▴▾ HaJun&Faye

Vendég

szúrd bele: csiga
váratlan esemény: elbotlani a cipőfűzűben

- Ha Jun-ssi, szerintem ez akkor is át kellene gondolnod- haja laza kontyba, bal szemöldöke fölött vékony ragtapaszcsík fedi a mélyebb karmolást. Ujjai sürgetően dobolnak a pulton, körmei minden egyes pillanatban koppannak a márványon. Telefonja kijelzőjén újabb és újabb üzenetek tűnnek fel, határidőnaplójában telefonszámok után kutat.
- Ezen nincs mit átgondolni- szemközt fordulok vele, ahogy becsukom a hűtőszekrény ajtaját - aminek a tartalma az elutazásom alatt ismételten kicserélődött. A túlcukrozott energiaitalok egy bizonyos szomszéd által kidobódtak, a helyüket pedig ásványvizek vették át. A gyorsfagyasztott hamburgerek szintén eltűntek és legnagyobb megrökönyödésemre a legkülönfélébb zöldségeket kerültek a hűtőbe. Így aprókat morogva a pult alatti dugicsokis fiókot kihúzom.
- Aigoo, mégis mi ez? Josephine Storm!- két hétre utazom vissza Szöulba egy esetleges forgatás lebeszélése miatt. Csak két hétre, erre a kevés időre. Visszatérve pedig az fogad, hogy kifosztják a csokoládés fiókomat? A fiók ugyanis kong az ürességtől. Az elmúlt alkalommal Stormie lelkére kötöttem, nem fogja bántani a hűtőmet; nekem ugyanis tetszik így és a benne lévő ételek is. Mégis sosem fogad nekem szót.
Csalódottan vágom be a fiókot.
-De igenis van! Nem mehetsz csak úgy oda, ráadásul egyedül. Mi fog történni, ha megint követni fognak? Pontosan tudják, hogy itt vagy- csap erélyesen a márványpultra növekvő idegességgel Eun Ji-ssi. Majd felnézve rám összeráncolja homlokát.- Nehogy előmerd venni azt! Oltsd el a cigarettát, de rögtön, Ha Jun-ssi!
Fintorogva nyomom el az említett tárgyat és dobom el a szemetesbe a csikket. Majd menedzserem figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva a bejárati ajtóhoz megyek. Felöltözve magamra kerül egy egyszerű szürke pulóver, amit a repülőutak alatt szoktam használni, valamint az elengedhetetlen szájmaszk a baseball sapkával. Az edzőcipőmet veszem fel, mikor Eun Ji-ssi az orrom alá tolja az egyik fanforumot - ahol nem éppen biztatóan írnak rólam és a mostanában kialakuló viselkedésem miatt.
Bármelyik színésztársam bárhogyan is tagadhatja; fáj. Fáj, hogy emberek - akik a rajongónak hívják magukat-, nem tudják elfogadni a másik igazi valóját. Állandóan a sorozatokban vagy a filmvásznon látott szerepüket hajkurásszák és követelik. Bárhogyan is próbálnánk kívül tartani magunkat, mégis magunkra vesszük és ez megsebzi a szereplésre és elfogadásra érzékeny lelkünket. Mert nekem is rohadtul fáj, hogy irányítani akarják az életemet és az ügynökség ennek teljes mértékben alárendeli magát. A névtelen szapuló kommentek is fájnak - még ha tisztában vagyok a magukat fel nem vállalók gerinctelenségükről.
- Nem érdekel- tolom el a kezét. Hazudok. Mert érdekel. Majd érdekelni fog, mikor este egyedül maradok a lakásba. Távol a családomtól - akiket nagy bajban hagyok minden egyes alkalommal, mikor elutazom és nem tudom őket megvédeni. Rohadt egy ember vagyok.
- Ha Jun-ssi, vigyázz!- kiált hirtelen, amint felegyenesedek és lépnék a bejárati ajtó felé. A galádul kikötődött cipőfűző megakadályoz bárminemű mozgásba és hangos csattanással terülök el a földön.
Feltápászkodva a padlóról vetek még egy utolsó goromba pillantást Eun Ji-ssira; ez is miattad történt, nem látod? Térdeimet leporolva elköszönök tőle és mérgesen bevágom magam mögött az ajtót. Ha akarna sem kezdődhetne jobban a napom. Mialatt a lift halad lefele addig visszaolvasom az elmúlt napokban váltott üzeneteinket a lánnyal. Mint Eun Ji-ssi is tökéletesen rámutatott, nem én vagyok a megfelelő az ügyintézésére. Mégis, kezembe akarom venni az irányítást. Én akarok lenni a rohadt sorsomnak a főnöke és nem holmi ügyintézők! Magamnak keresett bajt magam akarom megoldani. Ideje felelősségét vállalni valamennyi tettemért, még ha nehezemre is esik. Mint egy fáradt csiga, úgy vonszolom magamat ki az épületből a várakozó taxik felé, hogy az egyikbe ülve bediktáljam a Fornino pizzéria címét.
Azt aprót tartsa meg felkiáltással szállok ki az autóból és határozott mozdulattal nyitom ki a pizzéria ajtaját. A belépésemet jelző csengő szinte barátságosan invitál beljebb. A vendéget kellemesen oszlanak szét a vendéglőben és inkognitómat nem féltve veszem le a szájmaszkot, mikor helyet foglalok az egyik szabad asztal mellett. Ahogy rákönyököltem az asztallapra, körbepásztázom a területet az ismerős arc után kutatva - még aznap utána kerestem és pár videóját megnéztem a YouTube-on. Amint megpillant, ahogy egy étlappal eltakarva magát próbál elrohanni mellettem, féloldalasan elmosolyodva kinyújtom jobb kezemet és szabad karját megragadva magam felé fordítom.
- Nem szeretnéd felvenni a rendelésemet?- még talán el is hinném neki, nem ismer fel. Azonban az előbbi futó pánik az arcán meggyőzött arról, pontosan tisztában van a kilétemmel.

Vendég

Jun && Faye

Különbözünk. Nem vagyunk egyformák, mindenkiben van valami, ami mássá, különlegessé teszi őket. Ezt már tudom. Hiszen elég csak magunk körül szétnézni, rápillantani a többi emberre. Vajon nekik mi a történetük? Mi az, ami nyomja a lelküket? Milyen csúnya csontvázat rejtegetnek a szekrényükben? Tehetjük fel ezeket a kérdéseket.
Senki sem tökéletes, ez tény. Sem én, sem te, sem a szomszéd a macskás hölgy, de még az utcán játszó gyerek sem. Hibákat követünk el, kicsiket és nagyokat egyaránt és aztán rajtunk áll, hogy mit csinálunk. Hogy elismerjük őket és tanulunk belőlük, vagy megpróbáljuk őket elfeledni, kitörölni mintha nem is követtük volna el őket.
Azon a napon, a hotelnél, talán tényleg nem kellett volna, hogy videózzak. Talán nem kellett volna, hogy a kamerám nálam legyen, működjön és olyasmit vegyen fel, amit nem kellett volna. Vagy talán a férfinek nem kellett volna úgy viselkednie, ahogyan viselkedett. Akkor nem küldött volna nekem üzenetet, nem akarná megszerezni a felvételt, én pedig nem akarnék belőle hasznot húzni, pénzt kérni a hallgatásomért.
Talán. Ezt már úgysem tudjuk meg, nem igaz? Ez már mind a múlt. Ami pedig a jelent illeti…
Nos, a jelen pillanatban a munkaidőm még mindig tart, és mint mindig, most se mondhatom, hogy unatkoznék munka közben. Ugyanis a felettesem szeret mindenféle feladattal ellátni. Nem azért mert én nő vagyok, emiatt pedig logikus, ha én söpröm és mosom fel a padlót, szedem le az üres az asztalokat, mosogatom el a koszos tányérokat és a férfi vendégeknek is én viszem ki kedvesen mosolyogva a rendelésüket. Nem, meg mernék fogadni, hogy az a vén róka egy kicsit rasszista lehet, vagy csak be kell érnem azzal, hogy szeret megszívatni, mert tudja, hogy úgy se panaszkodok érte, mert kell a pénz.
Pénz. Olyan érték mely nélkül az olyan átlagos polgárok, mint én, nehezen tudnak meglenni. Függünk a pénztől és igyekszünk minden lehetőséggel élni, amivel csak egy kicsivel is többre tehetünk szert.
Ezzel pedig megint kikötöttünk a felvétel témánál. Igen, hiba volt felvenni és hiba érte pénzt is kérni, de… Nem szándékozom e miatt a videó miatt tönkretenni annak a pasinak az életét. Mindössze csak jó lenne érte annyi pénzt kapni, amiből vígan megélnék pár évig. De közben el is szeretném felejteni, úgy tenni mintha semmi közöm nem lenne a dologhoz. Bárcsak ilyen könnyű lenne!
De nem az. Pláne nem úgy, hogy a férfi igen makacsul követeli magának a felvételt, én pedig beleegyeztem, hogy átadom neki pénz cserébe. Csak aztán sikerült hoznom a szokásos formámat és elintézni, hogy ne legyen egyszerű az üzletkötés, hiszen a felvételt tartalmazó pendrive nincsen nálam. Otthon hagytam és nem tudok érte elmenni, hiszen éppen dolgozok és nincsen egy szabad percem se. Előny: nincs időm megnézni a mobilon, hogy a férfi küldött e bármilyen újabb üzenetet. Hátrány: bármelyik percben betoppanhat és aztán csak idő kérdése mire megtudja, hogy nincsen nálam a videó és ezt úgy veheti, hogy csak szórakozok vele és aztán ki tudja, hogy mit művelne velem. De én nem akarom úgy végezni, mint az a csaj a videón…
Ezért ijedtem meg, amikor az újonnan érkező vendégben felismertem a férfit, aki jelenleg az én drága problémám. Mi tagadás, jobb lett volna, ha eliszkolhatok, de persze nincsen ekkor szerencsém. Persze, hogy felismer, megszólít és olyat kérdez tőlem, amit nem hagyhatok válasz nélkül. – Tudod már, hogy mit szeretnél, vagy előtte még átnéznéd a kínálatot? – felelek a kérdésére kérdéssel, miközben magabiztosan elmosolyodva eléje teszem a kezemben lévő étlapot, amit pár pillanattal ezelőtt álcázásként használtam.
Majd megpróbálok tőle egy kicsit elhátrálni, ekkor hirtelen nekem jön egy kisgyerek, kizökkent az egyensúlyomból és érzem, hogy kicsit valóban távolabb kerülök, valaki másnak nekiütközve.
Halk morgás hallatszik a hátam mögül, gyorsan hátra is pillantok és meglátom, hogy egy idős nénit sikerült fellöknöm. Úgy látszik, hogy ez a nap nagyon nem az én napom.
- Ó, elnézést! Nagyon sajnálom! – kérek gyorsan elnézést és gyorsan nyújtom is a kezemet az idős hölgynek, hogy felsegítsem.
- Ezek a mai fiatalok nem tudnak viselkedni… – motyogja a nénike, majd távozik az üzletből.
Ahogyan előtte kiviharzott az a kisgyerek is, aki a kis incidenst okozta. Én pedig kicsit kellemetlenül érezve magamat fordulok vissza a férfihoz. – Nos… Akkor mit is szeretnél? –kérdezem meg, megköszörülve a torkomat és megpróbálva úgy tenni, mintha az előbbi kis jelenet nem történt volna meg. Meg mintha nem tudnám jól, hogy nem pizzáért jött.

Szószám: 707 Megjegyzés: Végre kész és remélem kellően hosszú lett Very Happy

✖ made by Artemis✖

» Faye & Lina
» Faye & Micah
» Faye ∆ Benny - RT
» Faye Sutherland
» Faye Nayeon Lee