Érzem, hogy Dorian próbál minél távolabb tartani attól a veszélytől, ami őt fenyegeti, és ezért hálás vagyok. Szívem szerint én is így tennék, de most nem érzem, hogy ez lenne a helyes út, mert, ha nem tudja, nem tud felkészülni rá. Viszont azzal, hogy elárulta neki is vannak sötét alakok a nyomában, engem is felkészített arra, hogy tudjam, ha esetleg itt keresné valaki Dorian, nem kell egyből azt feltételeznem, hogy jóakarója, tehát leginkább majd úgy kell tennem, mintha nem lennék itthon. A tagadás, hogy nem ismerem, vagy nem tudom, hogy hol van, bizonyos embereknél nem jelenti azt, hogy csak úgy, simán távoznak, hanem lehet, más módon próbálnák kiszedni belőlem mit is tudok róla, róluk, vagy bármi hasonló dolgot, ami érdekelheti őket.
- És sajnos én azt vettem észre, hogy minél magasabban vannak, annál jobban elsajátították már ezt - húzom el keserűen a számat.
- Az élet kegyetlen tanító, és, ha egyszer már eléd tett egy akadályt, mindent megpróbálsz elkövetni, hogy minél jobban elkerüld - értek egyet vele. Néha azért elgondolkozok, hogy megéri-e újra és újra talpra állni, mert egy idő után nagyon elfárad az ember, de ez nem mondom ki újra hangosan, hogy néha szeretném feladni a küzdelmet.
- Te nem vagy rossz, vagy gonosz - mosolygok rá kedvesen. - De most inkább arra számítottam, hogy csak szimplán nem veszed észre a bakit - vigyorgok rá hozzá hasonlóan. Bár ezzel talán magamról állítom azt, hogy bizony tudok gonosz lenni. Az viszont talán a mentségemre válna, hogy csak azokkal szemben vagyok gonosz, akik nekem ártanak közvetve vagy közvetlenül.
Ha jobban belegondolnék a mostani helyzetbe, akkor talán rá jönnék, hogy valahol Dorian is úgy működik, mint én, hogy nem szereti, ha méregetik, és megpróbálják megfejteni. Bár én leginkább a pszichológusokkal szemben szoktam így érezni, bár, ez mégsem teljesen igaz, mert akkor sem viselem jól a vizslató szemeket, ha attól tartok, hogy utána sajnálnak és esetleg úgy bánnak velem, mint egy hímes tojással. Ilyenkor viszont a legszívesebben leharapnám az illető fejét, hogy engem aztán ne fejtegessen, de általában csak még jobban bezárkózok, és otthagyom az illetőt, már, ha megtehetem.
- Jól van csomagolva a dolog - vigyorodom el, hogy kicsit oldjam a feszültséget, amit érzek, bár lehet inkább csak én vagyok a forrás. - Ha végig tudok táncolni egy éjszakát lényegében megállás nélkül, akkor az az állóképességemet fejleszti - mondom úgy, mintha ez az indok bármikor működött volna, de ettől függetlenül általában elengedtek. - Meg bennem is kifejlődött volna egy jó adag kisebbségi érzés vagy valami klausztrofóbiához hasonló valami, ha állandóan ekkora tagok vettek volna körül - utalok most arra, hogy csak 160 cm magas vagyok, tehát jócskán fölém magasodnának az ilyen hegyomlásnyi őrök. Azt persze már nem kötöm az orrára, hogy így is van bennem egy jó adag klausztrofóbia, ami régen váltott ki belőlem pánikrohamot; hát az szép kis menet volt, mire le tudtak nyugtatni.
Látom, hogy majdnem elneveti magát, amikor megosztom vele, hogy nem vagyok szívbajos, ha véleményformálásról van szó, így én is elmosolyodom. Nem értem miért akarja magát ennyire rossznak láttatni. Igen, bűnöző volt, és? Kijött belőle. Már nem az, ha minden igaz. Én is az voltam, hiszen loptam, csaltam és hazudtam, ha úgy kívánta az érdekem/életem. De valahol azt sem tartom kizártnak, hogy én is bűnöző lennék már régen, ha a mostoha családomnál maradok, vagy, ha Tío nem vesz a szárnyai alá, mert akkor még mindig az utcán élnék, és valószínűleg felfigyelt volna rám egy banda, akinek a területe közelében lézengek, de az sem kizárható, hogy én magam kerestem volna a védelmüket. Lemondani az életedről nem olyan egyszerű, mint azt sokan hiszik. Hozott rossz döntéseket, amiket már megbánt, és amiket már maga mögött hagyott, már emennyire megtehette, és nekem ez számít.
Valahogy nem tudok vele egyet érteni, hogy rossz apa lenne, bár ezt még nem mondom ki hangosan, hiszen nem tudok túl sok részletet. De ahogy egyre jobban belemegyünk csak nem állom meg, hogy ne hozzam a tudtára a dolgot. - Szerintem Te igen is jó apa vagy - nézek a szemébe. - És nálad még annak is jó indokát látnám, ha letagadnád. Az nem önzőségből lenne, hogy Neked jobb legyen, hogy kevesebb felelősség legyen rajtad, hanem a lányodat védenéd vele. Ha nem a tiéd, az ellenségeidnek nem lenne oka őt bántani. - Nem tudom, ez mennyire nyugtatja meg, de úgy érzem, hogy tudnia kell. - Én tudom milyen egy rossz apa, hogy milyen az, ha csak a saját érdekei miatt hanyagol el teljesen, és nem meri, akarja felvállalni, hogy esetleg hibázott. - Én a biológiai apám szemében hiba vagyok, akinek a létezése fenyegetés az életére, és nem csak a családi életére nézve, hanem a jövőjére nézve is. - Én úgy gondolom, hogy ezt Rae meg fogja érteni, csak talán jobban el kell magyaráznod neki. Ő más körülmények között nevelkedett, így nem jutnak eszébe olyan dolgok, ami nekünk már zsigerből jön. Még talán azt is meg tudom ígérni, hogy a segítségedre leszek ennek az elmagyarázásában. Hogy nem azért nem beszéltél róla, mert Benne nem bíztál vagy, hogy esetleg Tőle féltetted volna. Hanem ez már nálad egy olyan beidegződés, mint nálam az ajtó kényszeres zárása. Persze csak akkor, ha szeretnéd. - Rae nálam furcsállta, amikor még a beköltözése előtt kitértem erre, és tudom, hogy néha még mindig meg-megfelejtkezik róla, ha nem vagyok itthon (én mindig ellenőrzöm, ha nem látom vagy hallom, hogy bezárta). Viszont most nem tudok másabb példát hozni, hiszen a többi megszokásomról nem igazán tud, mert eszembe sem jut, hogy én azt is csinálom. - Egyébként hogy indult nálatok ez a kapcsolat? Mármint tartósnak akartad eredetileg is, vagy csak ismerkedtetek, találkozgattatok és lesz, ami lesz alapon alakult ki? - kérdezek rá erre a részletre. Már nem emlékszem, hogy Rae erre kitért volna, így inkább megkérdezem őt is. - Tudom, hogy nincs hozzá közöm, de ez fontos lehet - indoklom, hogy miért is firtatom ezt, mert, ha az elején nem tartósnak indult, akkor érthető, hogy nem beszél a lányáról minden lánynak, akivel megismerkedik. Ha viszont tartósnak indult…, akkor már neccesebb az ügy.

Doriannal egyre jobban úgy érzem, hogy nem velem van a baj, nem én vagyok a hibás a kifacsart gondolkodásomért, hanem a múltam. Hogy azért gondolkozok sokaktól eltérően, mert amin keresztül mentem ezt eredményezte; mert a túléléshez volt rá szükség. Persze ez nem azt jelenti, hogy jó így, ahogy van, de nem születésem óta vagyok elcseszve. Dorain minden gesztusán és mondatán érzem a hasonló gondolkodást, ami valahol jótékonyan hat rám.
Nem akarok foglalkozni a véleményével, amit önmagára tesz. Szükségem van arra, hogy bízzak benne, mert más nincs, akire ebben a Rae-s dologban számíthatnék. De, ha úgy érzem, hogy Dorian nem jó ember, akkor mindent megteszek, hogy olyan távol tartsam őket egymástól, ahogy lehet, bár tudom, hogy nekem ehhez semmi közöm. Felnőtt, felelősségteljes emberek mind a ketten, akiknek az életéhez semmi közöm, de nehéz ezt a nézetet betartani, ha egy szeretted miattad van veszélyben alapjáraton, a többitől azért próbálod megvédeni.
- Mint valami elcseszett vígjáték, ahol egy agyonőrzött figura életét kísérik végig, ahogy próbál normálisnak látszani, de olyan messziről süt róla, hogy nem az, mint ide a Plútó - megyek bele a hülyeségbe. Neki ez valószínűleg furcsa, idegen és talán még elfogadhatatlan is, de ő valószínűleg nem élt még át olyan szintű félelmet és rettegést, ami a csontjáig hatolt, és teljesen megbénította, hogy évekig még az alvástól is félt, mert a rémálmok mindig megjelentek a sötét éjszakában, és következményként pánikrohamokat okoz a mai napig.
Tudom, vagy legalább is el tudom képzelni, hogy mennyire nehéz lehet számára, hogy egy vadidegen előtt kell beszélnie a kislányáról, akit szíve szerint a világ végére is elvinne, ha úgy biztonságban tudhatná. Ezt pedig a levegővétele is megerősíti, amivel a tiltakozását akarja kifejezni, de visszatartja, amíg be nem fejezem a mondandómat. - És, ha tudomást szereznek róla - utalok itt az ellenségeire - és úgy vannak vele, hogy lehet nincs veled, de talán azzal is sarokba szoríthatnak, ha bántják? Akkor már nem jobb, ha oda tudsz rá figyelni? - kérdezem, bár nem tudom, hogy válaszol-e rá, de nem is igazán várom el, csak egy másik eshetőséget vázolok fel. - Hozzád tartozik, ha veled van, ha nincs, és nem hiszem, hogy Te olyan lennél, mint… -, de itt elhallgatok, mert nem akarom elárulni, hogy a biológiai apámról van szó -, mint egy ismerősöm, hogy csak a saját érdekeit nézi, és egyáltalán nem törődik a gyerekével, és, ha az érdeke úgy kívánja a saját gyerekét is megzsarolja, hogy magát mentse. - Brian, a biológiai apám, a féltestvéremet, Bent zsarolta meg a feleségével, Ben édesanyjával, mert nem akar rólam tudomást venni, és nem akarja, hogy kiderüljön, megcsalta. Felháborít a viselkedése még mindig, de megígértem Bennek, hogy távol maradok, mert az anyja nem ezt érdemli, de szívem szerint megfojtanám Briant, és még csak egy kiskanál víz sem kellene hozzá. Doriant már most jobb apának látom, mint Briant, pedig elvileg Dorian a rosszfiú és Brain a jó.
- Rendben - mosolygok rá kedvesen. - Tiszteletben tartom ezt, és nem fogok beleszólni - egyezek bele, mert valahol megértem, hogy egyedül akarja megoldani. Viszont azt remélem, tudja, hogy, ha Rae rákérdez erre, akkor hazudni nem fogok neki. Alapvetően jól hazudok, de most nem fogok. Az, hogy Rae ennyire előtérbe került ismét, öntudatlanul arra sarkall, hogy kikeressem a nevét a telefonomból, és az „új üzenet” részre menjek, hogy személyesen Rae-t kérdezzem meg a hogyléte felől. Aggódok, nem is kicsit.
Egy kicsit káoszosnak érzem most Dorian gondolatait, bár tudom, hogy ezek a dolgok sosem egyértelműen csak feketék vagy fehérek. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy ők most ismerték meg egymást, és előtte nem voltak még csak ismerősök sem, így egy olyan ember, mint Dor, nem úgy áll hozzá egy kapcsolathoz, mint az átlag. Meg persze egy gyerekkel sem egyszerű ismerkedni, bár talán férfiaknak könnyebb, mint a nőknek, de, ha magamból indulok ki, akkor ez egy nagy baromság. Én, ha megtudnám, hogy gyereke van a pasimnak, valószínűleg úgy dobbantanék, hogy még az ajtót is vinném magammal. De a gyerekek ilyen szempontból mindig egy potenciális problémaforrásként funkcionálnak, hiszen ők egy komoly kapocs a párod és a párod exe között, amit nehéz elfogadni. Ezt tiszta fejjel megértek, de én is benne vagyok egy hasolnó állapotban, csak én a „gyerek” szerepét töltöm be, és Benen kívül más nem tudja, hogy anyu már nem él, de most nagyon elkalandoztam. - Én csak azt tudom javasolni, hogy beszélj vele őszintén, és minél hamarabb - ajánlom neki. Nem biztos, hogy jó, ha sokáig húzza, és én úgy érzem már éppen eleget várt, hiszen Rae nem ma költözött ki. Ennyinek elég időnek kellett lennie, hogy mindent átgondoljanak. Ráadásul én tudom, hogy a barátnőmnek is vannak titkai, amiket tudtommal még nem osztott meg a párjával. Rae költözése óta eltelt idő számomra túl soknak tűnik, és ha baja esett? És ennél a kérdésnél, ami ismét átfut az agyamon már nem is bírom tovább, meg kell írnom az üzenetet Rae-nek. - Ne haragudj! - nézek Dorianre - De most feltétlen írnom kell Rae-nek egy sms-t - nézek rá kérlelőn.
Gyorsan írok, és amint rányomok a küldésre, figyelmemet visszafordítom Dor felé. - Én nem hiszem, hogy Rae szakítani akarna Veled. Vagy utalt rá valamivel? - kérdezek rá nyíltan. Nem tudom a részleteket, de eddig nem volt olyan érzésem, ami alap lenne a szakításukra, bár ehhez lehet keveset tudok.

Rae egy vagány, belevaló csaj, akiről tudok olyan dolgokat is, amiket Dorian nagy valószínűség szerint még csak nem is sejt. Tudom, hogy volt már életveszélyben mások miatt, a munkájából kifolyólag, de, hogy éppen engem és Doriant sodorja az útjába az élet, ráadásul szinte egyszerre, az már valahol talán túlzás, hiszen egyikünk élete sem egy életbiztosítás és nem csak ránk nézve, hanem a környezetünkben élőkre nézve is. Ráadásul Dorral vagyunk olyan önzőek, hogy szeretnénk magunk mellett tartani, vagy legalább is nem megkönnyíteni neki azt, hogy elhagyjon minket, hiszen én is visszavárom.
De valahol talán az is önzőség a részemről, hogy Doriant belevonom az életembe, hiszen Neki is megvan bőven a maga baja, és én mégis azt tervezem, hogy az engem üldöző démonok egy részét valamilyen szinten átirányítom rá Rae védelme érdekében. Az már persze egy másik kérdés, hogy ha ők most szétmennek, akkor ez nem történik meg.
Nem vagyok szülőnek való, és nem csak amiatt, hogy nem vagyok biztonságban, de teljesen megértem Dorian gondolkodását és aggodalmát. Annyira szeretnék neki valami olyan tanácsot adni, ami tényleg biztosítja a kislánya számára a nyugodt és jó életet, de ilyen nem nagyon van, mert, ha nevelő szülőkhöz kerül, az sem garancia semmire. Ha pedig ismeri az örökbefogadókat, akkor meg megint meg van a kapocs, és ott sincs ezt követően biztonságban. Addig viszont, amíg az ellenségei nincsenek olyan helyen, ahonnan nincs ki- vagy visszaút, nem lesz nyugodt soha, még annyira sem, mint egy normál szülő, és ezt ő is tudja. [color=#DD8512]- Látod?! Ezért mondom, hogy Te igen is jó szülő vagy - mosolygok rá bíztatóan. - A jó szándék benned van, és sajnos azt kell mondanom, hogy gyakran még ez sincs meg a szülőkben - nézek rá keserűen. Lehet nekem nagyon rosszak a tapasztalataim, de én már egy olyan vérszerinti apáért is hálás lennék, aki miatt úgy vagyok veszélyben Dor kislánya.
Próbálok Dor aggodalmán és kétségbeesésén enyhíteni, és amennyire lehet szabad kezet adni neki a dolgok helyrehozásában, de tisztában vagyok azzal, hogy a barátnők hamarabb fordulnak egymáshoz kényes dolgok megvitatásában, mint a párjukhoz. Tényleg nem akarok beleszólni Rae döntésébe, mert nem akarok én lenni a bűnbak később, aki miatt rosszul dönt. Így egyelőre Rae-t sem lebeszélni, sem rábeszélni nem tervezem, hogy Dorian mellett maradjon. Csak annyit szeretnék majd elérni, hogy beszéljenek őszintén mindenről (Rae titkáról is) és megalapozott döntést tudjon hozni, hogy, Dor kislánya miatt ne bánja meg a döntését bárhogyan végzőik is. Meg persze Dornak is joga lenne tudni egy-két dologról, és talán a következő beszélgetésüknél ez is szóba kerül, aminek a végén Dor is dönthet úgy, hogy kilép a kapcsolatból.
- Hazudni nekem is sokszor könnyebb volt, bár mostanában inkább a féligazságok és a dolgok elhallgatása mellett teszem le a voksomat, mert ott kevésbé esélyes, hogy rajtakapnak - vigyorgok rá, amikor találkozik a tekintetünk, bár eléggé erőltetett, de nem a téma miatt, és elkezdem megírni az sms-t Rae-nek. - Tudom, és pont ezért ajánlom az őszinteséget…, mert neki is vállalnia kell az életedet…, és a kislányodnak sem tesz jót, ha… megkedvel valakit,… utána meg elveszíti - beszélek kicsit szaggatottan, mert nehéz egyszerre az írásra és a beszédre koncentrálni, úgy, hogy ne keverjem őket össze.
Kérdésemre azt a választ kapom, amire számítottam. - Azért én azon sem csodálkozok, de azóta már hátha lehiggadt - bíztatom, hogy valószínűleg mindenki így reagált volna, de ettől függetlenül én még mindig nem látom olyan vészesnek a helyzetet, mint ő, bár tény: kívülről minden egyszerűbb.
Amikor el kezd búcsúzkodni és feláll az ülőalkalmatosságról, én is követem a példáját. - Szint úgy - mosolygok vissza rá. - És nem zavartál, gyere nyugodtan máskor is - bíztatom, hogy hozzám fordulhat bizalommal, hiszen valahol rokonlelkek vagyunk. Szívem szerint hozzátenném, hogy legközelebb Rae-t is hozza magával, de nem akarom elkeseríteni, ha mégsem úgy alakul, és azt sem szeretném, ha azt hinné, egyébként nem látom szívesen. Nem akarok tőle semmit, de néha jó, ha van egy olyan személy az életedben, akivel hasonlóak a gondjaid, és ki tudod magadból beszélni.
Szívesen tartóztatnám még, de tudom, hogy a kislányához siet ennyire, akire most biztos egy olyan személy vigyáz, akit az utolsó pillanatban akasztott le, és már nagyon várja vissza, hogy menjen a dolgára. - Ne gondolj erre! - mosolygok rá kedvesen. - De persze, hogy vigyázok, amennyire csak tudok - nyugatom meg, hogy figyelni fogok rá, és történjen bármi, nem áll szándékomban hagyni, hogy Rae önpusztításba kezdjen az esetleges szakítás (, ami szerintem nem fog megtörténni) után vagy más módon essen baja.