Sokan mondanak rólam sokfélét, ha ki lehet ezt jelenteni, akkor eléggé megosztó személyiség vagyok. Első benyomásra csak kevés embernek vagyok szimpatikus, a karakán személyiségem miatt. Viszont, ha valaki ad esélyt nekem, akkor megismerheti azt az énem, ami a felszín alatt rejlik. Szeretem kézben tartani a dolgokat, ezért folyton szervezek, tervezek, irányítók, a lehető legpontosabban szervezem meg a napomat, nem szeretem, ha semmit tevéssel, értelmetlenül telnek el az életem órái. Empatikus nő vagyok, szívemen viselem az emberek sorsát, amikor csak tehetem segíteni szeretnék nekik, nem csak azért, mert orvosként erre esküdtem fel, hanem azért is, mert jól esik a lelkemnek, ha segíthetek. Akaratos vagyok, ha valamit elhatározok, akkor senki nem tud eltántorítani, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy a terveim, álmaim, céljaim meg legyenek valósítva. Eléggé lobbanékony természet vagyok, nem félek kiállni a saját véleményem mellett, emiatt elég gyakran kerülök összetűzésbe emberekkel. Tizenkét éves koromban, a legfiatalabb húgom születése után néhány órával veszítettem el az édesanyámat, ekkora határoztam el, hogy orvos leszek és minden erőmmel azon dolgozom majd, hogy minél több egészséges gyerek lásson napvilágot az otthonomban és minél több anya kapjon lehetőséget arra, hogy felnevelje a gyerekeit. Teljes mértékben abortusz ellenes vagyok, szívemen viselem a nők sorsát, szeretném, ha egyszer minden anya és minden nő olyan megbecsülésben részesülne, mint a férfiak. Elítélem a gyerekházasságokat, önkéntesként segítek azoknak a bajba jutott fiatal lányoknak, akiket a szülei nagyon korán szeretnének kiházasítani, mert a nőnek az a dolga, hogy gyereket szüljön és engedelmeskedjen a férfiaknak. Én ezt nem így gondolom.
Soha nem vonzott az az élet, ami az egyetemistákra jellemző, nagyon ritkán bulizok, szinte soha, sokkal jobban szeretek moziba járni, vagy csak a szabad estéken olvasni és a konyhában tevékenykedni. Mindenféle káros szenvedélytől távol tartam magam. Családcentrikus vagyok, szeretném, ha egyszer majd a saját gyerekeimnek egyengethetném az útjukat, arra tanítva őket, hogy nem létezik lehetetlen csak tenni kell érte.

Beszélt nyelvek: angol, francia, arab, nama, orosz, olasz, kora nyelv
Családom harmadszülött gyermeke vagyok, az első lány a sorban, két bátyám és két húgom van, úgy nevelkedtem, hogy a család szent és sérthetetlen, mindenben számíthatnak rám, és tudom, hogy nekem is mindig ott lesznek, bármire legyen szükségem.

A gyötrelem, fájdalom és szomorúság egyvelege olyan erővel nehezedik a vállaimra, hogy szinte össze roskadok a súlya alatt. Megtanultam, hogy orvosként sajnos sokkal többször kell szembe néznem a halállal, mint azt szeretném, megtanultam, hogy legyen erős, de mégis vannak olyan esetek, amikor nem tudok erőt venni magamon. Ez a mostani eset is pontosan ugyanilyen. Adama alig múlt tizenhét éves, hosszú hónapokkal ezelőtt került a táborba, eszméletlenül találtunk rá néhány kilométerre a tábortól, a sorozatos vizsgálatok során derült ki, hogy gyermeket vár. Nehéz terhessége volt, mintha a teste egyszerűen képtelen lett volna elfogadni a benne fejlődő gyermeket. Folytonos megfigyelést igényelt, de mindezek ellenére szépen javult az állapota és a magzat is fejlődött. Ma, két héttel a várt időpont előtt beindult a szülés és sajnos az ő életét már nem lehetett megmenteni. Árván maradt a kislánya, talán azért is visel meg ennyire az eset, mert kísértetiesen hasonlít a hosszú évekkel ezelőtt történtekre, amikor édesanyám halt bele a szülés következményeibe. A gyermek az Aina, vagyis az élet nevet kapta. Teljesen összetörtem. Megkedveltem a lányt és a lehető legjobbat szerettem volna mindkettejük számára.
Hátra sem pillantok, úgy hagyom magam mögött a tragédia helyszínét, szükségem van friss levegőre és egyedül létre. Izzadságcseppek gyöngyöznek a homlokomon, ami a meleg időnek és az előbbi küzdelmes óráknak is köszönhető. Bárcsak itt lenne most Joseph, ő mindig tudja, hogy mit kell mondania, képes arra, hogy lenyugtasson, nekem pedig egyszerűen csak jól esik a mellkasára dönteni a fejem és kisírni magamból a fájdalmat. Most viszont egyedül vagyok, magam kell megküzdenem a fájdalommal és bár pontosan tudom, hogy idővel jobban leszek, ezek a percek most mégis megviselnek. Lehuppanok az egyik magas fa árnyékába, tekintetemmel az előttünk elterülő pusztaságot figyelem, terepszínű pólóm az izzadságtól teljesen testemre ragad, hajam kócos, irányíthatatlanul buknak ki tincseim a copfom szorításából. Hosszú idő óta most először érzem azt, hogy szükségem van egy kis szünetre. Arra, hogy gondtalanul töltsek el néhány napot, csak magammal és Josephel foglalkozzak, megismerjek olyan dolgokat amikre eddig nem volt lehetőségem, kikapcsolódjak és a táborban töltött véres napokat magam mögött hagyjam. Imádok gyógyítani, soha életemben nem csinálnék mást, de emberből vagyok és bizony most szükségem van arra, hogy megpihenjek.

Szia Joseph!
Remélem jól vagy, tudom, hogy váratlanul ér a levelem, de nagyon hiányzol és képzeld, sikerült kiharcolnom magamnak néhány nap szabadságot. Tudom, hogy nem beszéltük meg előre, de vettem egy repülő jegyet New Yorkba, október 13.án  indulok. Kicsit félek a több, mint 16 órás repülő úttól, de az a gondolat vigasztal, hogy a végállomáson várni fogsz rám. Legalábbis nagyon remélem, hogy addig megkapod a levelem és ott leszel a reptéren.
Nemsokára látjuk egymást!
Szeretlek, Nia. ”

Nem mondom, hogy egyáltalán nem izgulok, hiszen ennyire messze még soha nem utaztam az otthonomtól, ráadásul teljesen egyedül leszek, de minden negatív gondolat ellenére tudom, hogy erre szükségem van. Nagyon ritkán fogyasztok alkoholt, most viszont töltök magamnak egy kis bort, fáradt vagyok, szomorú és izgatott, szükségem van erre a néhány korty alkoholra, hogy kissé kikapcsoljam az agyam. Bekapcsolom a rádiót, miközben még néhány ruhadarabot a bőröndbe csomagolok. Hosszú ideje már, hogy Joseph elutazott, azt hiszem mindkettőnknek jót fog tenni, hogy találkozunk. Nekem mindenképp.