Mások biztosan kételkednének ebben, én viszont végtelenül egyszerű személynek tartom magamat. Utálom a telet, a koránkelést és a kókuszt minden formában; illat, íz, ahogy csak létezik. A falra tudok mászni attól, ha beleszólnak a munkám folyamatába, még mielőtt a végére érhetnék.
Kedvelem, ha jókat nevethetek és többnyire még az abszurd humorú emberekkel is megtalálom a közös hangot máskor pedig én válok azzá. Esetenként egy görénynek látnak, de tudok az ellenkezője is lenni, ha a hangulatom, a Hold állása vagy egyéb külső tényező úgy hozza. Egy meccsnézéssel vagy a sporttal kapcsolatos témákkal azonban engem is le lehet venni a lábaimról, így nem mondanám, hogy egy lélektelen gépezet lennék, csak meglehetősen rozsdás példányról van itt szó, amellyel nem árt néha többet törődni a kelleténél.
Kisöcsém (Caleb) csapongó természetének köszönhetően egyfajta kötelességtudat alakult ki bennem, vegyítve egy kis logikus gondolkozással meg azzal az énemmel, akinek muszáj okosabbnak lennie az átlagnál. Ehhez pedig még akár a védelmezői ösztönt is hozzácsaphatjuk, mert bármennyire is idegeimre megy a legfiatalabb Hyde balhés természete, attól még azok a bizonyos kötelékek nem válnak köddé, én meg olyanná, aki tétlenül nézi, ahogyan a családja a szakadék széle felé úszik rohamos sebességben.
A bátyám (Jude) ezzel ellenben egy egészen más utat ismertetett meg velem. Trükkös egy rohadék, aki a lehetetlen helyzetekből is másodpercek alatt vágja ki magát és jó megfigyelő képességének köszönhetően többször billen az a bizonyos mérleg az ő oldalára, mintsem ellenfeléére. Általa könnyű volt beletanulni mindezekbe, és a saját utam során hasznosítani ezeket, amik nem ártottak, ha az ember rossz társasággal köt szövetséget.
Édesapám által a nincs lehetetlen, csak tehetetlen elvet fújom kívülről, anyánk pedig csak arra volt jó, hogy ráeszméljek még a legközelebbi kapcsolatok is semmibe veszhetnek, így a legnagyobb bizalmasom csakis önmagam lehetek.
Chester, a lakótársam egyfajta pislákoló fény az életemnek titulált sötétségben, habár az agya rég a tudatmódosító szerek befolyása áll, és azok nélkül sem 100-as, mindenesetre mellette képtelenség unatkozni. A döntéseiben ugyan egy percig sem bíznék és az életemet sem adnám kezei közé, viszont egyfajta szórakozást szimbolizál számomra, amit egy nehéz nap után viszontlát az ember.
Ezekkel az emberekkel két irányba haladhat az életem; Könnyen lehet segítenek a jövőmben, ahogyan azt eddig is tették tudatokon kívül vagy éppenséggel pont a vesztemet okozzák majd.

20 évvel ezelőtt - Chicago
→ Péntek esténként az iskola mögötti parkoló már nem az autóktól volt zsúfolásig tele, hanem az épületbe járó bajkeverő társaság egy kevésbé kulturált szeletétől, meg az olcsó cigaretta tömény bűzétől, amely fátyolként lengte körbe vézna testüket. Wendell fennhangon szólalkozott össze egyik társával, hogy vezetői státuszát láthatatlan jelvényként mutassa körbe, ezáltal bebiztosítva állandó helyét szedett-vedett csapatukban, amely évek óta töretlenül az egyetlen büszkesége volt a srácnak. Épphogy eltaposta a cigarettáját, remegő keze már ösztönösen nyúlt a zsebében nyugvó dobozhoz, hogy egy újabbat halásszon elő belőle, nehogy egy másodpercre is lemaradjon a környezetében lévőktől, akik úgy tűnik bátorkodtak nem felvenni állítólagos vezetőjük fölényes stílusát, ez pedig látszólag dühítette a figyelmen kívül hagyott srácot. Wendell sorra azt hangoztatta az iskolában, hogy vele nem érdemes kiszúrni és ezt mindenki tudta jól, mégis naponta többen is megpróbálták tekintélyét a földbe tiporni, amelyből már így sem sok maradt, ahogyan egyre közelebb keveredett a kirúgás széléhez. Egyesek szerint hetek, mások szerint meg csak napok választották el őt attól, hogy végleg elhagyja az iskolát, és ezt a pillanatot mindenki rajongásig telve várta.
Sawyer az iskola ranglétrájának utolsó lépcsőfokain helyezkedett el, és tudta jól, hogyha a megszokott útján indul hazafelé, pont összeütközik a kellemetlen társasággal, akik örömmel hagyják helyben a már így is a szemei körül sötéten meghúzódó monoklis fiút. Ezt az egyet sem lesz képes otthon kimagyarázni, nemhogy még a sorra következőeket. Az apja már így is aggódik a három fiának életéért, nem kell még egy külön probléma is, melynek megoldását a legidősebb Hyde biztosan megpróbálná az irányítása alá venni, azt pedig nem engedheti. Sawyer úgy érezte ideje felnőnie és a gondjait egyedül megoldania. Addig viszont amíg erre nem áll készen, jobb ötletnek látta, hogy meglapuljon a fal mellett és várjon, amíg tovább állnak.  
Wendell egy ideig még tűrte a róla elkalandozó figyelem unott másodperceit, végül ő maga kerekedett felül a helyzet változtatásán. Vett egy mély levegőt és mintha bátorságot gyűjtött volna, mielőtt szórakozott csengéssel a hangjában nosztalgikus élményeinek egyikére emlékeztette volna a többieket. – Rémlik mikor jól megpüföltük azt a szerencsétlen Murphyt? – És ez épp elég volt ahhoz, hogy egyszerre több szempár is rászegeződjön, ezzel elérve a célját, hogy ismételten a figyelem középpontjában legyen.
- Te meg vagy húzatva, Wen? Bárki meghallhatta volna… – az egyik srác fojtott hangú érdeklődéssel sétált közelebb hozzá, Sawyer viszont megpróbált nem közbeavatkozni, habár rossz érzés keringett benne Murphy iránt, aki az intenzívre került a verekedés miatt. Sosem tudták senkire sem rágyanúsítani, Murphy pedig annyira félt, hogy amikor éppen ereje teljében volt, akkor sem volt bátorsága bemószerolni Wendell társaságát.
- Ugyan már, Isaac, ne legyél már ennyire beszari. Jól szórakoztunk, most miért ne tennénk? – tárta szét vékony karjait Wendell és ő is tett egy lépést közelebb haverjához. Sawyer úgy érezte, mintha ezekkel a szavakkal próbálnák őt előcsalogatni rejtekhelyéről, ez pedig pánikká formálódott benne. Mintha a fiúk pontosan tudnának róla, csak várják, hogy elég erős legyen a kezdőlépés megtételéhez.
- Megegyeztünk akkor, hogy sose hozzuk fel. – szólalt fel egy másik és hogy gyanúját megnyugtassa, felmérte környezetét. Sawyer összébb kucorodott a fal mellett és a kezében szorongatott villám mintás kulcstartót még inkább a markába zárta, mintha a szentimentális tárgy megvédené őt a lebukástól.
Wendell hangulata éles váltást vett társai haragjának hatására és egyáltalán nem tetszett az ellene felvett összefogás egyetlen mozdulata sem. Készen állt arra, hogy egyedül bánjon el a másik néggyel, a benne lévő harag pedig csak még inkább táplálta elszántságát. Túl sokáig vették őt semmibe, tartották komolytalannak, hogy most ezen változtasson. Eggyel több figyelmeztetés már mit számít? Hiszen úgyis idő kérdése és kicsapják, és akkor otthon is hasonló sors vár rá.
Sawyer tisztán emlékszik arra a pillanatra, amikor minden romlásnak indult. Wendell és a fiúk veszekedésére, és arra az apró momentumra, amikor megreccsent alatta az egyik kósza faág, amely éppen elegendő volt, hogy a figyelem ráirányuljon és a tőle nem messze lévő öt fős csapat már egyként induljon meg az őket megzavaró hang irányába. Sawyer ugyanakkor arra is emlékszik miképpen eredt futásnak az őt fenyegető veszélytől és hagyta hátra meggondolatlanságból az eddig őrzött kulcstartót, amely a puszta ígérete volt annak, hogy Wendellel nem most találkoztak utoljára.

Napjainkban - Brooklyn
→ Többször is előforduló testi sértés, betörés és egy majdnem gyilkosság. Folytassam még, Mr. Hyde?  - Doug Stroma nyomozó összecsukta aktáját és a vele szemben ülő érdekeltségét többnyire elvesztett férfire meredt érdemi válaszokért.
- Szinte már kezd megszállott rajongóként viselkedni, nyomozó. Van még? – Sawyer féloldalas mosollyal ajándékozza meg beszélgetőpartnerét, végül hátát a kényelmetlen szék támlájának veti. Nem bánta egyetlen tettét sem, még ha ennek bevallása egyenlő is számára a börtönnel. Minden egyes lépése ahhoz az egy emberhez vezette, aki jelen állás szerint többet érdemelt volna, mint amit kapott.
- Pengeélen táncol Hyde, ezt ne feledje, de van egy ajánlatom önnek és akkor enyhítő körülményeket biztosítunk az egész Wendell Prescott ügyben. – Sawyer figyelme egy pillanatra talán eléri a nyomozót, mielőtt a harag újra felszínre törne testében. Attól az estétől kezdve, hogy otthagyta a kulcstartóját az iskola parkolójánál, Wendell megszállott lett a tulajdonosával kapcsolatban, akit képtelen volt kideríteni, egészen évekkel ezelőttig. Azután eszelős módon a fejébe vette, hogy elteszi láb alól Sawyert, aki a legnagyobb veszélyt jelentette rá, miután Murphy nem élte túl a sérüléseit és egészen Brooklynig követte – szerencsétlenségére. Sawyer ugyanis egy percig sem gondolkozott, hogy hasonló helyzetbe kényszerítse Wendellt, mint ahogyan ő tette korábban Murphyvel. A kettő közötti különbség viszont az, hogy az utóbbi még éleben van és éppen ezért próbál még valami emberséget csiholni a hírhedt Hyde-fivérek egyikéből Stroma nyomozó.
- Ennyire kétségbeesett valami miatt? Szívesen kiöntheti a lelkét nekem. Mint tudja, az időm végtelen. – ajánlja fel Sawyer is a maga elképzeléseit, hiszen mi lehet ennyire fontos, hogy a nyomozó még eltekint az egész felett, csakhogy segítséget nyújtson a tékozló fiúnak. A nyomozó gondterhelt levegővétele élesen töri meg a köréjük húzódott feszültséget, mielőtt kikerülve Sawyer gunyoros megjegyzéseit tovább sorakoztatná fel a saját akaratát.
- Én vagyok az egyetlen esélye Hyde, ha nem akar élete hátralévő részében egy börtöncellában megrohadni. Szóval félreteszi büszkeségét és elfogadja a nem túl szívélyes segítséget vagy hívassam az őröket, hogy átkísérjék az új lakhelyére?
Sawyer ugyan sosem vallaná be nyíltan, de belül érezte, hogy a benne lévő makacsság által épített fal lassan omladozni kellett a vele szemben ülő szavainak hatására. Pillantását egy röpke időre a kint szobrozó őrök sziluettjére vezeti, mely az üvegajtón keresztül engedi csak felfedni őket, végül aztán a nyomozóra térnek vissza bosszús íriszei.
- Öné a terep. - lezser magatartásához ragaszkodva válaszol, habár úgy érezte a börtön megváltás lenne a számára annál, mint amibe a nyomozó előszeretettel belerángatja.
A következő pillanatban egy akta kerül elé, melyet Stroma csúsztat át és ezzel egy időben meg is magyarázza annak miértjét. - Gratulálok, mától részben a mi emberünk lesz, a személyes informátorunk. És, hogy mit jelent ez ön számára? Információk hadát, amelyet akár az élete árán is megszerez nekünk. Úgy gondolom ez csekély ár a törlesztésre. Az első munkája az aktában szerepel. Olvassa át részletesen, mert bárhol is elcsúszik, onnantól kezdve az egész ügynek annyi, világos? - a nyomozó nem várja meg, míg társasága bármilyen jelzést is ad értésének kifejezéseként, hanem tovább folytatja. - Addig pedig a helyében elmondanék pár imát, hogy Prescott életben maradjon. Eddig minden érthető?
Sawyer tudta, hogy ebben az esetben a lehetőségei túlságosan is korlátozottak, így bár a haragja továbbra sem csillapodott mégis ennek ellenére bólintással reagál a nyomozó szavaira. Talán beledöglik mindebbe, de az is lehet, hogy a hasznára válik egy paktum magával az ördöggel.