Apró kis titkok Nick&Lana

Vendég

Beütöm az ajtó kódját és rohanok fel a 4. emeletre. Nincs lift, a lépcsőház sem túl tiszta, de mondhatom azt, hogy egész otthonos. De hogy hol is vagyok? Brooklynba utaztam, kivételesen metróval és nem kocsival. De mit is keresek itt? Mióta Anya meghalt kiderült egy-két olyan dolog, amit senki sem tudod. Azt tudtam, hogy egy nagyon jó szívű nő volt, de azt sosem mondta, hogy miután én elköltöztem, ő is eltűnt havonta néhány napra. Nem mondta el, hogy hova ment, Apa meg nem kérdezte. Így a titkok kivételesen megmaradtak titkoknak.
Ám előbb-utóbb úgy is minden kiderül. Így történt itt is. Jól emlékszem mikor reggel nyolckor léptem be a bíróság épületébe, és végül tíz órakor nem várt meglepetésekkel és egy új lakással léptem ki a tárgyaló teremből. Anya rám hagyta a kis menedékét, ami Brooklyn közepén van. Egy „picike” kis lakás.
Soha nem fogom elfelejteni mikor először léptem be a lakásba. A falak tejes kávé színűek voltak, a bútorok régiek, míg a konyha és a fürdőszoba a legmodernebb bútorokkal és a felszerelésekkel volt ellátva. Imádott főzni, így meg sem lepődtem a konyha látványán, azt viszont sokáig nem tudtam, hogy az a rengeteg étel, amit főzött hova lett. Ahogy ismerem valószínűleg elosztogatta hajléktalanoknak illetve a szomszédoknak. Ilyen volt az én Anyukám, a legjobb szívű nő a világon, legalábbis számomra.
Szóval most itt vagyok. Már azon a szinten ahol én „lakom”, a szomszédlakásból mindig iszonyat jó illat jön ki. Csak ez a két lakás van ezen a szinten, így elég kis családias ez az egész légkör. Kinyitom a bejárati ajtót, a konyha még mindig úgy van, ahogy hagyta már csak tiszteletből is, a fürdőszobát evvel a nagy káddal és zuhanyzóval viszont imádom, de minden más részét felújítottam. Nem voltam képes abba az ágyba aludni, amiben ő és még sorolhatnám. Így két hosszú hét alatt sikerült egy teljesen más légkörű saját menedéket létrehoznom. Persze szó sincs róla, hogy véglegesen ide költöztem volna, egyszerűen néha csak úgy vágyom az egyszerű hétköznapi életre, amit itt élhetek ki.
Ledobom a fogasra a mustársárga kabátomat, a magassarkúmat is lerúgom a lábamról, így máris jobban érzem magam. Kiengedem a hajam, hiszen már a hajgumim is nagyon húzta azt. És avval a lendülettel dobom le magamról a pólómat és próbálom levenni a farmeremet. De csak próbálom, mert amint az egyik lábam kiszabadul a ruhadarab fogságából, máris hasra esem. Nem is én lennék. Így végül is kénytelen vagyok a földön megküzdeni a galád ruhaneművel. Fehérneműben sétálok be a fürdőszobába, hogy végre vehessek egy jó forró fürdőt. Megengedem a vizet és elkészítek minden kelléket, ami kelhet a fürdéshez. Lehúzom a sötétellőt az ablakon. Teszek, veszek, elzárom a csapot, így pontosan jól hallom azt a jellegzetes hangot. Azt a bizonyos macskanyávogást. Nem tudom, honnan tudja, hogy mikor vagyok itt, de mindig megjelenik a fürdő ablakába. Kinyitom azt és az a kis rohadék beugrik a tűzlétráról, a helyiségbe, mintha csak otthon lenne. De hiszen mért is ne lenne az otthona? Mindig beengedem, jobban ismeri a lakást, mint én magam és abban is biztos vagyok, hogy Anya idejében is járt már itt.
Kéri nyissam ki az ajtót. Megteszem neki és ő avval a lendülettel sétál a konyhába és nézi meg, hogy van-e neki szánt csemege. Nem is törődőm vele, mért is tenném, úgy is onnan a kanapéra megy aludni. Gondolom én, így fojtatom, amit elkezdtem. Mire újra meghallom azt a rettenetes sírást. Nem talált magának finomságot, így őfelsége ma úgy döntött, hogy nem marad tovább.
Felveszem a fekete selyem köntösömet és felkapom az ajtóba letett magassarkúmat. Felnyalábolom a macskát és indulnék át a szomszédba, mikor belepillantok a tükörbe. Úgy nézzek ki, mint egy rossz szajha, akinek csak egy indok kell, hogy átmehessen a szomszédsráchoz akit, így akar elcsábítani. A hajam lágyan fekszik rá a vállamra, a sminkem még mindig a helyén van, úgy mintha csak most készítettem volna. A köntös eltakarja a fehérneműmet, végül is így csak úgy nézzek ki, mintha a selyem darab alatt nem lenne semmi. A cipőm miatt kihúzom magam, ezért jobban kijön a nőiségem.
- Mindegy, nem érdekel. Úgy sem foglya félre érteni a dolgokat.
Mondom ki hangosan a gondolataimat. De, hogy ki nem foglya félre érteni a félreérthetőt? Hát a szomszéd srác, akié a macska, vagyis hát a nagymamájáé, de a lényegen nem változtat. Mióta „beköltöztem” jóba vagyok vele. Elmentünk egyszer kétszer bulizni is, és talán kijelenthetem, hogy tudunk egymásról dolgokat, amiket talán nem kéne tudnunk.
Hosszú léptekkel sétálok végig a folyosón, kopogok. Ám a macsek úgy döntött ennyi ideig bírta ki a karjaim között. Kiugrott onnan és berohant az én lakásomba, ám az ajtó becsapódott mögötte.
- Basszus a kulcsaim! Az a rohadt dög.
Próbálok ugyan bejutni a lakásba, de hát mindhiába. Az ajtó zárva, a macska ott maradt, egyetlen reményem már csak a szomszéd maradt. Úgy ahogy vagyok, macska nélkül várom az ajtónyitódását.

Vendég

Lana & Nick

Vannak olyan napok, amikor jóformán semmihez sincsen kedve az embernek. Amikor nem akarsz törődni a gondjaiddal, az elvégzendő kötelességeiddel. Na, ez a napom pont ilyen. Ma nem érdekel, hogy picit késik az ellátóktól beszerzett alapanyagok, mint a tojás, tej vagy éppen a kávébab az üzletbe. Nem érdekel, hogy van vagy legalább két tortarendelésünk, amivel még a héten el kéne készülni. Az se érdekelne, hogy ha kiderülne valóban hadat indítunk Észak-Korea ellen, vagy mi…
Csessze meg az, aki kitalálta, hogy létezzen másnaposság! Ugyanis ma nem érzem nagyon jobban magamat egy koszos felmosónál. Sőt, inkább olyan vagyok, mint fekvőbeteg, ha figyelembe vesszük, hogy már rég dolgoznom kéne, de én még mindig itthon vagyok és az ágyamban fekszek.
Uh, bár ne ittam volna annyit a múlt éjjeli buliban! Ráadásul minek kellett annyit innom? A pia egyértelműen szar volt és a buli meg pocsék. Nem érték meg azt a fejfájást, amit most érzek. Ráadásul nem is sikerült senkit felszednem, így tényleg teljesen haszontalanul mozdultam ki. Csak kárt sikerült csinálnom a szervezetem számára.
De a nagyi a legjobb orvos a másnaposság elleni harc terén. Reggel, mikor felébredt, bejött a szobámba megnéni, hogy először is, még élek-e, aztán a másnaposági csodagyógyszeréből is adott, melytől egy kicsit jobban lettem. Aztán a nagyi közölte, hogy elmegy a piac vagy Pierrához, az egyik új barátnőjéhez az új kedvenc telenovellájukat nézni? Nem tudom, nem hallottam jól, ahogy az utasításai is csak félig jutottak el hozzám. Sután elköszöntem tőle miközben lepötyögtem a mai műszakosoknak egy gyors üzenetet, hogy bocsi, de ma nem tudok ott lenni velük. Majd a másik oldalamra fordultam.
Ez volt úgy… Egy órája? Egy és fél órája? Totál nem működik most az időérzékem. A környezeti zajokra is szinte tompa vagyok. Csak sejtem, hogy a narancssárga színű szőrpamacs valamit csörömpöl a nappalival egybenyitott konyhában. Talán azt mondta a nagyi, hogy ettem meg a macskát? Jut eszembe, amikor az állat hirtelen már a szobámban terem, rajtam van és nyávog.
Ő az utolsó nőszemély, akit magamon akarok tudni.
- Jaj, menjél már innen… - szólalok meg lassan, a fejfájástól topán, ahogyan ügyetlenül megpróbálom letolni őt rólam. Ez persze nem tetszik neki és haditervet vált, a karmaival támad felém, én meg ügyetlenül próbálom kivédeni ne az arcomra akarjon barázdát húzni, ami valamiképpen sikerül és csak a jobb alkarom szenved sérülést. De a macskakarmolás így is fáj, felszisszenek és mérgesen most már valóban megfogom a macskát és letaszítom az ágyamról, célzatosan az ablak irányába. Hogy mehet innen a picsába. Én aztán nem ragaszkodom hozzá, hogy lakótársak maradjunk.
Viszont Gyökér Gyömbér intelligenciája nem kicsi, az az álszent mindig tudja hogyan okozzon nekem bosszúságot. Most éppen meglátta, hogy az ablakom tárva-nyitva (a nagyi nyitotta ki szellőztetés miatt és úgy felejtődött), felugrik a kis asztalra, átszökken a párkányra, majd kiugrik az ablakon és én meglepetten már csak azt érzékelem, hogy a lombos farka a tűzlépcsőn eltűnik.
- Francba… - káromkodok hangosan, realizálva, hogy a macska meglépett, nyakörv pont nem volt rajta, a nagy meg bármikor visszajöhet és ha megtudja, hogy meglépett, ráadásul kényszerből, miattam, a nagyikám még szívinfarktust kap nekem.
Kénytelen vagyok hát visszaszerezni a macskát. De először az ágyból kell kikelnem. Ez beletelik pár percbe, ahogy aztán az is, hogy a nadrágomat felkapjam a padlóról, mert egy szál alsóban csak nem indulhatok a macska után, bármennyire is szexin áll rajtam.
Már a pólómat akarnám felszedni, de meghallom, hogy csengetnek az ajtón. Francba, francba, francba. Csak nem a nagyi? Ijedek meg, minek következtében el is feledkezek a pólóról és úgy döntök csak egy nadrágban, szanaszét álló hajjal sietek a bejárati ajtóhoz, útközben beütve a lábamat az egyik kannapéba. Újabb káromkodás.
Végül csak sikerül kinyitnom az ajtót és kellemesen csalódok, hogy nem a nagyim, hanem az egyik szomszéd csaj az. Az amelyiket szintén elhívom néha inni, viszont ő az, akinek furcsa kis titkai vannak… No, nem mintha nekem nem lenne meg a magam kis titka…
- Ó, hello – köszönök rá, kissé még mindig meglepetten. Udvariasan köszöntöm őt egy barátságos félmosollyal, ahogyan nekidőlök az ajtókeretnek. A tekintetem először az arcán van, majd felmérem őt teljes egészében. A tudat, hogy ő se egészen a normáknak megfelelő öltözetben van, hanem szintén hiányos, avagy lenge kis öltözete van, megmosolyogtat és vigyorom szélesebbé válik. – Miben lehetek a szolgálatodra? – kérdezem meg játékosan. Majd hirtelen bevillan a problémám. – Apropó, nem láttad véletlenül a macskámat? Narancssárga bunda, kicsit duci, akaratos és a nőket általában kedveli? – tettem hozzá, kezeimmel nagyjából meghatározva a szőrpamacs méreteit.

Szószám: 728 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Vendég

Valószínűleg csak pár másodperc telt el a csengetéstől az ajtónyitásig, mégis mintha percek teltek volna el. Átkoztam magamban a macskát, akit legalább biztonságba tudhatok, bár ez a tény nem igazán nyugtat meg.
Végre kinyílik előttem az ajtó és én avval a lendülettel lepődők meg. Az előttem álló srácon csak egy farmer van, haja kócos, így arra enged következtetni, hogy most kelt fel. A feje elég nyúzott, gondolom másnapos. Az a nagy helyzet, hogy ez a kielemzés meg szakmai ártalom, hát, na. Mind a fotós karrieremhez muszáj gyorsan megismernem az embereket, mind pedig egyszerűen csak az utcán sétálva is, nehogy váratlan meglepetések érjenek.
Azért vicces belegondolni, hogy ha valaki éppen erre jönne, mit láthatna. Két fiatal áll egymás előtt, elég hiányos öltözetbe. Éppen a lány be akar kéredzkedem a sráchoz. Mit gondolhatnak? Biztos valami olyasmit, hogy „hú de jó estéjük lesz”, vagy pedig „hogy ezek a mai fiatalok, már semmi sem szent nekik”. Pedig ha tudnák, hogy ez a látszat csak a véletlen műve.
Köszönni én már nem tudtam neki, mert rögtön folytatja a mondandóját. Bár láttam rajta, hogy szép szóval is meglepődött a látványomon. Érthető én is ezt tettem volna a helyébe, bár számomra az ő látványa nem igazán zavar. Látom a pajkos mosolyt az arcán, amint megkérdezi, hogy miben segíthet. Megszólalni szintén nem tudok ugyanis a lényegre tér.
- De láttam azt a dögöt.
Hatásszünetet tartok és felhúzom a jobb szemöldökömet. Igazából nagyon szeretem az állatokat, mondjuk a macskákat kevésbé, de ezek után sem lesznek a kedvenceim. Viszont olyan még nem fordult elő, hogy ennyire megszívatott volna egy állat is, pedig aztán estem én már lóról is, meg lökött el kutya is.
- Miatta vagyok itt. Ugyanis a kis drága szokásos módon beköszönt, csak tekintve, hogy ma nem tudtam neki kajával szolgálni úgy döntött, hogy megszívat. Úgy, hogy az az „aranyos” kis Gyömbér kizárt a saját lakásomból.
Mondom az aranyosat annyira gúnyosan amennyire csak lehet. Persze ez a történet elég viccesen hangzik, egy macska, aki bosszút áll, lehetne akár egy film címe is. Egészen megrökönyödőm azon, hogy a nőket általában szereti. Érdekes, ezek szerint nem én vagyok a kedvence, pedig azért tőlem is kap nasit, sőt még a kanapém is gyakorlatilag az övé. Őfelsége mégis csak néha-néha engedi meg, hogy megsimogassam, bár nem tudom, hogy miért vagyok ezen kiakadva, ő is csak egy macska.
Várom a reakcióját, bár nem igazán érdekel, el kell, hogy mondjam.
- Úgy, hogy ha már megkérdezted, hogy miben lehetsz segítségemre, akkor ezt a lehetőséget kihasználom. Nyugi nem akarok nálad éjszakázni.
Kacsintok egyet, bár rögtön el is mosolyodok. Persze ezt csak poénnak szántam, nem mintha nagyon vicces lett volna.
- Használhatom a mobiladat, meg, ha már itt tartunk, megvárhatom nálad a házmestert?
Remélem, hogy igent mond. Már csak azért is mert, rettenetesen fázom, amit keresztbe tett kezemmel jelzek, nem is jelzek, inkább próbálok segíteni magamon, hátha így jobb lesz a hőérzetem. Meg hát hogy is fogalmazzak. Ha nem lenne az a kis szaros, most a fürdőkádban pihennék. De persze ez csak feltételes igeidőben van, sajnos. Apropó, valószínűleg mire oda jutok, addigra a vizem is kifog hűlni.
Na, most még az is felmerülhetne, hogy nem a házmestert hívom, hanem az egyik emberemet, de na, egyrészt nem vagyunk mi pitiáner bűnözők, hogy tudjunk zárat feltörni… . Na, meg aztán nem akarom, hogy megtudják, hogy hol vagyok, mikor éppen nem az irodában tartózkodom. Basszus, ha már az iroda. Jut eszembe a pótkulcs természetesen ott van a stúdióba, de a stúdió kulcsa meg bent a lakásba, csak, hogy még véletlenül se tudjam magamat beengedni. Az meg egy másik kérdés, hogy köntösbe meg fehérneműben, hogy jutnék el érte, feltételezem sehogy sem. Hacsak nem hívnék taxit, amit, persze kifizetni sem tudnék, érthető okokból. Így már csak tényleg Nick és az ő jó szíve az egyetlen lehetőségem.

Vendég

Lana & Nick

Mikor meghallom, hogy kedves szomszédom dögként utal a macskámra, hirtelen nem akarom elhinni, hogy jól hallok. Meglepetésemben én is felhúzom az egyik szemöldökömet. Na, ilyen mondatot se hallottam még nő szájából, az is biztos.
Én meg már kezdtem azt hinni, hogy a narancs pamacs leszbikus identitású…
magyarázatát végighallva megvilágosultan nyögök ki egy fáradt „ááhááá”-t. Szóval a macska miatt kopogtatott az ajtón. Valamiért az esetek nagy részében a macska játszik közre… De annyira nem rossz ez, egyesek kisbabákkal próbálnak flörtölgetni a kiszemeltükkel, meg felszedni valakit, én pedig… Nos, én kénytelen vagyok egy dagadt, lusta, állnok szőrmapaccsal megtenni ugyanezt.
- Á, így már értem a helyzetet – szólalok meg, együttérzően pillantva rá. Hiszen Gyökér Gyömbér a héten velem is elbánt, nem is egyszer! Igaz, engem nem zárt ki. Még. – Sajnálom, nekem kellett volna megetetnem, csak hát… Másnaposság. Még mindig nem vagyok teljesen jól – kérek elnézést egy magyarázattal megtoldva. Majd a gúnyos hanglejtése eljut a tudatomig és újfent meglepődők rajta. – Ó, ezzel azt akarod mondani, hogy te se kedveled őt? – kérdezem meg és a felismeréstől elvigyorodok. Nem is sejti milyen jó hallani, hogy van még egy ember, aki nem dől be Gyökér Gyömbér színjátékának! – Mit szólnál, hogy ha alapítanánk egy „Gyömbér Hate” klubbot, csak mi ketten? – toldom meg a kérdést egy újabbal, kicsit közelebb hajolva hozzá és csábítóan rámosolyogva. Már amennyire a tompa fejfájásom engedi, hogy az arcom ilyen érzelmet mutasson ki.
- Ó, pedig cseppet se okoznál kellemetlenséget, hogy ha átjönnél pizsi partizni, mert szívesen játszanék veled Activityt… - viszonzom a kacsintását csibészesen. Persze, csak poénkodunk egymással. De ha egyszer komolyan gondolna ilyesmit, én nem utasítanám vissza.
Aztán a kérdésére afféle végszóként lépteket és hangokat kezdek el hallani a lépcső irányából. Valaki éppen felfelé tart és csak pillantok kérdése amint meglátják, hogy hiányos öltözetben állok az ajtóban egy lánnyal, aki ugyancsak nem úgy van felöltözve, ahogyan egy lépcsőházban kellene. Engem mondjuk ez cseppet sem zavar, csak nem szeretném, ha más lakó elújságolná a nagyinak, aki aztán felesleges kérdésekkel bombázna.
Úgyhogy bátorkodom a helyzet irányítását magamhoz ragadni, jobban mondva az előttem álló nőszemélyt. Ugyanis hirtelen ellököm magamat az ajtófélfától, közelebb lépek hozzá, egyik kezemmel átkarolom a derekánál fogva és mielőtt lenne esélye tiltakozni, behúzom őt a lakásba. Az ajtót pedig gyorsan becsukom utána, hogy aki éppen a lépcsőházban közlekedik, ne lásson meg minket.
Most az egyszer nagyon remélem, hogy nem látott meg senki.
- Azt hiszem ezt egy erős igennek veheted – szólalok meg aztán, még mindig némiképpen magamhoz ölelve őt. Tekintetem kicsit elidőzik a szemein és az ajkain, de aztán csak elengedem őt és hátrébb lépek.
Azért még se kéne ilyen váratlanul letámadni senkit, Nick, hát gondolkozzál már, mondom magamban.
- Persze, nyugodtan használhatod a mobilomat vagy a vezetékesünknek… - reagálok a másik kérésére is, elfordulva tőle és biccentve az említett vezetékes irányába, mely a nappaliban hever, a nagyobbik kanapé előtti kis asztalon. A nappali amúgy lényegében egybe van nyitva az előszobával és a konyhával. Tehát lényegében egy nagyobbacska nyitott, kicsit retro stílusú, de felettébb bályos lakótérről van szó. Szoba nyílik a fürdőre, a nagyi szobájára és az enyémre, utóbbi tárva-nyitva áll.
- A nagyim nincs itthon, elment valahová… - magyarázom miért van ilyen nagy csend a lakásban. – Így segítség nyújtás terén be kell érned velem, meg a ténnyel, hogy nem tudom meddig leszünk itt kettesben… - fordulok vissza, hogy a vállam fölött vidáman rámosolyogjak.
Majd a konyha részhez érve egyből a kávéfőző géphez lépek, lecsekkolva van-e lefőzött kávé. Nincs, így miközben ő a hívását intézheti én elkezdek a gépbe vizet, meg persze kávét tölteni. – Neked is csináljak kávét? Vagy esetleg az együtt kávézgatásnál jobb időtöltést is tudsz javasolni?

Szószám: 595 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Vendég

Bólogatva helyeslek. Igen, ezek szerint tényleg neki kellet volna megetetnie, szóval Ő tehet mindenről. Mondjuk nem meglepő, így, hogy másnapos. Mondjuk, látszik rajta, egy ilyen dolgot sosem könnyű eltitkolni. Nem lehetetlen, de nem könnyű.
- Tényleg? Egyáltalán nem látszik.
Szólalok meg, persze szarkasztikusan teszem azt, már-már beszólásnak szántam. Ennyi, ha több nem is, de jár érte, azért, hogy most itt vagyunk.
Válasz helyet csak megrázom a fejem. Nem, de hogy kedvelem ezt a dögöt. Kifejezetten utálom Gyömbért, pedig tényleg, nagyon jó lett volna, ha egy olyan macska, aki úgy kedves is és nem csak az élelemforrást látja az emberekben. De hát macska, csodák pedig nincsenek.
Akaratlanul is elmosolyodok. Már csak a gondolat is rendkívül humoros. Még azt is el tudok képzelni, ahogyan enyhén ittasan dartsozunk és a célpont egy a macska fotójával ellátott darts tábla a falon. Nem tehetek róla, ahogy ez a lát kép végig fut a fejemen, egyszerűen ki kell magamat röhögnöm. Amit bár elkezdek, de csak egy nagyon fura vissza folytot kuncogásig jutok.
- Benne vagyok. Te hozod a sört és Gyömbérről a képet. Én meg adom a lakást és a dartsot.
Nem tudom, hogy érti-e amit most mondok. De ha igen, akkor egy nagyon jó belsős vicc lehet belőle, ha nem, meg akkor hülyének nézz maximum, de számomra akkor is egy hülye vicc lesz.
- Ja és persze, minden második szombaton lenne az ülésünk.
Mondom még mindig széles vigyorral, ami pillanatokon belül lefagy az arcomról. A jobb szemöldököm felcsusszan, míg megforgatom a szemem. Persze pontosan tudom, hogy csak poénkodunk egymással. Soha nem lesz semmi közöttünk. Mondjuk, nem véletlenül van az a bizonyos mondás, hogy „Soha nem mond, hogy soha.”. Ami a mi esetünkben is áll. Egyrészről van annyi alkohol, ami ezen tud változtatni, másrészről pedig be kell, hogy lássam, Nick hát, hogy is fogalmazza… rohadt helyes. De kész ezen a két okon kívül semmi nincs, ami a közös szex mellet szól.
A gondolatomból a fiú érintése rángat ki. Megragadja a derekam és behúzz a lakásba, majd becsapja az ajtót. Egy pillanatra még a lélegzetem is eláll. Ajkaim kissé nyitva maradtak, ahogy hozzá simul a csípőm a derekához. Kezeim mellettem vannak, mintha csak meg akarnám adni magamat. Meglepettségemet nem tagadhatom ezek után, olyan gyorsan történt minden. Még Nick távolodása után is úgy maradok a másodperc tört részéig.
- Azt hiszem, annak veszem.
Nem tudom, hova tenni ezt a hírtelen mozdulatot. Talán mintha egy ajtó nyílt volna és a lépcsőn ment volna valaki, talán ezt hallotta és talán nem akarta, hogy így lássanak minket. Ami teljesen érthető és ezért én még hálás is lehetek.
Mielőtt bentebb lépnék a lakásba, gyorsan kulcsra zárom az ajtót és a reteszt is elhúzom.
- Bezártam az ajtót. Tudod szakmai ártalom.
Az értetlenkedést megelőzve máris megmagyarázom a tettem.
Lágy léptekkel libbennek bentebb a nappaliba, majd megyek a telefonhoz. Csak úgy lazán a fejemet hátra fordítva válaszolok.
- Nem köszi, nem kávézom.
Utálom a kávé ízét, gondolom, egyedül vagyok evvel a világon, de ez akkor sem fog változni. De ha már így állunk, akkor szórakozunk egy kicsit, ha már nincs itthon a nagyija. Akit amúgy imádok.
- Igen tudok egy jó kis programot helyette. Kérlek, főz egy teát, mert iszonyat fázom.
Meglátok egy pulcsit a kanapén és hát, ha egyszer fázok, akkor fázok. Ledobom a köntösömet magamról és Nick felé fordulok, miközben felveszem a szürke Adidas feliratú pulóvert. Ami lóg rajtam egy kicsit, hiszen elég nagy rám, comb középig ér, így arra figyelnem kell, hogy ne hajolgassak. El tudom magam képzelni magassarkúba és abba a pulcsiba, hogyan is nézhetek ki. Ezért ledobom magamról a cipőmet, amit a többi cipő mellé helyezek el.
- Akkor én igénybe is venném a telefont.
Már kívülről tudom a házmester számát, annyit kellet hívogatnom őt, míg tartott a felújítás. Tárcsázom is, nagy meglepetésemre szinte azonnal felvette.
- Jó napot! Lana Dumarché vagyok a K120as lakásból. Olyan problémám lenne, hogy kizártam magamat a lakásból. … Nem nincs elérhető helyen a pótkulcs. … De hát ezért fizetünk magának havi 200$-t. … Nem persze megértem, sok boldogságot neki. … Rendben köszönöm. … A szemközti lakásba leszek megtalálható. … Igen ezen a számon el fog tudni érni. … Köszönöm még egyszer. Viszont hallásra.
Leteszem a kagylót és az ebédlő asztalhoz sétálok ahol az egyik székre helyett is foglalok.
- Van egy jó meg egy rossz hírem.
Kezdek bele a mondandómba.
- A rossz hír, hogy a házmester a fia esküvőjén van. A jó viszont az, hogy elküld valaki, aki kitudja nyitni. Viszont még legalább két óra mire ide fog hívni. Ezt az utolsót döntsd el magad, hogy jó-e vagy rossz.

Vendég

Lana & Nick

- Nézd – kezdem a kis megjegyzésére, melyről észreveszem ám, hogy szarkasztikus. Oké, jogosan, de hát nem terveztem én szándékosan ilyenre a mai napomat! – Köszi, a bókodat, zsebre is rakom, nehogy elveszítsem – válaszolok gúnyal. Elég szar a másnaposság, elég szar a macska gond, hát még ő is rá akar tenni?
Sóhajtok egyet. – Sajnálom, tényleg nem szándékos tett volt.
Nem, nem szép dolog az ajtóban veszekedésbe bonyolódni a szomszéd lánnyal. Pláne nem lenge öltözetben, úgy, hogy nem fog valami dühös szexbe átmenni az egész. Mert persze az nem helyes vagy etikus. Legalábbis azt gondolom a logikus döntés ilyesmi lenne. Viszont a másik döntés… Hát csak rá kell nézni!
Á, fenébe, nem lehetek még mindig részeg. De a másnaposság nem éppen a szebbik énemet veszi elő és mutatja a külvilágnak.
- Azt hiszem pont van is sör a hűtűmben, a családi fotóalbumban pedig rengeteg kép van Gyömbérről – bólintok, szélesen elmosolyodva a felvetett gondolatának. Persze vágom én, hogy a szőrgombóc iránti közös gyűlöletünk miatt csinálnánk ezt. – Naná, hogy akkor! Minden második szombat a kanapén… ülve. Természetesen ülve, de állva is mehet a dolog – kacsintok rá. És meg is történik ezzel az újabb kis flört, ahogyan poénkodunk egymással.
Bár a nagy húzásom az, amikor tényleg szó szerint behúzom a lakásomba. Cseppet jó is elidőzni ebben a pozícióban, én kicsit neki, ő meg kicsit az ajtónak nyomódva… De aztán megtörik a varázs mielőtt olyan történne, ami nem lenne helyénvaló.
- Munkához kötődő szakmai ártalom, vagy szerelmi élethez kötődő? – kérdezem meg, visszapillantva rá, hogy azért még viccelődjek a dologgal. Ami pedig az ajtó bezárását illeti, egyáltalán nem bánom. Talán jobb is, hogy bezárta.
- Á, jobb lett volna, ha ilyet meg se említesz a srácnak, aki történetesen kávét is elad és nem mellesleg kávéimádó – szisszenek fel a kávéval kapcsolatos kijelentésére, ellenzően megcsóválva a fejemet miközben akkor csak saját magamnak készítek kávét. Amint elindítom a kávéfőző gépet megragadom a vízforralót, hogy vizet forraljak a teájához. – Akkor egy tea rendel… - jelentem ki, rápillantva és itt hirtelen kicsit meg is állok a mozdulataimban, ahogyan végig nézem, hogyan veszi fel az én pulóveremet. Füttyentek egyet. – Elég szexin áll – bókolok neki pimaszul. Francba, a végén még féltékeny leszek a saját pulóveremre! Megköszörülöm a torkomat és folytatom a kávé, tea készítést. - Gyümölcs ízű filter jó lesz bele? Hány kanál cukorral szeretnéd? Tejet kérsz majd bele? – kérdezem közben, mialatt én leveszek neki egy bögrét és az említett filter és cukor után nézek. Valamint magamnak se felejtem el a saját bögrémet levenni és jó két kanálnyi cukrot rakni bele.
Persze, lehet, hogy el se jutott hozzá miket kérdezek tőle, mert éppen akar kezd el telefonálni. Csendben tevékenykedek tovább, a kávé pár pillanat múlva lefő, ekkor kikapcsolom és kiöntöm magamnak. A forralt vizet pedig a levett bögrébe öntöm, mi egyébként pink színű és rakok bele egy gyümölcsös filtert, mert jelenleg csak ilyennel tudok szolgálni. A nagyinak ezek a kedvencei.
Ezután rakom eléje a bögréjét, a cukortartóval együtt. A kapott híreket meghallgatom, közben megkeverem a kávémat és kiveszem a dobozos tejet a hűtőből, öntök belőle az italomba, majd felkínálom neki, hogy ha szeretne ő is a sajátjába.
- A rossz hír, tényleg rossz – ismerem el. Hogy annak is most kell buliznia! – Amondó vagyok, hogy jó hír – döntöm el, egyik kezemmel rákönyökölve a kettőnk között lévő pultra, csökkentve ezzel a kettőnk között lévő távolságot, ahogyan újra flörtölős hangot veszek fel és csibészes féloldalas mosolyt villantok rá. – Ez ugyanis azt jelenti, hogy előrébb hozhatjuk a szombati üléseinket! Továbbá a két óra elég arra, hogy ha megiszod a teát és még mindig fázni fogsz… Tudok még egy-két ötlettel szolgálni, hogyan melegítselek fel én magam a mi kis ülésünkön… - mondom, egyik kezemmel gyengéden megsimogatva a fejét. Közben jómagam valóban eljátszadozva az ülés fogalmával, gondolatával. Következő pillanatban újfent elhúzódok, kiegyenesedem és felkapom a kávésbögrémet, hogy beleigyak még mielőtt kifejteném, kimondanám a gondolataimat, hogy mit is csinálhatnánk százhúsz perc alatt egy üres lakásban, ketten.
Hiszen csak úgy is játszunk a másik agyával... Nem igaz?

Szószám: 653 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Vendég

Ellágyul az arckifejezésem a bocsánatkérés után. Talán még egy halvány mosoly is látszódik. Nem akartam megbántani, nyilván, de úgy gondolom, hogy nem is sértődött meg. Ez csupán csak egy oda-vissza kapod dolog, úgy, mint a flörtölések is.
Még a gondolattól is röhögő görcsöm lesz attól, hogy mi ketten éppen az utálatunk tárgyát dobáljuk és közben a kaja foltos melegítőben vedeljük a sört és zabáljuk a pizzát. Nyilván ilyen nem fordulhat elő. Már csak azért is nem, mert nincs kaja foltos melegítőm, csak olyan, ami tele van lyukakkal, némelyiknek még az ülepe helyén is csak egy lyuk van. Hát na, ezek nem mutiba készültek, de valljuk be ennél kényelmesebb ruhadarabok nincsenek a világon, persze a kinyúlt pólókkal egyetemben.
- Haha!
Forgatom meg a szemem. Egy szó. SOHA. Maradjunk csak szomszédok, vagy még jobb, barátok. Az a baj, hogy ha bárki is tud az én életemről, akkor megijednek. Bár ő kivétel, de a kivétel erősíti a szabályt. És ilyenkor tévképzetei lesznek az embereknek, már pedig, ezek a kapcsolataim végét jelenti. A sima barátság extrákkal dolog meg nem jön be. Az egyik fél, úgy is többet fog érezi a másik iránt, és olyan nehéz (lehet) utána kimászni lelkileg egy ilyen kapcsolatból.
Gondolatmenetemből, egy hirtelen esemény ránt ki. Egyszer csak beránt az ajtón. A pillanat sokáig tart… nagyon sokáig. Már-már egymásnak esünk. Na ennyit arról, amit az előbb gondoltam. Nick egy rohadt helyes pasi, nagyon sok mindent eltudnék vele képzelni, olyanokat amik biztosan sokkal jobbak mint, ahogy azt képzelem. De amihez tartom magam, az bizony kőbe van vésve. Tudom, tudom a makacsságom határtalan, de na ilyennek is kell lenni, sőt. Vannak szituációk mikor pont, ilyennek kell lenni, persze néha igaz ennek az ellenkezője is.
- Haha!
Szólalok meg újra, nevetést utánozva, és megint megforgatom a szemem.
- Nagyon vicces!
Mondom ezt már, egy őszinte mosollyal. Semelyikhez sem hátrány ez a beidegződés, de természetesen ez csak a munkámhoz kötődik.
Gyorsan következnek egymás után az események. Fázom és mivel elég szemtelen vagyok, ezért felveszek egy pulcsit, amit a kanapén találok, gondolom, hogy a srácé és nem a nagymamájáé, már csak a ruhadarab mintájából is kiindulva. Persze ezt, úgy teszem meg, hogy húzzam az agyát. Felé fordulva dobom le magamról a köntöst, még talán egy kicsit a melltartómat is megigazítom magamon, mielőtt felkapnám az új pulcsimat. Hogy miért is lesz az enyém. Valószínűleg, ebben fogok haza menni és mindig úgy fog alakulni, hogy elfelejtem visszaadni, és a végén már el is engedem ezt a dolgot. Valahogy mindig így járok, pedig tényleg nem direkt szervezem így.
A fiú arcáról és megnyilvánulásából tudom, hogy nem hagyta hidegen a látvány. Rövidebb az újdonsült ruhadarab, mint a köntös volt, pontosan comb középig ér, így nagyon vigyáznom kell, rá, hogy ne hajoljak le. Pimasz mosoly ül ki az arcomra. Annyira jó húzni az agyát, persze ez is csak egy ártatlan flört, úgy mint mindig.
Immáron a cipőm nélkül intézem tovább a dolgaim. Valamit még érzékelem abból amit a fiú kérdez, de nem túl sokat. Pontosabban érteni nem értem, hogy mit mond, csak hallom, hogy beszél. Egy érzelmi hullámvasutat élek át a telefonálás alatt. Először csak dühös lettem, utána én is osztoztam a gondnok örömében, majd a szomorúság következett és végül mindenek a helyét átvette a tanácstalanságot. Úgy van, tanácstalan vagyok, hogy mit is kezdjek/kezdjünk ez alatt a két óra alatt, mert, hogy én biztos, hogy itt leszek. Nem vagyok hajlandó ezt a lakást elhagyna, csak akkor, mikor átmegyek a sajátomban.
Közelebb sétálok a sráchoz és elmondom neki a híreket.
- Ja, bocs, hogy nem válaszoltam, köszi, nem kérek tejet bele.
Reagálok így utólag a felett kérdésére. Nem szeretem angolosan inni a teát. Különben is az angol konyha nem a világon a legjobb, nem mondom, hogy nincs jó és finom ételük, de az átlag igen is rossz.
Megfogom a rózsaszín bögrémet és beleszagolok az italomba. Gyümölcsös, valószínűleg málna tea, amit imádok. Se cukor se semmi. Így a legjobb, kiérződik benne a málna. Ha már fogom a bögrét, bele is kortyolok, immáron a pult előtt állva. Már csak az a kb. fél méter választ el minket egymástól.
Az érintése meg lep, és talán még libabőrös is leszek tőle. Válaszul hátat fordítok neki és leülök a kanapéra. Meg ütögettem a mellettem lévő párnát, jelezve neki, hogy foglaljon Ő is helyett.
- Tudod Nick, úgy gondolom, hogy darts nélkül, nem lenne elég vicces csak az alkohol. Na meg neked még ki kell józanodnod. Na persze a másnaposság legjobb ellenszere az, ha nem józanodsz ki.
Kis hatást-szünetet tartok, pontosan annyit, ameddig újra belekortyolok a málnás finomságba.
- Nem is rossz ötlet. De képzeld, csak el a nagyid arcát amikor meglátja az unokája meztelen fenekét, amint épp a szomszéd lány karmolja szanaszét a hátát, itt a kanapén.
Lebiggyesztem az ajkaimat, mű sajnálatot mutatva ezzel. Bár be kell, valljam, ez a kép a képzeletemben igazán jól nézz ki. Mármint a nagyi nélkül.

Vendég

Lana & Nick

- Á, oké, végtére is nem raktam bele – mondom, miután elmondta mi a kérése, noha az italát úgy raktam eléje, hogy kiszolgálhassa magát bármivel.
A kávémba kortyolok miközben nézem ahogyan kényelembe helyezi magát a kanapén. Komolyan, olyan otthonos, természetesen ható a járása közben és aztán az a hívogató mozdulata is, hogy üljek melléje, hogy elgondolkoztat. Elgondolkoztat, hogy nem e olyan lány, mint akiről a nagyi kiskoromban tündér- és népmeséket olvasott fel. Akiket elátkoztak valamilyen állattá vagy egyszerűen hol egy állat bőrében éltek, hol egy leány alakjában. Szóval ja, egy pillanatra elgondolkoztam, hogy nem e ő Gyökér Gyömbér, csak nagyon jól titkolja…
- Á, nem lehet én mindig másnapos vagy részeg! – legyintek a gondolatára és követem őt. A kanapéhoz érve jómagam is kényelembe helyezem magamat az ülőalkalmatosság másik oldalán. Hátradőlök, szabad karomat behajlítva azt a szabad kezemet a fejem alá rakom és a lábaimat pedig pimaszul megpróbálom az ő térdeire, combjára helyezni, hogy már szinte kényelmesen elfeküdjek félig-meddig. Végtére is az én kanapémon ülünk, nem igaz?
A kis képre, amit szerinte el kéne képzelnem, el is képzelek. De nem igazán okoz örömöt, ó dehogy! Egyből grimasz jelenik meg az arcomon. No, nem azért, mert a meztelen fenekemet karmolná a szomszéd csaj. A nagyi miatt. Fúj. Ilyenben nem akarom a nagyit tudni. Nem olyan srác vagyok.
- Remélem tudod, hogy ez nem volt perverz és még csak flörtölős sem. Ez undi, jó, hogy nem furcsa édes hármast akarsz velem meg a nagyimmal, mert akkor most mondanám neked, hogy kicsi lány, keress fel gyorsan egy agyturkászt – felelem miután leküzdöttem azt az undort és a grimasz az arcomon átalakult valami szintén tetetett szomorúsággal vegyült gúnyos mosolyra.
Újra iszok, ezúttal kiürítve a bögrét, melyet aztán lerakok a kanapé előtt lévő kis dohányzóasztalra. Ha nem dartsozunk, nem is alkoholizálunk, de még a szex se jöhet szóba, valahogy még is csak el kell ütnünk az időt. Valami olyasmi megoldáson töröm a fejemet és mikor eszembe jut valami a mutatóujjammal megérintve az orromat diadalmasan felkiáltok.
- Tudod, mit szólnál akkor, ha megosztanám veled az apró kis titkomat és cserébe te is elmondanád az egyik, mert feltehetően neked több is van, apró kis titkodat? – kérdezem meg, kicsit előrébb dőlve feléje, noha most nem túl közel, tartom a távolságot. Csibészes mosoly kíséretében rákacsintok. – Szerintem egészen fair kis üzlet lenne kettőnk között. Talán még jól is szórakozhatnánk anélkül, hogy bármelyikünk feneke sérülést vagy akaratlan nézők pillantását szenvedje el… - folytatom, szinte már csábítva őt a rosszra. Bár én csak a vicces kis füves süteményeimről beszélek, melyekből kell, hogy legyen itthon pár darab eldugva valahol a lakásban, olyan helyen, ahol se a nagyi, se a macska nem találja meg. Most olyan kedvemben vagyok, hogy szívesen adok belőle másnak, hogy ha szeretné megkóstolni. – Nagyimnak és Gyömbérnek ne mondd el, de állítólag nagyon finomak és aki megkóstolja, szórakoztató helynek gondolja a világot – teszem még hozzá, suttogva, mintha csak éppen egy titkot mondanék el neki. Nem is, valóban az apró titkomat osztottam meg fele, verbálisan, félig, nem fizikálisan. Még nem, de majd, ha akarja, igen.

Szószám: 500 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Vendég

Otthonosan mozgok a lakásba. Na nem mintha olyan gyakori vendég lennék, bár már jártam itt. Csupán csak azért mert, gyorsan kiismerem magam az új helyszíneken. Na meg a magabiztosság szexi.
Megrázom a fejem, ahelyett, hogy bármi féle verbális választ adjak. Néha nem tudom, hogy miért is jó, ha az ember annyit iszik, hogy másnapos lesz. Mondjuk, szerencsés alkat vagyok. Ihatok bármennyit, nem leszek másnapos, bár azt hozzá kell tennem, hogy nem is tudok berúgni, vagy legalább is eszméletlenre nem tudom magam leinni. Mert egyszerűen nem csúszik le a torkomon a pia, onnantól kezdve, hogy a szervezetem azt mondja, hogy elég.
Nick helyet foglal mellettem. Úgy ül le, hogy a lába a csupasz combjaimon hever. Nem érdekel, a lábain pihentettem innentől fogva a kezem. Féloldalasan helyezkedem el a kanapé, úgy, hogy kényelmesen a szemébe tudjak nézni.
Széles mosoly húzódik az arcomra.
- Igen, tudom. Nem is az volt a célom. Csupán csak figyelmeztetni akartalak a lehetséges következményekre.
Elképzelni is rossz ezt a látképet. Iszonyatosan ciki lenne, ha ránk nyitna a nagymamája, főleg, úgy ha még végig is nézne minket. Soha többé nem tudnék a nagyi szemébe nézni, na meg a fiúéba sem. Valószínűleg onnantól kezdve nem is találkoznánk többet, mindig úgy jönnék-mennék, nehogy összefussak valamikéjükkel. Mindig így reagálok, mármint mind a két esetben mikor így jártam. Igaz, ami igaz, hogy sosem fordult még elő, olyan, hogy az éppen aktuális partnerem rokonai előtt buktunk volna le. Ez lenne az első esett, és ugye bár ezek az első alkalmat a legkülönlegesebbek.
Féloldalra döntöm a fejem, mint aki nem érti, hogy miről is van szó. Ez az igazság, elképzelésem sincs, hogy mit takarnak nála az „apró kis titkok” kifejezés. De jó, bele megyek a játékba, amit egy apró kis bólintással jelzek neki. Kíváncsi vagyok, hogy mit tudunk majd kihozni ebből a helyzetből. Na meg borzasztó természetemnek hála imádom a titkokat, meg mondjuk, magamba sem tudom tartani őket. Persze az övét ugyan kinek mondjam el, de legalább ő meghallgathatja majd az enyémeket, és meglepődhet rajtuk, vagy pont, hogy nem.
- Benne vagyok. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kis piszkos titkokat rejtegetsz még.
Kacsintok rá. Van egy sanda gyanúm, hogy a vicces süti költeményeiről beszél. Mert igen, imádom, azokat a sütiket, amiket ő készít. Na nem a füves verziójukat.
És… igen. A következő monológjából ki derül számomra, hogy arra gondol, amire én.
- Csak nem azokról az isteni vicces sütijeidről beszélsz?
Teszem fel a kérdés, de a válaszra sem várva folytatom.
- Igen kérek belőle.
Mint egy jelzésképpen fel is emelem a kezem a lábairól, hogy nyugodtan, ide tudja hozni az ételt. Érdekes, hogy most ezt az alkalmat nem utasítom vissza. Persze, próbáltam már a füvet, és szigorúan csak azt. De nem, hogy mostanában, de tizen éves korom óta nem szívtam, vagy pedig nem ettem ugye. Így már el is felejtettem az, hogy milyen is volt az a bizonyos érzés. Egy biztos, ez után az alkalom után, megint el lesz felejtve, minimum harminc éves koromig.
- Azt tudod, hogy ha te ezt megosztod velem, akkor nekem is kell valamit mondanom. De nekem csak ennél sokkal kevésbé vicces titkaim vannak.
Szünetet tartok, hogy gondolkozzak egy kicsit, rajta, hogy mit nem tudhat még, amit meg is ismerhet.
- Mondjuk ilyen titok az is, hogy megváltoztattam a nevem, amint nagykorú lettem.

Vendég

Lana & Nick

- Ó, tényleg? Nos, akkor elmondom a jó hírt! – mosolygok annak láttán, hogy ő is mosolygok és nincsen ellenére, hogy a lábaimat konkrétan rajta pihentetem, mintha ő is a kanapé része lenne. – Már tisztában vagyok a következményekkel és biztosíthatlak arról, hogy én már nagyfiú vagyok – mutatok végig a mellkasomon, lefelé és hát nem zavartatom magamat amikor a kezem a nadrágom szélén áll meg.
Persze nem készülök semmi olyanra, ami felnőtteknek szóló tartalom lenne, hiszen azt már letisztáztuk, hogy a nagyim váratlan betoppanása mennyire elrontaná a jelenetet. Nem köszönöm, tényleg nem akarom azt a látképet! Ez persze nem jelenti azt, hogy Lana, nem lenne jó nő, mert így elnézegetve őt, főleg az én holmimban, amint az én kanapémon ül… Egész kellemes látványt nyújt a szemeimnek.
De a szexuális felnőtt tartalomtól talán jobb, hogy ha ma reggel távol tartom magamat. A másnaposság ugyanis még jelen volt, hiába aludtam és iszom most a kávémat. A fejem fáj, de vagyok olyan makacs és lusta, hogy nem állok fel, hogy a gyógyszeres dobozból kivegyek magamnak egy fájdalomcsillapító pirulát.
Helyette inkább még kényelmesebben elhelyezkedek, egy kis mocorgással és közben gondolkozok azon ugye, hogy mi nyújthatna számunkra élvezetet, a szexuális fajtán kívül.
Fel is vetem neki a vicces sütijeim ötletét, csak a realizáció, hogy ő már tud róluk, kicsit belerondít a hangulatba. Á, de sebaj.
- Igen, azokról beszélek – bólintok, aztán felsóhajtok. – De akkor fel kell állnom és értük menni… - jegyzem meg, cseppet morcosan a fejfájástól, a kellemetlen érzett belém hasít mialatt nagy nehezen leveszem a lábimat Lana térdeiről, felállok és visszamegyek a konyhába.
A bögrémet belerakom a mosogatóba, aztán csak kinyitom az egyik legfelső szerényajtót, azt amelyik a sor legszélén van, baloldalt, a kenyértartó felett. Annak a legfelső polcán, bal oldalt, jól elrejtve két gabonapehely doboza mögött, egy kopottas csatos fedelű dobozban tartok itthon pár füves ízesítésű süteményt. Nem sokat, nehogy rajtakapjon a nagyi, illetve én amúgy e szoktam belőle enni, pláne nem itthon, de ha úgy adódik, hogy van vendégem, aki érdekel a dolog, akkor hasznos tud lenni.
A zsákmányommal, az apró kis titkaimmal visszamegyek a kanapéhoz és először is újra felveszem az eredeti ülőpozíciómat, majd kinyitom a doboz tetejét és Lanának nyújtom. – Hölgyeké az elsőbbség – mosolygok rá és jó „sütis bácsi” módjára picit meg is lengetem előtte a dobozt, aprót fel-le mozdítva, hogy lássa mi van benne és vegyen csak bátran belőle. Nem mérgezettek, nincsen is megégetve, mert nem hiába van cukrász végzettségem is. Még kis édesség díszítést is raktam rá, kis mázbevonatot, színes cukordarát, néhányra pár színes, ehető cukorgyöngyöt. Így egészen csábítóan festenek, valamint ízügyileg is javítanak rajta, bár csak épphogy tartalmaznak a normál alapanyagok mellett füvet is.
- Persze, nem muszáj. Haza is viheted és… Á – kapom el gyorsan a dobozt, mielőtt venne is belőle. Tényleg, az ő részéről, az ő apró titkairól megfeledkeztem. Avagy jobban mondva, ekkor jutott el hozzám értelmezhetően milyen titkot is árult el. - Megváltoztattad a nevedet? Akkor Lana nem is az igazi neved? – kérdezem meg, cseppet igen csodálkozva a dolgon. Végül csak visszanyújtom feléje a dobozt, hiszen egy titkot mondott. – Egy titokért egy süti jár! – közlöm vele a szabályt, megpróbálva szigorúan nézni rá, bár ez a másnaposság és az előbbi sok mosolygás hatására érzem, hogy nem igazán sikerül.

Szószám: 532 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Vendég

- Igen, nagyfiú lennél?
Kérdezem meg tőle, persze csak költőien.
- Ha igazán nagyfiú lennél, akkor tudnád mi a másnaposság ellenszere.
Incselkedek vele tovább. Persze, tényleg tudok egy-két tuti tippet a másnaposság ellen, és természetesen, ha kéri, akkor elárulom neki. Nyilván nem olyan egyszerűen, meg kell érte dolgoznia. Azt már figyelembe sem veszem, hogy a nadrágnak a széléig csúszik a keze, az egész napunk egy kis ártatlan flörtölésből áll és csupán ez is annak a része.
A nagyi bármikor megérkezhet, ugyan úgy, mint a gondnok, aki beenged majd a lakásomba, így nem tűnik túl jó ötletnek az, hogy mi most bármi 18+-os dolgot csináljunk. Bár elintézhetnénk gyorsan is, az még sem lenne olyan élvezetes. Ki-be, ki-be utána vége, hát ki akarná ezt. Így azt hiszem, ezt a dolgot ténylegesen el kell vetnünk. Talán majd később…
Elkezd mocorogni, kényelembe helyezni magát, ami borzasztóan idegesít. Mármint nem az, hogy kényelembe helyezi magát, ha nem az, hogy mocorog és evvel zavar engem is. Ennek okán, egyszerűen csak megszorítom kicsit a sípcsontját, jelezvén, hogy hagyja már abba.
- Légyszíves.
Próbálom a lehető legcukibb mosolyomat elővenni. Jó lenne lazítani egy kicsit, és ehhez pontosan tökéletesek ezek a sütik. Jó-jó egyáltalán nem vagyok függő, sőt nem, hogy függő nem vagyok, talán még csak 1-2 alkalommal drogoztam. Akkor még nagyon fiatal voltam, és éltem a lázadó tinik életét. Ám most már ilyeneket nem engedhetek meg magamnak. Mindig képben kell lennem mindenről, csak azért, hogy a legjobb döntéseket hozhassam. A legszebb az egészben, hogy én is terjesztek tudat módosító szereket, és ha én használom, akkor nincs mit eladni a vevőknek. Na és hogy várjam el az embereimtől, hogy ne csinálják, ha én is csinálom? Ez egy ördögi kör. De úgy gondolom, hogy most belefér, nem csak, hogy belefér, még jól is esik.
Végig követem Nicket. Ahogy elmosogatja maga után azt az egy ártatlan bögrét, felnyúl egészen a legfelső polcig, majd levesz valamit. Aminek tartalma azok a bizonyos sütik. Majd megfordul, és felém indul vele. Egy kis kopott dobozka, aminek még a tartalma rejtve marad előttem.
Kicsi felegyenesedve kukkantok bele a dobozkába. Egy pillanatra meg is látom a kis kincseket, mindenféle cukormázzal bevont és színes cukorkákkal díszített sütiket láttam. Már a látványuk is íncsiklandozó volt. Türelmetlenül nyúlnék és vennék ki egyet a remekművek közül. Ám a velem szemben álló fiú elkapja azt. Elmondok neki egy kis, mondjuk aprónak nem nevezhető titkot, mire engedi, hogy végre válasszak egyet az édességek közül.
- Pontosan.
Bólogatok, tele szájjal. Isteni, még csak a fű sem érződik ki belőle, ebből akár így 1000 darabot is meg tudnék enni. Ami mondjuk, sem az alakomra nem hatna valami jól, sem az egészségemre.
- Rendben van.
Mosolygok rá, immáron üres szájjal. Egy cseppet sem meghatódva a „szigorú” tekintetétől.
- Viszont akkor kérem a dobozt.
Húzom fel a szemöldököm, és már pattanok is fel a kanapéról, hogy elvehessem a fiútól azt. Ám mielőtt ténylegesen a megkaparinthatnám, eszembe jut valami. A hirtelen sugallat miatt, Nick háta mögé léptem. Szorosan hozzá simul a mellkasom a meztelen hátához, lesiklik a kezem a fenekére és megmarkolom azt. Ez pontosan elég figyelem elterelés volt, ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal megszerem magamnak a sütiket és avval lendülettel vissza huppanjak a jó puha kanapéra.
- Azt hiszem, most te jössz. Persze ha csak szeretnél belőle.
Kacsintok rá.

Vendég

Lana & Nick

- Ó, ugyan kérlek! Mégis mióta lettél te szexi doktornéni? – felelem, felvonva a szemöldökömet, miután horkantottam egyet a szavaira.
Tudom, hogy nem doktor. Ahogyan azt is sejtem, hogy ezzel, hogy nem nézi ki belőlem a viselkedésem alapján, hogy érett férfi lennék, szintén csak az agyamat akarja húzni. Amit persze megtehet, hát ezt csinálom én is vele. Illetve a másnapos csak én vagyok kettőnk közül, ami szar állapot, a fejem határozottan nem viseli jól és kedvem lenne visszamenni a szobámba és aludni, csak bunkóság lenne egyedül hagynom a saját nappalimban. Meg felelőtlenség. Persze velem jöhetne a szobámba és ő is bedőlhetne az ágyamba… de abból meg lehet nem alvás lenne és arra nincs szükségem most.
Á, a fene vigye el ezt a szar helyzet!
Rám szól amiért mocorgok és a sípcsontomat ért megszorításra csak morgok egyet az orrom alatt, a kérésének viszont eleget teszek és abbahagyom, normálisan ülök tovább. Jó, akkor üljünk szépen.
Nézem a mosolyát az arcán, azzal az érzéssel, hogy talán nem az igazi, emiatt is vetem fel a vicces sütijeim ötletét. Kevesen tudják rólam, hogy alkalmanként, bizonyos, afféle különleges vevőknek füves süteményeket is árulok, hiszen ez egy kicsit illegális terület már, én pedig lehetőleg kerülnék minden pert és legfőképpen a börtönt. Szóval az ilyenfajta üzleteléseim titkosak, de nincsen bajom azzal, hogy ha ő tud róla. Azért remélem, hogy a kis ajkai közül nem fecsegi ki a kis titkomat, de van egy sejtésem, hogy nem tenné.
Így hát felállok és azokért a bizonyos süteményekért megyek, majd odaviszem őket neki. Van valami megmosolyogtató abban, ahogyan titokért cserébe nyúl is az első darabért majd beleharap és végül már teliszájjal beszél hozzám. Az arcának rezdüléseit nézem az evési folyamat közben és némiképpen hízelgő, hogy valóban elfogyasztotta és még ízlik is neki, ezek szerint.
- Az egész dobozt? – kérdezem meg, cseppet megdöbbenten. Wow! Nem gondoltam volna, hogy képes lenne ennyire rákattanni vagy akár csak késztetést érezni arra, hogy az összeset birtokolja. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha mindet egyszerre befalná, így nem nyújtom át neki a dobozt. Ám az, hogy mögém kerül, hozzámsimul a testével és a hátsómat is van mersze megérinti, váratlanul ér, érintésétől felmordulok és elfeledkezek a sütisdobozról, agyam máson jár.
Mikor újra eszembe jut a doboz, az már nála van én meg pislogva nézek rá, hogyan kacsint rám, ezzel is ingerelve. Avagy incselkedve velem.
- Nos, én a süti lehetőségét passzolnám, cica, de van egy dolog, amit szeretnék megkóstolni… - szólalok meg, tekintetemet az övébe fúrva, szinte dorombolva a szavakat miközben a szemeiről az ajkaira pillantok, cseppet közelebb hajolva hozzá.
Engem a fű most nem vonz annyira. De az ő ajkait szívesen megkóstolnám…
Hirtelen viszont az ajtó felől zaj hallatszik, valaki a zárral babrál, ami a következő pillanatban meg is adja magát és az ajtó nyitódása hallatszik.
- Megjöttem! Nick, már ébren vagy? – hallatszódik a nagyim hangja az ajtó felől.
Az ajtó nyitódása és a hangja annyira megdöbbent, hogy kizökkent a helyzetből és gyorsan elhajolok Lanától, remélve, hogy a nagyim nem látta meg, hogy majdnem lesmároltam egy lányt a kanapénkon.
- Igen, nagyi ébren vagyok – válaszolok.
Bár nem kell sok idő, amint a nagyi levette a cipőit, a kabátját, szatyrokkal a kezében ront be a nappaliba, egyből észrevéve minket. Cseppet meglepett Lana láttán. – Ó, nem tudtam, hogy vendégünk van! Jaj, Nick, miért nem mondtad? – kérdezi meg a nagyi, ledorgálva miközben a szatyrokat a konyhapultra teszi, majd elkezd kipakolni belőlük a szekrényekbe és főleg a hűtőbe. Szóval bevásárolni volt.
Nem tudom mit mondhatnék, örülök, hogy nem vette észre a dobozt Lanánál. Illetve, hogy nem kereste…
- Hol van az én Gyömbérkém? – jut eszébe a nagyinak a narancs szőrpamacs hiánya, kit egyből elkezd keresni és hívogatni. – Gyömbér, gyere ide a mamihoz, hozott neked valami finomat! – hívogatja a macskát, elővéve neki halkonzervet.
Segítségért pillantok rá Lanára. Na most jó szarban vagyunk! Mégis mi a fenét feleljek erre a nagyimnak?
Gyökér Gyömbér ugyanis nem fog a nagyimnak válaszolni, hiszen nincs is a lakásban és legutolsó értesüléseim szerint nem egy szupererőkkel rendelkező háziállat, aki a szomszédom lakásából meghallaná a nagyit.
- Nick, hol van Gyömbér? – áll meg előttem a nagyi kérdőn, kezében a konzervvel, aggódó pillantással szemlélve, bár nem engem félt, hanem a macskát.
Mély levegőt veszek és megpróbálok megnyugtatóan rámosolyogni a nagyimra. – Gyömbér jól van nagyi, ne aggódj! Csak éppen vendégeskedik egy kicsit a Lanánál… - válaszolok végül, fejemmel Lana felé bökve.
- Hogy micsoda?! – kiált döbbenten a nagyi, elejtve a konzervet, majd lehuppan közém és Lana közé a kanapéra, a mozdulata közben gyorsan arrébb ülök, hogy odaférjen. A nagyi döbbenten megrázza a fejét, mély sóhajokat vesz és hol rám, hol meg aztán Lanára pillant. – Az ifjú hölgy akkor mit is keres nálunk, hogy ha az én Gyömbérkém nála van? – vonja kérdősre Lanát is.
Közben nekem a másnaposságom az elmúlt egy-két percben ért a csúcsra, az emiatt lévő fejfájásom is sokkal erősebbnek érződik, így a fejemhez kapok, arra gondolva, hogy ennél már nem is lehetne jobb az egész, gyönyörű kis slamasztikában vagyunk!

Szószám: 819 Megjegyzés: Apró kis titkok Nick&Lana 4146035580

Ajánlott tartalom

» Karin és Max - Egy apró szívesség
» Keith & Lana - Why now..?
» way down we go ✧✦ Lana & Jade
» Keith & Lana - OMG!
» Jade & Lana