Azt hiszem, hogy ha geek vagy netán „csak egy” nerd, megérted, hogy a képregényeknek tényleg van jelentőségük. Hogy a képregények lapjai, a szép, színes oldalak az itt-ott lévő kis szövegbuborékokkal többet jelentenek. Persze, egy regény több szót tartalmaz és olykor kidogozottabb történetet rejthet magában, de a képregények sokkal szórakoztatóbbak tudnak lenni.
Elvégre, a képregények adnak színteret a megannyi szuperhősöknek, legyen szó mondjuk a Marvel vagy a DC univerzumáról. Viszont, nem csak szuperhősös képregények léteznek, vannak más scifi és fantasy alkotások is, horror is akad, sőt, romantikus is. Én pedig szinte már az összes képregényműfajba belekóstoltam már és otthon, a szobámban már egy szép kis gyűjteményem van belőlük, két teljes külön polc az egyik könyvesszekrényen.
Már ideje egy harmadik polcot szentelnem nekik, de ahhoz kéne egy átrendezést csinálnom, vagy új szekrényt vennem. Viszont egyikhez sincs kedvem, inkább elugrok venni új képregényeket. Na, és nekik mi az otthonuk? Hát a képregényboltok, természetesen.
Egész rutinosan veszem az irányt ahhoz a bolt felé, melynek már szinte törzsvásárlója lettem az évek során. Ismerős érzés kerít hatalmába mikor a bolthoz érve az ajtó kilincséért nyúlok és belépek. Az üzletben lévő illat is ismerős, a polcokhoz közelebb érve az ember néha megérezheti a frissen nyomtatott példányok illatát. Bár igaz, egy könyvesbolt vagy könyvtár illatát nem tudják a képregényüzletek se utánozni, se felülmúlni.
Izgatottan lépkedek az edzőcipőmben a polcokhoz és tekintetemmel máris a kínálatot szemlélem.
Már nem is aggódok azon, hogy egyes vásárlók megnézhetnek, hogy mit keres itt egy farmert és kapucnis pulcsit viselő lány, miért nem a néhány üzlettel arrébb lévő ruhaboltot látogatja? Eleinte volt olyan vásárló, aki megkérdezte, még akkor is, amikor meglátott rajtam egy szuperhősös, vagy Star Trek-es vagy egyéb fandomú pólót/pulcsit. Azóta hozzá szoktak, még az eladó is. De nem mintha a képregényeken kívül innen bármi is érdekelne.
Tehát a sorok között lépkedek lassan, ezt-azt levéve a polcokról, belelapozgatva egyes kötetekbe. Miközben azon rágódok, hogy melyiket vagy egyáltalán mennyit vegyek meg, nekiütközők az egyik vásárlónak.
- Elnézést – kérek gyorsan bocsánatot, oldalra lépve. Közben azért csak felnézek a kezemben tartott példányból és meglepetten veszem tudomásul, hogy egy kisfiúnak mentem neki.
Majd továbbmegyek egy következő sorba, keringek még egy kicsit, hezitálok míg végül eldöntöm, hogy két képregénnyel óhajtok távozni. A kassza felé veszem az irányt, oda érve lerakom az eladó elé a kifizetendő köteteket, majd a hátamon lévő hátizsákért nyúlok, hogy a pénztárcámat előhalásszam.
- Egy pillanat… - szól nekem az eladó, tekintetét rólam az ajtó felé szegezve.
Megállva a mozdulat közben, szemeimmel követem az eladót, ahogyan kilép a pult mögül és az bejárathoz sietve próbál megállítani egy kisfiút, azt, akinek én pár perccel ezelőtt nekimentem.
- Az jó, hogy szereted a képregényeket. Tudod, én pedig az azokat a vásárlókat szeretem, akik ki is fizetik őket – mondja az eladó, mély hangon, szúrós tekintettel pillantva le a kissrácra. -  Fizess, fiú. Nem szeretném a zsarukat hívni, gondolom, te sem.
Az eladó férfi nagy darab, kigyúrt fickó, olyasvalaki, akivel az emberek többsége, az értelmesek, nem akarnak ujjat húzni.
A fiúra pillantok, ekkor tudatosul bennem, hogy kicsit fiatalabb lehet az öcsémnél, tényleg még csak egy kölyök. Tényleg azt hihette, hogy fizetés nélkül megússza?
Talán pont azért, mert a srác akár az öcsém is lehetne, talán ma éppen nagylelkű hangulatomban vagyok, de mindenképpen előre lépek és a helyzetbe, mi kicsit kínos, közbeszólok.
- Szeretnék fizetni, az ő képregényét is. Elnézést, annyira elragadtatta magát, mikor megtudta, hogy jó bébiszitterként elhozom őt ide, hogy elfelejtette, hogy meg kell várnia amíg megveszem – mondom a szavakat, komoly tekintettel, noha kicsit szégyenlősen elmosolyodok ahogyan a kis hazugság úgy bukik ki belőlem, mint a vízfolyás.
Az eladó vállat von és visszamegy a pénztárgéphez. Úgy tűnik elhiszi vagy neki aztán mindegy, csak fizessen valaki.
Azért én kicsit  ideges vagyok, ezért is mikor előveszem pénztárcámból a bankjegyeket, kicsit többet adok oda a kelleténél. A visszajárót meg se várom, gyorsan felkapom a képregényeket, majd gyors „köszönöm, viszlát” mondva távozok az üzletből, menet közben fél kézzel elkapva a kisfiút. Magammal húzom, ki az üzletből, mintha tényleg én vigyáznék rá, de csupán az eddig tart amíg az eladó megláthat minket az üzlet üvegablakán keresztül, mert utána elengedem a fiút. – Azt hiszem, hogy most mondhatsz egy köszönömöt – szólalok meg, okítóan pillantva rá, próbálva leküzdeni az ujjongásomat az iránt, hogy milyen jó ízlése van képregények terén.

Szószám:703 Megjegyzés: képregény

 

Mikor ma elhatároztam, hogy elugrok a kedvenc képregényüzletembe bővíteni a gyűjteményemet, nem gondoltam volna, hogy a tervezetnél többet fogok költeni, mert segíteni fogok egy gyereken. Most pedig nézzenek oda!
Egy kicsit izgultam mikor megszólítottam az eladót és előadtam neki a gyorsan improvizált, kis füllentésemet. De szerencsére nem kérdőjelezte meg mikor átnyújtottam neki a bankjegyeket. Miért is tette volna? Gondolom nem akart nagyon foglalkozni ezzel az egésszel, csak a pénz érdekli, így emiatt bólintott rá, hogy oké, a kölyök egy felnőttel van, talán a bébiszitterével, aki ki tudja fizeni őt.  
Kifelé menet a szegény megrémült kissrácot is viszem magammal, nehogy még nagyobb jelenetet csináljon a kelleténél.
- Jaj, ne félj már, nem vagyok gyerekrabló! – jegyzem meg, megforgatva a szememet a segítségkérését hallva ahogyan vele együtt kilépek a képregényüzlet ajtaján.
Egyáltalán nem akarom őt elrabolni, se bántani. Csupán azért hoztam ki onnan, mert mivel fizettem helyette, már semmi keresnivalója ott és így hitelesebb a dolog, hogy addig el se engedtem, amíg a képregényüzlet kirakatán túlra nem kerültünk.
- Szívesen – bólintok a köszönetnyilvánítására, magamban értékelve, hogy annyi azért van benne, hogy megköszönjön egy szívességet. Csak miért lopott? Ráadásul ilyen fiatalon? Pont képregényt?
Teszem fel magamban a kérdéseket, megpróbálva magamtól is kitalálni a dolgokat, de ugyanakkor szívesen megkérdezném tőle mielőtt hazaindulnék. Sőt, már kérdezgetném is, de ekkor újra megszólal és olyat mond, vagyis kérdez, hogy hirtelen meg se tudok szólalni.
- Anyukád túl sokat nézhetett veled brazil szappanoperákat… - szólalok meg aztán, bár még kicsit mindig le vagyok döbbenve. Esmeralda? Komolyan kérdezte? Nem is nézek úgy ki, mint egy Esmeralda…
- Sajnálom, kölyök. Nem Esmeraldának hívnak – rázom meg a fejemet. – De még csak nem is az au-paired vagyok Ázsiából, így anyukád nem küldött érted, tekintve, hogy azt se tudom ki a mamád. – teszem hozzá, rendezve a dolgokat.
A karórámra pillantok. Annyira nagyon még nincs késő, viszont nincs szívem egyedül itt hagyni őt, főleg, hogy elmondta állítólag érte jön majd valaki. Csak láthatólag még nincs itt senki…
- Nem hiszem, hogy holnap kifizethetted volna. Szóval jobban jártál, hogy én kifizettem neked az előbb – mondom, kicsit lehajolva hozzá, hogy ne keljen olyan nagyon felnéznie rám. – Jessica vagyok – mutatkozok be, elmondva neki csak az első nevemet. Elég lesz neki ennyi, hogy azért még se hívjon megint Esmeraldának vagy bármi más néven, ami nem a sajátom. – És téged hogy hívnak? – kérdezem meg a nevét, hogy ha már én elmondtam a sajátomat. Majd nem akarok tolakodó lenni, de tényleg nem merem csak úgy itt hagyni őt az utca kellős közepén, egyedül. – Merrefelé laksz? Szeretnéd, hogy hazakísérjelek? Vagy le is ülhetünk arra a padra – mutatok a legközelebbi köztulajdonban lévő ülőalkalmatosság felé, mi az út szélén álldogál, éppen üresen. – És nézegethetjük a vett képregényeket míg megvárjuk, hogy jöjjön érted valaki, mit szólsz? Amúgy tudod anyukád, apukád vagy valakid telefonszámát, akinek telefonálhatok, hogy mikor jön érted?

Szószám: 465 Megjegyzés: képregény

 

Megnyugtat, hogy a kis srác nem fél tőlem. Mondjuk nem vagyok se ijesztő, se csúnya, de gonosz se, hogy félnie kellene tőlem amiért kifizettem helyette a képregényeket és kihoztam az üzletből. Nem vagyok gyerekrabló! Bár, igaz, jogos, hogy kicsit megijedt. Nem minden napos elfoglaltságom/hobbim mások helyet kifizetni a megvásárlandó terméket majd még csevegés kezdeményezni velük az utcán…
De mindenestere a megijedős dolog túl van tárgyalva, így erre a megjegyzésére már nem is szólok semmit, csak legyintek, hogy oké. Tisztáztuk.
- Azért mondom, mert Esmeralda simán lehet egy szappanopera női főszereplőjének a neve – válaszolok a kérdésére. Látom az arcán, az oldalra döntött fején, hogy próbálja megfejteni a logikámat, ezért aprót sóhajtva a segítségére sietek és elmondom neki. Kvázi gyorstalpalót/kiselőadást tartva neki ezekről a televíziós műsorokról. – Azt hittem, hogy ezt a nevet egy brazil sorozatból vetted, amik az idősebb nők kedvencei és van, hogy gyerekekkel is megnézetik.  Az ilyen sorozatokban a főszereplőknek általában hosszú nevük, több keresztnevük is van és mindenféle dolgok történnek benne. De leginkább nagyon sok dráma, sokszor indokulatlanul. Ó, és mert szeretnek szenvedni… Bár azt inkább a török sorozatokban csinálják. Ha jót akarsz, sose nézel végig egy török sorozatot se. Akkor már inkább koreai drámákat néz. Vagy maradj inkább az angolnál.
Beszélek hozzá, a végére már nem is törődve azzal, hogy figyel-e arra miket mondok, vagy sem. Annyira elragadtatom magamat, mert szeretek sorozatokat nézni, hogy ha kell, szívesen ajánlok is neki pár sorozatot, amiket megnézhetne…
- Nem mondtam, hogy buta vagy – szólalok meg újra, miután sikerül magamhoz térnem, vissza a valóságba és nem gondolok megint fájóan arra, hogyan ért véget a kedvenc sorozatom… - De, holnap is nyitva lesz a képregény bolt. Csak akkor már nem igen, tudnál visszajönni, hogy utólag kifizesd. Vagy csak kölcsönözd. Kölcsönzés céljából ajánlom figyelmedbe a könyvtárakat. Azokon a helyeken sok szép könyv van, van ahol képregények is vannak. Ráadásul azok úgy működnek, hogy haza viszel tőlük olvasnivalót, majd mikor elolvastad, visszaviszed és elviszel egy másikat. Mindössze csak egy olvasójegyre van hozzá szükséged – magyarázgatom neki az olvasási szokásainak bővítési lehetőségét.
Hiszen az olvasás egy nagyon jó szabadidős tevékenység! Ráadásul a könyvtárak szuper helyek, én szinte majdnem minden héten felkeresem a kedvenc könyvtáramat Manhattanben. Ő is nyugodtan tehetné ugyanezt, ezért is bátorítom most erre, meg az olvasásra. Jó hallani, hogy azért a mai kölyköket is érdekli még az olvasás. Gondolom abból, hogy ez a fiú jól láthatóan szereti a képregényeket.
Bemutatkozok neki végre, hogy tisztázzuk a név dolgot és mosolygok rá, mikor ő is elmondja a saját keresztnevét. Kezet nem rázunk, bár látom, hogy ő akarna, de én nem szeretem, szóval csak egy bólintással tudom le a bemutatkozást. Most már ténylegesen ismerősök lennénk a Simsben, klassz!
Megnyugtat a tudat, hogy a közelben lakik és haza talál egyedül is. Okos fiú. Bár a lemerült telefon már más dolog. Az már nem okés. Ráadásul telefon ennyi idősen? Megkérdezném, hogy hogy hogy van telefonja, meg mért nem töltötte már fel, de ekkor szalad a padhoz leülni, én pedig sóhajtva követem a példáját és helyet foglalok mellette.
- Igen, szeretem a képregényeket. Igazából, otthon már van egy kis kezdő gyűjteményem belőlük – bólintok mosolyogva a kérdésére. Ekkor észreveszem, hogy milyen iskolatáskája van, amit persze nem tudok nem szó nélkül hagyni. A táskája felé bökök. – Ó, szereted Pókembert? Én is kedvelem őt, vicces figura. Ja és én is szoktam szuperhősös képregényeket olvasni, de a szuperhősös filmeket jobban szeretem. Azt hiszem, hogy nekem Amerika Kapitánya és a Fekete Özvegy a kedvenceim… Már ha Marvel karakterekről van szó. A DC karakterei közül Wonder Woman és Flasht szeretem a legjobban – árulom el neki, közben azért magam is elgondolkozok azért a dolgon. Rengeteg szuperhőst ismerek meg kedvelek, emiatt nehéz választani közülük kedvencet. Meg minek válasszak, hogy ha több karaktert is szerethetek?
Gondolkozás közben előveszem a hátizsákomból a saját magamnak vásárolt képregényemet. Igaz, ez talán nem fogja felkelteni Matty érdeklődését, mert kicsit lányos, révén, hogy lányok a főszereplői. Először nem akarom visszarakni, szívesen olvasnám, de nem hiszem, hogy egy fiú érdekesnek találná, ezért inkább még is és helyette inkább a kisrácra fordítom a teljes figyelmemet. – Szóval, Matty, miért is azokat a képregényeket nézted ki, amiket megvettem neked? Nézzük inkább azokat!

Szószám: 683 Megjegyzés: képregény