- Mr. és Mrs. Rowland, hogyan döntöttek a Bonner gyerekek kapcsán?- Savannah ugyan behúzta maguk mögött az ajtót, de ahhoz már lusta volt, hogy be is illessze rendesen azt a zárat a helyére. Engem meg egyetlen másodperc erejéig sem kellett arra noszogatni, hogy hallgatózzak, ment ez magamtól is, így a reluxával eltakart ajtó mögött meghúzódva, fülemet szorosan tapasztottam a réshez és némi aggodalommal hallgattam a gyámügyi előadóm, illetve Bill és Kate beszélgetését. - Nem játszunk valamit Lola? - Timothy az egyik széken megtelepedve lóbálta a lábát, miközben a hajába túrt és unalmában a hajszálait pöndörgette. - Psszt, maradj már csöndben! - suttogva intettem csendre a hatéves öcsémet, és a kezemmel is próbáltam kalimpálni neki, hogy nehogy lebuktasson hallgatózás közben.
- Tudja Savannah, itt leginkább az a probléma, hogy Natalie már tizenhat éves, és nem igazán hallgat ránk. Nem úgy tűnik, mint akiből még ki lehetne hozni bármi jót is  - Bill szavaira megvonaglott az arcom a fájdalomtól és a dühtől, ami abban a pillanatban hasított belém, amikor ez a férfi úgy beszélt rólam, mintha csak egy selejt lennék. Egy selejt, aki nem érdemes az életre, vagy arra, hogy egy normális családba kerüljön.
- Tizenhat éves, de egy nagyon remek lány, okos és értelmes, csak a múltja az, ami miatt több törődésre és figyelemre lenne szüksége.
- Több törődésre? Nem Savannah, én már az elején is sejtettem, hogy nem jó ötlet egy ilyen drogos bűnöző kölyköt odavenni, mert ezek nem változnak.
- De...
- Ezek??? -nem tudtam visszafogni magam, és rejtőzködni sem akartam tovább, úgy tombolt mellkasomban a harag, amit Bill Rowland szavai váltottak ki belőlem. Feltépve az ajtót, szikrázó szemekkel siettem be, s megtorpanva Savannah asztalánál, a házaspár felé fordultam.
- Nem vagyok se drogos, sem pedig bűnöző! És talán azért nem hallgatok magukra, mert szarok a szülői szerepre, alkalmatlanok és maguknak is csak a pénz kell!
- Na de...
- Csak hogy tudják, nem különbek nálam, sőt! Sokkal rosszabbak, és ha akarnának, se kellenének! Ezzel le is lehet zárni ezt az újabb aktát Savannah! -hevesen hordtam le Rowlandéket, majd határozottan fordultam Savannah felé, miközben próbáltam elrejteni minden fájdalmamat, amit ez az újabb kényszerpróbálkozás hozott az életembe.
- Várjunk Mrs. Rhodes - miközben Kate még mindig a döbbenettől hüledezve bámult rám, addig Bill felemelkedett a székéből, s pillantását Savannahra vezette.
- Mi azt mondtuk, hogy vele nem tudunk együtt élni, és láthatja, hogy miért. Az ilyen viselkedés miatt soha nem tudna beilleszkedni a családunkba. Timothy azonban, ő tökéletes. A maga hat évével még nevelhető, és igazán helyes gyerek. Vele nem volt gondunk, csöndes és nyugodt, nem csinált felfordulást soha. Szerintem ő is kedvel minket, ezért úgy döntöttük, hogy őt örökbe fogadjuk. Neki biztosítunk otthont, szeretnénk, ha a családunk része lenne.
- Hogyan???-riadtan kaptam fel pillantásomat Bill-re, majd vissza Savannah-ra, s nem tudtam tovább türtőztetni a bennem viharként tomboló indulatokat.
- Nem vihetik el az öcsémet, Savannah ezek nem jó szülők, ne hagyd, hogy elvigyék őt!
- Higgadj le kérlek Natalie. Nézd...- Sav nagyot sóhajtott, miközben megérintette a vállaimat. - Tudjuk, hogy ahol eddig voltatok, az egy rossz döntés volt, és azt is tudom, hogy emiatt nagyon nehezen fogadod el az új helyzeteket. De az öcsédnek jelenleg ez a legjobb lehetősége, kérlek értsd meg. Te is tudod jól, hogy otthonra van szüksége, és Tim jó kezekbe kerül. Rowlandék jómódúak és szeretetteljesen fordulnak felé. - halkan beszélt, csak hogy én halljam a szavait, s próbált meggyőzni arról, hogy most engedjem el az öcsém kezét, és hagyjam, hogy elvigyék ezek a barmok.
- Ne, kérem ne - a fejemet ráztam, miközben a könnyeimmel küszködve kapaszkodtam Savannah karjaiba.
Aztán, mintha filmszakadás lett volna, minden nagyon gyorsan történt. Timothy-t elvitték, én meg könnyek közt omlottam össze a padlón, utoljára látva az öcsém arcát. Egyedül maradtam, s, magányosan. Senkinek sem kellettem.