A jellemünk folyamatosan formálódik, az új élethelyzetekhez alkalmazkodni kell és minden szituáció mást vált ki az emberekből. Arra vagy kíváncsi, hogy milyen voltam gyerekként? Lelkes, vidám és életrevaló kis csibész, aki minden rosszban benne volt, aki megtalálta a legjobb barátját és ha büntetést kaptak akkor sem bánta, mert akkor is a legjobbat hozták ki a dologból.
Egyedüli gyerek voltam, talán pont amiatt nem vállaltak a szüleim be még egy gyereket, mert velem sem bírtak, hatalmas energia készletekkel rendelkeztem és igaz, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy lefárasszanak, ez nem mindig sikerült és akkor ők másnap hulla fáradtan mentek dolgozni, én pedig reggel ugyan olyan lendülettel csináltam a dolgaimat, mint korábban.
Már egészen kiskoromban kitaláltam mivel is szeretnék foglalkozni, sőt a szüleim állítják, hogy előbb tanultam meg táncolni, mint járni. Persze tudom, hogy csak túloznak,mégis mindig megmosolyogtat amikor szóba kerül ez a téma. Akkor még minden szép és jó volt, gondoktól mentes.
Az első nagy változást az életemben a balesetem okozta, egy emelés rosszul sikerült, és rosszabbul nem is eshettem volna le, azt mondták vége a terveimnek, keressek mást, de nem engedtem el a táncot. Makacs voltam és nem adtam fel, addig próbálkoztam a mozdulatokkal míg a testem hozzá nem szokott a fájdalomhoz amivel azok jártak.
Az iskolában néha különcnek éreztem magam, hiszen míg a többi lány együtt lógott és rúzsról frizuráról és pasizásról beszélt én inkább a zene és a tánc világában mélyedtem és, na meg a könyvekben. Úgy vettem észre, hogy olvasni egyenesen cikinek számított, még ma is megnéznek többen a metrón ha nem a telefonomat nyomkodom, hanem egy háromszáz oldalas könyvet húzok elő a táskámból. Mindig van nálam valamilyen olvasnivaló, nem csak azért mert jó önvédelmi eszköz is, különösen a kemény fedeles példányok.
Ilyen voltam régen, hogy most milyen is vagyok, az egy nagy kérdés. Kevésbé nyitott, bár zárkózottnak még talán nem mondanám magam. Korábban sohasem voltak titkaim, Jefferson előtt meg pláne nem, most már neki sem mondok el mindent, sőt… szinte alig mondok el neki bármi fontosat, ami lehet a barátságunk végét fogja majd jelenteni valamikor? Mert meg fogja elégelni, ebben biztos vagyok és keres helyettem majd valaki mást, bár én ezt nem szeretném egy kicsit sem, szükségem van rá, még akkor is ha nem mondhatok el neki mindent.


Bakancslista:
×Körbe utazni a világot
×Elolvasni 1000 db könyvet
×Szerepelni a tévében
×Cukrászmesterré válni
×Szeretni és szeretve lenni, úgy igazán



10 éve
Piros és kék fény váltakozása hasítja meg az éjszaka sötétjét, pont úgy, mint amikor engem is behoztak ide. A város néma, de a fény jelzi, hogy valaki élete megváltozott, lehet, hogy örökre, de ha szerencséje van, akkor maradandó károsodás nélkül felépül és mehet majd haza. Én nem vagyok ilyen mázlista, legalábbis az orvosok azt állítják, hogy az esésem következtében a csonton és az ínszalagokban olyan mértékű károsodás történt, ami miatt lemondhatok a terveimről. Holnap megműtenek, megpróbálják helyre rakni a lábamban a dolgokat, azt mondják nem azért, hogy táncolni tudjak, hanem azért, hogy legalább normálisan képes legyek járni.  A műtét után gyógyulás és rehabilitáció lesz a feladatom, az az egyedüli szerencsém, hogy nyári szünet van, amiből még másfél hónap hátra van, vagyis a torna alatt nem kell majd a tananyag pótlásával is foglalkoznom.
Nem fogom feladni, ahhoz túlságosan is makacs vagyok, én újra táncolni szeretnék és fogok is!
Oldalra nyúlok  a telefonért, felveszem a kagylót majd tárcsázom a számot, az Ő számát… nem kel sokat várnom míg valaki felveszi és beleszól.
-Szia… félek. - szólok bele a telefonba suttogva, nehogy a kórteremben lévő többi beteget, vagy a szüleiket felébresszem.


3éve
Egy hosszúra nyúló táncpróba után egy még hosszabb műszak az egyik kis cukrászdában. Ott sohasem áll le a munka, ráadásul a hétvégén egy igen csak nagyszabású esküvőre készülnek, vagyis oda kellenek a dolgos kezek. Apró dolgokat bíznak még rám, de nem baj, mert mindent az alapoktól kell megtanulni, attól, hogy otthon már nagyon finom sütiket tudok kreálni, ez nem jelenti azt, hogy nagy mennyiségben is ugyan úgy kell csinálni. Vannak különféle gépek és trükkök, hogy hogyan lehet egy adott munkafolyamatot felgyorsítani. Imádom minden mozzanatát és mivel a táncot már csak hobbi szinten űzhetem, a másik szenvedélyem veszi át a jövőmben a fő szerepet.
Liszttel és cukormázzal összekenve sétálok haza, egyik kezem a zsebemben, egy paprika spray-t rejtegetek, hogy ha szükség lenne rá pillanatokon belül elő tudjam húzni és használni ha szükséges.
Azt hittem a haza úton történhet velem valami, arra nem gondoltam, hogy az önvédelmi eszközre leginkább otthon lenne szükség, de ott nem használhatom, hiszen csak nem fújhatom le vele a saját apámat?
A házból kiabálás hallatszott, megpróbáltam hátul beosonni, de nem jártam sikerrel, észre vett.
- Ilyenkor kell hazajönni? Mihaszna kölök, kivel henteregtél eddig?- beszél hozzám apám, szavai egybe folynak és a kiejtése se arról tanúskodik, hogy ne ivott volna már valamit. Néha előfordul, hogy a munkahelyén nincsen minden rendben, ezért hazafelé feszültség levezetés képen vesz egy üveg töményet.
Kihátrálok a házból, majd futni kezdek, csak három utcával arrébb állok meg és veszem elő a telefonomat, hogy küldhessek egy sms-t:
[/i]



napjainkban
Körülbelül kilenc hónapja dolgozok a kaszinóban, voltam már a pultban, szedtem össze a széthagyott poharakat és támogattam ki az épületből azokat, akik maguktól már nem tudtak egyenesen menni. Először nem tudtam, hogy apunak hogy sikerült nekem itt állást szereznie, de valahogy megoldotta. Később pletykák eljutottak hozzám, de egyiknek sem adtam hitelt, hiszen minek is adnék? Apu nyílván elmondta volna, hogy mi a helyzet, vagy nem?
Amíg biztos forrásból nem hallok valamit addig nem hiszek el semmit sem.
Egyik este amikor mentem volna haza ki volt szúrva a biciklimnek a kereke, ezért gyalogolnom kellett volna, de Rob a tulaj felajánlotta, hogy hazavisz. A következő héten megint hazavitt, akkor éppen szakadt az eső, az azutáni héten már minden este Ő vitt haza, illetve egyszer nem is haza vitt, hanem randevúzni.  
Hamarosan már a tulajdonának tekintett, és mint kiderült az is voltam, apunak tartozása volt és én voltam a zálog, míg vissza nem fizeti a teljes összeget. Azt mondta, hogy szeret, de megváltozott, a hangulata hol derűs volt, hol pedig tombolt, néha nem engedett hazamenni, másnap a tenyeréből etetett, azon volt, hogy megbocsássak neki. Nem hagyhatom el, nem mehetek a rendőrségre, ezért teszem amit tennem kell, vagyis vele maradok ki tudja meddig?
Azt mondta, hogy üzleti útra kell mennie és nekem  vele kell mennem, mindenkinek azt mondtam, hogy hazavisz, hogy bemutasson a szüleinek. Egy normális kapcsolatban ez így működik nem? Majd ha lesz egyszer olyanom majd megtapasztalom.
Egész napra egyedül hagyott a szállodai szobában, nekem pedig kedvem támadt várost nézni, nem mondta, hogy nem lehet. Késő délután nyitok be a szobába, majd köszönök, hogy jelezzem megjöttem. Hatalmas léptekkel közelít felém, megragadja a karom és a falhoz nyom.
-Mit képzelsz merre járkálsz mi? Mondtam, hogy elmehetsz bárhova? -  elhúz a faltól, majd vissza lök, a fejem a falba verődik, a karom már sajog ott ahol marokra fogja.
-Mosakodj meg, és ha még egy ilyen lesz azt nagyon megbánod. – közli velem majd elenged.
-Én csak… - kezdek bele, de nem tudom befejezni  mondatot, mert vissza kézből pofon vág.
-Nem mondtam, hogy megszólalhatsz. – közli, majd teszek ahogy mondott, megyek a fürdőszobába, és a telefonomat előhízva írok egy sms-t
[/i]