Mondhatjuk azt, hogy szeretem Los Angelest. Van egyfajta dög ebben a városban, ami nagyjából az 50-es években indult el és azóta is él, lélegzik, virágzik. Egyedül a meleg tud teljesen kicsinálni, meg némi időeltolódás persze, de azt hiszem túlélhető megfelelő mennyiségű koktél és egy normális szálloda keretei között. És mindig bérlem a kocsit, elég nekem New Yorkban kínlódni a taxikkal, itt nem vagyok hajlandó. Egyszerűen nagyobbak a távok és szarabb a tömegközlekedés. Rávetemedtem, hogy felhívjam a fiamat, hát kár volt, szegénynek nem igazán tudtam mit mondani. Már megint messze jöttem, de vétek lenne azt mondani, hogy ez Ulisses miatt van. Egyszerűen sok havi munkám fekszik a legújabb reménységemben és nem hagyom, hogy holmi kokainfüggés meg szilikon mellek elvonják attól, amire szerintem is rendeltetett. És hát ki tudná jobban, hogy mi a jó neki, mint én? Nekem ez a dolgom, hogy ő nyugiban legyen és koncentrálhasson az írásra. Egyébként is engem basztat a kiadó, a kiadó összes ügynöke, meg mindenki más és nem őt. Tehát kedves, csodásan beteg lelkű írómnak semmi dolga nincs, csak az az egy, amiből mindkettőnk pénze megvan. Pontosabban engem már nem a pénz része motivál a dolognak, sokkalta inkább a diadal.
Leteszem a villámat és rágyújtok. Egyik kikötésem, hogy mindig dohányzó éttermet kell keresni. Az utóbbi években mondjuk úgy erősen köt az orális fixáció ezekhez a vackokhoz. Vagy inkább az elmúlt pár év viharai? Nem is tudom. Azt hittem a férjem komolyan gondolta a válást, mármint tényleg komolyan. Végül mégsem. Erre a fivérem meg elvesz egy szemtelenül fiatal sorozatszínésznőt. Akihez egyébként még mindig nem tudom mit kéne szólnom. Mármint, komolyan? Az ember szeretőnek tart ilyen fiatal lányokat. Jasper is ahogy idősödik, úgy kezd megbolondulni. Már nem tud visszafelé kapálózni a 30-as playboy éveibe. Egyébként meg akkor is házas volt. Úgy látszik ez valami Polignac sajátosság, hogy kell mellénk valaki. Én is tökre eldöntöttem, hogy senkinek a Mrs.-e nem leszek, meg úgy 30 éves koromig egy ártatlan léleknek sem az anyja, hát tessék az is milyen prímán összejött egy terv volt. Különös de csak egyszer fordult meg a fejemben, hogy nem tartom meg. Csak egyszer és mélyen el is szégyelltem magam utána.
- Este a 82-ben? - felkapom a fejem a kérdésre, azt hiszem kicsit elgondolkodtam. A felénél nyomom el a cigit, igazából nem kell az a plusz x perc amit ad nekem. Kiiszom a borom maradékát, mert hát ebédhez nem illik koktélt szlopálni a belvárosban. Az olyan..proli. Azt se tudom milyen hely az, amikor leesik, hogy egyébként én szerveztem oda. Leültetem a kiadó emberével, hogy lássák életben van, kiegyensúlyozott meg minden. És tálalhassuk, hogy le akar költözni a partra egy lakókocsiban. Nem mintha nem lenne egy menő lakása a Völgyben, de neki most ez kell. Én meg megadom neki, csak nem a saját számlámról.
- Persze drágám. Már alig várják, hogy lássanak téged. - elmosolyodom, könnyeden, vidáman, bár ál-vidámság ez csak, valójában semmi kedvem megint valami ovissal vívni az öreg Tyler pénzén, akinek egyébként is annyi van mint a szemét, tehát kitelhet tőle. Felállok és udvariassági formulát kiterítve nem fizetek. Nyomok egy csókot az arcára. - Semmi gin, semmi kokain addig. Különben elveszted a lakókocsis kis fantazmagóriádat. - látom pedig azokban az édesen dacos szemekben, hogy majd ő megmutatja, meg majd ő átveri mindet, de ugyan, mindketten tudjuk, hogy nekem van igazam. Mint mindig. Évek és a rutin.
Elhagyom az éttermet és szórakozottan gyújtok rá megint. Elgondolkodom, hogy hova a fenébe parkoltam le a kocsit, amikor valami szó szerint nekem fröccsen. A döbbenetemtől még a lámpa is zöldre vált (költői túlzások) és azt a gusztustalan foltot fixírozom ami a hasam ékesíti. Hát naaa ezt nem hiszem el! Dühödten nézek az elkövetőre. - Milyen találó! - hangzik a gúnyos válasz, de a dühös tekintetem kereszttüzébe az újkeletű sógornőm kerül. Kicsi a világ? Hah mekkora üres egy frázis de ez most rettenetesen találó. - X millióan élnek ebben a városban, naponta még x száz ezer jön megy, talán több is. És te vagy az, aki leönt. - nem, ezt amúgy nem tudom elhinni. - Mit keresel Los Angelesben? - egyébként úgy társaságon kívül leszívott elmével a melegben ennyi kedvességre szoktam képes lenni. - Gyere, arra parkolok! - intek a parkolóház irányába szemben, lévén ilyen göncben meg főleg nem mutatkozhatok úgy kábé sehol, mert oda lesz minden. - És el is kísérhetnél venni valami göncöt gyorsban, este jelenésem lenne de addig így nem maradhatok. - nézek rá, hát ez voltaképpen meghívás is volt, de az én stílusomban volt az. Finomodni finomodni kéne. - Jasper is veled jött? - bár ezt őszintén kétlem, nem olyan típus aki ennyit repked csak úgy. Kivéve persze akkor ha érdekében áll. Akkor Timbuktuba is elrepülne gyorsan.

Kényes vagyok a megjelenésemre. Talán ennek ahhoz is köze van, hogy Miss Pamela egyébként sikeresen saját márkát indított el itt az évek alatt és előszeretettel küldözget nekem mindig. Aztán persze csak ne csodálkozzunk, ha a hetem szerves részét kiteszi a pilates és egyéb elfoglaltság, mert hát maga volna a szégyen ha nem férnék bele valamelyikbe. És az én koromban kifejezetten oda kell figyelni arra, hogy miként jelenek meg egyáltalán bárhol. Ezért sem tartom mindegynek, hogy Ulisses miben jelenik meg nyilvános helyen. Egyszerűen már fontos ez is, vége már a 90-es éveknek amikor a mindegy is mindegy volt és az volt a trend ami nem volt trend. A mostani ruhám is könnyed anyagú, lágy esésű és tengerkék. A feketétől pár éve tartózkodom hathatósan. Kivéve a bizonyos LBD daraboktól, amik időtállóak. Viszont így, fényes nappal csak úgy feketében, hát már nem megengedett mondjuk úgy.
Viszont a tengerkék csodámon most egy leginkább gyümölcsös hányáshoz hasonlatos folt díszeleg, hála Primanak, akit egyébként még mindig nem tudtam hova elhelyezni a családi, meg úgy egyébkénti radaromon sem. Egyszerűen nem értem Jaspert, vagyis az agyam egyik része nagyon is érti. Prima fiatal, sugárzó és nagyon szép, de mocskosul fiatal. Lassan már várom, mikor dugja a férjem megint az orrom alá a tényt, hogy válni akar és látom meg ezzel kb. egy időben azt, hogy ő is egy ilyen korú lánnyal megy el ide vagy oda. Viszont hiba lenne, végzetes hiba lenne a lányt rögtön leírni, ezt én is tudom. És komolyan igyekszem, ahogy a fiammal kapcsolatosan is igyekszem nem elsőre ítélkező idiótának tűnni. Én csak mindenkinek a legjobbat akarom.
- Anyád is itt van? - vonom fel a szemöldököm. Szerintem még nem is láttam az anyját. Vagy csak nem emlékszem rá. Hiába, én sem jegyzek meg bárkit. Pardon, mindenkit. Azért tartok asszisztenst, hogy a kellő időben a kellő helyekkel ő beszéljen és engem hagyjon egyszerűen csak dolgozni. Az együttműködés mindig gyümölcsöző. Már ha a megfelelő ember kapja benne a megfelelő szerepet. Felsóhajtok. - Nem haragszom, véletlen volt. - ami persze most el fog venni vagy két órát az életemből, mert töredelmesen bevallom azt terveztem, hogy alszom egyet a szállodában, utána pedig beülök kicsit szaunázni, de ez most úgy tűnik, hogy elúszott. És inkább ez dühítő, nem maga a ruha ténye. Nem szeretem ha felrúgják a programjaimat. Egyáltalán nem. - Ez nagyszerű! - húzom mosolyra az ajkaimat. Mondjuk tekintve az aprócska tényt, hogy ő okozta most mindezt, tehát érdekes lenne ha most nem érne rám egy kicsit. Nem mintha hibáztatnám egyébként, csak hát ha az ember az Élet nevű folyóban evez, akkor meg kell tanulnia elkapni a felé sodródó dolgokat. - Pedig azt hittem mindent elkövet majd, hogy jóban legyen az anyósával. - beintek egy ránk dudáló taxisnak. Milyen már, hogy valaki ebben a városban taxizik?! Nem is értem. Persze most szarkasztikus vagyok, hisz az anyós vélhetően pont Jasper korosztálya, így ha elengedjük azt a pici tényt, hogy a kicsi lányával vajon mit tesz, talán még jóban is lehetnének. Bár nem értem mit keres itt az anyja LA-ben. Talán nem ártana némi komolyabb odafigyelés az új családi ágra. Vagy valami ilyesmi. Megnyomom a gombot, a lámpák felvillannak. Majdnem elfelejtettem, hogy fekete a kocsi. Ha már sötétpirosban nem tudtak adni. Amit egyébként mérföldekkel jobban preferálnék, mint ezt, de mindegy. Beülök és intek, hogy csatlakozzon ő is. Nem mintha most lennék a környéken először, de ez a forgalom ami itt van, tetőzi NY-ot. Agyzsibbasztó. Irány a RD. Szeretem ha az üzlet ahol vásárolok történetesen még jó illatú is. Szerintem vadászkutya voltam előző életemben. Mindegy. - Az egyik írómat hozom össze a kiadóval. Ki akar sajtolni tőlük egy lakókocsit, mondván a parton írni mennyire jó és anélkül nem lesz kész határidőre. Megpróbáltam délutánra letiltani a kokainról, meglátjuk mekkora sikerrel. - sóhajtok egy nagyot - És te? Anyáddal leszel? - próbálom nem elfintorogni a kérdést, mert hát mondom, nem emlékszik, hogy be lettem volna mutatva neki meg ilyesmik, na meg nem akarom, hogy valaha ilyen arccal kérdezzen rám bárki is a fiamtól. - Mert ha gondolod csatlakozhatsz. Kicsit enyhítené az üdítő jellemed a feszültséget. - már ha le nem borítja persze őket is valami vacakkal. - És, hogy megy a munka? Van kilátásban új szerep? - nem mintha egyébként megnéztem volna a régebbieket, de talán illene sort kerítenem rá.

Nos, így mindenek felett azért lenyilatkoznék arról, hogy bőszen remélem, a fiam nem így fog engem emlegetni a párjának, társának, alkalmi partnerének, mint a nőt akivel nem lehet jóban lenni. Fogalmam sincs Prima anyjáról, egyébként nem is feltétlenül tisztem foglalkozni a dologgal. Ez Jasper munkaköri leírásává vált onnantól, hogy gyűrűt húzott ennek a lánynak az ujjára. Azt hiszem sokkolt a bejelentése, bár enyhe rá a szó. Még két üveg bor után is erősen zsizsegett bennem a mondanivaló valódisága. Megnősül és egy sorozatokban játszó, roppantul fiatal lányt készül elvenni. Édes-édes Jasper, mindig követte a divatot. Vagy csak egyszerűen másik vágányra szállt, mint én. Nem mondom, hogy az én házasságom legyen bárkinek a minta, vagyis talán az első mondjuk úgy 20 éve lehet. Ha jól emlékszem egyszer készült is velünk valami interjú. Bekerültünk az érdekességek rovatba, amiért még mindig együtt vagyunk, botrány nélkül. Nos...bájos kis interjú lett, azt hiszem.
- A bátyám mindig is kedvelte a kihívásokat. - és remélem nem szed viagrát Prima miatt. Nem mintha érdekelnének a részletek, csak egyszerűen remélem. A férfiak néha hajlamosak gyerekesen ostoba dolgokat csinálni csak azért, hogy megmutassák, mit sem változtak a 20-as éveikhez képest. Mondjuk erre mi nők is hajlamosak vagyunk, mondom ezt én, a heti 1 aerobic, 1 pilates, 1 jóga és még sorolhatnék párat mikkel a naptáramban. Na de...az én helyzetem mindig merőben más persze. Felvont szemöldökkel nézek rá, hogy mégis mit művel a bérelt kocsimban ilyen fene otthonosan és azt hiszem erre ő maga is rájön, bár akkor én már a slusszkulcsot dugom a helyére, tehát nem láthatja rajtam. A bocsánatkérésre, vagy valami nagyon ahhoz hasonlatosra félmosollyal válaszolok. - Kérlek, érezd csak otthon magad. - ebben megbújik persze némi szarkazmus is, mert hát én vagyok annyira seggfej, hogy mielőtt bármi fontosat bepakolok, elfektetek bárhol, megnézem, hogy megfelel-e neki a hely. De ha neki megteszi, na meg persze ha nem kért hozzá segítséget, akkor az ő felelőssége az a ruha. Mert gyanítom, hogy az ott egy ruha. - Azt valóban nem hagyhatod ki. - mármint én se viselném jól, ha a tulajdon gyerekem inkább másik családdal lógna amikor számomra fontos esemény zajlik. Vagyis pontosan nem tudom mit mondanék ha a fiam így tenne. Még nem volt rá precedens, hogy a tudtommal ez megtörtént, Élou-t elég őszintének próbáltuk nevelni ahhoz, hogy közölje ha valamit nem akar. Pláne velünk közösen. Innentől kezdve nos, akkor biztosan nem tart velem ma este az írómmal és a kiadójával való találkozóra. Sajnálatos, Prima rendkívül ért ahhoz, hogy magára irányítsa a figyelmet, főleg ha nos, leborítaná véletlen azt a seggfejet is valami förmedvénnyel. Mint engem. Magamban mosolygok. Bókra bókkal? Pont a frizurám? Nem tudom új-e igazából, lévén hetente járok a fodrászomhoz csak ezért vagy csak azért. Egyelőre nem vittem bele komolyabb változtatást. Ennyi idősen már prímán tudom mi az, amit felvállalok bármilyen eseményen és mi az amit nem. - Nem, nem új. De köszönöm. - indítom a kocsit, hirtelen kanyarral előzök be egy másik elé, remélem remek reflexei vannak, nincs kedvem kínlódni a biztosítóval. Ja, hogy állatul vezetek? Mondták már. Bedugaszolom a vacak kártyát, pittyen, hogy minden rendben, betartottam az időkeretet. Hát persze, hogy betartottam! Amúgy rohadtul nem figyeltem az órára, de ez most rettentően sokadlagos. Fél kézzel a telefonomon nyomkodom a gps-t, hogy irányba is állítson és ne kelljen kerülni. A parkolóházat elhagyva egy éles jobb kanyarral tervezek én újra. - A szerzők mind önző, egomán, fasiszta faszfejek, ebben nincs meglepetés. - nem tudom mi egyebet mondhatnék. Mindig jó, amikor egy könyv megfilmesítési jogaiért versengenek azok az idióta barmok, ráadásul sokszor teljesen elcseszik az egészet, az írók meg persze a fejüket fogják, hogy megerőszakolták a történetüket. - Az a lényeg, hogy a rendező legyen tökös. Mit kaptál? - mármint szerepet, mert erre kíváncsi vagyok, még ha nem is tudom így hirtelen, hogy miről beszél. Ledudálok egy idiótát magam elől, mert a fasznak tötyög 30-cal amikor simán húzhatnánk legalább 60-nal. - Úristen, neked meg ki adott jogsit??? - kiáltok ki amikor befékez előttem. Persze csak beint, ezért ledudálom megint. Agresszív vagyok. Agresszív vagyok?
Lassan érjük el a Rodeo Drive-ot és az első üres helyre be is passzírozom magamat, magunkat. - Nem elég, hogy dög meleg van, még ostobákkal is van tele ez a város. - mormogva szállok ki és rájövök, hogy teljesen felesleges azt a hányás-valami foltot takargatnom magamon, mert szerintem a Holdról is látszik. - Jó, kell nekem minimum két hétköznapi ruha, evidensen minimum 1 pár cipővel és a kiegészítőkkel persze. - hisz én ésszel csomagolok és ehhez a ruhámhoz, amin most ez a fos díszeleg van mindenem, de ha egyszer megtehetem, hogy újra öltözködjek boltból, akkor miért ne csinálnám? - Megvan már, hogy mit fogsz felvenni a premierre? - nézek rá kérdőn, mert most már Polignac, tehát nem vehet fel egy...akármit. - És milyen premierje lesz édesanyádnak? - függetlenítem le magamtól azt a nőt, legyen bárki is. Még az is lehet, hogy közel egykorú velem. Nem...nem akarok belegondolni ebbe a dologba. De ha a lányát küldte el a saját ruhájáért, hát nem valami önálló szerzet.

Abban a hitben élek, hogy Jasper csak átmenetileg megbolondult. Eleinte arra gyanakodtam, hogy teherbe ejtette a lányt és feltámadt benne valami különös felelősség, ami valljuk be nem annyira egyedülálló eset ebben a családban, de rájöttem, hogy nem. Viszont valóban szembe kellene néznie azzal, hogy Primanak is van családja és neki, mint férjnek törekednie kellene rá, hogy megismerje őket. Persze nélkülem és Ulisses nélkül, mert az már olyan lenne, mint valami érettségi utáni vacsora és gyanítom, hogy Prima is minimum hülyén érezné magát közöttünk. Próbálom kizárni azt, hogy akár nekem is lehetne vele egykorú lányom. Más kérdés, hogy fiam van, persze. Amikor Jasper elmondta, hogy színésznő, felvontam talán a szemöldököm. Bár odáig sose mentem el, hogy megnézzem pontosan mikben és miként játszik bármit, de a dolog valós. Tehát kap sajtó figyelmet, szóval vigyázni kell. Mint mindig.
Most viszont próbálok erősen az útra figyelni és nem felnevetni.Prosti, hát igen. Vannak a barátaink között akik alsó hangon is ezzel a jelzővel illették. Hiába, Adel nyomába nehéz érni, pláne társaságban. Bár még mindig él az a megállapításom, hogy Prima üdítő társaság, ha megkapja a megfelelő esélyt. Én sem bélyegzem már meg.Vagyis nem úgy. Na mindegy, végtére is nem én vettem feleségül! Mellette viszont valóban pontosan annyira idősnek érzem magam, amennyi valójában vagyok és ez felébreszt bennem némi pánikot. Francba az egésszel, odafigyelek magamra, de nem vagyok hajlandó mondjuk befeküdni a sebész kése alá csak azért, mert eggyel több ránc van a szemeim körül mint 3 éve. (Nem, nem számolom egyébként..még én sem vagyok ennyire mániákus!) Hogy mennyire váratlan fordulat viszont, azt aztán igazán nem tudom megmondani.
- Nézd a jó oldalát, a prostiban mindig van kihívás. - vonok vállat míg kianyázok az egyik idiótának mellettünk, mondván ez nem a kurva buszsáv, hogy 20-szal tötyögjön előttem. Hát na! Haladjunk, még úgy is, hogy LA is a dugók fővárosa. Ami rejtély, mert NY-hoz képest egyébként baszott nagy távok vannak, amik rendre felidegesítenek és mindenhová sokkal korábban kell elindulnom mint mondjuk otthon tenném. Mikor azonban meghallom az ex-sógornőm nevét, azért annyira már nem vagyok meglepve a szereposztáson. Persze ha kisstílűnek tartanám azt a nőt akkor mondhatnám, hogy az is csoda, hogy Prima egyáltalán kapott bármilyen szerepet, de ismét a megalázóbb részt választotta. Szerepeljen, de úgy ahogy ő akarja. Elhúzom a szám. - Nem is tudom, hogy most az elhivatott oldalad dicsérjem, vagy azt, amelyik kivont karddal néz szembe Adellel. Tudod, ha mondjuk elpanaszolnád Jaspernek a dolgot, veszítenél. Így még van esélyed jóra kihozni a dolgot. - nem azért, mert egy köcsögnek tartanám Adelt, de gondolom némileg megalázónak érzi, hogy a titulus utóda ennyivel fiatalabb nála és sajátságos módszerhez folyamodott. Viszont nagyon híve vagyok az egyenes pályán küzdésnek ilyen esetekben. - Csak csináld jól, annál rosszabb neki. - vonok vállat, mert azért ennél nagyobb együttérzésre jelenlegi, katasztrofális állapotomban nem vagyok képes. Felettem lebeg ugyanis a ruha probléma, de azért gondolatban serényen vigyorgok, hogy vajon a drága bátyám mit fog szólni mondjuk a Burger Kinges vagy épp az orál jelenethez. Bár tőle kitelik, hogy inkább meg sem nézi, ellenben a kis haverjai biztosan megteszik. Egy ideig biztos hecc tárgya lesz a krumplis szopó asszonyka. De az emberek ilyenek. Inkább a hecc, mint annak a bevallása, hogy ők is szívesen ágyba vinnék. Mert hát azt felénk nem szokás elismerni nyíltan.
Leparkolok. Ha bárki meghúzza a bérelt kocsim, annak meg az anyját.
- Az kár. Mindig imádtam a közös ruhavásárlásokat. - valójában ezt csak a három, legősibb barátnőmmel vagyok hajlandó leművelni és annak is megadva a módját, egészen sok martinivel egybekötve. Bólintok. - Kezdjünk, bírom a kiegészítőiket. - kifejezetten, az összes sálam tőlük van egyébként, de ez LA, itt nem vagyok bejáratott..annyira eladó fronton. Feltolom a napszemüvegem. - Feminista borszakértő. Vajon ez a közhely mikor fog kikopni a rendezők agyából? - csóválom a fejem és megindulok a Hermés felé. Úgy értem, normális nő nem lehet borszakértő? Nem, hát férfi terület. El ne felejtsem, Provance-ba akarok menni ha vége ennek a faszságnak az írómmal. Megkapja a lakókocsiját, időre leszállítja a regényét és kicsit magammal törődnék majd. Belépve kegyes mosollyal nézek az eladókra akik mindkettőnket végigmérnek. Ha megkérdezik, hogy a lányom-e, biztos, hogy nem veszünk semmit. Elvi kérdés. Viszont látok egy tökéletesen szükségtelen ámde annál gyönyörűbb táskát. - Mmmmm, ez előbb is bekerülhetett volna a boltba, mondjuk mielőtt az azúrt leveszik a színlistáról. Mit gondolsz? - én nézem és szeretem, ráadásul nincs is okom arra, hogy ne vegyem meg..de előbb ruhát kellene találnom. Sietnek is a segítségünkre és csak leintem a nőt, hogy boldogulunk, köszönjük. - Az egyetlen baj, hogy fogalmam sincs, mit akarok felvenni ma este. - vagy amúgy ma délután, mert a mostani göncben nem maradhatok, az biztos. Viszont fülbevalóról elég hamar döntök, ennek sosem mondok nemet. Igaz 410 dollárra vesztegetik, de hát...ez van. A táskát függőben hagyom. - Cipő viszont Jimmy Choo. - ezt csak fél megjegyzésnek szánom, nehogy. Viszont meglátok egy ruhát, ami hozzám nagyon nem, de hozzá illik. - Na ezt viszont neked találták ki. - ezt őszintén mondom, komoly hangszínnel. - Mit szólsz? - nézek rá kérdőn.