Alapvetően egy emberszerető személyiség vagyok. Lássuk be, ez a munkámban egy rettentő pozitív dolog, mert így minél többet meg akarok tenni azért, hogy mindenki épségben, biztonságban és relatív egészségben kerüljön be a kórházba a további ellátásokra. Ettől függetlenül emberből vagyok, és engem is fel lehet idegesíteni, ott pedig idővel ugyan, de egyszer elfogy a türelmem és akkor nem csak szavakkal vágok vissza az illetőnek. Nyilván ezt munkában a páciensekkel nem feltétlenül csinálhatom meg, akármennyire is szeretném.
Egyébként, mint mentős, nagyon lelkiismeretesen dolgozok. Megteszek mindent a betegért és szabadidőmben is próbálom mindig tovább képezni magamat, hogy minél nagyobb egészségügyi tudásra tehessek szert. Az egészség számomra egy olyan tényező, aminek a megtartása akár természetes, akár mesterséges úton is elég fontos szerepet tölt be az életben.
A munkám mellett még úszok, illetve vízilabdázok, amennyire időm engedi. Olyan 10 éve kezdtem el még ezt a sportot űzni, és amennyire eleinte nehezen ment, most pont annyira szeretem és vagyok jó benne.
A mostohatestvéremmel nagyon közeli kapcsolatot ápolunk. Én megtennék érte mindent és tudom, hogy ő is így van az irányomba. Nem szeretem, ha ócsárolják, bántják, vagy bármi hasonló. Egy valami van, amire könnyen tudok harapni, ha Janine-t valaki úgy illeti meg, ahogy az az igazságnak nem felel meg. Az egyszerű heccelésektől nem megyek falnak, de attól igen, ha valaki már szidja őt valamilyen módon.

- Jól van, Doyle, most már le lehet szállni rólam. Vége a műszaknak, majd legközelebb folytathatod a bevágódást nálam. De tudd, nem vagyok meleg! Gabrielen azonban elgondolkozom – bökök a mögöttem öltöző nálam olyan 5 évvel idősebb férfi felé. Az meg mint mindig, most is elkezdi a dívát játszani. Persze csak szórakozik, de mi jót szórakozunk rajta.
- Jaj cukifiú, ne csináld már ezt. Tudom jól, hogy megnéztél már magadnak többször is! – annyira jól játssza ezt a szerepet, hogy néha elgondolkozom, pályát tévesztett, vagy pedig tényleg meleg és a túltolt játék csak amolyan védekező mechanizmus. Nem mintha érdekelne, sosem volt gondom a melegekkel, én nem vagyok olyan ódivatú, mint mondjuk a nevelőapám. Főleg, hogy Janie-nak is volt már lánnyal kapcsolata, és akkor elég kevés választotta el attól, hogy agyvérzést kapjon.
- Tényleg, Ray, a kocsiddal mi van? – fordulok vissza Doyle felé, miközben átveszem a pólómat.
- Ha minden igaz, már kész van. Nemsoká jön Janine, ő visz el innen oda – felelem neki és leülök a kis padra, hogy a cipőmet is visszavehessem.
- Ó, igen, Janine. Formás kis szépség. Majd legközelebb szólj már neki, hogy értem is jöjjön el és vigyen el egy pár körre – jegyzi meg hátulról Kyle. Felé fordítom a tekintetemet megvetően. Utálom ezt a gyereket. Már azóta, hogy idekerültem erre az állomásra. Ha nem lenne közöttünk az az elméleti bajtársiasság és nem veszélyeztetném vele a munkámat, már a sürgősségire küldtem volna.
- Vigyázz, hogy beszélsz róla, Kyle! Még mindig a testvéremről van szó! – szegezem oda neki fenyegetően. Az ehelyett közelebb jön hozzám és ráteszi a kezét a vállamra.
- De komolyan, Kirkwall, miért nem mutatsz be neki? Biztos tudna pár új dolgot mutatni, amilyen kis vadóc a leányzó. Én is szívesen repíteném el a fellegekbe – ráfogok a kezére és megszorítom azt, majd felállok, véresen komolyan nézve a képébe.
- Akadj le róla, Morgan, vagy nagyon megbánod! – és aztán ellököm magamtól erőteljesen. – Ha nem lennél a munkatársam, már rég betörtem volna az arcodat. Senki nem beszélhet így róla! De munkatárs ide vagy oda, ha még egyszer a szádra veszed a nevét, vagy úgy beszélsz róla, mintha valami közönséges lenne, aki minden magadfajta műmájer szűzpicsával lefekszik, akkor eltöröm az orrod. Még szívességet is tennék az arcodnak – nem mintha szüksége lenne Janie-nak arra, hogy megvédjem. De utálom, ha így beszélnek róla. És ezt mindenki tudja, hogy ha valamivel, hát ezzel hamar fel lehet cseszni. Szeretem őt nagyon, és akármennyire sincs köztünk vérség, és csak egy évvel fiatalabb, bármit megteszek azért, hogy megvédjem. Főleg az ilyenektől, mint Kyle Morgan.
- Azt hiszed ezzel megfélemlítesz, Kirkwall?
- Kyle, fejezd már be, ne hergeld. Bajtársak vagytok, az isten szerelmére! – szól közbe Doyle.
- Baszódj meg, Doyle! Nem, Kirkwall, nem félek tőled. A legkevésbé sem! Na meg mit érdekel az téged egyébként, hogy mit tesznek a húgoddal? Úgy is már meg volt neki valószínűleg a fél egyetemi évfo… - nem hallgatom végig, repül az öklöm, ő pedig a földön köt ki. Még rá is köpök egyet.
- A következő az állkapcsod lesz. Fiúk. – biccentek a többiek felé, aztán pedig a cuccomat felkapva el is hagyom az öltöző és az állomás épületét. Beszállok az autóba és becsapom az ajtót.
- Nyughass már, észlény! Az én kocsimat is tropára akarod vágni? – csattan fel Janine.
- Csak menjünk. Felbasz ez az idióta Morgan – nem kell sok, el is indulunk. Régóta szerettem volna már mentős lenni. Úgy éreztem, hogy az orvosihoz nincs bennem elég, ehhez viszont igen. Az orvosin szerintem javarészt csak pangtam volna. Itt meg ha van eset, akkor rendesen pörögni kell és ott kell lenni a szeren. Ez kell nekem. Adrenalin. Így is mindig keresem a különböző módszereket, amivel le tudom vezetni. Úszás, futás, edzés. Hasonlók.
Hirtelen egyszer csak egy kicsit külvilágtól távoli helyen megáll a kocsi és leáll a motor. Körbenézek kérdőn, hogy hol vagyunk, mert ez nem a műhely. Ránézek Janie-ra, aki kicsatolja a biztonsági övét, majd az enyémet is. – Hol vagyunk? – már szállnék ki, mikor a nadrágomon elég érzékeny helyre téved a keze. Kibontja az övemet, a gombot kicsatolja és a cipzárt lehúzza. – Janie… - sóhajtok csak egyet. Ő viszont nem engedi folytatni.
- Maradj csendben. Ideges vagy, nekem meg rohadtul hiányoztál. Szóval fogd be a szádat és élvezd! – élvezzem. Jó, értettem. Kell egy kis feszültséglevezetés. Tarkójára, hosszú hajkoronájába simítok és hálát adok az égnek, hogy az apám egy faszkalap volt, aki elhagyott minket és édesanyám pedig találkozott Janie apjával. Bár ők valószínűleg nem adnának hálát azért, ami köztünk van. De amiről nem tudnak, az nem is fáj…