Karba font kézzel ülök Massimo mellett az anyós ülésen, arcomra cinikus grimasz kúszik, égszínkék pillantásomból a dac süt. Unokabátyám a kormányon dobol a középső ujjával, miközben engem méreget. Azt hiszem ideje az apámat beutaltatnom egy elmegyógyintézetbe. Éppen Riccel egy fontos ügyfélhez indultunk volna. Igen, annak ellenére minden átkozott nap bejárok abba az átkozott ügyvédi irodába, apám barátjához, hogy megtanítson az ügyvédi szakma rejtelmeire. Igen... annak ellenére, hogy képes volt velem megöletni az aktuális pasimat velem! Csak azért mert nem tartotta megfelelőnek; mert bizonyos szempontoknak nem felelt meg. Mondjuk nem volt olasz, és nem volt a maffia tagja sem, csak egy mezei tanár volt egy kis hírű egyetemen. DE kérdem én, miért akkora probléma ez neki?  
Egyszer csak az iroda ajtajában megjelenik az unokabátyám, és nemes egyszerűséggel közli velünk, hogy vele kell mennem, ugyan is van számomra egy feladata! Igen hamar öntött el  a pulykaméreg, kábé.... két másodperc alatt...
-Mi az, hogy apámnak feladata van a számomra? Először is, akkor az apám vegye a fáradságot, hogy minimum felhív telefonon, és ott megkér esetleg.... nem pedig...- kezdenék ellenkezni, de ekkor Massimo megragadja a kezemet, meglep az erőszakossága, eddig soha nem bánt így velem. Gondolom apám befenyíthette a hűséges kutyáját....  
-Lia, minden tetteddel az apádat gúnyolod, szerinte az Alvilágban nem tudják, hogy mindent megteszel, hogy apád orra alá borsot törj? Gyenge láncszem vagy és ezzel gyengévé teszed őt. Nem csak a többi klán akar leszámolni vele, tudod hány olasz szeretne apád helyébe lépni? És ha nem tudja megszerezni a pozíciót úgy, hogy a veje lesz, hát más eszközökhöz folyamodik. Így ha arra kér, hogy menj el egy üzleti találkozóra elmész. Ideje végre megtanulnod mindent, hogy ha férjhez mész te befolyásold azt a barmot és nem fordítva. Egy Caselli vagy!- mérgesen rántom ki magam a fogságából. Pár másodpercig csak bámulunk egymásra, az öreg Marino meg sem mer szólalni, veszek egy mély levegőt, mielőtt megszólalnék...
-Nem kér parancsol, de nem fogok neki ugrándozni, nem az embere vagyok a lánya. Ez az első és utolsó alkalom, elmegyek, de tudod jól és ő is, hogy nem fogok ugrálni nektek, így is... ti öltétek meg a pasimat, szóval....- még be fejezni sincs időm a mondatot, mert már indulunk is a kocsihoz...
Nem tudom mire várunk, vagy Massimo mit is akar tenni, vagy, hogy egyáltalán mit várnak tőlem, eddig... nem hogy nem voltam ilyen megbeszélésen, de még csak nem is izgatott a dolog.  
-Kérlek ne baltázd el Bella, csak szerezd meg ezt az üzletet, és... apád büszke lesz rád, - azzal próbálva oldani a feszültséget rám kacsint.
-Tudod marhára unnom, hogy nőként akármit teszek kevés, hogy apám büszke legyen rám.  Elvégeztem kitűnő eredménnyel az egyetemet, most Marinonak melózom, hogy ő is taníthasson...  még az a lotyó is rávett, hogy megöljem Dylant, pedig csak annyi bűne volt, hogy engem akart, de semmi sem elég neki. Bezzeg, ha férfi lennék, már azzal büszke lenne rám, ha megszülettem volna.- sziszegem neki mérgesen.  
-Jajj, Liv ne légy nevetséges, mindketten tudjuk, hogy azt a mitugrászt csak azért szemelted ki magadnak, mert a bácsikámat akartad idegesíteni.- azzal kiszáll az autóból. Veszek egy nagy levegőt, ez nem jelenthet mást, minthogy... kiszállok én is. Látom ahogy unokabátyám a mögöttünk parkoló kocsinak int. Négy testőr közül kettő kint marad őrködni, kettő viszont be fog jönni velünk a fotószalonba. Olyan helyet választottak ami közömbös mindkét fél számára. Hogy apám miért egy francia nővel akar üzletelni ki tudja... nem vagyunk rasszisták annyira, de apám alantasnak tartja a többi nemzetet, és ezt az életszemléletet nevelte belém is. Valahogy le kell majd küzdenem, ha nem akarom, hogy tovább szórakozzon apám velem.... be fogom bizonyítani, hogy képes vagyok rá, elvégre egy Caselli vagyok én is, minden olyan becses és nem becses tulajdonság meg van bennem is, ahogyan apámban. Bár benne inkább csak nem becses tulajdonságok, ami azt illeti. Felkapom a fekete zakómat, megigazítom a fehér ingem, ami ízlésesen be tűrve a szintén éj fekete kosztümszoknyámba, mi a combom közepéig ér, ahogy elindulunk színben harmonizáló szintén fekete maggassarkúm hangosan koppan a grafit szürke betonon. Méz színű, hosszú tincseim szoros lófarokba kötve a fejem tetején. Mielőtt benyitnánk az üvegajtón még egy utolsó gyors pillantást váltunk Massimoval, nem mondom egy pillanatra görcsbe rándul a gyomrom, de aztán nem foglalkozom vele, felemelt fejjel indulok el a helyiség belseje felé.  
-Üdvözlöm, Lia Caselli vagyok, sajnálatos módon apám nem tudott megjelenni ezért kért meg engem erre, ő itt Massimo Caselli, apám consigliere-e. - hidalom át a bemutatkozást és nyújtom felé az apró tenyeremet.  

 Nem gondoltam volna, hogy valaha hagyom magam rábeszélni arra, hogy apám helyett, apám nevében intézkedjem. Amúgy sem tudom, hogy mégis mit kell csinálni vagy mondani. Azt meg pláne nem, hogy tulajdonképpen mit vár tőlem. Abból is kezd elegem lenni, hogy akármit teszek nem büszke rám, csak azt magyarázza agyba-főbe, hogy tegyem büszkévé. De kérdem én: mégis milyen apa az olyan aki nem tud örülni annak, ha egy szem lánya jelessel végezz Olaszország leghíresebb jogi karán. Persze... a mi családunk ettől egy kicsit bonyolultabb, valószínűleg már keresgeti a kiszemeltet, akihez majd hozzá ad. Szegénynek elég sok szempontnak kell megfelelnie. Olasznak kell lennie, de a legjobb, ha szicíliai születésű. A maffiához kell tartoznia, ha lehet elég közel a Caselli-klánhoz, viszont eléggé befolyásolható, hogy az uralmam alatt tartsam. Bár fogalmam sincs, miért gondolja, hogy majd nyakast ugrok egy ilyen házasságba. Eddig minden fontosabb dologért küzdenünk kellett egymással. Alessandro ellen senki sem nyerhet háborút, legfeljebb apróbb csatákat tudok nyerni, csupán ennyi örömöm van. Illetve, hogy borsot török az orra alá. De Massimonak abban igaza van, hogy apám helyére sokan pályáznak, és most nem csak arra gondolok, hogy a különböző kartellek szeretnék eltenni láb alól... hanem sok olasz is szeretne a helyébe lépni. Na meg ő nem süllyed le egy nő szintjére, így ismét két legyet üt egy csapásra.  
Unokabátyámmal együtt belépünk az ízlésesen berendezett fotós stúdió előterébe. Egy pillanatra körbe hordozom pillantásom a falakon, a berendezési tárgyakon. Illetve a hölgyön akivel üzletelnem kell majd. Még úgy is, hogy magassarkúba vagyok, legalább egy fejjel magasabbnak tűnik. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy teljesen a Keresztapa egy jelenetében érzem magam.... kivéve, hogy őt is a nők sorsa nem ez, hanem hogy szolgálják az urukat. Igazából... most én is ezt teszem, csak az apámat, elegem van, hogy mindig neki van igaza. A testőreink követnek minket, remélem semmi sem sül el balul... mert valószínűleg én járnék a legrosszabbul... mivel, hogy nem hagytam Massimo-nak, hogy megtanítson lőni, és a közel harcban sem akartam jeleskedni. Elvégre ügyvéd leszek basszus.... nem testőr. Finoman bólintok, majd a fiúknak intek, hogy maradjanak... ha valami nagy probléma adódnak amúgy is egyből intézkednének. Alig láthatóan  unokabátyámra sandítok mire megerősítő mosolyt küld. Szem forgatva gondolom, hogy ennyit a Caselli férfiakról. Belépek a nő irodájába, majd csak az után foglalok helyet, hogy hellyel kínál  a hatalmas íróasztal egyik felénél található fotelba.  
-Először is, talán a közvetlenebb kapcsolat céljából talán tegeződhetnénk, ahogy látom nagyjából egykorúak lehetünk. - remélem, hogy bele megy, mert ezzel is...  oldani lehet a feszültséget egy kicsit. Massimo masszívan áll a hátam mögött, érzem a belőle sugárzó erőt, és ez nekem is ad némi erőt.  
-Igazából az apám nem mondott semmit. Megszeretném kérdezni, hogy miben egyeztek meg és milyen üzletről lenne szó?- vetem keresztbe lábaimat. Miközben azon agyalok, hogy mi ütött az apámba, hogy belement abba, hogy üzleteljen egy franciával. Vagy.... nagyon jó üzletet ajánlhattak neki, vagy valami olyat amire régóta vágyott már. Különben biztos vagyok benne, hogy még csak meg sem gondolná a dolgot. Ő neki ez elvi kérdés, és többször átrág mindent mielőtt üzletet kötne valakivel. Nem véletlenül nem akar üzletelni például... a kolumbiaiakkal. Vagy... csak úgy gondolta ideje jobban bele merüljek a dolgokba és ez megfelelő lenne. Sok mindent ki nézek az apámból.... és ez általában a legrosszabbat jelenti sajnos.  

 Nem hiszem el, hogy erre kényszerít, mikor fog már a gyerekének tekinteni, és... nem csak egy katonának? Persze, tudom, hogy valami bajom esne akkor véres bosszút állna, hiszen mi olaszok a szemet szemért elv alapján élünk. Elégre nem véletlenül a nevünk a Cosa Nostra... avagy a mi ügyünk. Ami annyit tesz, hogy nem engedünk bele szólni másokat a dolgunkba, mi teszünk igazságot. És Alessandro Caselli számára csak az a fontos, ami az ő igaza. Dehogy ide küld kábé semmi háttérinfó nélkül, és még csak el sem magyarázza a szabályokat, na... az tőle is csúnya dolog. De hát a Don lányaként nem igazán van választásom, hiába teszek akármit az neki nem elég jó. Pedig még a kezem is bemocskoltam, így már elmondhatom magamról, hogy én is gyilkos vagyok.... habár azóta is mardos a bűntudat. Még mindig látom magam előtt szegény Dylan ártatlan arcát. Bár ez nem mentesít a tett alól, de apám csúnyán rútul ejtett. És ehhez egy prostit használt, meg kell hagyni le a kalappal a bravúros csel előtt, hiszen tudta jól mennyire bántani fog a tény, hogy el akarják árulni a családunkat. Így hát gondolkodás nélkül lőttem le a fickót, kinek csak annyi bűne volt, hogy rossz lányra vetett szemet. Ez egy kemény lecke volt, azt hittem akkor, hogy itt megáll, hiszen ezzel túllőtt minden célon. Bár nem tudom miből gondoltam, hogy itt megáll... hiszen Alessandro Caselli... mégis csak az olasz maffia feje, neki semmi sem elég. Így hát elzavart erre a nevetséges üzletelgetésre. Nem tudom volt, vagy van-e szándékában üzletelni a franciákkal... akiket amúgy ki nem állhatunk, meg úgy mindenkit a földön akiben nem csörgedezik minimális olasz vér. Nem... nem vagyunk rasszisták, csupán apám felsőbbrendűség érzésében szenved, az tuti. Valószínűleg így könnyebben rázódhatok bele a keményebb dolgokba, de igazából azt sem tudom, hogy konkrétan mi az amit most elvár tőlem. Az, hogy Lia gyere és köss üzletet baromi tág fogalom, még úgy is, hogy Massimo jelen van, bár ha olyan üzlet lenne ami a számunkra nem igazán jövedelmező akkor közbe lépne... etikett meg íratlan szabályok ide vagy oda.
Követjük a francia lányt az irodájába, aztán én leülök a kényelmes fotelbe, míg az unokabátyám egy fél méterrel a hátam mögött áll, kezeit össze kulcsolva, marcona tekintettel figyel engem. Tudom, ha olyat tennék vagy mondanék azonnal közbe lépne, hogy megállítson, Massimo olyan, mintha a bátyám lenne. Már gyerekkorunkban is sokszor mentett meg az apámtól, sok kínos helyzetet vállalt magára. Ahogy egyre inkább cseperedtünk fel, próbált még mindig mellettem állni, de legyünk őszinték: baromi nehéz dolga van. Amikor a középiskola után apám Olaszországba küldött a rokonokhoz, ő is velem jött, noha apám megfigyelőként küldte, de nagy támaszom volt... és most is az ebben a pillanatban, amiért hálás vagyok neki.
-Miért ne?- próbálok mosolyogni és úgy tenni, mintha ez egy tök átlagos megbeszélés lenne, és nem apáink nevében kellene intézkednünk. Hát a csajszi elég lazának tűnik,mit ne mondjak, viszont nekem még a térdem is remeg. De nem mutatom, arcomra magabiztos mosolyt varázsolok, ebben van gyakorlatom, aki egy Caselli családba születik egy szem lányként hamar tesz szert ilyen tudományra. Mondjuk most kicsit hiányolom a többi általában nem annyira lényeges tudást... mint mondjuk Chan módjára lerúgni valaki fejét aki kötekedik. Vagy simán a combfixemből elő kapva a mini automatát szitává lőni mielőtt a másik kettőt számolna. DE szerencsémre itt van Massimo... viszont ha az apám továbbra is ilyenekkel szórakozik kénytelen leszek elsajátítani ezeket. Végül is... tök fölöslegesen van egy papírom arról, hogy ügyvédi diplomát szereztem. Aztán el is használhatnám a klotyón wc papír helyett.
Kissé előre dőlök ahogy hallgatom Lana ajánlatát, iszok egy korty bort, nem éppen a kedvencem... de az édes, minőségi bort én sem vetem meg, és amúgy sem kell meginnom az egész pohárral. Utána keresek majd valami igazi vodkát amivel az izgalmamat leöblíthetem. Már éppen szóra nyitnám az ajkaimat, amikor a lány újból megszólal... hát talán megvárhatta volna míg reagálok. Nem mintha tudtam volna mit mondani, hiszen nem is tudom mit jelent ez akár nekik... akár nekem. Az fix, hogy el essünk attól a területtől, de kapunk valamit érte. Ha ennek vége... egyből az apámhoz megyek, csak úgy... mellékesen kitekerni a nyakát.
Massimo oda lép hozzám bocsánatkérő mosollyal a lány felé, hogy egy zsebkendőt nyújtson át.
-Allergia,- közli barátságos hangon, majd úgy tesz, mintha le söpörne egy legyet a vállamról és a fülembe súgja, hogy sí. Ezzel tudom, hogy el kell fogadnom, de egyből nem vághatom rá. Nyilván.
-Nos, ez elég jól hangzik, azt hiszem az apámnak is tetszene a dolog, de nyilván megérted, hogy mivel ő a Don, ezért tárgyalnom kell vele. De majdnem biztos vagyok benne, hogy bele egyezik.- szólalok meg tárgyilagos hangon. Naná, hogy bele, hiszen kellenek a fegyverek.
-Esetleg megengednéd, hogy telefonáljak egyet, és akkor egyből választ tudnék adni neked,- majd ha bólint fel is állok, hogy arrébb vonulva felhívjam a pökhendi apámat.