∆ rossz zsaru, a jó zsaru szerep nem áll jól neki
∆ szűkszavú, mindenkivel tartja a három lépés távolságot
∆ általában nem kedveli az embereket
∆ az unokaöccsét neveli
∆ néha előbb üt, aztán gondolkodik
∆ nem csapatjátékos
∆ egyszer a kihallgatóban betörte egy fickó orrát, emiatt felfüggesztették egy időre
∆ állatbarát
∆ folyamatosan teng benne az adrenalin, ezért kezdett sziklát mászni
∆ egyszer látni szeretné a Grand Canyont
∆ sosem volt még fél évnél hosszabb kapcsolata - nem egy tipikus barbi baba, akit néhány drága cuccal le lehet venni a lábáról
∆ egy évet szolgált Afganisztánban
∆ hat nyelven beszél folyékonyan az anyanyelvén kívül: spanyol, német, francia, orosz, olasz, perzsa (dari)
∆ forrófejű, ami a szívén, az a száján
∆ makacs, öntörvényű, mogorva
∆ nem a legjobb beszélgetőpartner - ha az időjárásról, a madarakról, macskás videókról akar valaki beszélgetni vele, azt elküldi a melegebb éghajlatra
∆ az utcán zenét hallgat, hogy ne kelljen az embereket hallania
∆ a fegyverét az éjjeli szekrény fiókjában tartja
∆ egy 2016-os fekete Dodge Charger RT-vel jár
∆ fél a magasságtól
∆ nem szereti a kicsi, szűk helyeket, ezért liftet sem használ
∆ vizet iszik, sosem üdítőt
∆ az Afganisztán utáni hónapokban rémálmai voltak (néha még most is), ezért pszichológushoz járt egy időben
∆ nem szereti a színes ruhákat, sem a magassarkút
∆ ♡ szarkazmus ♡ cinizmus ♡ irónia ♡

2016. augusztus;;

- Ha vásárolni mész, akkor hozz már egy pár dolgot – kiabál ki a konyhából Ash, közben próbálja hangerővel felülmúlni a csobogó vizet. Sóhajtva fordulok vissza az ajtóból.
- Mi kell? – teszem fel a jól megszokott kérdést. Nem ez az első, sem a második, sem az utolsó alkalom, hogy bevásárolok az öcsémnek. Amióta a volt nője lelépett, itthagyta őt és a gyereket, azóta elég szarul megy Ash sora. A pénzét, ha éppen valahonnan csurran-cseppen valami, általában kokóra költi. Próbálja titkolni, a szüleink elől sikerül is, de előlem nem. Próbáltam már rábeszélni az elvonóra, de esélytelen. Egyszer sikerült rávenni, akkor három napig maradt bent. Fogta magát és eljött.
- Tészta, egy karton víz, két üveg narancslé Devonnak, két doboz tej, néhány nagyobb szem paradicsom, paprika... ja meg egy feltöltőkártya. És ha nagyon szereted az öcsédet... meg az unokaöcsédet, akkor pisztácia – olvassa az előre összeírt listából a tételeket. Tipikus. Arra várt, mikor megyek már, hogy csak a kezembe kelljen nyomnia a fecnit. Szigorú arccal tépem ki a kezéből a papírt, amin alig olvasható macskakaparások akarják szimbolizálni a szavakat. Dühösen dugom be a farzsebembe.
- Egyszer a kokain helyett gondolhatnál a fiadra is – sziszegem közel hajolva hozzá, aztán szó nélkül hátat fordítok neki és feltépem az ajtót. Ash felelőtlen szülő, nem véletlen akarta anyánk elvenni tőle a gyereket. Én hülye meg képes vagyok érte kezeskedni, mert hát csak az öcsém. Talán, ha egyszer egy rohadt nagy pofont kapna végre az élettől, akkor végre észhez térne; eljutna a csöpp agyáig, hogy vannak fontosabb dolgok is, mint az a kibaszott por. Az sem érdekli, hogy bármelyik pillanatban bevonszolhatom az őrsre, bedughatnám egy cellába és tehetnék róla, hogy ott is maradjon. Ott legalább kitisztulna az agya.
A három sarokkal arrébb lévő szegényes, sokszor üres polcokkal váró, büdös, koszos és zajos Foods Bazaar-ban kapkodom össze, amik kellenek – amikre nekik és amikre nekem is szükségem van. Az üzlet ahogyan általában, most is tele van csőcselékkel. Az egyik gyerek – nem lehet több tizenháromnál – éppen a hátizsákjába dug néhány konzervet, a haverjai pedig röhögnek rajta. Aztán egy másik társukat bátorítják fizetés nélküli eltulajdonításra – ő pár doboz sört gyömöszöl az iskolatáskájába, amiből pakolás közben kiesik pár füzet és toll. A biztonsági őr csak akkor veszi őket észre, amikor már indulásra kész vannak. A testes férfi nem éri utol őket, szusszal is mindössze a fotocellás ajtóig bírja, aztán lihegve dől előre és támaszkodik meg térdein. Az ilyenek errefelé mindennaposak, többek között ezért is szegényes az üzlet. Nem ez a pár fiatal srác csinál csak ilyet. Gyakoriak itt a lopások, amiket sokan az anyagi helyzetükre fognak, mások viszont kedvük miatt vetemednek rá. Kíváncsiak, hol a határ, mikor éri utol őket a törvény. Rádaásul tisztában vannak vele, hogy Gustav, a nagy testsűrűséggel rendelkező – felesége szerint csak nagyobb felületen szép –, nagyjából ötven körüli security boy nem fogja őket utolérni.
Egykedvűen lépek a pénztárhoz, a kijelző pedig az előre betervezett költségvetés nagyjából háromszorosát mutatja, hála Ash-nek. Meg annak a kurva pisztáciának. Fizetés után a hónom alá kapom a barna zacskót, megkapaszkodom a karton vízben és a még mindig oxigénért élet-halál harcot vívó Gustav-ot megkerülve hagyom el ezt a szupermarketnek csúfolt akármit. Először a saját lakásomra megyek, csak bedobom az előszobába a cuccokat, amiket magamnak vettem. Kicsit várok, mielőtt az öcsémékhez mennék. Az a karton víz teljesen szétvágta a kezemet, egy kicsit pihentetem. Néhány percnyi kellemes csönd, nyugalom, magány és a fejemben feleslegesen lejátszott jelenet után bezárom az ajtót – a sima zárat és a biztonsági zárat is. Nagyjából tíz perc kutyagolás után érek oda a robosztus épülethez, aminek a második emeletén lakik az öcsém a fiával. Már a folyosóról hallom, hogy Devon keservesen sír, de ez nem meglepő. Ash sosem tudja rendesen kezelni a fiát, ha sír. Olyankor inkább vagy áthív engem vagy anyánkat.
- Hihetetlen, hogy három év alatt sem tanultad meg, mit kell csinálni egy síró gyerekkel – jegyzem meg az ajtón egyből belépve. A folyosóra dobom a cuccokat, sőt, már a cipőm sincs rajtam, de válasz még mindig nincs. – Ash – kiáltom el magam, hátha csak nem hallott. Továbbra sincs válasz, Devon viszont üvölt, mint egy fába szorult féreg. Rosszallóan pillantok a nappali felé, ahol általában henyélni szokott Ash, de nem látom sehol. Nem foglalkozva a megvásárolt szarjaival indulok el befelé. – Ashton Marquis Jamal Spencer! – Ha a teljes nevén hívom, sosem bírja ki, hogy valami „kedves” megjegyzéssel ne illessen. Gyanús, hogy még mindig nem hallok semmit Devon bömbölésén kívül, ami egyértelműen a gyerekszoba irányából jön. Egyből arra indulok, Ash biztos megint beállva fetreng a fürdőben. Ezt a gondolatot elkönyvelve magamban lépek be a kis Devon kicsi – nagyjából három lépésnyi – szobájába. A kicsi az autópályás szőnyegén ül, az arca vérvörös az üvöltéstől. De ez nem hiszti, potyognak a könnyei, az arca tiszta nedv. Leguggolok hozzá, ő pedig szó nélkül már nyújtozik is, azt akarja, hogy vegyem fel. Felemelem, arcát pedig egyből a nyakamba fúrja, ráadásul meglepően erősen szorít. Nem értem, mi történhetett. A Devon szobájával szemben lévő másik helyiségen akad meg a szemem. Ash hálója. Az ajtó résnyire nyitva. Az is lehet, hogy itt fetreng beállva, nem a fürdőben. Heves léptekkel szelem át a távolságot a két szoba között.
- Ash, az istenért már... – kiáltom el magam dühösen, miközben kivágom az ajtót. A látvány belém fojtja a szót, egy pillanatra a vér is megfagy bennem. A szívem erősebben ver, sokkal erősebben. A fejem löktet, kiver a víz, eláraszt a pánik és a kétségbeesés. Amint magamhoz térek Devon-t kiviszem a szobából, lerakom a folyosóra úgy, hogy ne láthassa az apját. Jobb ötletem most nincs. Visszasietek az öcsémhez, aki a saját vérében fekszik hason, arccal lefelé. A hátára fordítom, aztán a nyakához nyúlok egyből, de nem érzem a pulzusát. A csuklójánál is megpróbálom, hátha, de semmi. A szemei nyitva vannak, tekintete üveges, üres, hideg. Még nem sápadt, nem is hűlt ki. Habár mélyen, belül tudom, hogy halott, szívmasszázzsal próbálok életet lehelni belé.
Túl sok a vér, a mellkasából folyik az összes, a pólóját eláztatta már, a padlószőnyeg is tocsog, minden tiszta vér, minden tiszta vér az öcsém vérétől!
Az időérzékemet teljesen elveszítve ülök homályos tekintettel Ash mozdulatlan teste mellett. A tenyerem tiszta vér. A gondolattól is rosszul vagyok, hogy ez Ash vére. Telefonálnom kéne. A mentőknek, a többi fakabátnak, aztán anyámnak, aztán talán annak a ribanc Wendy-nek, hátha óhajtja nevelni a fiát. Aztán pedig magam keresem meg azokat, akik ezt tették. Ha kell, a saját kezemmel fojtom bele egy kanál vízbe az összeset, de minimum rács mögé juttatom őket, és gondoskodom róla, hogy bent ők legyenek a hölgyek.