Hát, mondhatnám, hogy szívás, amiért Ava ellentmondást nem tűrő hangon hazazavart a fenébe, de valahol jogos a kiakadása is. Tényleg sokat dolgoztam, tényleg kezdett az agyamra menni az egész... de ha meg nem ezt csinálom, felőrölöm saját magam. Mindez tegnap volt, most meg vakarom a hasam a lakásomban. Konkrétan úgy néz ki, mint egy elhagyott szanatórium. Semmi szín, semmi személyes, képek csak a hűtőn vannak, az is csak pár darab, meg a ruháim szerteszét, egy zseniális káoszban tetőzve. Nincs kedvem létezni, nincs kedvem eljátszani a világ színpadán, hogy élek. Mert belül nem érzem, hogy ez tényleg így lenne. Unottan nézegetem a tévét, kapcsolgatom jobbra balra, de semmi értelmes sincs benne. Már éppen mondanám a magamét a párnának, amikor feltűnik, hogy villog az üzenetrögzítőm. Enyhén felvont szemöldökkel mászom le a kanapéról, legalább annyi kecsességgel fűszerezve, mint egy kéthetes élőhalott, és a gombot megnyomva anyám pattogós hangja csendül fel.. akarom mondani zengi be az egész nappalit. Ásításom aztán szemöldökráncolásba fordult, ahogy próbálom visszanyerni a józan eszem, meg a hallásom, mikor megüti a fülem egy mondat. Mivel nem toltam oda a képem addig, amíg berendezi a válás utáni depressziós bátyám lakását, így itt üzen, hogy mai géppel utazik haza... ez volt három napja. -Basszus! Tökre kiment a fejemből! - Csapom homlokon saját magam, a fene nagy önsajnálatomban és munkamániámban teljesen elfelejtettem, hogy anyám mit mondott ezzel kapcsolatban. Francba! Na de most úgy is kényszerpihenőn vagyok, öröm az ürömben és addig sem gondolkodom! Tökéletes. Irány... merre is? Ja igen, Staten Island. Felkapok egy fehér ujjatlan pólót, meg egy fekete sztreccses melegítő nacit, valaha volt fehér sportcipővel és már kint is vagyok a házból. Vagyis, még visszamegyek lekapcsolni a tv-t és a villanyt, és majd utána, megint elhagyom azt. Még éppen elérem a buszt miközben azért vagyok annyira rendes hugica, hogy nyomok egy sms-t a bátyónak, hogy amúgy úton vagyok felé, lehet reszketni. Ha meg nem olvassa el mire odaérek, hát így járt. Muhaha. egy megállóval korábban szálltam le, mint kellett volna, és az útba eső közértbe téve egy kitérőt, magamhoz veszek némi muníciót. Ez jelent két üveg whiskeyt, chipset, csokis kekszet, pár doboz sört és egy kis sós mogyorót is. Magyarán egy málhás csacsit is megszégyenítve totyogok el az ajtóig, legalább úgy, mint egy tojós tyúk tele seggel, és mivel vészesen elfogyott az egy csengőre jutó szabad kezem, így az ajtó alját kezdem el rugdosni. - Hahó! Ricky told ki a képed! Leszakad a kezem!- Nyivákolok hangosan, és akkor még nem is voltam merően aljas, mint szoktam vele lenni. Ugyebár, ez testvéri kötelezettség, de most még cuki vagyok és aranyos. Haha, mééég~
Most nem terveztem magamnak semmit, mert elég volt a múlt pénteki piálós buli, szinte az óta is hasogat a fejem. Henry pedig csak röhög a markába, és megmondta, hogy ennél csak több lesz. Az –az őrült nyomozó rájött, hogy jó kiereszteni velem a gőzt, mert amilyen visszafogott vagyok, egyébként is ritkán járok el ilyen helyekre. Rá is kell, jöjjek, hogy ez nem az a közeg amire most szükségem van. Az a baj, hogy egyelőre én sem tudom, hogy mire lenen szükségem. Viszont! Megvan végre a jakuzzim a kertben, az erkélyem egy része, üvegfallal rendelkezik, mind a négy oldalról, így még télen is ki tudok jönni majd gyönyörködni a havas tájban a meleg vízből. Nagyon jó! Csak tényleg az a furcsa, hogy egyedül vagyok. A héten megküzdöttem néhány szekrénnyel, és vesztettem, majd mesterembert hívok, vagy majd Henry a piálásért cserébe megcsinálja, á nem. Inkább ne nyúljon semmihez, rendben, hogy lelő egy legyet, reptében, de ne, inkább ne szerelje meg a bútoraimat. Az első, amit berendeztem, az a könyvtár szobám volt, ez lesz az irodám is. Egy hatalmas íróasztal, kényelmes gurulós székkel, és már rendszereztem is a könyveimet, vannak pszichológiai témájúak, és más egyéb is. A pszicho-s peresze több helyet foglal, de van klasszikus irodalom is. Nehezen akartam fel is kelni, de van ágyam, és végre! Olyan a matracom, amit én is imádok, és kényelmes. Azt hiszem, hogy ma ki sem fogok kelni belőle, és igen is megengedhetek magamnak némi önsajnálatot. Igen, pontosan azt terveztem, hogy a heréimet vakarászom, vagy az ágyamban, vagy a kanapémon ücsörögve. Végül utóbbi mellett döntök, és kivánszorgok a reggeli rutin után a kanapéra, az új kedvenc takaróm kíséretében. Halkan megy a tv, így el is szundikáltam, épp ezért lepődöm meg azon, hogy valaki épp ki akarja rúgni az ajtót a tokjából, kis híján le is estem az kanapéról, na jó, tényleg le is fordultam, és épp a seggemet fájlalom, felkelek, és akkor meghallom a húgom hangját. Elég jónak ítélem meg az állapotomat ahhoz, hogy ne húzzak fel az alsó nadrágon kívül semmi mást, mert egyébként meztelenül járok kelek, ha már… egyedül élek, ennyi szabadságom hadd legyen. Alsó nadrágban, és teljesen kócos, morcos fejjel indulok az ajtóm irányába. - Mi van már? Nem kell lerúgni a frissen festett ajtómat! – dohogok, de ajtót nyitok, és azzal a mozdulattal el is veszem a kezeiből a szatyrokat. – Létezik ám csengő is, és tudod… a szatyrokat is le tudod tenni addig a földre. – okoskodok neki, persze. Egyébként jól esik, hogy itt van, mióta nem láttam? Fél éve? Negyed? Vagy háromnegyed? Camille igazi picsa volt, csak nem vettem észre, pedig bármikor bemehettem volna én is a húgomhoz a klinikára. A cuccaim jó része még mindig dobozokban van, egyrészt lustaság, másrészt, azért mert nem tudom, hogy hova tegyem a ruhákat vagy az ilyesmiket, erről jut eszembe, ha főzni valót hozott?! Ahhoz sincs semmi edényem, se eszközöm, se evőeszközöm. Nem főztem még amióta itt lakom, a hűtőm is tök üres szinte, mert amúgy kaját rendeltem, és a mikrót legalább felavattam eddig. Megnézem a szatyrok tartalmát,és úgy ítélem, hogy ezeknek a konyhában a helyük. A gyomrom, amely szerint még reggelit sem láttam, a sós mogyoró láttán megkordúl azért, és már nyitom is a zacskót, hogy onnan markoljak bele, és azt nyammogva pillantok fel a húgomra. - Mi…szél hozott? –nem számítottam rá, hogy felbukkan itt, és a címemet is anyámnak küldtem el a nagy rohanásban ,ha jól emlékszem. Nem bunkóságból. A telefonom meg le van némítva, most intézem magamnak az új telefonszámot, hibbant Camille szokott rajta hívogatni, az edzőjével. Érdekes hangposta hívásaim vannak, mindkét fél részéről. Henry azt mondta, hogy egyet se töröljek, mert bizonyítékok. Csak állok ott, egy helyben, és a húgom bámulom, ő sincs jobb hangulatban, látom a szemei alatti karikákból, a tartásából, és a nézéséből is. Igen, ilyen vagyok, sasszem.
Nem kimondottan így terveztem ezt a mai napot, de végülis... miért is ne. Úgy is rég láttam már a hülye, borostás pofáját. Már majdnem hiányzik. Najó, ténylegesen is hiányzik, dehát már nagylány vagyok, ilyesmit nem ismerünk be csak úgy, meg olyan könnyen! De nem ám. Ellenben neki is kijutott mostanában a "jóból", anyám szegről végről szidta annyit a ribancot, hogy a lényeg átjött a cafka meg céda válogatott szinonímái között. Egy szó, mint százezer, a nyakamba vettem a várost így a kényszerpihenőm alkalmából, hogy megnézzem a hülye tesóm hülye fejét. Mer amúgy szeretem, csak nem ismerném be soha. Mármint hangosan. Mindeközben már éppen azon gondolkozom, hogy lábbal beszakítom az ajtót, amolyan "here's Keiiiraaa" felkiáltással, de mielőtt még tettlegessé fajult volna a gondolat, összecsúszott bátyám varázsütésre megjelent az ajtóban. -Na végre, téli álmot aludtál vagy mi? Jesszus.. úgy nézel ki mint egy megviselt alvós maci. - Tátom el a számat, mikor végre elveszi tőlem a zacskót, és meglátom a cuki gyűrött kutyus fejét. - Ugyan kérlek, az túl egyszerű. Amúgyis, ne hidd, hogy lersakom a kaját a földre! A kaja szent.- Ezt a részt talán ő is megérti, hiszen kapásból bukik a mogyira, mint hableány a villafésűre. Én meg beljebb tolom, ha már ilyen babzsák a szentem. Látványosan nézek körbe és teszem csípőre a kezem. Hát... nem vitte túlzásba ezt a pakolás dolgot. - Ahogy elnézem... jöttem segíteni. Meg ilyen gerendának az önbecsülésed alá. Amúgy... rendeljünk pizzát is. És ne nézz így rám. Én küldtem zsömlét, hogy jövök! A te hibád, ha nem láttad. Na hord arrébb a sonkáidat. Segítek pakolni. - Engedem magam beljebb, miután egy kicsit felakaszodtam a nyakába és megpaskoltam a bazi széles hátát. Mert hozzám képest gardróbszekrény. Igaz jól faragott, ezért nem is aggódom, lesz még nője elég.. csak ez a liba ne lett volna. - Kitiltottak a kórházból egy kicsit, anyu meg elkotyogta a címed, szóval jöttem. Problem? Nincs? Remek! Na mosd meg az arcod, addig rendelek pizzát. Milyet kérsz? -
Teljesen jó, hogy nincsen csengő, és szerintem nem is fogom beszereltetni. Ez amolyan városi maradék, utáltam, ha a szomszédok becsengetnek bármiért, nem vagyok az a túlzottan antiszociális fazon, de nálunk minden rendben volt mindig, mert mindenhez azonnal szerelőt hívtam, így semmi nem csöpögött, és semmi nem nyikorgott, pláne nem fúrtam hétvégén. Ah! Mennyire furcsa, és egyben megnyugtató is, hogy itt még nem hallottam fúrást, faragást. a kinézetem? Igen hagy némi kívánni valót maga után, a hajam, szerte szét áll, mondjuk, könnyű is neki ,ha épp nincs beállítva waxal. - Úgy is érzem magamat, mint egy alvós maci. – nem sírok, mert az lányoknak való. Eddig még nem akadtam ki úgy.A mérhetetlen dühöt, és hideg fejjel való gondolkodást képviseltem mindig is. Imádom, hogy itt van! Szokás szerint terelget, nagyjából, mint anyám mini mása, hiszen a lánya, vagy mi a fene. - Megyek már… megyek már! – morgolódok, és egy fél marék mogyoró rágcsálása közt, megölelem, de gyorsan el is engedem, mert félő, hogy oda a nagy morcos maci imázsom, és mindjárt elcsöppen egy két, méretes könnycsepp. Nem! Mert én bírom. - Igazából, ami szerelős, ahhoz kihívtam a bútorcég szakembereit. Semmit sem kellett javítani, vagy újra festeni, minden jó így, csak bútorok kellenek. A régieket eladtam a lakással együtt. – fintorogtam és újra monoton rágcsálásba kezdtem. A mogyoró rágcsálás közben, azért úgy ítélem meg, hogy felvehetnék egy nadrágot, és legalább egy atlétát, így a mogyorót a konyha pultra téve, elcsattogok a hálószobámba friss ruhákért, nem azokért, amik a szennyes kosárban pihennek. Egy Stanford emblémás mackó nadrág, és póló, az amiben feszítek. Tősgyökeres stanfordiként, ez nálam alap, ha valamit elnyűttem, újat vettem belőle. Jó is volt az egyetemi élet. Az arcomat is megmostam, ha már volt olyan kedves valaki, és szólt és felvettem egy kényelmes, meleg házi papucsot is, egyet hoztam Keirának is, nincs női méret, egy méret, Darick mérete van, de mindig is szeretett a pulcsijaimba rohangászni, vagy nagy nadrágjaimban, ha épp olyan kedve volt. - Mindegy milyen, csak ne legyen extra csípős. Vagyis… hm… legyen egy Vezúv pizza, fél adag csípős feltéttel. – nem akarok rohangálni wc-re egész éjszaka. Felnyitottam egy üveg sört, amit épp kihalásztam az egyik szatyorból, és felé nyújtottam, majd megszereztem a magam zsákmányát is. Mindent zacskóból fogunk enni szerintem, mert snackes tálaim sincsenek. Pech! - Kitiltottak? – vonom fel a szemöldökömet, miközben a nyitott zacskókat át hurcolom a nappaliba, és lepakolom őket az asztalra. Aztán a sörös üveggel a kezembe leülök a kanapémra, és betakarózom, de marad a takaróm végéből, a húginak is. - Hát, ezt el kell mesélned! Katasztrófa! A munka mániás testvéremet kitiltották. – csóválom a fejemet, és a sörömbe kortyolok. – Rád fért. Van egyébként egy wellness jegyem, pár hét múlva, két személyes, van kedved eljönni velem? Nem tudtam még lepasszolni senkinek. Elgondolkodtam, hogy elküldöm anyáéknak. De az azt jelentené, hogy megszállná a házam, könyörgöm, még csak most kezdeném el élvezni az agglegény életem, újra! – drámázok és mosolyogva mesélek, de hamar le is hervad az arcomról a jókedv, és a cheetosba markolok, újra csak a rágás és a tv halk morajlása hallatszik.
Ezer és egy évbe telt mire végre kinyitotta az ajtót, de legalább elmondhatjuk, hogy végül is kinyitotta. Ez olyasmi lehet, mint azok a viccek a pasikról meg a megcsinálandó dolgokról. Ha azt mondta megcsinálja, akkor meg fogja csinálni, tök felesleges emiatt félévente emlékeztetni. Höhö, nem a francokat nem. -Hát azt valahogy gondoltam... - Teszem még hozzá pikírten, ahogy végignézem a hülyére gyűrt fejét. Fogadjunk megint azt próbálja meg eljátszani az élet színpadán, hogy ő nagy fiú. Na várjál csak.. jön még traktorra ónos eső. Hallom ahogy morog, mint az alvós maci elmaradt délutáni szieszta után, de momentán nem nagyon érdekel. - Na látod azt jól tetted. Elég öregapósak voltak azok a cuccok. Remélem most fiatalosabbra fogod rendezni. Mert ha nem, amíg dolgozol befestem rózsaszínre a dolgozódat.- Fenyegetem meg halálosan, mialatt kvázi mindent behordunk és asztalra pakolunk. Őszintén... meg se próbálok keresni úgy... semmit se. Bár azért annyira összeszedett nem vagyok, mint anyám, hogy ennyi szemrevételezésből már stratégiát állítsak fel. - Ezt a kupit bazeg... - Sóhajtom magamnak, miközben a telefonomat szekálom a pizzafutár számért. Éppen hallgatom a droidot a vonalban, mire visszakecmereg a kicsi tesóm, és kinyögi mit enne. Enyhén felvont szemöldökkel nézek rá, sokat mondó csendben, de mire mondanék rá bármit is, becsiccsen a kiscsibe hang a telefonba. Ledarálom a rendelést, meg némi extra chiliszószt is kérek neki, én az ananászos pizzámból tutira nem adok neki. akkor se ha tüzet fog okádni. Majd fogom a haját... höhö. - Na ez is megvolt. - Ülök le mellé a kanapéra az időközben kezembe nyomott sörrel együtt és kisajátítom a takarója csücskét... meg őt magát, ugyanis a takaró alatt elnyúlok és átteszem rajta a lábaim. Gyó meleg. - Ne legyél bunkó Bugsy, nem is katasztrófa... csak már unták a pofámat. Na nem mintha ezért lennék itt, ugyebár.... - Paskolom meg a kezét, miközben az oldalához húzódom melegedni. Meg mert így cuki vagyok és kiszedhetem a csigaházából. Már mint, viszonylag kevés erőszakot alkalmazva. - Jóóóó, Ava úgyis megfenyegetett, hogy kipaterol a kórházból, ha többet lát bent mint heti öt nap... az óraszámaim alapján, heti kilencet voltam bent... No de... miattad jöttem, nem magam miatt. Mit tudok segíteni Rick?-
Tényleg hiányzott, mert sokszor fel tud vidítani, már csak a jelenlétével is, és a szövegeivel. Sokkal lazább nálam. Bár engem se kell félteni, laza vagyok én is, csak nem sikerült még feloldódnom. - Nem is kupis. A lényeget megtalálom, de akartam egy kicsit pihenni… - nem panaszkodásképp, de kissé túlzsúfolt volt a hetem. Minden napra jutott valami, pakolás, költözés, kikapcsolódás, nehogy egyedül maradjak. De most szerettem volna egy kicsit pihenni. Kell az, majd hogy én rendezkedtem be, egyedül magamnak, csakis én. Nem segített senki, na jó, barátok, de mégis csak én tudom, hogy minek hol a helye. Kapcsolgatom a tv-t majd megállok a netflixen, és elindítok rajta valamit, talán már láttam, vagy láttuk, nem is tudom. Nem az a lényeg, hanem legyen ami szól, és le tudom kötni a gondolataimat. Bár, már nem érzem olyan egyedül magamat, mert itt van, és betölti a teret, a házat, kicsit olyan otthonos érzésem lesz ettől. Amit jó ideje nem éreztem már, csak haza mentem és lefeküdtem aludni, még a feleségem mellett is, vagy az üres lakásunkban, amikor nem volt otthon. - Nálad mi az, amiért így a munkába temetkeztél? Rég beszéltünk már, igazán és a telefon beszélgetéseink is elég felszínesek voltak, vagy félbeszakítottak valamelyikünket mindig. – hátra ejtem a fejemet, a karfára és megcsóválom a mennyezetet bámulva, persze a sört ügyesen egyensúlyozom a kezemben. – Szánalmas, hogy itt vagyunk egymástól karnyújtásnyira és mégis alig van időnk egymásra. – de mire felemelem a fejem újra, hogy a sörömbe igyak, addigra már inkább a takaró végéből, befészkelte magát ide az oldalamhoz. Szerencsére széles az ágy, mert úgy voltam vele, hogy biztos lesz olyan, hogy a kanapén nyom el az álom, így miért ne lehetne kényelmes, és nem kell így attól tartanom, hogy egy fordulás után leesek a földre. - Nem gondolkodtál még azon, hogy ledoktorálsz? Választasz valami konkrétabb irányt? Sebészet? Belgyógyászat, szülészet? A tapasztalatod megvan már hozzá. – igen, még mindig terelek. Mert hallottam ám a kérdését. De ahogy rá pillantok ugyan olyan szúrósan nézek vissza rá, ahogy ő próbál engem szuggerálni. - Semmit, jó hogy itt vagy, nekem ez is elég. – eresztek meg egy kedves, bárgyú mosolyt, és reménykedem, hogy nem fogja felhozni tovább a válásom témáját, bár őt ismerve…. Anyja lánya… Matatok a sörös doboz tetejével, és elpillantok más irányba. Bánom már, hogy felvettem a pulcsit, mert melegem van, és inkább azért mert kezdek kicsit ideges lenni, pedig nem akarok beszélni most olyanról, ami elronthatná a hangulatomat, egyszerűen jól esik, hogy itt van.
Őszintén szólva az egész helyzetünket úgy élem meg, mint ahogy az a szóvicc van. Vak vezet világtalant. A hülye is megmondja, hogy mindketten legalább annyira le vagyunk szedálva érzelmileg, mint egy kamionnyi megkínzott csempésznivaló ember. És akkor még over szofisztikált voltam. -Kicsit? Hány napja pihensz? Ilyenkor mutálódnak az ilyenek hetekké amúgy, csak hogy tudd. - Tudom, mert a tesóm. És én is ugyanezt csinálom a mosatlannal pl. Úúúúútálok mosogatni. Fujj, a világ leggonoszabb dolga aki ezt kitalálta. Emiatt... nem is szoktam sietni azzal, hogy megcsináljam. Mert minek... úgyis megvár. Sajnos vagy sem. Meg amúgy se látja senki, mert anya már letett arról, hogy emberi időben otthon találjon. Höhö. A hideg lábamat meg csak azért is az oldalához nyomom, miután letettem a telefont a rendelés után, elvégre naaaagyon szeretem a kis hülye fejét. Még ha néha tagadjuk is, ez így van. A kérdésére úgy buggyan ki belőlem a röhögés, mint egy alattomos büfi. - Hát tesó, ilyen az, amikor mindketten munkamániásak vagyunk.- Mert amúgy tényleg, egy kaptafa vagyunk minden oldalról nézve is. Ez néha jó, néha nem, de mindenképpen létezik. Azért konokul én sem nyögöm ki hogy egy teratdált kis hülye vagyok, tudja azt ő is, és pontosan tudom, hogy éppen dolgozni akar. Rajtam! Fityisz bazeg, fityisz! - Csak felnőttünk Rick... a mókuskerék nem enged, a lelkünk meg a vállalatot illeti meg. - Röhögök fel keserűen és jól beszorítom a sarokba a kis hegynyi testét. És akkor ezen szent minutumban jön az, hogy majdnem megfulladok a sörtől, és a hab az orromon jön vissza, miközben prüszkölök. - Már te is kezded?! - Háborodok fel két majdnem megfulladás és köhögés között, tőlem rázkódik az egész kanapé, ahogy megpróbálom nem kiköpni a tüdőmet. - Ez honnan a francból jutott most így eszedbe? Ava felhívott vagy mi? - Törlöm le a habot a képemről, miközben szúrós szemeket meresztek rá. Tüntetőleg húzom fel a nózimat... egy ideig. Aztán meg összegörnyedve begubózok. - Én azt nem tudnám megcsinálni. Ava azt hiszi menne, de tudom, hogy nem. Nincs annyi kitartásom, sem időm, koncentrációm meg még úgyse...- Itt elengedek egy sóhajt, de aztán tapasztom is a kezem a számra, mielőtt a fene nagy kopó szagot fog. - Én a lakásról beszélek nyuszómuszó. Pszichomókus vagy, a kis buksidat majd rendbe teszed ahogy akarod.. max ha kéred elgyepállak egy kicsit, hogy jobb legyen, de én konkrét segítségnyújtásra gondoltam, mert ilyen tempóban ez a lakás jövőre is dobozokból fog állni.- Bár eléggé sikerült anyámra hasonlítanom, azért nem vagyok olyan minden lében hét kanál mint ő... annyira...
Csak grimaszolok a piszkálódására, hogy kupis a lakásom, csak dobozos na! Ezért még nem kell máglyán elégetni. Különben is… a Rómába vezető utak se egy nap alatt épültek meg, meg egyébként is. A fene belé, hogy kiszúrja, hogy az ő lelkivilága érdekelt engem, igen érdekel, mert a húgom, és tudnom kell,hogy mi van vele. - Hát, a tied mindenképp, nekem magán praxisom van. – bökök felé nagyzolósan a sörösüvegem nyakával. Újabb grimasz, de röhögök, ahogy épp a sörébe fullad bele, csak ő lehet ilyen kis bénaság, de így imádom, ahogy van. Tényleg rá volt szükségem. Még ha nem is akartam őt zavarni. - Avalon? Dehogy is! – a felettese, tudom és azt is, hogy nem játszik tiszta lapokkal, de pont emiatt nem hívott fel. Szúrósan, majd megenyhülve pillantok rá. - Húgi, olyan kis izé vagy…. önbizalom hiányod van, de mitől? Kerrigan vagy a fenébe, tudod, hogy ha leülünk tanulni valamit, ami érdekel, abban jók vagyunk. – gyanakodva húzom el a számat, itt valami nem stimmel. – Vagy valami , vagy valaki miatt nem mersz belevágni…? – bukik ki belőlem a kérdés. Aztán elkerekednek a szemeim, és megrázom a fejemet, és sértődötten hozzávágok egy díszpárnát. - Egyébként, kertesház! – terelek, mert minden kis szarról képes eszembe jutni az a szívtelen, ribanc, kurva, senkiházi… - Sosem gondoltam, hogy kertesházam lesz! Lesz majd kutyám is, akivel a kezelésekre fogok járni, végre megírhatom az értekezésemet is majd ha lesz élesben kutyám is, hogy milyen hatása van egyes mentális betegségekre.– csóválom meg a fejemet, és jó…álljunk neki rendet tenni, mert addig úgy sem fog békén hagyni. A fürdőbe már bepakoltam. De hála a rendszerezési mániámnak, minden dobozra rá van írva minden, és nagyjából oda van csoportosítva, ahova majd el kell pakolni őket. De a könyvtáramat nem adom, azt én akarom berendezni magamnak. Szétválasztani a szakirodalmat , a könnyű olvasmányoktól. Meghúzom a sörömet és beletúrok a hajamba. - Válassz egy helyet, és azzal kezdjük, de a könyvtár tabu. – átváltok az MTV rock csatornájára, és adok egy kis háttér hangot a pakolásunknak. - Hangosítsd fel a telefonod, mert a csengőm még nincs bekötve, ha érkezne a futár, akkor halljuk. Megtörlöm a kezem a nadrágomba, és viszem oda a sörömet, ahova épp a húgom irányít, ahol szívesebben neki kezdeni a pakolásnak. A fejemet csóválom a doboz előtt állva, a konyhai cuccokból nem hoztam sokat, csak azokat , amiket én vettem, és használtam többnyire, ő még főzni se főzött. - Ha valaha újra nősülésre adnám a fejemet, tényleg verj meg, fel vagy hatalmazva rá. – szusszanok fel és a fejemet csóválom.
Olyan kis cuki, de persze ezt élőben nincs az az isten, hogy kimondjam neki, csak így gondolatban szoktam paskolni a gyűrött kutyus fejét. Szóban általában csatázunk, de hé, legalább ebben hasonlítunk egy normális testvérpárra. Ha már amúgy feszt elfelejtünk a családdal lenni, mert munka folyik az ereinkben is. -Pffff...felvágós! - Öltök rá nyelvet, de akár azt is mondhatnám, hogy a pácienséi akkor, nem a vállalaté... végül is egy kaptafa. Meg amúgy se akarja már minden alól kihúzni magát na! Lusta disznaja. Ettől független gyanakodva nézek rá. Nem mi? Akkor mégis honnan tud ez már megint mindent? De utálom ilyenkor, fuuuhhuuuujjj. - NEMM! Haggyál lógva! Nem dolgozol rajtam! Fujj, sicc, nem!.- Morgok rá, mint egy csahos és még a fogaimat is csattogtatom. Nem azért jöttem, hogy ő tegyen helyre engem, hanem hogy fordítva. Miután morgok mint egykutya és hisszelek mint egy macska, mégis csak beadja a derekát az én drága kis hülyém, és hajlandó pakolni. Na anyu, jössz nekem egy üveg pezsivel! - Jóóóó, na ez a beszéd pupák! Oké-oké, csinálom.- Pattanok is fel, meghúzom a sörömet s felcserélem azt az asztalon lévő telefonommal és maxra húzom a Die my darlingot, hogy ha felzendül, akkor észrevegyem a futárt. - Kész, kezdhetjük, Mit szólnál mondjuk a konyhához? Az gyorsan meglesz a dobozszámokból ítélve. Meg közben összeírom, hogy mid nincs, ami kéne. - Ragadom kézen és kivonszolom az említett helyre, és belemélyedek egy dobozva. - Először csak pakoljunk ki mindent az asztalra, aztán megnézzük hol mennyi hely van és mi hova fér be. Te kezd a másik végéből. - Mutatok az ablak alatti kupacra, s mialatt a kis nagy hülye tesóm odamegy pakolászni a csetreseket, én találok egy kósza borotvahabos flakont... Ú még van is benne... Kibújtak a nemlétező szarvacskáim...jobb kezembe fújok egy adagot, amíg Rick nem figyel, aztán odaosonva hátba támadom, ráugrok, bal kézzel megkapaszkodom, míg a jobb tenyeremben lévő kupac hab csattan az arcában. - VÁHÁHÁHHÁ!- Vihogok fel hangosan, s mielőtt felocsúdna, leugrok és átnyargalok a lakás másik végébe. Nagggyon felnőtt vagyok. Látszik?
Azt hiszem, pont a húgomra volt szükségem. Bármennyire is fáradtnak tűnt, hogy ide ért, valóságos kis energia bomba lett belőle. Tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg nem csinálunk valamit ,így kénytelen voltam beadni a derekamat, épp az edényekkel voltam elfoglalva, szerencsére egy sem tört össze, mert jó céget választottam a ház kipakolásához, és a holmik ideszállításához. Serényen pakolgatom kifelé az edényeket, kis sorba, és érzem, amikor felegyenesedek, hogy valaki …egy gonosz kis pók, szőke hajjal, a vállamba kapaszkodik, és reagálni sincs időm a másik irányból, egyenesen az oldalra fordított arcomba kapom a habot, még mázli,hogy félre fordítottam a fejemet, azt hittem, hogy mindeni akar valamit. De neeem… inkább… arcon csapott! - Héééééééé! Háááábooorúúú! – fordulok meg, és a pólómba törlöm az arcomat, látom is a tettest! Ott vigyorog a nappali másik végébe, oda csak a hálószobámba tud menni, ahol a fürdő van, meg a gardrób szoba, a konyha mellett van a pincébe vezető ajtó. Oda egy billiárd szobát fogok csinálni magamnak. Klassz lesz. A nappali hozzám közelebb eső végében pedig egy folyosó indult, amin a könyvtár szobám, és a leendő dolgozó szobám leledzett, meg a vendég szoba, csak a miheztartás végett, és azon a folyosón is volt egy takaros kis fürdő. Nem volt szükségem emeletre, nekem ez így teljesen jó. A fakanál ötletét elvetettem, valami olyan támadó eszköz kell, mint az övé, a flakont kerestem a tekintetemmel, és meg is találtam, előbb azért vetődtem, aztán utána iramodtam, nem kell félteni, a bútor ugró képességeimet, hála neki tökélyre fejlesztettem az ilyen fogócskáink alkalmával. Nincs az a bútor, ami megállítana, kivéve a kinyíló ajtó. Az tud fájni, ha felkenődök rá. A viking csatakiáltást alkalmazom, két ütés a mellkasomra, és egy kiáltás közbeni taps, és már lendülök is. - Életemet a Királynőmért! – és már lendülök is, de még nem fújtam ki a flakonból a habot, és amúgy, vicces, mert mindig is Keira játszotta a királynőt, tehát, elég visszás, hogy épp a királynőt támadom, de mindig is én voltam a rossz a csapatban. Aki egyszerre volt védő és támadó is, mikor, hogy esett. Ez a mondat meg megmaradt még kiskorunkból. A tenyerembe fújok, és már suhintom is a levegőben felé az első adagot, vagy talál, vagy nem. De nem fogom feladni. Csak fel ne kenődjek az elhúzhatós ajtóra, ami a kertbe vezet ki.
Kezdőlap
