Kellemes délután van, egészen jó időjárás uralkodik, napsütés, meleg, néha lágy szellő fújdogál, szinte sehol egy felhő… Tökéletesen jó amikor a szobád ablakán kibámulva élvezed, egyik kezedben egy pohár gyümölcslevet iszogatva, másikkal a laptop billentyűzetén pötyögve csinálod a következő kódot, az éppen soron következő házifeladatodat az egyik kurzusodra. Feltéve, ha nem ront be hozzád váratlanul az egyik húgod és elő nem áll azzal, hogy kirángasson téged nemhogy csak a biztonságot nyújtó szobádból, de még a házatokból is. Persze, előtte kisebb tárgyalás következtében megvádolt azzal, hogy nekem nincs is ízlésem a divat terén és ez egyáltalán nem egy hölgyhöz méltó. Mielőtt kettőt pisloghattam volna és kinyithattam volna szám, idézve, hogy én nem vagyok hölgy, Alexis már ki is jelentette az ítéletet: tesós program, avagy inkább igazi csajos program, mert elvisz a plázába. Röviden ez a magyarázat arra, hogy én mit is keresek most ezen a délután a húgommal plázában, ahol nagy a tömeg, a vásárlók egyik üzletből kijönnek, majd bemennek a következőbe. Ha engem kérdezel, kissé nyomasztó nézni ahogy mindenki fel-le közlekedni a folyosókon, mozgólépcsőkön, pedig nem is vagyok klausztrofóbiás. - Nem is hiszem, hogy találnánk nekem megfelelő „csajos” ruhákat. Annyian vannak, hogy biztos mind elkapkodták a jó holmikat. Inkább jobb is, ha hazamegyünk. Amúgy is, hahó, huszonegyedik század! Ma már online is vehetünk ruhákat és még házhoz is szállítják őket! - próbálok még érvelni, tiltakozni éppen, hogy csak betéve a lábamat a plázába. Persze, tudom már jól, hogy ezzel nem fogok semmit elérni nála. Tudom, hogy már a fejébe vette, hogy a személyes stylistem lesz és nem fog eltántorodni ettől. Olyan vasakarata van az ügy iránt, hogy még Vasember is megirigyelné. Lepillantok magamra, most éppen egy fehér felső és az egyik, már régi farmernadrágom van rajtam, tornacipővel párosítva. A hajam szabadon omlik a vállamra és sminket se viselek. Igen, különbözők a szembejövő cicababáktól, akik arcán egy kiló smink, műkörmöt hordanak, és valamelyik drága márka legújabb darabjait viselik. De miért is kéne változtatnom magamon? - Ó, nézd itt egy kávézó! – mutatok jobbra, néhány méterre tőlünk az egyik üzlet egy kis kávézó, ami finom kávékhoz édes süteményeket kínál. – Mit szólnál, ha te bemennél azokba a ruhaboltokba, amiket említettél idefelé jövet, én meg addig beülök meginni egy kávét és talán egy szelet tortát is eszek...? Be is pillantok a kis kávézó kirakatán, nem is ülnek bent olyan sokan, emiatt vágyakozva nézem a kiszolgáló pultnál a süteményes állványt. Meg a pult fölötti menüt. Egy cappuccino milyen finom lenne… Sóhajtok egyet és beletörődve tovább lépkedek, követem őt. Nem is emlékszek már rá, mit mondott, milyen üzletekbe akar elvinni. Eddig azért nem tértünk be sehova, mert eddig csak férfiaknak szóló üzletek előtt haladtunk el, de most… Következnek már a nőknek való fehérneműs boltok, meg ilyen-olyan márkák üzletei, de amit az én két szép szemem meglát az egy könyvesbolt. Örömömben szinte felsikkantok, hogy végre, itt vannak tényleg értékes üzletek is! Már szaladok is boldogan az irányába, hogy szinte a bolt tükörére csorgassam a nyálamat miközben legeltetem a szememet a jobbnál-jobb könyvekre, mik a kirakatban árválkodnak. - Rose – pillantok húgomra, nagy bociszemekkel kérlelve őt, a második keresztnevén megszólítva. – Megtudlak várni itt is. Majd olvasok… - próbálkozok még egyszer, utoljára. Majd már indulnék is elveszni a könyvek birodalmában, ahogyan Alice is elveszett Csodaországban, de a húgom most már megragadja a karomat és konkrétan bevonszol a szomszédos ruhaüzletbe. - Ígérd meg, hogy ha végeztél az átalakításommal, Frankenstein, vehetek pár könyvet – kérlelem, mintha csak éppen a halálomon lennék amiért ruhaüzletbe kerültem. – Ígérd meg, Alex!
Világéletemben csajos lány voltam. Már egészen korán el kezdtem sminkelni magam és sosem volt az, hogy ne az aktuális divat szerint öltözzek. Talán ez a fő szempont, hogy fura nekem, hogy Jessica nem igazán ezt a stílust követi. Ugyan vérszerint nem vagyunk testvérek, de mégis egymás mellett élünk már hosszú ideje. Míg őt a fiúsabb, kocka dolgok érdekli, én addig minden ilyentől elzárkózom. Sosem tudtam volna egész álló nap a számítógép előtt ülni. Persze nem mondom azt, hogy nekem nem volt meg a magam kis kocka korszaka. Volt egy időszakom, amikor folyamatosan a Sims 2 nevezetű játékot toltam, de ezt pár hónap alatt meguntam. Több dologra viszont nem emlékszem, ami igazán megfogott volna. Időnként rám jön, hogy úgy gondolom, Jessica nem öltözik elég nőiesen és talán még arra is megpróbálom rávenni, hogy sminkelje magát. Persze megváltoztatni nem szeretném, akkor már nem is ő lenne. Mindössze pár csinosabb, lányosabb ruhát szeretnék ráaggatni. Többször sminkeltem már ki az évek alatt, de hamar rájöttem, hogy hozzá nem illenek az erős sminkek, így ha újra kipingálom mindig csak egy kis korrektort, highlightert és szempillaspirált használok. Neki a kevesebb jobban áll és már ez is tökéletesen kiemeli a szépségét. Napokkal ezelőtt jeleztem Jessicának, hogy a ma el fogunk menni a plázába és veszünk neki pár szép ruhát. Amiről nem tud és nem is fogom neki mondani csak ha elértünk odáig, hogy kozmetikushoz is bejelentettem magunkat. Egy kis bőrtisztítás és masszázs. Ennek bárki örülne, nem csak a lányok, de még a férfiak is. Ha ott leszünk talán egy manikűr-pedikűr kombóra is rá tudom venni. Mondjuk ez még nagyon a jövő zenéje. A plázába érve már látom a nővéremen, hogy nem igazán van ínyére ez az egész, de én csak szépen mosolygok rajta. Úgyis jól fogja érezni magát, ezt tudom előre. - Ez az állításod több pontban is megtörni látszik. Ha online vásárolsz nem biztos, hogy eltalálod a méretet és azt sem tudhatjuk, hogy az adott ruhadarab jól fog állni élőben. Nem minden a kényelem és ezt te is tudod. Másodjára pedig velem jöttél el, én a legeldugottabb helyeken is megtalálom neked a legjobb ruhadarabokat. Ez egy átlagos tömeg, máskor többen szoktak lenni – rántom meg a vállam és karon ragadom Jessicát. Nincs rinyálás, innen aztán nem menekül! Amúgy sem értem, hogy miért nem akar csinosabban öltözni. Nem megváltoztatni akarom, hanem egy kis nőiességet lehelni belé. Nem kellene félnie tőle. - Ó, igen, milyen szép kis kávézó! Ha tudnád milyen finom kávék és sütik vannak itt, hmmm – húzom az agyát. – Ha befejeztük a vásárlást beülhetünk, de addig tartsd magad. Még meg is hívlak majd – mosolygok rá. A hangom nem tűr ellentmondást és ezt szerintem ő is tudja jól. Haladunk tovább és én már fejből tudom, hogy milyen üzletek jönnek sorba. Még ki sem kell mondania, de már előre tudom, hogy a könyvesboltnál is nyávogni fog nekem egy sort. Mennyire igazam lett! - Nem, máskor is tudsz olvasni és könyveket vásárolni. Könyvekkel az a jó, hogy ott tényleg működik az online rendelés, majd szépen otthon vásárolsz párat, ha nagyon kell – magyarázom neki. A könyvesbolt mellett viszont megpillantom az első üzletet, amit mindenképp meg akarok látogatni a testvéremmel. Remélem nem lesz nagy szájhúzás és nyávogás, hogy neki semmi sem tetszik. Majd szépen meg lesz neki mondva, hogy próbáljon fel mindent, hiszen attól függ hogyan áll rajta. - Legyen – adom ki a végszót. Remélem elfelejti addigra a könyveket, mert nem akarok órákat egy könyvesbolt egyik székén eltölteni, míg ő a könyveket válogatja. Biztosan beleőrülnék.
A színes ruhácskák, hajcsatok kisgyermekkoromban se vonzottak. Nekem nem volt hercegnős korszakom. Aztán tiniként se tudtam azonosulni azokkal a lányokkal kik a suli után rögtön mentek is a plázába vásárolgatni ilyen felsőt, olyan nadrágot, amolyan cipőt. Nem láttam értelmét, feleslegesnek gondoltam kész kis vagyont otthagyni egy ruhaboltban. Persze, a könyvesboltról pont az ellenkezőjét tartottam mindig is… De mi jó abban, ha csinos felsőt veszek fel, esetleg egy szoknyával és magassarkúval? A magassarkúban idő után elkezd fájni a lábam, a szoknyát pedig állandóan igazítgatnám, hogy ne legyen kirívó, ahogyan egy blúzról is többször meg kéne győznöm magamat, hogy jó, nem vonzza feleslegesen a kéretlen tekinteteket… A plázában azért az online vásárlást ötletet csak felvetem, bár egyet kell értenem Alexel, az online vásárlásokból mindig az a hír járja, hogy megbánhatod mert rossz méretet kapsz vagy nem olyan minőségűt, mint ahogyan azt a weboldal feltüntette. – Rendben, igazad van – bólintok a szavaira, annyiban hagyva a dolgot. Egy próbát meg ért. Majd újra próbálkozok, bár sejtettem előre, hogy a válasza rá megint ellenmondás nem tűrő lesz. De a kávézó tényleg nagy csábítás jelent, főleg, hogy direkt rákontráz nekem a dologra. - Tényleg meghívsz majd? – kérdezek vissza tovább haladva a kávézótól. – Egy cappuccinonak majd nagyon örülnék… Jegyezem meg, afféle utalásként. Bár az évek alatt már úgy is tudhatja, hogy mi a kedvenc kávém és süteményem. A könyvesboltnál történő kis magyarázkodását, ahogyan próbál észérvekkel hatni az én jelenleg elborult elmémre, próbálom meg is hallani, fel is fogni. De nehéz. Főleg, hogy a könyvesboltban az a jó, hogy vásárlás előtt megtapizhatod a könyvek boríróját, kinyithatod őket, beléjük lapozhatsz és a friss nyomdaszagot érezheted… Ezeket az online rendelés nem tudja visszaadni. Nem, nem és nem. De nem tiltakozok tovább, oké, megígértetem vele legalább egy könyv vásárlását, de végül beletörődők a végzetembe és hagyom, hogy betérjünk az első ruhaboltba. Az üzletben rádióból zene szól, talán így akarják élvezetesebbé tenni a vásárlást, megnyugtatni a vevőket. majd meglátjuk, hogy rám hat-e. Végig pillantok a bolton, gyorsan felmérve, hogy milyen áruk vannak. Mélyen beszíva a levegőt állapítom meg, hogy itt szinte csak csajos holmikat árulnak. A próbababákról, a polcokról javarészt különböző blúzok, blézerek, szoknyák és ruhák, no meg női kiegészítők (ridikülök, kalapok, sálak) köszöntenek vissza rám. Azt is sikerül megállapítanom, hogy már készülnek a nyári szezonra, lengébb ruhákat is árulva. - Ö… Milyen ruhadarabokat is gondoltál nekem? – fordulok kérdőn a húgomra, miközben még mindig félve nézek körül. A színkavalkádnyi ilyen-olyan textildarab még mindig megijeszt miközben elhaladunk egy próbaba mellett, amin egy nyárias, sárga alapon virágmintás maxi ruha van, szandállal és a fején egy fehér kalappal. Grimaszolok. Azért egy ilyen öltözetben az utcát róni nyáron túl nagy változás lenne nekem. - Nem maradhatok a farmernél? – kérdezem meg, ellépve a bábutól és visszapillantva rá. – A csajos kinézetbe mindenképpen beletartozik ruha is? - érdeklődök, pillantva körbe, hogy vannak e jól kinéző ruhák is. Megpillantok egy terepzöld színű rövid kantáros nadrágot. Az egyszerűsége miatt tetszett meg, asszem minimál stílushoz illene. – Ez szerinted milyen? - kapom le az állványról és mutatom feléje. Ez még egyészen jól is néz ki, nadrág, de annyira nagyon még se… Viszont mi ez a dzsungel mánia? Kapok észre, főleg, hogy kígyóbőrre emlékeztetű ridikült is meglátok, nem csak nadrágot.
Az emberek néha megbámulnak minket, ha kettesben sétálok Jessica-val. Már külső szemmel is annyira különbözőek vagyunk, hogy nem értheti senki, hogy mi miért vagyunk jóban. Persze nyilván tudom, ha nem lennénk testvérek, akkor valószínűleg sosem álltunk volna szóba egymással és ezt valószínűleg a nővérem is tudja, elég okos ehhez. Meg minden máshoz is, amiért rendkívül irigylem. Én túlságosan lányos vagyok, míg Jess stílusa kicsit fiúsabb, de én inkább uncsinak nevezném. Folyamatosan ugyanazok a hasonló darabok váltakoznak és sosincs benne semmi extra, semmi kitűnő. Semmi, ami vonzaná a tekinteteket. Annyira szeretnék már valakit mellette látni, de ezzel a kinézettel és viselkedéssel nem fog könnyedén menni. Nyilván nem akarom teljesen kifordítani önmagából, de néhány komolyabb változást szeretnék véghez vinni rajta. - Meghívlak persze, az a legkevesebb – válaszolok. – Tudom, hogy azt szereted, de majd azért nézd körül az itallistát hátha találsz valami különlegesebb kávét, amit még nem ittál és érdemes lenne kipróbálni – mosolygok rá. Mióta a bárban dolgozom rájöttem, hogy nem feltétlenül kell a megszokottnál maradni. Régebben ha elmentem bulizni mindig sört, vodkát vagy a megszokott híres koktélokat ittam, mint a margarita, mojito vagy akár a pina colada. Rá kellett jönnöm, hogy a megszokott nem mindig a legjobb választás és valahogy jó lenne, ha Jess is meglátná azt, amit én. Nem vagyok nagy olvasós lány, sosem szerettem csak ülni és olvasni. Engem ez nem villanyoz úgy fel, mint a nővéremet vagy más embereket. Számomra ez egy olyan időtöltés, amit mindenki hasznosnak és szórakoztatónak mond, de nekem szimplán értéktelen. Mitől leszek több és jobb ember, ha elolvasok egy romantikus regényt? Nem fogok belőle semmit megtudni, amitől okosabb lehetek és több száz oldalon keresztül olvashatom két ember szenvedését, míg egymásra találnak majd az instant nyálesőt. Ezt a valóságban átélni ezerszer jobb. Miért bújik sok lány ilyen könyvek mögé ahelyett, hogy élne? - De csak akkor ha jól fogsz viselkedni és engeded, hogy válasszak neked ruhákat kevés nyávogással, akkor majd ide is bejövünk és megpróbálhatsz meggyőzni, hogy miért jó dolog könyvesboltba járni és olvasni. Úgy legalább te is szenvedsz meg én is a nap végére – rántom meg a jobb vállam és nevetem el magam egyszerre. Ilyenek az igazi testvéri megállapodások, mindenki nyer és veszít is egy kicsit. Senki sem kapja meg azt teljes egészében, amire áhított. Nem terveztem olyan helyekre vinni Jess-t, ami túl lányos üzlet. Értem ezalatt, ahol csak ruhákat, kosztümöket és egyéb ezekhez hasonló termékeket lehet kapni. Biztosan elsírná magát a látványtól és persze nem azért, mert annyira tetszik neki. Az első üzlet - ahová kézen ragadva húzom be, hogy még véletlenül se merjen elmenekülni - egy olyan ruhabolt, ami tudtommal a világ minden táján megtalálható és rendkívül kedvelt. - Nem tudom pontosan. Olyanokat, amelyek csajosak, de nem változtatnak meg teljesen – mondom ki az őszintét. Remélem ettől kicsit megnyugszik, mert biztosra veszem, hogy azt hitte majd úgy fogom felöltöztetni, ahogyan én is szoktam lenni. Két különböző ember vagyunk, különböző stílusokkal. Mindössze annyit szeretnék, ha csinosabban öltözködne. Ennyi. - Jöhet a farmer is, de nem akármilyen, de egy ruha jó lenne. Csak egy, amit fel tudsz venni a hivatalosabb, elegánsabb eseményeken. A fehér ing, fekete farmer kombó nem éppen a legjobb – nézelődni kezdek. Már elsőre megakad a szemem egy kockás, szürke, vászonnadrágon, amit rögtön le is emelek a helyéről. Amikor fordulok már hallom is a nővérem hangját. Kicsit örülök, hogy nézelődik és érdeklődik a ruhadarab iránt, amely a kezében van, de mindenki jobban járna, ha le lennének bilincselve a kezei. - Tedd vissza, szörnyű! Hány kantáros nadrágod van már amúgyis? – fogom a fejem, majd kiveszem a kezéből és visszarakom a helyére. Elérkezettnek látom a pillanatot, hogy meglóbáljam előtte, az imént általam leakasztott nadrágot. – Ezt nézd! Szép, csinos, nőies és kocka, mint te. Remélem tetszik, de ha nem se baj, mert ezt mindenképp fel kell próbálnod – küldöm felé a százas mosolyt és a kezébe nyomom, mielőtt útnak indulnék felsőt keresni hozzá.
Emlékszek, hogy kislánykoromban Anyu 2.0 állította össze a ruhatáramat. A fogasokon mindenféle ruhadarab megtalálható volt, ilyen-olyan színes, virágos pólók, szoknyácskák, ruhácskák. Leginkább anyu szórakoztatására, amiért végre kiélhette magát, hogy egy lányt nevelhet. De ahogyan nőttem úgy nőttem ki ebből a cuki, lányos stílusból, amit rám erőltetett és utána már a többi lánytesóm próbálta kiélni ezt a vágyát. Alexisnél úgy lászik eredményes volt, Zoe pedig imádja hercegnőket, szóval szerintem anyu őt is bátran elkönyvelheti sikerként. De én amolyan félresikerült kísérlet lehetek, amit most Alexis most próbál rendbe hozni azzal, hogy elráncigált a plázába. Oké, sikerült neki, bár még nem látom értelmét. Még jobban kell próbálkoznia a shopping túránk folyamán, hogy meglássam értelmét miért kéne kicsit csajosabb, kicsit nőiesebb stílusra váltanom. A kávémeghívására elcsábulok, főleg, hogy még javasolja is, hogy olyat próbáljak majd ki, amit még nem ittam. Imádom a kávét, főleg egy jó süteménnyel, utóbbinál egy ideje már igyekszik minél többfélét elfogyasztani, kipróbálni. Azt hiszem, hogy akkor tényleg itt az ideje, hogy a kávé terén is kipróbáljak pár újdonságot. Vagyis miután végeztünk a ruhaüzletekben. Most egyelőre csak megértően bólintok a kávé témára és egy darabig ennyivel le van tudva. Egy darabig. - Oké, tudod mit? Csináljuk! Kiválaszthatsz nekem pár ruhadarabot, jó leszek és leszek az élő Barbie babád. Ha aztán megvehetem az egyik könyvet, amit kinéztem magamnak. Illetve egyet neked, ami szerintem tetszene neked – kötöm meg vele az üzletet. Valamit valamiért. Meg azt már tudom, hogy az olvasás nagyon klassz dolog, szívesen rávilágítom őt erre a tényre, persze. Valamint az sincsen kizárva, hogy ő neki meg tényleg sikerül meggyőznie arról, hogy kicsit váltsak stílust. El is látogatunk végre az első ruhaüzletbe. Kicsit olyan mintha egy mágikus kapun léptem volna át és egy másik univerzumba csöppentem volna. Ruhák, ruhák mindenütt. - Kérlek, definiáld mit jelent számodra a csajos stílus – kérem meg megszemlélve a fogasokat és a polcokat, ahogyan elkezdünk járkálgatni az üzletben. Vannak rajtunk kívül más vásárlók is bőven, akad olyan köztük, akik felénk pillantanak, csodálkozva nézve, hogy két ilyen teljesen különböző lány együtt vásárol. De nem foglalkozok az ilyen tekintettek, már megszoktam, hogy engem kicsit mindig úgy néznek az átlag fehér amerikaiak, mintha űrlény lennék. Kiskoromban néha tényleg kívántam az, hogy bárcsak űrlény lennék, klassz szuperképességekkel, amiket bevethetnék Daniel ellen és abbahagyná a csesztetésemet. – A skáládon inkább a cuki, aranyos csajos stílusra gondolsz vagy az ellenpólusára a badass, femme fatalera? – kérdezem meg, visszatérve a témánkhoz. Kicsit összevonom a szemöldökömet, mikor meghallom, hogy a fehér ing és fekete farmer nem a legjobb párosítás. Na de miért? Azok olyan basicek, asszem a minimal style-ba tartoznak. Különben is, a fekete mindenhez megy! - Azt mondod, hogy egy ruha is kéne nekem? Amihez magassarkút kell felvenni? – kérdezem meg, kicsit elkiáltva magam ahogyan meglepetten pislogok egyet. Az már game changer lenne a javából. – Remélem, hogy nem Marilyn Monroe által hordott fehér ruhára gondolsz. Mármint kedvelem a noir filmeket, meg a retró dolgokat, de az nem lenne picit túl sok? Teszem hozzá, szemlélve a bolt kínálatát. Egy kantáros nadrágon megakad a tekintetem és megkérdezem a húgomat, de a kapott válaszra szégyenlősen elmosolyodok és gyorsan visszaakasztom a nadrágot a többi közé. – Sok van… - vallom be, engedelmesen elvéve azt a nadrágot, melyet kiválasztott nekem. Magam elé emelem és kritikusan megszemlélem. – Tényleg olyan, mint egy sakktábla… Szeretem a sakkot, szóval asszem felpróbálhatom majd a próbafülkében – bólintok feléje, leengedve a karomat, de a nadrágot megamnál tartom. Szeretem a négyzeteket (hiszen nem kockák vannak rajta, hanem négyzetrácsok, de ezt most az egyszer nem javítom ki neki). – Felsőt is keresünk hozzá? Remélem annak is ilyen mintája lesz - jegyzem meg, kicsit komolyan gondolva, kicsit szarkasztikusan. Már van jó pár ilyen stílusú ingem. Azt hiszem, hogy ezzel ő is tisztában van. Meg ha még a felsőm is olyan lenne, tényleg azt hallgathatnám több embertől is, hogy ne próbáljam meg letagadni, teljesen kocka vagyok. - Skótkockás szoknyát is választasz nekem? – kérdezem meg, ujjammal a szoknyák részlege felé bökve. Habár kicsit megborzongok mind a szó, mind a szoknyák láttán. Hiszen azok többségében az emberek láthatják a fedetlen lábszáraimat! - Amúgy… Gondolkoztál már azon, hogy… Nem is tudom, stylistnak vagy divattervezőnek mész? – jut eszembe hirtelen a kérdés. Ha jól tudom még egy kicsit tanácstalan a jövőjével kapcsolatban, viszont szerintem a divathoz pont ért, úgyhogy ez jó ötletirány lehet a számára.
Igazából nagy kihívásnak nem tekintem a mai napot. Jessica nem éli a lázadó korszakát, ha volt neki olyan egyáltalán és biztosra veszem, ha valamit mutatok neki, azt felpróbálja majd. Bezzeg ha Sage lenne most itt! Biztosra veszem, hogy csak veszsekedések árán próbálná fel a darabokat, amiket rá akarnék aggatni, majd a végén elviharzana és nem szólna hozzám utána egy rövid ideig. Őt nem is rángatnám el magammal, hiszen neki megvan a saját stílusa még akkor is, ha az nem feltétlen nőies. Inkább mondanám lazának és királynak, minthogy csajosnak. Ezzel nincs is probléma, de a nővérünk öltözködése szépen szólva is kurva sok változtatást igényel. Mintha nem is nézné, hogy mit vesz fel, amit a polc legtetején talál és abban hajlandó is kimenni az utcára. Legyen itt szó elnyűtt farmerről vagy különböző versenyeken szerzett, feliratos pólókról. Nekem is vannak ilyenek, de azokat maximum alváshoz használom és ahhoz is csak akkor, ha éppen nem fiúval vagyok. Mondjuk ez utóbbi mostanában nem igazán jön össze. - Benne vagyok csak essünk túl a ruhavásárláson. Ígérem nem fog sokáig tartani és nem kergetlek ki a világból – mosolygok rá. Nem reagálok arra, hogy nekem is vesz egy könyvet, mert ismerem magam. Megveszi, kedves arcot vágok hozzá, elolvasom a szemei láttára a fülszöveget, elmondom, hogy mennyire izgalmas lehet a számomra, majd hazaérve felrakom a polcomra a többi könyv mellé, amiket kaptam és nem olvasom el soha. Tényleg nem vagyok oda a könyvekért és ezen nem tudok változtatni. Az olvasás számomra unalmas csak, míg Jessica öltözködése mindenki számára. Végigmutatok magamon, mielőtt választ adok neki. - Ezt nem könnyű körülírni, de határozottan nem olyan, mint a te stílusod. Kicsit elegáns is lehet, akár dekoltált, hülye feliratok helyett kifinomult minták, akár virágok és istenem Jessica, olyan okos vagy nehogy már én magyarázzam ezt el neked – tárom szét a karomat feladóan. Kicsit értetlenül nézek a nővéremre és most már kezdem megérteni, hogy az emberek hogyan is érezhetnek, amikor alapvető dolgokat nem értek meg. Nekem az a minimum, hogy tudjak kicsit nőiesen, csinoson, ám mégis kényelmesen felöltözni. Nem fog ő sem kifutni a világból, ha végre tanul egy kicsit. – Hozzád a cuki, aranyos illik, de a másik is beletartozik az én skálámat nézve – rántom meg a vállam és kezd egy kicsit elegem lenni az állandó menekülésből és faggatózásból. Mintha direkt azért csinálná, hogy húzza az időt és menjünk haza minél hamarabb. - Egy ruha mindenképp kellene neked, de inkább topánkával. Tudsz egyáltalán magassarkúban járni? – kérdezem kíváncsian, habár előre érzem, hogy a válasz egy határozott nem lesz. Én vele ellentétben imádom a magassarkú lábbeliket, de sajna annyira magas vagyok már így is, hogy nem túl szerencsés ilyeneket hordanom. Kénytelen vagyok a lapostalpú cipőknél maradni. – Nem, nem olyan ruhára gondolok. Inkább egy picit kivágott, rövidujjú, virágmintás, térdig érő darabra, ha találunk ilyet. Van egy olyan érzésem, hogy végre megtaláltam azt a témát, amiből Jess a hülye és kivételesen nem én. Csak a végleteket ismeri és azt is rosszul. Hogy hagyhatták anyáék így felnőni? - Nézhetnénk a sakktábla nadrágodhoz egy egyszerű, ám elegáns és szép szabású inget. Az akár ünneplősnek is jó lenne és mégiscsak nadrág inggel és nem ruha. Habár azt sem fogod megúszni – az utolsó mondatot csak halkan teszem hozzá és elkezdek körbejárni az üzletben. - Nem – vágom rá eltorzult arccal. Nem fogok a nővéremre skótkockás szoknyát aggatni attól, hogy leakasztottam neki egy kockás nadrágot. Valamiért nem érzem jobban magam attól, hogy valamit az életben végre én tudok jobban, mint ő. Ez valahogy nem reális és ha bárkinek mondanám, lehet el sem hinné. - Még nem, az nagyon rizikós és talán évek múltán sem érnék el semmit – húzom el a számat annak ellenére is, hogy el tudnám képzelni magam ilyen pozícióban. Anyáék nem tudom, hogy mennyire támogatnának, de nem tűnik rossz ötletnek csak kellene hozzá egy kezdő tőke, egy normális végzettség és még sorolhatnám. Nem olyan könnyű ez, mint amilyennek hangzik.
Vásárlás. Hát itt vagyunk és végre beletörődtem, elfogadtam a sorsomat. Ami körülbelül olyan mintha a ruhásszekrény vagy a boltban lévő vállfákra felakasztott ilyen-olyan ruhadarabok az ősellenségeim lennének. Talán ezért is kértem, hogy magyarázza el mire is gondol stílust illetően. Világosítson fel. Én pedig ittam magamra a megszerzett tudást, vagyis megpróbáltam elraktározni a memóriámban anélkül, hogy sérülne az új adathalmaz. - Bocsi Alex – mosolygok rá bocsán átkérően és kicsit elszégyelve magamat, mikor a húgom definiálta a dolgokat és most úgy néz rám, hogy a nézésétől az az érzésem támadt, hogy olyan lehetek, mint egy űrlény, aki semmit nem tud a földi szokásokról. Pláne nem a divatról. Pedig esküszöm, hogy azért nem vagyok ennyire reménytelen eset! - Csak gondoltam jobb, ha elmondod nekem ezeket, hogy tisztább legyen számomra milyen ruharabokat is keresünk! – magyarázok aztán tartok egy kis szünetet, mérlegelve a skála dolgot a válasza alapján. Én magam milyen új stílust gondolok magamnak? – Azt hiszem, hogy a cuki, aranyos stílus ötletét választanám inkább – döntök e stílusirányzat mellett, ezzel is megmutatva a testvéremnek, hogy már elfogadtam, hogy új ruhákat vásárolunk nekem. Még mosolyt is villantottam feléje a beszédem közben. Őszintét, mert közben egy kicsit tényleg belegondoltam, hogy milyen lenne, ha egyszer úgy lépnék ki az utcára vagy egy közterületre, hogy jól, csinosan vagyok felöltözve. Talán akkor a jövőm nem a „macskás, öreg hölgy” koncepciója lenne, mint amire családom egyes tagjai számítanak. Lepillantok a lábaimra és egy pillanatig némán nézem őket, mintha maguktól megadnák a választ a magassarkú kérdésére. De aztán csak újra húgomra pillantok. - Nem – rázom meg a fejemet, majd azért hozzáteszem. – De a topánka megfelel. Kicsit boldogan fellélegzek amikor megtudom, hogy milyen ruhára gondol számomra, hogy nem nagyon extrémre, de azért jól nézne ki. Már az alapján ahogyan megfogalmazta a paramétereit és a fejemben elképzelem. – Picit kivágott, rövidujjú, virágmintás, térdig érő… Oké. Rendben. Keressünk ilyet! – ismételem meg szófogadóan, bár elsőre is megjegyeztem. De lelkesen megindulok a szoknyák és ruhák részlege felé, hogy találjunk ilyesmi ruhát. Az általa kiválasztott nadrág még mindig nálam van, a kockás felső ötletét nem igen gondoltam komolyan, talán az is bennem volt, hogy kicsit húzzam az agyát vele. – Jó, egy egyszerű felső is mehet hozzá, ha te mondod… Szürke? Fekete? Fehér? – ötletelgetek. Tessék, azért csak tudom, hogy a szürke kockás nadrágot milyen színekkel érdemes párosítani, hogy ünneplősen hasson! A skótkockás szoknya ötlete elvetődött, de nem tiltakozok ellene, mert lényegében azért kérdeztem, hogy kicsit bosszantsam vele. Nincs szükségem olyan ruhadarabra. A ruhák részlegén a szabad kezemet végig futtatom a ruhákon, megpillantva olyat, amik csipkével díszitettek és olyanokat is, amik a húgom leírásának megfelelnek, virágokkal díszítettek. A kezem elidőzik a csipkés anyagúaknál, pontosabban egy fehér színű ruhán, mely rövid ujjú, kicsivel térd alá érő, a szoknya részét pedig csipke díszíti, virágmintás. Elmosolyodok miközben leakasztom az állványról, megfogom, de még tovább nézelődök, ahogyan a húgomat kérdezem a jövőjével kapcsolatban. Egy sárga ruhát is kiszemelek, úgy térdig érő, rövid ujjú, elején kicsit kivágott és teljes egészében szép kis virág minta borítja. Ezt is leakasztom, mert kedvem támadt ezt is felpróbálni. Szeretem a sárgát. Majd Alexis jövőjével kapcsolatos kérdésre kapott válaszára a ruhákról kicsit szomorúan kapom fel rá a tekintetemet, és a ruhákkal a karomon egyből odasietek abba a sorba, ahol éppen áll. Nem igazán tudom, hogy milyen lehet akarni tovább tanulni, de küzdeni ezért, mint az ő esetében. Mert tudom, hogy neki ez, a tanulás kicsit nehezebben megy, mint nekem, de tudom azt is, hogy ő is szeretne egyetemre menni. Egy jó testvér pedig támogató, igaz? Emiatt bár nem szokásom az ilyesmi, de úgy érzem, hogy most nyugodtan, a szabad kezemmel, amikben nem a ruhákat fogom, átölelem Alexet, már amennyire tudom, a magasságkülönbség és a hirtelen letámadás miatt. - Egy Kershaw lány vagy, Alex. Ha valamit eltervezel akkor az előbb vagy utóbb, de sikerülni fog. Én hiszek benned – mosolygok rá kedvesen, bíztatóan, majd aztán ellépek tőle, hogy teret adjak neki. – Ezekről mi a véleményed? – mutatom fel neki vidáman a két talált ruhát, amik megtetszettek. – Melyiket próbáljam fel a próbafülkében?
Mindig is rejtély volt számomra, hogy Jessica miért nem adott magára egyáltalán nőies értelemben, amikor ott volt előtte a példa már pici korától fogva. Kezdetnek ott voltak anyáék, akik mindig csinosan, alkalomhoz illően és roppant nőiesen lépnek az emberek elé. Aztán jöttem én, aki általában próbálja követni a divatot, s azt ötvözi a saját kis stílusával. Sage-et sem szabad kihagyni, aki laza és vagány egyszerre, nem feltétlen a leglányosabb figura az életünkben, de ettől függetlenül mindig úgy van felöltözve, hogy a férfi szemek csak esnek ki, ha a húgomra tekintenek. Pont ezért nem értettem sosem, hogy Jessicával miért más a helyzet. Alapvetően egy csinos, szép lányról van szó, akivel mindössze egy probléma van: nem ad az öltözködésére. Az oké, hogy nem sminkeli magát, nem mindenki szokta és hiszem, hogy neki nincs is rá nagy szüksége, de legalább a ruházata lehetne egy kicsit feltűnőbb, máris magabiztosabbnak tüntetné fel a lányt és a férfiak is szemet vetnének rá azon nyomban. - A cuki, aranyos stílus volt eddig is belőve a részemről. Nem akarlak olyan ruhákba bújtatni, amelyekben kellemetlenül éreznéd magad. Például tudom, hogy ne akarjak szoknyát rád adni vagy nagyon kivágott felsőt. Lehet, hogy csinos lenne, de nem állna jól, mert nem tudnád rendesen viselni, kényelmetlenül éreznéd magad és talán még késztetést is éreznél, hogy elrejtsd magad, de annyira kint lenne mindened, hogy az lehetetlen lenne – magyarázom újból. Furcsa olyan témáról beszélni Jessicával, amiben jártasabb vagyok, mint ő. Ő a családban a kis csodabogár, aki mindenben jó és olyat tanul, amibl fix munkája és keresete lesz. Rólam ezt nem lehet elmondani, mivel nem hiszem, hogy egy bárban való pultozás egy életre szóló munka lenne, ahogyan a bébiszitterkedés sem. Ez éppen arra jó, hogy bebizonyítsam anyáéknak, hogy érek is valamit és nem csak otthon fekszem és pazarlom az időmet. Pedig néha átfut a fejemen, hogy milyen jó is lenne! - Akkor nem most fogsz megtanulni magassarkúban járni – mosolygok rá, hogy valamelyest biztassam. Valószínűleg csak kapkodja a fejét és próbálja kitalálni, hogy mi is történik körülötte. Több zavaró tényező is lehet. Először is ruhát vásárolunk neki és nem csak a turiban meglátott színes pólót sima farmerrel, hanem rendes ruhákat. Másodjára pedig végre én segítek neki valamiben és nem fordítva. Hozzá tudnék ehhez szokni. – Topánka, vettem! Egy bólintás kíséretében gyorsan végigfutok a sorok között és felkapok két topánkát. Az egyik sima fekete lakk, elől egy kisebb fém díszítéssel, míg a másik bőrszínű, apró lyukakkal az elején. - Melyik tetszik jobban? – érdeklődöm, hogy utána azt fel is próbálhassa. Nem fogok semmit ráadni, ami nem tetszik neki. - Rendben, akkor nézegessük a ruhákat – suttogom magam elé, mintha nem is neki akarnám mondani, majd újra otthagyom, hogy ilyen ruhát keressek neki. Közben azért hallom, hogy mit mond nekem, így nem esik nehezemre választ adni. – Amilyen színűt találunk, mind a három megy hozzá, amit felsoroltál – mosolyodom el, s ugyan nem nagy fejlődés, de legalább már nem azt mondja, hogy kockás póló. Ez idő alatt sikerül találnom neki egy olyan virágos, földig érő ruhát, amiről úgy gondolom, hogy nagyon illene hozzá, így a kezébe nyomom a már meglévő nadrág mellé. Büszke pillantást vetek a nővérem felé, amikor látom, hogy magától is elkezdett ruhákat leszedni a polcokról. Ezúttal úgy döntök, hogy csak követem a szememmel és nem szólok bele a választásaiba, mindössze akkor, ha valami nagyon ocsmány darabot készül magához venni. - Aranyos vagy – mosolyodom el, s nem akarom nagyon ezt a témát erőlteti most. A jövőm egy olyan dolog, ami egy ideje már a sarokba szorít, s ami miatt folyamatosan mindenki cseszeget. Nem tudom még, hogy mi lesz. Semmit sem tudok. Most Jessicával akarok törődni és nem ezzel. - Szépek, meglepően szépek – hümmögök még az előbbi meglepettségemmel és mosolyommal együtt. – Mindent próbálj fel, ami a kezedben van! – adom ki a paransot, majd lehuppanok az egyik kanapéra a próbafülkéknél.
A húgom újabb magyarázatára a stílust és vásárlást illetően, már csak egyetértően bólintok egyet. Igen, fair érvelés, kár is lenne tovább kötekedni. Végtére is be kell látnom, hogy jót akar mindezzel és ahogyan egyre több időt töltünk a boltban, nézegetjük a ruhákat, egyre jobban beigazolódik, hogy ez az szakterülete, már ha fogalmazhatok így. - A fekete lakkos – felelek a kérdésére a lábbelit illetően, miközben a ruhafogasok nézelődése közepette rápillantok. – Az úgy is kicsit elegánsabb, nem? Kérdezem meg, majd tekintetem újra a kiállított próbababák és a ruhásfogasok felé vándorol. Az agyamba pedig mellékesen feljegyeztem a következő küldetést: virágos mintás ruhát találni…. Mondjuk 150, netán 200 XP-ért. Elmosolyodok magamban, így mókásabb az egész: felfogni, mint egy RPG játékot, ahol Alexis a segítő csapattartásam és/vagy a küldetésadóm, a többi vásárló NPC, a ruhásbolt maga a játéktér és a ruhák a tárgyak, amiket meg kell szerezni. - Tudod mit? Felpróbálom ezt a feketét – ragadok is meg egy sötét színű rövid ujjas pólót, melyen megakadt a szemem. Valami francia szöveg van rányomtatva, mindenesetre nem értem a nyelvet, de ez nem tántorít el tőle. Ez részküldetés, hogy kell a kockás nadrághoz valami, amit a felsőtestemre is felvehetek. Teljesíteni kell hát. – Meg ezt a szürkét is, hogy ne csak minden fekete legyen… - akasztok le egy szürke, hosszú ujjas felsőt is a következő sorból. Aztán csatlakozik egy fehér garbónyakú felső is, hidegebb, őszies időhöz az ilyen tökéletes. – És ezt a fehéret is felpróbálom, hogy ha már itt vagyunk… Mondom tájékoztatásul hangosan kimondva Alexisnek, bár tudom, hogy nincs közvetlen mellettem. Persze aztán az említett virágos ruhát elveszem tőle, mikor odaadja és szélesen tovább mosolygok rá. Ezzel érzem, hogy le is tudtak a témát őt érintően és nem is akarom tovább erőltetni, hogy beszéljen magáról. Inkább szalutálok neki, amikor kiadja a következő küldetést: ruhapróba. – Igenis, asszonyom! – kiáltom el magam, katonásan, megpróbálva mélyebb hangot megütni, mint a saját normális hangom. Azzal a kezemben lévő ruharabokkal el is indulok őt követve a próbafülkék irányába, csak én ugye az egyikbe be is megyek. Igaz, bent legelőször is sóhajtok egy nagyot, hogy most mindent még fel is kell próbálnom. De aztán gyorsan emlékeztettem magamat, hogy ez csak egy alküldetés, ahhoz kell, hogy sikeresen teljesüljön a ruhavásárlás. A ruhákat felakasztom, ők majd később következnek. Először is lerúgom a saját edzőcipőimet, majd a már elnyűtt farmeremet húzom le magamról, hogy a kockás nadrágot felvegyem. kezdésképpen a fekte felsővel párosítva és a fekete topánkát veszem még fel. Azzal kilépek a fülkéből, hogy megmutassam Alexisnek az első szettet. – Tadá! Mit szólsz? – kérdezem meg miközben körbe fordulok. Reakcióját nem várva meg megyek vissza a fülkébe, hogy a szürke és fehér felsőt is felvegyem és megmutassam neki, hogyan állnak rajtam. A harmadiknál hagyok időt, hogy véleményét mondjon. – Szerintem vegyük meg azért mindhármat, nem? Hátha majd egyszer jól jönnének – mondom el az én véleményemet, bár kissé tanácstalan vagyok ebben is. Következőnek a fehér, csipkével díszített ruhában lépek elő, amint sikerült a cipzárral minimum három percet szenvednem, hogy felhúzzam. De a lényeg, hogy feljött rám, bár cseppet szűknem érzem. Minden esetre felvettem benne egy modell pózt, amit a tv-ből lestem el, karok a csípőn és érdekesen jobbra és balra fordulok, majd hátra. - Milyen ez a ruha rajtam? Kicsit vintage, de érzem, hogy itt mondjuk szűk… - tájékoztatom, az oldalamat mutatva, ahol a ruha össze volt varrva és a mellrészét. Utána újra eltűnök a próbafülke mögött és megpróbálom lassan, óvatosan leráncigálni magamról az említett ruhát. - Figyu Alexis – szólalok meg közben, eszembe jutva, hogy anyuék és a többi tesóink úgy sincsenek itt velünk, így alkalmas az időpont arra, hogy kicsit kibeszéljük őket. Ha már az otthoni helyzet, ami most uralkodik nem éppen a legfényesebb és kicsit hadszíntérré kezd változni. Bár mikor nem megy az, hogy A éppen B-vel közösen utálja C-t, C meg D-vel veszett össze? – Most úgy se hallják a többiek… Szóval, neked mi a véleményed? Tudod anyuék viselkedését illetően, meg Dant illetően és jó, azért a többieket illetően is, mert még Zoé és Ben is… Azt hittem, hogy legalább ők kapnak levelet a Roxfortból, de még ők se – kérdezem meg a véleményét, belecsempészve egy kis hablatyot, legalábbis fogadok úgy fogja majd fel. Pedig a Roxfort komoly dolog! Én évekig vártam, hogy egy bagoly hozza a levelemet, mindhiába… - Szerintem ez a sárga ruha viszont már sokkan jobban áll – lépek elő újra, időközben felvett ruhában, miközben hagyom, hogy megfogalmazza a gondolatait az előbb feltett kérdésemmel kapcsolatban, már ha meg akarja őket osztani velem. – Meg kényelmesebb. Jobban levegőt kapok benne. Ezt kéne megvennünk. Ó, várj, még felpróbálom azt a földig érőt is, amit te találtál – megyek vissza rögtön és felveszem az említett utolsó ruhát is. Ezt a legkönnyebb magamra kapnom, kis lenge. Bár a sárga színe jobban tetszik. Pár pillanatra ebben is megmutatom magamat Alexisnek, pukedlizve benne, ahogyan a filmekből lestem el. – Ezt is megvesszük! – jelentem ki nevetve saját magamon. Végül már azért megyek vissza a fülkébe, hogy visszaöltözzek a saját holmijaimba és a ruhákat meg a topánkát felnyalábolva indulok el a pénztár felé, remélve, hogy követ. Ideje fizetni és lelépni innen!
Élvezem a szituációt, hogy végre valamiben jobb vagyok Jessicánál. Egész életünkben az kísért végig, hogy a nővérem árnyékában éltem. Ő mindig kitűnő tanuló volt, rögtön felvették egy neves egyetem rettentően jó szakjára. Sikert sikerre halmozott, míg én úgymond átszórakoztam azokat az éveimet, amelyeknek a jövőmet kellett volna megalapoznia. Most is kicsit vicces, hogy valami olyanban vagyok jobb, ami nem sok mindent rak hozzá a fontos dolgainkhoz. Mindössze stílusosabb lesz, csajosabb és több pasi fog rányomulni a nővéremre. Ennyi, semmi több. Ez persze jó, hiszen boldogabb lehet tőle, de szellemileg nem tudom mennyit érhet. - Elegánsabb és mindenhez illik. Mondjuk az elején picit kényelmetlen lesz, míg nem szokod meg – rántom meg a vállam. – Vedd fel és járj benne – adom ki az utasítást. Nekem számos lakkcipőm volt már az évek során és arra már sikerült rájönnöm, hogy nem a mindennapokra valóak, ám van néhány olyan esemény az életünkben, ahonnan elengedhetetlenek. Az elején még biztosra veszem, hogy törni fogja a lábát, de aztán megszereti majd. Ugyan sosem lesznek olyan kényelmesek, mint a sportcipők, de a maguk szerepében tökéletesek. - Ez a három felső jó választás. Mindenhez mennek, akár elegánsabban, akár lazábban akarsz felöltözni. Jó választás tud lenni egy csinos vászonnadrághoz meg egy kényelmes farmerhez is – mosolygok rá. Ezzel az a célom, hogy megdicsérjem és közöljem vele, ha a méretben jók, akkor mindenképp meg kell vennünk őket. Eddig úgy érzem, hogy ez a vásárlás nem is akkora katasztrófa, mint amilyennek előre képzeltem. Hallom a sóhaját még úgyis, hogy nem állok közvetlenül mellette. Nekem sme éppen a kedvenc részem a vásárlásnál a ruhapróba, de ez amolyan szükséges rossz. Mindössze olyankor merem elhagyni, ha van már hasonló típusú ruhám és tudom is, hogy milyen méretben, ám most ez a lehetőség a nővérem esetében nem áll fent. Esetleg a fekete francia feliratos pólót tudnánk így elvinni, de nem merek kockáztatni. Próbálgassa csak a ruhákat, kápráztasson el! Olyannak akarom látni, amilyennek még soha. Aztán kíváncsi leszek, hogy mennyire fogja a mai napon beszerzett ruhákat hordani is, de ez már a jövő zenéje. Türelemmel várom, hogy kilépjen a fülkéből. Remélem, hogy azért magát is rendesen megnézi, hiszen nem erőszak a disznótor. Ha valamiben kényelmetlenül érzi magát, azt simán eldobhatjuk még mielőtt fizetnénk. Az első szett, amit megmutat nekem a topánka, a kockás nadrág és a fekete felső, ami fergetegesen jó összeállítás lett. Nem túl elegáns, lazának és kényelmesnek tűnik a csinossága ellenére is. Mielőtt megszólalnék magára húzza a fülke függönyét, engem teljesen lógva hagyva. Nem tart sokáig mire a függöny újra kihúzódik és már a következő szettben áll előttem, ám újra eltűnik rövides időn belül. Csak mosolygok magamban. Furcsa és idegen még ez a szituáció nekem is és neki is, de remélem rendszert csinálhatunk belőle. Legközelebb már nekem is vehetnénk valamit. - Csodás volt mind a három szett, mindenképp megvesszük – mosolygok rá. Őszintén gondolom. Tökéletesen áll rajta, vétek lenne itthagyni, hogy más vehesse meg. Míg várakozok a következő felszerelésére, addig gyorsan átfutom magam az értesítéseimen és mindenkinek válaszolok. Túlságosan elmerülök a virtuális világban és szinte észre sem veszem, ahogy Jessica kilép a fülkéből egy vintage, csipkeruhában, ami hát... fogalmazzunk úgy, hogy nem a legjobb választás a számára. - Egyébként nekem nem tűnt fel, hogy szűk lenne, de ez a ruha túl habos-babos is neked, szerintem lépjünk és hagyjuk itt – tájékoztatom. Szívesen felpróbálnám, de most ez nem az én napom és amúgyis túl sokat költök ruhákra. Jobb lesz, ha most kerülöm a költekezés minden formáját. - Hááát én próbálok kimaradni ebből amennyire csak lehet. Nem nagyon beszélek Daniellel mostanában, a kicsiket elrángatom, ha anyuák idegesen mondják ki a bátyánk nevét. Nem tudok mit mondani most erre, kerülöm a konfliktus amennyire csak lehet, maradjunk ennyiben. Ugyan nem lát engem, de végig a számat húzgálom. Daniel pár hónappal ezelőtti elköltözése eléggé kiverte a biztosítékot a családi fészekben és minden a feje tetejére állt. - A fehér kivételével minden mesésen áll rajtad! – kiáltok fel hangosabban és lelkesebben a kelletténél. Valóban nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült elrángatnom ide Jessicát. – Már nincs több ruha?
Mint egy jó kis tanítvány, akit éppen a mestere okít, úgy figyelem Alex minden szavát, hevesen bólogatva a magyarázataira, tanácsaira. Amiket mond az ő szájából tényleg hasznosabbnak és érdekesebbnek tűnnek, mint a YouTube-on vagy az Instagram-on lévő stylist tanácsadók, influencerek és modellek. Továbbá a húgom számomra a mentőöv a divat téma tekintetében is, meg az egész ruhaüzlet terén. Ennél fogva naná, hogy a cipő témánál is csak bólogatva szívom magamba a tanácsát. - Igen, a fekete színű ruhadarabok hasznosak! Szerintem az emberek többsége ezért is hord fekete színű cuccokat, mert tényleg elegáns és valóban mindenhez fel lehet őket venni – jegyzem meg mosolyogva, még mindig szemlélve a választott fekete lakkcipőt, ezzel is barátkozva a gondolattal, hogy ha megvesszük akkor majd fel is kell vennem és hordanom. – Oké, majd felpróbálom a többivel, bár mérete, mint ahogyan az bele van írva a talpába, jónak tűnik… Teszem még hozzá, miután a cipő alapos megfigyelése közben nem tudtam nem észrevenni a belsejébe és a talpára írt méretszámot. Cipővásárlásnál ugye ezt alap megnézni, hogy egyezik-e a lábad méretével. - Á, hogy vászonnadrággal! – ismétlem meg, kicsit csodálkozva az információn. Persze, hogy tudom, hogy léteznek olyan nadrágok is, miért ne léteznének? Csupán csak tudtommal a szekrényemben jóval több farmernadrág létezik, így számomra az az elsődleges amikor egy nadrágra gondolok. – Éljen, hogy a farmerek is tudnak érvényesülni a ruhák mellett! – kiáltok fel diadalmasan beleboxolva egyet a levegőbe, még mielőtt ezembe jutna, hogy ez túlzás és csak leégetem magunkat. De kit érdekel? Az egyik legjobb dolog, ami a történelem során történt az az, hogy a nők is elkezdhettek nadrágot hordani. Miután egy csomó holmit sikerült a vállfákról és a polcokról összeszednünk a számomra, eljött az ideje, hogy fel is próbáljam mindet. Szerencsére volt szabad próbafülke, de még így is iparkodtam, hogy minél gyorsabban vegyem fel egyik ruhadarabot a másik után, ügyelve, hogy miután vetettem magamra pillantást a fülkében található tükrök segítségével, Alexnak is megmutassam őket. Végtére is ő választotta ki szinte az összeset és mégiscsak ő a szakértő a témában. A próbálgatás közben előkerül a családunk is, mint téma és érdeklődve hallgatom a válaszát a kérdés kapcsán, majd megértően hümmögök. – Igen, igazad van. Nem jó a kereszttűzbe kerülni, hiszen tudod, hogy milyenek, ha veszekedésről van szó… De az jó, hogy elviszed őket ide-oda. Elviszed őket az új Demónára is majd? Vagy az új Jégvarázsra? Csak mert ezeket én is szeretném megnézni… - terelem át a témát rögtön másra, ha már programokat említ a többi tesónk kapcsán. A Disney mindig is nagy kedvencem volt és hálás lennék, hogy ha betudok csatlakozni és nem kell egyedül megnéznem őket, meg mondjuk a kicsik is könnyebben jönnének el velem, hogy ha Alexis is jönne. Megkönnyebbülök közben, hogy a csipkés ruha szerinte se nyerő, de a többi igen, így fellélegezve tudom a próbafülkéknél otthagyni a csipkéset és a többivel pedig a kasszához indulni. - Nem, nincsen több ruha – rázom meg a fejemet a kérdésére, ahogyan beállok a fizetők sorába. Hálásan nézek fel Alexisre. – Köszi Alex, hogy fényt mutattál ebben a ruha labirintusban! – mosolygok rá és meg is próbálom ölelni, bár annyi ruha van a karjaim között, meg még a topánka is, hogy ez szinte lehetetlen. De akartam, hogy tudja, hogy a kezdeti rinyálásom ellenére végül csak túléltem és még élveztem is a vásárlást és örülök, hogy elrángatott ide. – Fizetés után beülünk tényleg egy kávéra mielőtt hazamegyünk? Illetve terveztél még valamit, amiről nem árt, hogy ha tudok? – érdeklődöm miközben arra várunk, hogy a pénztárhoz kerüljünk. Amikor ez végre megtörténik a fizetésnél elő is veszem a pénztárcámat, hogy én fizessek, hiszen mindet nekem szántuk.
Kezdőlap
|| 