* Visszahúzódó
* Csendes
* Bizalmatlan
* Kedves
* Lágyszívű
* Barátságos
* Humoros
* Keményen dolgozó
* Néha álmodozó
* Szereti a gyerekeket
* Céltudatos
* Fél az egyedüllétől
* Nem haragtartó
* Fél a magasságtól
* Néha kibírhatatlanul hisztis
* Kíváncsi
* Ha valaki mellett konfortosan érzi magát sokat beszél
* Tapasztalatlan az élet nagyon sok területén

1999.május.03

A nap vörösre festette a hajnali égboltot. New York általában zsúfolt utcái még némaságba burkolóznak, csak néha-néha lehet megpillantani egy-egy autót az utakon, vagy néhány, a fáradtságtól hatalmasakat ásító munkába igyekvő embert. Senki nem foglalkozik a Szent Antal Katolikus árvaház robusztus kapuja előtt pihenő mózeskosárral, és a benne álmosan mosolygó kislánnyal. Nem tudja, hogy mi történik vele, még csak néhány órája van a világon, hunyorogva pillant maga elé, valószínűleg most próbálja felfedezni a világot, amiből még semmit nem érthet. A hatalmas, feketére festett kapu nyikorogva nyílik ketté, amint Faith nővér, a szokásos reggeli bevásárlására indul éppen. Az alacsony, molett testalkatú, fekete egyenruhát viselő nő megtorpan, amint megpillantja a lépcső tetején pihenő fonott kosarat. Homlokán a ráncok összeszaladnak, ahogy lehajol, hogy szemügyre vegye a kosár tartalmát. Faith nővér legjellemzőbb tulajdonsága a szigor, az árvaházban nevelkedő gyerekek talán még soha nem látták mosolyogni, de az is valószínű, hogy az évtizedek óta a falakon belül élő nővérek sem sűrűn láttak megcsillanni mosolyt az arcán. Nem gonosz nő, sőt, igazán nagy szíve van, de úgy gondolja, hogy a távolságtartás lehet a legjobb módja annak, hogy a kis árvákat felkészítse az életre, amikor a gyerekek megkérdezik miért nem mosolyog, mindig ugyanazt a választ adja: Nem az ajkaim, hanem a lelkem mosolyog. Mindenki elfogadta, hogy őt, senki nem fogja fülig érő szájjal látni, miközben a rózsabokrokat metszi. A kislány, hunyorogva próbálja feltérképezni a fölé tornyosuló arcot, amiből minden bizonnyal még csak árnyakat lát. Apró, szőke hajacskája összevissza áll a fején, hatalmas kék szemeivel lustán bámul maga elé. Apró kezecskéjében egy papírt szorongat. Faith nővér a földre ejti kosarát, és óvatosan fejti le a kislány aprócska ujjait a papírdarabról, amin egyetlen szó áll: Estella.
Néhány évtizeddel ezelőtt jellemző volt, hogy újszülött csecsemőket, nem kívánt gyerekeket hagytak a küszöbön, a felvilágosultsággal azonban egyre kevesebbszer fordult elő ilyesmi, a legtöbb odabent élő kisgyerek családotoktól kiemelt vagy szüleik halála okán hirtelen árván maradt gyerek él. A nővér minden gondolkodás nélkül veszi karjába, a régi, kopott pokrócba csavart gyermeket és hosszú percekig csak bámulja annak angyali arcát. Estella talán érezni vélte a szeretetet, talán rövidke életében most először érezte, hogy igazán szeretik, nem tudni, de ajkai széles mosolyra húzódtak. Faith nővér magához ölelte a csöppnyi életet, megpuszilta homlokát, és elmosolyodott. Tudta, abban a percben tudta, hogy sajátjaként fogja szeretni a kislányt ahogyan megpillantotta.
Ebben a kora hajnali órában született meg Estella Faith York. A nővérek tiszteletben tartották a gyermek édesanyjának egyetlen kérését, leginkább azért, mert abban bíztak, hogy így, majd könnyebben megtalálja őt, ha keresni fogja. Faith nővér saját gondjaiba vette a kislányt, nem is volt kérdés tehát, hogy a saját nevét adja ajándékul a kislánynak.

2004.
- Faith nővér, ez milyen virág? ugrándozik vidáman, narancssárga színű ruhájában Stella, miközben egy bokor rózsára mutogat.
- Rózsa feleli nemes egyszerűséggel a nővér, miközben lehajol, hogy egy újabb szál liliomot vágjon le a kosarába. Stella holnapután ünnepli az ötödik születésnapját és a nővér szeretné, ha ez is olyan különleges lenne számára, mint az eddigi születésnapjai. Elválaszthatatlanok lettek a kislánnyal, az azelőtt szinte soha nem mosolygó idős nő ajkán, immár öt éve folyamatosan ott lapul egy szelíd mosoly. Stella bár sosem ismerte a szülő anyját, úgy tekint a néha túlságosan szigorú nőre, mint az édesanyjára. Tiszteli és szereti, szívesebben tölti vele az idejét, mint a többi gyermekkel. Szőke haja már a derekáig ér, amit minden reggel a nővérek közül valaki fon össze. Hozzászokott a napirendhez, felkelés, reggelizés, aztán mindannyian elsétálnak a telek határában fekvő kis kápolnához, hogy végig hallgassák Thomas atya reggeli miséjét. Ezután a nagyobbak iskolába mennek, a kicsik pedig szabadon játszhatnak az udvaron. Ezeket az órákat szereti legjobban a kis Stella, mert ilyenkor magához öleli az egyetlen rongybabáját és azonnal megkeresi Faith nővért, hogy együtt gondozzák a kertet, vagy olvassanak a bibliából. Nagyon kíváncsi kislány, minden érdekli, mindig van kérdése, és legtöbbször be nem áll a szája, folyamatosan ontja magából a kérdéseket. A nővér mindig türelmesen hallgatja végig és legjobb tudása szerint próbálja csillapítani a kislány mérhetetlen kíváncsiságát.
- Tegnap délután Margeret elment, vissza fog még jönni? pillant az idős nőre a kislány, miközben egy katicabogárral játszik az egyik rózsa levelén.
- Nem, nem fog. Szerencsés kislány, és talált magának szülőket. Mostmár van családja. Stella hosszú percekig csendben van, mielőtt ismét megszólal.
- Faith nővér, én azért nem kapok új családot, mert rossz kislány vagyok? Véletlenül dobtam fejbe a labdával Mathiast, én tényleg nem akartam, sosem tudnám bántani. Emiatt soha nem lesznek szüleim? a nővér néhány pillanatig földbe gyökerezett lábbal bámul le kislány pici alakjára, ollóját a kosarába rejti, és leguggol a szőkeség mellé. Mindkét kezét a lány arca köré simítja.
- Nem vagy rossz kislány Faith. Istennek mindannyian egyformák vagyunk, Ő mindent lát és mindent tud. A megfelelő család, majd el fog jönni érted, addig is, mi itt mindannyian vagyunk a családod, a nővérek, Thomas atya, és a többi gyerek.
- És te vagy az anyukám? Faith nővér szemeit ellepik a könnyek, meghatódottan nézi a kislányt.
- Én. bólint, szinte alig észrevehetően. Stella arcvonásai megenyhülnek, mosoly jelenik meg ajkain és aprócska kezeit átfonja a nő nyaka körül.

2009
- Miért csináltad ezt lányom? dörren fel Stella háta mögött Faith nővér öblös hangja.
- Nem akarom, hogy elvigyenek innen, anyám. szipogva pillant rá fogadott édesanyjára a még mindig nagyon eleven kislány.
- De ők nagyon rendes család, és azt szeretnék, hogy velük élj! lágyul meg kissé Faith nővér hangja, ahogyan végignéz az egyre magasabb és egye gyönyörűbb lányon.
- Nekem itt van az otthonom anyám, önnel a többi nővérrel és a gyerekekkel. Nem akarok elmenni. Az idős, immár szemüveget viselő nő a falnak támasztja mankóját és jobb lábára sántítva lép közelebb a lányhoz. Három évvel ezelőtt, egy decemberi napon, éppen a piacra indult, amikor megcsúszott és legurult a lépcsőn, két helyen tört el a csípőcsontja, azóta sem gyógyultak be teljesen. Stella egy hónapon keresztül minden nap ott volt mellette a kórházban, és később sem volt hajlandó elmozdulni az ágya mellől, amikor a nővér már ismét a szobájában lábadozott.
- Stella...mi akkor is a családod maradunk, ha elmész azzal a kedves nővel és a férjével, tudod, sokkal több lehetőséged lesz majd az életben, mint amit mi itt nyújtani tudunk neked. a szőke kislány megcsóválja a fejét és duzzogva ül le az ágyába.
- Holnapután visszajönnek érted, addig lesz időd elbúcsúzni mindenkitől, lányom. eddig volt képes visszatartani könnyeit, Stella arca a szavakat hallva elvörösödik, ajka sírásra görbül és könyörögve néz az idős nőre.
- Kérem anyám, könyörgöm, ne küldjön el. Itt akarok maradni! Ki fog segíteni a kertben, ha én elmegyek? Ki olvas majd fel esténként a bibliából? Nekem ön a családom anyám...nincs szükségem senki másra. Ebben a pillanatban mindkettejük arcát könnyek áztatják, a nővér közelebb sétál hozzá, átöleli, és három nap múlva, a csalódott Robinson család Stella nélkül távozott az intézményből.

2014
- Tanácstalan vagyok anyám. Hirtelen a semmiből bukkant fel a nő, aki tizenöt éve életet adott nekem. Látni szeretne, találkozni velem. Mit tegyek? simít vég a sírkő érdes felületén Stella. Másfél éve hagyta őt végleg magára Faith nővér, hosszú betegséget követően.
- Azt mondja beteg, és csak néhány éve van hátra. Olyan jó lenne, ha most tanácsot adna nekem nővér. Tudom, a megbocsátás a legnagyobb erény, de vajon tényleg mindenki megérdemli? Annyi kérdésem lenne hozzá. Miért hagyott el, miért csak most keres? Ki az apám? Bárcsak itt lenne velem anyám, biztosan tudná, hogy mit kell tennem. Szeretnék úgy élni ahogyan ön tanította nekem, de ez lehetséges? Van elég erőm ahhoz, hogy egyedül nézzek szembe mindennel, ami még rám vár? A neve Rose, ugyanolyan szőke haja van, mint nekem, magas és nagyon vékony nő. Mondhatni inkább már túlságosan sovány. A bőre olyan fehér, mint a tej. Igazából nagyon hasonlítok rá. Kislányként sokat álmodoztam róla, de most, hogy megjelent, nem vagyok biztos abban, hogy látni akarom. Ettől rossz ember leszek? felsóhajt és leül a sír melletti, kopott padra. Csendben figyeli a sírkő mellett növekedő rózsabokrot, amit még ő maga ültetett el Faith nővér halála után. Amióta meghalt az idős nő, minden nap újabb és újabb problémákkal kell megküzdenie és sokszor érzi magát tanácstalannak.
- Azt fogom tenni, ami ön szerint is helyes, esélyt adok neki és megismerem. sóhajt fel, miközben ujjaival idegesen gyűrögeti ruhája szegélyét. Szíve legmélyén tudja, hogy ez a leghelyesebb és tényleg szeretné megismerni az anyját, megtudni valami keveset arról, hogy ki ő. Nincs benne harag az anyja miatt, de bizonytalanság annál inkább, abban reménykedik, hogy így majd legalább valamennyire értelmet nyer minden. Két nappal később, már kissé idegesen, de reménykedve kopogtat az anyja lakókocsijának az ajtaján.

2019
Nem adatott meg hosszú idő az anyjával, másfél évvel a nő halála után egyedül maradt ismét, csak egy túlzsúfolt, betegség szagot árasztó lakókocsi maradt utána. Megtanult egyedül élni, iskolába járt, dolgozott, átalakította a lakókocsit és megpróbált egyedül boldogulni. Jelenleg a Yale pszichológia szakának első éves, ösztöndíjas hallgatója, emellett a New York Public Library lelkes alkalmazottja. A könyvek az egyetlen támaszai. Próbál aszerint élni, amit a katolikus gyermek otthonban tanult, de ebben a romlott világban nagyon nehéz jónak maradnia. Már nem jár templomba, mert nincs rá ideje, esténként sem imádkozik, mert fölöslegesnek tartja. A gyermekotthont sem látogatta meg, tizenhét éves kora óta. Sokszor eszébe jut Faith nővér, aki anyja helyett az anyja volt, havonta visz a sírjára virágot és olyankor mindig felolvassa az idős nő kedvenc részeit a bibliából. Kissé zárkózott, bizalmatlan fiatal lány cseperedett belőle, de, ha valakit a szívébe zár, azzal nagyon közvetlen. Vicces és éjt nappallá téve tanul, hogy ne maradjon le csoporttársaitól. Gyönyörű fiatal nő lett belőle, sokak szerint a mosolya még a jeget is megolvasztja, de soha nem jutott eszébe, hogy kihasználja testi adottságait. Keményen dolgozik a megélhetése miatt és még ennél is keményebben tanul, a jobb jövő reményében.