Másfél évig alkottunk egy párt. Szerettük egymást. Még a kezemet is megkérted, annak ellenére, hogy a szüleink nem örvendtek a kapcsolatunknak. Az enyémek azért, mert túl idősnek tartottak hozzám, a te anyád meg... csak egyszerűen nem kedvelt. Annyira tökéletes volt a kapcsolatunk, hogy azt hittük, hogy valóban örökké fog tartani. Sőt, nem csak mi gondoltuk így, hanem mindenki. Tudtad, hogy pszichésen beteg vagyok, és, hogy bármikor kiborulhatok ismét, de ez téged sosem tántorított el attól, hogy szeress. Aztán egy évvel ezelőtt véletlenül fény derült az anyád titkára, miszerint viszonya volt az apámmal, aki a te apád is. Testvérek vagyunk. Hosszú évekig sikerült titokban tartania, azt hitte, hogy egyszer úgyis ráununk egymásra, de mikor rájött, hogy ez nem így lesz, mindent bevallott, önző módon tönkre téve a kapcsolatunkat. Szakítottunk. Aztán egy nap eljöttél hozzám, hogy meggyőződj arról, hogy jól vagyok, de nem voltam jól. A fájdalom és harag annyira elvakított, hogy magunkra zártam az ajtót, és felgyújtottam a lakást. Veled akartam bent égni, hogy megszabadíthassam magunkat a kíntól és a szégyentől, ami a szüleink hibája volt. A bátyámnak sikerült idejében ránk törnie a lakást és kimenekítettek mindkettőnket a tűzből. Én megúsztam a bűntudattal, neked viszont az egyik karod elégett, elsőfokú égési sebet diagnosztizáltak rajta, így egy életen keresztül hordoznod kell magadon a heget. A szüleim akkor döntöttek úgy, hogy magunk mögött hagyjuk Floridát és New Yorkba költöztünk, azóta begyógyulni látszanak a sebeim, de ha megtudom, hogy te is a városba vagy, valószínűleg újra feltépődnek a sebek, ami ki tudja megint mit vált majd ki belőlem. Talán sikerül egyszer testvérekként fojtatnunk mindent.

Körülbelül ennyi lenne, semmi mást nem szeretnék megszabni. A pb és a név is változtatható, ha megérkeztél kérlek írj. nagyon nagyon várlak