Hm, ez igazán nehéz kérdés. Két  oldalam van, van az, amit Shuu ismer, és van az amit a nagybácsim. Mindkettő igaz. Megpróbálom valahogy akkor is… - vállvon. – mert kéritek.

Shuusei mellett:
Ismerem őt amióta az eszemet tudom, vele voltam lent a játszó téren, majd az óvodában, egy iskolába jártunk, és egy egyetemre is, bár ő a fejébe vette, hogy ráhúz még pár évet, ezt egyáltalán nem bánom. Határozott vagyok, még ha a nőcsábász külső mögött egy léha, laza srác látszódik, akit látszólag senki és semmi nem érdekel. Szeretem az állatokat, és nagyon jó hallgatóság tudok lenni, amíg meg nem unom. Kicsit talán csapongónak is tűnhetek olykor, de ennek ellenére figyelek. Hálás vagyok Shuunak, mert ha ő nem lenne, talán már rég megkattantam volna, vagy befásultam volna, vagy ami a legrosszabb, nem szórakozhattam volna mellette még ennyit sem, amit vele. Tud majdnem mindenről, ami velem történt, csak egyetlen egyről nem. De ezt ő sokkal jobb, ha nem is tudja. Ennek köszönhetően tudok koncert belépőket és hasonlókat szerezni, az utolsó utáni pillanatokban is, ha épp eszébe jut, hogy elment volna ide vagy oda. Sosem ítéltem el azért, mert teletűzdelte magát test ékszerekkel, vagy extrémen öltözik, vagy mások a szokásai, ő az én legjobb barátom, akit senki sem vehet el tőlem.

Nagybátyám, Ryusaki Akira mellett:

Megfontolt, és szabálykövető vagyok, a neveltetésemet, már három éves korom környékén elkezdtem. Ő számomra az apa figura, a példakép. Nem számít, hogy hogyan néz ki, hogy tetoválások vannak rajta, ő érte az életemet is feláldoznám. Feltétlen hűséget esküdtem neki ama bizonyos szaké elfogyasztása után. Csak tőle fogadok el parancsot, és neki engedelmeskedem. Amit sosem tudhat meg Shuu, hogy hány féleképpen tudok embert ölni, elég kreatívan, ami azt illeti. Akira bácsimnak köszönhetően nem kaptam a kyodai kaszt legszigorúbb képzését, de így is hatékony maradtam. Nem varrtak tele, de így is hatékony vagyok, végül is a célját elérte. Az ő keze vagyok, ami messzebbre nyúlik, mint ahogy egyesek hiszik. Szemrebbenés nélkül ölnék érte, mert erre neveltek, ezt gondolom helyesnek. Mindemellett azt hiszem ennek az újításnak köszönhetem Shuusei barátomat is, amiért szintén hálás vagyok.

Két világ peremén egyensúlyozom ,de szerintem egész jól megállom a helyemet. Bármennyire is furcsa, hogy jakuza tag vagyok,nem látszik, az öltözködésemben a japán-koreai fiatalokét követem, K-pop stílus, és annyiszor változtatom olyanra a hajam színét , ahányszor akarom. Szabadon járhatok kelhetek, mert egy fiatal srácról senki sem sejtené, hogy a vezére ki, és mit tenne meg érte, de ha hív Akira, azonnal ott vagyok. Úgy tűnhet, hogy nem dolgozom, pedig de, és ezért több pénzt kapok, mint egy takarító, még ha csak egy sötét szobában is kell várakoznom, vagy, teljes feketében, arcot takaró maszkban, a főnököm mellett állni, hogy ne keltsek feltűnést, ne tudják meg, hogy ki vagyok.

Szeretem a sportokat is, gyakran segítek Shuunak ha táncol, bennem is megvan az affinitás, tetszik, de én nem szeretek úgy közönség elé állni ahogy ő. Elszórakozgatok vele, ha úgy jön össze. Szeretek enni, szinte bármit megeszek. Imádom a mochit, és Shuu istenien készíti, de a babkrémes baot és a nyers, tradicionális kajákat is, viszont nem vetem meg a nyugati konyhát, és abban nagyon otthon van a barátom. A telefonomban is csak azért van külön könyvjelző a recepteknek, hogy neki küldözgessem. Ha egy új receptet küldök neki, garantált ,hogy mire érkezem, már megtalálható nála. Ezenkívül, mivel nála sokkal jobban érzem magam, mint a saját lakásomban, ahova a csajokat viszem fel, így nála alszom, elég sokszor, akár napokig is, de ez őt nem zavarja.

Az eszem megállt, mindig mielőtt felhoztam, hogy elmegyek, ő megjegyezte, hogy szerezzek hűtő mágnest. Már alig van hely a hűtőjén, nekem pedig itt van a lakásomban a kis ikeás doboz, ami tele van bélelve hűtő mágnesekkel. Mindet az a puki fóliás kis tasak öleli körbe. Nekem minden hely, egy munka, egy emberölés, vagy egy olyan feladat helyszíne, ahol testőrködnöm kellett. Vagy, olyan feladatot véghezvinnem, ami Akira embereinek gyomrához túl… sok lett volna. Persze a mindig örök mosolygós, jókedvű Shin, majd megteszi helyettük. Próbáltak lenézni, de néhány közös gyakorlás után, ők voltak, akik pórul jártak. Kevert harcmodorom van, amit magamnak alakítottam ki, és mindig a helyzetre reagálok, nem pedig a tanult koreográfiát adom elő. Ezért nehéz velem. Akár legyen szó puszta kézről, vagy gyakorló kardokról.
Ücsörgök a földön, és szortírozok, ő szereti a hűtő mágneseket, van ahonnan kettőt is hoztam, de mindkettő más fajta, vagy más jellegzetességet ábrázol. Azt hiszem, ezt a mágnes mániát ő ragasztotta rám, de sosem vinne rá a lélek, hogy én bárhova is kiragasszam, mert a takker nő, aki egyébként Akira beosztottja szintén, jelentené, hogy új hobbinak hódolok a féktelen csajozáson kívül, és kikérdezne. Óvatos vagyok, nem akarom elveszíteni a barátomat, az egyetlen szálat az emberségemhez. Neki köszönhetem, hogy képes vagyok még nevetni, és ha néhány karcolással is megúszva, egy-egy eset után, a zuhanyzóban állva, nézem, ahogy a testemről lepergő víz, előbb sötét vörös, majd világos rózsaszín, végül, csak a hab, ami lefolyik a testemen. Mégsem tudhatom, hogy mikor lesz az, mikor járok úgy, hogy nem látom őt többé. Hálát adok Akirának, hogy nem egy nagy birtokon vagyok elzárva, szolgálókkal körülöttem, kirendelt feleséggel, akinek az a feladata, hogy tovább örökítsem a génjeimet, és aztán a fiút is gyilkosnak neveljék. Ennyire már ujított, és szakított valamelyest a hagyományokkal, de vannak még olyan dolgok, amikben igen vasmarkú. Ilyen a kyodaia szabad akarata, szeretete, és áhítata, feltétlen hűsége, aminek töretlennek kell lennie az irányába. Sokat köszönhetek neki, így nem akarok ellene fordulni, és nem is tervezem. Már rég tudom ,hogy odahaza , egy rízsföld közepén születhettem, de nem mentem haza, nem látogattam meg a biológiai szüleimet, mert nekem ott van az otthonom, ahol az agyontetovált nagybátyám lakik.
Kicsit elkanyarodtam, a tokyoi mágneseket figyelve, a lényeg felől, hogy végül is, milyen mágneseket vigyek át Shuuseinek. Aztán úgy döntöttem ,hogy viszem az egész ikeás műanyag dobozt. Pukifóliástól, mindenestől. Nem motorral megyek, van a háza alatt egy parkolója, általában oda parkolok le, de most a többlet és a törékeny súly miatt, a biztonságosabb szállítás mellet döntök.
- Hééé! Suu, itthon vagy? – dörömbölök a lábammal az ajtón. – engedj be, el fogom ejteni! – tudom,hogy le fog szúrni, amiért ennyit késlekedtem a maradékkal, mert, ez két év termése, noha azért egyet-kettőt hoztam azért neki, csak azok teljesen frissek voltak. Ezek meg, két éve porosodtak a kis dobozban.-
- Szerezned kell egy nagyobb hűtőt, mert megtaláltam azokat a mágneseket, amiket elfelejtettem odaadni neked. – lépek be az ajtón, és beleszimatolok a levegőbe. Itt valami finomság készül!