Kicsit elhúzódott egy korrepetálásom, vagyis igazából nem húzódott el, hanem lazán faszán elmaradt. Király. Én itt ültem, és játszottam a telefonomon, és annyira le is foglalt, hogy nem vettem észre mennyi az idő. A drága hölgyemény aki elvileg korrepetált volna a mai napon még annyit sem írt, hogy bocsi ma nem. Persze az én hibám is, melyik idióta képes órákon keresztül megállás nélkül játszani a telefonján és megvárni amíg teljesen kiürül az épület? Csak én. Egy nagy idióta vagyok, ez már biztos. Nem tudok pedig mit tenni, annyira lefoglalnak a játékok, az agyam teljesen kikapcsol és csak azzal foglalkozom ami előttem van. Nem tudok több dologra figyelni sajnos, ez egy nagy hibám, de néha megpróbálkozom vele, hátha. Feltolom magam a székből és elindulok a terem ajtaja felé, olyan csend van, még sose hallottam, hogy a suli ennyire csendes lett volna, meg sötét is. Tudok én villanyt kapcsolni, de nem tűnt fel, hogy az a pár óra igazából nagyon is sok. Egy lélek sincs már bent szerintem. van biztonságis, nem? Vagy portás? Nekik biztosan itt kell lenniük, tudniuk kellene, hogy mikot üres az iskola, nem? Ez még nem üres, hiszen itt vagyok. Nem hiszem el, hogy nem vettek észre, igaz nem vagyok az a bizonyos hangosan kiabálós játékosfajta, de ha nyerek mindig lenyomok egy öröntáncot ami elég látványos szokott lenni. A főbejárathoz érve kicsit megrángatom az ajtót de nem nyílik, hirtelen pánik szalad át rajtam a hátamon meg a hideg fut végig, mégis próbálok nyugodt maradni. Biztosan ki lehet menni máshol is, ebben teljesen biztos vagyok. Van hol kimenni tuti. Hátsóajtó, nyitva hagyott ablak, vagy egy kis rés a falon... Ki kell jutnom, vagy igen erős pánikrohamom lesz, sosem éjszakáztam még a suliban és nem is volt a bakancslistámon. Lehet egy új lista kellene, tele olyan helyzetekkel ami biztosan megtörténik, és nem olyanokkal amiket még a tollam se fog komolyan, mert hatszor kell átírnom, hogy látható legyen. Valami neszezést hallok az egyik folyosóról, nem is tetszik, próbálom elhessegetni, csak a paranoiára fogni, de nem megy. Biztosan csak egy egér, vagy egy patkány... Egy jó nagyra nőtt jóllakott patkány a zajokból ítélve. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben mégis elindulok a hangok irányába, mint az idióták a horrorfilmekben. Mindig is tudtam, hogy én halnrk meg elsőre az ilyenekben, erre ma még be is fogom igazolni. Az idióta aki horrorfilmbe illően halt meg! Igen, biztosan ez lenne a szalagcím, mégsem tudom megállni, hogy ne menjek az egyre közelebb lévő hang irányába.
Egy újabb elzárás... bent kell töltenem az egész délutánom, és ehhez volt most a legkevésbé kedvem. Nem mondanám, hogy balhés vagyok! Sőt, mondhatni egyáltalán nem vagyok az, és most mégis itt kell ülnöm, egyedül. Egyáltalán nem tartom jogosnak, hogy ide küldtek... igenis igazam volt, mikor odamentem a tanárhoz, és a jobb jegyet követeltem. Jó mondjuk valóban nem a legjobb stílusban tettem ezt meg, de nem is ez a lényeg. Igazságtalan volt velem szemben, még ha ezt rajtam kívül más nem is hinné el a barátaimon kívül! Az órát figyeltem, hátha gyorsabban kezd el telni az idő, de esze ágában se volt kedve ezt megtenni nekem! A házimmal is már rég kész voltam, a "felvigyázó" tanár kiment intézni az ügyeit, szóval akár el is szökhettem volna, de nem akartam ezt bekockáztatni, mert akkor nem csak ezt a délutánomat bukom, hanem egy hónapra előre elfelejthetem az olyat, hogy szabadidő. Hátradőltem, és lehunytam szemeimet egy nagy sóhaj kíséretében. Csak arra nem számítottam, hogy egy kis idő múlva el is alszom... Kitudja mennyi idő múlva, de felriadtam... sötét volt már odakint, és csak a külső fények szűrődtek be az ablakon. Felnéztem az órára... már 9 óra is elmúlt. Remek! A tanár elfelejtett szólni, hogy hazamehetek. Felpattantam a padból, hogy hazamenjek. Teljesen üres volt az iskola, és valószínűnek tartottam, hogy már rám is zárták az ajtókat. A folyosóra érve kicsit elsápadtam... nem sűrűn láttam még ilyet. Vagyis de, egy horror filmbe. Félhomály volt a folyosón, és síri csend. Ilyenkor szokott az következni, hogy megjelenik a folyosó végén a gyilkos, és elég kitartóan elkezd kergetni, míg aztán egy egyszerű mozdulattal le nem szúr. De nem, ilyen nincs... vagyis csak a filmekbe fordul ilyen elő nem?! Vettem egy mély levegőt, és elindultam a folyosón. Ha emiatt a tanár miatt fogok meghalni, akkor nagyon mérges leszek, bár akkor már mindegy is lesz. - Hahóó... - Szólaltam meg óvatosan, és nem is annyira hangosan. Nem válaszolt senki, de talán jobb is volt... tuti itt kaptam volna szívrohamot, ha valaki vissza válaszol. Aztán ahogy sétáltam neszeket kezdtem el hallani, vagy inkább lépéseket? Egyszer élünk! Maximum annyi történhet, hogy itt meghalok. Mondjuk ez nem elhanyagolható lehetőség... ki kell jutnom innen! Sétáltam a hang irányába elég gyors léptekkel. Mondhatni gyorsan túl akartam lenni rajta, bármi is fog várni a fordulóba. Összeszorítottam szemeimet pár pillanatra, és imádkoztam, hogy ne legyen semmi baj. Csakhogy ezt rossz időben tettem meg, mert beleütköztem valamibe. A szívem a torkomban dobogott, és mikor felnéztem az alakra felsikítottam ijedtemben, és azzal a lendülettel el is estem, és huppantam le fenékkel a földre. Óvatosan felnéztem az alakra, és kis idő múlva, mikor félelmem is alább hagyott megláttam kivel is állok, (vagyis ülök) szembe. Elliot volt az. - Azt hittem, hogy egy gyilkos vagy! - Pislogtam, miközben levegő után kapkodtam. És igen... végül ez lett az első kicsit sem romantikus megszólalásom felé... egyáltalán nem így képzeltem!
Kezdőlap
Kicsit elhúzódott egy korrepetálásom, vagyis igazából nem húzódott el, hanem lazán faszán elmaradt. Király. Én itt ültem, és játszottam a telefonomon, és annyira le is foglalt, hogy nem vettem észre mennyi az idő. A drága hölgyemény aki elvileg korrepetált volna a mai napon még annyit sem írt, hogy bocsi ma nem. Persze az én hibám is, melyik idióta képes órákon keresztül megállás nélkül játszani a telefonján és megvárni amíg teljesen kiürül az épület? Csak én. Egy nagy idióta vagyok, ez már biztos. Nem tudok pedig mit tenni, annyira lefoglalnak a játékok, az agyam teljesen kikapcsol és csak azzal foglalkozom ami előttem van. Nem tudok több dologra figyelni sajnos, ez egy nagy hibám, de néha megpróbálkozom vele, hátha. 
• 450