Arian & Ingrid

Pontosan egy hét telt el. Egy hét telt el azóta, hogy Arian és én összefutottunk abban a szörnyű buliban.
Egy hét telt el az első találkozásom óta a sráccal, akivel már hosszú hónapok óta beszélgetek tinderen. Azt hittem már sosem fog eljönni ez a találkozás, egy időben még arra is gyanakodtam, hogy mindössze egy fake profillal beszélgetek, ám nem érdekelt. Hiába is gondoltam rá úgy néha, mint egy arctalan emberre, mert nem lehettem biztos a létezésében, de ettől függetlenül ő volt a minden. Ő volt az, aki bármi bánatom vagy örömöm volt rögtön meghallgatott és nem habozott olyan tanácsokat adni, amelyek meglepő módon, ám tényleg beváltak.
Az a buli pedig mindent megváltoztatott. Rájöttem, hogy a kép és a név teljesen valós. Láttam megelevenedni magam előtt a fiút. Magamhoz hűen már egy kicsit spicces voltam, amikor elé kerültem, ám az alkohol nagyon gyorsan kiment a fejemből. A szervezetem is így reagált erre a megismételhetetlen,e gyszeri pillanatra: a legelső találkozásunkra. Tudtam minden porcikámmal együtt, hogy erre emlékezni akarok. A hátánál gyűrött ingjére, amit valószínűleg észre sem vett és a szépen fésült, beállított hajára. Arra, hogy valószínűleg fel sem tűnik már neki, de folyamatosan a haját birizgálja. Olyan apró dolgoknak voltam a szemtanúja, amelyeket a tinder sosem tudott volna megmutatni nekem, s titkon remélem, hogy ez az ő részéről is hasonlóan történt. Nem akarok túl magabiztos lenni, mert igazából bármi lehet, de az, hogy újra hajlandó találkozni velem már csak plusz pont lehet. Meg talán az sem éppen hátrány, hogy a tinderről átváltottunk egy sokkal személyesebb felületre.
Az egész napot átaludtam, hogy éjszakára kipihent legyek és sokáig fent bírjak lenni, hiszen ki tudja, hogy meddig leszünk kint ketten a városban. Annyi mindent beszéltünk, hogy csinálnunk kellene. Vacsora, lézerharc, karaoke, tánc vagy csak simán beülni egy sarki kocsmába a csövesek közé és rengeteg alkohol társaságában kibeszélni a világ dolgait. Ha másról lenne szó biztosan az utóbbit választanám, de az ő esetébendöntésképtelen vagyok. Nem tudom, hogy hova kellene menni és mit kellene csinálni. Meg akarom őt ismerni, azt akarom, hogy ugyanúgy tisztában legyek a dolgaival, mint ő az enyémekkel. Fel szeretnék építeni egy bizalmas kapcsolatot, aminél nem feltétlen a legjobb ötlet, ha már most az elején szétcsapjuk magunkat. Persze pár ital mindig belefér, hiszen akkor mindig jobban pörög az ember nyelve és olyan dolgokat is kifecseg, amelyeket nem feltétlenül szeretne. Korlátlan cseverészés és gátlások nélkül. Igen, ez kell nekem.
Általában nem szoktak érdekelni a találkák. Magamra kapok egy nadrágot és egy felső. Legtöbbször mindig azt, ami a legfelül van. Csak akkor variálok, ha nagyon nem passzolnak egymáshoz a cuccok. Most viszont elég sok időt töltöttem a készülődéssel, még a szememet is hajlandó voltam kihúzni, pedig azzal sosem szoktam bíbelődni. A maximum nagyon komoly sminkem a vörös rúzs és a szempillaspirál szokott lenni, de ez az alkalom más.
S ezen gondolatokkal állok Brooklyn közepén egy parkban, remegő térdekkel, cigivel a számban, Arian Moorcock-ra várva.