Két világ találkozásának a gyümölcse lennék én, Bethany Florence Edenbrooke. Édesapám az üzleti világ sarja, a New York-i Upper East Side-on burjánzó és betelepült családok egyik ifjú tagja, míg édesanyám a Bronxban bujkáló, és a napi megélhetésért küzdő munkásosztálynak a leánya. A filmekből ismert idézetek, miszerint „A szerelem nem ismer határokat” és az ehhez hasonló szirupos ömlengések messze állnak a valóságtól. Rengeteg alkalommal hallottam már ezt a mesét a fogantatásomról, ahol nem voltak tündérek, de még világítás sem igazán, csak két fiatal tinédzser, akik egy semleges terepen aznap éjszakára elfelejtették, hogy honnan érkeztek, és hogy kik is valójában. Nem fogok senkinek sem felvilágosítást tartani arról, hogy mire képes az emberi viselkedés, ha a szervezetben túltermelődnek a hormonok. Néhány ruhadarab, és egy kiszakadt óvszer emlékeztette őket nap, mint nap arra, ami még azon esztendő utolsó napján megérkezett hozzájuk. Egy síró csomag, két pici fehér kéz, és a kék lélektükreim.

A papa, ahogyan csak én szólítom már fiatalon is rebellis jellemvonásokkal volt megáldva. Nem tűrte el, hogy a nagyszüleim mondják meg neki a frankót, sosem szerette, ha mások irányítják, és úgy viselkednek vele, mint egy betörésre váró lóval. Tizennégy évesen már jobb érzéke volt a pénzügyekhez, mint a tulajdon névadójának, sokkal okosabban keverte a lapokat, mint bármelyik bróker a Wall Street-en, így nem csoda, hogy azon vágyának beteljesülésében is, hogy elvegye édesanyámat sem sikerült gátat szabni neki. Nem ijedt meg a rá váró feladatoktól, nem terveztek, de amint felsírtam szilveszter viharos éjszakáján, már tudta, hogy örökre az élete része leszek. Gondoskodó atyai szeretete és túlzott féltése a jelenben is megmutatkozik, hát még azon tulajdonságok, amiket tőle örököltem. Az Edenbrooke hagyományt nem törtem meg, hiszen egy vaslady akaratával rendelkezem, bármit elérek, amit kitűzök magam elé, csak éppen más irányba sodort az élet, mint a pénzügy, vagy éppen a művészet.

Alig töltöttem be a tizenegyedik életévemet, már akkor tudni lehetett, hogy a kémia, és a biológia közelebb áll hozzám, mint a történelem, vagy az irodalom. Gyűlöltem az évszámokat, a száraz, és semmitmondó költeményeket. Nem kötöttek le a mesék sem, azonban, amikor az édesapámmal ejtőztem a munkahelyén…megváltozott minden. A kémcsövek, a mikroszkóp alatti nanovilág magával ragadtak. A kutatók, a vegyészet professzorai a semmiből teremtettek vegyületeket, újabb halmazállapotú anyagokat. Istenként tekintettem fel rájuk, az alkímia birodalmába kalauzoltam el magam, és arról álmodtam, ha felnövök…én valóban arannyá változtatok bármit, gazdaggá teszem a szegényt, eltörlöm az éhínséget, megszüntetem a járványokat. Az álmok nem állnak messze tőlem, és tudom, hogy egyszer alapjaiban rengetem meg a gyógyszervilág mostani tényállását.

Az éremnek mindig két oldala van, és míg édesapám racionális énjével lettem teljes, addig a másik szülőmnek az érzelmes, és gyengébb vonulatát kaptam ajándékul. Az állatkísérletek nagy ellenzője vagyok, támogatom az afrikai orvvadászatok leállítását is. Otthon két kutyám is van, a hároméves staffordshire terrier Syler, és a hat hónapos rottweiler, Buddy. A szabadidőm nagy részét velük mulatom el, ha nem éppen sorozatot nézek, vagy alszok. Akadnak időszakok, amikor nehezen viselem el az emberek közelségét, ilyenkor különösen allergiás vagyok a magánszférámra, és hirtelen haragúvá is válok, ha nem éppen egy érzelmi lejtőn indulok el, és végigbőgöm a napot.

2014.10.05. Yankees

Mindkét tenyerem izzad, ahogyan összeérintem őket, és utolsó légvételekkel biztatom az öcsémet, hogy megcsinálja a nagy hazafutását. Még fiatal, de nagyon tehetséges. Ezen a meccsen még az édesapánk is jelen van, neki sokat számít, hogy milyen eredménnyel zárul a történet. Nem szeretem hangoztatni a nagy közönség előtt, hogy befektetésként tekint a gyermekeire, de sajnos, aki ismeri a családunkat, az nagyon is tisztában van vele, hogy nem a büszkeség az egyetlen érzelem, ami átfut a szívén, ha a legfiatalabb Edenbrooke csemete mondjuk a Yankees csapatában sikereket ér el. Már az is nagy szónak számít, hogy ennyi idősen szerződést kapott Colin, hát még az, ha róla írnak, tőle kérnek autogramot, éppen emiatt vagyok ennyire ideges is. A gyomrom összeszűkül, érzem, hogy táncot jár, és ha még sokáig csinálja ezt velem az öcsém, akkor ki fogom dobni a taccsot. Nagy árat fizettünk mindketten, hogy ma este ezernyi ember harsogja a nevét. Még rágondolni is szörnyű, mert azonnal kiráz a hideg, és képtelen vagyok az előttünk álló célra koncentrálni.
A csapatot olykor drogtesztek alá vetik, hogy ki az, aki csal esetleg, egyéb készítményekkel, és teljesítménynövelőkkel törekszik a jobb eredményre. Colin, ahogyan már említettem még zsenge, alig járta ki a középiskolát, és nehezen birkózik meg az ölébe hullott népszerűséggel. Megértem, hogy nagy dolog ennyi idősen a legendák közé emelkedni, és emiatt is féltem őt, hogy kisiklik, és akkor nem lesz senki, aki elkapja. Átmenetileg hozzám költözött, mondván otthon nagy a nyomás rajta, és én nem nyaggatom úgy, mint anya, vagy apa, ha odahaza tartózkodik. Én megbíztam benne, sosem kértem számon, ha későn jött haza, nem telefonáltam rá, hogy merre jár. A tanulmányaim amúgy is lekötötték minden figyelmemet, és éjszakába nyúlóan készültem a vizsgáimra. A kémia és a biológia még most sem fog ki rajtam, és apa megígérte, ha megszerzem a diplomámat, akkor utána egyből alkalmazni fog a gyógyszergyártó cégünknél. Tagadhatatlan, hogy aranykanállal a szánkban születtünk, és csak kevés dologért kellett úgy igazán megdolgoznunk az életben, de most érzem igazán a súlyát annak, hogy ki is vagyok, és hányan ismerik az apám nevét New York, és világszerte. Elvárásokat támasztott velünk szemben, nem elég, hogy fizeti az oktatásomat, még lakást is kaptam mellé, és ha befejezem a diplomamunkámat, akkor azonnal állást kapok egy jól menő cégnél. Minden fiatal álma, de én tudom, ha valamiben kudarcot fogok vallani, akkor annak a dupla árát fogom visszafizetni. Nem hibázhatok, nem szerepelhet a szótáramban a második esély, mert nekünk olyan nem jár. Remegő ujjaimat befeszítve harsogom a testvérem nevét, de már halálsápadt vagyok. Két éjszakával ezelőtt Colin egy érdekes baráttal érkezett vissza a közös otthonunkba. Azelőtt még sosem láttam ezt az alakot, de már az első pillantásából lerítt, hogy veszélyes, és nem kellene barátságot kötni vele. A nappaliban lapozgattam a könyveket, egy mosollyal üdvözöltem őket, de nem avatkoztam közbe, sőt igazából úgy tettem, mint aki ott sincs. Colin, és ő bezárkóztak a szobájába, és ekkor olyasmik ütötték meg a fülemet, mint a „tartozás”, vagy éppen a „drog” szavak. Mibe keveredhetett a testvérem? Általában halk, nem kiabál, és nem is felesel, amolyan jó fiú kategória, de valahol mélyen az a vészcsengő jelezte, hogy ez csak a látszat, és egyáltalán nem az, akinek mutatja magát. Egy jó húszperces veszekedés után a férfi távozott, de úgy megnézett magának, hogy abba még én is beleborzongtam. Egy valamit azért becsültem Colinban…nekem sosem tudott hazudni. Akkor azt szerettem volna, hogy ne legyen igaz, amiket elmesélt nekem, de tiszta fejjel kellett gondolkodnom. Lepaktált valamilyen dílerrel, akitől néha napján, ha úgy érezte, hogy szétesik, és ellene van a nagy világ, akkor kisegítette néhány pirulával, meg teljesítménynövelővel. Kételkednem kellett volna, de éreztem, hogy igazat mond. A nagy probléma az volt, hogy ez a sok szívesség most elért egy mély pontra, és törlesztenie kellett volna, méghozzá nem is keveset. Ennyi pénzem még nekem sem volt, apámtól nem kérhettünk. Megnyugtattam, hogy majd valahogyan megoldjuk, de az a legfontosabb, hogy lehiggadjon, mert hamarosan megint meccse lesz. Másnap egy olyan telefonhívást kaptam, amiből már tudtam, hogy baj lesz….ellenőrzés…és drogteszt. Közbe kellett avatkoznom. Meghamisítottam az eredményeket, de ha ez még nem lett volna elég, én voltam az, aki végül elment a megbeszélésre Colin helyett. Életemben nem féltem még annyira, mint tegnap. Fizetnünk kellett, különben az öcsém búcsút mondhatott a karrierjének, mert videóra vették, ahogyan csalok. Nem kockáztathattam a jövőjét, hát alkut ajánlottam. Drogot készítek, és cserébe az öcsém tiszta marad.
HAZAFUTÁS…..legalább ez sikerült.

2019.04.30.
Nem sok minden változott az elmúlt öt évben, talán annyi, hogy kettős ügynököt játszom, és biztonságban tartom az immár legendává avanzsálódott öcsém múltját. Neki legalább szerencsésen alakult az élete, már rátalált a szerelem, és hamarosan jön a baba is, de nekem mi jutott? Egy hazugságra épülő jegyesség, miközben elég erősen jelen vagyok a drogpiacon is. Apa egyáltalán nem örülne, ha kiderülne, hogy a szeme fénye nemcsak a gyógyszerekben kutakodik. Saját projektem van, segíthetek az embereken, miközben pusztítom is őket. Ez lett volna a nagy álmom? Egyáltalán nem…de bízom benne, hogy lesz esélyem jóvátenni…most…talán. Apám jobb keze leszek az egyik kórházi szerződés kapcsán. A halál angyalaként vonulok végig, vagy tényleg angyalbőrbe bújhatok?