Becca & Arnold

Néha kell nekem is egy kis kényeztetés. Értse ezt mindenki úgy, ahogy jónak látja. Ritkán járok ugyan ilyen helyekre, de ha jövök is, céltudatosan teszem mindazt. Van mikor teljesen logikus módon hogy kicsit kikapcsolódjak, ráadásul láthassak pár szép lányt, ahogy azt művelik, amihez legjobban értenek. Esetleg eljönni ide, olyan célból, hogy valakit haza is vigyek a színpadi művésznők közül. Volt már értekezésem a „nem sokára lejár a műszakom” szöveget hallanom, és még ha két órát is kellett várnom, megtettem. Addig lefoglaltam magamat, amivel csak tudtam – nem az említett bárban, hanem máshol. Illetve van az a példa, mikor kapok egy telefont, hogy egy ismerőst láttak megjelenni nem is olyan régen az egyik ilyen sztriptíz bárban és gondoltak szólnak, hátha akarok egy régi barátot látni. Legalábbis Beccával szerintem azoknak mondhattuk magunkat, még annak ellenére is hogy nem szoktam túl sok barátságot kötni azokkal, akikkel együtt dolgozok. Szeretek általában szigorúan szakmai maradni. Úgy a legjobb mindenkinek. De akármennyire is eltervezem ezt, mindig nehéz meghozni a szükséges áldozatokat.
Magam sem tudom már, mikor láttam utoljára őt. Emlékszem, hogy egyszer az egyik meló nagyon félre sikerült. Az én hibám is volt, de nem közvetlenül. Egyedül csak annyi volt a bűnöm, hogy valaki olyat szerveztem be, akiről sokat nem tudtam, csak jó referenciákat kapott egy-két régebbi ismertségemtől. Nem is ez a lényeg. Elkapni egyedül őt kapták el, mert elgurult a gyógyszere és majdnem vérfürdő lett belőle. Egy rendőr lelőtte, és ez adott időt arra is, hogy elmeneküljenek. Szerencsétlenségére – és a mi szerencsénkre – a rendőr nem célzott lövést adott le, csupán vakon sütötte el a fegyverét fedezékből, és drága Sandorunk az életével fizetett érte.
Beccának ez túl sok volt és jogosan. Megértettem a döntését, miszerint nem akar többet részt venni az én kis machináimban. Biztosítottam róla, hogy minden rendben lesz, senki nem fog megsérülni, de mint azt az ábra is mutatja, ez nem sikerült. Megkapta a részét Becca, aztán útjára is engedtem. Nem kerestem, nem kutattam, hagytam menni. Szabad volt azt csinálni, amit csak akar.
Ki hitte volna, hogy pont egy ilyen bárban kerül sor az újbóli találkozásra. Hallottam, hogy mivel is foglalkozik, szóval ki tudja, ha nem köp kapásból arcon, akkor még lehet kellemes végkimenetele is az estének.
Nem készülődtem túl sokat, hiszen jó idő volt odakint, gyorsan felvettem a cipőmet és megindultam a néhány órával ezelőtt felvett ruhámban a helyszín felé.
Odaérve kicsit magam is kerestem őt a tekintetemmel, nem sok sikerrel. Megkérdeztem hát a pultost, nem látott-e valakit, aki hasonlít Beccára. Adtam neki pár információt, hogy is néz ki – már amennyire emlékeimben megmaradt. Mondta, hogy pár perce járt itt, de hogy pontosan hol van most, azt nem tudja. Megköszöntem, majd még egy-két percnyi nézegetés után megtaláltam őt.
Megközelítem, és aztán ha mögötte érkezek meg, akkor a vállát érintem meg és várom hogy megforduljon, ha pedig elölről sikerül elkapnom, akkor csak megszólítom. – Szia Becca – röviden és tömören.
- Jó látni téged. Bár nem számítottam rá, hogy pont itt, egy ilyen helyen fogunk találkozni. Ettől függetlenül örülök neked – jól tudja, hogy nem szokásom hazudni és most is komolyan gondolom azt, amit mondok. Örülök, hogy látom, az már más kérdés, ő mit gondol rólam