Amit Lincoln John Lane-ről érdemes és kell tudni:


határozott és magabiztos
makacs és töretlen
olyankor szenvedélyes és indulatos
az élet által megedzett, mégis örökifjú
az a tipikus vagány, tökös pasas, aki ha kell, nem fél az asztalra csapni
őszinte, azaz mindig megmondja a véleményét, nem kertelve és nem finomkodva
talán e-szókimondóságból adódóan olykor túlságosan nyers, kimért és szarkasztikus a stílusa
ritkán mutatja ki érzelmeit, szinte sosem
gyűlöli a tétlenséget, kissé a munka megszállottja
sose hagyja otthon legalább egy fegyverét és a bőrkabátját is csak ritkán
nem az a tipikus rendőrfőnök, helyette szereti a saját kezébe venni a dolgokat és maga elvégezni a piszkos munkát
a nemes cél érdekében néha képes áthágni a szbályokat is
ettől függetlenül kiváló vehzető, emberei felnéznek rá, a bűnözők nagy része retteg tőle
remekül bánik a fegvyerekkel, de közelharcban is kifogástalan, hiszen kisfiú kora óta erre a pályára készül
házassága alatt két gyermeke született: ebből sajnos az elsőszülött fiú halott, így már egyedül tökéletes mására, a lányára támaszkodhat
özvegy - felesége elvesztését a munkájának köszönheti, amit sose tud megbocsájtani magának
érzelmileg eléggé megközelíthetetlen és érdektelen
jelen pillanatban csak a bosszú hajtja, ami, mint tudjuk, nem a legjobb motiváló erő
a fejébe vette, hogy lekapcsolja az egész orosz bűnszervezetet lánya segítségével
ha kivételesen nem a munkával foglalkozik, előszeretettel bütyköl és vezet old timer motorokat, illetve szív el valamilyen méregdrága dohányt


Azok, akik fontosak vagy fontosan voltak Lincolt életében

Frank W. Lane † "Szigorú és egyben határozott neveltetésednek köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki vagyok."

Isabelle Collins-Lane † "Életem egyetlen szerelme, gyermekeim anyja. A sors viszont gondoskodott arról, hogy soha nem öregedhessünk meg együtt. A sors, vagy inkább a munkám ölt meg? Sosem bocsájtom meg magamnak."

Aaron F. Lane † "Nagyfiam. Elsőszülött gyermekem. Ha nem veszem meg neked azt a motort, amit annyira és annyiszor kértél, talán még mindig velünk lennél. "

Adriana Lane Kislányom. Te vagy az élő képmásom, büszkeségem. Te vagy az egyetlen, akire támaszkodom. Tudom, nem vagy már kislány..."
Egy átlagos gyerek játszani akar és a szüleivel eltölteni mérhetetlenül sok időt, a kamaszok buliznak, cigiznek, dugnak, drogoznak, míg végül egyeseknek benő a fejük lágya és eldöntik, mik akarnak lenni, mire felnőnek. Aztán ott van a másik csapat, akik felnőtt korukra is leragadnak egy szinten nincsenek elveik, nincsenek céljaik, sodródnak az árral, míg elragadja őket a beláthatatlan sötétség. Ők lesznek a bűnözők, akik az úgynevezett társadalmi ranglétra legalsó rétegét képezik. Persze, közülük is van olyan, aki a csúcsra tör, s szuperbűnözőkké válnak, minek segítségével meggazdagszanak. Azonban szerencsére ott állnak felettük a törvény őrei, hogy ne könnyítsék meg a dolgukat.
Egy normális gyerekkel ellentétben, én mindig tudtam, hogy mit akarok. Nem kell ezt mindjárt félreérteni, volt nekem is gyerekszobám meg minden, csak éppen elszántabb voltam, mint a többi.
Rendőrcsaládban nőttel fel, ahol a família férfi tagjaira generációról generációra szállt a rendőri poszt méltósága. A nők a családunkban általában tökéletes háziasszonyok voltak, akik támogatták rangos és elismert férjüket. Nem voltak semmibe véve, ők voltak a „nyak, ami a fejet mozgatja”.
Nálunk ez a szakma nem választás, hanem életforma, még sincs ránk kényszerítve, mi akarjuk ezt, a zsigereinkben érezzük.
Szóval mikor a többi gyerek csak a játékban élte ki magát, én magam már rendőrösdit játszottam a való világban, majd mikor a tinik nagy része a sárgaföldig itta magát, addig én keményebbnél keményebb edzéseken vettem részt az apám segítségével.
Mire a Rendőr akadémiára kerültem, a legjobb testi erőnléttel rendelkeztem az ifjoncok között és a díjakat egymásra halmoztam.
Mindenki nagy jövőt ítélt meg nekem, amit én magam is elhittem, így azt sem volt senkinek meglepő, hogy mire nyomozóvá váltam, mindenki elismert.

Még zöldfülű, tizennyolc éves voltam, amikor megismertem a szerelmet. Gyorsan jött, azonnal elkapott és villámcsapásként ért az egész nő. Rögtön legyőzött, mint még soha semmi és senki.
Mert bizony hiába a rengeteg edzés, néha nekem is ki kellett engednem a gőzt, amit a többi kadéttal együtt egy bizonyos manhattani kocsmában, a Bong’s-ban tettünk meg hétvégente.
Azon az estén a többiek eléggé felöntöttek a garatra, bennem is volt egy löket, de sosem estem át a ló túloldalára.
Ekkor láttam meg őt: fekete haja a vállára omlott, idomai tökéletesek és arca olyan gyönyörű volt, amilyet még nem láttam. Képtelen voltam levenni a szememet róla. Azt hiszem, nevezhetem egy angyalbőrbe bújt ördögnek is – már, ami azt az estét illeti -, ugyanis a kishölgy éppen az egyik asztalon táncolt. Nem volt kérdéses, hogy majd az egyik részeg idióta az asztaluknál mást is akar tőle. Hamarosan az egyik szőrös állat fogdosni is kezdte, amire az én szépségem nem volt vevő.
Nekem se kellett több, szinte abban a percben az említett asztalnál termettem, majd jól helyre tettem a pasast, aztán kidobattam a helyről.
- Köszönöm helyett elég lesz, ha megiszol velem egy italt. – próbáltam neki lenyomni egy beképzelt macsós szöveget, hisz’ megszoktam, hogy a körülöttem levők mindig istenítik tetteimet.
- Szerinted egyedül nem bántam volna el vele? És honnan tudod, hogy nem csak kérettem magam? – vágott vissza a fekete szépség, majd egy fintor keretében faképnél hagyott és elhagyta a szórakozó helyet. Jómagam meg csak bámultam utána, mint valami idióta. Számomra új érzés volt, hogy valaki visszautasít.
Ezután nem igazán sikerült kiverni a fejemből a szépséges lányt, úgyhogy, ha szabadidőm engedte, egyre sűrűbben látogattam el a Bong”s-ba.
Aztán egyik alkalommal végre megláttam. Pontosan ugyanolyan szép volt, mint az első találkozásunkkor, és mivel én sem voltam azért fatökű, ismét leszólítottam.
- Jössz nekem egy itallal, és még a nevedet se tudom. – nyomtam megint a koránt sem alázatos csajozós szöveget, mire a szemében láttam, hogy ő felismer engem.
- Ha megversz billiárdban, iszom veled egyet és a nevemet is megmondom. – kacsintott rám, mire mindketten megindultunk a billiárd aszal felé.
Aznap este megvertem őt billiárdban, ivott velem egy italt, majd a nevét is megtudtam: Isabelle. A mái napig nem hallottam ilyen szépen csengő nevet. Onnantól kezdve, ha időm engedte, minden szabadidőmet vele töltöttem.
Mint utólag kiderült, az apja a kocsma tulaja, ő maga azonban pszichológusnak tanul. Igen, az mellett, hogy gyönyörű és szexi volt, még okos is. S az este, amikor megóvtam a részeg pasastól csupán azért nem állt szóba velem, mert hallotta, hogy nekem senki nem mond nemet, hát ő megtette.
Szinte azonnal egy pár lettünk, majd egy év múlva, még az Akadémiáról való leszerelés előtt megszületett Aaron, a fiunk, majd egy évre rá, a lányunk Adriana, aki anyjának kiköpött mása volt.

Mikor az embernek mindene megvan, amire csak vágyott és még az is, amire nem vágyott, erősnek és sérthetetlennek érzi magát.
Nekem, megvolt mindenem, szerető feleség, gyerekek, gyönyörű családi ház, hatalmas sikerek a munkában. Mire a fiam 8, a lányom pedig 7 éves lett, már a legjobb nyomozó voltam a környéken.
De, mint az lenni szokott, a sors nem hagyta, hogy minden tökéletes legyen, s övön aluli ütést mért rám.
A fiam, akit utódomnak szántam a pályán, a motormániáját tőlem örökölte és végül kifacsart belőlem egy korosztályának megfelelő kismotort. Meg is lett a büntetésem, amiért gyenge voltam. A fiam kihajtott az útra, majd egy arra járó mit sem sejtő sofőr elgázolta.
Aaron azonnal meghalt, és vele együtt nekem is egy részem.
Adriana és a feleségem miatt azonban nem lettem megtört, meggyötört ember, hanem próbáltam értük élni.

Eddig fogalmam sem volt arról, hogy milyen is és mit akar a lányom. Míg a családi tradíciók ellenére Aaron motorversenyző szeretett volna lenni, addig ez a kislány volt az, akinek minden álma a rendőri lét volt.
Én magam edzettem, kiképeztem őt, majd különböző tájak kultúráival és harcművészeteivel ismerkedett meg, míg végül saját magam mását faragtam belőle csak egy újabb, tökéletesebb verzióban. Mert míg engem gyakran az érzelmeim irányítottak, ő képes volt mindent kizárni.
Adriana nyomozó lett, én pedig egy idő után kiérdemelten rendőrkapitány. Gyakran együtt dolgoztunk, megalhatatlanabbnál megoldhatatlanabb ügyeket oldottunk meg együtt. Olyan bűnözőket helyeztünk rács mögé, akiket eddig senki nem mert. Végül aztán belenyúltam az orosz maffia darázsfészkébe, már majdnem megvoltak, de ekkor válaszként, megölték a nejemet, és ezáltal engem is.

Még mindig ne várja senki, hogy egy megkeseredett öregember sztoriját fogja hallani. A lányomért és a munkámért élnem, remekelnem kell.
Talán már nem vagyok a régi, az élet megkeményített, kevesebbet nevetek, őszintébb vagyok, több szabályt sértek meg, de még mindig az az ember vagyok, aki a bűnözést akarja meggátolni.
Ez mellett semmi sem hajt jobban, mint, hogy megbosszuljam Isabelle halálát. Azt hiszem, meg fogom őket ölni, onnan már mindegy…