Átsuhan fejében a gondolat ahogy a mosdónak támaszkodva áll a fürdőben és rövid, sötétbarna hajából csöpög a víz. A fényes felület megmutatja hogy hogyan néz ki a férfi. Sötét, lélektelen szemekkel fürkészi a saját vonásait, keres valami emberit, valami ismerőset az arcán. Valami élőt. Amit nem talál meg. Vonásai markánsak, nem túlságosan jóképű és nem is túlságosan visszataszító. Karakteres. Lélektükrei alatt sötét karikák és mandulavágású szemei sarkában el-el bújik pár szarkaláb. Túl van a negyvenen. Lejjebb pillantva a tükör azt is megmutatja hogy arányos, kidolgozott testét számtalan tetoválás borítja, és a karjaitól kezdve a hátáig mindenhol fedi a bőrát pár sötét folt. A vállairól a mellkasára hajló hurkok a legnagyobbak, illetve a hátát borítő szöveges minta. Mindez a hagyományos irezumi technikával készült, amit ma már csak egy két szalonban készítenek.
Lapos hasa és csípője vonzza a női pillantásokat ha félmeztelenül jelenik meg valahol és a nadrág alatt is folytatódik ez az arányosság. Combjai és vádlijai izmosak, látszik rajta a sport és hogy nincs elhanyagolva. Összességében nem túlságosan magas, száznyolcvan centi ha megvan de megjelenése fegyelmet és veszélyt áraszt. Olyan férfi benyomását kelti akivel nem érdemes kikezdeni.



A tükör nem mutatja meg azt, hogy miféle ember is a küllem alatt, de talán sokaknak éppen ez a szerencséje hogy nem látják. Nem látják azt a fekete ürességet, ami Akira bensőjét tölti ki és nap mint nap szoros gyűrűket húz az éltető szív köré, ami kihűlten és megfagyva hever a kamrájában a bordák ölelésében. Sokan azt hiszik, hogy ennek a férfinek nincsen szíve, pedig van. Ha nem lenne, nem tudna ennyire fájni és nem tudna kettészakadni minden évben egy bizonyos napon. Ez a szerv már semmit nem tud a szeretetről, és a bizalomról. A családról, és a békességről.
Annál többet tud a vérontásról, a gyilkos módszerekről, és arról hogy a bizalom kötél. A szeretet, hurok a végén. Nem szabad, nem engedhető meg. A bizalom luxusa.
Akira egy túlélő. Mindent túlélt, az életet is és azt is amibe bele kellett volna halnia.
Mindent elvesztett, mielőtt mindent megkapott volna. Az élet nem fair.
Valamit, valamiért.
Ő kockáztatott, és nyert. Életet, pénzt, hatalmat, elismerést és azt a címet, amiért mások a fél karjukat is odaadnák. Ő nem kérte, csak kapta, mit a nyakába varrt a világ.
Ártatlan fiatalkori évei elmúltak az ötödik, hatodik születésnapja körül, amikor a szervezet és a Család beszippantotta, és a saját képére formálta. Tönkretette, majd felépítette és nem hagyta kitörni.
Megpróbálta.
Kiképezve, vértól és mocsoktól borítva, egy merész ifjúként, világgá akart menni és megtett volna mindent a feleségéért. Az ő kedvéért menekült el, de nem juthattak messzire. A nőt megölték, a szeretett Harumiból már csak egy fénykép maradt és az emlékek. Akirát összetörték. Újra. És újra. Amíg már nem maradt több ereje gyűlölni sem.
Most meg? Kegyetlen fegyver az Ojabun kezében. Egy szívtelen gyilkos, és a kegyetlen üzletember keveréke, aki képes mosolyogni és nevetni. Képes egy maszkot mutatni a világfelé, és képes bármire. Már nincs előtte lehetetlen és nincs előtte határ.
Már nincs.
Semmi.

Lábjegyzet:
- Diplomás közgazdász, a legjobb egyetemen végzett ami csak Japán területén fellelhető.
- Képzett harcművész, karate fekete öves, és kung-fu bajnok.
- Képes órákon át keményen edzeni hogy levezesse a feszültségét és csendes dühét, így hát nem sok felesleg van rajta.
- Gyűlöli a polipokat.
- Szívesen olvas, főleg történelmi témájú könyveket, és családjával gyakran fordul meg színházban is.
- Nem tud főzni, ellenben enni szeret és nem veti meg az édességet sem.
- Szokott filmeket nézni és van egy két kedvence amit sokszor képes megnézni.
- A zene megnyugtatja, de nem tud semmilyen hangszeren játszani. Zongorázni tanult két évig, de nem jött be.
- Rendelkezik fegyvertartási engedéllyel és több lőfegyverrel.
- Beszél angolul, oroszul, kínaiul és olaszul. Franciául nemrég kezdett el tanulni és még csak épp hogy megérteti magát.
- Az írása kissé szálkás, de olvasható és elegáns.
- Újraházasodott, és van két kislánya.
Akirának több háza és lakása van a város minden részén. Egyes lakásokat használ, másokat nem, csak kiadja és a bevételt bezsebeli a bankszámláján viszontlátva. Csupán ezt a tetőtéri panorámás lakást használja aktívan, amit átalakított második otthonná. Az egész lakótömb az övé és ez az egyetlen önálló ház, amelynek sehonnan sincs szomszédja. Magában áll és három emeletes. Akira a harmadik emeleten kialakított hatalmas nappali üvegablakánál áll, az erkély előtt. Az üvegajtó csúszó mechanizmussal nyílik csendben és kilép az alkonyatba. Sötét hajába kap az esti szél és mérgesen marcangolja de a férfi arca nem rebben meg. Pillantása üres és elgondolkodó. Már nem csillog benne ifjonti hév és vágy. Ez a szempár rideg és számító. Mérlegel és elemez, de nem tükröz valódi érzelmeket.

Haza kellene mennie, tudja nagyon jól. A birtokra, New York külterületére de nincs kedve hozzá. Odahaza várja a felesége és lányai, akik olyan ártatlanok még, mint ő sosem volt. Igazi kis hercegnők az anyjuk mellett és legalább olyan szépek is. Nem tudja milyenek lehetnének ha Harumi lenne az anyjuk és nem a mostani felesége. A második. Az egész élete más lenne ha akkor sikerrel jár.  
Felsóhajt, és a korlátra könyököl. Nem moccan, ellenszegül a kötelességének amely hazahúzná. Ide nem teheti be a lábát senki rajta kívül és az elit takarítószemélyzeten kívül. Meg a mesterembereken kívül, akik a legújabb rigolyái szerint néha átépítik a házat. Mert megteheti, ez itt nem egy otthon, ez csak egy lakás egy olyan embernek aki nincs otthon sehol a világban többé. Itt azonban nem háborgatják, és elmerülhet a saját gondolataiban, emlékeiben amik vissza vissza térnek és kegyetlen súllyal nehezednek az elméjére. Harumi halála az ő hibája, a vére az ő kezéhez tapad. Megölte, pedig szerette őt.


A mai napig látja maga előtt a nő karcsú alakját, sötét haját ami a fekete selyemnél is puhább volt, és a mandulavágású mindig mosolygós nagy barna szemeit. Amit annyira szeretett benne. A hangjának kellemes dallamát ami mindig megnyugtatta zaklatott lelkét, és képes volt elszunyadni a nő karjai között. Maga előtt látja az esküvő napján. Kétszemélyes titkolt, sietős szertartás, mégis mennyi boldogság volt azokban a lopott pillanatokban. Amikor aláírták a szerződést és megcsókolták egymást. A fiatal férfi azt hitte sosem lehet vége ennek a gyönyörű pillanatban, mégis…. Házassága csupán két napig tartott. Két boldog napig. Mindketten tudták mit vállalnak és hogy szökniük kell mert a Család nem tűri az ellentmondást, de Akira ki akart törni meg akarta mutatni hogy lehet máshogy is, hogy nem végzetszerű ez az élet. Van ereje változtatni.
Nem volt.


-Akira? Holnap el kell mennünk innen. Magunk mögött kell hagynunk mindent amit ismerünk. Nem lesz könnyű de nincs más választásunk – kapaszkodott bele a féri ingének elejébe. Látszott szemében a félelem, de a bizakodás és remény is hogy sikerülhet. Tudat alatt talán tudta hogy nem fog, de akarta hogy megvalósuljon és vágyott rá hogy igazzá váljon. A férfi aggodalmakkal telve nem tudott osztozni a hitében de minden erejével próbálta leküzdeni ezeket az aggályokat. Nem tudott szabadulni a rossz sejtelemtől.
- Nem lesz könnyű, de ha kijutunk innen… Amerikában biztonságos területre lépünk  - ölelte magához a nőt és fekete hajzuhatagába temette arcát. Mintha el tudott volna rejtőzni a világ elől Harumi tiszta lényében.
- Ha nem sikerül…. – kezdett bele, hiszen mindketten tudták hogy ennek is ugyanakkora az esélye mint annak hogy sikerül. Bár Akira szerint inkább erre billent a mérleg nyelve de nem szólt.
- Sikerülnie kell – jelentette ki, de nem volt bizonyos hogy saját magát akarta meggyőzni, vagy Harumit. A nő viszont felnézett rá őzike szemeivel.
- Akira! Benne van a pakliban hogy nem fog. Azt akarom, hogy ha elkapnak minket, te ölj meg engem! – jelentette ki, és a férfi döbbenetében a saját nevét se lett volna képes felidézni. Hogy is kérhette erre a nő akit szeretett?! Hogy lett volna képes ezt megtenni? Egészen belesápadt a gondolatba is.
-Harumi! Ezt nem kérheted tőlem! – fakadt ki végül megtalálva a hangját, hiszen egyetlen ujjal sem lett volna képes bántani a szeretett nőt. Kész lett volna kitépni akárkinek a nyelvét aki csak rosszat mond rá, vagy rosszul szól hozzá.
- De igen, kérhetem! Azért mert szeretlek, és tudom hogy te is szeretsz engem, és ha meg kell halnom, akkor is téged lássalak utoljára és a te karjaidban legyek mint egy idegenében – válaszolta mély meggyőződéssel, könnyek nélkül. Meglepően erős volt mikor akart valamit, és a férfi nemigen tudott ellenállni a kéréseinek. Most viszont egy tőrdöféssel sem okozhatott volna nagyobb fájdalmat neki.
-Harumi….
- Ígérd meg Akira! Tudnom kell, hogy megteszed ha arra kerül a sor! – kapaszkodott bele a nő.
- Én nem….
- Kérlek! Meg kell tenned értem…  - hosszú ideig csak néztek egymásra, de a férfi tört meg előbb.
- Jól van. Megígérem, de ha te meghalsz én utánad halok… - sóhajt fel hiszen ha a teste élni fog is még, a lelke már nem. Később talán pont ennek köszönhető hogy túlélt mindent, amit a testével tettek, és ahogy egy csepp ereje sem maradt már nem számított.


Végül ő tette meg, ahogyan a felesége kérte. Menekülés közben csapdába futottak, és tudták hogy mindketten meghalnak. Egyetlen hosszú pillanat volt csupán, és végül neki kellett meghúznia a ravaszt. Kezébe adták a gyilkos fegyvert és elhomályosult látással rántotta meg a ravaszt hiszen úgy érezte hogy a golyó nem Harumi hanem az ő szívét járta át. A nő pillantása neki fájt és a halvány mosolya egy életre az elméjébe vésődött. Akira lelkének egy része ott halt meg a szeretet nővel együtt és minden amit tettek vele büntetésként nem volt akkora fájdalom mint ami a szívét mardosta. Gyűlölte őket, mindenkit gyűlölt aki ott volt, és magát sem hagyta ki a sorból hiszen…. nem vadászhatott, nem kergethette a gyilkos árnyát hiszen ő maga volt az. Harumi okos nő révén elejét vette hogy férje kiirtsa az egész szervezetet, és emiatt neheztelt is a halott szerettére hiszen könnyebb lett volna! Annyival könnyebb lett volna.  Így viszont a gyilkossal együtt kellett élnie, és nap mint nap szembenézni vele a tükörben. A gyilkossal, aki napról napra erősebb lett. Aki megedzette testét, és lelkét, aki egyre feljebb jutott és egyre több sikert ért el. Aki átgázolt mindenen, és évekkel később az első ember lett az Ojabun után. Hiszen nem maradt semmije.
Senkije.


Mire lábra állt, és kihúzta magát újra már nem volt benne semmi a szerelmes ifjoncból. Összemosódott előtte az idő és máig nem biztos benne hogy napokig, hetekig vagy hónapokig verték és kínozták, törték össze apró darabokra. Csak azt tudja hogy fájt, és hogy a fájdalom elenyészett a szíve fájdalma mellett így túlélte. Azután gyógyulni kezdet egy jellegtelen, fehér szobában. Lábra áll újra. Csontjai összeforrtak, zúzódásai elhalványultak, sebei behegedtek. Szíve azonban nem gyógyult meg sosem. Kihűlt, és megfagyott és már csak életben tartja őt, de nem érez és nem szeret. Csak ver. Működik. Ő maga is csak működik, és kötelességből házasodott újra. Az egyik kobun lányát adták hozzá, egy szelíd de vonzó nőt aki kicsit közelebb fért a férfihez mint eddig bárki. Hosszú évek teltek el, de Akira végül engedett és hagyta hogy a nő törődjön vele, hogy asszonya legyen és gyermekkel ajándékozza meg. Hogy mellette lehessen az életben és a nyilvános rendezvényeken. Felismerte a halk szavú asszony műveltségét és tudását és értékeli benne a kompromisszum készséget hiszen nem könnyű egy ilyen férfi feleségének lenni. Bár nem emlegette neki soha Harumit, nem tudja hogy végül is tud-e róla bármit, vagy csak jó érzékkel igyekszik elűzni a borús felhőket Akira feje felől. Előfordult hogy sikerült neki ez a mutatvány.


Pislog egyet, a nap már teljesen lement a látóhatár felett sem sejlik fel már fénycsík, de mégsem moccan meg és indul el befelé. Inkább rágyújt egy szál cigire. Nem teszi túl gyakran hiszen fontos hogy az egészsége jó legyen az edzések miatt. De most mégis el kell űznie a démonait. A múlt árnyait amik a feje felett lebegnek Demoklész kardjaként. Akira a kifújt füstben egy halványuló emlékképet lát. Túlságosan fájdalmas, és keserű kép. Tudja hogy nem maradhat itt, bár a lakás napra kész, és nem kéne kimozdulnia ha nem akar. A másodikon van hálószoba, a földszinten dolgozószoba és az alagsorban moziterem, és biliárdasztal, darts táblákkal, és egy tornaterem tatamival fedve. Vonzó a gondolat hogy itt töltse az éjszakát, addig hajszolva magát, amíg a fáradtság el nem nyomja.


A parkolóban egy fehér BMW parkol. Nem feltűnő, elegáns darab. Akira nem szeret kitűnni a tömegből hiszen addig jó amíg a sorok mögött rejtőzik és nincs dolga senkivel. Már az autó mellett állva forgatja a kulcsát és végül is beszáll, elindul haza. A birtokra ahol már várják. Fél órás kocsi út után parkol le a családi ház garázsába, és a lakásba lépve két kis forgószél vetődik rá. A lányai. Eléjük sietve guggol le hogy átkarolja őket és mindkét karján egy lányt egyensúlyozzon. Messze elmúlt a lefektetés ideje de nem haragszik érte hogy megvárták. Futó mosolyt villant a feleségére és a gyerekszobák felé indul.  Elvégre akármilyen is…. a lányai azért beférkőznek a jégpáncél alá, és talán… talán egyszer kiolvad az a szív alakú jégtömb.
Talán.