Nézz rám,most képzelj el egy a férft, aki fiatalabb nálam 7-8 évvel. Kevesebb borosta, több öntudat. Kevesebb izom, több álom. Nagyszerű, megkaptad a faterom. Azaz most szemben állsz idősebb Lauren Eliot Shafferrel, aki azóta megváltoztatta a nevét Lawrence Eliot Shafferre. Mert a Lauren túl nőies, de azért hagyta anyámnak, hogy ezt a nevet adja nekem. Mit kell tudni anyámról? Hát, képzeld el Szűz Máriát. Megvagyunk? Glória, ártatlan arc, hófehér bőr. Zsír, most felejtsd el és fokuszálj inkább az ellenteltjére. Na, ő az anyám. Egykori ribanc, aki megszedte magát azzal, hogy jó embernek rakta szét a combjait. Mert apám ránézésre is olyan ember, aki fűről bokorra, bokorról fára vált. Anya csak egy homokszem volt apám szeretőinek homokórájában. Na jó, egy különleges homokszem.

# első időutazás . születés
A levegő nehéz a füsttől, a szelőztetés rossz, ide csak bejárnak a szagok - a kulcslyukon, az ajtó feletti résen vagy csak az imént érkező fiatalember hozza magával - aztán bentragadnak, beleivódnak a tapétába, a bútorokba és itt maradnak. Elég egy szippantásnyi levegőt venned ahhoz, hogy tudd: örökre emlékezni fogsz erre az undorra, ahogy a füst, a nedvesség, az olcsó szesz és a korábbi menetek szaga felragad a tüdődre. Nincs az a dörzsiszivacs, amivel ezt le tudnád kaparni.
A falak egykor szépek lehettek, talán rózsaszínűek, itt-ott még fellelhető egy, két virágminta, de a nedvesség és a kosz tönkretette a tapétát. Néhol kivillan a neonzöld szigetelés, és arról árulkodik, hogy itt jár az enyészet, kartávolságon belül van és mindent a porig fog rombolni. A falat néhol letakarták szőnyegekkel, a bútorok tetején újabb bútorok állnak és még az az ember, aki kinevette a klausztrofóbiásokat most rettegve keresi a kijáratot.
A hangok... a hangok mindenhonnan jönnek. Egyszerre. A falak remegnek, mintha épp most ment volna el az éjféli metró. Vagy építkezés lenne és rombolórúddal vernék a falakat. Aztán meghallod a spanyol szöveget, vagy brazil, vagy olasz. Ezek a család hangjai? Vagy egy másik család zajai szűrődnek át, utaznak ide a csöveken keresztül.
Ismeretlen a világ, amivel szembetalálkozol, mégis megtalálod a kulcsot, ami miatt ide kellett jönnöd. Persze, a haverod ott áll a hátad mögött, vállon vereget és rohadtul örül neked. Te meg csak az ágy közepén pihegő nőt látod. Nő! Neked még pelyhes a faszod, ő meg kinyomott magából egy csecsemőt. Itt. A haverod már magán túl van az őrülettől, csak ordít neked, hogy Fiad van Hombre! Eddig észre se vetted azt a ráncos vérfoltot, amit az izzadt nő szorongat. Az agyad hirtelen megüresedik, valahol a torkodban dobog a szíved és várod az érzést. Ami olyan, mint amikor beüt a drog. Elcsitul a világ, felgyorsul a világ, keresed a balanszod de nincs semmi. Mint amikor zacskót tekertetek a fejetekre és lilulásig gyönyörködtetek. Semmi ehhez fogható. Csak egy gyerek, meg egy nő.
Valahol mélyen eszedbe jut, hogy apád nem lesz rád büszke. Aztán szépen lassan rájössz, hogy amúgy se érdekelné. Mélyen lenyúlsz a zsebedbe és a kis asztalra dobod az összes pénzed, pedig ma még gint akartál venni, de mindegy, megoldod máshogy. Kihátrálsz a szobából és nem törődsz a haveroddal, aki halálra csókolja az asszonyodat.

Családi fotó;  mindenki mosolyog. Desiree valami rövid ruhában, én pedig egy szőke macát tartok az oldalamon. Annyira mégsem családi, de legalább őszinte. És kevés őszinte képünk van. Lehet, hogy ezen kívül nincs is. Arra gondolok, hogy mennyire szeretem ezeket az embereket. Vagyis, hogy mennyire szerettem őket.
A jövőm képe; vékony, ragyogó nő az oldalamon. Vörös ruha tapad a testére és pontosan azt sugallja, amiről a nő tekintete is árulkodik. Színtiszta hatalomvágy. A párosunk körül lézengő emberek a kirakat részei, tárgyak. Mi vagyunk az élet a képen, lüktetünk, mintha csak az auránk ütne át a fotón. Jessie arcán finom mosoly, én pedig olyan komoly arcot vágok mintha temetésre jöttem volna. Arra gondolok, hogy mennyire szeretem őt, és hogy ez mennyire nem elég neki.

#második időutazás . költözés
Az új lakásom jóval nagyobb, mint az előző. És közelebb is van a munkahelyemhez. Ha kiállok az erkélyre, akkor légvonalban látom a Campus tornyát. Az orrom alá dugom a teám, lassan élvezem ki a forróságát, na meg a kilátást.  A nyakamon lévő ing felső gombjai szétgombolva, a nyakkendőm meglazítva. Pisis korom óta erről álmodom. Mert álmodtam, mindenki álmodik csak van aki fostos ahhoz, hogy bevallja. Én is csak magamnak vallom be. Korábban gyenge voltam, vagy csak pofátlanul nagyképű és nem hittem el magam se, hogy lehetnek álmaim. Aztán megláttam Jesst. Nem kell a romantikus körítés, őrülten akartam azt a nőt.
Nem azért, mert egy újabb kihívás volt. Nem azért, mert a rövid szoknyája alól úgy kandikáltak ki a combjai, hogy azt éreztem, magasabb az Eiffel toronynál. Na meg persze a mosolya, büszke volt, elragadó.
A vékonyka karok most hátulról ölelnek át és a vállam felett tekint ki. - Szóval erre cseréltük le a garzonunkat Nagyfiú?  - elmosolyodok és némán biccentek. Az ő garzonját, ahova módszeresen átköltöztem a kollégiumból.
Már nagyon jól ismerem a véleményét, ezért oldalra fordulok és egy engesztelő puszit nyomok a halántékára. Pontosan tudja, hogy ez volt vele a célom és szóvá is teszi - azt hiszed ennyivel megelégszem? - ahogy a hangja, a szemei is játékosan villognak. Oltári nagy veszekedésen vagyunk túl. Jess szerelmes volt abba a garzonba, kilátás a parkra, tökéletes keleti fény a virágoknak. Kisszoba és konyha. Minden passzolt az elképzeléshez, csak én untam meg. Csak nekem volt túl  kicsi a hely, és nem bírtam a lakótársát sem.  Persze, én voltam a rossz, és ugyanazt hajtogattam akkor is, amit most tudtam neki mondani: Majd hozzászoksz. Ő meg csak rázza a fejét, ide, oda, és púder meg orgona illat lengi körbe.
Egy évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy Jess olyan lány, akit egyszer felhúztam, még egyszer megpróbáltam vele aztán vége. De nem így történt. Ragaszkodó volt, tudta, hogy mit akar és azt is tudta, hogy én őt akarom. Magához láncolt és a haverjaim utálták ezért. Megbolondított, megváltoztatott. Puhapöcs lettem.
Megfordultam és háttal álltam a városnak, szemben a lánnyal. Fények, szagok, dobozokban a múltam és egy üres tér a jövőnk.


#harmadik időutazás . újrakezdés
Kaliforniát a hátam mögött hagytam és a földünk másik részére repültem. Miért? Miért ne. Egy bőröndbe belefért az életem. A kedvenc ingem, ami valójában Jess kedvenc inge. Egy Levis, a napszemüvegem a fejemen, a cipőm rajtam. Egy fénykép, Jess és én, még egy fénykép, én és a családom meg a szőke bige, akinek a fejét Jess piros alkoholos filccel átfirkálta és még ördögfarkat is kapott.
New York a világ másik felén van, nekem meg megmentőt kell játszanom. Jess azt mondta szükség van rá. Én meg azt mondom, hogy leszarom, felnőtt férfi vagyok, úgy élek és azzal, akivel akarok. Szerinte meg fontos, hogy otthon rendben legyenek a dolgok. Na meg persze, hozzáfűzte azt is, hogy jó lenne ha hűséges fasz lennék, nemcsak szimplán egy fasz. Mert neki az nem elég. Mármint, szereti a farkam, félreértés ne essék, csak többet akar tőlem, mint egy himbilimbi, ami megfelelően funkciónál.
Kinézek a repülőgép ablakán, mert egy repülőn ülök meglepetés, még vagy hat órán keresztül. Csak azért, hogy a nyugati partról a keletire repüljek. Csodálatos. Csak azért, hogy eleget tegyek Jess kérésének. Éljem ki magam, hozzam rendbe a dolgokat,meg ilyen női picsogások. Mentsem meg magam, mentsem meg a kapcsolataim.
Megnyomom a play gombot és élvezem a VIP részleg adta előnyöket. Dehogy élvezem, már régen hozzászoktam, csak eddig Texasba szálldogáltam. Inkább tervezem a nagy betoppanásom pillanatát.
Csak semmi dráma, szimpla meglepetés. Szia Desi három puszi, az arcára kettő meg egy a homlokára mi van veled? Ó, az nagyszerű. Ja, engem dobott Jess. Vagyis nem, de terhes. És azt mondta, hogy döntsem el mit akarok. Van kilenc hónapom.
Na? Olyan leszek, mint a faterom? Szarság. Olyan leszek, mint saját magam.
Megdörzsöltem a halántékom és a filmemre koncentráltam. Ha leszáll a repülő egy lépéssel közelebb leszek a Pokolhoz, és már most verejtékezik a nyakam. Utálom a hőséget.