Sportos, örökmozgó, izgága és az iskola egyik legmenőbb sráca. Ő maga sem tudja, valójában mivel érdemelte ki ezt a szerepet, azonban ha már rá osztották, akkor lubickol benne annyira, amennyire csak lehetséges. Pedig soha nem gondolta volna, hogy azok után, hogy két anyával rendelkezik  - és hogy ebbe a suliba második közepén érkezett - lesz egyáltalán baráti társasága, vagy épp esélye a másokkal való normális kommunikációra. Mondjuk tény és való, hogy elég sokat köszönhet a kinézetének, a férfias megjelenésének, annak, hogy lényegében már tizenhét éves korától kezdve örökös borosta figyel az arcán, és bár a fiúk mindig csak azért imádkoznak az ő korában, hogy végre valami bajusz kiserkenjen, ő meg van álldva ezzel az egésszel, ez pedig bejött a csajoknak. Többek között Amanda Peers is azért pécézte ki magának, mert ő volt az egyik legmagasabb a korcsoportjában, és bár, hiába volt az elején eléggé magába forduló, idővel csak kiudvarolták belőle valódi természetét.
Mert a valódi Caleb az sármos, mosolygós, igazi sport ember, szeret a középpontban lenni és életeleme a másokkal való kapcsolattartás. Utál veszíteni, eléggé átlátja az iskolában uralkodó hierarchikus rendszert, és bár nem a legjobb tanuló, a sport miatt, mégis nagy esélye van arra hogy valami igazán menő egyetemre bekerülhessen. Ettől függetlenül nincs elszállva magától, a mások által gerjesztett rajongást lényegében lazán kezeli, nem tulajdonít neki nagy szerepet. Még nem tudja, hogy mihez is szeretne kezdeni magával, hiába tolják az anyjáék mindennél jobban az egyetem felé, egyáltalán nem biztos abban, hogy olyan pályára akar menni, amire mások kötelezik, vagy épp amit elvárnak tőle.
Nem bír eleget tenni hosszú távon az elvárásoknak, sokszor viaskodik saját magával kapcsolatban, és bár a szülei elváltak, vagyis van apja, sokszor felmerül benne a gondolat, hogy talán inkább őt kellene választania, vagy csak megpróbálhatná rendbetenni a kapcsolatukat, ami még évekkel ezelőtt megromlott.
Nagyon hálás természet, és nagyon tud odaadó és szenvedélyes lenni. Ha nem muszáj nem játszadozik másokkal, az érzelmeit mindig elszeparálva kezeli, lehetőleg úgy, hogy mások ezt ne tudják, ne lássák. Jó gyerek, még akkor is, ha a felfogásában sokszor gyermeteg, és nem épp a legkezelhetőbb diák az iskolában.

Nem akarta az idejét az iskola kémia laborjában tölteni.
Nem akarta Faith-el tölteni.
Mégis kinek az ötlete volt, hogy ők majd jó páros lehetnek egy ilyen csoportos iskolai feladatnál? Akárhányszor elgondolkodott ezen a dolgon, és egy lusta oldalpillantással az épp mellette ténykedő lányra nézett, egyszerűen képtelen volt úgy reagálni, hogy annak ne egy csalódott szájbiggyesztés legyen a vége. Nem volt túl penge kémiából, de jelen esetben a párja sem. Ha még legalább Faith annyira jó lett volna, hogy ő majd megcsinálja, és a kész művet lemásolhatta volna... na akkor lett volna igazán aranyélet. Ehelyett kénytelen volt felrakni azt a nyomorult műanyag védőszemüveget, és durcásan támaszkodni a kezére a kémiai laborban, miközben a lány mellette épp három lépés távolságról igyekezett belecsöppenteni valamit egy ... egy ... valamibe.
Hangosan sóhajtott, majd megunva a semmittevést teljes valójával a lány felé fordult.
- Esetleg belecsöppentsem én? Legalább akkor felrobbanok én, te megmenekülsz, és nem kell tovább kínlódnunk párban és ezzel a nevetséges feladattal! - mondta miközben szemét forgatva vette ki a lány kezéből a fecskendőt, és nyomta bele az asztalon lévő löttybe annak teljes tartalmát.
Természetesen nem történt semmi.
Nyilván nem robbant rájuk az iskola, nem kezdett el semmi füstölni, szikrázni... és ezt valahogy most nehezen viselte.
Már három óra volt és még mindig ezzel a feladattal kínlódtak, amiről amúgy fogalma sem volt, mert még csak el sem olvasta. Annyival jobb gondolatai voltak arról, hogyan is éghetnének mindketten porrá és hogyan is lehetne megúszni a holnapi napot, ami amúgy a beadási határidőt is jelentette.
Laza mozdulattal vette hát a kezébe a fiola mellett lévő könyvet, majd futotta át a sorokat. Gyors pillantást vetett az asztalon helyet foglaló kémiai anyagra, az ábrára, és azt is megnézte, hogy hogy is kell kezdeni, mire öt perc gondos szemügyrevételezés után leesett neki a probléma.
Szinte már idegbetegen és őrülten röhögve csapta össze a könyvet, majd ugrott le a székéről, ezzel is a frászt hozva a mellette lévő lányra.
- Most meg mi a bajod? - szegezte az neki a kérdést, majd megjutalmazta egy szánakozó pillantással.
- Lényegében még estig is itt lehetünk, ha nem tűnik fel, hogy melegíteni kellene azt a szart az asztalon. Hol a rákban az égő? - kérdezte, majd kissé morcosan hagyta faképnél a lányt, hogy beviharozzon a terem melletti aprócska lyukba.
- Hé! Hát ki az anyám látta?! Nem volt odaírva, hogy melegíteni kell! És amúgy is, kurvára jó lenne, ha nem játszanád itt az okostojást hülyehajú, mert Te sem vagy pengébb nálam kémiából.... - mondta a lány, a már jól megszokott stílusban.
Mert hát stílusa az volt.
És ezen, még Caleb sem tudott túllépni.
El kellett ismernie, hogy az iskola rossz lánya, akinek mindig volt valami balhéja, aki mindig lenyúlt mindenkit egy kis apróval eléggé szemrevaló teremtés volt, pláne akkor, mikor kinyitotta a száját. És mikor ilyen dacosan igyekezett megmutatni, hogy ő pedig jobb itt másoknál, akkor nagyon is felcsigázta.
Egészen annyira, hogy ő maga sem értette, hogy mit miért is tesz.
Mondjuk nem is számított rá, nem is akarta, vagy talán valahol mégis.
Olyan régen szexelt, pont egy hete, és ez a nagyszájú fruska annyira idegesítette és annyira elvette azt a rengeteg időt az életéből, hogy ő sem akart hát mást.
El akart venni tőle valamit...
És az a valami, az valami egészen különleges dolog volt, amit nem adott mindenkinek, vagy mégis... valójában egyáltalán nem tudta, mert a pletykák azok mindig is repkedtek Faith körül, de még sosem látta egyetlen pasival sem, úgyhogy fogalma sem volt arról, hogy vajon mennyire fog célt érni.
Mindenesetre teljesen ösztönös volt, ahogy nekinyomta a falnak, ahogy a lábai közé furakodott, és szinte már zsigeri vágyakozás villant a szemeiben, mikor azelőtt a bizonyos első csók előtt egymásra néztek.
A tekintetük találkozott, fél percig némán meredtek egymásra, majd Caleb volt az, aki megtörte a varázst.
Hangosan belesóhajtva a csókba ízlelte a másik száját, nyelve kutatva kereste a másikét. Keze önkéntelenül kúszott a lány feneke alá, és emelte fel, hogy az immár a lábaival átkulcsolhassa a derekát....
Elveszett a szenvedélyben...