Adele & Shane

Breath in deeply to bring your mind home to your body.

- Persze, hogy jól átgondoltam. – Persze. Nem. Ha nőkről van szó, akkor nem vagyok elég átgondolt, de már csak nem fújja ezen fel magát annyira, hogy tényleg szakmailag álljon bosszút, nemde? Végtére is a féltékeny nők majdnem mindenre képesek. Hm.
Adele nagyon jól tudja, hogyan kell játszani a tűzzel. Huszonnégy éves fejjel, meglepően jól… A testem hamar reagál is a dolgokra, így a harmadik vagy a negyedik gombnál már el is veszem a kezét onnan és az ablak felé sétálok, mielőtt lebuknék. Viszont a következő mondatából lehet csak én szűröm le ezt, de úgy nézem, rájött a dologra. Adele gyönyörű nő, nem is kell csodálkozni ezen, minden más férfi hasonlóképp reagálna egy ilyen jelenet után.
Elmosolyodom a reakciójára, tetszik, hogy ilyen lazán kezeli és nem rendez jelenetet egy-egy hülye meggondolatlan lépésem miatt. Kettőnk közt marad bizonyára. Lassan több titkunk van, mint kellene.


- Te nem parázol ettől, hogy huszonnégy évesen férjhez menj? Nem korai ez még? Félreértés ne essék, nem akarlak lebeszélni az én páratlan barátomról, csak érdeklődöm – mosolygok, miközben éppen az tanú szerepre kinézett inget gombolgatom befelé. – Huszonnégy évesen én még huhúú! De hát mondjuk igen. Dwayne már komoly férfi, asszony kell neki! – viccelődöm és immár az utolsó gombot is bepattintom a helyére.  

Shane & Adeline

Once upon a time…

- Most paráztatni akarsz? – nevetek fel a kérdéscsokron, amit az esküvői öltönypróba nemes alkalmára válogatott össze. Elkísértem, mert épp semmi jobb dolgom nem akadt, és mert volt vele egy lappangó hátsó szándékom. Ki akartam deríteni, hogy mit terveznek Dwayne-nek legénybúcsú ügyben, és a megérzésem azt súgta, hogy nagyrészt ő lesz érte a felelős, ha elszabadul a pokol.
- Ha nagyon megijednék, még mindig ott a lehetőség, hogy az oltár előtt faképnél hagyjam – fűzöm hozzá egy kicsit alattomosan mosolyogva, nyilvánvaló, hogy az ő példájára célozok, és egyben arra is kíváncsi vagyok, hogy hogy reagál rá. Vajon mennyire számít még érzékeny pontnak? Sosem beszél róla, de ez vajon azt jelenti, hogy már abszolút túl van rajta, vagy…? Ez már régóta fúrja az oldalam, és azért amit most itt produkál nekem, megérdemli, hogy kicsit én is megszorongassam.
- Csak szólok, de egy gombbal félre tartasz, Don Juan – teszem hozzá aztán a friss észrevételt is egy halk kuncogás közben, és ezzel le is buktatom magam, hogy nem fordultam el. Az ajtófélfának döntöm a hátam, a mellem alatt összefont karokkal, és onnan figyelem. Ha már úgyis feljött ez a téma, éppenséggel az is érdekelne, hogy...
- Na és a huhúú után hány évesen döntöttél úgy, hogy megérettél a nősülésre? - Ő akart faggatni, de úgy látszik, hamar megfordult a szituáció.  

Adele & Shane

Breath in deeply to bring your mind home to your body.

- Isten ments! - emelem magasba a kezeim. - Csak tapogatózom, hogy komolyak-e a szándékaid az én drága barátom felé - nevetek fel, miközben az ingemet gombolgatom, fe a következő mondatával megakaszt egy kicsit. Fellesek rá, aztán megvonom a vállam.
- Hát igen, szerencsére ez a joga még mindenkinek megvan. - De mégis mi a faszért jut el valaki az oltárig, ha ott gondolja meg magát? Magyrázza már meg valaki. Volt már egy pár ilyen az ismerősi körömben, nevezetesen kettő és abbóé egy én voltam. Király volt, mit ne mondjak.
Mikor szól, hogy nem jól gombolok, felsóhajtva a tükörbe nézek, de aztán a vállam fölött siklik el a tekintetem és összetalálkozik az övével.
- Hát ha éreztem is, elég nagy a sansz, hogy rosszul. De ez a veszély többet nem fenyeget. - Mert biztos kurvaélet, hogy nem adom még egyszer a fejem házsságra. - Na, de itt én kérdezek. - fejezem be végül az utolsó gombot immár rendesen, betűröm a nadrágba és Adele felé nézek.
- Zakót. - Szikét. Ez pont úgy hangzott, hahh. - Tényleg, megvan már a ruhád? Vagy mikor szokás ezt intézni? Hú baszki, még szabadságot is kellene kivennem, most jut eszembe. Nagy gebasz lenne, ha a násznagy nem jelenne meg. Mi lenne veletek nélkülem? - mosolyodok el szélesen, szemtelenül.

Shane & Adeline

Once upon a time…

Hogy komolyak-e a szándékaim? Megáll az eszem ezen a fickón.
- És ha most azt mondom: ne áruld el neki, de csak a pénzére fáj a fogam, és azt tervezem, hogy fél éven belül elválok? – firtatom enyhén felfutott szemöldökkel, a háta mögött ácsorogva, a mosoly viszont továbbra is az arcomon díszeleg.
Aztán jut eszembe, hogy neki milyen tapasztalatai vannak, oké, így végül is nem csoda, ha ennyire szkeptikus a témában. De igen, azért mondtam igent Dwayne-nek, és azért vesztem össze a családommal miatta, mert tényleg hozzá akarok menni. A reakciójából nem tudom annyira leszűrni, mennyire volt rá hatással, amit mondtam, hacsak a félregomb nem erről tanúskodik. Ahogy találkozik a tekintetünk a tükörben, határozottságot és eltökéltséget látok megcsillanni benne, és talán egy kis hátramaradt haragot? De nem vennék rá mérget, ezt még majd boncolgatni kell. Egyelőre viszont úgy tűnik, megmakacsolta magát, és már az utolsó kérdésemre sem válaszol, én pedig értem a célzást, egyelőre szünetet tartok.
- Ki tudja, lehet, pikk-pakk meggondolod magad, amint megpillantod a megfelelőt. Sose lehet tudni – simítom oda még azért, mert hát jobb, ha ezzel a gondolattal is ismerkedik néha. Egy nő sem ér annyit, hogy ne lehessen túllépni rajta. Pláne az a kis luvnya.
Mikor zakót kér, közelebb lépek hozzá, és hogy ne csak a szemtelen énemet csillogtassam, segítek is, hogy magára öltse.
- Naná, hogy meg, de nincs kizárva, hogy még egyszer megváltoztatom – vonok vállat mosolyogva. – Gondoltam rá, hogy megkérlek, vess rá egy pillantást, férfi szem még úgysem látta. És így legalább biztos lehetnél benne, hogy tényleg nem fog el a kísértés, hogy oltár elé vezess – harapok rá az alsó ajkamra, hogy visszafogjam a szélesedő mosolyomat. Van egy kérdés, amit már nagyon régóta tervezem, hogy egyszer majd felteszek neki, de valami csoda folytán még sosem volt hozzá bennem elég kurázsi. Pedig… nem erről vagyok híres.
- El sem tudom képzelni… – hajolok előre kicsit a válla fölött, hogy lábujjhegyre állva a füléhez célozzam a kicsit ironikus, kicsit játékosra faragott, de alapvetően egészen komoly megjegyzést. Meg ne próbáljon nem eljönni nekem, mert akkor lereszelem a mogyoróit, erre akár most mérget vehet. – A helyedben én nem hagynám az utolsó pillanatra azt a szabit, elég sok szingli barátnőmet meghívtam, és csak úgy zárójelben mondom, a koszorúslányoknál a legújabb divathoz igazodva azt a szabályt hoztam, hogy a ruha alatt nem viselhetnek semmit - próbálom egy kicsit felcsigázni az érdeklődését. - Ők mondjuk még nem tudnak róla, ez lesz a menyasszony bosszúja a lánybúcsú megpróbáltatásaiért - vigyorodom el a gonosz kis tervemen.

Adele & Shane

Breath in deeply to bring your mind home to your body.

A feltételezésen elröhögöm magam.
- Kétlem, hogy így lenne. A családodnak van elég pénze, nem? Mellesleg tudom, hogy szereted, a hülye is látja. Ha a pénzre hajtanál azért akadna pénzesebb faszi kerek e világon. – Nem azt mondom, hogy Dwayne csóró, de simán találna egy pénzesebbet is ilyen kinézettel. Elég két szép szót szólnia és két kezén nem tudja megszámolni a kérőit.
Igen, az az év elég fájó pont volt az életemben, amikor kvázi mindent elölről kellett kezdenem, mostanra már nagyjából túltettem magam rajta, de eszem ágában sincs nősülni.
- Ha így lenne, akkor sem venném feleségül – vonok vállat. Nem zárkózom el tőle teljes mértékig, hogy ha valaki megmozgatja a fantáziám, ne kezdjek bele vele tartósabba, de gyémántgyűrűről semmiképp se álmodozzon.
A kizökkentésnek hála félre is gombolom az inget, de hamar javítók is rajta, ahogy figyelmeztet.
- Na, akkor ha nincs messze a szalon, akkor ezután pont lesz fél órám még. Majd Dwayne szemével nézem – kacsintok rá, a mondata vége viszont ismét arra késztet, hogy felpillantsak a zakó igazgatásáról rá. – Maximum majd utána elrabollak. A macerásabb részét Dwaynere hagynám – mosolyodok el szélesen a viccelődésen. De vajon van benne egy minimális komolyság is? – Aztán nehogy inkább te gondold meg magad és egyel jobbra húzódj, mint kellene. – Célzok ezzel arra, hogy felém vegye az irányt és ne Dwayne felé. Akármennyire próbálkozom, nem igazán sikerül kivernem a fejemből a hegyekben történt jelenetet. Minden egyes találkozásunkkor feljön a kép a fejemben a rejtett kis csipkelődéseinknek hála, de ezzel együtt kisebb bűntudat is kerülget.
Mikor a fülemhez hajol, megingatom a fejem kicsit, még mindig mosolyogva. A folytatás is igencsak felkelti az érdeklődésem.
- Na, végre valami jó hír. És hányan lesznek? Vállalom a csalások leleplezését – húzom ki magam és meg is fordulok felé, ahogy a nyakkendő is felkerült a helyére, hogy aztán vethessen egy pillantást a végeredményre.
- Na jó lesz? Olyan fess vagyok, akár a vőlegény is lehetnék – nevetgélek, aztán újra a tükör felé fordulok.
- Azért nem tökéletes a látvány. Leeresztettek kicsit az izmaim, még edzenem kell, hogy a koszorúslányok könnyen ledobják a szoknyát is.

Shane & Adeline

Once upon a time…

- Ez igaz, bár a családom nem annyira kedvel, mióta meghiúsítottam a házasítási politikát – nagyjából ismeri a sztorit, sokszor szóba került már a közös utazások során. Az esküvőre is kész csoda lesz, ha eljönnek. De nem tudok ide koncentrálni tovább, mert Shane további szavai megint mosolygásra késztetnek. Akadnak pénzesebb faszik?
- Mondjuk te? – szúrom be kérdőn, meglepő gyorsasággal és szemtelenséggel, és úgy pillantok rá, mintha azt latolgatnám, hány garasra rúghat a vagyona. – Nem is tudom. Elég válogatós vagyok – ugratom tovább, mintha nem lennék annyira megelégedve a kínálattal.
A oltárhoz vezetős témára adott reakciója pedig határozottan tetszik. kezdetnek nem is rossz.
- Hm, de ezek szerint az elméletét nem zárod ki teljesen. Ez már haladás. – És majdnem úgy hangzik, mintha valami kerítő nő lennék, és feltett szándékomban állna feleséget – párdon! – komoly barátnőt szerezni neki. Majd egyszer talán elsütöm a poént – ha kellően részegek leszünk –, hogy a nagymamám szerint az ilyen célú ismerkedésre nincs is ideálisabb helyszín a hitgyülekezeteknél.
- Dwayne-t inkább ne keverd bele, azt mondják, az balszerencsét hoz. – Az ő szemével is tökéletesen megelégszem. A szalon ugyan tíz percre van, ám elég naiv gondolat, hogy fél óra alatt ezeket leveszi, odaérünk, és még magamra is igazítom azt a göncöt, de eszemben sincs kétségbe vonni a szavait. Ha eljött, már úgyis megvárja. Az ezt követő megjegyzésén viszont hangosan elnevetem magam.
- Csak óvatosan, a sarkaim tűhegyesek lesznek, elég egy jól irányzott rúgás… – fenyegetem meg vigyorogva, de azért persze belegondolok, milyen is lenne, ha valóban megtenné. Régen csináltak ilyet az emberek, nem? Bár gondolom, többnyire a zsákmány sem tiltakozott. Arra, hogy nehogy én gondoljam meg magam, már nem is válaszolok, mert eltereli a figyelmem ezzel a slendriánsággal. Szóval még nem intézett el semmit?
Az ajánlatán mosolygok, és csak miután biztosítom róla, hogy nagyon is fess, és a leeresztett izmai dacára azért nem fogom kidobni a templomból, bevallom, hogy a koszorúslány témával sajnos csak vicceltem. Nem sokkal később elindulunk a másik szalonba, hogy egy körben akkor már ő is lecsekkolhassa az én hacukámat, amit úgy bő tizenöt perc szarakodással sikeresen magamra is öltök, és elhúzom a függönyt.
- Na? Elrabolnál? - sütöm el én is az előbbi kis poénját, ahogy halványan elmosolyodok.

Adele & Shane

Breath in deeply to bring your mind home to your body.

- Jó, hát ez akkora baromság. Ugyanolyan vicc az egész, minthogy engem anyám ha ott vagyok 0-24 azzal zaklat, hogy jó lenne neki még egy unoka végre – emelem égnek a tekintetem. Általában már az első percben leállítom, de van, hogy még akkor sem hagyja abba, a vége pedig veszekedés lesz. Nem tudom, miért éri meg, úgysem éri el, amit akar, ezzel meg végképp nem. És amúgy sem fogok parancsszóra gyereket nemzeni. Ez vicc.
- Nem tudom, sosem mértem össze a vagyonunkat – vonok vállat a kérdésre. Ahogy a magamét sem nagyon számolgatom. Van, van. Mindenem megvan, amire szükségem van, meg olyan is, amire nem annyira lenne, de megengedhetem, de nem szoktam kérkedni vele. Pedig ebben nőttem fel.
- Ja, hát azt valahogy sejtettem, hogy nem mindenki menne át nálad a rostán. És mi alapján válogatsz, ha kérdezhetem? Mármint most már nyilván nem, mert mindjárt meggyűrűznek, szóval életed végéig… tudod: „Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen.” – viccelődöm a jól ismert idézettel, de Adeleről valahogy nem tudom elképzelni, hogy ezentúl nem néz majd férfira. Már mondjuk elég nagy hülyeség ezt így felfogni, az ember nem vakságot fogad, ugyebár.
A megjegyzésre csak sóhajtok egyet. Mint valami kerítőnő, esküszöm.
- Mármint úgy értem, nagyjából ugyanaz az ízlésünk, szóval… - ja. Ha nekem tetszik, neki is egész biztos fog. – De ne mondd el neki, hogy láttam, mert irigy lesz – mosolyodom el.
- Rutinos vagyok, ne aggódj, azt veszem le először – köszörülöm meg a torkom mosolyogva, majd lehámozom magamról az egész cuccost és ki is fizetem, hogy aztán menjünk a következő állomásra.
Az órámra pillantva látom, hogy nem igazán érek már oda, ahová mennem kellett volna, de mindegy végül is, most már megvárom a bemutatóját.
- Ha ez most ennyi időbe telik, akkor… - éppen felpillantok, mikor elhúzza a függönyt és el is halnak a szavaim. Akaratlanul is mosoly költözik a szám sarkába, a tekintetem pedig valószínűleg elárulja, hogy mennyire letaglóz a látvány. Felállok a kanapéról és tetőtől talpig végigmérem, majd kicsit közelebb is araszolok hozzá.
- Hát az tuti – mondom halkan, majd egy hirtelen mozdulattal átkarolom a feneke alatt a lábait és a vállamra dobom, majd elindulok vele a kijárat felé. – Mondjuk most – mosolygok szélesen, de az eladók persze rögtön, félájultan sikítozni kezdenek, mivel „elszakad a ruha” vagy „jöjjenek vissza, de azonnal”… Az ajtóban végül leteszem és a szemébe pillantok.
- Eszed ágába se jusson lecserélni. Gyönyörű vagy.