nem régen tanít hivatalosan. - Nem lenne gond, ha tegeződnék? - érdeklődök kedvesen, hiszen nem sokkal lehetek tőle idősebb, és most nagyon feszélyez a magázódás.
Kínos kuncogására, amikor rájön, hogy egy kisebb káosz az asztala, én csak szélesen elmosolyodok. - Hagyd csak nyugodtan! - legyintek egy aprót. - Ez az én asztalomhoz képest rendezett - nyugtatom meg, hogy láttam már ilyet, és néha az enyém még ettől is sokkal rendezetlenebbek tűnik a külső szemlélő számára. - Egyébként meg a zsenik átlátnak a káoszon - próbálok viccelni egy kicsit, megerősítve, hogy ez engem egyáltalán nem zavar, és még véletlen sem jut eszembe ilyen alapján megítélni valakit. - A laptop elfér az asztal alatt is, a kabátomnak pedig úgy sem a tetején van a helye - mosolygok tovább, hogy tényleg bőven elég az a rend, amit most csinált, hiszen alig van nálam valami. Hely pedig lényegében csak a kabátomnak kell, mert azt valóban szeretném majd itt hagyni, úgy hogy senkit se zavarjon.
- Tudok valahonnan szerezni egy jó kávét? - kérdezek rá a dologra minden egyéb beszélgetést megelzőve, mert most hirtelen nagy szükségét érzem egynek. Ilyenkor már a harmadikon is túl vagyok, viszont ma még az csak most jön, és nagyon érzem a hiányát. Sokan kérdezik, hogy ennyi kávé után érzem-e még a hatását, de én mindig azt felellem, hogy a hatását nem, de a hiányát nagyon, mert néha még ülve is képes lennék elaludni.
A válasza után pedig rákérdezek egy furcsaságra, ami már egy ideje fúrja az oldalamat, hiszen általában mi keressük meg az iskolákat, és nem ők minket. - Sorcha, honnan értesültél arról, hogy mi tartunk ilyen előadásokat? - érdeklődök kedvesen, mert ez egyáltalán nem gond, sőt örülünk is az ilyennek, csak nem ez a megszokott.